Megjegyzés: Köszönet Useless-girlnek a szerkesztésért. Nélküle nem lenne ez a
rész, hála a karácsonyi party szervezéseknek.

3. fejezet

„Dave Gahan vezeti az autót és engem visz haza, hogy otthon megbeszéljük, hogy velük megyek” Nem kicsit zsongott fejében a sok új információ, ahogy a felkelő nap narancs sugaraival kisérve suhant a bérelt Merci az úton.

Még mindig vigyázban ült a kényelmesen elterülő férfi mellett, nehogy véletlen is hozzá érjen. Dave vidáman dobolta a kormányon a hangszórókból szóló magyar alter zene ütemét.
- Ezek kik? - fordult a kissé megugorva magához térő lányhoz.
- Ö, azt hiszem Zagar, ők voltak az előzenekar.
- Akkor azért ismerős a srác - vigyorogtak rá melegen - Nem rosszak! Sajnos csak ritkán van módunk megnézni kik nyitnak nekünk - fordította a kanyar miatt figyelmét újra az útra. Sophie megkönnyebbült kissé ettől. "Te lökött, ha tényleg akarsz nekik segíteni, akkor hamar túl kellene lenni ezen. És persze, hogy akarsz segíteni azokon akik ilyen sokat jelentenek neked." Végezvén önmaga szidásával, nagy sóhajjal elhatározva magát eresztett fel kissé hangulata.
- Szuper! Ideje volt már, hogy megértsd - kuncogta ki huncutul a férfi, nyilván az extra érzékelése ismét segítette.
- Igen, szerintem is. Majd igyekszem, hogy ne legyek lassú – pirult kissé bele a mondatba az égető tekintet előtt.

Az út hátralévő része kellemesebb hangulatban, gyorsan eltelt. Sophie önbizalmát erősítendő, a magyar rádióadáshoz szinte folyamatos kommentárt kért az énekes.

Otthon minden annyira gyorsan történt, hogy később már ismét Budapesten járva kezdte csak végig gondolni a jelenetet. Tényleg minden előre el volt intézve, apja már olvasta a levelet az
egyetemről, amiben kivételes adottságai miatt egy egyedülálló lehetőséget kaphat. Persze nagy volt a meglepettség az angolul beköszönő férfi láttán, de apja elég hamar felismerte. Anyuka sok ellenvetését a távolság és bizonytalanságok miatt a kedves búgó hangú idegen és az érvelések, mely szerint ez tényleg kivételes alkalom, méghozzá rajongott zenekarával végül megenyhítette. És persze az ász mondat, miszerint ingyen és bármikor hívhatják egymást az együttes számlájára bárhonnan.

- Megjöttünk hölgyem! - fogta neki Dave az ajtót inasként meghajolva a szálloda mély garázsában már, hamiskás mosollyal figyelve ismét a magába révedt lányt.

- Ez lesz a hálód itt az én lakosztályomban, ha nem baj. Nyugi én nem itt alszom, ez csak alibiből van - jelent meg ismét nyelve hegye ajkai közt - Érezd magad otthon. Tényleg, nincs valami beceneved? Láttam, hogy Useless-girlnek hívod magad. Gondolom a dal miatt.

- Hát igen, az a dal sokban illik rám... fejem a fellegekben.....
- Igaz! - nevettek fel együtt.
- Usi-nak is szoktak hívni a barátaim...- folytatta kicsit szégyenlősen.

- Ez jobb! Kicsit a hasznos felé húz, nem akarunk haszontalannak nevezni. Főleg, hogy pont szükségünk van rád. – Dave-en volt a zavartan félrenézés sora, ahogy a láthatóan elérzékenyülő lányt nézte. Szinte hallotta az elnyújtott AWWWWWWW-t is.

- Nos akkor rendezkedj csak be én meg átnézek a szomszédba – mutatott a köztes ajtóra, majd óvatosan megnyitotta és átosont, mint egy lopakodó árny.

A félig nyitva hagyott ajtón keresztül feltáruló kép valódi olvadozó sóhajokat csalt ki Usiból.

Az elsötétített szobában Martin aludt nyakig betakarózva, Dave letérdelt fejéhez az ágy mellé és lágyan cirógatta fürtjeit, homlokát. A kényeztetett nagyot szusszanva nézett rá olyan ábrázoló, izzó szemekkel, mintha a leggyönyörűségesebb látomásra ébredt volna.
- Te kis lusta. Kora délután aludni, míg az asszony intézkedik? - puszilta meg a szőke fejet az énekes finoman.
- Hiányoztál te kis dög - rántotta magához a másik egy forró csókra.
Mohón itták nyöszörögve egymás lélegzetét szorosan összeölelkezve. Dave már majdnem feküdt az ágyon és társán.
- Apuci... a kislány... - rebegte reszketegen mikor végre el bírt szakadni tőle.
- Mi van vele édes? Tetszik neki amit lát.

És válóban a megtestesült kép képzeletéből akaratlanul is közelebb vonzotta a lányt, be egész az ágy lábáig.
Dave szinte ijedten ugrott fel torkát köszörülve, a padlót vizsgálva figyelmesen. "Istenem még a nyaka is lila. Hogy milyen édes." Alig gondolta végig a riadt fekete szemek rávillantak. Na igen, tudja mikor mit gondol.
- Vigyázz, mert tud még vörösebb is lenni - ült fel a szőke fülig érő szájjal, jól mulatva a jeleneten. - Amúgy sem értem, hiszen úgyis tudni fogsz mindent rólunk. Vagyis már sokra ráéreztél, de van, ami már másképp van.

- Hát, annak örülök, hogy jól megvagytok és kitaláltunk dolgokat, de nyilván van jó pár félre lövés.

- Hát van - nézett ki inkább az ablakon Dave, mély levegőt véve fordult kissé higgadtabban ismét felé - Például már régóta megváltoztak a felállások. És nem csak a ti írásaitokban van ez
helytelenül, ha a valóságot nézzük. Nem vagyok egy egoista majom. Már én vagyok Martin állatkája.

Következő fejezet

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

1

2010.12.15. 22:18 Useless-girl Imádom Usi zavartságát meg a kínos helyzeteket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A szobás-fiús jelenet természetesen infarktusközeli élmény :P Kíváncsi leszek természetesen a következő részre! Alakul, alakul!!! :D