Hermione és az ő titokzatos lovagja.... - 18-as karika
Megjegyzés: Ez a „Titok” B változata, amit Mesmerkém külön kérésére írtam át, mivel nem volt elégedett egy bizonyos jelenet hosszúságával…
Titok
A mardekáros és a griffendéles osztály ismét három közös órának nézett elébe. Hétfő volt. Az első óra Hagriddal telt, aki a Tiltott Rengeteg szélén ezúttal kevésbé veszélyes varázslényekkel ismertette meg a tanulókat. Hermione visszafogottan mosolygott, amint Ron egyik ujját bekapta a kis szárnyas tengeri csikóra emlékeztető lény, és cuppogó hangokat hallatva piros felhőcskéket kezdett el eregetni a fejtetején.
- Elárulnád Hagrid, hogy miféle állat ez? – szorongatta a Harry segítségével kiszabadított ujját, ami úgy festett, mintha piros festékbe mártotta volna.
- Ez egy háromfogú szárnyas csikóhal.
- Már elnézést, de ha hal, akkor nem a vízben kellene lennie? – szólt közbe epésen Draco Malfoy. Csatlósai bután heherésztek mellette.
- Ez egyáltalán nem vicces Malfoy! Látszik, hogy csak hencegni tudsz… Ez a fajta csikóhal kétéltű. A vízben gyorsabban tud mozogni, de muszáj időnként kijönnie a szárazföldre, hogy feltölthesse magát energiával. A kis felhőket, amik az előbb a fejéből szálltak ki, összegyűjtik, cseppfolyósítják, és különböző bájitalokba keverik, hogy megsokszorozzák a főzet erejét…
- Hozzád meg ki szólt, Granger? – szakította félbe a monológot. – Annak hencegj a tudásoddal, akit érdekel!
- Khm… gyerekek, fejezzétek be! – hallatszott Hagrid hangja. – Tíz pont a Griffendélnek Hermione magyarázatáért.
A lány és Draco még sokáig szúrós pillantásokat küldtek egymás felé, aztán Ron halkan megkérdezte, hogy milyen energiát vesz fel a csikóhal.
- Emberét, mivel az számukra a legerősebb energiaforrás. De ne aggódj, egy csikóhal még senkinek sem okozott bajt, de ha rajban támadnak, akár meg is ölhetnek egy ereje teljében lévő embert. Persze csak ha okot is adnak rá…
Ron szeme elkerekedett, de Hermione már rég nem figyelt rájuk. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy gondolatai elkalandoznak. Persze ez nem látszott meg az eredményein, hiszen mindent jó előre megtanult. Már az utolsó évüket kezdték idén, és abból is két hónap eltelt. Lassan beköszöntött a november és a hideg idő is.
Egyre gyakrabban érezte azt, hogy dacára az együtt átélt tragikus és fantasztikus kalandoknak, még mindig kicsit gyerekesnek találja két legjobb barátját – Malfoyról nem is beszélve. Kezdte egyre jobban észrevenni felnőtt gondolkodásmódját. Minden évben jobban aggódott barátaiért, mindig is felelősséget érzett irántuk. Próbálta nevelni ezt a két „gyereket”, de már régóta valami másra vágyott… Észrevette, hogy gyerekkora végleg kicsúszni készül a kezei közül, és úgy érezte, elvesztegette azt könyvei között. Egy olyan kapcsolatra vágyott valakivel, amiben értelmes felnőtt módjára tud az élet dolgairól beszélni. Harryék se tudták, hogy milyen tájékozott mind a varázsló-, mind a muglivilágban. Minden tudását arra használta, hogy segítsen legyőzni Voldemortot és csatlósait. Mindig ott állt Harry mellett a bajban.
Na igen, Harry. Vele még komolyabban tudott beszélni, mint Ronnal. Ő több mindent élt meg a vörös fiúnál, aki még bizonyos szinten a gyerekkor világába kapaszkodott. Viszont Harry hamar felnőtt. Jóképű fiú lett nyúlánk termettel, aki után több lány fordult meg, mint azt Hermione valaha is gondolta volna. Persze sokan tudták, hogy ki is ő valójában, és a hírnév vonzotta őket, de Harry ügyesen tudott választani. Egy ideig Hermione is másképp nézett rá, de rájött, hogy nem érdemes barátságukat kockáztatni. Ott volt Draco is, aki azóta veti meg őt ennyire, hogy visszautasította tavaly a kangörccsel szenvedő mardekárost. Hermione tudta, hogy Malfoynak le kellett azt a fene nagy büszkeségét is győznie ahhoz, hogy bepróbálkozzon nála, de egyszerűen felháborítónak találta, hogy csak azért legyen vele, hogy legyen kin kiélnie szükségleteit. Ha másképp próbálkozott volna, akkor talán adott volna egy kis esélyt neki, ugyanis jóképűnek tartotta őt. Akkor Pansy Parkinsonhoz hajtotta. De most itt van ő…
Dupla bájitaltan következett. A mardekárosok már előre vigyorogtak, hogy nézhetik Harry megaláztatásait. Az emlegetett fiú és Ron pedig éppen versenyt űztek abból, hogy ki tud csúnyább kifejezést mondani Pitonra. Hermione hallgatott egy ideig, aztán rájuk szólt figyelmeztetve őket a tanár közeledésére. A szigorú alakot sötét talárja most is körüllengte. A teremben pillanatok alatt elcsendesedett mindenki.
- Helyes – szakította szét a csöndet Piton rideg hangja – A mai órán midnir-főzetet fognak készíteni. A hozzávalók pontos adatait, és az elkészítés módját a táblán láthatják. – A férfi leült a katedrán álló asztalához és unottan a mögötte lévő táblára koppintott pálcájával, ahol kirajzolódtak a fehér betűk. - Két órájuk van rá. De mielőtt nekiesnének, meg tudná valaki mondani, hogy miféle bájital ez? Mr. Longbottom?
Neville ijedtében félrenyelt és elkezdett köhögni. A mardekárosok közül többen felnevettek. Piton unott arcán azonban nem látszott érzelem. Hermione feltette a kezét – szokásához híven, bár tudta, hogy a tanár nem fogja felszólítani. Piton lassan körülnézett az osztályban. – Nos ideje lenne kicsit előrelátóbban készülni, nemde? Akkor elkerülhetnénk ezeket a kínos lapításokat, igaz Potter? – Harry szúrós tekintettel felpillantott, majd kitartóan az üstjére meredt. – Sajnálatos, hogy ismét csak Miss Granger tudására támaszkodhatunk… Kicsit többet vártam volna a társaságtól! – itt jelentőségteljesen a mardekárosok padjai felé nézett. – Világosítson fel bennünket, Miss Granger, ha már úgyis annyit töri magát.
Hermionénak hirtelen elakadt a szava. Már épp rakta volna le a kezét, amikor a tanár felszólította. Meg se hallotta a gúnyolódást, inkább gyorsan eldarálta, hogy a midnir-főzettel milyen pozitívumokat és milyen negatívumokat kaphatunk az alkalmazása esetén. Piton ujjaival végigsimított az állán, majd egyik kezét hanyagul keresztbe vetett lábára tette, a másikkal pedig az asztal lapjának támaszkodott.
- Csodálatos, Miss Granger – mondta Piton. Gyakran elgondolkodott azon, hogy honnan tudhat ennyi mindent ez a lány. Mindig is sokkal előrébb tartott a társainál, mindig tőle kapta a leghosszabb, és leghibátlanabb dolgozatokat. Kíváncsi lett volna rá, hogyan jegyez meg ennyi adatot a lány. – De ne várja, hogy megjutalmazzam, ezt a szintet alapnak tekintem. Remélem mindenki jegyzetelt! – még mindig a lány szemébe nézett.
Hermionét kirázta a hideg ettől a mélyreható pillantástól, és hirtelen nagyon melegnek érezte a pincehelységet. Kényszerítette magát, hogy lesüsse a szemét. Piton szája gyanúsan felfelé rándult. A lány sokáig csak a főzetére koncentrált. Az az óra vége felé fel is vette a kívánt halványkék színt. Neville üstjében azonban gyanúsan fortyogó vörös folyadék mocorgott. Piton az asztalok között sétált egy ideje, mikor megállt Hermione üstje mellett és beleszimatolt a levegőbe. A kesernyés főzet szaga mellett érezte a lány parfümének édeskés illatát is. Nem mondott semmit, de mikor tovább indult, észrevétlen végigsimított a bársonyos kézfejen, ami az asztal szélén pihent. Hermionét mintha áram rázta volna meg, gyomra görcsbe rándult.
Neville főzete egyre vészesebben rotyogott.
- Longbottom, kihagyta a harmadik lépésben az acsarkafüvet. Ejnye, ejnye! Miért nem tud egyszer sem egy épkézláb bájitalt elkészíteni? Ez húsz pontjába került a Griffendélnek.
Neville a füle botjáig elvörösödött szégyenében.
- Az óra végéig még próbálkozhat megmenteni a főzetet, de nem hinném, hogy sikerülni fog – azzal visszaült asztalához és pár javítatlan dolgozat fölé hajolt.
Húsz perc múlva minden diák kitette az elkészített bájitalmintáját az asztalra.
- Miss Granger, Mr. Longbottom, kérem, maradjanak egy percre!
Ron és Harry kérdőn néztek Hermionéra, de az csak intett, hogy menjenek nyugodtan.
- Ha bántani mer, akkor ez lesz élete utolsó napja! – súgta oda Ron.
A lány kedvesen rámosolygott, majd a tanár felé fordult, de a mosoly leolvadt az arcáról a szúrós tekintetet látva. Most meg mi baja van? Végre kiürült a terem. Neville remegett, mint a nyárfalevél kezében a bájitalmintával, aminek színe közelített a kékhez.
- A bájital megmentését úgy gondoltam, hogy egyedül végezze el, nem pedig Miss Granger segítségével.
- De professzor úr…
- Semmi de, kisasszony! Mindketten tudjuk, hogy egyetlen bonyolult módja van az elrontott ital kijavításának, és gondolom Mr. Longbottom nem jöhetett rá véletlen a helyes lépésekre… Nem szeretném még egyszer azon kapni, hogy segít a fiúnak. Maga elmehet. Mr. Longbottom és én pedig elbeszélgetünk a büntetőmunkáról, amit úgy gondolom kiérdemelt…
- Nem! Ő nem tehet róla! Nem látja, hogy mennyire fél öntől? Ha nem piszkálná folyton, akkor talán még meg is tudná csinálni a főzeteket.
- Miss Granger, talán ön is pontlevonást szeretne kicsikarni?
- Nem. Át akarom vállalni Neville büntetését, hiszen én segítettem neki önszántamból!
- Ne, Hermione, igazán nem szükséges! – cincogta a fiú.
- De igen. Megérdemlem a büntetést. Legfeljebb megtanulom, hogy a professzornak nem lehet ellent mondani. – Piton szemében furcsa szikra villant.
- Rendben. Akkor maradjon itt. Mr. Longbottom, elmehet, és mondja meg a következő órát tartó tanáruknak, hogy Miss Granger késni fog a büntetőfeladat megbeszélése miatt…
- Igenis, professzor úr… - hajtotta le a fejét megadóan, majd gyorsan kisietett a teremből.
Ketten maradtak. Hermione lehajtott fejjel állt az asztal előtt, Piton pedig egy pálcasuhintással bezárta a fiú mögött az ajtót. Lassan felkelt a székből és a lány háta mögé lépett.
- Nos Miss Granger, milyen büntetést találjunk ki magának?
Finoman végigsimított a lány hátán miközben belecsókolt a nyakába. Kirázta a hideg, amint megérezte Piton leheletét a bőrén. A férfi a lány elé lépett és felemelte ujjával az állát, hogy végre a szemébe nézhessen. Elbűvölték azok a nagy, mogyoróbarna szemek, amik olyan okosan csillogtak.
- Nem tudom… - suttogta alig hallhatón.
A férfi lehajolt, és megcsókolta a reszkető lányt. Hermione végre Piton nyaka köré fonhatta karjait. Hevesen viszonozta a csókot, miközben a férfi átaraszolt vele a bájitalraktárba, hogy véletlenül se láthassák meg őket.
- Nem tudom… Nem tudom… - nyögte a lány miközben hozzászorították a falhoz. Talárja már a földön hevert, ő pedig átkulcsolta Piton derekát hosszú lábaival.
- Tényleg nem? – mosolyodott el hamiskásan, majd áttért a finoman ívelt nyakra.
- Olyan nehéz színlelni, hogy utállak… - fakadt ki a lány.
- Tudom, de folytatnunk kell. Senki sem tudhat rólunk! – suttogta az egyik finom fület harapva. – Úgy hiányoztál!
- Te is nekem – nyögte a lány miközben Piton benyúlt a rövid szoknya alá. – Oh, Perselus!
- Mi volt az a nézés a Weasley gyerekre, amitől úgy elpirult? - kérdezte miközben ujjai már a fehér ing alatt simogatták a telt kebleket.
- Csak nem féltékeny vagy? – nevetett fel halkan a lány.
- Kéne? – lehelte, miközben keze újra a lány combjain simított végig.
- Szerinted?
- Te mondd meg!
- Nem… Nem! – kiáltotta élvezettel amint Perselus ujjai a fehérneműje alá csúsztak.
A bájitaltanár elmosolyodott. Leplezetlen vággyal nézte, ahogy a lány teste az érintésétől görcsösen vonaglik kezei alatt. Hermione lehunyt szemmel szorosan hozzásimult az izmos férfitesthez, amit már oly régen nem érinthetett. Egyik kezével a fekete talár gombjait lazította, másikkal a férfi nyakába kapaszkodott. Piton nem hagyta szóhoz jutni a lányt a szenvedélyes csók közepette, végül mikor a férfi kigombolt három apró gombot a fehér blúzon, akadozva levegő után kapott.
- Nem kéne… órára… mennem? Már… így… is… elkések…
Piton válaszként hozzányomta csípőjét a lányéhoz. Hermione tudta, hogy innen már nem menekülhet. Túlságosan felizgatta a férfit, aki közben a lány melltartójának egyik pántját le is húzta a válláról. – Mit művelsz velem? – suttogta utolsó szikra ellenállását is elvesztve.
- Majd meglátod. – Piton azóta kívánta a lányt, amióta belépett a terembe. Egész órán lopva őt figyelte a javítandó dolgozatok felett, és próbálta elkergetni viharos éjszakáik buja képeit - csekély sikerrel. Muszáj volt megkapnia, különben úgy érezte, felrobban a feszültségtől. Esze ágában sem volt elengedni őt, inkább a lágy halmok bársonyos bőrét kezdte csókolni, amíg ujjai lassan lecsúsztatták a fehérneműt a formás csípőről.
Hermione türelmetlenül oldotta meg a fekete nadrág övét. Piton halkan felszisszent amint megérezte férfiasságán a lány kezét, mintha csak égette volna az érintés, pedig majdnem megrogyott a lába tőle. Nem tudott tovább várni, a többi ruhadarabbal mit sem törődve a falhoz szorította a karcsú csuklókat és érezte, ahogy a lány teste akadály nélkül befogadja őt. Ő elnyomott egy sóhajt, de Hermione felnyögött. Végre ismét magában érezhette a férfit. Újra eggyé válhatott azzal az emberrel, akit annyira szeretett. Maga sem tudta már, hogy mikor változott meg a tanár-diák kapcsolat köztük. Talán az a büntetőmunka volt mindennek a kezdete, amit azért kapott, mert nem bírt lakatot tenni a szájára, mikor Neville és Harry is sorra került a tanár óráján a szokásos „járassunk le valakit, mert rossz kedvem van” rovatban. Három napot kapott büntetésként Pitonnal, amiért kifakadt és megvédte társait. Bájitalokat kellett elkészítenie és elrendezni a rengeteg hozzávalót és üvegcsét a szekrényekben. A második nap kezdtek el beszélgetni, és mindketten rájöttek, hogy nagyon félreismerték a másikat. Onnantól minden felgyorsult…
Hermione együtt mozgott a férfivel melleit - a szétnyitott inget félrehúzva - csupasz mellkashoz nyomva, szabaddá vált kezeivel az erős vállakba kapaszkodva. Lehunyta szemeit és hagyta, hogy a bársonyos ajkak a nyakát csókolják és harapdálják. Nem tudta volna leírni, hogy milyen perzselő és vad érzések öntötték el fiatal testét, és vették el tudatának minden gondolatát. Csupán egyet tudott: testileg-lelkileg eggyé akart válni Perselussal.
A férfi csípőmozgásai egyre erőteljesebbek lettek ezzel a végletekig fokozva Hermione vágyát a beteljesülésre. Csak egymás zihálását hallották a sötét kis szobában a szárított növények és a bájitalok között. Összefonódott alakjuk sok-sok üvegcsén sokszorozódott megmutatva a szenvedély és a szerelem együttesét, amely legyőzött minden akadályt. Már nem számított, hogy Piton tanár, Hermione pedig diák. Mindketten emberek voltak, akik a szerelem oltárán áldoztak elfeledve minden mást a világon.
A mozgástól kipirult lány bal kezével végigsimított a férfi gerincén benyúlva az ing alá, majd a dereka környékét kezdte simogatni. Perselus nem kegyelmezett tovább. Az óvatos kézmozdulatok által tovább fokozott, eddig elrejtett szenvedély űzött vadként tört ki belőle egy hangos nyögéssel kísérve. Olyan hevesen kezdett mozogni, hogy Hermione lélegzete egy pillanatra elakadt, majd ő is minden lökésnél nyögni kezdett, mígnem mindkettejük idegei pattanásig nem feszültek. Érezték magukban a pillanatokon belül kitörni készülő gyönyör ígéretét. Mikor már azt hitték, hogy édes kínjukat nem lehet fokozni, Piton elnyújtottan felnyögött és elélvezett. Hermione egy erős lökés után követte a férfit a pillanatnyi megsemmisülésbe.
Sosem gondolta volna, hogy a Roxfort falain belül ekkora öröm érheti egyre többször. És mégis átélhette ezt az érzést, amire már olyan sokszor vágyott. De itt volt még egy másik érzelem is: a szerelem, amire talán a legjobban szüksége volt az elkövetkezendőkben.
És most itt állok a legutolsó nap a Roxfortban. Nem tudom, mit hoz a holnap, vagy akár a jövő. Korábban úgy gondoltam, valamiféle irodai munkát fogok vállalni a Mágiaügyi Minisztériumban, de miután megismertem Perselus teljes életét, úgy döntöttem, Harryvel együtt auror leszek. Úgy érzem, kötelességem megbosszulni hosszú hajú kedvesem sérelmeit. Annyi halálfalót fogok a másvilágra küldeni, amennyit csak tudok. Az első gyilkosság lesz a legnehezebb, de tudom, hogy ő mellettem fog állni, és átsegít rajta. Félek, hogy elveszíthetem… Nem tudom, ő hogyan gondolja, de én már tudom, hogy vele akarok élni. Azt hiszem, megriaszt a jövő. De ő most is mögém lép, és átölel megvédve a hideg széltől, és az élet viszontagságaitól.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés