|
5. fejezet
2010.12.17. 09:34
Illustration by Bridgycat
Megjegyzés: Sajnos a folyamatos rohangálás miatt csak darabonként, mikor van épp szabad tíz percem küldözgetem mailben Usinak 4-5 adagban a fejezeteket, mert egy mohó, türelmetlen macsek :P Tehát mostantól Usi elő lépett a Klán főszerkesztőjévé, aki formázza a kapott anyagot. Köszi, drága!
5. fejezet
A sokadik cigarettáját szívta a teraszon. Az első kirohanása óta kissé óvatosabban a fal tövéből figyelte a hotel előtt tábort vert rajongókat. Most már a másik oldalon áll ő is. Usi lassan végre kezdte emésztgetni az elmúlt nap eseményeit. Miután Dave meglepte a kijelentéssel, miszerint Martin a domináns a kapcsolatunkban és úgy általában véve is kellett most a lánynak ez a jóleső magány.
Ha tudnák az odalent állók, hogy egy napja még ő is közéjük tartozott. És, hogy valójában mik is folynak a figyelemmel tartott ablakok mögött. Most már ő is távolinak érezte azt a rajongást, ami tegnap még lázba hozta. Saját szemével tapasztalta, hogy a srácok is egyszerű érző emberek, vagyis egyszerű érző lények, valamik, ami még számára nem volt teljesen tiszta, de idegen sem. Mintha közéjük tartozna.
Furcsa is kissé, de szinte biztonságban érezte magát ezekkel a végül is vadidegenekkel, amit eddig tudni vélt róluk sokban nem bizonyult valósnak. Majd legalább most megismerheti őket. Elmerengve fordult még egy bűzrúdért és ismét majdnem szívrohamot kapott.
- Istenem ti mindig úgy jártok, mint a macskák?
- Huh huh huh huh - nevetett Martin kissé értetlen arcot vágva. - Macska? Dave a macska.
- Na igen. Mindig fekete párducnak hívja mindenki, téged meg oroszlánnak.
- Ja, a hajam miatt. Pedig nem is - lépett a korláthoz a rajongók hangos sikoltását kiváltva. Le is intett nekik, majd visszalépett az árnyékba a lány mellé. - Tényleg, te is a fanunk vagy. Mégsem öleltél minket.
- Hát Dave avval indított, ha emlékszel, és az elég megrázó volt.
- Hát hozzá kell szokni. Dave elég megrázó - mélázott el magában mosolyogva a férfi, de észrevette, ahogy Usi laposan méregeti – Tehát láttál minket.
- Nem, igazából nem - vörösödött el szemlesütve - végeztetek mire felébredtem - hadarta el halkan.
- Aha. Erről le kell szoknod, mert én nem vagyok épp szégyenlős, de így lesz két ember is, akit ugrathatok - az ijedt tekintetre megint csak nevethetnékje támadt és vigasztalón karolta magához a lányt – Nyugi, megszoksz minket. Hamar kidőltél az ágyamban.
Már mindketten hahotázva léptek vissza a szobába. Usi kezdett feloldódni. Amúgy is elhatározta, hogy ha már elindult, minden tőle telhetőt megtesz, hogy megértse és segítse a fiúkat.
- Martin, hogyan gondoltátok ezt az egészet?
- Őszintén? Még mi sem tudjuk. Azt gondoltuk megadjuk a lehetőséget, hogy kérdezz tőlünk, amit tudni szeretnél és közben egymást is megismerjük hárman. De azért mi is visszakérdezünk ám - kacsintott Mart az étlapot böngészve.
"Na az szép lesz. Én kérdezzek tőlük a meleg szerelemről, amikor folyton zavarba hoznak."
- Kérlek kislány! Biszex. Aki meleg annak nincs ilyen híre - a férfi színpadiasan forgatta meg világító szemeit. – Jól van, abbahagyom, de tisztában kell lenned vele, hogy tudjuk, mi jár a kobakodban.
"Legalább jól elszórakoznak rajtam, lehetnék hangulatfelelős is." Nincs mit tenni sóhajjal pakolászni kezdett a táskákban tiszta ruhák után, a fürdőt megcélozva.
A polcon lelt mézes-madula illatú tusoló zselé aromájában és az ellazító forró zuhatag varázsában elveszve a barna lány zsongó feje kissé kitisztult. Valahol érezte, hogy még sok elhatározásra lesz szüksége önmagával mire elfogadja ezt az egészet. Persze van rengeteg kérdése, de vajon mersze is? Lehet alkalma nem lesz már feltenni őket, mert már megint majd elájult a kivágódó zuhanyfülke ajtó miatt.
- Hé hangulatfelelős. Szereted a sült csirkés tálat korai vacsorának? Mi van? Szerinted nem láttam még vizes csajt? - Martin ugratta, de igazából nem is nézett be a fülkébe. - Mmmmmm finom kandúr illatod van - ezzel ott is hagyta a már magán is nevető lányt.
Végül is mi mást tehetne? Borzasztóan lökött emberekkel kell együtt lennie, mondjuk ezt tudta róluk.
A kis közös nappaliban a szőke már meg is terített két főre mire frissen és felöltözve, és persze kuncogva odaért végre.
Baráti kézmozdulattal invitálták az asztalhoz.
- Dave? Ö nem eszik?
- Alszik a bestia - futott át egy gyöngéd mosoly a fürtös arcán - Igaz, hogy örökmozgó, de már nem húsz éves. Ne aggódj a fél konyhát felfogja falni mikor felébred.
Most, hogy nekiláttak a nem kis adag étel halomnak döbbent csak rá Usi, hogy farkas éhes.
- De lehet, neki nem is marad semmi, ahogy nézem.
- Ööö bocsi, de ez nagyon finom. Martin? Akkor kérdezhetek valamit?
- Rajta.
- Mióta és végül is miért vagytok szeretők? Ha nem túl személyes.
- Hát csak személyes kérdéseket kell feltenned, ha meg akarsz minket ismerni. Mióta is? Nagyjából a kezdetektől. Megvolt mindkettőnknek ez az oldala és tudtuk is egymásról. És ezekben a körökben hamar jön az ágy, főleg ha kamasz vagy. Miért? Na, ez jó kérdés. Akkor még fiatalon a testiség vezet mindenkit, de valamilyen kapocs van köztünk a kezdetektől. Az elmúlt harminc évben mindketten próbáltuk eltépni és nem figyelni rá, elég kétségbeesett tettekkel. Mostanában már elfogadjuk, hogy együtt kell lennünk. Vagyis én is már elfogadom. Jó hosszú mese lesz ez, ugye tudod? Miért? Talán mert annyira különbözünk, mégis sokban hasonlítunk - halkan felnevetett - Nem véletlenül alakult ki és maradt meg az "Angyal-Mart és Démon-Dave" mint színpadi megjelenés. Kifejezi az ellentétességünk. Mondjuk én minden voltam vele csak nem angyal - halkult el a monológja és mélyedt gondolataiba és salátájába a férfi komolyan.
Usi érezte a válasza értelmét. Nem is inkább eszével, hanem a szívével. Az ősi igazság a kerek egészről. Ketten teljesek. Az egymást szerető ördög és angyal egymással találhatják meg az békesség és teljesség áldását.
Következő fejezet
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
