11. fejezet

Martin az edzőcipői orrát figyelte, ahogy az elmúlt óra történésein gondolkodott hazafelé sétálva. Egyszerre volt zavart és boldog. A sértett érzések valamennyit halványodtak, noha biztos volt benne, hogy Dave tudja, még mindig benne lakoznak. De az emlékképek, hogy mit is csináltak azután a csók után, szinte minden mást kitöröltek a fejéből. Még mindig érezte az énekes ízét a száján, meg azokat a nagy kezeket is a még mindig kissé remegő testén. A férfi átkozottul jól csókolt és gyakorlott nyelve volt, ez teljesen nyilvánvalóvá vált Martinnak már korábban is. Libabőrözni kezdett, ahogy közeledett a házukhoz.

Dave a nyakát csókolja és harapja a kanapén, amire lehuppantak, a különleges illata eltelíti Mart orrát, egyre merevebbé téve férfiasságát…

Mély levegőt vett és kihalászta a kulcsát a zsebéből.
- Mi lesz ebédre, apu? – kérdezte Calo felnézve rá, ahogy próbált betalálni a kulcslyukba.
- Ööö… szerintem húsleves és egy kis maradék hús tegnapról.
- Kaphatok sült krumplit is?
- Igen, persze.
- Szupeeer! – kiáltott fel a kisfiú és berohant a lakásba – Anyu! Apu csinál nekem sült krumplit!
Mart elmosolyodott, de lélekben nem igazán volt ott. Olyan volt, mintha kívülről látná magát, egy buborékon keresztül, ahogy automatikusan csinálja a dolgát. Igen, a saját kis rózsaszín felhőjén lebegett, amit már nagyon rég látott. Észre se vette, hogy Sue gyanakodva figyeli őt miközben az ebédet csinálta.
Természetesen látta a még mindig vörös harapásnyomokat a férje nyakán, de nem kommentálta a dolgot csak összehúzta a szemöldökét. – Oda fogod égetni őket, ha nem hagyod abba az ábrándozást… - jegyezte meg miközben a salátát vágta fel.
- Mi? – fordult felé Mart egy kis mosollyal az arcán.
- A krumplit, te idióta! – biccentett a gáztűzhely felé.
- Oh, igen, bocs – kuncogott magának és ismét az ételre fókuszált.
„Mi a franc ütött belé?” – húzta össze Sue a szemét – „Megkefélt valami csajt míg nem volt itthon? Ha igen, akkor kemény leszek vele és addig büntetem éjjel, amíg meg nem tanulja a leckét…” – mélázott és ismét rápillantott az álmodozó arcra – „Egyszerűen nem értem őt. Néha olyan furcsa tud lenni…”

A fekete főnixtetoválás elvarázsolta. Már látott párat Dave tetoválásai közül a karjain munka közben, hála a pólóinak és az atlétáinak, amiket viselt. (És Martin imádta őket!) De eddig még sosem látta a mellkasát. Le kellett hunynia a szemeit, ahogy eszébe jutott milyen finom volt az a meleg bőre, ahogy követte a kezét, ami sürgetőn bontotta ki Dave fehér ingjét. Nyelvével végigjárta annak a tetoválásnak minden egyes vonalát, és nyilvánvaló volt számára, hogy az énekes ezt élvezte is.
A kicsi kemény mellbimbója… Megőrült a mély nyögéstől, ami végigrezonált Dave mellkasán, mikor Mart szopogatni kezdte…

- Kész az ebéd, Calo! – hallotta Sue hangját a távolból és automatikusan az asztalra tette a tányérokat.

… oh igen… az volt az a pillanat, amikor az énekes megragadta a csuklóját és a kemény csomagra csúsztatta a lábai közé. És Mart több volt, mint mohó, ahogy elkezdte őt dörzsölni Dave farmerjának durva anyagán keresztül. Csodálatosan hosszúnak és kőkeménynek érződött a tenyere alatt. Annyira gyönyörű volt, ahogy lejjebb csúszva a kanapén széjjelebb tárta a lábait, hogy Mart többet markolhasson és simogathasson belőle!

- Tényleg meg kell ennem a levesem maradékát is? – kérdezte Calo az anyját.
- Igen, ha akarod a sült krumplidat, kicsim.
- De anyaaaaaa!
- Nem, Calo. Edd meg a levesedet, ahogy a jó kisfiúk szokták.
- Jóóól van… - sóhajtott mélyet.

… és akkor Martin a torka mélyéből mordult fel, mert Dave – zihálva – elkezdte őt is dörzsölni. A merevedése pokolian fájdalmas volt – csakúgy, mint most. Isteni érzés volt ott tudni azt a kezet, ahol a legnagyobb szüksége volt rá. És az a szenvedélyes csók, amit váltottak miközben egymást dörzsölték! Te jó ég, az de izgató volt!

- Martin… Martin! Mi van veled?! – rángatta vissza Sue feszült hangja a valóságba – Nem vagy éhes?
- Öö… mi… Nem, az vagyok, bocsi. Csak valami az eszembe jutott… - vont vállat és gyorsan enni kezdett.
- Azt gondoltam… - jegyezte meg gyanakodva nézve a kissé elpirult férjét.

… és akkor Dave…

- Apu furán viselkedik, anyu – nevetett Calo.
- Sajnálom, csak az új munkámon járt az agyam – mosolygott rá megsimogatva a fejét, mikor látta, hogy még a sárgarépát is megette a levese maradékával együtt.

… hosszú ujjai Martin farmerjának gombjához nyúltak…

- Oh persze. Milyen volt a megbeszélés?
- Minden jól ment. Megkaptam a banda CD-it meg pár utasítást. Holnap felhívjuk Johnt a végső döntésünkkel.
- Felhívjuk? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Oh igen, az a pasas, akivel NYC-ben dolgoztam, az a Gahan is itt van. Megint összedolgozunk.

… Dave, Dave, Dave!... csak rá tudott gondolni és arra, ahogy átfordult vele a kanapén, hogy fölé kerülhessen, és Mart combjának dörzsölhesse a merevségét és a heréit, miközben próbálta kigombolni a szőkeség nadrágját, hogy a farkáért nyúlhasson…

- Megint dalszövegeket meg zenét fogtok írni? – kérdezte a nő miután lenyelte a falat húst.
- Csak szövegeket – vont vállat és szedett egy kis krumplit is a tányérjára.

… de aztán a mobilja csörögni kezdett. Emlékeztető volt egy időpontról, hogy el kell mennie Calo-ért, mivel el kellett vinnie az orvosához, aki ellenőrizni akarta, hogy rendesen meggyógyult-e a karja.
- Ez a bosszúd? – mosolygott rá Dave és még egyszer megragadta Mart farkát csak hogy hallhassa a vággyal telt nyögését.
- Nem… - zihálta – Tényleg mennem kell. Időpontunk van és nekem teljesen kiment a fejemből, hála neked – ült fel és kezei közé fogta Dave arcát, hogy finoman megcsókolhassa.
Egy hosszú percig az énekes mélyen a szemeibe nézett egy kis mosollyal kísérve – Oké, megértem. Menj a fiadért – simított végig Mart mellkasán és felállt, hogy rendbe szedje magát és begombolja az ingjét.
Mart nagyot nyelt a jelentős dudor láttán, de kényszerítette magát, hogy másfelé nézzen és összeszedje magát.
- Amúgy meg… - hallotta Dave hangját maga mögül, mire Mart visszafordult az ajtóból – lehet, hogy jobb is, hogy nem siettük el a dolgot – küldött felé egy félmosolyt és meggyújtott egy szivarkát.
Mart csak elmosolyodott és becsukta maga mögött az ajtót. Talán Dave-nek igaza volt.

Következő fejezet

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.