|
3. fejezet
2009.08.03. 17:23
3.
Dave Martszobája felé tartott. A szőke férfi indulás előtt benézett hozzá és közölte vele, hogy nézzen rá a lilás-barna hajú lányra és legyen kedves. Nem sok kedve volt ehhez. Eléggé fáradt volt, épp elég volt neki a koncertre koncentrálnia nem hiányzott neki, hogy még egy gyereket is pesztráljon. Belépett az ajtón és, miután senkit sem talált benn, kinézett a balkonra is, ahol a lány már ki is szolgálta magát valami innivalóval és épp telefonon csevegett az anyanyelvén. Megvárta, míg leteszi és megszólalt - Akkor nincs semmire szükséged?
Zsó egy kicsit megijedt és elállt a lélegzete, ahogy hátrapillantva válla fölött Dave került látómezejébe. Érezte, hogy azonnal zavarba jön, amiért átkozta magát ezerrel és lesütve szemeit inkább a földet kezdte bámulni Dave lábai előtt. Azért hogy ne nézze teljesen hülyének, fel-felpillantott rá, ahogy válaszolt: - Jaj, nem... köszi - nyögte ki összeszedve magát, majd kicsit megemberelte magát - Nem kell foglalkoznod velem, menj vissza nyugodtan pihenni, vagy amit épp csinálnod kell... - fordult vissza az utca felé, s azért egy kis csalódott szikra villant a szemében, hisz érezte ő is azt a távolságtartást a férfiban, mint amiről odabent Capriék beszélgettek. Keresztbe rakva lábait kicsit remegő kézzel kortyolt az üdítőjéből, majd újra a felszakadozó szürke felhők rohanását kezdte figyelni.
- Mart a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjalak egyedül, úgyhogy nem hagylak egyedül - lépett ki a napfényre a lány mellé és felsóhajtott.
- Tényleg nem szükséges, feltalálom magam. A gyógyulásod sokkal fontosabb - ellenkezett újra ránézve.
- Köszönöm az aggódást, de megvagyok. Én akartam visszajönni.
- Jól van - vont vállat a lány és idegességében megint rágyújtott szeme sarkából az egyik párnázott székre lehuppanó férfit figyelve.
Ismét felsóhajtott és összeszorította a szemeit, majd kinyitotta - Ne haragudj, ha kicsit goromba voltam, csak iszonyat fárasztó nap volt a tegnapi. Szakadt az eső és semmi sem úgy ment vagy volt, ahogy ígérték. Az közönség szarráázott és a fél felszerelésünk is... majdnem elúszott az egész koncert...
- Semmi gond - küldött felé egy kis mosolyt lepöckölve a hamut - Igen, olvastam a Freestate-en, hogy mik voltak Pozsonyban. Hát... remélem ma este nem ismétlődik meg a dolog. Bár minden koncerteteken esik az utóbbi években Budapesten, ami csak feltüzeli a hangulatot, de azért most hideg van a szarráázáshoz.
- Remélem, hogy jobban fog menni, mint a pozsonyi. Bár, itt még nem nagyon csalódtunk. A szöveget tudjátok, énekeltek, láthatóan élvezitek az egészet és én is. Ez a jó az egészben.
- Fogalmad sincs róla... - motyogta az orra alatt Zsó, majd elhallgatott és inkább kortyolt még egyet.
- Miről nincs fogalmam? - kérdezett vissza Dave.
- Semmi - vörösödött el újra - Nem érdekes, nézd el nekem, megint fura hangulatban vagyok.
- De mondd csak. Érdekel - mosolyodott el immár barátságosan.
Zsó egy percig csak méregette, majd sóhajtott egyet - Fogalmad sincs róla, hogy igazából nagyon sokunknak mit is jelent az, hogy élőben láthat titeket, igaz?
- Azt hiszed, hogy nekem nincsenek kedvenceim? De, el tudom képzelni...
- Oké, ha te mondod... - fordította el a tekintetét, hogy elnyomja a csikket egy amolyan "hát persze" tónussal a hangjában.
- Miért, mit jelent?
- Így nagy hirtelen nem is tudnám pontosan megfogalmazni, az "életstílus" meg nem fedi nálam teljesen. Inkább azt mondanám, hogy a szívem mélye elég zsúfolt hely miattatok - mosolyodott el inkább csak magának - Éveket várni az új albumra, összekuporgatni a nehezen megkeresett pénzt a jegyekre, több hosszú hónapot várni a koncertre, minden egyes nap visszaszámolni, és közben feleleveníteni a rég elfeledettnek hitt emlékeket... a régi bulikat, de legfőképp azt a rengeteg mindent, amit a zenétek, ti adtatok nekünk.... hogy a zenétek, ti segítettetek a felnőtté válásban... és sok száz, ezer dolog... a mély tisztelet és szeretet irántatok... Nem akarlak untatni, mert biztos, hogy ezerszer hallottál már ilyesmiket. A lényeg, hogy nincs még egy olyan banda számomra a világon, mint ti - fejezte be kicsit sután és érezte, hogy megint lángol az arca és sebesen ver a szíve, ahogy a felsőjét kezdte birizgálni.
- Jó tudni, hogy sikerült valamit elérnünk az életben. És te és a barátnőd hogyan is kerültetek ide? Martin akart mesélni, de elzavartam. Elég harapós tudok lenni sajnos.
- Öhm... jézus... hát... izé... - kezdett dadogni - Azt hittem, hogy tudod... - "Bárcsak megnyílna a föld és elnyelne!" - nyögte magában.
Dave érdeklődve nézett rá.
- Nos hát... nem tudom, hallottál-e már fanfictionökről... - köszörülte meg zavartan a torkát.
- Fanfiction?
- Hát igen... tudod, olyan a rajongók által írt fantázia szülte történetek mindenféle szituációban... lehet reálisabb, vagy felhasználhatnak bizonyos híresebb emberek karaktereit az általuk létrehozott fiktív helyzetekben, szituációkban. És hát... mi veletek is írunk Caprival és Martin elolvasta ezeket és úgy tűnik tetszettek neki, ezért hívott meg minket.
- Oh, és miket lehet velünk írni? Én is benne voltam?
Zsó zavartan felnevetett az abszurd kérdés hallatán - Hát nem gyengén benne voltál! Nem is tudod, hogy hányan írják meg a fantáziájukat veled! - csóválta meg a fejét - Rosszak vagyunk.
- Mondanál egy példát a történeteket illetően?
- Ehm... hát vannak egészen ártatlanok, például az, amit én írtam és témáját tekintve Rosie-val készültök a Halloweenra, amin ő tündérnek akar öltözni és együtt készítitek a jelmezét. Ezt egyébként egy "versenyre" írtam az egyik fórumon. De hát... meg kell valljam, hogy a nagy többség... khm... nos, szexuális töltetű...
- Igazán? - húzta fel a szemöldökét Dave
- Hát... igen... - válaszolta s próbálta kerülni a férfi tekintetét - Általában egy női főszereplő van, aki a történetek szerint vagy veled, vagy Martinnal kerül többször is közelebbi kapcsolatba és eköré mindenki kreál egy történetet töltelékként.
- És mennyit írtok le belőle?
- Mármint miből?
- A szexből.
- Hát úgy... mindent.... Minél részletesebb, annál jobban tetszik általában az olvasóknak. Persze a többség igyekszik nem pornográf, hanem irodalmi szinten írni.
- Ez jól hangzik.
- Tényleg? - lepődött meg a lány kételkedéssel a szemében.
- Igen. Egyet-kettőt lehet, hogy elkérek Marttól.
- Jézus... - pirult el még jobban.
- Igen? - mosolyodott el sötéten Dave.
- Hát csak... csak nem hittem volna... Jah, és hát... azért figyelmeztetlek, hogy izé... vannak olyanok, amik esetleg nem fognak tetszeni.
- Például?
- Hát ha már itt tartunk, akkor jobb most tisztázni, hogy vannak nagyon elvont fikciók is. Van egy úgynevezett slash kategória, amikor hát... a történetben férfi-férfi a párosítás. Ezek jóval kevesebb rajongó számára befogadhatók természetesen, de ezek amolyan kihívások az írók részéről, mert nagyon nehéz úgy megfogni és megírni a lényeget, hogy ne legyenek taszítóak. És egyes esetekben itt nem is a testiségről van szó, hanem az érzelmekből, amiket egy-egy pillantásotok indukál.
- És kiket szerepeltettél benne? - kérdezte a férfi, de sejtette, hogy ő lesz az egyik szereplő.
- Hát ezeket általában közösen követjük el, és egyáltalán nem rosszindulatból, de tényleg! Inkább csak kipróbáljuk magunkat. Szóval gondolom sejted, hogy te is szoktál főszereplő lenni különféle párosításokkal - birizgálta intenzíven az asztal szélét.
- Különféle párosításokkal? Jézus! Kikkel raktok össze? - nevetett.
- Hát a legtöbbször Martinnal szerepelsz, mivel külső szemmel nézve nagyon jó párosításnak tűntök, mivel szinte egymás ellentétei vagytok - hadarta el gyorsan - De olvastalak már Alannel is. Meg Christiannal.
- De hát honnan jönnek ezek az ötletek? Titeket ez nem taszít? Ha mondjuk igaz lenne?
- Az elején még taszított, de aztán valahogy túltettem magam rajta és én is elkezdtem írni ilyeneket... szerintem leginkább kíváncsiságból, hogy meg tudom-e írni úgy, hogy ne legyen taszító. És... úgy tűnik sikerült. Nem, már egyáltalán nem taszít, sőt... - mosolyodott el egy kicsit - Az ötletek meg hát egy-egy mozdulatból, tekintetből meg ilyenekből jönnek. Ezeket kiszúrhatjuk koncertfelvételeken vagy fotókon - vont vállat.
