Martin hátra sem nézve indult el feljebb húzva kabátján a cipzárt. Sejtette, hogy Dave is hamarosan elindul utána, s tudta, hogy hosszú lábaival úgyis hamar utoléri. Tudta, hogy beszélgetést fog kezdeményezni vele, hisz szeme sarkából látta az este folyamán, hogy többször rápillant, mintha mondani akarna valamit. Nem könnyítette meg a helyzetét.
És valóban. Dave hamarosan ott volt mellette. Mikor már a folyosókon jártak, megszólalt:
- Még mindig dühös vagy rám? - kérdezte csendesen.
Mart egy kicsit fáradt szemöldökráncolással pillantott rá folytatva útját, majd sóhajtva beszállt a liftbe, tekintetével a melléjük beálló fiatal párt szemügyre véve. Rossz szájízzel nézett le inkább a padlóra, nem fordulva a jobbján álló énekes felé.
- Egy kicsit... - válaszolta szintén halkan.
Dave nem felelt egészen addig, amíg ki nem léptek a liftből és már csak ketten voltak - Ne haragudj - nézett őszinte megbánással Martinra.
Mart megállt a folyosón a szobája előtt. Dave-é a folyosó végén volt. A kezeiben tartott kulcsot babrálta csendesen, majd felnézett a bűnbánó arcot vágó énekesre. Sosem tudott sokáig haragudni rá, ha így nézett rá. - Bejössz?
Dave halványan elmosolyodott - Ha szeretnéd...
Mart nem mondott mást, csak egy apró halvány mosoly játszott szája sarkában, miközben kinyitotta az ajtót és előre engedte a férfit. Tekintete óhatatlanul végigfutott az ismerős alakon, majd becsukva be is zárta az ajtót.
- Nem vagy éhes? Azt említetted a bárban, csak elbeszélgettétek az időt - húzta le kabátján a cipzárt, majd odasétálva a kanapéhoz leült rá, otthagyva Dave-et a szoba közepén.
- De, a koncert óta nem ettem - felelte Dave és mintha egy kis értetlenség tükröződött volna rajta.
- Akkor rendelj valamit - vonta meg a vállát - Nem szeretem, ha nem figyelsz oda az ilyenekre - mondta halkan, s tiszta féltés csillant a most zárkózott szemekben egy pillanatra, majd a szőke férfi elővett kabátja zsebéből egy doboz cigarettát és rágyújtott.
Dave bólintott csupán, majd a telefonért nyúlt. Csendben várta, hogy felhozzák a rendelését, ami hamarosan meg is érkezett és át is vett, majd leült az ágyra, maga elé húzta az egészet és enni kezdett - Kérsz? - kérdezte, miután az első falatot lenyelte.
- Nem, kösz - nézte kedvtelve az énekest, csöndesen kifújva a füstöt.
- Valami bánt téged - szólalt meg egy hosszabb hallgatás után az énekes.
- Szerintem tudod, mi - pöccintette le a hamut a hamutálba.
- Nos, tekintve, hogy állandóan engem figyelsz és nagyokat hallgatsz, igen. Ezt akkor szoktad csinálni, mikor én vagyok a ludas - tolta félre a vacsorájának a romjait.
- Csak nem értelek... Persze, tudom, hogy imádsz a tűzzel játszani, de elbizonytalanítasz a vakmerőségeddel - mondta csendesen a zöld szemekbe nézve.
- Elbizonytalanítalak? Ezt hogy érted?
- Azt hittem, neked is olyan fontos, hogy semmi se derülhessen ki még véletlenül se rólunk... - követte tekintetével a füstöt, ami a plafon felé kanyargott.
- Igen, fontos - nézett komolyan Martinra Dave - Ugyanakkor muszáj megtennem, Mart. Muszáj... ott vagy mellettem és, amikor egy-egy lassabb számnál közelebb jössz... - felsóhajtott - Ne haragudj, egyszerűen muszáj.
- Az önmegtartóztatás sosem volt az erősséged, nem igaz? - mosolyodott el halványan, s zöld szemeiben leírhatatlan fény csillant meg.
- Igen, ezzel valóban voltak problémáim. De, ha te félsz attól, hogy ez is elárulhat minket, akkor megpróbálok leállni - nézett az imádott zöld szemekbe.
- Ne haragudj, nem a drogokra és a piára gondoltam, hanem az érzelmeidre - nyomta el a csikket, majd felállva levette a kabátját és az egyik fotelba dobta mielőtt elindult Dave felé - Nem azt mondom, hogy nem érhetsz hozzám a színpadon... - állt meg a férfi előtt lenézve rá, ujjbegyeivel végigsimítva az arcán -... csak ne félreérhetően.
- Martin, a kettőnk közti minden érintés félreértelmezhető. Ennek egy igen egyszerű oka van: mindketten azonos nemhez tartozunk. Ami elég vicces, tekintve, hogy majd megveszek érted - mosolyodott el sötéten.
- Nem minden érintés félreérthető... - simított végig hüvelykujjával a férfi telt alsóajkán - Vannak baráti gesztusok, mint például az átkarolás a Waiting for the night végén... - követte végig most a férfi állának vonalát ujjaival, megérezve a kezdődő borostát -... vagy mikor odahajolsz a gitáromhoz, hogy jobban hallhasd...
Dave szemei egyre sötétebb zöld árnyalatot vettek fel. Nyelt egyet, mielőtt felelt volna - Azt mondod?
- Igen - túrt bele társa puha hajába, figyelve, ahogy az énekes élvezettel lehunyja a szemét - Voltak egészen ártatlan összenézéseink is, mint például Pasadenában mikor boldogan hitetlenkedtünk a közönségen...
- Nem tudok betelni veled - súgta lehunyt szemekkel.
Martin arcán megint átfutott egy kis mosoly. Tudta miről beszél Dave, de nem volt biztos benne, hogy ő is érzi-e ennek az árnyoldalait. Ő érezte. Mégsem tudta megtagadni magától, hogy megérintse a férfit, a barátját, a szeretőjét. - Mióta is vagyunk együtt? - kérdezte elmélázva, ahogy végighúzta mutatóujját az énekes jellegzetes orrán.
Dave olyan halkan válaszolt, hogy alig lehetett érteni - Körülbelül 21 éve.
- Kisebb-nagyobb megszakításokkal igen... - emelte meg ujjával Dave állát egy kicsit, hogy újra a szemeibe nézhessen, amit észre sem véve elfordított tőle válasza közben - És mióta szeretsz engem?
Dave tekintette a semmibe révedt, és mikor újra fókuszált a kelletténél kicsit jobban csillogtak a szemei - Egy kicsit több mint 21 éve.
Martin tekintete mintha felengedett volna a férfi szavaira. Zöld íriszei szinte kavarogni látszottak, ahogy Dave combjai mellett az ágyra térdelt és szemben a férfi ölébe ereszkedett, egy pillanatra lehunyt szemmel kiélvezve az énekes testének és leheletének melegét, mely egy sóhaj formájában érte el az arcát.
- És miért szeretsz? - simított végig a sötét pulóverbe bújtatott felkarokon.
- Miért? - fogta finoman közre Mart arcát a kérdezett és odahajolt hozzá egy finom csókra - Mert annyira más vagy, mint én, ugyanakkor ugyanolyan vagy. Kiegészítesz. És egyszerűen csak szeretlek - súgta az ajkaira.
- Néha elgondolkodom, hogy ez hogyan lehetséges - cirógatta meg Dave oldalát - Mi vitt rá minket erre az egészre... Én pontosan emlékszem arra a pillanatra, mikor megváltoztál a szememben...
- Igen? És mi volt az? - nézett Martin szemeibe. Ilyen közelről tisztán látta magát a zöld felületen.
- A Stories of old-on dolgoztunk még '84-ben Berlinben... Emlékszem az egyik szünetben Alan valami vicceset mondott miközben ittunk egy-egy sört. Felnevettünk, aztán valamiről beszélgetni kezdett Andy és Al, te meg elgondolkodva kinéztél az ablakon. Arra a szépséges profilodra tévedt a tekintetem és elcsodálkoztam rajta, hogy milyen szép vagy. Buta gondolat, nem igaz? Aztán elfordultál az ablaktól és összevillant a tekintetünk egy pillanatra. Teljesen ártatlan pillanat volt, de valami megfogott a pillantásodban. Nem tudom, mi, de a varázslat létrejött... Legalábbis az én részemről...
Dave csak csendben hallgatta, de a tekintetében mintha a döbbenet látszódott volna.
- Addigra tudtam már egy ideje, hogy vonzódom a saját nemem iránt is, noha alapjában véve a nőket preferálom. De azért meglepődtem, és akkoriban sziklaszilárdan tudtam, hogy veled sosem fog történni semmi, hisz imádtad Jo-t, terveitek voltak, családalapítás, gyerekek és a többi... Éppen ezért próbáltam csírájában elfojtani a dolgot. De nem tehettem róla, onnantól másképp láttalak... Lesve figyeltelek, noha próbáltam küzdeni. Azt hittem, hogy csak vágy kérdése az egész, hogy ha egyszer... hogy utána kielégíteném a kíváncsiságom és be is fejeződne a dolog... Fiatalok voltunk... bolondok. Miénk volt az élet, a siker, a világ... Könnyen találhattam volna bárkit, de téged nem kaphattalak meg, és ez folyamatosan ott motoszkált a fejemben valahol hátul, a sötétben, egyre csak növekedve... Akartalak... - markolt bele Dave pulcsijába az oldalánál, miközben tekintetét lesütve hajtotta bele arcát Dave tenyerébe, ami még mindig a bőrén időzött. Pár másodpercnyi szünet után nyelt egy nagyot és folytatta:
- Egyre jobban... Éjszaka… a magányos éjszakák voltak a legrosszabbak, mikor az idő múlásával egyre nehezebben tudtalak kiverni a fejemből... Azt hittem, az majd segít, ha a barátnőmmel, majd később más nőkkel összefekszem, de... nem segített. Aztán...
Dave-nek halkan fel kellett nyögnie a hallottaktól - Ezt sosem... sosem mondtad el.
Mart nem nyitotta ki a szemeit, csak egy keserű mosollyal kérdezte: - Egyszer mindenkinek eljön a gyónás ideje, nem igaz?
- Aztán, mi történt?
- Aztán... Egy számomra fontos lépcsőfokhoz értem... - sóhajtott fel kiélvezve Dave kezének melegét és érintését - Az addigi fantáziálások másik férfiakkal valósággá váltak. Furcsa és új helyzetekbe keveredtem, és lassan megtanultam élvezni őket. Egyre többet akartam. Mindent tudni akartam, mert reménykedtem. Reménykedtem, hogy egyszer talán te és én... és el akartalak kápráztatni, olyan gyönyöröket akartam adni, amilyeneket nőktől sosem kaphattál volna meg. Micsoda bolond álmodozó voltam már akkor is! - húzta el az arcát Dave kezétől és oldalra nézett, le a fehér takaróra, amin Dave-vel ültek. - Pedig reménykedtem benne, hogy majd ezek a tapasztalatok elveszik a kedvemet a dologtól. De megint csak tévedtem, pedig már megszokhattam volna, hogy az érzelmeim sokszor nem éppen racionális utakra vezetnek.
Dave a homlokát Marténak támasztotta és úgy dolgozta fel az eddig hallottakat - És mindezt csak miattam? Pedig reménykedtem benne, hogy a pletykák nem igazak... hogy nem teszed ki ennek magad.
- Minek? - nézett rá egy kicsit értetlenül, felocsúdva emlékeiből.
- Tudtam, hogy hajszolsz valamit és féltem, hogy ennek érdekében az sem érdekel, ha ártasz magadnak. Féltettelek, féltem, hogy olyat tesznek veled, amit sosem heversz ki, hisz ismerlek...
- Ez... édes volt tőled... - mosolyodott el, de szemeit nem érte el a gesztus, azok komolyak és mélyek maradtak. - Élveztem, nem arról van szó, hogy nem, de... tudtam, hogy veled egészen más lenne. Nem voltak sokan, de feléjük nem éreztem semmit puszta szexuális vágynál, amit rajtuk vezettem le. Miattad. Persze egyáltalán nem vádollak, hisz nem is tudhattál erről az egészről... még nagyon sokáig - hunyta le újra a szemeit, hogy Dave ne láthassa a fájdalmas szikrát, ami felvillant benne, mikor arra gondolt, hogy még hosszú hónapokat, sőt éveket kellett várnia az énekesre.
- Sajnálom Mart... Sosem akartalak ilyennek kitenni.
- Ne sajnáld, fogalmad sem volt róla. Ha nagyon akarom, jól el tudom rejteni az érzéseimet, és ha már nem bírom, akkor a dalszövegeimben csapódnak le. Mit gondolsz, az „A question of lust” vagy az „It doesn't matter two” kinek íródott a soron következő albumon? Az előbbi arról szól, amikor még győzködtem magam, hogy csak a vágyról volt szó, az utóbbinál pedig már beláttam, hogy nem küzdhetek, és már nem is fontosak a morális elvárások és szabályok, amiket belénk neveltek.
- Igen - nézett mélyen a szemeibe - Rád megérte várni.
Dave nem tudott mit felelni erre. Martin sosem mesélte ezt el neki idáig és nem is feltételezte, hogy mi zajlott le benne. Akkoriban azt hitte, hogy csak szórakozni akar vele. Eleinte szégyellte, hogy ez megtörtént közöttük, de aztán változtak az idők... Szorosan magához ölelte szőke társát és arcát a nyakába temette.
- És te? Veled mi volt a helyzet? - simogatta meg Dave tarkóját - Furcsa, hogy erről még sosem beszéltünk... - mélázott el.
- Eleinte csak azt hittem, hogy szórakozni akarsz, hisz ismertelek. Nem is tudtam, hogy minden miattam történt... - Dave hangja elhalt, ahogy nem eresztve úgy szorította Martint, mintha az élete függne tőle, mintha félne tőle elszakadni, mert ha megteszi, akkor elveszíti - Az első alkalommal azt hittem, hogy ez csak tiszta szex, kipróbáltunk valami újat és kész. Talán így éltem túl azt, hogy valójában mennyire is élveztem veled lenni. Nagyon sokáig nem ismertem be, még magamnak sem, mert... - elengedte Martot, csakhogy a szemébe nézhessen -… mert féltem tőle. Nem tartottam normális dolognak az ilyet és mégis megesett velem, hogy vonzódom hozzád... ez ijesztő volt számomra. De nem tudtam nem belekeveredni.
- Mindig is kíváncsi természet voltál - bólintott Mart - Tudtam, hogy óvatosan kell bánnom veled, az érzelmeiddel. De fogalmad sem volt róla, hogy igazából mennyit jelentett nekem az az első éjszaka...
- Mit jelentett?
- Hát nagyon sokat, te butus! - nevetett fel kicsit hátrébb húzódva, hogy két keze közé fogva Dave arcát egy puha csókot nyomjon a szájára, majd újra a szemeibe nézhessen - Véget ért az a hosszú várakozás... El se mertem hinni...
Dave nem felelt, csak beletúrt az imádott szőke tincsekbe és ellágyulva figyelte a másik arcát.
- Mikor először megcsókoltál... a lelkem is beleremegett, nem csak a testem. Azt hittem, hogy már sosem fogok levegőt kapni. Te éltettél... Az illatod, az ízed, az érintéseid... - itt halkan és röviden felnevetett - Milyen szánalmasan érzelgős és csöpögős tudok lenni még mindig... Ezért is szeretek inkább csöndben maradni.
- Ez nem igaz. Szeretem, amikor így megnyílsz. Tudom, hogy ezt talán csak nekem teszed meg.
- Valóban ritkán és nagyon kevés embernek - vont vállat - Szóval? Folytatnád?
- Mikor először megcsókoltál, az leírhatatlan volt. Sosem reméltem, hogy valaha is teszek ilyet, de örültem, hogy veled tettem. Ennek az volt az oka, hogy már akkor is jobban kötődtem hozzád, mint egy baráthoz, hogy már akkor is szerettelek, ha még ezt magamnak nem is mertem bevallani akkor. De így visszatekintve, tudom, hogy mit éreztem. Furcsa módon nem éreztem úgy, hogy valami rosszat csinálnánk. Természetesnek tűnt, hogy két ember, aki vonzódik egymáshoz, ezt kifejezi a másik számára. És fantasztikus volt. Soha senki sem volt rám és azóta sem olyan hatással, mint te vagy mind a mai napig. Szeretlek - cirógatta meg az ölében ülő arcát finoman.
- Istenem, David... - sóhajtotta Martin, s úgy érezte, szíve már nem is verhetne hevesebben társa szavaitól. Képtelen volt megszólalni, hisz könnyeit próbálta visszatartani. Nem akarta, hogy Dave meglássa azokat, így lehunyva szemeit keserédes mohósággal, szinte kétségbeesetten nyomta száját az énekesére.
Dave nem kevesebb hévvel viszonozta a kapottakat, majd ritmust váltva egészen lággyá fokozta csókjaikat. Mart hagyta, hogy az énekes szabja meg a tempót, beleolvadt a csókjaiba, az ölelésébe. Kezeit finoman a férfi vállaira csúsztatta és lassan ledöntötte az ágyon, hogy elhasalva rajta csókolhassa tovább.
Dave nem ellenkezett, csak közel akarta tudni magához társát, érezni akarta a bőre melegét, az egész lényét, mert tudta, hogy még egy ilyen lény, mint ő nincs és saját maga rendkívül szerencsés, hogy ráakadt Martinra, a hiányzó részére, aki kiegészíti, és teljes emberré teszi.
A szőke férfi ahelyett, hogy tovább lépett volna, lelassította csókjaikat, majd még mindig Dave-en hasalva a szemébe nézett egy pillanatra. Eztán a meleg mellkasra hajtotta fejét, mélyen beszívva az ismerős illatot, amit olyannyira imádott.
- Azt hiszem, hogy az érzés kölcsönös - nevetett fel halkan a megszólított.
Mart válaszul egy puszit nyomott a pólón keresztül az énekes mellkasára.
- Nem akarlak elengedni... Így akarok maradni örökre - súgta alig hallhatón.
- Velem maradsz - mondta Dave, miközben ismét a tincsekbe túrt - Nem is hagynám, hogy elhagyj.
Martin egy nagyot nyelt ennek hallatán. Megborzongott az énekes hangjából kihallatszó határozottságtól.
- Megígéred? - lehelte szinte az ajkaira.
- Megígérem - nézett mélyen a zöld szemekbe. Majd nyomatékot adva szavainak, felhúzta maga mellé Martot, hogy ismét finoman csókolhassa, majd végül az állát finoman a fejére tegye.
- Én is szeretlek, David - hunyta le fáradt szemeit, majd pár másodperc múlva megkérdezte, szorosabbra fonva ölelését a férfin: - Itt alszol?
- Igen - érkezett a felelet, majd utána egy elégedett sóhajtás.
- Rendben - ült fel Mart újra Dave ölében és két kezével őt is ülőhelyzetbe húzta, hogy a pulcsi szegélye alá nyúlva áthúzza azt az énekes fején.
- Imádom, amikor vetkőztetsz - villantott Dave egy mocskos mosolyt, majd hagyta, hogy Mart folytassa, amit elkezdett.
- Igen, tudom, édes... - viszonozta a mosolyt majdnem elpirulva, ahogy bevillant neki pár kép, aztán el is pirult, ahogy lehajtva fejét nézte saját kezeit Dave övcsatján, amit ki is lazított.
Dave sötét íriszekkel figyelte a mozdulatot. Sokszor látta, de még mindig ugyanúgy fel tudta izgatni Mart ezzel, ha akarta. Ezzel és sok mással is...
A szőkeség miután ezzel megvolt, lemászott Dave öléből, és lerángatta róla a farmert, majd felállva az ágy mellett ő is ledobta vastag pulóverét. Dave feltérdelt és átvette a vetkőztető szerepét. Előbb a pólót tolta fel, felfedve ezzel a has érzékeny bőrét, és nem tudta megállni, hogy ne hajoljon oda és harapjon belé finoman, miközben hosszú ujjai játszi könnyedséggel csatolták ki a nadrág övét, húzták le a cipzárt és oldották ki a gombot, hogy egy finom mozdulattal a földre lökje az anyagot.
Mart reszketegen felsóhajtott, újra beletúrva Dave kicsit már kócos hajába. Magában azon tanakodott, hogy hagyja-e elfajulni a dolgot, vagy sem. Tudta, hogy Dave-től elég lenne pár érintés, és teste menthetetlenül lángra lobbanna, de ma kiegyezett volna egy ártatlan összebújással is egy ilyen mély beszélgetés után.
Dave azonban nem folytatta, amit elkezdett, elengedte az eddig kínzott bőrt és hátrébb csúszott a matracon, hogy Martin elférhessen mellette. Társa ebből megkapta válaszát, s egy kis mosollyal a szája szélén mászott be az ágyba Dave mellé. Megfogva a takarót mindkettejüket betakarta, miután szorosan összebújtak.
- Állítsd be az órát - mormogta Dave nyakába az éjjeliszekrényen álló készülékre utalva - Reggel John fog kirugdosni az ágyból, ha elalszunk.
- Az nem lenne jó - felelte Dave, miközben az óráért nyúlt és felhúzta, majd visszarakta a helyére és Martint átkarolva mindkét karjával elhelyezkedett.
A szőkeség mintha csak menedéket keresett volna a világ elől, úgy bújt Dave-hez, arcát az imádott illatban fürösztve. Fáradt volt. Testileg és érzelmileg is kimerült. Nem szokott ilyen hosszasan beszélni az érzéseiről, és az emlékek felidézése régi eseményeket kavart fel a lelkében, és nem mindegyik volt kellemes. Dave, mielőtt elaludt volna, még nyomott egy puszit Mart fejbúbjára és egy "Jó éjt"-et mormogott, majd, hamarosan aludt is.
Mozdulatlanul hallgatta az egyre mélyebb légvételeket, illetve az énekes szívének egyenletes ritmusát. Imádott vele aludni, imádta ezt a hangot, a közelségét, a szerelmüket, amit senki sem értene meg. Szerette a kettősséget, amit ez az érzelem kiváltott benne: egyszerre volt boldog és szenvedett. Szíve repesett, amiért ez a férfi, a lelki társa viszontszerette, de fájdalmas volt arra gondolnia, hogy sosem lehetnek teljesen és nyíltan egymáséi, hogy meg kell elégednie ezzel a titkos viszonnyal, szerelemmel, ami már hihetetlen régóta tart mindenkitől rejtetten...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó