- Jól csináltam? Nem fogsz haragudni rám?

Dave szíve összeszorult. Igen, arra használta évekig, hogy neki jót tegyen és utána sokszor elzavarta, napokig felé sem nézve.

Milyen fiatalok voltak. Dave még csak 17...a finom kisfiús vonásaival...szép mint egy karcsú lány. A post-punkos stílusával járó lányos ruhákban. Mégis nyers férfierőt sugározva. Persze hogy úgy nézett rá. Már akkor csodálta milyen érzékeny, és mennyire erős akaratú. Mennyire komplex. Minden érzelmi véglet egybezárva. Nem csoda, ha nem bírja uralni és időnként egyszerűen kicsapódik a hatalmas energiája. Ellentéte volt az ő hűvös zárkózottságának. Dave volt az ő hangja és teste, ahogy átadta a világnak fájdalmasan mély érzéseit, amiket ő nem bírt felvállalni ennyire nyíltan. Az is sok volt, mikor néha a dalszövegekről kérdezték. De az énekes érezte őt. Az ő tűzét, amit mindig elrejtett, nehogy kihasználják ellene. Eltitkolta sebezhetőségét, míg társa vakon rohant mindig vesztébe, szenvedélyétől és ösztöneitől hajtva. És az ő csalódásai csak még zárkózottabbá tették Martint. Szavak nélkül lettek lelki társak. Csak ahogy érezték egymást. Dave a szövegeiből ismerte meg, és ő az énekest az előadásaiból. Mikor egy csapatba kerültek szinte azonnal, az első próbáktól barátság szövődött közöttük az ösztönös összhangból, és némán kommunikáltak tekintetükkel, megértve egymást.

Aztán megismerte. És csodálni kezdte. Amiken már olyan fiatalon keresztül küzdötte magát. A családi problémákon, az érzelmi viharain, a rendőrségi ügyein. A mindenre kiterjedő alkotói tehetségét, és vágyai féken tartását. Nem értette miért csodálja őt. Ő csak egy zenész...verset ír, zenét...De Dave!...Dave rajzol, fest, tervez, farag, ír, zenél, fényképez, énekel...Mindenbe beleadva lelke minden tűzét. És még így is folyton lángolt. Fellelkesítette ez a tűz.

Ott Berlinben a sok tivornya között kerültek közel. Istenem, milyen sok orgián voltak. Együtt az egész zenekar, producerek, mindenki. És egy éjszaka felfedezte...Sokszor voltak négyesben. Ő, Dave és két nő. Vagy vele épp egy fiú volt. Már akkor megdöbbent, hogy nem ítéli el..."Minden angol egy köcsög-nem? Ez a mi hírünk a világban" - nevetett, mikor megkérdezte mit is gondol. Egy ilyen este elkapta a tekintetét. Tettezett az énekesnek ahogy ő kielégített egy másik férfit. Látta Dave szemeiben, amik sosem hazudtak, ha akart sem. Akkor még nem gondolta. De egyszer csak megragadta őt a szenvedély, ahogy az énekes megélte a szexet. Teljesen átadta magát, figyelmes volt partnerével, élvezte, hogy elragadtatják magukat az általa okozott élvezetben.

És hát, igen Mindannyian ittak és beszívtak állandóan. Pedig csak szegény frontember került szégyenbe nyilvánosan a szerek miatt. És az az éjszaka... Ketten voltak egy vörös lánnyal. Sikoltozós rajongó volt, mindent megtett nekik. Majdnem elájult a puszta érintésüktől is. Hárman szívtak be, előjáték gyanánt. Két oldalról vették kezelésbe a teljesen elszállt nőt - láthatóan nem volt a narkóhoz szokva. Amikor keze összeért társáéval szinte áramütés érte. Dave is érezte, mert rákapta ködös tekintetét. Szemeibe fúrva fekete tűzét simított végig Martin kézfején, majd hajolt közelebb a lány teste felett. És Mart gondolkodás nélkül csókolta meg. Most is emlékszik, milyen édes volt, milyen természetesnek tűnt. Akkor este egymást elégítették ki, nem törődve többet a vörös lánnyal. Nem merte magát az aktust kezdeményezni, és Dave ki is mondta, hogy nem fognak dugni. De ahogy elvarázsolta őt, az szinte nem is hiányzott. Nem is beszéltek róla. Ő próbált, de az énekes elzárkózott, mondva csak kiélték az ösztöneiket betépve. Aztán pár nap múlva kiélték józanul is. Dave mindig is nagyon "testi" volt mindenkivel. Sokszor ölelt, puszilt meg mindenkit. És köztük ez már mást hívott elő. Az hogy "úgy" nem érintheti csak még kívánatosabbá tette számára. Idővel feladta a próbálkozást, mert mikor konkrétan próbált a tárgyra térni, utána napokig kerülte őt és büntette hidegségével. Martin pedig belebolondult. Véglegesen és mindent elemésztve szeretett belé. Halálosan féltékeny volt mindenkire, aki szorosabb kapcsolatba került vele. Sok-sok szerelmes dalban vallott neki, akkor még nem tudva mennyire összezavarja ezzel. nem tudta még Dave mennyire küzd magával és a külvilággal, és kettőjük kapcsolatával. De Martin is belebetegedett, italba fojtva szenvedélyét. És a sok lelki zűrzavar megtette hatását. Kicsúszott az énekes kezéből az irányítás.

Mind egyre jobban vágyódott a megnyugvás után, az egyre fojtogatóbb káoszban. Önmagát marcangolta érzései miatt, úgy érezve nem érdemli meg, amit kap tőle, nem helyes amit tesz, nem érdemli a rajongók szeretetét, nem tesz elég jót ahhoz képest amit kap. A sok feldolgozatlan érzelem felerősítette gyermekkori depresszióját. Hosszú évekig a drogba és az alkoholba menekült előle. Aztán sok lett a gond már, és egyre több a rossz hangulat, és egyre ritkábbak a szünetek a "kezelések" között.

Titkolta, de Martin tudta mit művel. És Dave is tudta. De akkor már akarta is a végét. Igen, vágyta saját pusztulását, mint egyetlen kiutat az elviselhetetlen zűrzavarból amit nem tudott kezelni. Inkább elfojtotta minthogy büszkeségét sérülni lássák. Fenn tartotta a képet, amit kellett. Egyszer vallott is Martnak, hogy milyen fontos neki, és nem hozhat rá szégyent. Akkor nem értette még, hogy miatta próbált erősnek látszani az énekes. Miatta, hogy beteljesítse azt a képet, amit zenéjük megkíván, hisz Mart élete, mindene a banda volt. Sokszor volt keserű Dave-re, mert elutasította érzéseit, majd szó szerint magára rántotta. Kegyetlen játéknak hitte. Pedig csak bizonytalanság volt, vele és saját magával szemben. Sokat várt el tőle, míg ő a háttérből irányította az előadást. A frontember pedig helyt akart állni, mindig teljesítve megszakadásig az elvárásokat. És meg is szakadt, testileg, lelkileg, megfeszülve Martin egyetlen dicséretéért áhítozva. És ő nem figyelt erre, túlságosan sértve érezte magát az elutasítás miatt, hideg maradt vele. Kivéve a forró lopott órákat, amik mindkettőben csak még több sebet ejtettek. Pedig Dave jelzett neki, és utána már kétségbeesetten kereste vele a kapcsolatot. Betépve nyilatkozva mindenféle szépet és hízelgőt a zenészről. Nem figyelt rá! Igen, ő is csak még mélyebbre lökte a káoszba. Az énekes pedig, mivel senkinek sem kellett, feladta.

Évekig veszekedtek a semmiségeken, össze is verekedtek, ami sokszor másfajta testiségbe, majd gyöngéd szeretetbe torkolt. Hogy Dave másnapra újra elzárkózzon mindenki és önmaga elől, pánikban,hogy mindent megkavar és tönkretesz

A rádióban hallotta. Az ő szíve is megállt abban a pillanatban.

Csak akkor tört rá Martinra mi is amit majdnem elveszített. Még erősebben tért vissza belé a szerelem és a csodálat, mikor mindezek után társa tényleg talpra állt. Akkor írta az Ultrára a Home-ot és a Bottom line-t, nyíltan félreérthetetlenül fogadva örök hűséget, szerelemből.

Lassan megenyhültek. Beszélt neki a lányról, párhuzamot vonva közöttük. Azt állította, csak ő és a lány értették, fogadták el őt mindenestül. De Brigyt nem találta sehol. És Mart ráébredt: ő elvette a védelmét Dave-ről, aki a lányban találta meg azt a bizalmat, és biztonságot ami a lelket tartotta benne. De ő is eltűnt. És Dave ugyanabban a cipőben járt, mint a zenész - beleszeretett a lányba. Nem csoda, elvégre csak eltűnt, nem csalódott benne sosem, nem árulta el mint Mart. Dave vágyódott utána. Verseket írt hozzá. Martin nem erőltette kettőjüket, de a hosszú turnékon elszabadultak az érzések. Sokat csatáztak, de Mart már mindig engedett neki. Soha többé nem akarta újból érezni, hogy elveszítheti. Ahogy énekelte "I'll follow you", igen követte őt vakon, csakhogy vele lehessen.

Brig előkerült, Dave-nek sikerült meghódítania. Vele jött, még Marthoz is közel került. És mint mindig egy jó után sok rossz következik...Beteg lett, legyengült immunrendszerrel, és Dave-ben is felütötte a betegség a fejét. Martin pedig csak óvni akarta, halálra rémülve, hogy elveszítheti.