Elindulva le kellett nyugtatnia magát, nehogy balesetet okozzon az autóval. A Szajnához közeli egyik parkolóhelyen állt meg és csak ült ott az ökleit próbálgatva. Most már nem csak azért fájt, mert az imént azokkal is verte Timet, hanem a kés okozta sebek is újra vérezni kezdtek. Odaszorítva egy zsebkendőt grimaszolt. Most már mindent tudott. Teljesen visszatért az emlékezete és most már azt is tudta, hogy mi miért történt. És a harag még mindig az ereiben forrt. Hogy szerethette valaha is azt a ribancot? Hogy vehette feleségül?! Hogy hagyhatta vele Rosie-t?! Az a nő őrült! Még most sem tud veszíteni! Pedig fog. Ez már messze túllépte a határt. Milyen kár! És ő még azt hitte, hogy ismeri a nőt! Mindazok az évek, amiket együtt töltöttek, feleslegesek voltak? Mi az ördögöt keresett egy ilyen nő oldalán? És ha meghalt volna ott a parkban? Hah, hát persze, akkor ő örökölte volna minden pénzét és élhetett volna, mint hal a vízben az ártatlan kislányukkal! Úristen! A hányinger kerülgette a gondolattól, hogy Rosie még mindig ott volt ezzel a… ezzel a… Valamit tennie kell! Azonnal!
Az öccsét Philt tárcsázta a mobilján és türelmetlenül dobolt Carla kocsijának műszerfalán míg várt. Ki másra bízhatná ezt? Ki más látná ugyanúgy a dolgokat, mint ő? Nem sok ember, és azzal, hogy Philt választotta, aki tisztában volt vele, hogy Dave min ment keresztül az utóbbi időben, sok értékes percet spórolt neki. Végül vonalat kapott.
- Igen Dave? Jobban érzed magad? – hallotta a testvére csiripelő hangját, s az énekesnek eszébe jutott, hogy közelebbi kapcsolatban kellett volna maradnia a testvéreivel…
- Phil, segítened kell. Nagyon nagy szívességet szeretnék kérni. Kérlek! Szabad vagy? – Dave rettegett tőle, hogy azt mondja, most nincs ideje.
- Attól függ. Mire készülsz, te kis élősködő? Sosem hallok felőled, aztán hirtelen két…
- Phil, ez nagyon komoly ügy. Találkoznunk kell! Elrepülhetek Londonba?
- Persze. Csak mondd meg, hogy mikor érkezel és én kimegyek eléd, tesó. Nagyon komolynak hangzik… de most ne beszélj, biztos most is hallanak… ha-ha-ha!
Phil felvetése megkongatta a vészcsengőt Dave fejében. Mi van, ha a mobilját… sőt Carla lakását… bepoloskázták? Hogyan másképp tudhatta Jen pontosan, hogy mikor küldje a keményfiúkat? Dave-et kirázta a hideg, hogy mi mindent tehettek volna a fickók… illetve mi mindent tehetnek még, ha lenyomozzák Carlát… Vissza kell mennie hozzá a kórházba!
- Figyelj, majd nagyon hamarosan visszahívlak, jó? Csak maradj elérhető az elkövetkezendő pár napban, oké? – azzal letette, hogy felhívhassa a klinikát és figyelmeztethesse az orvosokat, hogy állíttassanak őrt Carla szobája elé.
Amint felvették a kórházban, Dave-nek hirtelen hányingere lett, amivel folyamatosan küzdött a rövid beszélgetés alatt, de amint a vonal megszakadt, kidobta a taccsot a kocsi ablakán keresztül. Aztán elnézett a Szajna felett. Csak a régi életét akarta vissza: nyugalmat és normális dolgokat, amit azokkal az emberekkel csinálhat, akiket szeret. Ehelyett az élete most egy rémálom volt! Zsebében megkereste a gyógyszeres dobozát, kinyitotta és kivett belőle két szemet… Többször kellett nyelnie, hogy azzal a kis nyállal, ami még a szájában volt, lemenjenek a pirulák, de hálás volt, hogy a fémes íz legalább felváltotta a hányás utáni ízt a szájában. Elindítva az autót hamar a kórházhoz hajtott, remélve, hogy mire odaér, már valaki őrizni fogja Carla szobáját.
Dave sietős léptei visszhangot vertek a folyosón. Lassan sötétedett. Épp arra gondolt, hogy felhívja Philt és a saját ügyvédjét, mikor megérkezett Carla ajtajához és üdvözölte az őrt, aki egy ősz hajú férfi volt komoly arckifejezéssel. Elmondta neki, hogy ki is ő, majd belépett Carla szobájába. A nő lehunyt szemmel feküdt az ágyon. Azt hitte, hogy alszik, de mikor leült mellé az ágyra, kinyitotta sötét szemeit.
- Dave, végre! Azt hittem, hogy örökre itt hagytál! – mondta szomorúan és közelebb húzta a férfit egy mohó csókra.
- Hé, baby! – suttogta Dave, mikor érezte, hogy a nő kezei elhagyva a haját végigsimítanak a vállain. Az érintése határozott, követelőző és meglepően élénk volt, ahhoz képest, hogy nyugtatókon volt!
- Dave… rád gondoltam, hogy milyen magányos lehetsz és hogy mennyire szükségem van rád… és tessék, itt vagy! – mondta két hosszas és szenvedélyes csók után, közben kezeivel végig simogatva a férfi testét, majd Dave felkarjain pihentek meg.
- Akkor használd a mágikus képességeidet, hogy megjelenjen valami, amit meg tudok enni. Ki vagyok éhezve! – próbálta elviccelni a nő megjegyzését, de Carla nem hagyta, agya egy határozottan egy dologra koncentrált.
- Szóval te is éhezel? Tökéletes. Hiányzott az érintésed… Szerelmem, add ide a kezeidet. Istenem, Dave milyen hidegek! Felmelegíthetem őket a takaróm alatt? – s a kérdését kísérve játékos fény csillant a szemében… Egyáltalán nem olyan, amilyet Dave az érzelmileg kimerült szerelmétől várt volna!
- Édes, te mindig meg tudsz lepni. Mit tettek a forró csokidba ma este? Porított rinocéroszszarvat? – próbálta még egyszer enyhíteni a szituációt. Nyilvánvaló volt, hogy Carla nem gondolkodott… Mostanra pedig a kezei már Dave farmerjára tévedtek, és elkezdte rángatni a gombját. – Tudod, azon gondolkodom, hogy vajon a többi végtagod is ilyen hideg-e… Azoknak, akiknek hideg a kezük, gyakran hideg a lábuk is, meg a… Hadd nézzem csak…
Carla újra odahúzta Dave-et egy csókra, és mikor a férfi elkezdte viszonozni, keze visszatért a farmer sliccére. Dave nem látta hátrányát annak, hogy a nő simogassa őt. A személyzetnek amúgy is kopognia kell ebben a kórházban, mielőtt belépnének a páciens szobájába, úgyhogy pár másodpercnyi idejük lenne, ha rájuk nyitnának… És ha ez boldoggá tette Carlát, akkor nem látta, miért ne csinálnák? Neki is nagyon hiányzott a nő érintése és elmosolyodott, mikor érezte, hogy kicsi Dave is lassan életre kel, felkészülve némi kényeztető figyelemre…
Carla halkan a férfi szájába nyögött, miközben meleg kezével elkezdte simogatni a férfiasságot. Ez mindkettejük számára isteni érzés volt. Dave lerántotta róla a takarót, s rájött arra is, hogy miként bújtassa ki őt a „kórházi ruhájából”. Felnyögött a meztelen test látványától. Nem érdekelte, hogy soványabb a szokottnál. Még mindig gyönyörű volt a szemeiben. Simogatni is kezdte a nő testét, amitől érezte, hogy csupa libabőr lesz. Elmosolyodott, mikor Carla széttárta lábait, megmutatva, hogy mi is az, amit igazán szeretne. Dave úgy döntött, hogy először ajándékoz neki egy kis gyönyört, mielőtt fölé mászna.
Carla lehunyta a szemét élvezetében, mikor megérezte a férfi ajkait és nyelvét a mellein, ahogy megkeményedett mellbimbóit szopogatta. Csak feküdt ott sóhajtozva az érintéseitől, melyek elindultak lefelé reszkető testén. A férfi máris a medencecsontjainál tartott, nyelvével követve egy láthatatlan ösvényt lángoló nőiességéhez.
Egyikük sem vette észre, hogy az ajtó hangtalanul kinyílt és valaki észrevétlen belesett a félárnyékos szobába…
Halkan felsikkantott, mikor Dave nyelvével megízlelte nedvességét, s a csiklóján kezdett dolgozni, két ujját mélyen belémártva a nőbe, aki újra meg újra felnyögött, kezét ökölbe szorítva a hajában, majd felnézett Dave-re.
- Gyere… Dave, gyere, hatolj belém! Kérlek! Újra a tiéd akarok lenni! – könyörgött neki és még inkább széttárta a lábait.
Dave lekászálódott az ágyról, és a függönyhöz lépett, amit behúzott az ágy körül, úgyhogy ha valaki bejött volna, nem látta volna meg őket azonnal. Aztán visszatért Carlához, fölé térdelve. A nő készen állt rá, és míg a függönnyel bíbelődött, félig lehunyt szemmel követte a mozdulatait, s ahogy magát kényeztette, simogatásai ritmusára mozgott a teste.
Dave felnevetett: - Biztos vagy benne, hogy szükséged van rám? Mert úgy néz ki, hogy egymagad is elvagy, édes!
- Nem. Nem. Szükségem van rád Dave… Érezni akarlak magamban… Kérlek… Szerelmem… - azzal a férfi fölé helyezkedve kigombolta a nadrágját, lerúgta magáról a farmert és Carlára feküdt… - Mutasd meg, hogy mennyire szeretsz! – kérte a nő rekedten, és vad vágy lobogott a szemeiben, ahogy kezeit Dave felkarjaira csúsztatta – Hatolj belém mélyen! – lehelte.
A férfi nem válaszolt, csak a nő nedvességéhez vezette magát, s lüktető férfiasságát könnyedén belécsúsztatta. Mindketten hangosan felnyögtek ettől, majd Dave belekezdett erős, de érzéki ritmusába.
- Keményebben! – kérte, s csak félig volt magánál. Körmei Dave vállaiba mélyedtek, vörös nyomokat hagyva a bőrén. A férfi pont akkor nyögött fel az érzéstől, mikor az ajtó halkan kinyílt egy pillanatra, hogy egy sötét árnyék csusszanhasson be a szobába.
Dave ezt nem észrevéve engedelmeskedett szerelme kérésének és keményebben kezdett mozogni benne, aminek hatására Carla minden lökéstől kicsit feljebb csúszott az ágyon. A nőnek meg kellett markolnia a függőleges rácsokat az ágy háttámláján, hogy ellen tudjon tartani Dave-nek és elkerülje, hogy beléjük verje a fejét. Megnevettette, hogy Dave így mozgatni tudta a testét. A férfi egy pillanatra megállt és ránézett.
- Na most meg mi ütött beléd? – kérdezte zihálva egy félmosollyal.
- Semmi mon amour, vagyis hát persze te… és remek formában vagy… de… ez a legerősebb, ahogy csinálni tudod? – hívta fel rá Dave figyelmét, hogy akár teljesen el is engedhetné magát…
- Itt nem. Bárki bejöhet… Ez csak ízelítő abból, amit akkor fogsz kapni, ha hazajössz. Egy kis ösztönző arra, hogy rendbe gyere, oké?
Carla bólintott és elkezdte gyúrni Dave kemény kerek hátsóját. – Oké, akkor mondjuk azt, hogy ez az előétel… Gyerünk, mielőtt kihűlünk! – emelkedett fel, hogy mohón megcsókolhassa…
Ez több volt, mint elég Dave-nek és miután újra lenyomta a nőt a párnákra, újrakezdte kemény lökéseit. A szeretkezésük hangja csak még inkább megőrjítették és bevadították, és a karcsú test látványa a félhomályban elérte, hogy mindenhol libabőrössé váljon. Újra felnyögött, mikor a nő körmei ismét a vállaiba vájtak, de nem bánta.
Az ágy körüli függöny mögött az árnyékok szenvedélyesen mozogtak, halk nyögéseik és sóhajaik betöltötték a szobát és egy kíváncsi fülhöz is elértek.
Dave nem bírta tovább kontrollálni a vágyát, hogy kitöltse szerelmével a nőt, így gyorsított mozdulatain, kevésbé mélyre hatolva, de arra az isteni érzésre koncentrálva, ahogy farka újra meg újra hozzádörzsölődött Carla puhaságához ki-be mozgása során. Már nagyon közel járt, ezért egyetlen pillantás Carla eksztázisban lévő arcára elég volt, hogy elérje azt a pontot, ahonnan nincs visszaút… Végre érezte, ahogy a csodás érzés az ágyékából kiindulva egész testét kezdi eltölteni. Tempója most már őrülten gyors volt, s Carla már nem is tudott lépést tartani saját testének mozdulataival… Inkább csak feküdt ott mosolyogva, zihálva és csodálattal figyelve, ahogy szerelme teste fölött átveszi az uralmat hatalmas orgazmusa.
Dave fel akart kiáltani, ezt Carla is láthatta. Már el is kezdett nyögni, úgyhogy Carla felajánlotta az alkarját, hogy harapjon rá, de Dave félretolta és a sajátját használta erre a célra, fél könyékre támaszkodva… Carla látta, ahogy fogai ráharapnak saját húsára, hogy megakadályozzon bárminemű hang kicsúszását a száján. Ez volt az egyetlen mód rá, hogy csöndes maradjon… Hirtelen Dave reszketni kezdett, s mikor a lökése elárulta Carlának, hogy elérte a csúcsot, a testébe élvezve, minden gondolata saját élvezetéről eltűnt. Neki elég volt ennyi is!
Csak akkor mozdult meg újra, mikor Dave már teljesen megállt. Felnyúlva megcirógatta a haját, elhallgattatva a férfi aggódó suttogásait a saját mormogásával: - Dave-em, szerelmem… még mindig szeretsz engem… Annyira boldog vagyok… hogy itt vagy velem… angyalom! – időnként egy-egy pillanatra megakadt mondandójában, hogy megcsókolja a homlokát vagy megsimogassa a haját, de aztán Dave-nek meg kellett mozdulnia, mert begörcsölt a lába.
Felállva felöltözött és már készen is állt arra, hogy elhagyja a szobát.
- Hamarosan visszajövök. El kell intéznem pár dolgot, mint például fel kell hívom az öcsémet – hajolt közelebb Carlához és betakarta meztelen testét a takaróval, ujjaival pedig megcirógatta a kipirult arcot.
- Történt valami? – hajtotta arcát a férfi tenyerébe, s megfogva a kezét megcsókolta a hosszú ujjakat.
- Igen, de most nem beszélhetek róla. Később mindent elmagyarázok. – Hirtelen az ajtó irányába kapta a fejét, mert azt hitte, hogy hallott valamit, de ahogy elhúzta a függönyt, nem látott senkit. – Előbb meg kell gyógyulnod, édesem. Most már emlékszem. Minden visszatért, mikor egyedül voltam a lakásodban! Tudom, hogy mennyire szeretlek. Hihetetlen mód. És egészségesen akarlak látni. Add vissza a régi Carlámat! – mosolygott rá, s lehajolva hozzá egy csókot nyomott a szájára.
A nő újra elmosolyodott egy kicsit fáradtan, s megsimogatta kedvese arcát.
- Azon leszek. Gyere vissza hamar… - suttogta félig lehunyt szemmel. Már az álom határán járt.
Dave lemosolygott rá, majd halkan elhagyta a szobát egy „jó estét”-et súgva az őrnek, aki egy motoros újságot olvasott nagyon buzgón, úgyhogy válaszként csak mordult egyet, de nem emelte fel a tekintetét.
Kifelé menet Dave felhívta Philt és kiderült, hogy már foglalt is helyet egy gépre aznap estére, hogy kisegítve bátyját New Yorkba repüljön.
- Mindkettőnknek világos a dolog, ugye? Pár óránál többet nem kell vigyáznod Rosie-ra… Csak míg kifejtem a dolgot a kedves feleségemnek és megkapom a válaszokat a kérdéseimre! Amúgy sem akarnám, hogy a kislányom a közelben legyen, mikor mindez kiderül.
Phil egyetértett a dologgal, de azért még megismételte, hogy mennyire megdöbbent azon, amit Jen tett.
Közben Carla rendbe tette az ágyat, és amennyire csak tudta, megkötötte a hátul kötős pizsamáját, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó és belép a biztonsági őr… De nem úgy tűnt, hogy ez az a férfi, aki korábban is ott volt. Felült az ágyában és derékig betakarta magát… Dave lekapcsolta a nagylámpát, úgyhogy csak a férfi sziluettjét látta, ahogy közeledik felé, megvilágítva a folyosó erős fényeitől.
- Minden rendben, mademoiselle? – kérdezte és továbbra is közeledett Carlához – Nem fázik? Nincs szüksége semmire, ami felmelegíthetné? – ekkor már az ágya mellett állt és fél kézzel lenyúlt, hogy megérinthesse a takarót.
- Köszönöm, nincs szükségem semmire. Van egy gomb, amit csak meg kell nyomnom, ha valami kellene, de köszönöm kérdését. – Carla hirtelen nagyon furán kezdte érezni magát. Nem tudta, mit mondhatna, vagy hogy miért állt ott a férfi őt bámulva. A szemei lassan hozzászoktak a sötéthez és az őr arca kezdett ismerőssé válni… - TIM?? Mit csinálsz te itt egyenruhában? Úgy teszel, mintha az egyik őr lennél? Mi az ördög… - kezdte és hangja egyre magasabb lett minden szó után, míg Tim be nem fogta a száját egyik kezével. A másikkal lefogta Carla kezét, ami a hívógomb után nyúlt.
- Figyelj rám, Carla! – hajolt közelebb hozzá, az ágynak szegezve a nőt – Be kell vallanom neked valamit! Az első perctől fogva szeretlek, hogy rám mosolyogtál az étteremben… és a szerelmem csak nőtt minden nappal, mikor nálunk ebédeltél! – az ujjai minden egyes szó után erősebben szorítottak rá Carla csuklóira, aki éles fájdalmat érzett és a lábaival is próbált küzdeni. De ezzel csak azt érte el, hogy Tim fölé mászott és mozgásképtelenné tette a lábait a súlyával. – Majd’ megőrültem, mikor láttalak azzal a seggfejjel, aki az imént dugott meg téged, ugyanúgy, mint ahogy azt a magánszobában is tette! Hallottalak titeket az ajtón keresztül! Istenem, pokolian fájt! Miért nem adtál nekem esélyt? Miért nem mutattál némi tiszteletet irántam? Kedves voltam hozzád! Segítettem neked! Bármit megtettem neked, hogy láthassam az édes mosolyodat! Aztán jött ez a seggfej és mindent tönkretett! Nézd, mit tett veled! Padlón vagy! De én szeretni akarlak, és meg is fogom mutatni mennyire szeretlek! Szerelmet akarsz, nem igaz? – simított végig a nő oldalán és egy durva mozdulattal lerántotta róla a takarót.
Carla fizikailag rosszul érezte magát. Tudta, hogy milyen gyenge most, úgyhogy semmi esélye nem volt, hogy ellenkezzen a férfivel. Tim úgy tűnt meg volt győződve róla, hogy Carla is akarja a dolgot, úgyhogy a nő első gondolata az volt, hogy megpróbálja lebeszélni a pincért erről… Bebizonyítva neki, hogy téved, megpróbálja finoman lerázni…
- Nézd Tim, te egy nagyon édes srác vagy, de én sosem adtam semmi jelét annak, hogy vonzódnék hozzád. Kérlek, ezt most hagyd abba. Ha valóban törődsz velem, akkor láthatod, hogy beteg vagyok és nagyon fáradt…
- Ha-ha, annyira fáradt, hogy alig vártad, hogy Mister „Szexisten” Gahan a matracba döngöljön? Ne próbáld nekem itt játszani a beteget. Öt perce olyan kívánós voltál, mint egy lázas kurva! – azzal az egyik keze elindult felfelé a kórházi ruha alatt.
- NE, Tim. Nincs jogod, hogy ezt tedd! Nincs és nem is lesz semmi közöttünk. Ha most elmész, nem fogom hívni a rendőrséget. A te döntésed! – de ahogy kimondta ezeket a szavakat, rájött, hogy Tim talán nem fogja akarni, hogy ő bezavarjon az életébe, miután végzett itt. Eszébe jutott, hogy mielőtt elhagyja a szobát, befejezve bármit is tervezett, lehet hogy örökre el fogja őt hallgattatni!!! – Tim!! Ugye nem akarsz bántani? Ugye nem??!! – próbálta megállítani a kezeit, amik már a combjait szorították, próbálva széttárni a lábait.
- Már nincs mit vesztenem, Carla! És mindezt a kibaszott énekesednek köszönhetem! Mindent tönkretett! Akarlak, Carla… és sehogy sem tudsz megállítani! – sziszegte egyenesen a nő arcába, és kicsikart tőle egy csókot, míg a mocskos keze lerángatta róla a pizsamanadrágot.
- Ne! Tim… ne… csináld! Hagyj… békén! – próbált ellenkezni és erősen ráharapott a férfi alsóajkára.
- Te kis… - kezdte, s Carla látta a haragot megcsillanni a szemeiben, amitől a frász jött rá, ráadásul a férfi keményen megragadta az állát és kényszerítette, hogy rá nézzen. – Nah, EZ egy nagyon rossz ötlet volt, drága Carla! – mordult rá és durván szétfeszítette a nő lábait.
Carla félt tőle, hogy Tim meg fogja ütni, úgyhogy úgy döntött, hogy bekapcsolódik a játékba, míg el nem jön a pillanat, amikor megszökhet előle. Tudatosan változtatta meg az arckifejezését az undorról a magabiztosságra. Ahogy kezével felnyúlt Tim vérző szájához, amin egy csepp vér remegett, mutatóujjának hegyével letörölte azt, és újra megváltoztatta az arckifejezését: lehajtva fejét összébb húzta a szemeit, s lassan kinyitotta a száját, amit teljesen elvarázsolta Timet, majd lenyalta az ujját, s mélyebbre is szívta a szájába. Tim halkan felnyögött… Carla most már lassan, mély hangon suttogott a férfinak, közben feljebb tornázva magát, másik kezére támaszkodva.
- Nem tehetek róla… Biztosan a gyógyszerek mellékhatása, amiket kaptam… Azt hiszem, te megteszed majd főfogásnak… Dave csak az előétel volt!
Tim most már mosolygott. Úgy tervezte, hogy erőszakkal teszi a magáévá a nőt, de ha önként neki adja magát, az csak még jobb! Úgy nézett ki, hogy még fel is izgatta Carlát ez az egész helyzet, és ha fel akart ülni, miközben ilyen jól eljátszadozott az ujjával, amit továbbra is szopogatott, reménykedett benne, hogy tudja, mit tervez a nő!
Carla most már ülő helyzetben volt, széttárt lábakkal, térdét kicsit felhúzva, így Timnek remek rálátása volt a nő szűk fehérneműjére. Fel is térdelt az ágyon Carla előtt, mohón nézve le rá. A keze elindult felé, hogy megérintse, most hogy kezelhetőnek tűnt a nő, s teljesen elveszett az izzó tekintetben. Annyira, hogy nem vette észre, hogy a nő lába megindult felfelé, csak mikor már késő volt… Carla kitámasztotta magát a karjain, ujjait az ágy rácsai köré fonva, visszahúzta a lábait és kicsit féloldalasan erősen belerúgott Tim golyóiba. A rúgás teljesen váratlanul érte a férfit, és ki is billentette az egyensúlyából, így le is zúgott az ágyról. Az ágy és az ablak közt ért földet, és nem is jött semmiféle hang tőle. Sikerült kiütnie a szemetet!
Carla már félúton volt az ajtó felé, mikor Tim felállt, de szerencsére a férfinek először meg kellett kerülnie az ágyat. A nő kicsit lassú volt a nyugtatók miatt, de sikerült elérnie az ajtót! De az zárva volt! Megint pánikolni kezdett. Valószínűleg Tim zárta be mikor bejött. De aztán megtalálta a kulcsot a zárban! Felsóhajtott és gyorsan kinyitotta, pont mielőtt Tim ráugorhatott volna. Kinyitotta az ajtót, majd Tim arcába vágta, de a férfi már a nyomában is volt a vérző orrával.
Carla felsikoltott és megpróbált elfutni, de a férfi a hajánál fogva megragadta. Felkiáltott a fájdalomtól. Tim a felkarjánál fogva erősen megragadta, és érezte hogy közelebb kényszeríti magához.
- Te kis kurva! Ezért megfizetsz… - emelte fel szabad kezét, készen rá, hogy megüsse az arcát, de abban a pillanatban valaki megragadta a csuklóját és egy gyors sötét árnyék lerántotta őt Carláról, aki a mozdulattól a földre esett.
- Te mocskos féreg!!! HOGY MERÉSZELTÉL HOZZÁÉRNI??!! – hallotta Carla az ismerős hangot, ahogy a fal tövébe csúszott még mindig a földön ülve. A bokája megsérült az esés közben, ezért még nem is tudott megmozdulni.
- Dave?! – kiáltott fel megkönnyebbülten és újabb könnyek folytak le az arcán. Látta a padlón harcoló két férfit nem túl messze tőle és gyorsan a biztonságiakért kiáltott, miközben összekuporodott a fal tövében, eltakarva az arcát. Túl sok volt ez az egész neki.
Hallotta az ütések és a verések hangját, átkozódásokkal és mérges kiáltásokkal színezve. Képtelen volt felnézni, csak azt hallotta, hogy az őrök elfutnak mellette. Mást nem nagyon hallott a hangos zokogásától. Majdnem el is felejtkezett fájós bokájáról, mikor fel akart ugrani és elfutni, amint egy érintést érzett a vállán.
- Hé, édesem… Carla, szerelmem! Csak én vagyok az, Dave. Vége van, most már vége. Elkapták Timet. Nem kell félned, kedvesem. Kérlek, nézz rám! – térdelt le előtte.
A szavak lassan elérték a tudatát és felnézett rá, úgy reszketve, mint egy nyárfalevél.
- Dave! Dave, te… Dave! – csak ezt volt képes kinyögni, majd a karjaiba vetette magát – Te vérzel! – érintette meg az arcát. A férfi orra csupa vér volt, csakúgy, mint a szemöldöke.
- Ez most nem számít.
Dave a kezében tartott takarót a nőre terítette, miután felállt, de képtelen volt ránehezedni sérült lábára. Az énekes visszasegítette őt az ágyba és egymás karjaiba bújva ültek ott, míg egy nővér jött, hogy megvizsgálja Dave arcát, majd Carla bokáját. Szerencsére Dave orra nem tört el és a szemöldökének is csak pár kis öltés kellett, Carla bokáját pedig fel kellett polcolni, hogy ne mozogjon. A nővér ellátta a sérüléseiket, miközben Dave azon gondolkodott, hogy miként került ki ez a helyzet az irányításuk alól Jennel, aki a parkbeli verés miatt volt felelős, és Timmel, akit lefizetett. Csak hitetlenkedve ültek ott, nem is kellett beszélniük.
A nővér kiment, de előtte még szigorú utasításokat adott Dave-nek, színpadiasan rámutatva a karórájára, közölve, hogy már csak fél órája van az előtt, hogy erőszakkal kirángassák Carla szobájából. A szerelmesek lefeküdtek egymás mellé és szorosan ölelték a másikat. Olyan öt perc elteltével Dave hangosan gondolkodni kezdett:
- Nem akarlak megint itt hagyni. Gondolod, hogy tudnának szerezni nekem egy ágyat, hogy aludhassak egy kicsit veled? Megyek és megnézem, hogy Miss Jókedv nővér merre van… addig ne menj sehová! – mondta rákacsintva, majd kiment a szobából.
Carla nem akart panaszkodni, noha félt tőle, hogy újra egyedül maradjon, de csöndben maradt és megvárta Dave-et. Nagyon kimerült volt és fáradt agya ekörül a borzalmas helyzet körül forgott. Majdnem megerőszakolta egy férfi, akit korábban a „barátjának” tekintett! És teljesen ledöbbent Jenen! Carla feladta a próbálkozást, hogy megpróbálja megérteni a történteket és párnájára hajtotta a fejét, felhúzva a takarót a nyakáig, miközben hangtalan könnyei folydogáltak.
Mire Dave visszaért egy másik ágyat tolva be a szobába, Carla már majdnem elaludt. Felkönyökölt, figyelve, ahogy a férfi odatolja az ágyat a sajátja mellé. Mikor Dave végre megtalálta a helyét az ágyában, Carla hideg keze után nyúlt és finoman megszorította.
- Édesem, nem kell többé félned. Azt a szemetet már bezárták a börtönbe. És lépésről-lépésre a többi problémát is el fogjuk rendezni. Phil már egy repülőn ül, mert megpróbál kisegíteni engem a „Jen-ügyben”. Ő fog gondoskodni Rosie-ról, amíg én elmegyek, hogy elbeszélgessek a „kedves” és remélhetőleg hamarosan „volt” feleségemmel…
- Megértem, de kérlek, légy óvatos. Az a nő őrült!
- Nos… az ő verzióját is hallanom kell – sóhajtotta.
- Akkor megint itt hagysz?
- Igen, de csak egy kis időre. És ezúttal a saját testőröm, Darren, fog vigyázni rád. Bízom benne. Ő majd gondoskodik rólad, szerelmem. Ezúttal biztonságban leszel. Ígérem – fűzte össze az ujjaikat.
- Hé… gyere ide, édes. Kérlek, feküdj mellém. Hiányzik az ölelésed – kérte halkan.
Dave csak elmosolyodott és Carlához bújt, aki rögtön át is ölelte. A férfi a saját takarójával is betakarta magukat.
- Szerelmem, most egyetlen feladatod lesz, ugye tudod mi?
- Igen. Újra egészségesnek kell lennem. Amilyen hamar csak lehet – nézett a szemeibe.
- Pontosan. És majd ha visszanyered a régi formádat, akkor már gondolhatunk a közös jövőnkre.
- Dave, gondolkodtam.
- Miről?
- Arról, hogy el kéne költözni Párizsból – hunyta le szomorú szemeit.
- De szereted Párizst.
- Igen. De túl sok rossz emlék köt ide. Én… én nem hiszem, hogy képes lennék ezek után itt élni.
- Oké. És… hova szeretnél menni?
- Nem érdekel. Csak veled akarok lenni, bárhová is viszel.
- Akkor mit szólnál Londonhoz? Ott közel lehetnél ezúttal az apukádhoz, de még így is viszonylag közel az anyukádhoz.
- Igen, mon amour, és te is közelebb lennél a családodhoz. Micsoda remek ötlet! Minél jobban belegondolok, annál logikusabbnak tűnik! Elkezdek költöztető cégeket keresni, hogy…
- Oh nem, nem kezdesz. Lazítani fogsz és arra fogsz koncentrálni, hogy visszanyerd az erődet és a súlyodat. Alig maradt belőled valami… Kérlek… - és most az ő szemei teltek meg könnyel – Szeretném, ha jól éreznéd magad… Én… csak… szükségem van rád. Hát nem látod?
Carlának elállt a lélegzete. A férfi nagyon szerelmes volt belé, és ez mélyen megérintette. Most már teljesen el tudta fogadni a tényt: Dave minden emléke visszatért! És ettől mosolyognia kellett, miközben finoman megcirógatta az arcát. Egymást csókolva és édes semmiségeket suttogva aludtak el.
Dave-nek a kórházban kellett hagynia Carlát pár napra, míg ő visszament New Yorkba. Volt egy beszélgetése, amit meg kellett ejtenie a feleségével…
- David! Végre itt vagy! – üdvözölte az aggódó Jen, de nem hagyta, hogy megölelje. – Mi a baj? – nézett rá meglepetten.
- Beszélnünk kell – jelentette ki komolyan.
- Oké, de előbb el kell mennem Rosie-ért.
- Nem, Jen. Rosie Phillel van. Biztonságban – zöld szemei jegesen villantak.
- Mi… miről beszélsz? – nézett rá zavartan – És miért van Stella a testvéreddel?
- Azt hiszem, nagyon is jól tudod, Jen… - sétált be a nappaliba és leült a vörös kanapéra, sötét tekintettel pillantva fel a nőre.
- Én nem…
- Oh de igen, Jen! Ne próbálj megint hazudni. Elég volt! Mindent tudok…
A nő csak állt ott földbe gyökerezett lábakkal és borzalmasan elsápadt.
- Miért tetted? Miért fizetted le azt a kis férget, hogy megverjen? He? – a hangja még mindig nyugodt volt, de közben a feszültség is érződött benne.
- Dave… én nem…
- Ne merészeld azt mondani, hogy nem a te terved volt! Tim mindent elmondott. Emlékeztem az arcára és megtaláltam. Visszaadtam neki a kölcsönt. Jen, az isten szerelmére! Hogy tehetted ezt velem?? – most már megmutatta mérges indulatait is, de ahelyett, hogy felállt volna, csak erősen megragadta a kanapé könyöklőjét.
- Nos, valóban tudni akarod?! – tört ki Jen magas hangon.
- Igen, csak emiatt jöttem ide.
- Oké, tudni akarod? A francia kurvád miatt volt! A ribanc miatt, aki elvett téged tőlem! Szét akartalak választani titeket. Csak arra kértem Timet és a bandát, hogy rád ijesszenek egy kicsit, de ő… nos, kicsit elszaladt vele a ló!
- Oh igen, eléggé! Baszd meg Jen, majdnem meghaltam! És plusz pontként jól jött az is, hogy sok mindent elfelejtettem, igaz?! Ebben is egy új lehetőséget láttál, mi? Hogy felmelegítsük a „házasságunkat”, igazam van? De annak ellenére, hogy az agyam összezavarodott, a szívem máshol volt, és nem számított, hogy milyen kétségbeesetten próbáltál visszatartani!
- Dave… szeretlek, nem akarlak elveszíteni…
- Nem, Jen! Ne mondd, hogy szeretsz, hogy szükséged van rám! Csak a bankszámlám kell és a hírnevem, ami az életem része! – most már lobogó haraggal a szemeiben állt előtte.
- Hogy mondhatsz ilyet?! Azok után, hogy összekapartalak a padlóról… - kezdte, de Dave közbevágott.
- Ez igaz, Jen. És ezért nagyon is hálás vagyok, de meddig akarsz még ezzel takarózni? Az életünk végéig? Nos, nem hiszem, hogy addig együtt leszünk. Kurvára el akarok válni. Éppen ideje lesz!
- Nem, Dave! Nem fogok beleegyezni! Semmiféle papírt nem fogok aláírni! – vörösödött el a dühtől.
- Ne aggódj, drágám, megkapod a kibaszott pénzedet, de én nem tudok egy fedél alatt élni azzal a nővel, aki ezt volt képes tenni a férjével. Rosszul vagyok tőled – tette hozzá már az ajtó felé tartva.
- Szóval ennyi volt?! – üvöltötte utána.
Dave reszketett, ahogy elfordult és kiviharzott a lakásból, messze Jentől. Keze ösztönösen nyúlt a mobiljáért, ami az egyetlen kapocs volt most Carlával. Leellenőrizve az időt a kijelzőn látta, hogy felhívhatja a nőt anélkül, hogy megzavarná álmában, mivel Párizsban reggel kilenc volt. Kiválasztotta a nevét és megnyomta a „Hívás” gombot. Hirtelen erős késztetést érzett rá, hogy elmondja Carlának, mit tett az imént.
- Halló! Dave, te vagy az? – jött az álmos hang.
- Carla, baby, most közöltem Jennel, hogy végeztünk egymással, hogy nagyon hamar meg fogja kapni a válási papírokat. Csak el akartam mondani neked – Hangja remegett beszéd közben, mint ahogy a kezei is. Máris előre tervezett, erősen gondolkodva azon, hogy mit mondjon a kicsi Rosie-jának. Annyira belemerült gondolataiba, hogy elsőre meg se hallotta Carla kérdését…
- Dave, hallasz? Azt kérdeztem, hogy mikor jössz vissza Párizsba?
- Amint rendbe raktam itt a dolgaimat. Még beszélnem kell az ügyvédemmel, hogy milyen lépéseket tehetünk. Carla, baby, nem tudom, mikor pontosan. Jen nem fogja megkönnyíteni a dolgot. Talán fel kéne jelentenem őt a rendőrségen. De az igazat megvallva, ezt nem akarom. Leginkább Rosie miatt. És persze magam miatt se.
- Rendben, édes, értem. Dave, naaagyon hiányzol. A karjaid közt szeretnék feküdni, hogy a közelemben érezhesselek…
- Ah, istenem! Szépségem, Carlám! Én is nagyon szeretném!
- Ezt jó hallani, kedves. Siess vissza hozzám. Lassan meghalok itt nélküled. Szükségem van rád, mint a sivatagnak az esőre.
Pár nap alatt Dave az ügyvédje elintézte, hogy ha az idő eljön, akkor egyenlő jogai lesznek – vagy legalább olyan jók – Rosie ügyében. Eztán úgy érezte, hogy megkockáztathat egy utazást vissza Párizsba és vele töltve egy kis időt segít szerelmének a gyógyulásban. Pont időben ért vissza a klinikára, ugyanis akkor engedték ki Carlát!
A nő kevés időt töltött a kórházban és soha nem is tért vissza a lakásába, tudva, hogy rögtön elszomorodna, ha újra látná a helyet, így Dave-vel Véroéknál húzták meg magukat míg kiürítették a lakásukat és a dolgaik többsége raktárba került.
Carla állandóan hordta a zafír ékszereit – nem számított milyen alkalomból – és Véro ugratta is emiatt, mikor barátnője egyre többet segített neki a lakásban, mivel a terhessége egyre fáradtabbá tette.
- Nézzék csak a takarítónőmet! Több ékszere van neki, mint nekem!
Egy csöndes hónap után Véroéknál – ami alatt kapcsolatban álltak számos londoni ingatlankereskedővel -, Dave elvitte Carlát, hogy megnézzenek pár exkluzív lakást, remélve, hogy egyikük az otthonuk lesz. A negyedik alkalommal egy perzselő nyári napon meg is találták az új otthonukat, egy tágas és világos lakást a Temzére nyíló kilátással. A mérete és az elrendezése hasonlított Carla párizsi lakására, de nem zavaró mértékben. Volt egy teljesen elválasztott tetőterasz is, ami mindkettejük számára véglegesítette a dolgot. Remek hely lesz Dave-nek a Pilates tornagyakorlataihoz, és arra is, hogy azokat megtanítsa Carlának. Tökéletes hely a szórakozásra és hogy elvonuljanak a várostól, ha úgy tartja kedvük…
Míg a túlbuzgó ügynök egy hívást intézett a lapos tető távolabbi felében, addig Dave a karjaiba zárta Carlát, mögötte állva, s elnézett a Temze és Nyugat-London felé.
- Most azonnal alá akarom írni ennek a lakásnak a papírjait. Te mit gondolsz? Látod magunkat itt boldogan? – suttogta a nyakába és finoman a szájába vette a fülcimpáját.
A bőrük még mindig meleg volt a nap hevétől, noha már majdnem este hét volt és a fény is kezdett elhalványulni, aranyozott fénybe vonva a magas épületeket. Carla megfordult, hogy szembe kerülhessen Dave-vel, míg az ügynök hiába próbálta letenni a telefont, hogy visszatérhessen az ügyfeleihez. A nap pont Carla mögött volt, így fényével finom glóriát vont a feje köré…
- Ahol te vagy, én is ott szeretnék lenni, mon amour. Akár itt, akár ott az egyik híd alatt… Bármivel képes vagyok megküzdeni, ha tudom, hogy az enyém vagy! – nézett kérdőn a férfi szemeibe…
Dave csak nekiajándékozta a világ legmelegebb mosolyát és megcirógatta a nő arcát, miközben egyenesen a szemeibe nézett.
- Szeretlek, Carla, és boldognak szeretnélek látni. Nagyon megérdemeljük mindketten. Itt megtalálhatjuk azt a helyet, ahol ez megvalósulhat. Végre – csókolta meg a homlokát, s csak álltak ott a csodaszép naplementét figyelve.
Dave elmosolyodott és belesuttogott a fülébe: - Jól láttam, hogy van egy plusz szoba valakinek? – mosolygott és lenézett Carlára, aki csak a fejét fordította felé, hogy felnézhessen rá.
- Ezt hogy érted? – kérdezte.
- Nos… - csúsztatta Dave egyik kezét a nő lapos hasára – Egy kis idő múlva… mikor már mindketten túltesszük magunkat a történteken… szeretném, ha lenne egy közös családom veled… - suttogta és rámosolygott a meglepett nőre, aki rögtön felé fordult ölelésében.
- Úgy érted…
- Igen, szerelmem – bólintott egy finom és meleg mosollyal – Olyan kereknek szeretnélek látni, mint amilyen Véro!
- Hé teeee! – vágott rá a vállára, de ő is mosolygott, mint David.
- Miért? Talán van ellenvetésed? – nevetett puhán.
- Nem… egyáltalán nem… - nézett rá komoly, de boldog arccal, miközben a nap utolsó sugarai megcsillantak a fülbevalóin, de semmi sem vehette fel a versenyt Carla szemeinek ragyogásával…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó