|
6. fejezet
2009.08.03. 17:26
6.
A lányok gyorsan elviharzottak a klubból haza, hogy sebtében összecsomagoljanak és közöljék a hírt a családtagjaikkal. Valóban egyikük se aludt, mivel egyrészt a csomagolással ment el az éjszaka, másrészt dolgozott bennük az adrenalin, így hajnalban időben voltak ismét a reptéren és szálltak fel a pingált gépre. Dave tüntetően a közelükbe se ment, Andy viszont nagyon kedves volt és hosszan beszélgetett a lányokkal, Martinnal együtt. Sokat nevettek, majd földet értek Prágában, ahol elfoglalhatták a hotelszobáikat. Capri azonnal az ágyhoz támolygott, miután átöltözött valami kényelmesebbe és ledőlt rá. Az utolsó gondolata még az volt, hogy nem hiszi el, ami történt, csak egy álom, amiből nem szeretne felébredni, majd el is aludt.
Barátnője hasonló gondolatokkal "küszködött". Hiába nem aludt már jó régóta, az adrenalin még mindig dolgozott benne. Bulik után sokszor előfordult, hogy egyáltalán nem jött álom a szemére csak a délutáni órákban, hiába tombolta végig az éjszakát. Most pedig pláne volt oka arra, hogy kerülje az álom. Egy frissítő zuhany és egy melegítőbe való átöltözés után kilépett a kis erkélyére és rágyújtott még egy utolsó szálra. El sem hitte, hogy tényleg megtörténik mindez velük! Annyira hihetetlen volt, nem merte elhinni! Itt voltak a Depeche Mode tagjaival a turnén és velük fognak menni! De boldog - s némileg már fáradt - gondolatai kicsit elkomorultak, mikor meglátta pár erkéllyel arrább az énekest is kilépni a hűs levegőre egy szivarkával a kezében. "Csak azt sajnálom borzasztóan, hogy Dave így viselkedik velünk..." - jegyezte meg magában egy pillantást engedélyezve a férfira, majd gyorsan elkapta a tekintetét, mikor az felé nézett. Zsó tudta, hogy képtelen volt időben eltűntetni a fájdalmas arckifejezést az arcáról. Ugyan barátnőjének sem mondta, de Dave megjegyzése a klubban mélyebben érintette, mint azt bevallotta. Hisz évekig egy bizonyos felépített kép alapján gondolt a férfira, ami most összeomlott, s ürességet vont maga után. És ez vitathatatlanul rányomta bélyegét az itt tartózkodására. Érezte, hogy az énekes figyeli őt, de direkt úgy tett, mintha nem venné észre. Inkább gyorsan elszívta a cigijét és elnyomva a csikket besietett a szobájába.
Dave-nek közel sem voltak hasonló gondolatai. Tehernek érezte a "vendégeit", akinek nem kellene itt lenniük. Végül inkább visszament a szobájába.
Másnap kora reggel Mart már a szálloda éttermében reggelizett a legfrissebb újságot lapozva. Remélte, hogy minden szépen el fog simulni idővel. Hisz ismerte az énekest elég jól, tudta, milyen hirtelentermészetű tud lenni. "Majd megbékél" - gondolta egy újabbat kortyolva kávéjából, s lapozott egyet. Időközben sokat agyalt rajta, hogy milyen munkát adhatnának a lányoknak, ha már itt vannak. Nem akarta, hogy bárki is okkal mondhassa, hogy csak lébecolnak körülöttük, és tudta, hogy a lányok is halálra unnák magukat egy idő után a semmittevésben. Épp ezért egy nagyon jó kis feladatot talált ki nekik, ami ráadásul még illik is hozzájuk. Már alig várta, hogy megkérdezhesse őket.
- Jó reggelt! - huppant le elé Capri, arcán széles mosollyal.
Martin egy kicsit összerezzent, mert nagyon el volt mélyülve a gondolataiban, illetve az újságban, de ő is viszonozta a mosolyt - Jó reggelt! Sikerült aludni?
- Teljesen kiütöttem magam. A nem alvás és a repülés megtette hatását. Idefelé jövet összefutottam Dave-vel. Nem volt túl boldog.
- Mondott valamit? - futott át egy fintor az arcán.
- Nem kellett mondania semmit. Elég volt, ahogy nézett. De semmi gond. Visszanéztem rá - nevetett fel.
- Látom, téged nem kell félteni. Remélem a barátnőddel is ez lesz a helyzet. Ahogy néztem ő az érzékenyebb és hamar visszahúzódik a csigaházába, ha megbántják.
- Igen, bár nem értem miért. Pedig tud ő közvetlen is lenni... - gondolkodott el, miközben ujjai megtalálták és eljátszottak egy sebhellyel az alkarján.
- Igen, az írásaitokban voltak erre utaló jelek, bár nem tudom, hogy mennyit írtatok bele magatokból - vont vállat - Majd túlteszi magát rajta.
- Persze. Ami belőlünk van a fickekben, azok ízig-vérig mi vagyunk. Legalább valami legyen bennük valóságos - Miért, mit gondolsz rólunk úgy nagy vonalakban? - kérdezte kíváncsian.
- Hát amit eddig láttam belőletek nagy vonalakban: őszinteség, kreativitás, szenvedély, tehetség és egy bizonyos fokú szerénység is. Valamint kaphatóak vagytok spontán dolgokra és mindig készen álltok egy kis vitatkozásra vagy kalandra.
- Spontán dolgokba jó vagyok - mosolyodott el.
- Igen, azt látom - biccentett mosolyogva - Nem vagy éhes?
- De, most, hogy kérded, igen. Pedig nem szoktam reggelizni, de azt hiszem, hogy egy ilyen ajánlatot nem utasíthatok vissza.
- Hejhó! - futott be a másik lány is egy mosollyal az arcán, bár látszott rajta, hogy még kissé kómás.
- Kávét? - ajánlotta fel a szőkeség.
- Oh igggen! - nyögött fel a lány, azzal ki is szolgálta magát. Miután Martin tőle is megkérdezte, hogy hogyan aludt és hasonlók, letette a villáját és összefonta az ujjait az asztalra könyökölve. - Nos lányok, gondolkodtam, hogy milyen munkát is adjak nektek.
- Kíváncsian hallgatunk - indítványozta Capri.
- Hát sokat gondolkodtam, aztán beugrott a számotokra legkézenfekvőbb dolog: írhatnátok a turné blogot, illetve fényképeket is készíthetnétek a koncertekről.
A két lány összenézett, majd Capri kimondta azt, ami először az eszébe jutott - Komolyan gondolod?
- Komolyan. Gondolom, ti sem akartok tétlenül üldögélni.
- Stipi-stopi a fotózás!!! - kiáltott fel jókedvűen vigyorogva Zsó.
- Hé, én is kérek egy masinát - méltatlankodott társa - Nem fogsz egy szobában hagyni a gép elé láncolva, amíg te kattintgatsz odakint. Neked úgyis Dave a specialitásod, hagyd meg nekem is az enyémet - nevetett fel a végére a lány.
- Jól van, jól van, majd akkor párhuzamosan dolgozunk, a beszámolókat meg felosztjuk míg a másik szerkeszti a képeket - vont vállat - De Martin, ez egy csodás ötlet, bár gondolom Dave megint morcos lesz... Hmm... de nem is baj, a sötét tónusú képek róla a kedvenceim amúgy is - vigyorodott el gonoszul.
- No hát, megcsillan gonosz éned is? - nevetett a férfi.
- De meg ám!
- Hajaj, ha még tudnád - felelte Capri, majd felállt - Megyek és betámadok egy kellékest, hogy azonnal adjon egy gépet. Martin, te meg készülj lelkiekben. 4 év alatt rengeteg ötletem született már meg - mosolyodott el, majd el is tűnt.
- Ideje elkezdenem félni? - vigyorgott az ott maradt lányra, aki épp belekezdett a reggeliébe. - Ühüm. Nem fog kegyelmezni és állandóan a nyakadban fog loholni. Már csak az a kérdés, hogy Dave engem hányszor fog elküldeni a pokolba.
- Beszélek vele, ez nem állapot. Néha szörnyű a személyisége, nehezen viselem el ilyenkor. És azt hiszem ennyi épp elég volt belőle.
- Jól van. Remélem, hamarosan megnyugszik és bebizonyítja, hogy tud kedves is lenni, nem csak bunkó. Ha sokáig ezt csinálja még, nekem is ki fog nyílni a bicskám.
- Tud kedves is lenni, hidd el. Nem tudom, mi lelte. Szerintem csak okot keresett, hogy dühönghessen, hogy kiadja mindazt a tehetetlen dühöt, amit az elmaradt koncertek okoztak neki. És sajnos ti letettek az indok.
- Értem - biccentett egy nagyot harapva a vajas kiflijébe - De ez akkor sem volt fair - vont vállat - De mindegy is. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
- Na akkor én most megyek is megkeresem azt a tökkelütöttet és verek belé egy kis jó modort. További jó étvágyat - állt fel egy mosolyt küldve a lány felé, aki csak biccentett és intett neki.
Mart előkapta mobilját és tárcsázta is Dave számát - ez volt a legegyszerűbb módja, hogy megtudja, merre jár. - Szia Dave. Ráérsz most egy kicsit?
- Persze. Tíz perc múlva a szobámban megtalálsz, épp oda tartok.
- Remek - válaszolta, majd le is tette és Dave szobája felé vette útját kényelmes tempóban haladva, majd odaérve bekopogott.
- Gyere be - szólt ki az énekes.
- Szia megint - lépett be a szőkeség - Na szóval azért jöttem, hogy szóljak: örülhetsz, nem fognak a lányok csak úgy lébecolni körülöttünk, szereztem nekik munkát, szóval légy szíves ne köss beléjük ezzel az ürüggyel ha összefutsz velük.
- Ilyet tényleg nem tennék. És mi a "munkájuk"?
- Rájuk bíztam a turné blog írását és némi fényképezést hozzá. Persze csak miután átrágtam a dolgot Johnnal. Neki nem volt ellenvetése.
- Na és Anton? Lemondott a képekről?
- Nem mondott le, tudod jól. De nem is jön velünk minden koncertre, csak néha ugrik be. Tegnap is leginkább azért volt itt, hogy körbevezessen a kiállításán és ez pont kapóra jött neki, hogy lencsevégre kapjon minket a koncerten is.
- Jól van, nem szólok be semmit, ha ez téged megnyugtat.
- Figyelj Dave - ült le Mart komolyan Dave mellé az ágyra - Nem tudom, miért rajtuk vezeted le a feszültségedet. Ők nem tettek semmi rosszat, ők az én vendégeim. Te is igazán adhatnál egy esélyt nekik, hisz normális rajongók, nem az az őrült fanatikus fajta, akik éjjel belopódznak hozzád és arra ébredsz, hogy meredten néznek.
- Tényleg ennyire kedveled őket és bízol bennük? - nézett Martinra komolyan.
- Igen. Eddig nem csalódtam csak kellemesen bennük - bólintott.
- Jól van - bólintott - Csak tudod, annyi minden történt és úgy érzem, hogy nem kellett volna velünk jönniük... mi lesz, ha előttük is leégünk? Nem volt még elég az a pár ezer ember?
- Dave, nem a te hibád! Hányszor mondjam még el? - lágyult el a tekintete - Nem tehetsz róla. Örülj neki, hogy kiderült és hamar tudtak kezelni - szorította meg barátja alkarját bíztatóan.
- Jól van - sóhajtott fel - Akkor ki kit fog most fotózni?
- Hát gondolom majd cserélni is fognak, de azt beszélték, hogy Zsó téged, Capri meg engem, és a blogbejegyzéseket is felváltva fogják írni.
- Erre kíváncsi leszek. Vadul ránk vetik magukat és szétszednek? - nevetett fel.
- Nem hinném, max. Zsó a gatyát fotózza le rólad - csatlakozott Mart is a nevetéshez.
Dave ezen már csak nevetni tudott, hosszú idő óta talán először és érezte, hogy máris könnyebbedett valamivel a lelke. Kicsivel optimistábban tekintett a jövőbe és a lányokra.
Zsó a hotelszobájában ült az ágy közepén, ölében a laptopja, amire épp töltötte fel a tegnap esti koncertképeket, hogy szelektáljon és szerkesztgesse egy kicsit őket. Sajátos stílusú képeket akart kihozni a felvételekből, hogy mindenki tudja, hogy honnan származnak. Már kétadagnyi kép fenn volt a banda hivatalos honlapján és blogbejegyzések is születtek. Még mindig kicsit hihetetlen volt neki ez az egész, de szorgosan dolgoztak, hogy hasznossá tehessék magukat.
Elgondolkodva nézett fel a munkájából, ahogy eszébe jutott az a bizsergető érzés, mikor először fogta a kamerát a kezébe és kezdte fényképezni a fiúkat - legfőképp Dave-et - a színpad előtti elkerített részen. El sem hitte, hogy még egy álma valóra válhat: profi géppel fényképezheti az idoljait baromi közelről. Felsóhajtott az emlék hatására, majd mivel látta, hogy még kell pár perc a képeknek a feltöltéshez, hátratámaszkodott karjaira. Most kis nyugtot hagyott barátnőjének, aki feltehetőleg már javában írta a következő koncertbeszámolót a szomszéd szobában. Most ő volt a soros.
És valóban, Capri vadul gépelt és néha szidta laptopjának klaviatúráját nagy elánnal, de a sorok sorra születtek egymás után. A lány körül jó pár papír hevert, ahova napközben írogatott, ahogy összeszedte, hogy mi is történt aznap. Frissítésként pár képet is beszúrt illusztrációnak, majd feltöltötte, dobott Zsóra egy üzenetet, hogy kész van, majd kiment a szobájából, hogy egyen valami vacsorafélét odalent.
- Bu! - csapott hirtelen barátnője vállára, aki épp nekikezdett volna a vacsorájának, majd lehuppant mellé.
- Jesszus! - kiáltott fel jó hangosan a lány és nyomatékosan belejtette a villáját a tányérjába - Meg vagy őrülve? - nevetett fel.
- Hihihi... - nevetett fel gonoszan a másik lány, majd az étlapért nyúlt - Elolvastam a bejegyzést, szerintem jó lett - biccentett nyomatékosítva véleményét.
- Ennek örömére, majdnem megölsz - mondta mosolyogva, majd elhallgatott, mikor egy árny vetült rájuk - Csatlakozhatok? - kérdezte egy mély orgánum.
Most Zsón volt a sor, hogy majdnem félrenyeljen és csak egy értelmes "öh"-t volt képes kinyögni. Azért még mindig rendesen lefagyott és elpirult, ha Dave ilyen hirtelen jelent meg a semmiből és hozta magával a hihetetlen szexuális kisugárzását.
- Persze - biccentett Capri, mire Dave le is ült közéjük - Nagyon jó lett a beszámoló és a képek is.
- Tényleg? - nézett rá Zsó kicsit gyanakodva. Még mindig nem bízott a férfiban korábbi viselkedése miatt.
- Tényleg. Persze van még mit tanulnotok, de úgy tűnik, hogy az eddig oly sokszor emlegetett "tehetségetek” megmutatkozni látszik. Csoda.
- Hát kösz! - vetette oda Zsó nem a legkedvesebb hangnemben hallva a férfi mondatának végét és tüntetőleg inkább az étlapba mélyedt magában fortyogva. A férfi csak elmosolyodott, majd követte Zsó példáját. Capri megcsóválta a fejét és folytatta az ételének elpusztítását.
- Néha azért belenézhetnél a kamerámba is - tette hozzá Zsó pár csöndes perc után, ahogy letette az étlapot és intett a pincérnek.
- Nem érek rá, a közönséggel van kontaktom - érkezett foghegyről a válasz.
- Anton kamerájába is bele szoktál nézni - vetette vissza hasonló stílusban.
- És itt a különbség - nézett a lányra Dave mosolyogva.
- Inkább előítéletről van itt szó - küldött neki egy negédes mosolyt.
- Lehet, hogy csak így tudom elviselni a felesleges terhet, amit rám pakoltak? - kérdezett vissza Dave.
Capri már a villáját is letette és kezeit összefűzve az álla alatt élvezte a kialakult helyzetet.
- Jaj, meg ne szakadj itt a nagy terhelésben... - ciccent fel Zsó hátradőlve a székében.
- Ezt inkább én mondhatnám neked. Biztos roppant fárasztó lehet kattintgatni azzal a vacakkal és írogatni pár sort.
- Juj, nem is tudod mennyire! - játszott rá - Még be is görcsölnek néha az ujjaim...
- Az igazán jó munka áldozatokkal jár...
- Köszönöm - csapott le rá gúnyosan elhúzva a száját, hisz ebből az elszólásból belátott Dave tüskés páncélja mögé.
- Igazán nincs mit. Tudod, én elismerem azt, amikor valaki keményen dolgozik.
- Oh akkor ezek szerint úgy véled mi keményen dolgozunk?
- Hogyne. Már amennyiben kemény munkának minősül leírni 15 sort. Ehhez, azt hiszem, illik gratulálnom.
- Milyen "kedves" tőled, hogy ilyen lazán osztogatod a becses gratulációidat, mintha azok olyan sokat számítanának... - nyomta meg a kedves szót erőteljesebben.
- Legalább annyit, amennyit a "munkátok" - mondta extra lekezelő stílusban.
- Oh elnézést, Mr. Pénzeszsák Gahan, hogy létezünk! Menjek arrébb, nehogy elszívjam az értékes személyed elől a levegőt?
- Nem, kifejezetten élvezem a társaságod.
- Srácok, nem kell megölni egymást - szólt közbe Capri, mert kések is voltak az asztalon.
- Attól félsz, hogy nekiesem? - pillantott rá fagyos tekintettel barátnője. Nagyon kegyetlenül tudott nézni, ha akart.
- Többek között - állta a pillantását a lány - De elég lesz mára.
- Ne félj, nem alacsonyodom le annyira - szusszantotta, majd mintha mi sem történt volna, Dave-hez fordult - Sikerült választanod? A rántott csirkemellet ajánlanám - küldött felé egy édes mosolyt.
- Lehet, hogy megfogadom a tanácsod - mélyült el a sorokban.
- Huh, mik ezek az oszladozó viharfelhők az asztal fölött? - hallotta a kis társaság hirtelen Mart hangját.
- Lemaradtál a lényegről - nézett hátra mosolyogva a fiatalabb lány - Én mondom a vitatkozás művészet. De a szex elsőrendűbb.
- Valóban? Affene, hát akkor lemaradtam egy szópárbajról... - vigyorodott el, majd leült a két lány közé szemben Dave-vel. Egy huncut pillantást vetett Caprira az utolsó mondata miatt, majd Dave felé fordult - Na és élvezted?
- Még nincs lejátszva, úgyhogy vége sincs.
- Arra mérget vehetsz! - szikrázott fel még egyszer Zsó szeme is, ahogy farkasszemet nézett a férfival.
Mart vigyora szélesebbre váltott, ahogy szisszent egyet, majd kicsit Caprihoz hajolt - Csak én látom, vagy itt tényleg alakul valami?
- Mire gondolsz?
- Csak én látom a szikrákat pattogni közöttük?
- Szikrák vannak, bár ez az én látásom szerint inkább gyilkos szikrák, ami sok vérrel jár.
- Hmmm... - hümmögött egy sort Mart barátjára nézve, majd kicsit mindentudóan megrázta a fejét. "Dave előbb-utóbb kihívásnak fogja tekinteni a lányt" - gondolta, majd az épp időben érkező pincérnő felé fordult.
A kis társaság ezek után békében megvacsorázott, majd ki-ki a saját dolgára ment. Dave a szobájába, hogy felhívja a nejét majd titkon megnézze, hogy most milyen post született, milyen képekkel.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó