Novella: Reasons Why (Misha Collins)
2017.01.01. 21:00
Megjegyzés: Eme kétrészes Misha Collinsos novellát drága, egyetlen Mesmeremnek írtam egyik karácsonyi ajándékként, annak örömére, hogy sikeresen belebolondultunk a fent említett színészbe, aki a Supernatural című sorozatban a legszexisebb angyal címet is kiérdemelte. :D Nos, az iromány címe pedig Mesmer egyik új The Cure kedvencére utal, amit nem mellékesen én is szeretek. Élvezetes olvasást!
Korhatár: 18
Reasons why
I.
A metró dugig tömve haladt egyre közelebb a következő állomásig a kora esti órában, az utazókat arra kényszerítve, hogy nyomorogva számolják vissza a perceket mielőtt újra a hideg utcán találják magukat, igyekezve, hogy minél hamarabb elérjék úti céljukat.
Egy magas, barna hajú férfi szorosan állt egy sötéthajú lány mögött, és hagyta, hogy orrát megtöltse az enyhén hullámos haj és a lány parfümjének illata, ahogy a metró koszos ablakán keresztül figyelte a szép, ártatlannak tűnő arcot, de tudta jól, hogy sokszor a látszat csal, a lány messze volt az ártatlanságtól, ez finoman kihangsúlyozott szemeinek csillanásából is látszott. A férfi lehunyta a szemét, amikor a karcsú, fekete kabátba bújtatott test újra a mellkasának ütődött a szerelvény mozgása miatt. Immár legalább hatodszorra. Nem bírta tovább, egy utolsó pillantást vetett az üvegen keresztül a lányra, aki épp oldalra pillantott egy távozni készülő helyes fiúra, de a következő pillanatban érezte, hogy valaki elsöpri a nyakából a haját, és egy hosszú ujj simít végig annak vonalán.
Egész testem megmerevedett ettől, majd tehetetlenül tűrtem, hogy egy puha ajak is végigcsókolja fehér bőrömet, ezzel újabb libabőrhullámot okozva. Nem tudtam megállni, hogy egy halk sóhaj el ne hagyja félig elnyílt ajkaimat, és nem ellenkeztem, mikor az egyik kapaszkodó kéz elengedte a fogantyút és finoman a hasamra csúszott, hogy a férfi közelebb húzzon magához. Lehunyt szemmel ráharaptam alsó ajkamra, mikor fenekem a feszes combokhoz simult, de figyelmemet máris egy mély, kissé érces hang vonta magára, ahogy belesuttogott a fülembe úgy, hogy mások ne hallják:
- Amint hazaérünk, keményen megduglak…. – Éreztem, hogy torkomban egy kéjes nyögés torlódik fel ettől a halk, de annál mocskosabb mondattól, és az érzéstől, ahogy a hasamról a kigombolt kabát takarásában lejjebb csúszott az erős kéz, egyenesen a sötét bordó ing szegélye alá. – … egészen addig, míg már a nevemet fogod sikoltani… - simított végig az alhasamon - …újra meg újra… - kapta be finoman a fülcimpámat.
Reszketegen felsóhajtottam, és éreztem, hogy mellbimbóim szinte átszúrják az ing vékony anyagát.
- Oh, Misha… - hajtottam hátra a fejem a széles vállra egy pillanatra, mielőtt a férfi gyorsan megfordított a következő megálló előtt, hogy végre szemben legyünk. Ahogy felpillantottam rá, térdeim megremegtek a kék szemekből áradó érzékiségtől és vágytól. Kezeimet a férfi enyhén borostás arcára csúsztattam, majd a nyakába fontam őket, ahogy ajkaink egy finom csókban egyesültek. De a csók finomságát erőteljesen meghazudtolta a hév, amivel a színész a kabát alatt fél kézzel megmarkolta kerek hátsómat és szorosan magához húzott.
- Hmm… valaki nagyon éhes már… - jelent meg egy pajkos mosoly kipirult arcomon, amint megéreztem a férfi izgalmának első jeleit az ágyékomnál – Ennyire beindított a kiállítás, édes? – suttogtam pajzán tekintettel végigsimítva a férfi állának jellegzetes vonalán.
- Te kis bestia, te izgattál fel – hajolt közelebb félig lehunyt szemmel, szinte piros ajkaim közé súgva válaszát – Az a kis simogatásod a galéria közepén…
- Igen? Csak nem élvezted?
- Ó de igen… és rengeteg mocskos gondolatot indított el a fejemben, ahogy hozzám simulva simogattad az ügyes kis kezeiddel az ing alatt a derekamat…
- Oh, valóban? – nyaltam meg a szám szélét felcsillanó szemekkel – Miféle gondolatokat? Mesélj, Misha! – kérleltem hozzápréselve melleimet a kemény mellkashoz. A férfi ezen nyugodtan elmosolyodott, s nem mutatta, hogy mennyire élvezi kis trükkjeimet. Jobbját szinte észrevétlen csúsztatta le egyik formás combomon, míg el nem érte rövid szoknyám szegélyét, s alá nem csúsztatta ujjait. Látta, ahogy félig elnyílnak ajkaim és levegő után kapok, s ez egy újabb elégedett kis mosolyt csalt az arcára, míg keze alig érintve elérte a fenekem kezdetét, s ott kezdte lehelet finoman cirógatni érzékeny és bársonyos bőrömet.
- Inkább megmutatom… ha hazaértünk… - súgta rekedten illatos tincseim közé, majd egy rövid, de szenvedélyes csókot lopott szomjas ajkaimról, melyek csak őt akarták ízlelni. Éreztem, hogy már ettől a pár mondattól lángra gyúl a testem. Nem tehettem róla, de néha úgy éreztem, hogy már-már függök ettől a férfitől és az érintéseitől, mint a drogos az adagjától. Ha nem kaptam meg minden nap a részem, szinte kínban epekedtem utána. Nem ismerek magamra, hisz ilyet egyik kapcsolatomnál sem éreztem! Ez a tudat egyszerre ijeszt meg és találom ellenállhatatlanul izgatónak. Nem is akarok mást, csak hogy végre újra beletemetkezhessek az előttem álló testének melegébe, hogy újra körém fonódjanak az erős karok, hogy újra simogassák a hosszú ujjak testem meztelen bőrét, elképzelhetetlen gyönyöröket okozva, s ideiglenesen kielégítve éhes vágyamat, mely újra és újra marcangolja kínban égő testemet.
A lépcsőház ajtaja lassan csukódott be mögöttünk, de mi szinte meg sem hallottuk. Már alig vártuk, hogy a rövid séta után elérjünk idáig. Vágyunk nem engedte, hogy levegyük egymásról a kezünket, s most már ellenkezés nélkül hagyom, hogy vadul a lépcsőház egyik rácsának lökjön, nem törődve a hátamba nyilalló fájdalommal, hisz én is ezt akarom… Hagyom, hogy mohó nyelve szétfeszítse ajkaimat és a számba hatoljon, imitálva, hogy már most keményen álló farkával miként csúszkálna ki-be bennem. Belenyögök a csókba, ahogy érzem, hogy kezei már rég a kabátom alatt matatnak félig felgyűrve miniszoknyámat. Szinte fel sem fogom, hogy közben szorosan magához rántva tovább lökdös, s ezúttal a lépcső melletti falat éri a hátam. Fejem a kemény felülethez ütődik egy tompa hanggal, ahogy hátrahajtva, s felzihálva élvezem, hogy libabőrös nyakamat nyalogatja és harapdálja nedvessé vált bőrömre lihegve, miközben kezei már a fenekemet és a combomat markolják – jesszus, de messze van még a második emelet! Pedig már érzem, hogy bugyim teljesen átnedvesedett tőle. Megőrjít ez a pasas! Teljesen kiforgat önmagamból! Olyanokat engedek meg neki, amit eddig senki másnak, s imádom, ha visszaél testi fölényével. Szeretem őt szívem legmélyebb bugyráig. Talán egy kicsit már bűnös is ez a szerelem, de nem érdekel, csak őt akarom! Csak azt akarom, hogy újra és újra felnyársaljon méretes tagjára és addig dugjon, amíg eszméletemnél vagyok.
- Nézd, mit művelsz velem! – nyögöm a fülébe miután egyik kezét megragadva forró ölemhez vezetem csodás ujjait, s hagyom, hogy kitapintsa a vékony csipkén átütő nedvességemet, mire szinte álltaiasan felmordul, de arcán még mindig szokásos nyugodtsága uralkodik. Csupán elsötétült szemei, és megfeszülő álla mutatja, hogy mennyire beindítja ez a tudat – no meg a nyers férfias erő, amivel combjaim alá nyúl, s lábaimat a dereka köré kulcsolva nedves ölemet feszülő ágyékához nyomva az ölébe kap és kettesével szedve a lépcsőfokokat elindul velem fölfelé. Közben karjaimat újra a nyaka köré fonva kapaszkodom meg izmos, feszülő vállaiban, miközben a nyakát és a száját csókolom felváltva, csípőmmel izgatóan mozogva ágyékán, csak hogy még inkább felcsigázzam. Egy hangosabb puffanással találkozik a hátam a bejárati ajtóval, de nem igazán érdekel még a leselkedős szomszéd néni sem, aki bizonyára most is adózik ezen elfoglaltságának. Legalább ma este adunk neki egy kis ingyen pornót. Ettől a gondolattól bele is mosolygok kicsit a csókba, miközben érzem, hogy Misha végre előkotorja a kulcsot és mintha nem is csüngenék rajta, olyan nyugalommal nyitja ki az ajtót, a keze egy pillanatra sem remeg meg.
Aztán letesz és bezárja maga mögött az ajtót, szépen nyugodtan. Most körülbelül két lépésre állok tőle, és majd megőrülök a nézésétől. Ugyan arcán nem látszik szinte semmi érzelem, én már megtanultam olvasni a tekintetéből és a mozdulataiból. Elképeszt ez a szinte már fenyegető nyugodtság. Igen, most fenyegető, mintha csak azt üzenné, hogy nem fogom egykönnyen túlélni az éjszakát… Ettől újra megborzongok és érzem, hogy ölembe újra beleszúr a vágy. Hangtalanul, de reszketegen veszek egy levegőt, s gondolkodom rajta, hogy ráugorjak-e, avagy inkább megvárjam, hogy ő lépjen? Végül taktikát váltok, s úgy teszek, mintha el is ment volna a kedvem az egésztől. Ahogy megfordulok, és leveszem a kabátom, végig érzem, hogy engem figyel, szinte felnyársal intenzív tekintetével. Szívesen venném, ha valami mással is felnyársalna, de nem teszek semmit ennek érdekében, csak felakasztom a kabátom. Ebben a pillanatban megérzem a levegő mozgását, és egy másodpercen belül gyönyörű kezei a melleimen vannak, ahogy erélyesen beléjük markol és testével szinte a falhoz passzíroz. Halkan felsóhajtok az érzéstől fejemet hátrahajtva, s hagyom, hogy nyelvével egy nedves csíkot húzzon a nyakamon, majd fel is kiáltok, mikor fogai húsomba mélyednek. Kezei elengedik melleimet, s kínzóan lassan siklanak le ingem gombjaihoz, melyeket egyenként kezd kigombolni, miközben hallom és érzem kicsit gyorsabb leheletét, ahogy nedves bőrömet éri minden légvételnél. Öntudatlanul hagyom, hogy kicsit oldalra navigáljon megragadva egyik karomat. Nem tudom, mit csinál, de nem is érdekel, amíg erős kezeit a testemen érzem, mely szinte kínban égve kiáltozik utána. Fenekemet az ágyékának feszítem, s elmosolyodom a halk nyögéstől, amit emiatt hallat.
- Nyisd ki a szemeidet! – hallom, ahogy a fülembe suttog mély hangján, s ettől, és a látványtól is végigfut rajtam a borzongás. Az előszobai tükör elé navigált az előbb… - Azt akarom, hogy nézd…
Ettől a mondattól torokhangon felnyögök és engedelmeskedve kérésének figyelem, ahogy kezei lassan végeznek az ingemmel. A tükörből figyeli mozdulatait a vágytól őrülten kék és sötét szemekkel. Ahogy arcára téved tekintetem, újra levegő után kapok, s legszívesebben megnyalnám cserepes s kívánatos száját, de nem merek ellenkezni. Még nem…
Hosszú ujjai lesimogatják rólam az inget, s a következő pillanatban alsóajkamba harapva fojtok el egy nyögést, ahogy ujjbegyeivel fekete melltartóm szélén fut végig alig érintve az érzékeny bőrt. Fejemben felvillannak képek korábbi vad szeretkezéseinkről, miközben megtalálja a hátamon a kapcsot és leveszi rólam a melltartót. Hallom a reszketeg sóhajt, ami elhagyja kívánatos száját, s ettől azonnal megkeményednek a mellbimbóim. Majd beleőrülök, hogy végre megérintsen, hogy durván játsszon a bimbóimmal és a melleimmel. Egész testemben reszketek már utána, bensőm őrülten lángol utána, amivel nagyon is tisztában van, de még kínoz. Néha utálom ezt a fölényes nyugodtságot, ami olyan sokféle lehet tőle. Az esetek többségében a biztonságot sugározza, mellette sosem félek, ha megyünk valahova, de ez a nyugalom lehet fenyegető, mikor dühös. Igen, ha veszekszünk, akkor se emeli fel a hangját, de ahogy válaszol nekem, az nagyobbat üt, mintha ordítozna. Aztán itt van ez a „gonosz” nyugalom, amivel kíméletlenül kínoz szexuális téren. Eddig csak párszor sikerült kibillentenem belőle, és olyankor úgy tett a magáévá, mint egy állat. Keményen, gyorsan és durván, nem figyelve, hogy fájdalmat okoz-e, és én ezt is imádtam tőle! Ahogy ez a gondolat végigfut a fejemen, arckifejezésem megváltozik. Tudom, hogy tudja, hogy mire gondolok, ezt elárulja a kis mindentudó mosoly is a szája sarkában, de még nem adja meg, amire vágyom, még az ő elképzelései szerint történnek a dolgok. Hiába is próbálnám kicsikarni, hogy hamarabb lépjen, ilyenkor szemérmetlenül kihasználja testi fölényét egészen addig, míg meg nem teszi azokat a lépéseket, amiket eltervezett a saját örömére és az én kínzásomra.
Így tehát félmeztelenül állok előtte, s a levegőmet visszatartva figyelem kipirult arccal, ahogy hűvös kezei lassan előrenyúlnak és megfogják a melleimet, hogy finoman gyúrni kezdje őket. A tükörből látom, hogy fejét a nyakamnak döntve lehunyt szemmel mélyen beszívja az illatomat és élvezi feszes halmaim súlyát a tenyereiben. De hiába csinálja ilyen lassan, így sem tudom megakadályozni, hogy ölem újra és újra össze ne húzódjon az izgalomtól, egyre nedvesebbé téve lábaim közét.
- Misha… - sóhajtok fel felfelé kapva a fejemet, mikor egy hirtelen váltással hüvelyk- és mutatóujjai közé csippenti kemény bimbóimat és azokat kezdi kifinomultan kínozni.
- Igen, szerelmem? – villantja rám sötét szemeit a tükörből, s egy nagyobbat csíp, mire összerándulok és felnyögök.
- Kérlek… kérlek adj egy kicsit többet! – lihegek, ahogy érzem, hogy kezdem elveszteni a kapcsolatot a realitással és a külvilággal.
Először nem válaszol, csak elmosolyodik baljával továbbra is a bimbómmal játszva, míg jobbja lassan elindul lefelé a testemen. Újra levegő után kell kapnom, mikor elhagyja lapos hasam selymes bőrét és eléri rövid szoknyám felső szegélyét. Azt hiszem, hogy itt meg is áll, de tovább siklatja nagy kezét, s benyúlva a fekete anyag alá lassan felcsúsztatja a belső combomon. Alig bírok nyugton maradni, annyira akarom, hogy végre megérintsen ott, ahol a leginkább szükségem van rá!
- Valami ilyesmire gondoltál? – kérdezi nyugodtan, ahogy végigcsókolja állam vonalát miután fejemet hátraejtem a vállára szinte megőrülve az érzéstől, ahogy ujjainak hegyével végigsimít teljesen elázott bugyimon.
- Igen! Oh igen! Még! – vesztem el a fejem és tenyerébe mozdítom forró ölemet, mire azonnal elhúzza a kezét és megkeményedik az arca, ahogy felpillantok a tükörbe. Tudom, hogy megszegtem a játékszabályait. Rosszkor mondtam neki ellent és ezt most éreztetni fogja velem! Megborzongok attól a kemény és sötét tekintettől, amit kapok tőle. Szinte mint egy nőket erőszakoló sorozatgyilkos, úgy néz rám, mint az egyik filmjében. Újra megborzongok és beharapom az alsóajkam, ahogy továbbra is összekapcsolódik a tekintetünk a tükrön keresztül. Nem mozdul, ahogy én sem. Nem tudom, hogy mi járhat a fejében, teljesen bezárkózott.
- Dühös vagy rám? – suttogom alig hallhatón. Nem válaszol, csak végigjáratja rajtam a tekintetét, majd fölényesen figyeli, ahogy feltűri a derekamon a szoknyámat. – Megbüntetsz? – nem akarom, hogy mérges legyen rám! Azt akarom, hogy fojtassa, és tudom, hogy tudja. Megőrjít, ahogy nem válaszol és lassan végigsimít meztelen fenekemen és combomon jobbjával, míg a másik kezét lecsúsztatja a csípőmre.
- Szeretnéd? – susogja őrülten izgatóan ezt az egy szót, amitől érzem, hogy térdeim megrogynak. Megőrjít ez a feszült várakozás, megőrjít, ahogy egyetlen ujjával végigsimít tangám pántján le egészen nedves ajkaimig, amik már duzzadtan várják kemény farkát a metró óta.
- Igen! Igen! Bármit, csak érj már hozzám! Kérlek Misha… megőrülök! Annyira kívánlak! – adom fel tartásomat s szinte könyörgök neki, hogy dugjon végre meg. Ez tetszik neki, látom rajta, s szinte reagálni sincs időm, olyan gyorsan kényszeríti kezeimet a falnak, hogy azokra támaszkodjak. Lábaimat egy kicsit szélesebb terpeszbe rúgja és hallom, hogy csak a cipzárját húzza le, közben fél kézzel félre rántva a tangámat és a következő pillanatban az egész lakásban a hangos kiáltásom visszhangzik, ahogy őrülten kemény farkát mélyen belém vágja. Az összes sejtem felsikít, olyan intenzív az érzés, amit már olyan régóta vágyott a testem.
- Nézd! Nézd! – szűri a fogai között, ahogy keményen megragadja a hajamat megrántva ezzel a fejemet, hogy a tükörbe nézzek. Szinte fel sem ismerem saját magam. Félig elnyílt szájjal, kipirult arccal és kitágult pupillákkal nyögök fel szinte már panaszosan minden egyes állatias lökéstől, ahogy erélyesen hág hátulról. Megőrjít a kép, ahogy lepillant a hátamra még szinte teljesen felöltözve és keményen megragadva a csípőmet újra és újra nekem csapja a testét. – Hallod? Hallod milyen lucskos vagy, szuka?! – vigyorodik el először a metró óta, s nekem fel kell nyögnöm egy pillanatra lehunyva a szemeimet az izgató hangtól, amit egyesült testünk kiad, ahogy ki-be csúszkál bennem. Valóban nagyon sima útja van, nem csoda, hisz hosszú perceken át kínzott, pedig már a kiállításon gond nélkül magamba tudtam volna fogadni. – Válaszolj! – mordul rám – Hallod, hogy milyen nedvessé tettelek? – ragadja meg újra a hajamat, majd a nyakamhoz hajol megragadva bal mellemet. Feljajdulok a fájdalomtól, de tudja, hogy élvezem. Imádom, mikor mocskosan beszél hozzám szex közben. Tudja, hogy mennyire felizgat.
- Igen! Igen, Misha! A tiéd vagyok! Kérlek, kefélj meg erősebben!
- Csak szexet akarsz? Semmi mást? – néz rám ködös tekintettel. Látom rajta, hogy őt is nagyon felizgatja ez a kis játék.
- Most csak azt! Csak a kemény farkadat akarom! Csak… úristen! Csak az orgazmust akarom… és érezni, ahogy belém élvezel! Gyorsan! – nyögöm akadozva, ahogy meggyötri a mellemet, csípőjével továbbra is keményen mozogva.
- Ahogy kívánod, szuka… – mosolyodik el halványan, majd arcán a teljes koncentráció látszik, ahogy nem törődve a halántékán végigfutó izzadtságcseppekkel mindkét kézzel megragadja a csípőmet és egy olyan szögbe állítja azt, ami még mélyebb behatolást enged neki, aztán belekezd a vágtába, én meg nem győzök hatalmasakat kiáltani és sikoltani.
- Ez az! Sikoltsd a nevem! Nyögj nekem! – csap rá a fenekemre. Teljesen elvesztem az eszem a tükörben látott vadul vonagló alakoktól, akik mi vagyunk. Támaszkodó kezeim egyre inkább reszketnek, ahogy a lábaim is, de Misha tart és nem engedi, hogy összeessek a vad vágtában. A fájdalom és a gyönyör élén táncol, ahogy minden egyes alkalommal tövig belém vágja magát újra és újra ingerelve a G-pontomat. Szinte már erőszakol és én örülten élvezem! Újra megragadja az egyik mellemet, míg másik meze előre kúszik nyirkos hasamon egyenesen a lábaim közé nedves és duzzadt csiklómra, hogy gyors köröket írjon le rajta, pont úgy, ahogy szeretem. Itt már nem bírják a kezeim és kénytelen vagyok az alkarjaimra támaszkodni. Így a zihálásomtól már kicsit bepárásodik a tükör, de még mindig látjuk egymást. Egyre inkább érzem, hogy közeleg a vég, ahogy a csúcs felé vágtázom. Érzem, hogy még több nedvességgel vonom be Misha keményen mozgó férfiasságát, erre pedig erősebben szorítja meg a mellemet, s most már ő sem tudja megállni, hogy ne nyögjön mély hangján.
- Nézz rám! Nézz… a szemembe… mikor… mikor elélvezel! – parancsolja az élvezettől elnyílt szájjal engem figyelve, s gyorsan letörli a tükröt egy pillanatra elengedve a mellemet, csak hogy utána hirtelen megállva körözzön egyet a csípőjével, amitől újra fel kell kiáltanom, de nem sok időm marad az élvezkedésre, ugyanis újra begyorsít és tudom, hogy már érzi, hogy mindjárt ott vagyok. Nagyon kell erőlködnöm, hogy betartsam a kérését. Megtalálom a tekintetét és biccentek. Egy kis mosoly fut át az arcán és gyorsít csiklóm izgatásán, mire egyre hangosabbakat kezdek nyögni, s érzem, hogy hüvelyem izmai vad rángásba kezdenek egész testemet megfeszítve, ahogy forró ölemben kirobban hatalmas orgazmusom, amibe minden sejtem beleremeg. Torkomból egy artikulálatlan és hangos kiáltás szakad ki, ami leginkább Misha nevére emlékeztet, ahogy még inkább kitáguló pupillákkal veszek el szerelmem mélykék szemeiben, amik az én gyönyörömet csodálják a tükrön keresztül. Mielőtt a fehér fény teljesen elvakítana, még látom, ahogy Misha arca megrándul és eltorzul, amint hátraveti a fejét és pulzáló ölembe önti forró magját erősen megszorítva immár két kézzel a csípőmet, ahogy teljesen magára húz, hogy egy csepp se menjen kárba.
- Megmondtam, hogy a nevemet fogod sikoltozni… - mosolyog bele édesen a nyakamba, ahogy még mindig ott állunk egy-két perc múlva. Egyikünk sem mer megmozdulni, annyira maga alá temetett minket az, amit az előbb műveltünk. Még gyorsan kapkodjuk a levegőt, és veszettül vigyorgunk.
- Hát igen… tehetséged van… ehhez is, szívem… - pillantok rá szerelmesen és kicsit kimerülten a tükörből, mire finoman kicsúszik belőlem – ezzel egy halk nyögést kiszakítva száraz ajkaim közül – és megvárja míg kiegyenesedem, aztán hátamat a mellkasához vonja és gyorsan letolja a csípőmről a szoknyámat és a tangámat, így csak a fekete combfixek maradnak rajtam. Szeretem, mikor így néz rám. Elképeszt, hogy hogyan tudja váltogatni az énjeit. Az előbb még egy szadista, de izgató állatnak tűnt, most meg egy szerelmes férfi tekintetével karolja át a derekamat és a hasamat egy csókot adva a halántékomra és mélyen beszívva a hajam illatát.
- Gyönyörű vagy… - súgja a fülembe, ahogy újra végigmér a tükörben.
- Ugyan… - pirulok el újra, amiről tudom, hogy szereti – Nem gondolod, hogy jól mutatunk? – mosolyodok el tarkómat a vállának döntve.
- De, meglehetősen – fut át egy mosoly az ő arcán is, majd megnyalja a száját. Pár percig még nézzük egymást, majd megfogja a kezem – Gyere, igyunk valamit! Gondolom kiszáradt a szád neked is – kacsint rám, mire felkuncogok.
- Hát szó, ami szó… - azzal szinte teljesen meztelenül leülök a konyhaasztalhoz nem zavartatva magam, s figyelem, ahogy kinyit egy üveg pezsgőt – Nocsak, ünneplünk valamit?
- A szerelmünket? – villant rám egy újabb felszabadult mosolyt, s kitölti a két pohárba a habzó italt.
- Hm. Azt lehet – fogadom el a poharat és koccintok vele. Miután kortyoltam, szemérmetlenül végigmustrálom csodás testét. Néha még mindig el sem hiszem, hogy enyém ez az isteni pasas. Hogy hány nő lehet féltékeny rám világszerte, hogy az ujjam köré csavartam Misha Collinst…. Azaz igazándiból ő csavart az ujja köré engem, de hát a lényeg ugyanaz…
- Gyere, édes, helyezzük magunkat kényelembe – nyújtja felém a kezét, hogy felsegítsen. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy megint kedvtelve végigsiklik rajtam a tekintete.
II.
Mosolyogva követem a hálóba fél kézzel a pezsgős poharamat fogva, fél kézzel az ő ujjai közé fonva sajátjaimat. Imádom azt a szelíd mosolyt, ami most az arcán játszik. Mintha egy teljesen másik férfi vezetne az ágyhoz. Hagyom, hogy szelíden leültessen, s figyelem, ahogy leteszi a poharát és a pezsgősüveget az éjjeliszekrényre, majd egy nagyot kortyolva követem tekintetemmel, ahogy leveszi a zakóját, s kilazítja a nyakkendőjét. Nem érzek késztetést rá, hogy megmozduljak és magam vetkőztessem le, noha szívesen érezném ujjaim alatt meleg bőrének tapintását, de tudok már annyira olvasni a tekintetében, mely most is fogva tartja az enyémet, hogy ezt most ő szeretné. Azt akarja, hogy nézzem, én pedig fejet hajtok akarata előtt.
Tudom, mivel bolondíthatom meg, s látom, hogy tekintete azonnal újra sötétebb árnyalatba vált, de a mosolya ott marad arcán, ahogy följebb csúszok az ágyon hátamat a támlának és a párnának vetve, amint egyik kezemben a pezsgővel, a másikat a lábaim közé csúszva figyelem őt. Halkan felsóhajt, és a földre ejti a fekete nyakkendőt elmerülve a látványban, ahogy egy kis sóhajjal, újra egyre piruló arccal lassan játszani kezdek magammal.
Egyre több vágy halmozódik fel bennem, ahogy fehér ingjének gombai engednek, és lassan előtűnik sima mellkasa. Végigjáratom tekintetemet a barna bőrön. Tudom, milyen forróvá tud válni, imádok hozzábújni alvás közben is, mert mindig megnyugtat és a biztonság érzésével tölt el. De most főként nem ilyen gondolatok cikáznak az agyamban, hanem hogy mennyire szeretném megérinteni, megcsókolni, finoman harapdálni és nyalogatni. De még nem jött el az én időm. Egy újabbat kortyolok, mert érzem, hogy szám kiszárad, ahogy az ing a földön landol, s kezei az övéhez érnek. Imádom férfias teste minden egyes porcikáját! Tekintetem furcsa, de csodaszép kulcscsontjáról lefelé siklik lapos és izmos hasán keresztül egészen a nadrágjáig, mely nagyon hamar lekerül a keskeny csípőről. Önkénytelenül gyorsítok ujjaim mozgásán csiklómon, ami egy halk nyögést és egy még sötétebb tekintetet eredményez. Alsóját szinte már oda se figyelve tolja le, s nekem elakad a lélegzetem meglátva máris ágaskodó tagját – nem mintha nem láttam volna már ezerszer. De ez a férfi képes elérni nálam, hogy minden egyes alkalommal csodálattal vegyem szemügyre a testét, melyet a szerelem, amit iránta érzek, talán még inkább megszépít – na nem mintha erre szüksége lenne. Ezen elmosolyodok röviden, majd az utolsó korty után hagyom, hogy lassan fölém mászva elvegye kezemből a poharat és az asztalkára tegye.
Balja gyengéden simul arcom forró és kipirult bőrére ahogy végigsimít rajta, s mélyen a szemeimbe néz elmosolyodva. Szívem csordultig telik az iránta érzett szerelemmel, ahogy finoman odahajol és megcsókolja reszkető számat. Nem értem ezt az érzelmi elgyengülést, de nincs is sok erőm kielemezni – nem most. Most a csókjára, a teste közelségére és a simogatásaira összpontosítok. Kicsit elhúzódik s nyugodtan csillogó sötét szemeibe mélyedek, ahogy még mindig fél kézzel tartja az arcomat. Bal kezem eres kézfejére teszem és megsimogatom. Újra elmosolyodik, majd kiszabadítja a kezét, hogy megtámaszkodjon rajta, csak azért, hogy jobbja megfogja az enyémet, és lejjebb vezesse lábaim közé, hogy összegyűjtsön némi nedvességet. Először fel sem fogom, hogy mit akar, csak halkan felsóhajtok, majd a sóhajom nyögésbe fúl abban a pillanatban, mikor két ujjamat gyengéden a szájába csúsztatja lehunyva csodás szemeit. Csak még inkább felizgulok a látványtól, ahogy élvezi az ízemet, illetve az érzéstől, ahogy forró nyelvével az ujjaimat kényezteti szájában.
Lassan elereszti a kezemet és újra megcsókol. Ujjaim széles vállán és hátán siklanak, majd levegő után kapkodva próbálok magamhoz térni a mélyreható, hosszas csók után először fel sem fogva, hogy szorosan mellém feküdt.
Aztán felfogom, hogy már a jobbomon fekve figyel engem alkarjára támaszkodva. Ahogy közelebb hajol, megérzem ágaskodó, kemény tagját a combomhoz simulni. Ettől megborzongok, s nem kerüli el figyelmemet a kis mosoly, ami átfut az arcán látva gyorsan megkeményedő mellbimbóimat. Ujjbegyeivel végigsimít a combjaimon, majd mint aki rádöbben, hogy valamit elfelejtett, felül, s finoman a kezébe veszi jobb lábamat hosszan végigsimítva rajta. Lehunyom a szemem a kellemes érzéstől, ahogy apró csókokat nyom a sípcsontomra, majd kinyitva szemeimet hagyom, hogy lassan lehúzza rólam a fekete combfixemet, melyet a másik lábammal is megismétel. Most már teljesen meztelenül fekszem előtte, s hagyom, hogy kedvtelve végigmustrálja testemet. Ilyenkor mindig kicsit zavarban érzem magam, ugyanakkor mivel tudom, hogy tetszik neki, amit lát, valamiféle büszkeséggel is tölt el, s megnyugszom, hogy tudok neki én is nyújtani olyat, amire szüksége van. Néha elgondolkodom rajta, hogy miként is sikerül magam mellett tartanom, s ilyenkor néha kétségek gyötörnek, hogy vajon meddig fog szeretni, hogy meddig lehetek vele, de egy-egy csókjával el tudja feledtetni velem ezeket a kétségeket. Most például azzal, ahogy visszafekszik mellém, s baljával finoman végigsimít hasamon. Mikor látja, hogy a kezét figyelem, finoman felé irányítja az arcomat, hogy találkozhasson a tekintetünk.
El sem hiszem, hogy mennyi gyengédséget és szeretetet látok bennük a nyugodtság mögött. Sokáig tanulmányozom az arcát, mire elmosolyodik, kemény vonásai még inkább ellágyulnak, ahogy szeme sarkában megjelennek az általam annyira szeretett kis szarkalábak, melyek még ellenállhatatlanabbá teszik számomra. Baljának ujjbegyei újra elindulnak lefelé a testemen az arcomtól indulva. Felsóhajtok, ahogy végigsiklanak a nyakamon, s a kulcscsontomon.
- Azt szeretném, ha segítenél nekem… - hallom a mély hangot, ami bársonyként simogatja végig minden idegsejtemet.
- Miben? – sóhajtom teljesen a varázsa alatt, agyam egyik felével a bőrömön köröző ujjaira koncentrálva. Figyelem, ahogy picit közelebb hajol még mindig mélyen a szemeimbe nézve.
- Mondd meg nekem, hogy mit szeretnél – siklatja mutatóujját a kulcscsontom gödrébe finoman.
- Téged, Misha! – válaszolok reszketegen, mire elmosolyodik.
- Nem így értettem, szerelmem… Mondd meg, hol simogassalak, merre induljon a kezem… - kér még mindig mosolyogva.
- Oh… - lepődök meg, hisz azt hittem, hogy ez alkalommal is az ő akarata fog érvényesülni. Hmm… végül is ő irányít még mindig abba a hitbe ringatva engem, hogy ezt én teszem. De hát nem fogok ellenkezni vele, nem is lenne értelme, hisz nem ismerek annál csodásabb érzést, mint mikor teljes figyelmével velem foglalkozik… - Lefelé…. A mellemre… - suttogom vágytól rekedten.
Egy újabb kis mosoly, majd tekintetemet egy pillanatra sem eresztve érzem, ahogy balja lejjebb indul kis köröket rajzolva libabőrödző bőrömre. Halkan felsóhajtok, ahogy ujjai kemény bimbóm körül kezdenek táncolni egyre közelebb érve. Ajkamat beharapva nézek vissza a teljes figyelmet sugárzó arcába, s szinte hangtalanul lehelem neki: - Fogd meg és finoman…játssz vele…
Azonnal cselekszik, s én érzem, hogy lábaim remegni kezdenek, ahogy pontosan úgy kezdi izgatni kemény bimbómat, ahogy a leginkább szeretem. Nem bírom ki, hogy egy pillanatra ne hunyjam le a szemem, ahogy lábaimat öntudatlanul széjjelebb terpesztve párszor bemozdítom a csípőmet. Hirtelen a száját érzem a sajátomon. Először csak egy puszit ad rá, majd elmélyíti a csókot. Jobbom próbálja megragadni kemény férfiasságát, de finoman eltolja a kezemet és újra rám néz.
- Nem, még nem, édes. Ez most rólad szól, hadd kényeztesselek… - suttogja rekedten, finoman megmarkolva a mellemet, amitől szinte a szájába sóhajtok – Mondd, mit tegyek?
- Akkor… akkor… kérlek, vedd a szádba és szopogasd! – adom meg magam pihegve.
Csendben csókolja végig útját egyre forróbb bőrömön le egyenesen a mellemig, amit finoman nyalogatni és harapdálni kezd, majd szája rátalál bimbómra és kéjesen szívogatni kezdi. Nem bírok elnyomni egy halk nyögést, ahogy csípőm újra bemozdul, s érzem, hogy ölem újra nedvesen várja őt.
Balja végigsimít az oldalamon, majd szája lassan átcsúszik a másik mellemre, hogy azt is kényeztesse nedves nyelvével. Bal keze lecsúszik egészen a combomig, amit simogatni is kezd, majd megáll vele. Szinte érzem a kezéből áradó forróságot, ami már így is síkossá tette kipirult bőrömet. Tudom, hogy mire vár, s én megpróbálom annyira összeszedni magam, hogy ki tudjam nyögni:
- A kezeddel…érints meg… ott… - harapok rá az alsóajkamra, ahogy érzem, hogy kezd teljesen kicsúszni a lábam alól a talaj. Agyam már képtelen felfogni a külvilágot, megint csak ő és az érintései léteznek számomra, s messziről hallom, hogy felsikkantok fejemet a párnába fúrva, mikor engedelmeskedik, s hosszú ujjai végigsimítanak forró nőiességemen.
Tudom, hogy imádja ő is az érzést, ahogy a tenyerébe simulok, és érzem magamon gyönyörködő tekintetét, ahogy ujjai megtalálják útjukat testem legérzékenyebb pontjához, hogy leheletnyi érintésekkel izgatni kezdjenek. Úgy érzem, hogy ezt az érzéki kínt már nem lehet fokozni, de ő túlontúl „képzett” ezen a téren, s mindig rá tud tenni egy lapáttal. Reagálni sincs időm, ahogy hirtelen ajkait az enyémre tapasztja és vadul keres utat a számba. Tudom, hogy egy pillanatra elöntötte az agyát a vágy. Ennek a következő bizonyítéka a hév, ahogy csiklóm izgatását folytatja.
Egyenesen a szájába nyögöm következő kérésem, aminek megfelelően szája elindul lefelé a testemen. Kínzóan lassan, s az ujjai is lelassulnak, így esélyt kapok arra, hogy levegőt is vegyek. De így is zihálok, ahogy forró szája végigcsókolja a hasamat. Úgy érzem, hogy egész testem hullámzik érintései alatt, ahogy izmaim hol összehúzódnak, hol elernyednek. Hasam aljánál megáll és felnéz, száját még mindig a bőrömhöz tapasztva. Megerősítésre vár, amit egy ködös tekintettel és egy biccentéssel meg is adok neki, s ő sem tétovázik tovább, ajkai még lejjebb csúsznak.
Testem megfeszül, és egy hatalmasat nyögök, ahogy lassan végignyal legérzékenyebb testrészemen. Nem bírom ki, hogy ne túrjak a hajába és húzzam még közelebb magamhoz. Érzem, hogy kezei a combjaimat simogatják. Ahogy lepillantok, látom, hogy most már behunyt szemmel merül el mesteri izgatásomban a lábaim között, melyek most már megállíthatatlanul remegnek, én pedig újra és újra levegő után kapok hangosan felnyögve.
Egyszer elkapom a tekintetét, ahogy nyelvével továbbra is mozogva figyel engem. Tekintete sötét, mégis gyengéd és látom a szikrát a szemében, tudom, hogy készül valamire, de nem ad esélyt, hogy megkérdezzem, máris megérzem, ahogy két ujját lassan belém csúsztatja. Elakad a levegőm egy pillanatra, érzem, hogy nyakamon kidagad az ütőér a visszafojtott kiáltástól, mely végül mégis kiszakad belőlem, s öntudatlanul végigkarmolom a fejbőrét, mire felnyög és határozottabban hatol belém hosszú ujjaival. Tudom, hogy élvezi, hogy ennyire nedves vagyok tőle, látom a szemében, ahogy kipirult arcomat felé fordítom.
- Ez az… Még! – kérdem tőle egy nyögés formájában, s ú folytatja dupla kényeztetését, amitől még inkább elveszítem a fejem. Úgy tűnik, az élvezettől vonagló testem látványát már ő sem bírja tovább, mert egyszer csak érzem, hogy ujjait kihúzza belőlem, és fölém mászik. Mikor legközelebb kinyitom a szemeimet, a vágytól sötét tekintetével találom szemben magam, s félig elnyílt, kiszáradt szájjal nyújtogatom felé a nyakam kínomban.
- Akarod? – teszi fel a felesleges kérdést, ahogy megragadva kemény tagját, annak hegyével lassan újra meg újra végigsimít őrülten nedves nőiességemen.
- Igen! Igen… - nyögöm, majd suttogom egyik kezemet a hátára, a másikat a nyakára csúsztatva, hogy közelebb húzzam egy csókra. Engedelmesen hajol le hozzám, hogy szájával elzárja újabb nyögésem útját, ahogy meglepő gyengédséggel lassan belém csúszik, kiélvezve minden négyzetcentimétert, amit meghódít belőlem.
Mikor végre teljes hosszával bennem van, elszakad a számtól, hogy halántékomnál a hajamba fúrja az arcát és felziháljon. Érzem karizmain, hogy már ő is remeg, s ez elégedettséggel tölt el, ahogy a finoman gyorsuló mozgására kezdek figyelni. Őrjítően izgat, ahogy lassú, de határozott mozdulatokkal ostromolja izzadtságtól fénylő testemet. Ujjaim meg-megcsúsznak széles hátán az ő izzadtságától. Orromban érzem imádott illatát, s másik kezemmel nedves hajába túrok. Annyira szeretem őt! Szívem újra gyorsabban kezd dobogni ettől a tudattól, ahogy újra elöntenek az érzelmeim, s egy szaggatott sóhaj hagyja el ajkaimat. Ezt meghallva kicsit feljebb emelkedik és mélyen a szemembe néz, tanulmányozza a tekintetem, s kipirult arcom minden vonását, mintha csak az emlékezetébe akarná vésni, miközben csípőjének mozgása egy pillanatra sem szűnik meg.
Gyengéden, de mégis határozottan szeret, szinte érzem az irántam érzett szerelmét a mozdulataiban, s ez a lelkem mélyéig hatol. Hátrahajtva fejemet hunyom le szemeimet újra felsóhajtva, ezzel felkínálva nyakamat, amit rögtön puszilgatni is kezd. Tudja, ismeri annyira testem reakcióit, hogy tudja, már nem vagyok messze a beteljesüléstől. Nyögéseink és forró sóhajaink már összevegyülnek, s érzem, hogy már ő is enged a sürgető vágynak. Lökései lassan gyorsulni és mélyülni kezdenek, én pedig egyre hangosabbakat nyögök, míg nem egész testem megfeszül, ezzel még mélyebbre fogadva őt, s a plafonra kiáltom az élvezetet, mely végigmossa testemet az ágyékomból kiindulva.
Szinte meg sem érzem, hogy ő mikor éri el a kielégülést, hisz még mindig az orgazmusom szárnyain szárnyalok. Csak akkor találok vissza hozzá, mikor finoman végigsimítja állam vonalát és egy kis mosollyal megcsókolja számat. Hagyom, hogy végigsimítsa izzadt homlokom és arcom, ahogy újra a szemembe néz, majd legördül rólam és magához szorít megcsókolva a homlokomat.
- Szeretlek – hallom a hajamba súgott egy szót, amitől szívem szárnyalni kezd, és mivel nem tudok megszólalni a hirtelen megindultságtól, csak két könnycsepp fut le a párnába. De lelkem szinte kiáltja ugyanezt a választ. Majd később kimondom én is, de most csak mosolyogva hagyom, hogy erős karjai reszkető testem köré fonódjanak, s arcomat meleg és jó illatú mellkasába fúrom. Az övé vagyok testestül-lelkestül, bármit is mond vagy tesz velem…
By: Useless-girl
2008/12/18-27
|