Megjegyzés: Épp dolgoztam és miközben a főnököm diktálta nekem a könyvét, unatkozni kezdtem s eljátszottam ennek a kis sztorinak az alapötletével és az egyik drága barátnőm bíztatott, hogy írjak egy novellát belőle. Hát tessék… :P
Karakterek: Dave Gahan + két elbűvölő hölgyemény :P
Kategória: R - HET/SLASH – hármas, fétis, kikötözés, fojtogatás
Breathe
(Lélegezz)
Csendesen figyelte őket. Nem adhatott ki semmiféle hangot, nem mozdulhatott a karosszékből, ahova az úrnője parancsolta. És ő jó kisfiú akart lenni, hogy később megkaphassa a jutalmát – ha Ő kegyes lesz hozzá. Ebben sosem lehetett teljesen biztos. Szerette bizonytalanságban tartani és ő kedvelte a borzongást, amit ez okozott. A gerince mentén most is végigborzongott, ahogy figyelte amint úrnője az ágyon térdelő másik alakhoz hajol. Egy pillanatra valami sötét villant fel zöld szemeiben, miközben nézte, ahogy a nő végigfuttatta a kezét a sötétlila – majdnem fekete – fűző oldalán. Aztán mosolyogva közelebb is hajolt az „áldozatához”, s elégedettség ült ki az arcára, amint meghallotta s megérezte a reszketeg sóhajt az arcán, ahogy bőrkesztyűbe bújtatott ujjai lassan végigsimítottak felfelé a puha combokon, melyek libabőrözni is kezdtek.
Figyelte minden egyes mozdulatát. Idegei pattanásig feszültek az érintések nyomán. Sosem lehetett teljesen biztos benne, hogy mi lesz úrnője következő lépése. A háta végigborzongott, ahogy hagyta, hogy a bőrbe bújtatott kezek egyike finoman megragadja a tarkóját és közelebb vonja magához. Ajkaik találkoztak egy pillanatra, de csupán csak egy leheletfinom csók lett belőle. Lily tudta, hogy a férfi figyeli őket, és hogy úrnője ekképpen szándékozta büntetni őt – egészen addig, míg meg nem gondolja magát. Nagyon rossz kiskutya volt és most meg kellett tanulnia a leckét. Meg kellett tanulnia, hogy türelmesen várjon.
Nicole is az ágyra térdelt és közelebb húzta magához Lily testét. Érezte a másik melleit sajátjaihoz préselődni, és ahogy lepillantott, a másik nő által viselt sötétlila fűző egyértelművé tette a számára, hogy tulajdonosa máris izgatottan kapkod a levegő után. Még mindig Lily tarkóját fogva lehajolt és végignyalt a fűző szegélye mentén, amitől egy kis nyögés szakadt ki szeretőjéből. Végignyalta a nyakát, fel egészen a fülcimpájáig, csak hogy párszor beleleheljen.
- Nézz rá – parancsolta és bőrkesztyűje jellegzetes hangot hallatott, amint a keze ökölbe szorult Lily hosszú hajában.
Engedelmeskedett neki, s felemelve fejét a férfi felé fordította azt, kiélvezve Nicole nyalintásait és harapásait a nyakán. Levegőért kapott, amint megérezte a másik kezet a lábai közé siklani, ahol a nő fekete bugyiján keresztül simogatni kezdte őt. Dave-nek nagyot kellett nyelnie a látványtól, noha a szája már most pokolian kiszáradt. Szemei kicsit összeszűkültek, amikor Nicole visszafordította Lily arcát maga felé, hogy ezúttal egy rendes, mély csókot váltson vele, míg testük szorosan összesimult. A férfi imádta a látványt, ahogy a lila és a kék fűző ilyen közel került egymáshoz, gusztusos keretbe foglalva a puha fehér női tagokat, illetve ahogy a ruhadarabok pont megfelelő mértékben hangsúlyozták ki a két nő melleit. Meg akarta érinteni őket, de nem tehette, így csak erősebben markolta a karfákat.
- Feküdj le – jött a következő parancs és Lily szó nélkül engedelmeskedett a könyökeire támaszkodva, felhúzva a térdeit s kicsit széttárva a lábait. – Jó kiscicám… - suttogta Nicole egy kis melegséggel a hangjában, de az arca érzelemmentes maradt – Leckéztessük meg a szófogadatlan „bátyádat”, jó?
- Igen – mondta tisztán érthetően. Ismerte a szabályokat s ez úgy tűnt, hogy a fölötte lévő nő kedvére tett. Nicole Lily térdeire tette kezeit – máris megszédítve Lilyt, ahogy a bőréhez ért a bőrkesztyűvel – s széjjelebb tárta a lábait, hogy végigfuttathassa kezeit a belsőcombokon. Lily beharapta az ajkát, hogy visszafojtson egy nyögést. Megint az egész testét ellepte a libabőr, s egy pillanatra le kellet hunynia a szemeit. Ez nem kerülte el parancsolója figyelmét. – Nézz rám!
Rögtön engedelmeskedett, s elveszett a démoni zöld szemekben, melyek úgy tűntek, mintha világítanának a félhomályban. És tudta, hogy valóban így van. Csak feküdt ott mozdulatlanul, hagyva, hogy Nicole a csípőjére üljön, és lassan végigsimítson a testén egyik kezével a hasától indulva felfelé a mellei között, hogy aztán a torkán álljon meg. Lily tudta, hogy fehér bőre éles kontrasztot alkot a bőrbe bújtatott ujjakkal, melyek finoman megszorították a nyakát. Teste önkénytelenül megfeszült s levegő után kapott, annak ellenére is, hogy Nicole egyáltalán nem szorította erősen, csupán jelezte, hogy mit tartogat számára későbbre. A fekvő nő reakcióiból meg is tudta, amire szüksége volt. Elengedte a nyakát és mindkét kezével végigsimított Lily mellein, finoman megszorítva őket a fűző anyagán keresztül, hagyva hogy áldozata felsóhajtson.
- Maradsz! – parancsolta és kimászott az ágyból, hogy Dave mellé sétáljon. Látta a férfin, hogy azt hitte, most majd rá fogja irányítani a figyelmét, de az énekes tévedett. Nicole csupán azért sétált oda, hogy megragadja a fülét egy fekete táskának, mely néhány mocskos kis játékszerüket tartalmazta. Anélkül, hogy ránézett volna a férfira, visszasétált az ágyhoz és Lily mellé dobta a táskát. A fekvő nő teste már előre reszketett az ígéretes jelenettől. Le is kellett hunynia a szemét, mikor megérezte Nicole nyelvét végigfutni remegő belsőcombján, majd végignézte, ahogy szeretője felegyenesedik, hogy megragadva nedves bugyija szegélyét – csupán a szemével intve, hogy emelje meg a csípőjét segítségül – lehúzza azt és a közönségük elé dobja. Dave félig merev farka ismételten megmozdult, amint a félhomályban észrevette a csillogó foltot a fekete anyagon, majd vett egy reszketeg levegőt és visszafordult a lányok felé.
Lily levegő után kapott, amint a bőrkesztyű fel-le kezdte simogatni a máris csillogó nőiességét, szétkenve csiklóján és ajkain saját nedvességét. A párnába feszítette a fejét, így nem készülhetett fel a következő ingerre: Nicole kidugta gyakorlott nyelvét és könyörtelenül nyalni kezdte. Lily nem tudott megállítani egy meglepett nyögést, így a következő pillanatban máris megérezte a torkán a figyelmeztető szorítást. Azonnal ráharapott a szájára, s erősebben markolta a lepedőt. Érzékei máris lobogtak.
Annak ellenére, hogy Lily combja kicsit kitakarta a látványt, Dave pontosan meg tudta mondani, hogy úrnője mikor lökte a másik nőbe az ujját, mivel előtte remek rálátást biztosított neki arra, ahogy saját ujját megnyalta, majd Lily teste is megfeszült és megborzongott, ahogy az ujj egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt belé. Nicole figyelte a nőt, s lenézett az érzékeny torkon tartott kezére, majd vissza Lily szemeibe. – Akarsz belőle egy kicsit? – kérdezte.
- Igen, kérlek…
Nicole bólintott és még egy ujját Lilybe csúsztatta, hogy kicsit elterelje a figyelmét. Látta, ahogy az előtte fekvő nő egy „Istenem”-et tátog, majd könyörgőn úrnője szemeibe nézett. És Nicole egy kicsit fokozta ujjai nyomását a nyakán. Lily szemei fennakadtak és kiélvezte szédülést, mely hamarosan rátört…
A látvány és a bőrkesztyűk hangja, majd’ megőrjítette Dave-et, és ahogy egy kicsit előre dőlt, hogy többet láthasson, az öve a kioldott nadrágján megcsörrent. Nicole szemöldök ráncolva ránézett és Dave azonnal ledermedt. De ahelyett, hogy ismét megbüntette volna, egy gonosz mosoly tűnt fel a vörös ajkakon.
- Szóval még mindig türelmetlenek vagyunk? – kérdezte miközben elengedte Lily nyakát és kihúzta ujjait belőle. Most nem érdekelte a másik nő némileg csalódott halk nyögése. Felállt s ringó csípővel odasétált Dave-hez, pontosan előtte állva meg, hogy kényelmetlen szögből kelljen felnéznie rá. – Nem hallottam a válaszodat! – ragadta meg a haját fél kézzel és egészen addig húzta hátra a fejét, míg a férfi nyaka finoman megfeszült.
- Igen, az vagyok – jött a rekedt válasz teljes alárendeltséggel a szemeiben.
- Akkor… - simított végig két nedves ujjával Dave alsóajkán. A bőr és Lily nedvességének keveréke elbódította a férfit, de nem merte behunyni a szemeit még akkor sem, amikor Nicole a szájába dugta az ujjait és megparancsolta, hogy kezdje szopogatni őket. Természetesen így is tett egy elfojtott nyögés kíséretében. Alig hallotta úrnője mondatának végét: - … azt hiszem még mindig dolgoznunk kell rajtad egy kicsit… - húzta ki az ujjait a szájából és még mindig a férfi haját markolva megfordult, s megparancsolta neki, hogy kövesse őt négykézláb.
És ő követte. A sötét tetoválások a hátán és a karjain együtt mozogtak meg-megfeszülő izmaival azt a hatást keltve, mintha a kipirult bőr felszínén táncolnának. Amint megparancsolták neki, hogy álljon fel és nézzen az előtte félmeztelenül heverő Lilyre, el is kezdett megszabadulni szűk nadrágjától és alsójától. Ez igazi megkönnyebbülés volt lüktető farkának, mely eddig vissza volt fogva a vékony tangája által. Otthagyták az ágy lábánál állva, s végignézhette, ahogy Nicole Lilyhez sétál, s lehajolva a fejéhez valamit a fülébe súg. Lily bólintott és várt, amíg úrnője felegyenesedett és Dave mögé sétált, végigsimítva a hátán, mely azonnal megfeszült az érintés alatt. Lily ajkain egy kis vágyakozó mosoly játszott, ahogy egyik kezével saját lábai közé nyúlt és izgatni kezdte csiklóját. Dave-et elvarázsolta a látvány, s minden erejére szüksége volt, hogy ne mozduljon előre és nyalja addig a nőt, míg bele nem ájul élvezetébe. Annyira meg akarta érinteni! És Nicole hagyta, hogy ez az érzés tovább erősödjön benne, míg nem már szinte elviselhetetlenné vált számára.
Lily figyelte Dave arcát és szemeit, ahogy azok sötétebb árnyalatra váltottak az ügyködéseitől. Tökéletesen akarta játszani a szerepét, így hallatott pár kéjes nyögést is, s szabad kezével durván megmarkolta a mellét a lila fűző anyagán keresztül, miközben csípője finoman mozogni kezdett simogatásai ritmusára. Tudta, hogy nézni – és csupán nézni – Dave-et része volt úrnőjük tervének, s ez Lily számára is kínzás volt. Látta Nicole-t gonoszul mosolyogni Dave mögött, de nem érdekelte. Borzalmasan vágyott rá, hogy a férfi megérintse… Érezni akarta a karcsú ujjakat, ahogy az ő húsát markolásszák, érezni akarta a férfi telt ajkait a sajátján, majd azt akarta, hogy fájdalmasan kemény mellbimbóit szopogassa, vagy elvesszen a lábai között megízlelve forró nőiességét, mely most csakis rá várt. De nem mondhatott semmit vagy könyöröghetett ezért. Nicole parancsai, melyeket a fülébe suttogott, egyértelműek voltak. Céljuk az volt, hogy teljesen az őrületbe kergessék Dave-et.
Dave hangosan felnyögött, mikor Nicole alulról hozzáért kőkemény farkához, de az érintés csupán pár pillanatig tartott, míg megparancsolta neki, hogy másszon Lily fölé úgy, hogy egyetlen testrészét se érintse. Tudta, hogy ez Nicole számára szórakoztató, de neki – és valószínűleg Lilynek is – kínzás volt. Édes fajta, de mégis csak kínzás. Mind Lily, mind Dave érzékei lobogtak, a szoba forrónak hatott, de Dave tette, amit parancsoltak neki, s reszkető testtel Lily fölé mászott. Így közelebbről nézhetett a félig lehunyt hívogató és vággyal telt szempárba, s figyelte, ahogy a nő félig elnyílt száján keresztül reszketegen sóhajtozott. Meg akarta ízlelni az édes ajkakat, s ösztönösen előre mozdult egy kicsit, de Nicole résen volt, s erőteljesen visszarántotta a hajánál fogva. Dave felnyüszített, de nem ellenkezett.
- Ma nagyon rossz kisfiú vagy! – mordult rá.
- Bocsáss meg, úrnőm! – válaszolta rögtön, meg sem moccanva s teljes alárendeltséggel lehunyva szemeit.
- Szeretnél a jó kiskutyám lenni?
- Igen!
- Nos, akkor mit is mondanak a jó kiskutyák ebben a helyzetben?
- Meg foglak – sziszegte és keményen rácsapott a fenekére bőrkesztyűs kezével.
Dave izmai feszültek voltak a várakozástól, s vére fájdalmasan kezdett forrni ereiben, amint meghallotta a fekete táska cipzárját. Egész testében vadul reszketni kezdett, ahogy hallotta a láncokat összeverődni.
- A rossz kiskutyák helyes kis láncot érdemelnek a nyakuk köré… - mormogta a nő az orra alatt és hamarosan a fojtólánc hideg szemei Dave nyakát érték. Figyelmeztetésként addig húzta a láncot, míg az belevájt a kipirult és izzadt nyak bőrébe, s ezáltal Dave erei kitüremkedtek.
A férfi felzihált, amint újra teleszívhatta tüdejét levegővel, mely Lily testének melegétől és édes illatától volt terhes. Dave hallotta, ahogy Nicole egy hosszabb láncot is hozzáerősít a nyakában lévőhöz, így több helye maradt mozogni a férfi mögött, s képes volt visszafogni őt, ha szükséges. Míg várta a következő ingert – mert tudta, hogy előbb vagy utóbb jönni fog, hogy tovább kínozza őt -, megérezte Lily forró leheletét, mely minden egyes kilégzéssel vagy nyögéssel a nyakát és az állát érte. Hallotta, ahogy Nicole valamit keresett a táskában, s ahogy a játékszerek egymáshoz ütődtek, egy kicsit elbizonytalanodott, de közben még inkább fel is izgult. Nem tudhatta előre, hogy melyiket fogja az úrnője választani, így a különféle hangok hatására számos kép villant fel előtte.
- Nagyon jó… - hallotta az ismerős hangot hátulról. Azt hitte, hogy a nő majd folytatja, de nem… ismét bizonytalanságban tartotta. Úgy tűnt, hogy Nicole készen állt a következő lépésre, ugyanis most már a formás hátsót érintette, elmosolyodva a látványtól, ahogy Dave-et kirázta a hideg ettől. A férfi, majd’ elájult, ahogy megérezte az egyik bőrkesztyűs ujjat lassan végigsimítani a feneke mélyedésében, alig érintve a heréi mögötti piercingjét. – Akarsz még? – kérdezte nemtörődöm stílusban Nicole.
- Igen, kérlek – lehelte és kicsit lehajtotta a fejét, mire azonnal megérezte a szorosabbá vált láncot a nyaka körül. Mégsem húzta vissza a fejét – tetszett neki a feszessége.
Nicole arca kifejezéstelen maradt mindvégig, míg sikerült rögzítenie a láncot egy karikához az ágy végében. Így Dave nem nagyon tudott előre mozdulni, de arra figyelt, hogy a lánc ne feszüljön meg túlságosan, mivel nem akarta, hogy a férfi az aktus hevében megfojtsa magát. Mindenesetre így már mindkét keze szabaddá vált, s valóban szüksége is volt rájuk… Bőrkesztyűs kezeit a férfi fenekére helyezte, s elkezdte gyúrni azt, helyeslő morgást váltva ki belőle…
Dave úgy érezte, hogy ismét el fog ájulni, mikor a nő széthúzta a fenekét és megérezte forró s nedves nyelvét, ahogy körbenyalta nyílását. Egy mély morgás tört fel a torkából, s tudta, hogy szemei már a vágy és a még többet akarás éjsötét tavaivá váltak. Miután Nicole egy darabig nyalta őt és bőségesen benedvesítette középső ujját, izgatni kezdte az érzékeny területet vele. Dave Lily izzadt bőrére zihált forrón, amint minden idegszálával az ujjbegyre koncentrált, mely lassan belé hatolt egy kicsit, majd körözni kezdett benne, hogy több helye legyen manőverezni. Dave érezte, ahogy izmai lassan felengednek, ahogy hozzászokott a jól ismert és vágyott érzéshez. Néhány értelmetlen és artikulálatlan szó hagyta el ajkait, ahogy az ujj mélyebbre hatolt feszes fenekébe. Nicole ujja most már teljesen benne járt, s a nő addig fordított a kezén, míg tenyerét Dave piercingjéhez és heréihez nem tudta szorítani. Egyre könnyebben tudta mozgatni az ujját benne, s hamarosan mutatóujja is csatlakozott a mutatványhoz. Így már két ujjal ingerelte Dave-et. Amint megtalálta a keresett pontot, Dave képtelen volt visszafogni magát: hangosan káromkodva felkiáltott és még több előváladék szivárgott ki lüktető férfiasságából.
Lily megigézetten figyelte őt. Olyan nagyon meg akarta érinteni a farkát, de nem kapott rá engedélyt. Viszont egy dolgot megtehetett: hozzáérhetett Dave felsőtestéhez. Az alsó területek Nicole-é voltak. Így ujjbegyeivel végigsimított Dave mellkasán, majd nyakán, vállain és karjain. A férfi kinyitotta a szemeit és halkan zihált, ahogy lenézett rá. Lily látta a homlokán és halántékán lefolyó izzadtságcseppeket és végigsimítva, s kínzóan megkarmolva a hátát érezte, hogy az is nyirkossá vált. Egyik kezével gyengéden karmolászta a férfi mellkasát, míg a másik lesiklott saját lábai közé, hogy némi nedvességet gyűjtsön össze az ujjaival. Lily keményen megragadta Dave haját – megkarmolva ezzel a férfi tarkóját – és képtelen volt türtőztetni magát: fel kellett támaszkodnia és végig kellet nyalnia Dave nyakán. A férfi csak azt érzékelte, hogy a következő pillanatban már Lily édes nedveit ízleli és mohón szopogatni is kezdte a felkínált ujjakat.
- Lily! – hangzott fel Nicole figyelmeztető hangja, de olybá tűnt, hogy a másik nő nem hallja őt. Képtelen volt tovább visszafogni magát, s míg Dave továbbra is az ujjait szopogatta – eljátszadozva rajtuk ügyes nyelvével -, felült és durván megharapta a nyakát. Dave egész teste megfeszült és hangosan felkiáltott a kéjtől.
- Rossz, haszontalan korcsok!! – kiáltott rájuk Nicole és kihúzta ujjait Dave-ből. A következő pillanatban máris mellettük termett, s Lilyt visszanyomta a párnára a vállánál fogva, míg Dave-et tarkón legyintette. – Mit mondtam nektek?! Az utasításaim egyértelműek voltak, nem?! – förmedt rájuk, s még további bosszankodó megjegyzéseket tett, ahogy visszasietett a táskához és kivett belőle valamit. Lily pár pillanat múlva arra eszmélt, hogy kezei szorosan az ágytámlához vannak kötözve. Addig a pillanatig úgy tűnt, mintha valamiféle transzban lett volna, elveszve Dave sötét pillantásában. Kipróbálta bilincseit, de úrnőjük profi volt az ilyen dolgokban, így nem igazán tudta mozgatni a kezeit. Ahogy próbált közelebb férkőzni Dave-hez, a férfi arcába lihegett, de elérni nem tudta.
- Hagyd abba, Lily, és feküdj nyugton! – parancsolta Nicole és az ágyon fekvő lány végre magához tért és lecsillapodott, amennyire csak tudott. Noha minden erejére szüksége volt, hogy ne feszüljön a láncainak. Most képtelen volt Dave szemeiben olvasni, melyek még mindig őt nézték. Tényleg egy kis neheztelést látott bennük a folytonos vágyon kívül? Tudta, hogy hibázott, de a teste egyszerűen nem volt hajlandó engedelmeskedni az akaratának. Minden egyes sejtje Dave-et akarta magán és magában, de tudta, hogy most majd még tovább kell várnia rá – hála a kis akciójának. De nem bánta meg – még mindig érezte Dave izzadt bőrének sós ízét, mely keveredett a parfümjével és saját férfias illatával. Vett egy mély levegőt és megnyalta az ajkait.
Közben Nicole visszatért Dave mögé, s végigfuttatta a kezét a gerincén, újra borzongásra késztetve őt. – Te nem voltál olyan rossz, úgyhogy talán most Lilyt kéne megbüntetnünk azzal, hogy nem érünk hozzá… Mit gondolsz? – kérdezte, miközben a kezében tartott dildo méretét vette szemügyre, majd megrázva a fejét egy kicsit nagyobbat vett elő a táskából.
- Ahogy kívánod, úrnőm… - lehelte, s észrevette a halvány mosolyt, mely egy pillanatra átfutott Lily arcán.
Nicole ismét Dave-en kezdett dolgozni. Először alulról megszorította a heréit, majd párszor végighúzott a farkán, hogy ismét kőkeménnyé váljon. Persze Dave szemei fennakadtak a rég-várt érintésektől és képtelen volt visszafojtani egy nagy nyögést, de úrnője ezt nem bánta. Szerette, mikor a férfi morgott és kiabált élvezetében. Elmosolyodott, s meggondolta magát: ahelyett, hogy némi olajat vagy síkosítót használt volna – minden figyelmeztetés nélkül – Lily nedves hüvelyébe lökte a dildót. A nő hangosan felsikoltott a váratlan mozdulattól. Arca eltorzult és összeszorította a szemeit, de roppantul élvezte a kéj és fájdalom kettősét. De persze mielőtt teljes mértékben elveszhetett volna benne, Nicole kihúzta a benedvesített játékszert a forró nőiességből, s Dave várakozó nyílásán kezdett nyomást kifejteni vele. A férfi nyöszörgött és morgott – máris többet akarva – és Nicole nem okozott neki csalódást: lassan mélyebbre tolta a játékszert alárendeltjében. – Ez az… nyögj, ha élvezed, te kis szajha! – parancsolta neki, miközben megforgatta a dildót a fenekében. És Dave nyögni, zihálni és nyöszörögni kezdett, fenekét kicsit hátrafelé tolva, hogy jobban rácsúszhasson az eszközre.
- Nem engedtem, hogy mozogj! – jött a hideg megjegyzés és a következő pillanatban a lánc szorosabbra fonódott a nyaka körül. Dave nehezen kapott levegőt, de mielőtt visszamozdult volna előző pozíciójába, hagyta, hogy az oxigén hiányától pár pillanatig beszédüljön. Nicole némi levegőhöz juttatta őt és folytatta a játékszer ki-be mozgatását – minden alkalommal gyorsabban, mélyebben és keményebben téve ezt, tudva, hogy miként és hol izgassa Dave-et.
Lily kínlódva mozgatta alatta a csípőjét. Érezte, hogy már saját nedvessége áztatja maga alatt a lepedőt, s Dave előváladékának pár cseppje is meztelen alhasán landolt, teljesen megőrjítve őt ezzel. Az a pár csepp izzó tűzként égette a bőrét, s azt akarta, hogy ez a tűz belülről – lüktető hüvelyében – égesse és árassza el. Újra megfeszítette karjait, s a csuklóját szorító bőrbilincsekhez erősített láncok megcsörrentek. Csupán nézni és nem érinteni Dave-et, ahogy ily módon nyögött fölötte, érezni az égető forróságot sugározni remegő testéből, nézni, ahogy eltorzult arca az élvezetét tükrözi, egyszerűen túl sok volt neki! Egész teste lángolt, s minden egyes érzéke csupán Dave-re volt kiéhezve. Ahogy lenézett fel-lemozgó, kőkemény péniszére, elképzelte, milyen is lehet, amikor benne van, s akaratlanul is vonaglani kezdett alatta megfeszítve izmait, próbálva elérni őt a fejével, de képtelen volt rá. Olyan baromi messze volt tőle!
- Nézz Lilyre, Dave! Nézz a kis ribancra a gyönyörű és veszélyes fekete szemeiddel! – parancsolta Nicole és Dave engedelmeskedett zihálva és nyögve, mivel a játék még mindig mozgott benne. Hagyta, hogy tekintete a nő ködös barna szemeibe fúródjon. Amint a szemkontaktus létrejött, vágya a felkínált „prédájára” koncentrálódott. Borzalmasan kívánta őt. Bele akart temetkezni a nő puha és meleg húsába; fel akarta emészteni a nő lényét a benne lobogó fekete tűzzel. Azt akarta, hogy forró hüvelye enyhülést hozzon lüktető farkának. A fojtóláncának feszült, nem törődve, hogy így nem kap levegőt, míg Lily is megrázta a láncait, próbálva felsőtestét még feljebb tornászni, hogy közelebb kerüljön Dave-hez. Nicole egy darabig figyelte őket, miközben fokozatosan lassított keze munkáján Dave fenekénél, s sikerült neki kioldani a férfi láncát az ágy lábánál. Most már ő tartotta vissza az énekest fél kézzel – a másik keze kihúzta a játékszert a fenekéből és fél is dobta.
Nicole most már Dave fölött állt, s egy kicsit engedett a kezében tartott láncon – így Dave zihálva levegő után kaphatott, s egy parányit közelebb került Lily könyörgő arcához is. Forró lehelete égette a nő bőrét, s libabőrözni kezdett tőle. Még a meztelen lábait is széjjelebb tárta, s tett pár hívogató mozdulatot csípőjével is, amit persze Dave nem láthatott ebben a pózban. A lánc a nyaka körül ismét megfeszült, ahogy ismét közelebb próbált jutni a nőhöz, elvágva a levegőt tüdejétől, hagyva, hogy az égni kezdjen.
- Nyughass. Azért nem kell megfojtanod magad! – figyelmeztette Nicole és egy kicsit közelebb engedte ismételten, így a férfi még egy nagyot tudott szippantani Lily illatából, aki most már majdnem meg tudta nyalintani Dave állát a nyelve hegyével, s centikről érezhette a férfi perzselő testmelegét. Egész testén átfutott a hideg, ahogy pár izzadtságcsepp ráhullott az énekesről. Úrnőjük fölöttük állva egy kicsit ismét közelebb engedte Dave-et – pont annyira, hogy egy forró, durva csókot válthassanak, de újra visszahúzta a férfit, míg csak az ajkaik érhettek éppen hogy egymáshoz. Lily megnyalta Dave alsóajkát, amitől a férfi hangosabban kezdett morogni, egészen feszülő torka mélyéről. Most szó szerint egymás szájába lélegeztek. A férfi lehelete a nőé volt, s fordítva…
Nedves farkának hegye hozzáért a nő sima alhasához – mindkettejüket még inkább megőrülve ettől. Nyöszörögtek, ziháltak és morogtak. Lily látta Dave vad állatias énjét, de nem félt. Tudta, hogy a férfi nem fogja teljesen a felszínre engedni azt. Erős volt és még mindig uralta. De egyértelmű volt, hogy most már csak egy dolgon jár az esze: istenesen megdugni őt. És Lily másra sem vágyott.
Észre sem vették, hogy Nicole lemászott az ágyról és már mellettük állt, még mindig szorosan tartva Dave-et, akinek morgása és remegése hangosabbá és láthatóbbá vált. Lily sikoltani akart kínjában! Majd’ beleőrült a vágyakozásba Dave forró leheletétől. Amint újra kinyitotta a szemeit és tekintetük találkozott, elkerekedtek a szemei, mivel meghallotta Nicole „Gyerünk, kapd el a grabancát!” – felszólítását és észrevette az állatias villanást a férfi szemeiben, ahogy felfogta, hogy végre szabad! A következő pillanatban teljes súlyával a matracba passzírozta őt és hangosan fel kellett sikoltania a durva lökéstől, mellyel tövig belévágta kőkemény farkát. És számos további sikoly követte ezt az elsőt, amint Dave keményen megharapta a nyakát – míg vérezni nem kezdett -, olyan mélyre csúszva benne, amennyire csak lehetett, csípőjével őrült ritmust járva. A nő teljesen elvesztette a fejét a testében ki-bemozgó kőkemény férfiasságtól.
Dave szemei ismételten fennakadtak, miközben ott harapta őt, ahol csak tudta. Csókolta s nyögött és morgott a szájába, beletemetve magát az őrülten forró és nedves és szűk és lüktető hüvelybe. A tarkója bizsergett, az izmai remegtek és elkezdtek görcsölni, de nem érdekelte – csak keményen meg akarta dugni és látni akarta azt a vakító fehér fényt, mely megkönnyebbülést fog hozni elcsigázott testének.
Lábait a dereka köré fonta, hogy még közelebb kényszerítse magához. Nem tudta volna eldönteni, hogy melyikük volt a hangosabb. Később – ettől a pillanattól kezdve – csupán képeket és benyomásokat tudott felidézni: a kezei kiszabadulnak; körmei belevájnak Dave hátába, végigkarmolva azt; Dave ad egy sebző csókot, melybe majdnem mindketten belefulladnak; a férfi végigkarmolja az egyik a dereka körül lévő combját; a fölötte lévő eltorzult arca, ahogy elkezdi viszonozni csípőjével a lökéseit; Dave felkiált fölötte; valaki dörzsöli a csiklóját; a fájdalom, mely a csuklóiba vág, ahogy a fejtámla rácsait szorítja fájdalmasan erősen és a csodálatos érzés, ahogy ez a vadállat pulzáló ölébe lövelli forró spermáját, amitől úgy sikolt fel, mint még soha! Aztán vége volt…
hát még ÉN, hogy örülök neki! XDDDD legalább nem untam halálra magam XDDDD és nekem tetszik az eredmény, most olvastam újra :P
Usi