Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott

Felkerült: 2004. június 23.

Megjegyzés: aki nem olvasta el a Piton emlékeit tartalmazó novellát, az magára vessen, mert a későbbiekben (következő update-től) nem fog érteni semmit...

Harry beteg

Harry egész testében érezte a rémületet, amit a látottak keltettek. Nem is gondolta volna... Ó, miért is tette ezt a szörnyűséget?

Hirtelen megszakadt kettejük között az elme-kapcsolat. Piton a falhoz vágódott, mintha egy másodperc telt volna csak el azóta, hogy Harry kimondta a varázsigét. A fiú azonban egy örökkévalóságnak érezte a látottakat. A szemeiből ömlött a könny, arca pedig nagyon rémült volt. Az ajtóig hátrált:

- Harry, várj!

A fiú azonban kirántotta az ajtót, majd olyan erősen becsapta maga után, hogy a falról lepergett a vakolat. Saját ajtaját is ugyanilyen lendülettel tette be maga után. Az ágyára ült, összekucorodott, és keservesen sírni kezdett.

Perselus kilépett a folyosóra, és megállt az ajtaja előtt.

- Harry, kérlek, nyisd ki az ajtót... Ezt meg kell beszélnünk...

Nem kapott választ, ezért leült az ajtó mellé. Felhúzta a lábait, hangosan sóhajtott, és a plafonnal kezdett el szemezni.

Odabent a fiún ijesztő jelek kezdtek mutatkozni. Vacogni kezdett, úgy érezte, mintha egy jégverembe került volna. Bőre elhalványodott, és olyan sérülékenynek tűnt, mint egy elnyűtt pergamen. A szemei felakadtak és eldőlt az ágyon. Az őt figyelő három szellemalak pánikba esett. James és Sirius alakja rázogatni próbálták, de mivel nem tudtak fizikai kontaktust teremteni a testével, mindez hatástalannak bizonyult. Lily hisztérikusan ugrált közöttük, ide-oda szaladgált, majd kitört belőle a sírás és sikoltozni kezdett.

- Perselus! Perselus, segíts már neki! - ordítozta, pedig tudta, hogy a varázsló nem hallja őt.

Átrepült a falon, ott, ahol a mágus ült magába roskadva, mire annak hideg borzongás futott végig a testén, bár nem tudta miért.

- Segíts neki! SEGÍTS MÁR NEKI!

Valami azt súgta, hogy be kell mennie a kölyökhöz. Mivel az ajtó be volt zárva, először dörömbölni kezdett. Mikor azonban nem kapott semmilyen választ, nekilendült, hogy a vállával betörje, viszont az ajtó masszívnak bizonyult: csak második nekifutásra szakadt szét a zár. Perselus meglátta, hogy Harry az ágyon fekszik, mint egy rongybaba, ziláltan motyog maga elé, és egész testében nedves volt. Félresöpörte izzadt hajszálait és a tenyerébe fogta a fiú sápadt fejét. Elborzadt a kíntól beforduló szemek láttán. Átkarolta a gyerek derekát, és megpróbálta magához téríteni.

- Harry! Harry, hallasz engem? Térj magadhoz!

Ám csak földöntúli hörgést kapott válaszul.

- Nézz rám!

A hátralógó fej most mintha engedelmeskedett volna a parancsnak. A két smaragzöld szem visszatért a helyére - és nyomban el is vörösödött.

Minden sebesen történt, egy pillanat műve volt csak. Harry megtámaszkodott az egyik kezével, a másikkal azonban elkapta Perselus nyakát, és szorítani kezdte. A tanár rémülten kapott saját torkához és próbálta lefejteni róla az erős ujjakat, de azok mintha kőből lettek volna: nem tudta megmozdítani őket. Harry arcán gonosz, torz mosoly jelent meg, amikor meglátta a férfi kínlódását.

A három szellem a falig hátrált a döbbenettől. Hiába kiabálták a fiú névét, hogy az észhez térjen, semmit sem értek el vele.

Perselus érezte, hogy a szorítás egyre erősödik. A remegő kéz, mely tartotta, egészen biztosan nem volt olyan erős, hogy ekkora erőkifejtésre képes legyen. Tudta, hogy a Sötét Nagyúr megint lecsapott rá, de most már nem fogja hagyni, hogy elkergessék.

Egyre kevesebb levegő jutott a tüdejébe, a feje pedig vészesen zúgott. Bármelyik pillanatban elvesztette volna az eszméletét. A mániákus fojtogatás hatására a feje lassan hátrahajlott, és már csak hunyorogva látta a fiút. Azt hitte, összeroppannak a csontjai...

- H... h-arry... - nyögte erőtlenül - e.... ek-... - bicsaklott meg a hangja - en... gedj el... én... gnn... nem... hara-... gszom rád...

Csak egy pillanatra, de eltűntek az izzó szemek, és visszatért a zöld íriszű szempár. Megszűnt a szorítás, és Perselus a földre hanyatlott. Köhögve és fuldokolva próbált levegőhöz jutni, mikor meghallotta a fiú kétségbeesett sikítását: mellkasába iszonyú fájdalom hasíthatott, mert teste vonaglott az ágyon. A férfi kábán feltápászkodott, de még mindig homályos volt előtte a világ. Tapogatózva az ágyhoz lépett, és lefogta Harry kezeit, nehogy kárt tegyen magában a nagy kapálózás miatt. Érezte a viaskodást a fiú törékeny testében. Össze-vissza rugdalózott és forgolódott, mindent levert az ágya mellett álló polcról. Perselus aggódva körbenézett: tényleg nagyon kicsi volt ez a szoba.

- Harry, nyugodj meg, mert nem akarom megkötözni a kezed!

A rángatózás megszűnt egy pillanatra, de a remegés tovább folytatódott. A tanár kihasználta az alkalmat, és nagy nehézségek árán, de felemelte a fiút. Azonnal össze is esett vele, mert a kölyök borzalmasan nehéz volt, még így is, hogy lesoványodott. Elővette a pálcáját és egy „Mobilicorpus!”-szal átlebegtette a saját szobájába. Az ágyra fektette, és jól betakarta az összes pléddel és takaróval, amit csak a szobában talált, de Harry még így is vacogott.

Kirántotta hát utazótáskáját az ágy alól, gyorsan kivett belőle egy fehér löttyöt tartalmazó fiolát, és megitatta tanítványával. Felemelte a fejét, szétnyitotta az ajkait, de még így is melléfolyt egy kevés a bájitalból. Dolga végeztével félrehajította az üveget, ami a szőnyegen elgurult a falig. Címkéjéből Sirius csak annyit tudott elolvasni, hogy: „... agytevékenységet serkentő főzet”. Külsőleg semmi változást nem lehetett észrevenni: a fiú ugyan nem remegett annyira, de panaszos sóhajai és jajgatásai annál szívszaggatóbbak voltak. Szavai kivehetetlenek voltak, de komoly fájdalomra engedtek következtetni.

Perselus leült az ágy szélére, és közelebb hajolt hozzá. Megsimogatta a homlokát, de el is rántotta ujjait: a fiú lángolt a forróságtól, maga a sebhely pedig szinte égetett. Azonnal megtapogatta a nyakát is, a szíve felett a mellkasát, a hóna alatt, és arcából azonnal kiszaladt a vér.

- Szóval ezért didereg ennyire...

Felpattant az ágyról, és pánikszerűen átkutatta a szobát, hátha talál még takarókat. A fiú szobájából már áthozta az ott lévőket. Végigszaladt a folyosón. Dudley szobáját nyitva találta...

Berontott, de látta, hogy minden el lett pakolva valamelyik szekrénybe. Feltépte hát sorra az ajtókat. Az egyikből hirtelen egy nagy halom szőrös plüssállat ömlött ki. Először szitkozódva arrébb rugdosta őket, majd megállt, és felnyalábolt egy nagy kupacot. Visszaszaladt velük a vendégszobába, lerántotta Harryről a takarót, és ráborította a sok játékmacit.

Kezeit tördelve állt az ágy felett és nézte a nyakig betakart kis beteget.

- Legalább melegen tartja, míg kitalálok valamit...

Harry most már csak a fejét tudta forgatni, úgy leszorította testét a sok takaró, de azt olyan hévvel tette, hogy rossz volt nézni. Úgy szédelgett, mint akit szörnyűséges rémálom gyötör.

Piton eközben máris a konyhában találta magát, majd a gyógyszeres dobozzal a kezében hoppanálva megérkezett a szobájába.

- Le kell vinnem a lázát... le kell vinnem a lázát... - motyogta magában. Remélte, hogy erre a mágikus eredetű kórságra ugyanúgy hat a muglik gyógyszere, mint egy közönséges bájital, ugyanis az összes főzetet elhasználni, mikor saját maga beteg lett.

Meg is találta a sok kötszer és kenőcs közt a megfelelő tablettát, darabokra törte, majd egy pohár vízzel beadta a fiúnak. Egy kancsó friss vizet odakészített az asztalra, hogy majd folyamatosan itatni fogja a kölyökkel.

- Invito pláca! - szólt hirtelen, és varázspálcája a kezébe röppent. - Legilemens! - mondta ki a varázsigét, és lehunyt szemmel elmerült Harry elméjében.

Az már feladta az utolsó védelmi vonalait is, semmilyen ellenállást nem lehetett tapasztalni. Szánalom töltötte el a szívét, mikor meglátta, milyen pusztítást vitt véghez a Nagyúr. Miért is nem kezdték el korábban gyakorolni, hogyan védekezzen külön az ilyen támadások ellen? Szörnyű önvád kezdte el marcangolni belsőjét. Mindenütt csak szétszórtan heverő, vergődő emlékfoszlányokat látott, összefüggéstelen képeket. Magát a tettest már nem érezte.

- Szóval még csak a kezedet sem mocskolod be - gondolta magában. - Hagyod, hogy a teste pusztítsa el a fiút. Hogy elkényelmesedtél az évek során...

Felpattantak elszánt szemei. Megsimogatta a fiú homlokát, megigazította a nyakánál a takarót, majd újra hoppanált - megint a konyhába. Edényeket szedett össze, melyeket aztán a szoba padlóján helyezett el. Megtöltötte őket hideg vízzel, és egy kevés ecetet is öntött hozzá. Tiszta törölközőket vett ki a lomosból, megáztatta bennük, majd kicsavarta őket, de csak annyira, hogy ne csöpögjenek. Megint kitakarta a fiút. Felhúzta a mellkasán a pólót és a derekára tekerte az egyik rongyot. A gyerek remegve felszisszent a hideg anyag érintésétől, de olyan gyenge volt, hogy nem tudott ellenkezni. Mindkét combjára került borogatás, és Perselus egy melegítőt is ráadott, hiszen a rövidnadrág alig melegített valamit a didergő lábakon. Igazi hadművelet volt, hiszen nem nagy gyakorlata volt az ilyen nagy suhanc kölykök öltöztetésében. A fiú tarkója alá is tett egy kisebb, vizes kendőt, arcát pedig folyamatosan törölgette.

Különös, sípoló hangot hallott a nyitva hagyott fiókjából. Az oda-vissza tükör búgott fel. Bosszúsan felsóhajtott.

- Perselus Piton! - kiáltott fennhangon, fel sem állva az ágyról. A tükör a fiókból beszélt hozzá, tompa orrhangon.

- Szia, én vagyok megint - mondta ugyanaz a női hang, mint legutóbb. - Legutóbb elfelejtettem megmondani hol várjatok a pályaud...

- NE MOST! - rivallt rá dühösen a férfi.

- Mi a baj? - kérdezte a nő aggódva.

- Beteg... - felelte Perselus gondterhelten. - Voldemort megint...

Halk sikoltás hallatszott a tükörből.

- Odamegyek - mondta a nő elszántan.

- Eszedbe ne jusson! Harry veszélyes lenne bárkire, aki óvatlanul a közelébe megy! Az előbb majdnem megfojtott...

A hang csak kisebb hallgatás után válaszolt.

- Jól vagy?

- Az most mindegy - tapogatta meg a tanár véraláfutásos nyakát.

- Pontosan mi a baja?

- Nagyon lázas...

- Próbálkoztál már a rendes lázcsillapítási módszerekkel? Borogatás, sok folyadék, ecetes víz...

- Igen... gyógyszert is adtam neki...

- Jó, akkor jelenleg többet nem tehetsz. Várj, biztosan le fog menni a láza...

- Ez nem természetes eredetű láz, nem fog rá hatni semmi! - fakadt ki a férfi. - Voldemort idézte elő! Hogy hathatna ellene gyógyszer?! Hallucinál és mindenféle értelmetlen szót motyog... Úgy süt a mellkasa, hogy elpirosodik tőle a kezem. Tönkre fogja tenni a szívét...

- Nyugodj meg!

- Az enyémnek soha nem volt komoly baja...

- PERSELUS! - kiáltotta ellentmondást nem tűrően a nő. - Hallgass rám! Azonnal értesítem Dumbledore-t a történtekről. Te maradj végig mellette, figyeld, hogyan reagál a teste a gyógyszerre. Ki fogunk találni valamit!

A mágus nem felelt.

- Majd még jelentkezem. Legyél tükör-közelben!

Mivel többet nem szólalt meg a hang, Perselus sejtette, hogy a nő tényleg eltűnt a tükörből.

Felállt és elkezdett kotorászni a táskájában a bájitalos üvegek közt, de úgy tűnt, nem találta meg, amit keresett, mert bosszúsan visszadobta az egyik ingét. Kivette hát a „Ritka, ám hasznos bájitalok a mágiatudomány minden területéről” és a „Hogyan készítsünk bájitalokat varázstalan emberek hozzávalóiból?” című könyveket. Lázasan lapozni kezdte az elsőt. A tartalomjegyzékben rákeresett egy receptre, gyorsan oda is lapozott hozzá a könyvben. Behajtotta a szélét, majd sebesen egy másikat is talált. Végigfutotta a hozzávalók listáit, néhány összetevőnél elhúzta a száját, jelezvén, hogy olyat nehéz lesz szerezni, és igyekezte memorizálni őket. Most a másik könyvet csapta fel, és abban megpróbált átfedéseket találni: hogy a nem beszerezhető hozzávalókat mivel lehet helyettesíteni. Az agyában egymást kergették a gondolatok, majd hirtelen megint hoppanált. Hangos csörömpölés hallatszott a konyhából. Petunia néni fűszeres polcát úgy, ahogy volt, kirámolta, és egy lábasba dobált mindent a sótartótól kezdve Dudley kakaóporáig. A kanalas készletet is felnyalábolta, és az edények közt kezdett keresgélni.

- Teflon... - akadt meg a keze a készlet egyik darabján - ... az úgyis kibír mindent...

Akkora kupac holmival jelent meg újra a szobában, hogy a szellemek kisírt szemeikkel egész furcsán néztek rá.

Harryre nézett, akinek leesett a homlokáról a vizes zsebkendő.

- Anya - motyogta - anya... hol vagy?

A földre tette terhét, és leült az ágy szélére. Újra megmártotta a langyossá melegedett kendőt a hideg vízben, és visszahelyezte a fiú fejére. Keserűen simogatta az arcát. Már az édesanyját látja... őt hívogatja...

Az elkészítésre váró bájitalokhoz fordult. A szoba asztalkájának egy bűbáj segítségével megnövelte a felületét, így kétszer annyi pakolnivaló fért el rajta. Mindent félresöpört. Levette a kredencről a dísznek szánt, régi olajos lámpát, melyet mágikus tűzzel meggyújtott. Egy négytalpú, fém tartóra helyezte a teflon edényt, és a főzési utasításokat olvasta.

- Menyétszőr? - fintorodott el.

Kipillantott az ablakon. Ilyen környéken nehéz lesz menyétet kerítenie. Aztán eszébe jutott, hogy Arabella Figg itt lakik pár házzal arrébb.

- Maradj nyugton, Harry, egy pillanat és visszajövök! - suttogta oda neki.

- Hova megy? - kérdezte Lily két társát szipogva.

Perselus egy hoppanálással a néni otthonában termett.

- Arabella! - kiáltotta el magát. Nem kapott választ. - Arabella!

Se a név tulajdonosa, se más nem jelent meg. A ház üres volt. A férfi sóhajtott egyet, majd keresni kezdte, hogy tartja a nő a mágikus ketyeréit, hátha talál köztük valami hasznosat. Az egyik vitrinben talált is egy pár hasznos dobozkát és befőttesüveget, de egy fura horkantást hallott maga mögött. Óvatosan megfordult, és egy megláncolt Csikócsőr került a szemei elé. Majdnem elejtett mindent, ami a kezeiben volt, úgy megijedt.

- Mit keres ez itt? - nyögte. - Csak nem ezzel őrizteti a házat?!

Meglátta, hogy az állat előtt döglött rágcsálók hevernek, szám szerint már csak kettő. A hipogriff hegyes csőrével épp lecsapott az egyikre és szinte egyben nyelte le.

- Az az enyém! - mondta figyelmeztetően a mágus. Az állat mintha sejtette volna, hogy el akarják venni táplálékát, feltápászkodott, és fenyegetően meglengette a szárnyait. - Hé! Tünés! Az kell nekem! - hessegette arrébb, majd megdobta egy párnával, ezzel persze csak jobban felbosszantotta.

Amíg azonban az állat a párnával bajlódott, és kinyújtotta a kezét.

- Invito menyét!

A döglött állat odaröppent a kezébe, de ő, mikor tudatosult benne, hogy egy büdös, elpusztult tetemet szorongat, undorodva megrázta a kezeit és a földre ejtette a menyétet. Fintorogva lenyesett róla egy jókora kupacnyi szőrt, egy kendőbe csomagolta, majd odarúgta az állatot Csikócsőrnek.

- Nesze, most már megeheted!

Mikor ellenőrizte, hogy minden használhatót összeszedett, hoppanált, és Harry ágya mellett találta magát. Gyorsan kezet mosott, majd ellenőrizte, hogy van a fiú.

- Harry - kérdezte halkan - hallasz engem?

A gyerek feléje fordította ugyan a fejét, de semmilyen értelmes kifejezést nem lehetett róla leolvasni. Perselus sejtette, hogy csak ösztönösen mozdult a hang irányába.

Újra felfrissítette a borogatásokat: ideje is volt. Már szinte mindegyik átmelegedett, és így nem használtak semmit.

Az asztalon elrendezgette a hozzávalókat. Folyadékot töltött két edénybe, de mivel csak egy tűzforrása volt, csak az egyikkel tudott elkezdeni foglalkozni: egy olyan bájitallal, amely mágikus eredetű betegségek velejáróit, köztük a lázat is képes levinni. Felaprított mindent, ami csak kellett hozzá. Szerencséjére Mrs. Dursley konyhája betegesen pedáns volt, és rengeteg hasznos fűszert tartott szekrényeiben. Miközben a löttyöt kavargatta, hátra-hátrapillantott, csak hogy ellenőrizze, Harry még a helyén van-e.

Nem láthatta ugyan, de Lily a fiú mellkasára borulva zokogott, hitvese pedig az ágy mellett térdelve simogatta csemetéje homlokát. Sirius az ágy végében állt, és borzasztóan tehetetlennek érezte magát. Hol szenvedő keresztfiára pillantott, hogy türelmetlenül Pitonra, aki ugyan szerinte is megtett mindent, amit csak lehetett, most mégis valamilyen csodát szeretett volna látni tőle.

Másfél órával később a főzet már magától is kellemesen rotyogott, megnyugtató fahéjillattal töltve meg a szobát. Perselus újra meg újra leült a gyerek mellé, majd idegesen járkált fel-alá a szobában. Mérgesen nézte a türelmesen bugyogó bájitalt, ami csak nem akart elkészülni. Elsápadt a méregtől, ha belegondolt, hogy a lének még legalább nyolc órán keresztül érlelődnie is kell...

Mivel Harry újra hevesebben kezdett mozgolódni, odahúzta a fotelt szorosan az ágy mellé, és onnan próbálta meg tartani benne a lelket. Előre sejtette, hogy az éjszaka nagyon húzós lesz.

A hold sovány sarlója alig sütött be az ablakon. Perselus az órájára pillantott. Hajnali két óra lehetett, mire a főzet elkészült. Átöntötte egy üvegedénybe, és átszaladt Harry szobájába egy ébresztőóráért. Délelőtt tíz órára húzta fel, akkor már rögtön beadhatja a fiúnak az ellenszert. Nekifogott a másik bájitalnak is. Ez bonyolultságában az előzőre hasonlított, de ennek tovább kellett állnia. Erre azért volt szüksége, hogy minél tovább ébren tudja tartani magát. Hatalmasat ásított néha, és a szemei előtt nem ritkán el is homályosodtak a dolgok a fáradtság miatt. Miután a másik főzetet is feltette főni, kisebb, de állandó lángon, végleg leült a fotelba, és Harry kezét szorongatva próbált ébren maradni. Fájdalmasakat pislogott és erősen dörzsölgette a szemeit, de olyan volt, mintha valaki lefelé húzná szempilláit. Elnyomta az álom...

Harry szemei felpattantak. Remegő végtagokkal felkönyökölt, majd felült, rongyként himbálózó feje pedig erős hasonlatosságot mutatott Sir Nicholas főjével. Testét egy fájdalmas sóhajtás hagyta el. Szülei már-már reménykedtek, hogy minden rendben, meggyógyult egyetlen gyermekük. De Harry ördögi mosolyától végigfutott a hátukon a hideg.

A fiú négykézláb kimászott az ágyból, majd ingó lábakon elballagott az asztalig. Ott összecsuklottak a térdei egy pillanatra. Meglökte az asztalt, így pár üvegedény összekoccant, tanára azonban nem ébredt fel. Még mindig elégedett mosollyal figyelte a szundikáló férfit, de arckifejezéséhez egy haloványpiros tekintet is párosult. Megmarkolta az egyik kést, amivel Piton a babérleveleket aprította fel.

- Öld meg! - hallotta a fejében.

Újabb erőtlen lépéseket tett a szék felé és megmarkolta a támlát. Egy pillanatig hűvös szemekkel nézte, hogyan alszik előtte a férfi. Figyelte, hogyan mozog annak mellkasa minden lélegzetvételkor...

- Harry, mit csinálsz?

- Tedd le azt a kést!

- Harry! Harry, ne bántsd Perselust! - kiabálták szerettei.

A fiú egy pillanatig gyönyörködve nézte a penge csillogását, mely az éjjelilámpák fényében ezüstösen fénylett. Szemei hasonlót villantak, majd Perselus felé közelítette a fegyvert.

Hirtelen remegés futott át a testén.

- Mit csinálok? - szólalt meg zavarodottan.

Fájdalom szúródott a szívébe, mert majdnem összeesett, úgy összegörnyedt.

- Nem... - nyögte megint elhalóan. - Kibírod az Imperius-átkot... - rázta a fejét.- Nem hagyhatom...

- Öld meg! - hallotta most mindennél kivehetőbben a parancsot.

- Nem! - nyüszítette.

Perselus egy tompa puffanásra riadt fel, és arra, hogy valami az arcára fröccsent. A fiú a lábai előtt hevert, merev, nyitott szemekkel, jobb kezének alkarjából pedig egy vágás mentén vér szivárgott. Úgy pattant fel a helyéről, mintha bolha csípte volna meg. Most gondolkodás nélkül ölbe kapta a kölyköt, és visszafektette az ágyra, agya közben lázasan dolgozott azon, mi történhetett. Cipője alatt egy hideg tárgy pihent. Rálépett a véres késre.

- Harry! - kiáltotta. - Tarts ki, jó? - hangjába nem kis rémület vegyült.

Széthasította saját ingét, majd egy hosszú csíkot tépett belőle. Azzal jól elszorította a fiú felkarját, majd a maradékkal elkezdte felitatni a kibuggyanó vércseppeket.

- Miért a jobb kezén van a vágás? Miért a jobb kezén? - ilyen kérdések motoszkáltak a fejében.

Harry jobb kézfejére pillantott. Látta, hogy ujjai tintásak.

- Jobb kezes vagy... - mondta megdöbbenve. - Akkor... - hatalmasat sóhajtott. - Ezért nem olyan mély a seb. A bal kezeddel csak ügyetlen vágást tudtál ejteni magadon...

A véralvadást elősegítő főzete megcsappant ugyan Harry szúrt sebét követően, de épp elegendő volt ahhoz, hogy ezt a sebet rendbe tegye. Úgy remegett a keze, mikor kibontotta a fiolát, hogy véletlenül letörte annak száját. Az üveg elvágta az ujját, de szerencsére a főzetbe nem hullottak szilánkok. Ujjaival a sebbe masszírozta a folyadékot, és ekkor különös érzést tapasztalt.

Egy férfi dühödt kiáltását hallotta.

- Ne!

Lehunyta a szemeit, és így kereste a hang forrását. Érezte, hogy a fiú testét megszálló, gonosz lény hangját hallotta, mely valahogy, az érintése által menekülni kényszerült. A kezére nézett. Az ujján még vérzett a seb, és érintkezett a karon lévő vágással. Mit jelenthet ez? Vajon, ha Voldemort elzárja mindenki elől a fiú elméjét, vérén keresztül lehet vele kapcsolatot teremteni...?

Nem volt azonban több ideje ezen töprengeni. A másik főzet hangos, büfögő hangokat hallatott, ami azt jelezte, hogy elkészült. Egy befőttesüvegbe töltötte, és kitette az ablakpárkányra, hogy a nap jól megsüsse. Csak így fog hatni igazán...

- Gyerünk már! - morogta mérgesen, az órával szemezve. Már csak egy fél óra volt hátra, és végre használható állapotba kerül a lázlevivő bájital.

Harry olyan keservesen sírt és hánykolódott, hogy a szíve majd megszakadt a látványtól.

- Apa! - kiabálta hörögve. - Apah... taníts meg repülni!

Lily száját eltakarva sírt, James azonban könnyek nélkül talán még jobban szenvedett.

- Apa, hol vagy? Ne menj el! Sirius, hol van apa?

Perselusnak megremegtek a szemei. Zavartan szipogott egyet, majd felkelt az ágy mellől, mert már nem bírta hallgatni a gyerek szavait. Órák óta szenvedett már ilyen állapotban, láza pedig egyáltalán nem csillapodott. Türelmetlenül járkált fel-alá a szobában.

- Sirius! - nyújtotta ki a kezeit Harry. - Ne hagyj itt te is!

A férfi nyelt egyet, majd táskája elé térdelt. Lassan turkálni kezdett benne, majd remegő kezekkel kivett belőle egy zöldesfekete főzettel megtöltött üvegcsét, valamint egy ürest. Azaz, csak majdnem volt üres: közelebbről nézve lehetett csak látni, hogy pár, sötétbarna hajszál volt benne. Perselus fogta a szálakat és a főzetbe tette. Jól összerázta, majd egy megalázott pillantással felhajtotta az egészet. Azonnal a torkához kapott: rémes hányingere támadt a gyűlölt százfűlé-főzettől. Elkábult, és elejtette az üveget, ami begurult az ágy alá. Meg kellett kapaszkodnia a szekrényben, mert a teste fura változásnak indult. Érezte, hogy haja megnő, és a lelógó tincseken látta, hogy azok kivilágosodtak. Először nem akart belepillantani a tükörbe, de amikor kinyitotta a szemeit, Sirius Black-et látta visszanézni.

A láthatatlan szellemalakok megdöbbenve nézték, mi történt vele. Sirius eltátotta a száját.

- Ez mit... mit csinál?

Perselus az ágyhoz lépett, és leült Harry mellé.

- Harry, hallasz engem? Nyisd ki a szemed!

A fiú erőtlenül engedelmeskedett. Tekintete egészen fátyolos volt.

- Harry, nyugodj meg, én itt vagyok veled - suttogta oda neki.

- Sirius... hát itt vagy... - mondta az hálásan. - Kérlek ne menj el... ! Úgy félek egyedül!

- Itt maradok veled... De akkor...

Megszólalt az ébresztőóra csörgője. Perselus egy szempillantás alatt lecsapta és már öntötte is pohárba a bájitalt.

- Idd ezt meg - emelte meg Harry fejét, nehogy a torkára menjen a folyadék. - Ettől majd rendbejössz....

- Megígéred?

A férfi elmosolyodott.

- Megígérem...

- Ha... meggyógyultam - folytatta a gyerek felbátorodva -, elviszel... elviszel Skóciába sárkányokat nézni?

Az igazi Sirius arcán legördült egy könnycsepp.

- Én - dadogta Perselus - el-elviszlek... - mondta, nem túl meggyőzően. - Invito sárkány! - suttogta, a fiú szobája felé mutatva pálcájával.

Mikor a fiú vergődött, leverte a polcon pihenő minisárkányt, amit még a Trimágus Tusán húzott ki a zsákból. A pici bestia most ott szunyókált a padlón. Azonnal felriadt, mikor a farkánál fogva valami magával rántotta. Perselus kezébe repült. Először tiltakozva felmorgott, de mikor a férfi Harry mellkasára tette, lenyugodott. Harry arcán boldog mosoly jelent meg.

- Sárkány...

Az állat dorombolva leheveredett.

- Aludj most te is, Harry - simogatta meg a homlokát a férfi.

A fiú megnyugodva bólintott, majd lehunyta a szemeit. Hagyta, hogy betakarják, és pár percen belül nyugodt légzéssel elaludt.

Perseluson akkora megkönnyebbülés lett úrrá, hogy azt hitte, nagy sóhajában leereszt a teste. Még mindig borzalmasan érezte magát, hogy gyűlölt riválisának bőrébe kellett bújnia, de miután letelt az egy óra, sikeresen visszaváltozott.

Harry persze ezt már nem vette észre, úgy aludt, mint akit fejbe vertek. Tanára azonban most már nem mozdult mellőle, csak ült az ágyon, vagy az ágy mellett, és figyelte, ahogy a kölyök pihen.

Lassan másik főzete is összeért, és matt narancssárga színt öltött. Perselus egy fazékban odakészítette magának, és bizonyos időközönként ivott belőle egy-egy pohárral.

- Nem eszik, nem alszik, csak ott ül... hogy bírja? - nézett rá szinte csodálattal James két nap múlva.

- Biztosan köze van a főzethez, amit mindig iszik...

- Milyen jól jött volna néha egy-egy ilyen főzet, amikor tanulni kellett... - merengett el Potter.

Lily elmosolyodott.

- Hogy jut most ilyesmi eszedbe? Hiszen iskolaelsők voltatok: nem hinném, hogy egy ilyen bájitalra szükségetek lett volna... Ugye, Sirius?

Black azonban szokatlanul csendes volt, már a sárkányos incidens óta. Perselus feláldozta a büszkeségét, félretette a régi sérelmeket, és képes volt magára ölteni ellenfele alakját, csakhogy Harryt meggyógyítsa. Ez... Nehéz volt bevallania magának, de hatalmasat nőtt a bőregér a szemében...

Másnap Perselus már igen ramatyul nézett ki. Többnapos és éjszakás virrasztás, valamint két gyilkossági kísérlet és két komoly bájital főzése annyira megviselte a szervezetét, hogy már csak hálni járt belé a lélek. Úgy ült az ágy szélén, mint egy púpos gnóm, és csak meredt maga elé, akár egy halálraítélt.

A sárkányka dölyfösen járkált fel-alá Harry hasán, és büszkén lengette tövises farkát, orrát pedig oly magasra tartotta, mint egy telivér. Meglehetősen mulatságos képet festett, és Perselus néha azon kapta magát, hogy elvigyorodik a buta kabalán.

Délelőtt kilenc óra után Harry mocorogni kezdett. Halkan felnyögött, felszisszent, ahogy megmozdította megvágott kezét, majd kinyitotta a szemeit. Először minden homályos volt. Aztán rájött, hogy olyan koszos a kontaktlencséje, hogy amiatt nem lát semmit. Napok óta nem lehetett már kivéve... Pislogott párat, majd meglátta a fölé hajoló Pitont.

- Hogy érzed magad? - kérdezte az mohón.

- Nem tudom... furán... fáj a fejem...

Perselus hálálkodva az égre emelte a tekintetét.

- Mutasd magad! - tapogatta meg a homlokát, arcát, nyakát, mellkasát, és örömmel állapította meg, hogy a láz már elmúlt, legrosszabb esetben is csak egy enyhe hőemelkedést kell kibírniuk. - Jól van... - mondta elégedetten, és megpróbált mosolyogni, de szemei megteltek könnyel.

Átölelte a felkönyökölő gyereket.

- Utálom a beteg gyerekeket! - mondta keservesen. Harry meghatódva elmosolyodott. - A beteg gyerekekkel mindig annyi baj van! Azt hittem, meg fogsz halni...

A fiú hirtelen nem tudta, mit mondjon. Lassan felhúzta a lábait, hogy normálisan fel tudjon ülni. A sárkányka majdnem legurult a földre.

- Megmentette az életemet... már megint... - mondta mosolyogva. - Én... köszönöm...

Perselus megtörölte az arcát.

- Nagyon régóta... vagyok ilyen állapotban? Én... nem emlékszem semmire... csak... arra, hogy Siriusszal álmodtam...

Az igazi és az ál-Black is elmosolyodott.

- Azt ígérte, elvisz sárkányt nézni Skóciába... fura, mi?

- Az... Most egyél és igyál egy keveset, különben le fog gyengülni a szervezeted... - mutatott a tanár a tálca finom kekszre és csokoládéra, valamint a bödön teára.

Míg Harry eszegetni kezdett, érdeklődve nézett körbe.

- Szép kis boszorkánykonyhát csinált a szobából... - vigyorgott.

- Ah, ne is mondd... ilyen tróger munkát még sohasem csináltam... - nézett az asztalra és a rengeteg mosatlanra Perselus. - Suvickus!

Minden, ami eddig koszos volt, mintha tisztára sikálta volna magát, mert egy szempillantás múlva minden ragyogott a tisztaságtól.

- Na és a játékok?

- Az unokatestvéred szobájából hoztam át őket, hogy melegen tartsanak... meg legalább puhák...

- Nekem sohasem voltak játékaim... - mondta a fiú elszontyolodva. - Hm, sárkány! - vigyorodott el újra a pici bestia láttán. - Hú, ráültem a farkára! - harapott az ajkába a nyivákoló lény láttán. - Szegény... Ne haragudj! - búgta vigasztalón és közelebb hajolt. - Áh, köszönöm! - vette át a kontaktlencsés dobozkát és a folyadékos flakont. - Már azt hittem szétmegy a szemem...

Kivette a lencséket, és ivott egy jókora bögre teát, majd visszafeküdt aludni.

- Adj egy takarót - nyögte Perselus, aki leült a földre.

Magára húzta a puha vackot, oldalra fordult, és szinte abban a pillanatban elaludt...

Arra ébredt, hogy melege van. Kínlódva fordult egyet és arrébb lendítette a karját, de óvatlanul rátette egy lehullott plüssállatra, mely hangosat sípolt. Perselus összerázkódott az ijedtségtől. Kábán felült, majd szorongatni kezdte a bűnös játékot.

- Azt ne bántsa! - hallotta Harry hangját. A fiú ott feküdt vele szemben a padlón, az állát támasztva. - Mikor kicsi voltam, mindig szerettem volna egy olyat, de csak Dudleynak vették meg...

Piton kelletlenül átnyújtotta a csipogó pingvint.

- Mondja, nem éhes? - vigyorodott el kajánul a kölyök. Hasuk elárulta, hogy mindketten azok. - Bátorkodtam rendelni egy kis vacsorát... - húzta hirtelen maga elé a négy pizzásdobozt. - Evett már pizzát? - kérette magát még egy kicsit. - Ha igen, az semmi ehhez képest! - ült fel virgoncan. - Rodrigo süti errefelé a legfinomabb pizzát!

- Na jó, de négy dobozzal? - fintorgott a tanár.

- Beverjük egy szempillantás alatt! Tessék! Lásson hozzá, mielőtt kihűl!

Perselus is felült, hátrasimította a haját, hogy legalább ne nézzen ki túl ziláltnak. Miközben saját pizzaszeletét majszolgatta, fellapozta bájitalos könyvét, és a „Hatások, mellékhatások” alpontot kezdte nézni annál a főzetnél, amit Harry ivott meg.

Tapasztalható túlzott jókedv és heveskedés, ha páciensünk újra erőre kap. A babér nem véletlenül az igazság-szérumok kedvelt alapanyaga: betegünk megfigyelhetően nehezen tud majd hazudni gyógyulás után vagy két napig...

A férfi belemosolygott a szalámis-kukoricás pizzaszeletbe, és tovább hallgatta az ideiglenesen hiperaktívvá vált fiú lelkes beszédét...  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés