13. fejezet - Okklumencia
2005.12.22. 16:29
Írta: Brigi
Korhatár és figyelmeztetések: az enyhén durva beszéd miatt talán 12 éven aluliaknak nem ajánlanám. De tényleg minimális, és nem trágár.
Megjegyzés: ez most egy ilyen különleges kis update. Remélem, tetszeni fog. :)
Okklumencia
Harry magára tekert egy széles törölközőt, majd kritikusan méregette magát a fürdőszobaszekrény tükrében. Fintorogva nézte férfiasodó állát, arcának szögletes vonásait. Többé-kevésbé elégedett volt a látvánnyal, és örült, hogy nem talált újabb pattanásokat a bőrén. Haja most is olyan kócosan állt, mint a tévés reklámokban a zselézett fejű modelleké. Kihúzta magát, hogy izmait, vállát is szemrevételezhesse. Csalódottan állapította meg, hogy még mindig göthös egy kicsit, és hogy lenne még mit dolgoznia. Nem tudott mit tenni hiúságával: tinédzserkorban minden fiatal elégedetlen a külsejével.
Belebújt papucsába, ami szürcsögő hangot adott minden lépésnél. Lassan végigbattyogott a folyosón, nehogy elcsússzon a vizes talpa miatt.
Odakint már sötétedett, és a folyosón nem volt feloltva a villany. Piton szobájának ajtaja azonban résnyire nyitva volt, és kiszűrődött rajta a fény. Harry kibújt a papucsból, és odalopózott a nyíláshoz, mert mintha beszélgetést hallott volna.
Nem tévedett: egy női hang szólalt meg a professzor oda-vissza tükréből.
- Na és hogy vagy Harry? Kiheverte már, hogy a kislány hazautazott?
Harry először azt hitte, tanára a Rend valamelyik tagjával beszél. Rá kellett jönnie azonban, hogy a nő hangja teljesen ismeretlen számára.
- Úgy tűnik, már jobban van - sóhajtott a varázsló.
- Majd helyrejön... az ő korában a fiatalok gyakran átesnek ilyesmin...
- Úgy, szóval a szerelmi életemen élvezkődsz, te szemét?! - lángolt fel Harryben újra az ellenszenv. - Élvezed, hogy kitárgyalhatod minden örömömet és bánatomat idegen emberekkel, akiket még csak nem is ismerek?! Megbíztam benned! Ezért még megfizetsz!
Belopózott a szobájába. Gyorsan felöltözött, majd az órájára pillantva úgy találta, itt az ideje a szokásos okklumenciának.
Kopogott Piton ajtaján, aki az asztalnál ült, mikor beengedte.
- Készen állsz? - kérdezte, miközben magához vette a pálcáját.
A fiú elszántan bólintott. Erősen koncentrált, hogy még a legapróbb egérlyukat is lezárja az elméjében. Nem fogja oda újra beengedni ezt az alávaló...
- Legilemens! - kiáltotta a professzor.
Harry mintha egy tompa csattanást érzett volna elméjének zárt kapuin, és elégedetten elmosolyodott.
- Helyes - hallotta Piton dicsérő szavait. - És most lássuk...
- Legilemens! - rikkantotta Harry, előrelendítve a pálcáját.
Piton meglepődöttségében reagálni se tudott. A varázslatból sugárzó harag a falhoz csapta, és Harry könnyedén behatolt az emlékeibe, legféltettebben őrzött titkaiba.
Rögtön megbánta, amit tett. A férfi agyában uralkodó baljós összevisszaság szinte magába szippantotta őt.
- Harry! Várj! - hallotta a férfi tompa kiáltásait.
De már nem tudott kiszabadulni. Fényképszerűen, gyorsan és ijesztően követték egymást az emlékek...
*************
|