|
7. fejezet
2010.12.27. 12:01
7. fejezet
Hangtalan árny húzódott az elmélyedten gépelő alak mögé. A fejhallgatót sötét hajában hajráfként használó lány a zenéjébe és a monitorba mélyedten tette a dolgát kicsit furcsállva két sötétzöld csillogást felfedezve a képernyőben. Már besötétedett, mi lehet az a fura fény? Oldalra nézett és le is rántotta a hozzá csatlakozó gépet félig az ágyról akkorát ugrott, mikor az énekes izzó tekintete közvetlen közelről a szemeibe nézett.
- Istenem Dave! Mióta ülsz itt? - halkított kicsit az üvöltő zenén.
- Te minket hallgatsz? Elég régóta amúgy. - A férfi jó ízű kacajától Usi is kinevette magát. Hát igen. Itt a hús-vér valóság és ő a sötét szobában képeket és zenéket kutat róluk a neten. Elég bizarr. Lehet, hogy tényleg netfüggő, aki a gép előtt éli az életét.
- Na, ne gondolj ilyeneket drága. Ha nem lógnál a neten, meg sem találunk. - Dave szavai elindították a kíváncsiság lavináját.
- Tényleg, hogyan is kutatattok fel?
- Olvastuk az oldalad először is. És tetszik, ahogy a miérteket próbálod boncolgatni. Meg ahogy nem a szokásos lányregényt írod, bár voltak kis csöpögős részek itt-ott, amiken a szöszi olvadt... de meg ne mondd neki, hogy tudsz az érzékeny lelkéről - kísérte hamiskás mosollyal kacsintását.
- Én mindig úgy gondoltam, hogy neki érzékeny lelke van. Már a dalszövegekből is.
- Aha, én meg a beképzelt élvhajhász vagány - látható keserűséggel fordult félre Dave. Usi tanácstalanul nézett utána. De hát ez a kép él sok rajongóban róluk. Akiket ismer, mint írót a neten keresztül azok is ezt látják, de a férfi reakcióiból most úgy érezte félreértettek valamit.
- Nem a te hibád. Csak néha nehezebben viselem a többszörös életet. Majd megismersz minket. Én meg türelmes leszek. Rendben? - A lány csak nézte a szomorúan mosolygó sötét szemeket a nyúzott arcon. Milyen fáradt és megviselt. Mennyire sovány. És mégis valamilyen fékezhetetlen ifjonti életenergia árad a belsejéből.
- Rendben - hebegte elhalóan.
- Rajta kérdezd meg! Nem? Bátrabbnak kell lenned kislány. Amúgy gondolom, te sem figyelsz a részletekre. Igen, kezelnek. Meg lett mondva, hogy a daganat rosszindulatú volt. És nem az első tumorom. – A barna szemekben összegyűlő szomorúság és könnyek láttán ingerülten felpattant és az ablakhoz sietett, mintegy menedékkép talán, hogy fékezze felkavarodottságát. - Hihetetlen, hogy azt gondoljátok, hogy kamu az egész, meg hogy csak úgy ugrálhatok ilyen rövid idő után, mintha semmi sem történt volna. És még jönnek a cikkek, hogy majdnem olyan állapotban vagyok, mint 93-ban - hangja már szinte remegett a visszafogott indulatoktól, míg a lány háta mögött csöndben könnyezett.
Igaza van. És ő is átsiklott ezeken, pedig tudatában volt. Mégis a saját örömére gondolt ő is. Hogy hallhassa és láthassa őket fellépni, hogy bebizonyosodjon, hogy jól van annyira, hogy képes legyen megtenni. Pedig lehet, hogy minden tartalékát felemészti ez a bizonyítás a rajongóknak. Észre sem vette, hogy halk sírása közben az ágy mellé csúszott és Dave mellette térdel már. Nagy meleg tenyerével simított végig vállán, haján vigasztalón, és ő ösztönösen karjaiba bújt, menekülve saját érzései elől.
Dave édes illata megtöltötte sejtjeit, teste forrósága, mint valamilyen meleg takaró vonta körbe csöndben remegő alakját, ahogy markában szorongatta a férfi agyonmosott fehér pólóját. Minden feszültsége, amit az elmúlt napok gerjesztettek elszabadult, és ő pár perc múlva sokkal könnyebb lélekkel nézett fel az őszes borostára.
- Sajnálom Usi, mindig hülye hangulatom van, ha nem pihenem ki magam. És mostanában amúgy is ingerültebb vagyok a sok hülyeség miatt körülöttünk. - Dave hangja oly közelről és oly mélyen búgott, hogy szinte végigfolyt a melegség ereiben tőle. Őszinte sajnálatot látott csillogni a barnásszürke szemekben. Milyen színű is a szeme? Mindegy, gyönyörűen ragyog bárhogyan.
- Köszönöm - kis édes gyerekes mosoly terült el a férfi arcán – Majd megismersz minket. És kérdezz csak nyugodtan. Nekem szükségem van rád - komolyan nézett már a lányra - Kell a segítséged, hogy helyre hozzam, amit elmulasztottam az elmúlt években. Marttal az előző turné óta vagyunk megint... közel - nyögte ki nagy nehezen, ellágyult érzés suhant keresztül tekintetében - És azt akarom, hogy tudja mennyit jelent nekem. Hogy tudja, hogy bármit megadnék érte, hiába voltak az ellentéteink.
Annyira megilletődött saját vallomásán, hogy Usinak muszáj volt megölelnie egy nagy puszival, olyan aranyosnak találta. - Sosem tudnék haragudni rád, akármilyen érzelmi hullámod vetíted ki rám - olvadt el a pironkodó énekes láttán - Te mindig ilyen édes vagy?
- Nem, én csak gyerek vagyok. Komolyan, ne nevess! Magamat sem értem sokszor.
- Akkor majd talán amit mesélsz segít megérteni magad. Én, mint hangulatfelelős és hasznos útitárs, mindenben igyekszem segíteni.
- Rendben! De jobb, ha lassan pihenünk, holnap korán indulás és bele csöppensz a sűrűjébe a többiekkel.
Hűha, a többiek. Rajta szedd össze magad, gondolta amint a másik hálóba baktató énekest figyelte. Ki kell lépnie a burokból, ami eddig megvédte a szobája és a pc-je magányában. Most itt a nagybetűs élet.
Távoli dörmögő és kissé ingerült hangok szivárogtak lassan elméjébe. Felült, hogy lássa a még mindig tárva-nyitva álló köztes ajtón át ugyanúgy villogó tv fényét, mint mikor elnyomta az álom. Az ágy kiesett látómezejéből, de rájött, hogy a göndi visszatért a hepajból.
- Mert nem eszel rendesen - Martin dohogott inkább aggódón, mint mérgesen.
- Pont ez az, hogy ettem még sokat is. Ha nem eszek nincs mit kiadni - Dave hangja erőtlenül valahonnan a párnák mélyről motyorgott – Nem akarok vitatkozni apuci. Fáradt vagyok. És hiányoztál.
- Tudod, hogy figyelni kell a látszatra. - A szőke még mindig nyugtalanul mászkált a félhomályban. - Idd ezt meg - a lány meglepődött a szinte parancsoló hangon és, hogy az énekes esedező, kedveskedő szavai nem hatottak rá. Most tényleg olyan volt, mint egy
szigorú apuka. - Vigyáznod kell magadra, ha egyedül vagy akkor is. – A hangok utaltak rá, hogy Dave mellé ült az ágyban. - Nem akarom látni, hogy megint rosszabbul leszel - az eddig szigorú hang elhalt mondandója végére. Mintha tulajdonosa minden tehetetlensége és fájdalma öltött volna testet a hatalmas reszketeg sóhajban, az ágynemű susogott, ahogy a két szerető összeölelkezett. Halk édes csókok gyöngéd hangja.
- Te is hiányzol édes minden egyes bulin, amin nem ülsz mellettem és fintorogsz a riportereken - remegő suttogását Dave csókja zárta.
Usinak elég volt a hallgatózásból, zavarba hozta az egész helyzet. Lassan az ajtóhoz lépett, de mielőtt becsukta volna muszáj volt átnéznie.
A villogó kékes fényben is sápadtnak látszó Dave démonian izzó sötét tekintettel ölelte magához ültében a talpig felöltözött Martint, aki mintha belé kapaszkodott volna elárvultan. Dave hosszú ujjai a világos fürtökben játszottak, látszólag elvarázsolva evvel az aranyszín derengésben sóhajtozó alakot. Fekete szemét még a lányra emelte, hangtalan "köszönöm"-öt mondva, majd finom puszit nyomva társa fejére már a zárt ajtó takarásában.
Következő fejezet
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
No igen - ez lehet a legrosszabb, mikor a saját "rajongói" bántják meg. Szegényem! De jó hallani, hogy valszeg jobban van! :)
Hát várom azt a "valós", nem evilági körítéses folytatást majd! :D