Bright lights and black holes

Muszáj kiírnom magamból az utóbbi két nap eseményeit, különben úgy érzem, szétrobbanok...

Miután hétfőn hazajöttem Szegedről, másnap utamat Tatabánya felé vettem, ahol is Edónál készültünk nagyban a várva-várt szerdai Placebo koncertre. Ez Edó ruhatárának gondos szemrevételezésében és egy lepedő festésében merült ki. :D Először pólót akartunk csináltatni az általam kitalált "Brian, be our nancy boy" felirattal, de ez meghiúsult, úgyhogy kedd éjfél körül elkezdtem megrajzolni a feliratot - persze az első verziót elrontottam XD A második viszont jól sikerült. A festésbe Edó is beszállt és jól tükrözi mennyire nem tudtam merre jár az agyam, hogy először a rossz verziót kezdtük el festeni, aztán meg nem azt a színt használtam, amit megbeszéltünk XD A kisebb fiaskó után azonban kb. egy óra alatt be is fejeztük a művet és gondosan elhelyeztük száradni.

Másnap reggel 7-kor az "I know"-s csengőhangomra ébredtem a kényelmes vörös IKEA-s kanapén, amibe beleszerettem XD Reggelizés és készülődés után pedig hamarosan úton is voltunk Pestre, miután Valics kirakott minket az állomáson. Ahogy közeledtünk Pesthez, hullámokban jött rám az izgalom, de kicsit nyugodtabb lettem, mikor kiértünk a Papp László Sport Arénához, régi ismerősünkhöz, és láttuk, hogy rajtunk kívül 2 óra magasságában még csak 8-10 ember - főleg külföldiek - üldögéltek a kapuknál. Ez nem is nagyon változott még pár órán keresztül. Lassan szivárogtak a rajongók, mi meg beszélgetéssel, napozással és zenehallgatással ütöttük el az időt. Lassan megérkezett Lola és Angie is és némi várakozás, pálinkázás meg WC-keresés után besoroltunk Edóval a tömeg elejére. Angie és Lola a másik kapunál taktikázott. Egy pasitól megtudtuk, hogy csak 7-kor nyitják a kapukat, úgyhogy lassan mindenkit eltöltött az egyre nagyobb feszültség és izgalom. Szerencsére nem voltak olyan sokan, és mikor végre átverekedtük magunkat a kapun meg a jegyellenőrzéseken, hatalmas sprintet nyomtunk le (lépcsőkön le, kanyarogva, egymást kerülgetve vágtáztunk, mintha az életünk múlna rajta). Én egyszer majdnem eltévedtem, de aztán ráleltem a helyes útra és amint megpillantottam Edót és Angie-t az első sorban, rögtön odarohantam hozzájuk. El se hittem! Meglett az első sor!!! (Na jó, mondhatjuk, hogy a másfeledik, mert a bal kezemmel kapaszkodtam a kordonba félig befordulva irányba.)

Miután kifújtuk kicsit magunkat, hagytuk, hogy átjárjon az izgalom, hogy ilyen közelről láthatjuk majd a srácokat. Kisebb helyezkedések és pár nem túl kedves szlovák lány ignorálása után hamarosan elkezdődött az előzenekar (EZ Basic) fél órás set-je. Minden barátnőmnek és nekem is nagyon bejött a bulizós zenéjük és elnyerték az "év előzenekara" díjat! :)

És végre fél órás áthangszerelés meg rendezkedés után 9 körül a lámpák kihunytak, elindult az intro, megjelent a kivetítőn a Battle for the sun borítójáról már jól ismert napfogyatkozásos kép, mi elfelejtettük, hogy egész addig le akartak szakadni a lábaink a fáradtságtól és a megjelent pár ezer ember egyöntetűen felordított...

Még az előzenekar után volt szerencsénk egy pillantást vetni a set list hátoldalára és láttuk, hogy a Nancy boy-jal fognak kezdeni, amiért Edóval NAGYON drukkoltunk, és így a mi kis malac lepedőnk már készenlétben is volt a kordonon! :P (Sőt, valami srác a színpad elől le is fényképezte XD)

Edó, Angie és én a koncert után


Set list

Szóval a pulzusom az egekbe szökött, mikor először Steve, Stef és a kiegészítő zenészek kijöttek a színpadra, majd Brian is csatlakozott hozzájuk. Nos, nem akarok nagyon ömlengeni, de eszméletlen volt őt ilyen közelről látni. A jelenléte szinte lesöpört a lábamról! Tudtam, hogy ez lesz, de ettől függetlenül teljesen kész lettem tőle! Rögtön itt az elején kaphattunk egy mocskos megnyilvánulást tőle, amikor is gitározás közben szép lassan végigsimított Stef mellkasán és hasán... Khm, mondanom sem kell, hogy mennyire sikítottunk... XD

Az igazat megvallva nekem eléggé egybefolyt az egész koncert az extázisból, amibe kerültem már az első percben, de ezt egyáltalán nem negatív értelemben kell venni! Pont ellenkezőleg, egy kerek, teljes előadást tombolhattam végig - már amikor a tömeg nyomásától meg tudtam mozdulni. :P De mindez ellenére megpróbálom kiemelni az emlékezetesebb pillanatokat.

"Battle for the sun". Amint megszólalt, kirázott a hideg és folytatódott az őrjöngés... Először hallottam, hogy a közönség mennyire egységesen kántál - imádom az ilyen pillanatokat! És Edó még azt is észrevette, hogy ének közben Brian intett négy fiatal kis VIP-es csajszika felé, akik a koncert eleji fotók után a biztonsági sávban táboroztak le. Szóval kiküldette őket. :D Ez nagyon szimpatikus gesztus volt tőle - és nem az utolsó erre az estére :P (Később pl. - szintén Edó elmondásai alapján - egy srácra "szólt rá" a nyakelvágós gesztussal, mivel be akart furakodni az első sorba két lány közé.)

Számomra a következő katartikus élmény a "Special Needs" volt. Az a szám régóta különleges helyet foglal el a szívemben, így hatalmas ajándék volt a számomra, hogy élőben is hallhattam végre! Gyönyörűséges volt természetesen, de persze megint annyira túl voltam töltődve, hogy most sem tudtam sírni, mint ahogy általában a DM koncerteken se. Az utána következő "Breathe underwater" is telitalálat volt, ugyanis az a kedvenc számom a "Battle for the sun"-ról. Mielőtt belekezdtek volna a dalba, Brian felhívta a figyelmet a különféle transzparensekre (pl. az egyiken üdvözölték őket Magyarországon, mire megjegyezte, hogy tudja, melyik országban van XD) - hehe, de a miénket valamiért nem olvasta fel XDDDD Maga a szám természetesen zúzott ezerrel, nekem meg elgurult a bogyóm és tomboltam, ahogy csak tudtam, miután Angie-vel összenéztünk, ugyanis neki is ez a nagy kedvenc az aktuális albumról. A kedvenc részem az volt, mikor a "break" szót egyre hangosabban és kétségbeesettebben üvöltötte a közönség Briannel együtt!

A "Bright lights" után, ami egyébként szintén nagy kedvenc a részemről, jött a zseniális "Meds". Az elején az Angkor Wat-os lassú verzióval indítottak (khm... asszem a felvételen hallom is magam, mert arra emlékszem, hogy mikor felismertem, eléggé hangosan felkiáltottam/hörögtem XD) és ez a gyönyörű verzió aztán egy hirtelen váltással kemény zúzdába váltott. Nagyon-nagyon-nagyon ütött!!!

"Teenage Angst". Számomra új volt ez a verzió, mivel rég nem láttam live felvételeket a Placebo-tól, és leginkább ennek nyúltak bele a hangszerelésébe, szerintem. De nekem nagyon tetszett ez a feszes, menetelős ritmus, és ezen véleményemet Edó is osztja. :)

Az "All apologies" c. Nirvana feldolgozásnál lehunytam a szemem, mikor úgy konferálta fel, hogy egy elvesztett barátnak. Nos igen... Mindemellett kellemesebb emlékeket is felidézett bennem, még középiskolás korszakomból, mikor is rengeteg Nirvana-t hallgattam. Azt hiszem, újra elő kéne szednem őket... :) Eztán jött a "Song to say goodbye", ami megint teljesen kicsinált! Ennek a hivatalos klipjén mindig sírok és a "Meds"-ről az egyik legnagyobb kedvencem. Arról nem is beszélve, hogy erről a számról mindig egy kedves barát jut eszembe, akit még nyár elején vesztettünk el a családdal. Hatalmas élmény volt ezt élőben látnom! Azt hiszem, ennél a számnál szakadt el, vagy kapcsolódott ki Brian gitárjának a pántja, úgyhogy aranyos volt, ahogy feljebb húzta a hangszert és úgy zúzta tovább a számot. :)

"The Bitter End". Nagyon populáris (és én általában a kevésbé populáris számokat szoktam kedvelni), de ez egy hatalmas kedvenc számomra. Nagyon nagy ugrálás kezdődött ott elől ennél a számnál, amit nem csodálok. Én is tomboltam és ordítottam a szöveget, ahogy csak tudtam. Nagyon-nagyon élveztem!

Itt következett a szünet, amit végigordítottunk, illetve kántáltuk, hogy "Pla-ce-bo" tapssal kísérve. Hamarosan vissza is jöttek egy új kedvenc számra, a "Trigger happy hands"-re, amire aztán tényleg mindenki bevadult! Az elején nem is tudtam énekelni, csak hagytam, hogy a dal ereje és értelme átcsapjon fölöttem, belém vágjon. Éles ez a szám, mint egy kés, és éles volt Brian nyelve is, ahogy a maga stílusában előadta és beszólogatott a VIP-eseknek, hogy ők is mozogjanak. (Ismét egy gesztus, ami nagyon tetszett mindenkinek ott lent a hőségben :P) Számomra ez a dal volt a legagresszívabb a koncerten, és ez is söpört el engem majdnem a legjobban!

"Post blue". Igen, hatalmas kedvenc szintén a "Meds"-ről. (Egyébként kezd nagyon úgy kinézni, hogy a "Meds" lesz lassan a kedvenc albumom :D A "Battle for the sun"-nal sokáig harcoltak ezért a címért, de az utóbbi pár hónapban megint nagyon rákattantam a "Meds"-re...) Szóval ennél a számnál gondoltam Lolára, mert tudom, hogy a legnagyobb kedvence. Említettem már, hogy imádom, mikor Brian kimondja, hogy "fuck"? És elég sokszor szokta XD Erre mondtam a többieknek, hogy neki is tele van a feje "fuckokkal" XDDDD És naná, hogy Edóval totál kikészültünk, mikor ennél a számnál finoman magához nyúlt.... Huh huh huh :P

Miután magamhoz tértem kicsit a sokktól, máris jött egy másik személyes kedvencem, az "Infra-red". Ehhez is kellemes emlékek fűznek és a "Cuz I can see in the dark" sornál megint bevillant az a kép, ahogy egy PeCsás Depeche Mode buliban hajnalban a nagyteremben Peet barátommal nyomtuk erre a táncot még 2006-ban. Rettenetesen jó hangulat kerekedett ennél is! Mindenki hangosan üvöltötte a szöveget, mert már éreztük, hogy lassan vége a koncertnek. Azt hiszem, itt volt, hogy a "...watch you fall" résznél Brian művészien leejtett egy pengetőt, amit később a velünk after partizó lány kapott meg az egyik biztonságitól (ezt hosszas zokogás után sikerült elmondania. Aranyos volt. :D).

Végül következett az utolsó szám, a "Taste in men", ami a kedvencem a "Black Market Music"-ról, és nem mellesleg a kedvenc Placebo klipem is :P Itt is ment a totális tombolás. A dal pedig magáért beszél... Mivel nem tudtam előre a set listet, hogy meglepetés legyen a dolog, meg mivel mindig változik, csak akkor fogtam fel, hogy ez az utolsó szám, mikor előre jött mindenki meghajolni és elbúcsúzni. Na hát természetesen folyamatosan üvöltöttünk meg tapsoltunk...

Összességében véve azt kell, hogy mondjam, hogy várakozásaimon felül teljesített az együttes, és megtörtént az, amit nem hittem volna: a Placebo koncertje felért az eddig masszívan egyeduralkodó Depeche Mode koncertek szintjére nálam. Érzelmileg nagyon-nagyon felkavart - egyszerre töltött fel energiával és gyilkolt meg ez a koncert. Én nagyon élveztem, hogy oldalt volt a színpad és "csak" pár ezres volt a tömeg - valahogy sokkal családiasabb hangulatú volt. Jóval közelebb éreztem magamhoz őket. :) Brian és a többiek nagyon jól néztek ki, és profi koncertet adtak. (És akkor még nem is említettem Brian baromi erős kisugárzását és égető tekintetét!)

Szerencsére mivel elég jól láttam, a kisebb spontán megmozdulásokról és az arckifejezésekről sem maradtam le. Nagyon sokat nézett és jött felénk Brian, párszor találkozott is a tekintetünk, ami csak még több pluszt adott nekem. Stef is nagyon édes volt, ahogy párszor odaállt fölénk a gitárjával, utána meg összevigyorogtak Briannel miután visszament a helyére. :) A háttérkivetítések is nagyon tetszettek. Főleg az "Intro" és a "Breathe underwater" alatt. Steve-et legszívesebben agyonölelgettem volna, annyira aranyos és lelkes volt! :D A hangzásról nem tudnék mit mondani, mivel mi nagyon közel voltunk a hangfalakhoz - szerintem teljesen rendben volt. Arra emlékszem, hogy nagyon elkezdtem libabőrözni, mikor az első számnál Stef elkezdte nyúzni a basszus gitárt....

Miután nagy nehezen magunkhoz tértünk és összeszedtük a cuccainkat, lassacskán sikerült kievickélni az arénából - és jól meg is lepődtünk, hogy ilyen hosszú lépcsőn futottunk lefelé kevesebb, mint egy perc alatt. XD De hát ez érthető ilyen idegi állapotban. :P A levegőn - természetesen odabent rólunk is patakokban folyt a víz - végre fellélegezhettünk és szép lassan megtaláltuk egymást és készítettünk pár koncert utáni képet miután fújtunk egyet. Hamarosan Dórival kiegészülve (ő kapta meg Brian pengetőjét) elindultunk. Lolitól elbúcsúzva mi nagy nehezen felmásztunk az 1-es villamosra és 3 megálló után Angie-nek is integettünk, mivel ő is hazament. Így hárman követtünk egy elég feketének tűnő csoportot, gondolva, hogy ők is a Dürer kerti after partyra mennek. Igazunk volt XD Elég sokan voltak, mikor odaértünk. Miután kikértem egy életmentő sört (ami a kiszáradás miatt kb. 5 perc alatt el is tűnt XD), összefutottunk pár lánnyal, akik a koncert előtt is ott voltak, és leültünk hozzájuk. Egész jól összebarátkoztunk velük, és miközben a kivetítőn (velem totál szemben! :P) mentek a jobbnál jobb klipek, mély diskurzusokba bocsátkoztunk, hogy melyik szám/klip miért jó, illetve kiderült, hogy az egyik lány anno olvasta a Placebo-s fanfictionjeimet is XD

After party a Dürerkertben

Aztán Judy, a hivatalos fotós is felbukkant és mindjárt bőszen fényképezni is kezdett minket miután élménybeszámoltunk neki :D Imádom azt a csajt is! :D Természetesen elég sör elfogyasztása után (komolyabb piához túl drága volt a hely) ment a tánc is és a parketten összefutottunk azzal a német fiúval és lánnyal is, akikkel már a koncert előtt is beszélgettünk. A srác nagy DM rajongó szintén és én nagyon szépen elmagyaráztam neki, hogy miért is jó a "Sounds of the universe" album és Dave szólói XD No, az est további részében főleg velük beszélgettünk Dórival egyetemben. Némelyik rész kicsit homályba vész, de azt tudom, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam az afteron is, annak ellenére is, hogy néha az eső azzal fenyegetett, hogy a nyakunkba zúdul. (De szerencsére nem tette.)

Hajnal fél 4 körül, amikor szégyen szemre kitettek mindenkit a helyről, Edóval hívtunk egy taxit és elvitettük magunkat a Keleti-ig, ami még nem is volt nyitva. De mi nem estünk kétségbe, félrészegen ismételten Brian-t és a koncertet kezdtük kielemezni, meg hogy mi mindent felkavart bennünk ez az este, és ezt folytattuk már bent a vonatoknál is, ahol én egy hamburgert is ettem, mivel már a koncert előtt éhes voltam. :) Miután egy jó 2 órát vártam Edóval (egyszerűen nem volt vonata!), Placit hallgatva átbumliztam metrókkal a Nyugatiba és egy cigi után nem sokára indultam is haza. Szerencsére mikor már bóbiskolni kezdtem volna, egy ismerős odaült hozzám és beszéltünk végig, így nem maradtam fenn a vonaton - egyszer-kétszer majdnem előfordult már XD

Szóval nem is tudom mit mondjak így a végére. Még mindig képtelen vagyok emberek közé menni a szerdai este után. Tegnap miután felébredtem pár órányi alvás után, kitört belőlem a zokogás az "I know"-ra. Nos, ez is jelzi azt, hogy legalább annyira élveztem a koncertet, mint ahogy a Depeche Mode showkat szoktam, mert eddig csak azok után kerültem ilyen állapotba. Sokkal-sokkal többet jelentett nekem ez az este, mint azt bárki is gondolná.
És még mindig dolgozom fel...
Azóta mást se hallgatok, csak őket, és én úgy érzem, hogy ez még napokig így lesz!

Köszönettel tartozom az együttesnek, a barátaimnak és az újonnan megismert kedves rajongótársaknak ezért a csodálatos estéért! Hatalmas élmény volt!

No comment :P

Useless-girl
2010/09/16-17.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.