- Érdekes. Én nem tudnék írni, én zenére vagyok hangolva, de érdekes elképzelni, hogy melyikünk mit gondol ugyanazon mozdulatról. Míg én dalt írok, addig te egy több oldalas novellát.
- Igen ez így van - mosolyodott el most már sokkal oldottabban, hiszen látta, hogy Dave nem fogja leharapni a fejét, és véleménye szerint ezt a kényes slash dolgot is elég lazán vette - Azért most megleptél - tette hozzá.
- Azzal, hogy nem kezdtem magamból kikelve ordibálni a slash miatt?
- Például - biccentett egy kicsit szélesebb mosollyal - Meg nem fenyegetőztél perrel meg ilyenek. De azt tudnod kell, hogy addig felesleges is lenne, amíg csak a saját és az érdeklődők szórakoztatására írunk, és nem jelentetjük meg hivatalosan. Szóval anyagi hasznunk nincs belőlük.
- Tudom. Mart is a neten szedett össze titeket. Engem nem zavar, ha rólam írtok.
- Ezt azért megnyugtató tudni...
- Mesélj egy kicsit magadról. Milyen vagy? És miért pont az írást választottad? És hogyan alakult ki ez a páros írás dolog?
- Hát, azt hiszem, elég sokoldalú vagyok. Alapjában véve inkább a rajzolással foglalkoztam világéletemben. Aztán több film és történet ihletett meg, és valahogy elkezdtem novellákat írni. Úgy gondoltam, hogy "hé, ezt én is tudnám csinálni" és hát ezúton kiírtam magamból az ötleteket, amik foglalkoztattak. Most már nem is tudom, hány éve írogatok. Aztán megismertem Caprit, akivel a véletlen és ti hoztatok össze, ugyanis az egyik bulimra jött el, mint plusz egy ember és ott megismertettük vele a Playing the angel-t, aztán egy buta kérdésből egy trilógia született, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal írunk közösen. Én közben elkezdtem angolul is írni egyik barátnőmmel, mivel angolt tanulok az egyik egyetemen és gyakorlásnak is jól jött a dolog. Aztán fordítani kezdtem a magyar szövegeinket angolra és így juthattak el Martinhoz.
- Azért jó tudni, hogy vannak még intellektuális emberek a földön. Ha megjönnek Marték, elindulunk próbálni. Ha gondolod, megmutatom neked, hogy hogyan is mennek a dolgok. Érdekel?
- Ugye most viccelsz?? - nézett rá, amolyan "hát te hülye vagy"-szerű nézéssel.
- Akkor ezt igennek veszem! - nevetett fel a férfi.
- Ez valóban egy határozott igen! - csatlakozott hozzá, majd kicsit komolyabban folytatta - Egyébként ha megkérdezhetem, hogy érzed magad? - gondolt a férfi nem rég felfedezett és kezelt betegségére.
- Valamivel jobban. Gyógyulgatok, de vigyáznom kell magamra. Se rohangászás a színpadon, se pörgés. Sajnálom, mert szeretek minimum 100%-ot nyújtani, hogy szórakoztassam a rajongókat, hogy eleget, sőt, akár többet is tegyek, mint amit elvárnak tőlem. De most eléggé meg vagyok lőve.
- Igen, azt elhiszem. Amúgy nagyon aggódtunk érted, és a rosszmájúak már mindenfélét terjesztettek rólad, mivel a management nagyon sokára adott csak ki közleményt az állapotodról. De a többség mást sem írt csak, hogy gyógyulj meg. Külön oldalak nyíltak erre a célra, ahol a világ minden részéről üzentek neked. Látod, ennyire szeretünk téged - mosolyodott el a végére édesen.
- És nagyon örülök neki, hogy szerettek. Már pár holtponton ez a tudat átlendített. Ezen is túl leszek, aztán mehet a buli úgy, mint rég. A környezetükben mindenki megijedt, aggódott és a sok lemaradt koncertet is intézni kellett. Kicsit kicsúszott a lábunk alól a talaj, azt hiszem, úgyhogy most nem győzünk bocsánatot kérni, ahol elmaradt a koncert, és mentjük ami menthető. Ami koncertet lehet, hátrébb raktunk, hogy megtarthassuk őket, de sok így is kiesik.
- Persze, ez érthető... Csak szegény rajongókat sajnálom, akiknél már biztos nem lesz pótkoncert. De persze a te egészséged a legfontosabb. Én akkor sem lettem volna mérges, csak csalódott, ha lemondjátok a turnét és később jöttök vissza, ha már mindenki 101%-osan tud teljesíteni - mosolyodott el.
- Sajnos, most ez van. Nekem se tetszik, de hát orvosok... - ránézett az órájára - Talán Martinék befutnak hamarosan és mehetünk a stadionba.
- Ez remekül hangzik - állt fel Zsó - Ha nem haragszol, én most megyek és felfrissítem magam egy kicsit.
- Csak nyugodtan. Érezd magad otthon - mondta Dave mosolyogva, majd elment a saját szobájába, hisz volt még dolga, mielőtt indulnak.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó