- Tehát miért is egy meleg bárba kell mennünk, meghallgatni a srácot? - értetlenkedik sokadszorra a vékony magas fiú.
- Mert ott törzsfellépő! Andy ugye nincs evvel bajod?
- Nyugi Vince, nem személyeskedés! Gondolom, ismered a helyet és a srácot is.
- Nem, Martin ajánlotta a helyet és az énekest is.
Andrew megtorpan döbbenten. Hátranéz hitetlenkedve a mögötte kullogó szőke alakra.
- Lemondtad a vasárnapi misét velem és Vince-szel egy kis kancsó miatt???
- Jaj Fletch! Ne legyél már megint közönséges - löki félre az útjából hirtelen sietve, félrenézve, ahogy elvörösödő arcát göndör fürtjeibe próbálja rejteni - Nem ismerem személyesen csak láttam fellépni. És az egyik haverjával beszélgettem – morog halkan.
- Beszélgettél?! Egy meleg bárban?! A haverjával?! – lemondóan csóválja meg a fejét Andy.
- Haladjunk gyerekek, rendben?
Vince hangja elcsöndesíti őket. Sietnek a város szélére a megbeszélt előadásra.
Füstős félhomályos terem vegyes társasággal. Olcsó sör és olcsó dohány szaga. Idősebb urak, akik mustrálgatják a pultnál könyöklő félpunk tiniket. Tupírozott hajú, vastagon kifestett kamaszok. Bajuszos bőrszerkós hivatásos állandó vendégek. Néhány fiús középkorú nő. Kevés fiatal cicababa. És mindezek keveréke, minden korosztályból. Az ajtóból már Martin vezeti őket az apró színpad előtti asztalhoz.
Hát most itt a lehetőség az ismerkedésre. Kinézte már magának az énekes fiút hónapokkal ezelőtt. Igazság szerint csak miatta járt ide. Amikor először eljött a klubba avval hitegetve magát, hogy csak a fellépő zenekarra kíváncsi egyből megakadt a szeme rajta. Thomas Dolby csak ürügy volt, hogy legyőzze a gátlását, ami addig visszatartotta a helytől. Amire mindig kíváncsi volt belül. Önmagára volt kíváncsi és a feléledő furcsa érzései miértjére.
Félelmét uralni próbálta, ahogy igyekezett a zenére figyelni. Nem is nagyon merte szemügyre venni a körülötte lévőket, noha tudta, hogy a nagyobb bulik alkalmával hígul a társaság. Mégis a falakon belül ő volt a kisebbség. Sandán, félszemmel figyelte csak a bi-, meleg- és leszbikus felhozatalt. Örült, hogy fiatal punkok kerültek mellé a színpad előtt. Kicsit kényelmesebben érezte magát a közelükben. Meg is lepődött, amikor az egyik vörös tarajos srác, akinek egy szőke cica mocorgott az ölében hátrahajolva lesmárolta az éppen érkező fekete suhancot.
Kedves cirógatás a fürtjeiben zökkenti vissza a jelenbe.
- Helló Barika! Látom elhoztad a csini barátaidat! – dörmög a pincér. Jól megtermett, borostás harmincas férfi teljes sminkben. Vékony vállpántos női topjából kikandikál a vörös izzadt és szőrös mellkasa. Érdeklődve méri végig barátait, majd hirtelen elkomorul.
- Oh, Vince! Jaj, de jó látni, hogy felépültél abból a szörnyű balesetből – színpadiasan a mellkasához kap, magas hangon kifakadva.
- Khhm, Leslie! – fordul félre az idősebb zenész a két kamasz értetlen tekintete elől.
- Mert gondolom, hogy egy fél év összebútorozás után csak valamilyen tragikus balest érhetett, amitől elfelejtetted a címem és a telefonszámom mikor egy szó nélkül eltűntél – angyalian ártatlan arckifejezését tetézi a naivan félre biccentett fej és a vastagon festett műszempillák rebegtetése, de a tekintet gyilkos. Szuggerálja így még fél percig, majd megperdül a tűsarkain.
- Akkor három sör! – libeg el barna bőr miniszoknyájában.
A két fiú majdnem tátott szájjal mered a körmeit zavartan piszkálgató lehajtott fejű férfira. Ahogy egyszerre összetekintenek, szinkronban robban ki belőlük a hisztérikus röhögés. De jókedvük középpontja megmenekül a kérdőre vonástól, ahogy elhomályosítják a fényeket. Kezdődik az előadás.
A színpadon egy alacsony, inas, fehér inges-fekete láncos nadrágos fiú jelenik meg. Észrevehetően az idősebb korosztály is közelebb helyezkedik. Előbújnak a sötét sarkokból a punkok is. Hangosan kurjongatva-füttyögve „Gyerünk Dave!”-et ordibálva. Még két fiú lép a magabiztosan mosolygó éljenzett mellé. A fények megváltoznak, elhal a zsibongás. Martin lélegzetvisszafojtva figyeli. Hallotta már sokszor, mégis mindig lenyűgözi. Pendül a gitár, megszólal a szintetizátor és David Bowie dala szól a teremben. A frontember szájharmonikát vesz elő és a fájdalmas dal fájdalmas hangjait csalja elő belőle. Ahogy mikrofont ragad, a hatalmas termet beteríti erőteljes zengő baritonja. Martin ismét - mint annyiszor - megreszket a hangszínétől. Nem tehet róla, csodálva figyeli. Dave Gahan, hallotta, hogy így hívják. Vele egy idős lehet abból, amit beszélnek róla, de annyira kisfiúsnak tűnik… hófehér bőr, ami szinte hamvas, mint a babáknak. Éjfekete gondosan beállított haj, kétoldalt felzselézve, a fejtetőtől a hosszú frufru fél szemét eltakarja. Mintha két pajkos hegyes fülecskét viselne. Vagy démon szarvacskákat.
- Ejha! Tényleg nagyon jól nyomja! – Vince hangja is telve van elismeréssel a produkciót hallgatva. A szőke csak bólintani képes válaszul. Végighalhatják a néhány dalt, amit a trió előad. Hatalmas hangorkán ünnepli a fellépőket. Most! Martin egy szó nélkül szorítja meg Vince kézfejét és már indul is a színpad széle felé. Társai alig tudják utolérni. Ahogy szembe kerül a lépcsőn lefelé baktató alakkal azonban elszáll minden mersze. Összetalálkozik a tekintetük. Sötétzöld szemek a világosakkal. A fürtös fiú teljesen ledermed és elvörösödik az intenzív sötét energiával tüzelő tekintet előtt. Dave főlényes mosolya a válasz. Félrebillenti a fejét és huncutul méri végig.
- Láttalak már itt. Nem?
- Ö, hello! A nevem Vince Clark és lenyűgözött az előadásod. Ö itt Martin és Andrew – hadarja el gyorsan végig mutatva a többieken. – Szeretnénk meghívni az egyik próbánkra, és ha tetszik, amit látsz, szeretnénk, ha nekünk énekelnél.
- New Romantic? – Dave nem kis megvetéssel kérdez, rá a stílusra miután végigméri őket.
- Dehogy! Kicsit New Wave-es, post-punkos irány. Neked holnap rendben lenne eljönni?
A kérdezett még mindig óvatos velük. Percekig mustrálja mindegyiküket, Martint hosszan és alaposan, aki halkan imádkozik egy kisebb apokalipszisért, amitől megnyílna a föld alatta és eltűnhetne a sejtjei mélyére ható pillantás elől.
- Oké! Jó lesz holnap este hat körül – tekint végül az idősebb férfira Dave.
- Remek! Itt a cím – nyújt az át egy kis darab papírt – akkor holnap.
- Aha, holnap.
A másnap túl hamar jön el Martin számára. Izgul mintha az egész családja és a dékán előtt kellene vizsgázni. A magas vörös Andy nem kis szórakozására erősen látszik rajta a drukk. Egész délután el tud viccelődni avval, hogy barátja fel akarja szedni az énekes-jelöltet, azért van bepánikolva. A sértett inkább szóra sem méltatja, ha már ilyen jól beletrafált a titkos terveibe, de ezt nem tudja, ez az ő titka. Gahan a sleppjével érkezik, belakják a kis próbatermet. Mintha egy hatalmas fesztiválra jöttek volna, leterítik a plédeket, ölükbe veszik a csajukat és zsibongva, iszogatva várják a produkciót. A zenekar jól szerepel, mármint a hirtelen szerveződött közönség reakciója alapján. Mindenki jól elvan a sörével, Dave odalép a zenészekhez, átnéz néhány az asztalon heverő dalszöveget és kottát, végigsimítja a hangszereket, elgondolkodva lófrál a válaszára várók között.
- Rendben, legyen! Szerintem rátok fér egy kis állandó közönség – pillant fel hamiskásan - Majd intézek pár helyet a cimbikkel, ha összepróbáltunk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó