|
14. fejezet
2009.08.27. 18:21
14.
Martin másnap reggel még mindig a karjaiban tartotta a kimerülten alvó Caprit. Az éjszaka folyamán nem győzte nyugtatni a síró lányt, többször is biztosítva róla, hogy nem, Dave nem fogja Zsót a barátnője ellen fordítani. A lány beszámolt a tetőn folytatott rövid beszélgetésről, és bár nem mondta, tudta jól, hogy szeretőjének fájt a másik lány hűvös távolságtartása, ahogy elküldte őt a tetőről. De Mart kérte Caprit, hogy adjanak egy kis időt Zsónak.
Mindenesetre rossz volt neki így látnia Caprit. Még sosem mutatott neki ennyit az érzékeny, sebezhető oldalából, és ő vigyázott rá, hogy ezt ne használja ki még véletlenül sem. Értékelte a belé fektetett bizalmat. Az éjszaka folyamán pedig megerősödött benne az elhatározás, hogy ő maga is beszél majd a másik lánnyal, és ha kell, akkor elmagyarázza neki, hogy mit miért tettek Caprival. De reménykedett benne, hogy Zsó maga is belátott már pár dolgot.
A szőkeség úgy döntött, a felgyülemlett feszültséget egy kis kora reggeli edzéssel vezeti le. Óvatosan kimászott Capri mellől és átment a szobájába, hogy átöltözzön és lemenjen a hotel konditermébe. Az utóbbi időben amúgy is elhanyagolta kicsit az edzést a sok történés miatt. Jó másfél órányi edzés után minden izma meg volt mozgatva és teste kellemesen elfáradt. Mire a szobájában végzett a zuhannyal és a felöltözéssel, már mehetett is reggelizni. Szerencséje volt, ugyanis az egyik sarokban megpillantotta a háttal kávézó lilás-barna lányt, aki pár perce hagyta maga mögött a még javában durmoló énekest, akit nem volt szíve felébreszteni.
Hirtelen egy ismerős hangot hallott a háta mögül: - Leülhetek, vagy egyedül szeretnél maradni? - kérdezte Mart tapintatosan.
Zsó csak felpillantott rá egy kis mosollyal, majd egyik kezével a székek egyike felé intett - Nem, ülj csak le!
Martin halvány mosollyal az arcán ült le Zsóval szemben és egy zsömléért nyúlt, miközben megszólalt - Hogy vagy?
- Jobban, köszi - tette le a kávéscsészéjét és egy vajas kifli darabot kezdett rágcsálni némi lekvárral.
- Nézd, sajnálom, ami történt. Nem így kellett volna megtudnod. Csak tudod... olyan bonyolult volt az ügy. Nem akartam Caprit arra kényszeríteni, hogy akár a szűk körnek is be kelljen erről számolnia, ha nem akar. Elvégre, nyilván nem kötitek egymás orrára, hogy ki mikor kivel fekszik le, nem igaz? Persze idővel ő el akarta neked mondani, csak ugye a turné, Dave betegségei, a sok csúszás...
- Jó persze, megértem - vont vállat Zsó - Neked meg pláne nem kéne bocsánatot kérned, hisz elég kényes helyzetben vagy mint híres ember. Gondolom, nem akartátok nagydobra verni a dolgot. Csak az bántott, hogy Capri képes volt a szemembe hazudni a vidámparkban. És ha egyszer megtette, mi a garancia rá, hogy nem tette meg vagy fogja megtenni többször is? - tette le maradék kiflijét étvágytalanul.
- Nagyon sírt. Komolyan megijedt, hogy elveszíthet téged. Végig ott voltam vele. Ne büntesd tovább.
- Nem állt szándékomban tovább büntetni, de kell egy kis idő, mire ezt le tudom nyelni. Tudom, hogy fog nagyobb csalódás is érni az életben, nem vagyok hülye.
- Remélem, hogy túl tudod tenni magad rajta, és nem változtat semmit a barátságotokon.
- Nem hiszem hogy fog, vagy csak minimálisan - kortyolt még egyet a kávéjából, majd újra a férfire nézett és egy kicsit bizonytalanul megkérdezte: - És... jól megvagytok?
- Már amennyire lehetséges igen - mosolyodott el a férfi szélesen.
- Akkor jó. Vigyázz rá, amíg lehet. Megérdemli a törődést - törölte le a csészéje szélén lefele induló kávécseppet.
- Mit tudsz, amit én nem? - nézett kíváncsian.
- Semmi különöset. Ez egy örökérvényű megállapítás volt vele kapcsolatban - vonta meg a vállát.
- Köszönöm a tanácsot - mondta kedvesen - És mi van veled meg Dave-vel?
- Mi lenne? - nézett rá meglepetten majdnem elejtve a kiskanalát.
- Tudom, hogy mit kérdeztél Capritól - vont vállat.
- Sok mindent kérdeztem Capritól...
- De csak egy vonatkozott Dave-re.
- Aha. Nem sok minden. Kedves velem és tegnap kétszer is vigasztalt. Igazán rendes volt tőle - mosolyodott el egy kicsit talán álmodozva.
- Na látod, mindenkit érdekel, hogy vagy - mosolyodott el kedvesen Mart - Vidulj fel gyorsan, hogy visszakaphassuk az életerős Zsónkat - kacsintott.
- Vigyázz Mart, a végén még azt hiszem, hogy flörtölni próbálsz velem! - nevetett fel.
- Helyes, helyes. A flörtölést tartsd csak meg Caprinak! - vigyorodott el.
- Nem vetemednék ilyesmire, soha! – mosolygott rá.
Mart csak mosolygott tovább, majd nekilátott a reggelije elpusztításához.
Capri egy jókora papírhalom előtt ült és próbálta rendszerezni mindazt, amivel eddig elmaradt. Nem nagyon találkozott a többiekkel, mert vagy fotózott, vagy blogbejegyzést írt papírra, vagy igyekezett magát utolérni az oldalszerkesztésben, közben Bratet is helyre igyekezett pakolni, mert "véletlenül" pár dolgot átalakított az oldalon, ami kényelmetlen, vagy szükségszerű volt, így bontva meg a siteadmin egyeduralmát diktatórikus rendszerében, amit természetesen a támadott fél nem hagyott annyiban. Pár koncerttel mind képügyileg, mind blogügyileg elcsúszott, mert Zsó kicsit elvarázsolódott a saját világában és Dave sem volt teljesen a földön. Valami képlékeny dolog öltött testet és ez úgy látszott, hogy totálban lefoglalja a barna hajú lányt, így most ő maga vitte a dolgok nagy részét. 30 perce volt túl a képek átnézésén és méretre alakításán, rendszerezésén, most a hozzá passzoló szövegeket próbálta összekaparni, amit persze, mikor hova írt és a begépelés még hátra volt. Ismét egy nem egyszerű nap.
- Nagyon el vagy havazva? - szorította meg Mart a vörös lány egyik vállát, ahogy áthajolva fölötte szemrevételezte, hogy éppen mit csinál.
- Eléggé - pillantott fel a lány egy köteg papírlappal a kezében - Miért?
- Uh... - nyögött fel lemondóan - Csak mert már napok óta mással se látlak, csak a papírokkal, meg a számítógéppel. Lassan féltékeny leszek erre a masinára... - duzzogott.
- Sajnálom, de ameddig barátném nem áll csatasorba, addig ez így fog menni - mosolyodott el halványan - Pluszban úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább nézni, amit Brat művel és picit változtattam a dolgokon. De tessék: itt egy lista, iratkozz fel, ha gondolod - kacsintott a férfire, majd egy újabb halom adagot vett maga elé.
- Ehh... akkor semmi esélye rá, hogy egy kis időt rám is fordíts? - nézett rá reménykedve.
- Mire gondoltál konkrétan? - tette le a papírokat.
- Hát... - simított végig a lány nyakán ujjbegyeivel - Eléggé elhanyagoltál mostanában...
- Ja, hogy az igen figyelmes főnököm már elégedetlen, ha pár napig nem járhat rá az alkalmazottjára? - nevetett fel.
- Valami ilyesmi, igen - vigyorodott el Mart mocskosul - Szóval, kisasszony? Szeretné megtartani a munkáját?
- Megtartani a munkámat? Hát, de miért akar kirúgni? És... mit kéne tennem, hogy megtarthassam? Megteszek bármit, ez nagyon jó meló! - ment bele Mart kis színjátékába.
- Nos azért került veszélybe az állása... - húzta fel a székből és átölelte, miközben az ágy felé kezdett lépkedni vele - ... mert nem teljes körűen végezte.
- Mit hagytam ki, ami szerepel a munkaköri leírásomban?
- A főnökkel való jó viszony ápolása... - markolt a fenekébe vigyorogva.
- Mennyire jó az a viszony? Csakhogy tudjam, mennyire kelljen ápolnom.
- Hát elég mélyreható, nem gondolod? - bontotta meg a lány nadrágját.
- Mélyreható? Mélyreható, úgy mint...?
- Úgy, mint a farkam, mikor szinte tövig elmerül benned - súgta rekedten a nő fülébe, miközben egyik keze elveszett a bugyi alatt.
- Uh! - nyögött fel ettől a mondattól torokhangon a lány, és már valahogy nem érdekelte sem az ottmaradt munka-halom, sem hogy mennyit csúszik majd vele.
Zsó elgondolkodva mászott ki a szálloda medencéjéből fekete bikinijében, ahol az utóbbi jó fél órában úszta a hosszakat, hogy egy kicsit megmozgassa elgémberedett izmait. Szinte fel sem tűnt neki, hogy mennyit úszott, hisz mint mostanában általában, most is el volt mélyülve gondolataiban. Az utóbbi napokban párszor beszélt Caprival, és úgy tűnt, hogy minden visszazökkent a régi kerékvágásba, noha azért még érzett egy kis feszültséget a beszélgetéseikben, de ez már csak a történtek utórezgése volt. Viszont azzal, hogy rendeződni látszott ez a probléma, egy másikra kezdhetett koncentrálni: Dave-re. Érezte, hogy noha nem történt semmi, az az ott alvás és a férfi törődése megváltoztatott valamit a kettejük kapcsolatában. Tekintetével a padlót nézte, ahogy egy törölközőt vizes teste köré tekert, majd belelépve papucsába indult vissza a szobájába, az egyik sarkon befordulva azonban nekiment valakinek. A lendülettől kicsit hátratántorodott, de érezte, hogy az illető megfogja a felkarját, hogy megakadályozza az elesésben.
- Uh, elnézést, figyelmetlen voltam... - kapta fel a tekintetét - Uhm… szia Dave.
- Szia - mosolyodott el a férfi - Hova sietsz ekkora hévvel és mi járt a fejedben, hogy ennyire nem néztél előre? - kérdezte kedvesen.
- Ööö... hát sok minden - pirult el egy kicsit Dave tekintetétől és az alulöltözöttsége tudatától -... többek között te - vonta meg kicsit meztelen vállát, ahogy a füle mögé fésült egy vizes tincset.
- Én? Beavatnál a részletekbe?
- Uhm... nem mehetnénk valami csendesebb helyre? Nem akarom, hogy valami rajongód kihallgasson - rándult meg a szája széle.
- Dehogynem - mondta Dave, majd a szobája felé vette az irányt.
- Várj egy pillanatot - állította meg Dave-et a saját szobája előtt - Előbb átöltöznék valami szárazabb cuccba, jó? - tette kezét a kilincsre - Pár perc és átmegyek, jó?
- Kidobsz a szobádból? - lepődött meg kissé a férfi.
Erre Zsó nézett rá meglepődve - Nem, dehogy. Bejöhetsz, ha akarsz. Te akartál a te szobádba menni, de felőlem itt is beszélgethetünk - rántotta meg egy kicsit a vállát miközben kinyitotta az ajtót és intett a férfinak, hogy lépjen be.
- Csak a csendes helyről a szoba ugrott be és nekem a sajátomhoz van kulcsom. Azt mégse kérhettem, hogy vigyél szobára - mosolyodott el, majd belépett a nő mögött.
- Heh, pedig pont azt teszem, nem? - rebegtette meg a pilláit kacéran, majd felkuncogott és a táskájához lépett, hogy előhalásszon pár tiszta ruhát.
- Hmmm... és rám is veted magad? Mert akkor gyorsan előveszem a szívdöglesztő énemet.
- Eddig hol rejtegetted? - tért ki a konkrét válasz elől egy mosollyal, ahogy a hóna alá fogta a ruháit.
- Na persze, majd még el is árulom! - nevetett fel.
Zsó csak küldött felé egy mosolyt, majd elindult a fürdő felé, hogy gyorsan lezuhanyozzon és átöltözzön - Pár perc és itt vagyok. Addig foglald el magad nyugodtan! - jelentette be egy kedves és bocsánatkérő mosollyal, majd el is tűnt a fürdőben meg sem várva a férfi válaszát.
Dave csak nézte az ajtó túloldalán eltűnő nőt. Nem tudta, hogy mit mondhatna neki. Akarta őt, de nem csak szexre. Kedvelte Zsót, a személyiségét, és, ameddig tart a turné, örült volna neki, ha a társa lenne. Aztán, meg mindenki kellemes és boldog emlékekkel térne haza. Eleinte nem értette Martot, hogy mire célzott azzal, hogy kell neki valaki, aki megölelni, vagy csak mellette van, de, ahogy múlik az idő - mind a turnéból, mind pedig a feje fölött - kezdi látni, hogy mire gondolt a férfi és mit érzett, amikor ezt a hiányt érzékeltette. Persze, erre nem "fogadna fel" akárkit. Barátot keres, társat, szeretőt, olyat, akiben megbízhat, akinek elmondhatja, hogy mi bántja vagy épp mi teszi boldoggá.
És remélte, hogy a lány nem ijed meg, ha ezt fogja kérni tőle. Remélte, hogy Zsó elengedi magát és hallgat az érzelmeire, elvégre nem érezte rossznak, ami kialakulhat kettejük között.
A lány igyekezett minél kevesebb ideig váratni a férfit. Pár perc múlva ki is lépett a fürdőből, hogy tekintetével pár pillanat múlva meg is találja az ágyán ülő, a gondolataiba elmerülő férfi alakját. Ezért a látványért pár hónapja még ölni tudott volna, de most ő maga sem tudta, hogy mit mondjon Dave-nek.
- Remélem nem unatkoztál nagyon, amíg rám vártál - mondta, ahogy közelebb sétált, majd törökülésben leült a férfi mellé.
- Nem, nem dehogy - felelte - Azt hiszem, hogy beszélnünk kéne a múltkori esetről.
- Hallgatlak - biccentett egyetértően.
- Nekem inkább kérdéseim lennének. Megijedtél tőlem?
- Igen - vallotta be pár másodperc habozás után. Meglepte kicsit, hogy Dave ilyen konkrétan rákérdez a dologra - De talán nem is kifejezetten tőled, hanem a helyzettől és az ellentmondásos érzelmeimtől.
- Elmesélnéd őket?
- Nos, azt hiszem, elég egyértelmű a számodra most már, meg mondtam is, hogy vonzódom hozzád, de egyben tartok is tőled, meg attól, hogy túlságosan belegabalyodnék ebbe a helyzetbe érzelmileg. Gondolom, neked nem lenne olyan vészes az elválás a turné végén, de ahogy én ismerem magam, engem eléggé megviselne - kerülte a férfi alakját, ahogy a különféle tárgyakra rebbent a tekintete a szobában.
- Értem. Tartottam és tartok is tőle, hogy sajnos te mennél rá, ha ebbe belevágnánk, de nem kell tőlem tartanod. Szívesen venném, ha a társam, barátom lennél és egy kicsivel több is.
- Feltételezem, azt akarod, hogy a szeretőd is legyek...
- Csak, ha akarod - emelte fel védekezőn a kezeit.
Zsó összefonta karjait a mellkasa előtt, ahogy kicsit elfordította a fejét egy szomorúnak ható sóhaj kíséretében.
- Nem tudom - állt fel és hátat fordítva az ablakhoz sétált.
- Nem tudod? De hát épp... az előbb mondtad, hogy vonzódsz hozzám.
- Ez sokkal komplikáltabb nálam, Dave... nem csak szexuális vonzódás.
- Hanem? - tette fel a kérdését a megszólított.
- Tudom, vagyis inkább sejtem, hogy eszméletlen jó lenne veled - simított végig a függöny egyik hullámán két ujjával, miközben kicsit elmosolyodott, ahogy eszébe jutott erről a mozdulatról a Stardust klipje Martintól - De... ismerem magam... - sóhajtott - Már most is vannak pozitív érzelmeim irántad, és félek, hogy ezek hamar átfordulnának egyoldali szerelembe. Ugye tudod, hogy ez mit jelentene a turné végén számomra?
- Kisebb érzelmi halált - értett egyet Dave - De hiszem, vagy olyan intelligens, hogy meg tudd különböztetni a valós helyzetet attól, amit az agyad szülne, amit a vágyaid diktálnának.
- Dave... - fordult félig felé egy kis hitetlenkedő mosollyal - ... te most rá akarsz beszélni, hogy feküdjek le veled?
- Nem. Csak elmondtam, hogy én hogyan látlak téged.
- Hát persze - legyintett magának mosolyogva.
- Nem hiszed el, amit mondok? - nézett a nőre, talán kicsit szomorúan. Hát, tényleg az egoista barmot látja benne?
- Elhiszem, amit mondasz - vont vállat immár mosolytalanul visszafordulva az ablak felé - De nézzük a tényeket: tudjuk, hogy ennek a beszélgetésnek mi a végkimenetele, ha beadom a derekam.
- Komolyan azt hiszed, hogy azonnal letepernélek?
- Nem tudom - mondta őszintén - Valljuk be, nem ismerlek olyan régóta, hogy tökéletességgel meg tudjam jósolni, mikor hogyan fogsz reagálni egy helyzetre.
- És szükséged van arra, hogy mindent pontosan előre tudj?
- Nem. Az Capri - mosolyodott el kicsit - Ő jobban igényli, hogy pontosan tudja, mi vár majd rá egy-egy helyzetben.
- Most mégis arra vágysz, amire ő.
- Nem tudom, hogy mire vágyom - fakadt ki - Össze vagyok zavarodva. Utálom, mikor ilyen bizonytalan vagyok!
Dave látta, hogy Zsó igencsak kétségbe van esve, ezért odasétált hozzá, hogy karjai bátorítóan átöleljék hátulról. A lány először egész testében megmerevedett Dave hátulról érkező ölelésétől, majd hátával lassan a meleg és jó illatú mellkasnak simult, ahogy lassan felengedett.
- Ne haragudj rám... Talán jobb lenne, ha végre eldönteném, hogy ez nem jó ötlet, és nem engednék a csábításnak... - súgta a lány maga elé a függönyt nézve.
- Ha így érzed a leghelyesebbnek...
A lány nem válaszolt, csak lehunyta a szemeit egy percre, majd megfordult Dave karjai között, hogy a szemeibe nézhessen és végigsimíthasson az enyhén borostás arcon - Régen ölni tudtam volna, hogy ilyen közel lehessek hozzád.
- És, most mi változott? - kérdezte halkan.
Zsó halványan elmosolyodott, ahogy elmélyedt Dave tekintetében és közben magába nézett. Végül szinte suttogva felelte: - Semmi...
Dave már nem is felelt, csak nézett a nagy barna szemekbe, amik egyre közelebb vonzották magukhoz. Zsó az énekes vállára csúsztatta az egyik kezét, és ezúttal nem húzódott el, lassan megemelte kicsit az állát, felajánlva ajkait. A férfi finoman, de határozottan le is csapott rájuk, ahogy eleinte finoman, szinte bátortalanul, majd egyre szenvedélyesebben csókolta a lányt.
Zsó kivételesen megtiltotta magának, hogy gondolkodjon, halkan belenyögött Dave csókjába, amit életében először érezhetett saját ajkain. Egész teste beleremegett az érzésbe, és minden porcikája bizseregni kezdett. Sokkal jobb volt, mint azt valaha is képzelte! Készségesen nyitotta meg neki a száját, hogy nyelveik találkozhassanak. Egyik kezével Dave tarkóján túrt bele a sötét hajba és még közelebb simult a férfihoz, ahogy szenvedélyes csókjuk elmélyült.
A férfi azonban egyre nehezebben fogta vissza magát, és egyre mohóbbá váltak csókjai, egyre többet és többet követelt magának. A nő megdermedt az erős szorításban, ahogy megérezte az alhasához nyomódó kemény férfiasságot a nadrágon keresztül. De ahelyett, hogy ettől még inkább beindult volna, Dave mohósága inkább megrémítette. Ezt nem így akarta. Csak egy csókot akart, erre tessék! Megszakítva a csókot hátrébb hajolt az ölelésben és elhúzódott. Érezte, hogy arca pírban ég. "Még hogy nem mászna rögtön rám?" - futott át az agyán.
- A... azt hiszem, most jobb lenne, ha elmennél... - nyögte ki halkan, miután megköszörülte a torkát.
Dave egy kicsit megütközve nézett rá. - Nem értelek én téged - törte meg a csendet, majd megfordult, az ajtóhoz sétált és kilépett rajta. Tényleg nem értette a nőt. Egyik pillanatban kijelenti, hogy kívánja a másikban meg eljátssza a rémült, szűz kislányt? Az összezavarodottságon kívül mást is érzett: a dühöt.
Zsó egy hatalmas sóhajjal ült le az ágyra beesett vállakkal. Tehetsége volt mindent elcseszni a hülye, komplikált gondolatmeneteivel és a határozatlanságával. Ezt utálta magában.
- És most már dühös is rám... - súgta, hisz látta az énekes szemében ezt az érzelmet is egy pillanatra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó