|
1. fejezet
2009.09.17. 16:56
Happiest Girl
Ajánlás: Mindenkinek, aki elolvassa :D Nem árt előtte átfutni az „1990” c. alkotásunkat, mert szervesen kapcsolódik hozzá :D
Jogok: Én és Martin :D
Kor: Nincs behatárolva. Előre szólok: nem lesz benne szex XD (Talán ez az első(!!!) Olyan DM-es novellám, amiben nincs szex XD)
1.
Cara az ablak mellett ült és bámult ki rajta. Tanárának monotonná vált hangja nem jutott el hozzá, csak nézte, ahogy a nagy, kövér esőcseppek lassan lefolynak az üveg felszínén. Zöld szemeit halványan visszatükrözte az átlátszó felület és saját álmossága köszönt belőlük vissza. Nem tudott másra koncentrálni, csak az ágyára. A szóban forgó bútor képe undok módon mindig betolakodó az elméjébe, hiába próbált az órájára figyelni, eszébe jutott, hogy milyen jó lenne inkább egy hatalmasat aludni az óra részvétele helyett, és mivel ez volt az utolsó órája, ami hamarosan, de nem kellő gyorsasággal ér majd véget, az ágy képe egyre fájdalmasabbá vált számára. Felpillantott az órára, aminek mutatói szerint még 5 percet kellett itt bezombulva eltöltenie, majd szabadul. Azon próbálkozásai, hogy nem figyeli az óra mutatóit, eredményt értek el: hamarosan kicsöngettek, amit az osztály megkönnyebbült sóhaja kísért.
30 perc múlva elázva lépett be a házuk ajtaján. Göndör, barna haja a víztől még inkább összeugrott, hogy még sűrűbb csigahalmazt hozzon létre. A levegőbe szimatolva eljutott hozzá a kései ebéd illata, mire gyomra fájdalmasan megkordult, így miután felszaladt a szobájába, hogy átöltözzön, második útja a konyhába vezetett. Odabent találta az anyját, aki nagyban alkotott a tűzhely fölött állva.
- Szia – köszöntötte a nőt. Anyja a középkor éveit taposta, de ez bőven nem látszott meg rajta, ahogy az egyedül történő gyereknevelés sem. Cara sosem ismerte az apját, de nem is hiányzott neki. Anyját csak egyszer kérdezte róla, azóta soha: látta a nőn, hogy az apja érzékeny téma, úgyhogy nem erőltette.
- Szia! Milyen volt a suli? – fordult meg.
- Unalmas és álmosító. Na, meg hosszú. Mit főzöl?
- Jelenleg épp tésztát. Kérsz?
- Persze, éhen halok – mosolyodott el a lánya.
Anyja tányért vett elő, tálalt, majd mikor leült, megkérdezte.
- Mi a terved holnapra?
- Hát, ha minden igaz, akkor holnap találkozom Nianával és elmegyünk jegyet venni.
- Jah, igen, az a koncert mi? Amiért hónapok óta odavagy.
- Igen, az – ismerte be kicsit pironkodva Cara. Ugyan 18 is elmúlt már, azonban, mikor megtudta, hogy a kedvenc bandája végre eléri őt is, és élőben láthatja őket, visszavedlett 13 évesbe és ezt nem is tudta eltitkolni.
- Mi is a nevük? Dem… Depi… Depresszió…
- Depeche Mode, anya, Depeche Mode! Depresszió… - forgatta meg a szemeit – De mindegy is. Nem neked kell tudnod.
- Akkor sem értek azzal egyet, hogy a diákmelód fizetésének jórészét erre költsd. Annyi más hasznosabb dolog van a világban!
- Ez nekem igenis hasznos! Elmélyülök a zenei kultúrában, és behatóan tanulmányozhatom a tömegpszichológiát!
- Tömegpszichológiát?
- Azt. Közelről megfigyelhetem, hogyan is viselkednek az emberek, amikor színpadra lép Dave Gahan vagy éppen Martin Gore.
- Az agyad, te! Hiába is akarod kidumálni magad, te is ott fogsz vinnyogni, csakúgy, mint a többiek! – nevetett fel az anyja.
- Na igen, sajnos az ilyen kísérletek alkalmával nem lehet elkerülni a tömegbe olvadást. Előbb – utóbb megtörténik… - mosolyodott el Cara is.
Másnapra sem változott az idő, szürke volt az ég és lógott az eső lába. Carat azonban az sem tántoríthatta volna el, ha az évszázad vihara tombolna, ő akkor is megszerzi azt a jegyet. Keményen megdolgozott érte: bármilyen melót elvállalt, ami fizetett, miközben egyre csak a kiemelt állóhely jegye lebegett a szeme előtt. És végre ma a kezébe foghatja… feltéve, ha Niana barátnője végre megérkezik. Cara jó ideje szerette a bandát, de ez lesz az első koncertje és iszonyatosan várta már. Nem is tudta, hogy miért pont a Depeche ragadta így meg… más előadóért nem adott ki volna ennyi pénzt és nem állt volna sorba több órát a stadionnál a beengedést várva… Az osztályában ő volt az egyetlen és gyakran, mikor terítékre került a zenei ízlés egy – egy beszélgetés során, gyakran a gonosz kis viccek áldozatává lett a DM miatt. Társai ugyan is nem értették, hogy szerethet olyan bandát, akik már potom 30 éve a pályán vannak és olyan fura zenéket játszanak. Fura? Caranak az volt a fura, amit a társai hallgattak. Az ütemes, monoton tücc-tücc zene, amire az ember csak bólogatni tud, mint egy bólintós kutya, amit az autók hátába szoktak rakni, emellett roppant idegesítő is volt. Néha hiányzott az, hogy valakivel igazán jót tudjon beszélgetni a suliban: voltak barátai és kedvelték, de sosem mentek bele a komolyabb nézetekbe, mert, akkor senki sem lett volna senkinek a barátja. „Akárcsak egy hatalmas színház”. Ez a hasonlat gyakran az eszébe jutott. Niana azonban más volt. Ugyanabba a suliba jártak, de nem egy osztályba: suliban nem is találkoztak, direktből nem keresték a másiakt, meghagyták egymás életterét. Azonban suli után viszonylag gyakran összejártak, beszélgettek. Cara sok hasonló vonást fedezett fel Nianában és ebbe a DM szeretete is beletartozott. Így mikor kiderült, hogy lesz koncert, volt kivel örülni, kivel számolni a napokat, kivel vinnyogni kínukban, hogy miért nem jönnek már. És most van kivel megvenni a jegyeket. És végszóra: feltűnt egy rövid, fekete hajú lány alakja, aki bőszen integetett neki. Cara visszaintett, majd bevárta a lányt, hogy együtt várhassák a buszt, ami a legközelebbi jegyárusító helyszínre viszi őket.
- El se hiszem! El se hiszem!! Itt fogom a kezemben!! A kiemelt állójegyem!!! – lelkendezett Niana hatalmas elánnal. Cara csak nevetni tudott rajta, és nem zavarta, hogy többen értetlenül néznek rájuk. Ő is ugyanúgy örült.
- Most hazamegyek, berakom egy mappába, és elő sem veszem a koncertig, nehogy valami tragédia történjen. – mondta.
- Micsoda? Hogy fogod kibírni addig?! Én mindennap elő fogom venni, fogdosni fogom és csókolgatni! Igenis, csókolgatni!! - nevetett fel Niana, amikor látta Cara hitetlenkedő pillantását.
- Beteg vagy! – prüszkölt fel a barna hajú lány, miközben hazafelé vette az útjukat.
- Igen, az vagyok! Depeche Mode-ista!! Felvállalom! Óóó istenem, ott fogunk állni a színpad előtt és ott lesz majd Dave és rázza az isteni seggét! Jaaaaaaaaj, remélem meleg lesz, mert akkor hamar megszabadul a mellényétől.
- És te ekkor fogod magad rávenni, legyűrve a kordont és a biztonságiakat! – nevetett fel ismét Cara – Dave meg nagyon fog neki örülni, hogy 18 éves csajok ugrálnak rá a nézőtérről.
- Viccelsz, jó nő vagyok!
- És milyen szerény…
A hónapok lassan, de teltek. Az esős időjárás lassan átadta a helyét a tavaszi napsütésnek. Virágok bontogatták a szirmaikat, és fák hozták a rügyeiket, madarak csiripeltek és az iskolaév is folytatódott. Ahogy eljött a tavasz, a két lány úgy kezdett egyre inkább bezsongani. Számolgatták a napokat, néhol kitört belőlük egy – egy Mode idézet és Nianának azaz idegesítő szokása alakult ki, hogy a folyosón spontán utánozza Dave Gahan mozdulatait, így lassan a suliban, vagy legalább is Niana osztályában tuti, hogy elterjedt a hír: igen, hamarosan Depeche Mode koncert lesz. Már mindenki várta: a lányok azért, hogy egy álmuk beteljesüljön, társaik azért, hogy végre ne kelljen hallgatniuk az éppen aktuális legfrissebb DM híreket, amit Niana kéretlenül is megosztott bárkivel, aki élt és mozgott. Cara is ugyan ekkora hévvel várta a koncertet, de ő inkább úgy gondolta, hogy a környezetének épp elég Nianát elviselnie, nem tesz rá egy lapáttal ő is. Azonban egymás közt még lejjebb adták a szintet, egy évet visszafejlődtek, így 12 éves kislányok módjára csorgathatták a nyálukat a fiúkra, mikor koncert DVD-vel edzettek az egyre közeledő napra. Cara a hétvégék egy részét és egy pár napot suli után újra melóval töltötte, hogy az anyja szerint legyen mit elvernie DM-es relikviákra. Na, de legalább egy kitűzőre. Ezzel párhuzamosan lassan elkezdődött a turné, így már a net DM berkeinek böngészése még inkább beette magát a mindennapjaikba.
- Óóó, ezt nem hiszem el. Menjünk már… - morogta Cara türelmetlenül Nianának a tűző napon állva az udvaron – Helyben meghalok, ha nem engednek haza. Kivégzett az unalom.
- Kampányoljunk a DM szövegek felolvasásáért a tanévzárók illetve tanévnyitók keretében.
- Könyörgöm, ha 2 234 546-odszorra is megemlítesz valamit ezzel kapcsolatban, én megöllek!
- Ugyan már, Cara! Soha, semmikor nem volt annyira a béka segge alatt a hangulatod, hogy a DM említése ne dobott volna fel.
- Ma újraírom a történelmet: eljött ez a nap! Úgyhogy kérlek!
- Jól van, jól van. Csak annyit még, hogy 23 nap van hátra a koncertig!
Az igazgató utolsó mondatait elnyomta Cara félig elfojtott kiáltása, majd az embertenger megindult kifelé.
Napok teltek, lassan heteket ütöttek meg időtartamban. Cara utolsó munkahete is letelt, ami azt jelentette, hogy már csak egy hét van hátra a koncertig. Egyik nap épp szörnyeket irtott lelkesen a számítógépének grafikus világban, mikor csörgött a telefonja.
- Ki vagy? – szólt bele.
- Szia Cara! Fantasztikus hírem van!
- Tudom!! Már csak 5 nap van hátra a Depeche Mode koncertig!! – vágta rá ösztönösen.
- Nem! Még jobb! Kitalálod?
- Mi lehet ennél is jobb?
- Az, hogy… szereztem… két darab… VIP belépőjegyet!
Ezt a bejelentést 5 perces szünet követte a vonalban.
- Élsz még? – érkezett a kérdés Nianától.
- Hogy az istenbe szereztél te olyat?!
- Mondjuk úgy, hogy megfelelő ellenszolgáltatást nyújtottam érte.
- Te vagy a legnagyobb ribanc, akit valaha a hátán hordott a Föld – nevetett Cara – ha bevándorló lennél, tuti megszereznéd a zöldkártyát is.
- Ezt bóknak veszem – nevetett fel a túloldalón fellelhető hang – Nos, kell az egyik jegy?
- Hogy kell – e?! Viccelsz?! Tűzön – vízen keresztül megyek, csakhogy egy az enyém legyen!
- Helyes válasz! Akkor 5 nap múlva megfogdoshatod a kis kedvenceidet! – ezzel Niana bontotta is a vonalat.
Cara számára ezzel a beszélgetéssel ért véget a koncert csendes várása. Habár, Ő nem utánozta imádott bandájának énekesének a mozdulatait, de nem győzte kifejteni bárkinek, hogy mikor lesz a koncert és várhatóan milyen lesz és, mindez mit jelent egy rajongónak. Lassan peregtek a napok, de végül végre felvirradt, azaz egy. Cara nem bírt magával, alig evett reggelire valamit és már ment is Nianához, hogy együtt induljanak el a stadionhoz és jussanak be a Meet & Greet-re. Teljesen úgy érezték magukat, mint aki egy másik világba csöppent, a csodák világába, ahol minden lehetséges. Leszállva a buszról, eléjük tárult a stadion, ahol a koncert esedékes lesz. Beálltak a sorba és a többi rajongóval beszélgettek, hallgatták az élményeiket és megosztották a sajátjaikat. Végül nyílt a kapu és mindenki betódult, de ők, felvillantva a különleges jegyeiket egy pár másik emberrel együtt, külön utakra terelték a tömegtől. Viszonylag nagy utat tettek meg, mire a színpad mögé kerültek, ahol magukra hagyták őket. Így mindenki ott állt megszeppenve, hitetlenkedve, halkan suttogva. Végül nyílt az ajtó és belépett az a három, akikre vártak.
Cara el se akarta hinni, hogy mindez vele történik. Márpedig vele történt, ott állt előtte az a három férfi, akiket sosem remélt ilyen közelről látni. Andy nyitotta a sort és kezet fogott a jelenlévőkkel, utána jött Dave és őt követte volna Martin, akit pár szóra feltartottak. Cara hallott rémhíreket Dave kesztyűs kézfogásáról, de most az énekes elhagyni látszott ezt és csupasz kezekkel jelent meg. Cara nőiesen kicsi keze teljesen eltűnt Dave-ében, ahogy a férfi megfogta azt, és finoman megrázta. Aztán Martin is tovább haladt, majd mikor elé ért, ő felnézett a zöld szemekbe. Zöld találkozott zölddel, az egyikben a totális hitetlenség a másikban a barátságos fény csillogott. A szőke férfi megfogta és ő is, megrázta azt. Cara csak azt a lenyűgöző zöld szemeket tudta nézni és örült, hogy közelebb érezheti ez által a találkozás által magához a fiúkat, mint bárki más. Örült annak a barátságos fénynek, amit Martin szemében látott és teljesen elvarázsolta a pillanat. Épp ez lehetett az oka, hogy olyan szép emlékei vannak erről a pár másodpercről, semmint valójában láthatta volna azt, amit nézett. Ugyanis, a barátságos fény kihunyt és a furán kutakodó vette át a helyét. Mire Mart elengedte a lány kezét, szemében értetlenség tükröződött.
Az a pár perc, amit a srácok társaságában tölthettek, a jelenlévők számára túl gyorsan eljött és kimentek a nézőtérre, hogy viszonylag jó helyeket foglaljanak el. Niana azonban bájait bevetve sikerrel szerzett meg a kordonnál akkora helyet, ahová ő és Cara befértek, majd élvezhették a bulit a színpad és a kifutó találkozásánál. Megszólaltak az ismerős hangok és bekúsztak a kezdő taktusok a stadion légkörébe, hogy a levegő atomjai egymásnak adják át a rezgéseket és ezáltal terjedjen az isteni zene, amik előbújtak a dobokból, a Gretsch gitárból a szintikből és egy torokban feszülő hangszálakból, ahogy a mikrofon dobott rajta, hogy betöltse az egész stadiont és túl is szárnyalja, hogy mindenki, aki arra elhalad hallhassa: itt a Depeche Mode lép fel ma este!
2 órára megszűnt a Világ és valami csodálatos hellyé változott. Cara 2 órán keresztül énekelte a jól ismert daloknak tökéletesen tudott szövegét és adta át magát az érzésnek, ami a DM kapcsán gyakran elragadja: a valahova tartozás érzése, hogy szeret valamit. Időközben az eső is eleredt, de a tömeget ez sem zavarta, csak énekeltek és mozogtak tovább. Cara pólója teljesen átázott, haja ismét sűrűn csigákkal tarkítottá vált, de mindez nem zavarta, csak élvezte az estét. A végén a tömeg kétszer visszakövetelte a bandát és kétszer meg is kapta a jussát: amikor azonban a srácok harmadszorra is levonultak a tömeg is tudta, hogy vége, nehezen, de hátrahagyták a színpadot, hogy egymás szavába vágva idézzék fel az este legjobb perceit, miközben kifele indultak meg, megállva a standoknál. Cara-nak is sikerült az egyik ilyen standhoz odaszuszakolódni, és beszerzett egy új Mode logós kitűzött, majd hazafelé vette az útját Nianával, aki pár utcával Cara előtt lecsatlakozott, így a lány egyedül tért haza. A házhoz érvén meglepődött: égett a konyhában a villany. Mivel eléggé fázott, annak ellenére, hogy az emlékek fűtötték, sietősen belépett a házba, levette a beázott cipőjét és vizes zoknijában, lendületesen indult el a konyha felé.
- Anya, anya képzeld! Fantasztikus volt, egyszerűen… - kezdte, de amint beért a helységbe elnémult. Az anyja az asztalnál ült egy bögre kávéval, láthatóan valami emésztette. Lánya érkezésére felnézett. Valaki ült vele szemben, Carának háttal, de így is a lányba fojtotta a szót és csak meredten bámult az idegenre. Az hátrafordult és békésen visszanézett rá. Zöld találkozott a zölddel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó