3.     Fejezet

Voldemort új „segédeszköze”

Vacsora után visszatért szobájába, hogy Senzafine –t visszatessékelje kalitkájába néhány finom falattal kecsegtetve. Ő maga szinte semmit sem evett, ami nem kerülte el Dumbledore figyelmét.

Az öreg mágus már várta őt irodájában. Estrelle –t nem kellett kísérgetnie senkinek, jól ismerte az épületet még diákéveiből, amikor sokszor bujkált egymaga a folyosókon, hogy belesüppedhessen magányába.

-         Jöjjön be, Estrelle. – invitálta be az ajtóban álló nőt. – Kérem, foglaljon helyet! Úgy gondolom, térjünk rögtön a lényegre minden félrebeszélés helyett.

-         Rendben. Kíváncsian várom a magyarázatát…

-         Elsősorban tudnia kell, hogy nyomós okom volt arra, hogy idehívjam a Roxfort biztonságába. Sajnos, ahogy sejtette, Voldemort még mindig nem adta fel próbálkozását, hogy újra visszanyerje teljes hatalmát. Nem elégszik meg azzal, hogy testet öltött. Ehhez viszont mint mindig, most is szüksége van egy, úgymond „segédeszközre”. Itt jön maga a képbe. Mondja csak, észlelt magán furcsa változásokat, például nyugtalan álmokat, étvágytalanságot… Azt, hogy hiányzik valami az életéből, és arra sóvárogva vágyakozik?

-         Igen, ezek a tünetek sajnos az utóbbi időben egyre többször fordulnak elő nálam… De honnan tud ezekről? Mire gondol pontosan?

-         Az hogy honnan értesülök bizonyos dolgokról, az nem érdekes pillanatnyilag. Volt az élete során olyan, hogy vágyat érzett… a vér… után?

Estrelle –t elnémította a kérdés. A szó hallatán pedig azonnal bevillant egy kép, amint magáról megfeledkezve vért iszik egy fehér, puha nyakból… „Honnan tudhat Dumbledore a legtitkosabb vágyamról?”

-         Rátapintottam a lényegre?

Estrelle lassan bólintott, de nem engedte el az igazgató pillantását.

-         Ettől féltem. Ha nem tévedek, Erdélyben történt egy-két dolog, ami felerősítette ezt az érzést magában. Sajnos ez elkerülhetetlen volt, már csak idő kérdése lett volna, hogy mikor ébred fel önben a másik éne.

A „másik én” említésére a nő gyomra görcsbe rándult. Egész életében úgy érezte, hogy hadakoznia kell egy árny ellen, aki mindig a rossz irányba akarta terelni. Ez az „én” volt például, aki gátlástalanul odaadta volna magát Liviusnak csak a gyönyör érzete miatt azon a borús éjszakán.

-         Ezt kifejtené bővebben?

-         Nos, lehet, hogy hihetetlenül fog hangzani, de mielőtt belekezdenék, lenne még egy kérdésem: Hisz ön a lélekvándorlásban?

-         Igen, olvastam már róla, és el is játszottam a gondolattal…

-         Rendben, akkor ez némiképp megkönnyíti a dolgomat. El kell hogy mondjam, ön Voldemort legújabb kiszemelt „segédeszköze”.

Estrelle elkerekedett szemekkel, visszafojtott lélegzettel hallgatta a félhold alakú szemüvege mögül bátorítóan ránéző mágust.

-         Nagy valószínűség szerint maga valamelyik előző életében vámpír volt, és nem is akármilyen… Egy olyan Klánba tartozott, ahol a vámpírok életben maradásukhoz kihasználták varázserejüket. Csak nagyon kevesüknek adatott meg a mágikus képesség a vámpírságuk mellett, épp ezért a legerősebbek közé tartozott maga. Azt nem tudom, hogy végülis mi miatt kellet elhagynia testét, de ez talán az álmaiból kiderülhet a későbbiekben.

Dumbledore rövid szünetet tartott, hogy a nő levegőhöz jusson.

„Ez a lélekvándorlás megmagyarázná, hogy miért vonzódtam mindig is a vámpírokhoz, és miért volt pár évvel ezelőtt Magyarországon néhány furcsa álmom és találkozásom bizonyos vérszívókkal, akik fejvesztve menekültek előlem, amikor rájuk néztem, vagy csak megközelítettem őket…”

-         Nem könnyű helyzet. Úgy gondolom, hogy ön ezek közül is az egyik legerősebb lehetett, ezért teste és lelke is újjászületett. Olyan tudás és erő birtokában lehetett, ami akár évszázadokra is visszanyúlik. Tudata, vagy ha úgy jobban tetszik, a „másik énje” azonban a háttérbe szorult. Mostanáig. De Voldemortnak nem ezért érdekes az ön személye… A mostani személyiségének –tehát Estrelle –nek- mágikus ereje hozzáadódott a magában élő vámpír erejéhez, és rendkívül erős véréhez. Voldemort ezt az erőt akarja magának megszerezni, bár arra még nem jöttem rá, hogyan akarja magától elvenni és a saját hasznára fordítani.

-                     De mégis honnan tudhat Ő az előző életemről?

-                     Mesélt ön gyerekkorában, vagy bármikor a bátyjának a különös álmairól?

-                     Liviusnak? Talán egyszer-kétszer, de soha nem figyelt rám, ezért inkább naplóírásba fogtam… Várjunk csak!

-                     Igen, gyanítom, elolvasta a naplót, ő pedig…

-                     … még a legjelentéktelenebbnek tűnő információkat is továbbította a Sötét Nagyúrnak… A szemét!

-                     Több alternatíva is felmerülhet, de ez tűnik a legvalószínűbbnek. Persze lehet, hogy vámpírokkal is szövetkezett és az egyik idősebb egyed, aki még emlékezett önre korábbi életéből, tudomást szerzett újjászületéséről és mesélt Voldemortnak ezekről a dolgokról… Minden lehetséges… De mielőtt messzemenő találgatásokba merülnénk ezzel kapcsolatban… Az a lényeg, hogy tudomást szerzett önről.

-                     Ez hihetetlen! Olyan valószínűtlennek tűnik… Azt hittem az álmok csupán a sötét házunk hatására jöttek elő, és hogy a vámpírok iránti fokozott érdeklődésem a jó fantáziámnak tudható be…

-         Ne felejtse el számba venni, a könyvet, amiben tanulmányt írt a vámpírokról és szokásaikról, amíg a világot járta! Az bárkinek a kezébe eljuthatott. Jómagam is olvastam, és abban is tett homályos célzásokat magára vonatkozóan…

Estrelle megkövülten bámult maga elé, a karfán nyugvó keze elfehéredett, ahogy megszorította a hűs fát, agya pedig lázasan zakatolt, kombinálta a most hallottakat életének korábbi történéseivel.

-         Nem mondtam, hogy könnyű lesz feldolgozni és ezt a terhet cipelni, de meg kell próbálnia! Én, ahogy tudok, segítek, de a nagy részét magának kell elfogadni. Remélem sikerül, és eredményesen fel tudja magát készíteni a jövőbeni harcokra. És most, ha nincs több kérdése, úgy gondolom pihenésre lenne szüksége.

-         Igen, a magány most jót fog tenni… - mondta a lány fél-kábán feltápászkodva. Halkan elköszönt a bátorítóan mosolygó Dumbledore –tól és lebotorkált a lépcsőn.

Nem akarta elhinni az előbb elhangzottakat, fejét hitetlenül csóválta. És magában motyogott halkan.

„Méghogy én egy hatalmas vámpír lettem volna, méghozzá ebben a testben?

És Voldemort pont engem akarna felhasználni következő mocskos tervéhez? Ugyan…” Szerette volna egy legyintéssel elintézni a dolgot, de a szíve mélyén tudta, hogy túl sok dolog vág egybe. „Ezért akart volna Livius többször is a halálfalók közé állítani? Vagy akkor még nem is tudott az egészről semmit?” Ilyen és hasonló gondolatok kergették egymást összezavarodott fejében. Észre sem vette, hogy céltalanul órákig bolyongott a kastély folyosóin. Csak a Hold és a csillagok állásából következtethetett arra, hogy milyen késő lehetett. Már épp indulni akart a szobájába, amikor egy sötét árnyra lett figyelmes elsuhanni az egyik folyosónál. Hirtelen rossz érzés fogta el, egy pillanatra azt hitte, hogy itt sem lehet nyugta a fenyegetésektől és Voldemort szolgáitól, amikor rájött, hogy csak Piton professzor alakja közeledik feléje sebesen, teste körül fodrozódó talárjával. Lelke megnyugodott egy pillanatra és halkan felsóhajtott. Volt valami ellenállhatatlanul vonzó a férfi ruganyos, mégis határozott járásában, ami felkeltette érdeklődését, de ezt még magának sem akarta bevallani. Hideg, megközelíthetetlen magatartást vett fel, és kihúzott háttal közeledett a professzorhoz.

-         Lám, lám, hát megint összefutunk Miss Lioncourt. Nem mondták még, hogy éjszaka nem ajánlatos a folyosókon bolyongani, könnyen eltéved az ember a sötétben… –kezdte gúnyosan a férfi lelassítva lépteit.

-         Magának is jó estét professzor. Nem hinném, hogy bármi köze is lenne ahhoz, hogy én mikor és merre járok. Egyébként diákként is sokszor jártam éjszaka a folyosókat, ha magányra vágytam, úgyhogy volt időm kiismerni a kastélyt. Ne féljen, én nem fogok eltévedni, de azért köszönöm, hogy figyelmeztetett. De ha már itt tartunk, ön miért mászkál errefelé az éjszaka közepén? – mondta Estrelle kimérten.

Pitonnak furcsa érzése támadt, mintha imponált volna neki a nő viselkedése. Szája halvány félmosolyra húzódott.

-         Ellenőriznem kell a folyosókat, nehogy néhány diák éjszakai sétára induljon idekint. Sajnos van egy-kettő, akik hajlamosak erre, például az a három jómadár, akiket a parkban megvédett… Szóval maga is ide járt és már akkoriban is lázadt a szabályok ellen. Véletlenül nem mardekáros volt?

-                     Nem. A süveg a Griffendélbe osztott be.

-                     Pedig a szabályokkal szemben való kritikus fellépés a mardekárosokra vall…

-                     Higgye el, nem volt egy leányálom Griffendélesnek lenni, de amint látja túléltem. Egyébként Frics úr ilyenkor hol van? És most ha megbocsát…

Estrelle mit sem törődve a professzorral tovább ment, hogy végre ledőlhessen pihenni. Nem hiányzott neki még egy bájcsevely a bájitaltan tanárral.

*

Piton visszatérve szobájába még mindig a nő szavain gondolkodott.

„Tudta, hogy nem mondtam igazat. Furcsa egy nő, olyan távolságtartó és komoly… Vajon miért?” Pitonnak már akkor szemet szúrt Estrelle csinossága, amikor Dumbledore és McGalagony fogadta őt az előcsarnokban. Pont akkor lépett ki a nagyteremből, amikor Estrelle és McGalagony elindult felfelé a hosszú márványlépcsőn. Nem tudott nem felfigyelni karcsú alakjára, sötét megjelenésére és hosszú, fekete hajára, ami gyönyörű, laza hullámokban omlott alá a derekáig. „Nem tehetek róla, ez a gyengém…”

Piton lassan odasétált az ablakhoz és felnézett a Hold dagadó sarlójára.

Megpróbált nem a lányra gondolni, de akaratlanul is lepergette első személyes találkozásukat a parkban lelki szemei előtt. „Miért nem bírja az igazságtalanságot? Talán tapasztalatból? Vele is hasonlóképp bántak volna? De mit érdekel ez engem?! Beleszólt a módszereimbe és nem átalkodott megvédeni azt a Potter kölyköt! Hogy merte venni a bátorságot? Holnap alaposan kikérdezem McGalagonyt Miss Lioncourt múltjáról. Miért nem lehetett leányálom a Griffendél a számára? Hisz szinte mindenki oda akar jutni… Talán a Mardekárba szeretett volna kerülni? Túl sok titok és homály lappang ekörül a nő körül… És ami a legfontosabb: miért került ide? De mit foglalkozom én ezzel ennyit?”

     Tekintete elkalandozott a messzeségbe, de hiába próbálta kiverni a nőt a fejéből, alakja álmában is kecsesen közeledett hozzá. A fekete szemek pedig melegen pillantottak rá, de a bőre túl fehér volt…

*

Amint Estrelle elérte szobáját, rögtön kiült az ablakba és rágyújtott. Túl sok minden kavargott benne, hogy megnyugodjon és aludni térjen. „Itt van ez a dolog Voldemorttal, a vámpírsággal, ráadásul ez a Piton professzor sem hagy nyugton. Talán még mindig neheztel a délután történtek miatt? De kit izgat? Ez csak egy apróság, ahhoz képest, ami várni fog rám, ha hinni lehet Dumbledore szavainak… Bár azt be kell ismernem, hogy Perselus nagyon vonzó férfi, van valami a kisugárzásában, ami imponál, de megfogadtam, hogy egyetlen férfit sem engedek magamhoz közel!” Még mindig idegesen nyomta el a csikket és levetette szűkre szabott talárját, majd átöltözött hálóingjébe. Percek alatt elnyomta a nehéz, de nyugtató álom a kimerültségtől.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés