|
11. Fejezet
2009.10.06. 16:17
11.
A napok teltek és Viva visszatért New Jerseybe. Az egyetemre is visszament, noha még szüksége volt a mankóira a bokája miatt. Most aztán Dave tényleg úgy bánt vele, mint egy törékeny kismadárral. Minden pillanatban vele akart lenni és úgy kényeztette, ahogy csak tudta. Viva csak mosolygott és próbálta visszafogni a férfit. Gyengédebben szerették egymást mint valaha, mivel Dave nem akarta, hogy bárhogy is fájdalmat okozzon a lánynak. Néha napokra eltűnt, hogy az ügyeit intézze, de Viva nem tudott túl sokat agyalni a hiányán, mivel nehéz idők jártak rá az egyetemen. Rengeteget kellett gyakorolnia, és a jobb keze nem volt az igazi a baleset óta, hamar elfáradt az órákig tartó gyakorlásoktól és a daraboktól, amiket meg kellett tanulnia. Sok mindent kellett a könyveiből is bemagolnia, hogy behozza a lemaradását.
De mikor Dave már majdnem több mint egy hete volt távol, felsóhajtott az ágyon ülve. A könyvei szanaszét hevertek körülötte és ő csak álmodozott az énekesről az egyik ceruzájának a végét rágcsálva. A férfi minden nap hívta, de egyre rövidebb és rövidebb ideig. Aztán azt mondta, hogy nem tud jönni és pár napig hívni sem fogja tudni. Viva félt, de párja nem magyarázta meg a dolgokat. Teljes négy napig pánikolt, próbálva kitalálni, hogy mi történhetett.
Aztán Dave megjelent és elmondta: Viva apjával volt – még egy szobában is aludtak – mivel Martin felhívta, hogy ugorjanak össze némi intenzív ötletbörzére, amit Dave inkább kínzásnak hívott.
De Viva boldog volt, hogy a férfi visszatért és vele töltötte az éjszakát. Alig aludtak, noha mindketten kifáradtak az ölelkezéseiktől és a beszélgetéstől. Dave még azt is megemlítette, hogy Viva eljöhetne a hétvégén New Yorkba, mivel egyedül lesz a lakásban – Jen már kiköltözött. Meg akart mutatni pár új demót és magát a stúdiót is a lánynak, aki boldogan bólintott és megcsókolta.
---
A hét lassan telt a szerelmesek számára, de volt mit tenniük. Pénteken végre véget ért az utolsó előadása is és hamarosan New Yorkba ért az autójával. Nagyon kíváncsi volt már a 11. emeleti legendás stúdióra. Dave már várt rá. Finom vacsorát készített – salátát és tonhalat – és még egy nagy csoki tortát is vett. Vacsora után felmentek a tetőteraszra és a sosem alvó város fölött szerelmeskedtek. Aztán kiültek a nyugágyakra kólával a kezükben.
- Csodálatos itt – jegyezte meg Viva és kortyolt a kólájából.
- Igen, én is szeretem – mosolygott rá.
- Egy kicsit túl hangos, bár melyik város nem az? Meg amúgy is azt mondják New Yorkra, hogy ez a város sosem alszik… De te szoktál, igaz? – vigyorgott párjára.
- Igen, szoktam, de még nem most. Gyere velem, meg akarom mutatni a stúdiót. Írtam pár dalt neked. Showtime! – nevetett majd felállt és a kezét nyújtotta.
- Hát elég kíváncsivá tettél – kuncogott és megragadta a férfi kezét, miközben követte őt a 11. emeleti stúdióba.
Elég sötét volt odafent, de Dave felkapcsolt pár lámpát és a papírjai után kezdett kutatni.
- Ülj le! – mosolygott a lányra és egy elhasznált bőrkanapé felé intett. Aztán játszani kezdett a zongorán, s hangja megtalálta útját csodálatos torkából. Viva érezte a könnyeket a szemeiben a túlcsorduló szerelemtől, amit érzett. Csak ült ott és a könnyei halkan potyogtak a gyönyörű soroktól és az ismerős és szeretett hangtól. Egy másik világban érezte magát és a tiszta szerelem lángolt a testében.
Az éneklés befejeztével Dave felnézett és meglátta Viva könnytől maszatos arcát. Nem kérdezte, hogy miért sírt. Érezte, tudta. Odalépett hozzá és a karjaiba zárta őt.
- Nagyon szeretlek, kicsi Viva – sóhajtotta alig hallhatón és ugyanabban a pillanatban gyengéden csókolni kezdte őt.
A lány szorosan ölelte. Puha kezei az arcát simogatták, majd a hátára tértek, miközben kétségbeesetten viszonozta a csókokat.
- Szeretlek… szeretlek… annyira szeretlek! – suttogta kapkodva – Te vagy az egyetlen férfi. Te vagy a legjobb dolog az életemben – nézett a szemeibe majd folytatta a csókjukat.
Érezte a lány potyogó könnyeit a saját arcán is és ez melengette a szívét. Szorosan tartotta a karjai közt a vékony testet és lépegetni kezdett vele a bőrkanapé felé.
- Ez a te estéd, kicsi szerelmem. Annyi élvezetet akarok adni neked, amennyit csak el tudsz viselni – suttogta a szoba csöndjébe.
- Igen, Dave, őrülten vágyom rád. Teljesen megőrülök a vágytól!
- Mmmm… - mormolta, ahogy Viva testére nehezedett.
Időközben egy fekete Rover állt meg az épület előtt és egy szőke férfi szállt ki a kocsiból. De a szerelmesek mit sem tudtak erről – saját külön kis világukban voltak, ahol azt hitték, hogy semmi baj nem érheti őket.
Dave gyorsan levetkőztette őt – volt elég gyakorlata ebben – és letérdelt a kanapé elé. Megfogta fiatal szeretőjének a lábait és a térdeinél fogva közelebb húzta őt magához.
- Tudod, hogy hogyan foglak először kielégíteni, ugye? – kérdezte alig hallhatóan.
- Igen… - válaszolta hasonlóképp és széttárta a lábait. Máris szaggatottan vette a levegőt, de nagyot sóhajtva lenézett Dave-re, aki szopogatni kezdte kemény mellbimbóit. A férfi forró lehelete a hasán újra egy sóhajt csalt ki belőle, és mikor végre elérte célját csodálatos nyelvével, halkan felnyögött. A lábai közül érkező hangok, ahogy Dave nyalta és szopogatta őt, majd’ megőrjítették, míg egyik kezével meghúzta a sötét tincseket.
- Magamban akarlak érezni újra! Annyira kívánlak!
- Igen… itt az ideje – nyögte és a lányba vezette kemény férfiasságát. Viva felsikoltott és a stúdió ajtaja kinyílt. A lány hangosan kezdett sóhajtozni és nyögni az élvezettől. Annyira jó érzés volt magában éreznie Dave-et!
- Gyere mélyebbre! – nyögte a szoba csendjébe, s a férfi egy vágyakozó nyögéssel engedelmeskedett.
Egyikőjük sem vette észre a lesokkolt alakot az ajtóban, aki úgy állt ott, mint egy szobor. De az első sokk után a düh feléledt benne. Egy pillanaton belül ott volt a párocska mellett és keményen megragadta Dave vállát.
- HOGY MERÉSZELED?????!!!!
A baj megérkezett. Dave lefagyott és lesokkolt. Viva sírni kezdett és megdermedt. Annyira tudta, hogy mi fog most következni…
- ÉS MÉG A BARÁTOMNAK MERED NEVEZNI MAGADAT????!!!!TE SZEMÉT KÖCSÖG! – ordította és lerángatta a lányáról szemeiben a tomboló harag szikráival.
- Martin… - Dave próbálta megmagyarázni, de társa válaszként egy hatalmasat behúzott neki.
- NE.MERÉSZELJ.BESZÉLNI.HOZZÁM! TE ROHADT HAZUG! TE ÁRULÓ! – minden egyes szó után keményen megütötte az énekest.
- APA! Ne! Kérlek, HAGYD ABBA! – sikoltotta Viva könnyes arccal, mikor Dave a földre zuhant és némi vért meg nyálat köpött ki. De úgy tűnt, Martin nem hallotta a hangját, csak rugdosta és ütötte a másik férfit, aki hozzá merészelt érni a lányához, a férfit, akiről azt hitte, hogy a barátja!
- Te rohadt perverz!!!
- Mart, kérlek! Szeretem őt!
- Megőrültél?! Egy 17 évest szeretsz? Te? Miféle szerelem ez? Egy mocskos állat vagy, aki kurvaként bánik vele! A lányommal!!!
- Apu! Ez nem igaz! – próbálta megállítani Martot miután magára kapott némi ruhát – Én is akartam! Mi szeretjük e…
- Fogd be te kis… - ugatott rá – Te semmit sem tudsz!
Viva nagyon megrémült. Még sosem látta ilyennek az apját! Teljesen elveszítette az önkontrolját és mikor a lány megpróbálta visszatartani, hogy abbahagyja az ütéseket és a rugdosást, az apja gondolkodás nélkül pofonvágta és ő zokogva a padlóra esett.
Végül Martin abbahagyta Dave rugdosását, aki mozdulatlanul feküdt a földön zokogva és vérezve. Próbált volna megszólalni, de egy utolsó ütéssel Mart kiütötte őt és az énekes elvesztette az eszméletét. Martin magával rángatta Vivát, maguk mögött hagyva a csúnyán összevert Dave-et.
- De apa! Nem hagyhatjuk így itt! – sírta és próbált kiszabadulni apja szorításából, amitől máris fájt a csuklója – Vérzik! Mi van ha…
- Nem érdekel és jobb lenne, ha most befognád! – sziszegte a fogai közül. Olyan gyorsan akart olyan messzire kerülni innen, amennyire csak lehetséges volt.
Dave olyan húsz percet fekhetett a földön mire magához tért és felhívta Kesslert, aki eljött érte és elvitte a kórházba. Komoly belső vérzései voltak és ki kellett venni a lépét. Másnap az összes újság tele volt a pletykával, hogy egy őrült megverte és otthagyta a saját lakásában.
---
Martin még mindig nagyon mérges volt és nem válaszolt semmilyen telefonra. Hazavitte a lányát. Viva még mindig sírt múlt éjjel óta. Tudta, hogy nagyon-nagyon nehéz idők várnak most rá. Meg kell majd magyaráznia hogy mi, miért és mikor történt. És nem tudta, hogy mit mondjon. A fél arca még mindig égett és fájt az apja pofonjától. Amíg a kocsiban ültek, nem is mert ránézni.
Négy nap múlva Dave-et hazaküldték és ő nyugodtan eltervezte, hogy miként vet véget az életének. De Rosie maradásra bírta. Mély depresszióba esett, de az élők között maradt.
Viva életében új szabályok léptek életbe. Alig tudott valamit Dave-ről és borzalmasan aggódott! Hallotta, hogy a férfi kórházba került, de semmi mást! Miután Martin elmagyarázta a helyzetet a volt feleségének egy hosszú és fájdalmas beszélgetés következett. Az apja üvöltései még mindig a fülében csengtek és hiába nézett a lesokkolt anyjára – ő sem értette meg. Senki sem értette meg. És ő egyedül volt a fájdalmával és a könnyeivel a szobájában. Szerezni akart egy telefont, de a sajátja nem volt nála. Úgyhogy csak sírt és elutasította az ételt. Csak zokogott az ágyán újra és újra Dave nevét kiáltva.
Egyáltalán nem volt hajlandó enni, csak azt hajtogatta, hogy beszélni akar Dave-vel. Sovány és törékeny lett. Martin egyszerre érezte magát bűnösnek és mérgesnek. Mikor a doktor azt mondta nekik, hogy Vivát kényszeríteni kell az evésre vagy meghal, akkor megengedték, hogy felhívja Dave-et.
Napokon keresztül csak ült a lakásában a történteken gondolkodva és néha úgy vélte, megérdemelte, amit Mart tett vele, néha pedig csak kocsiba akart pattanni, hogy láthassa Vivát, és nem érdekelte milyen áron. De nem tudott dönteni. Csak várt… egész nap. Minden nap. Aztán végül megcsörrent a telefonja. Ránézett a kijelzője és megdobbant a szíve. Viva volt az! Némi élet költözött vissza sötét szemeibe, ahogy felvette és meghallotta a zokogást a vonal másik végén.
- Viva… - suttogta és lehunyta a szemeit.
- Daaave, édesem! Végre hallhatlak!
- Hogy vagy, madárkám?
- Nem túl jól. Az egyetlen mód, amivel rávehettem a szüleimet, hogy engedjenek veled beszélni az az volt, hogy nem voltam hajlandó enni.
- Jézusom, Viva!
- Semmi gond, látod, elértem, amit akartam, beszélhetek veled. Szeretlek David.
- Én is szeretlek, madárkám! De nem fogják megérteni…
- Nem… nem fogják megérteni – kezdett újra sírni – És apa azt mondta… hogy csak egy testőrrel mehetek vissza az egyetemre! Egy kibaszott testőrrel! Azt mondta, hogy nem láthatlak újra! David, szerelmem, meghalok nélküled!
- Én sem tudok nélküled élni, majdnem meghaltam… Majdnem feladtam és komoly sérüléseim voltak az apád… nem érdekes…
- Dave, szerelmem, ne tedd ezt. Dave én megölöm magam és utánad megyek, ha valami hülyeséget csinálsz! Esküszöm, megteszem!
Az énekes gyorsan letörölt egy könnycseppet – Nem akarom, hogy miattam meghalj. Nem érek annyit. Oké, megígérem… nem fogok semmit se csinálni. Vannak… vannak gyerekeim, akiket fel kell nevelnem. Várnunk kell, Viva. Várnunk, amíg ez az egész dolog elcsendesedik egy kicsit. Aztán… talán majd láthatlak… valahogy – sóhajtotta nehéz szívvel – De enned kell! Ne add fel a tanulmányaidat és a jövődet. Élned kell… az életed.
- Szeretném ott folytatni, ahol abbahagytam, de nem tudom. Elveszettnek érzem magam nélküled. Hajótöröttnek. Ah, Dave, Dave te vagy az életem. Az egész életem rólad szól és meghalok, ha nem vagy itt. Apa itt van és nem engedték meg, hogy egyedül beszéljek veled, úgyhogy hallották, hogy halott vagyok, ha valami történik veled. Utállak! – sikoltotta, mikor Mart erősen megragadva a mobilt kivette azt a kezéből és Dave hallhatta, ahogy Viva sikoltozott és zokogott – NEEEE! Soha többet nem foglak az apámnak nevezni, ha nem adod őt vissza nekem! Neeee! – Egy percnyi hadakozás után újra Vivánál volt a telefon, aki hisztérikusan zokogott. Dave azt hitte, hogy ott ér véget az élete, ahogy hallotta mennyire kétségbe volt esve a lány. Hallotta, ahogy Viva újra meg újra a telefonba csókol és próbál beszélni hozzá, de már sokkos állapotban volt, képtelen a beszédre.
Mart most már el tudta venni tőle a telefont és Dave-hez kezdett beszélni.
- Nézd, nem akarom, hogy a lányom meghaljon. Találkozhattok, ha én is ott vagyok, de neked mindössze annyi lesz a dolgot, hogy megértesd vele: nem te vagy az, akit akar. Megértetted?
- Igen, megértettem. És később beszélnünk kell nekünk is.
- Igen. Később.
- Martin, én sajnálom és…
- Nem érdekel – Dave hallotta, ahogy becsapódik egy ajtó: Martin elhagyta a szobát és a hangja hidegebbé és élesebbé vált, mint egy jéghegy – Csak hagyd békén a lányomat! Azt hittem, ennél okosabb vagy! – sziszegte – Baszd meg Dave! Megkefélted a lányomat, és ahogy hallottam, nem csak egyszer!
- Mart, tudom, tudom, hogy mit gondolsz. Gondolom Viva elmondott neked mindent.
- Igen, mindent.
- Akkor tudnod kell, hogy szeretem őt. Szeretem őt.
- Dave, te mindig rossz nők után futottál.
- Mart, én…
- Perverz vagy David, egy kibaszott perverz!
- Igen, igazad van Martin. Tudom én. Veled is lefeküdtem… nem is egyszer. A francba, persze az hiba volt. De akkoriban szerettelek – mondta, s Martin megszakította a vonalat.
Dave rájött, hogy talán nem most kellett volna Martint emlékeztetnie azokra a dolgokra, amiket együtt csináltak, de meg akarta győzni, hogy engedje látnia Vivát. Az agya egyre gyorsabban kezdett járni minden egyes perccel. Végre életre kelt és volt egy új célja, amit el akart érni. Erősen gondolkodott és pár ötlet máris formálódni kezdett a fejében. Majd meglátja, hogy mit hoz a másnap.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó