II. rész

Míg Dean Thomas a megbeszélés után lecsapott a griffendélesekre fotózás céljából, addig Ron és Harry csokoládét majszoltak a hálószobájukban.

- Szóval jó volt?

- Hihetetlenül jó volt - nyúlt el Harry az ágyon. - Sohasem éreztem még ilyesmit... - mondta elmélázva. - Annyira hiányzik...

- Nem semmi - sóhajtott Ron irigykedve.

- Na és ti? - pillantott fel barátja kíváncsian.

- Hogyhogy mi?

- Hát te is Hermione. Veletek mi van?

- Hát... együtt vagyunk...

- Erre magamtól is rájöttem - kacsintott Harry. - És?

- Mi és?

- Hát... tudod... - vigyorgott barátja sejtelmesen. - Volt már valami a puszin és kézfogáson kívül?

Ron kihúzta magát, és elvörösödött.

- Természetesen nem! Hermione és én... mi még... szóval mi még csak nagyon az elején járunk a kapcsolatunknak... - dadogta.

- Csak gondoltam, megkérdezem - kuncogott Harry, majd bekapott egy gumicukrot, amitől a nyelve villás alakúra vált, és kilógott az orrlyukain. - Afta - mondta pöszén, látva az eredményt. - Sred ész Csorcs etyre ijeftőbbeg...

Ron elkacagta magát a látványtól.

- Várj, megnézem, hogyan múlik el a hatása. Lássuk csak... - nézegette a papírját. - Meg is van. Igyál egy pohár meleg vizet.

Pár perc múlva, mikorra Harry nyelve visszakerült a rendes helyére, Ronból kibukott a kérdés.

- Miért mondtad azt, hogy lecserélnél?

- Hogyhogy miért? Így sportszerű. Ha van valaki, aki jobban játszik nálad, miért ne játszhatna ő?

- De hát... azt hittem... - motyogta barátja.

- Ron, mi a baj?

- Áh, semmi, mindegy...

Ron visszamászott az ágyára, bebújt a takaró alá, és nem szólt aznap este semmit...

Másnap reggel, a gyógynövénytan óra előtt Harry egyedül ballagott a nagyterem felé, hogy egyen valamit. Az egyik elágazásnál a Hugrabug prefektusába ütközött.

- Hello Ernie! - köszönt rá haloványan mosolyogva.

- Szia Harry. Miért lógatod az orrod? - tette a vállaira a kezét MacMillan, miközben tovább mentek.

Harry felsóhajtott.

- Valahogy nem úgy sült el a tegnapi kviddicses megbeszélés, ahogy szerettem volna... Nem is gondoltam volna, hogy kapitánynak lenni ilyen nehéz...

- Hogyhogy?

- Szerinted is sportszerűtlenül előnyhöz juttatom a közeli barátaimat? - tette fel a nyomasztó kérdést Harry, ami tegnap este óta a fejében motoszkált.

Ernie vonásai megenyhültek.

- Ronra gondolsz? Figyelj, Harry. Mindig lesznek olyanok, akik igazságtalannak fogják tartani, ezt, vagy azt, amit csinálsz. Nem fogsz tudni mindenki elvárásainak megfelelni, de nem is hiszem, hogy kellene. Ami fontos - kacsintott rá -, hogy a saját lelkiismereteddel el tudj számolni. Ha úgy érzed, hogy Ron a csapatba való, mert tehetségesen játszik, akkor oda is való. De ha nem, ne a barátságotok miatt hunyj szemet a dolog felett. Az őszinteséged sokkal többet fog érni az ő szemében is, majd meglátod.

Ernie szavai valamelyest megnyugtatták Harryt, és ennek köszönhetően alig vette észre, hogy elrepült az első hét, amit az iskolában töltöttek. Az összes órán ugyanúgy folyt a tanítás, mint korábban. A pótkurzusok egyelőre még nem indultak be. Piton a csoport előtt is bejelentette a minisztériumi határozatot, és sikerült mindenkit megrémisztenie a közelgő megmérettetéssel kapcsolatban. A többi tanár, akiknél Harrynek plusz órákra kell majd járni, szerencsére nem állított ilyen feltételeket. Így amint lementek a bájitaltan felmérők, az összes kurzus egyszerre fog majd beindulni - legalábbis McGalagony professzor ezt ígérte.

Szerdán az új „sötét varázslatok kivédése”-tanárnő, Rowena Dareling miatt izgultak sokan közülük. Harry is kíváncsi volt, hogyan fog hozzá viszonyulni a nő, Hermionét azonban nem tudta meggyőzni: az első napi komolytalan pontosztogatás óta valahogy furcsán nézett a nőre.

- Jaj, hagyd már, Hermione. Inkább örülnél neki, hogy ilyen fiatal és laza tanárunk van - kapott be még egy kekszet Ron óra előtt.

- Hogy ülünk? - kérdezte Neville, de mikor látta, hogy a megszokott Ron-Hermione és Dean-Seamus párosok már leültek egy-egy padhoz, a vigyorgó Harry mellé huppant le.

- Figyeled, hogy beültek a mardekárosok az első padokba? - suttogta Harry huncutul.

- Gondolom, azt remélik, hogy megint rövid szoknya lesz a tanárnőn. Jellemző... Te Harry, tényleg - mondta halkabban -, idén mi lesz a DS-edzésekkel?

- Még nem tudom. Attól függ, Dareling professzor hogyan fog tanítani. Ha ad elég gyakorlati feladatot, azt hiszem, nem lesz gond. De ettől függetlenül én is örülnék egy kis ráadásnak - kacsintott rá az.

Csak az ajtó becsukódásának zörejére figyeltek fel, egyáltalán nem hallották, hogy a tanárnő közeledik.

- Jó napot mindenkinek - köszönt rájuk a nő kedvesen, és szinte hangtalanul az asztalához sétált.

Harry úgy vélte, a lapos talpú, csillogó köves szandál áll a dolog mögött. A nő világos, vajszínű talárját felakasztotta a fogasra a sarokban, megigazgatta hasonló színű könnyű ruháját, majd a katedrára lépett. Szoknyájának áttetsző, és selymesen puhának tűnő rétegei közt néha-néha elővillantak lábai, ahogy haladt. Draco ajkai elismerő, pajzán vigyorra húzódtak.

- Rowena Dareling professzor vagyok, az új „sötét varázslatok kivédése” tanárotok. Azok kedvéért mondom, akik még nem tudják, hogy valaha én is ezeket a padokat koptattam, igaz, a Hollóhát színeiben. Örültem, mikor Dumbledore igazgató úr felkért az állás betöltésére, hiszen az előző munkahelyemen elég sok tapasztalatot szereztem a sötét varázslatokat illetően.

Monstro keze a magasba lendült.

- Igaz, hogy a tanárnő a Durmstangban tanított?

- Igen, így van.

Az elhíresült iskola nevének hallatán Parvati és Lavender sutyorogni kezdtek, és gyanakvó szemmel méregették a professzort.

- És miért hagyta ott azt az iskolát? - kérdezte Draco hunyorogva.

- Elég kaotikus állapotok uralkodnak most arrafelé, amióta az igazgató úr nyomtalanul eltűnt... - felelte Rowena kissé elkomorodva. - Jobbnak láttam visszajönni. De... Legyen is ennyi elég, olvassunk egy névsort! - nyúlt a pergamenjéért.

Készített magának egy ülésrendet, miközben a neveket szólította. Néha meg-megállt egy-egy embernél, ha volt valami kedves mondanivalója az illetőhöz. Parvatinál például megjegyezte, hogy egészen biztosan nem tudná megkülönböztetni az ikertestvérétől, a hollóhátas Padmától. Ronnál nem tudta megállni, hogy ne említse meg Ginny ügyességét, és hozzátette, reméli, hogy bátyuskája hasonlóképpen tehetséges a sötét varázslatok kivédését illetően. Neville-re vetett egy jelentőségteljes pillantást a „Longbottom” név elhangzása után, Seamus és Dean fülig érő vigyorán mosolygott egyet, ahogy Harry nevető szemein is. A mardekáros Blaise Zabini nevén elcsodálkozott, és megjegyezte, hogy ilyen különleges vezetéknévvel még nem találkozott. Millicent keresztnevét is szépnek találta, és kibökte: nemrég olvasott egy mugli könyvet, abban is volt egy szereplő, akit ugyanígy hívtak. Draco Malfoy, és a körülötte ülő Nott, Crak és Monstro nevénél azonban közömbös maradt az arca. Mindent összevetve Harrynek úgy tűnt, a nagytermi komolytalankodás ellenére elég elvarázsolt nőnek tűnik új professzoruk; talán egy kicsit túl törékenynek és érzékinek. Vajon hogy képes, morfondírozott el, egy ilyen ártatlannak tűnő fiatal nő sötét varázslatokkal szemben helyt állni? És hogy volt képes egy ilyen jól neveltnek és szelídnek tűnő nő beleszeretni egy olyan életrevaló, vidám, kalandokat kedvelő férfiba, mint amilyen Sirius volt?

- Harry? - hallotta a nevét a nő szájából. Végre feleszmélt Neville folyamatos bökdösésére. - Harry, mi a probléma? - kérdezte a professzor kíváncsian.

Harry azonnal felpattant a székéről.

- I-igen? - nyögte.

- Még el sem kezdődött az óra, mégsem figyelsz - kapta a kedves megrovást. - Nem tudsz koncentrálni valami miatt?

- Biztos megint a hangok, ugye Harry? - vihogták el magukat Notték, egy lenéző pillantást vetve Potterre.

- No de Theodore - csóválta meg a fejét Rowena. - Egy pont a Mardekártól - vonta össze a szemöldökét. - Nem érzed jól magad, Harry? Ha gondolod, elkísérhet valaki a gyengélkedőre...

- J-jól vagyok, én csak... elbambultam... - vallotta be elpirulva. Halk kuncogást hallott a többiek felől.

- Nos - sóhajtott a tanárnő mosolyogva -, akkor majd óra után te rakod fel a székeket, ha kimentek a többiek. Utánatok már nem lesz tanítás a teremben.

- Igenis, professzor.

- Leülhetsz.

Harry helyet foglalt, és zavarában magát ócsárolta, amiért sikerült ilyen rossz képet kialakítania magáról a nőben. Mit fog most gondolni róla? Ráadásul Malfoy kárörvendő pillantását is sikerült elkapnia. De egyvalamire talán jó volt ez a szerencsétlen közjáték, gondolta. Legalább nem fogják azt hinni a többiek, hogy a nő kivételezik vele.

- Az igazgató úrtól megkaptam a tavalyi RBF-eredményeiteket. Örömmel látom, milyen sok ügyes diákom lesz ebben az évben. Rögtön tíz kiváló ebben a csoportban! Ez bizony nagyon szép teljesítmény. Remélem, alig lesz dolgom - kacsintott rájuk. - Mordon professzor és Lupin professzor feljegyzéseit is áttanulmányoztam. Umbridge tanárnő órái, mint láttam, inkább elméleti alapokra helyezték az oktatást - vigyorodott el kényszeredetten. - De... sebaj. Amit az előző tanévben nem sikerült a gyakorlatban elsajátítani, azt idén bepótolhatjuk. És megjegyzem, az elmélet legalább olyan fontos, mint a gyakorlat. Látom, Mordon professzor a hatodikos anyagból már egy jókora adagot áttárgyalt veletek... a... - kutatott a sok pergamen között - a... igen, megvan, a főbenjáró átkokat.

- Szóval azokkal idén már nem fogunk foglalkozni? - kérdezte Draco.

- Nem, Draco, esetleg csak érintőlegesen. Ezek tanítása is szigorú korlátokba ütközik. Fontos, hogy megtanuljátok az elméleti alapokat, de használatukat a törvény tiltja - pillantott fel az utolsó szóra. Draco szeme megvillant.

- Azt is megtanuljuk, hogyan védekezzünk egy vérfarkas ellen? - tette fel a pimasz kérdést Pansy Parkinson.

Hermione megforgatta a szemeit, de Harry kezei ökölbe szorultak. Már várta, mikor rukkolnak elő a mardekárosok valamilyen gonosz megjegyzéssel Remust illetően.

- Arra gondolsz, hogy... Áh, értem. Megnyugtatlak benneteket, Lupin professzor egyáltalán nem veszélyes a körülötte élőkre. Ha jól tudom, maga a miniszter kezeskedett érte, ez pedig azért nagy szó. Lupin professzor valóban vérfarkas, de ez havonta csak pár nap kiesést jelent az életéből. Ugyanolyan ember, mint te vagy én, Pansy, és meg is érdemli, hogy így kezeljék. Most pedig... - lépett vissza a tanári asztal mögé - lássuk a mai témát. Ma egy viszonylag egyszerű fejezetet veszünk át, és kicsit kapcsolódunk is a varázslények gondozásához. Az olyan kígyókról és egyéb hüllőkről lesz szó, melyek varázslók vagy boszorkányok tulajdonában állnak.

A diákok kinyitották a könyveiket, és az előttük heverő pergamenlapokra jegyzetelni kezdték, amit a tanárnő mondott. Részletesen tárgyalták a leguánok különböző, muglik által nem is ismert alfajait, a bódító váladékot fecskendező gyíkokat. De megemlítették a kaméleonokat is, melyekről a muglik azt hiszik, maguktól veszik fel környezetük színét, pedig természetesen működő kiábrándító-bűbájjal bélelt a bőrük: ezért képesek bármilyen színhez és környezethez alkalmazkodni.

- ... a kígyók a legritkábbak. Tartásuk veszélyes és körülményes, hiszen az emberi szóból semmit sem értenek - folytatta Rowena rendületlenül. - Csak a mágikus erejű képesség, az úgynevezett párszaszájúság segítségével lehet parancsolni nekik.

A falnál álló terráriumhoz lépett, elhúzta előle a leplet, hogy mindenki láthassa.

- Őt Hagrid szerezte be a kérésemre, de csak ideiglenesen, persze. Nincsenek méregfogai, ne féljetek - nyugtatta meg Lavendert és barátnőjét. - Mindenki jól látja? Helyes. Mi a teendő, ha egy kígyóval találjuk szembe magukat? Igen, Hermione?

- Óvatosan kell mozognunk, alig észrevétlenül, hogy ne izgassuk fel az állatot, mert akkor az egy szempillantás alatt megtámadhat minket.

- Köszönöm - szakította félbe, hogy más is sorra kerülhessen. - És hogyan fogunk meg egy példányt? Nem ilyen nagyot, persze - mosolyodott el -, hanem egy kisebbet.

Parvati jelentkezett.

- Tessék.

- Egy V alakú bottal kell leszorítani a fejét a földhöz, hogy egyáltalán közel merészkedhessünk hozzá. Aztán a fejénél kell megfogni... és úgy tartani a száját, hogy ne támadhasson... azt hiszem.

- Helyes - mosolyodott el a professzor. - Két pont a Griffendélnek. Nos, ettől eltekintve nem sokat tehetünk egy kígyóval... Igen, Seamus?

- Tanárnő, Harry párszaszájú. Nem nézhetjük meg, hogy beszél ezzel a példánnyal?

Harry nyelt egyet, és elég kellemetlenül érezte magát, ahogy minden szempár rá szegeződött.

- Ó... ezt nem is tudtam, Harry. Gyere ki nyugodtan, mutasd meg a többieknek, ha már ennyire kíváncsiak... - pillantott rá a tanárnő töprengő szemekkel. - Persze, csak ha szeretnéd.

- N-nem gond - sóhajtotta Harry. - Mit mondjak neki? - nézett diáktársaira.

- Hát... hogy másszon elő a terráriumból! - lelkendezett Seamus.

- És ha rátekeredik valakire? - borzadt el Pansy. - Meg is ölhet minket!

- Dehogy! Azért vagyok itt, hogy segítsek, ha bántana - de nem fog.

- És ha a tanárnőre tekeredik rá?

Rowena egy pillanatra elnémult, és zavartan pillantott a gyerekek szemeibe.

- Hát... akkor remélem, valaki lesz olyan ügyes, és ráküld egy bénító átkot... - vonta meg a vállait. - Aki fél, az felülhet a pad tetejére.

Felesleges volt mondania, mert szinte mindenki így tett. Parvati azonban még a lábait is maga alá húzta, úgy félt.

- Nos, rajtad a világ szeme, Harry - bíztatta mosolyogva Rowena a fiút.

Harry megköszörülte a torkát, majd a kígyó nyitott, sötét szemeibe pillantott. Sejtelmesen sziszegő hangot adott ki, melyet a többiek nem értettek, pedig csupán annyit kérdezett az állattól, hallja-e, érti-e, amit mond. A lusta hüllő felemelte a fejét, és bólintott, amin többen felsikoltottak. A tanárnő csendre intette őket. Ő is ugyanolyan kíváncsian nézte, mint szerepel Harry, akárcsak volt párja, Sirius, aki James-szel és Lilyvel a tanári asztal szélén ülve figyeltek.

Harry elhúzta a terrárium fedelét, majd sziszegve azt kérte a kígyótól, kússzon elő, tegyen a padok közt egy kis cikkcakkos útvonalat, majd álljon meg a tanári asztal tetején. Az állat jókedvűen megköszönte, hogy egy kicsit mozoghat, és teljesítette a fiú összes kívánságát. Igaz, az asztalon a pergamenek kissé összegyűrődtek, miután elkúszott fölöttük, de sikerült gond nélkül visszaküldeni a helyére. Miután Harry rázárta a tetőt, fellélegzett mindenki.

- Bravó! - mosolygott Rowena, és megtapsolta a fiút, melyhez lassan a többiek is csatlakoztak. - Öt pont a Griffendélnek. Üljetek le, üljetek le. Lássuk csak... - pillantott az órájára. - Hát, úgy néz ki, bármelyik pillanatban vége lehet az órának, úgyhogy azt mondom, pakolhattok. Házi feladatként vegyétek át a tankönyv hármas, négyes, hatos és nyolcas fejezeteit - a többi nem kell: olyan kígyók nem őshonosak Nagy-Britanniában. Találkozunk a következő órán - mondta búcsúzóul.

Tanítványai lelkendezve pakolásztak, és nem győztek betelni a remek órával. Egymásnak mesélték, mi tetszett nekik a legjobban, mennyire jó tanárnőnek tartják Dareling professzort, és Seamus még azt is felajánlotta, hogy rajongói klubot hoz létre neki. A lányok persze csak mosolyogtak az ötleten. Harry már megint utolsónak maradt a teremben, és elkezdte felrakosgatni a székeket.

- Köszönöm - mondta a nő, miközben összeszedte a papírjait. - Harry, biztos, hogy minden rendben volt? Piton professzortól hallottam, hogy hétfőn nem voltál valami jól az óráján...

- Ó, semmi baj! - nyugtatta meg Harry. - Azóta már minden rendben van. Az csak pillanatnyi rosszullét volt, és nem is tartott sokáig.

- Hát... rendben - vonta meg a vállait Rowena. - Remekül szerepeltél a mai órán, az álmodozást leszámítva.

- Sajnálom... - motyogta a fiú.

- Nem is tudtam, hogy értesz a kígyók nyelvén...

- Pedig benne volt egy csomó újságban tavaly... Erről cikkeztek vagy egy hétig... Mindenki rögtön sötét varázslónak meg elmebetegnek hitt... ezért csúfolnak Malfoyék mindig agyalágyultnak...

A professzor azonban mosolyogva átkarolta a vállát.

- Ne is törődj az ilyen gyerekes butaságokkal. Ritka képesség, de még jól jöhet. Gyere, menjünk vacsorázni, a barátaid is már biztosan várnak.

A vívás kurzus minden tekintetben alulmúlta Harry várakozásait. Annyiból állt csupán, hogy Remus összegyűjtötte a jelentkezőket, akik szép számmal meg is jelentek. Madame Malkin talárszabászatából különböző segédek jöttek, akik méretet vettek a diákokról, és megígérték, hogy egy héten belül baglyok útján mindenki kézhez kapja a megfelelő méretű védőruhát.

Emellett Remus tartott egy kis elméleti bevezetést a vívás kialakulásáról, a táblán megjelentek a történelem folyamán használt és állandóan csiszolódó formájú kések, kardok és egyéb szúrófegyverek. Dean bőszen rajzolgatta, amit csak lehetett, a többiek azonban feladták, és elhatározták, hogy az ábrákat majd lemásolják Thomas pergamenjeiről.

- Akkor ma még kardot sem fogunk a kezünkbe venni? - lohadt le Seamus és Justin lelkesedése. A Patil-ikrek is csalódottak voltak: ők mindenképpen egymás ellen szerettek volna a pástra lépni.

- Sajnálom, de nem - mosolygott a férfi. - Legyetek türelemmel a jövő hétig. Akkorra már minden készen áll ahhoz, hogy megkezdhessük a tanulást.

A gyerekek az orrukat lógatva hagyták el a termet, ahol az eligazítás volt, és Harry alig hitte, hogy kibír még egy hetet, az órára várakozva...

A hétvégén meg is voltak a kviddics-csapat első edzései. Míg Ron, Ginny, Andrew és Jack bemelegítő repülést tartottak a lefoglalt pálya felett, Harry ellátta az újoncokat különböző instrukciókkal.

- Örülök, hogy mind el tudtatok jönni - mosolygott rájuk. - Senki se érezze, hogy hátránnyal indul a többiekkel szemben - mondta főleg a lelkes elsősöknek, akik a szabályok kikötései ellenére szintén eljöttek a válogatásra. - Javaslom, csatlakozzunk a többiekhez odafenn, repüljünk egy pár kört, csak hogy érezzétek, milyen, mikor az ember kviddicspályára lép.

Mindenki felült a seprűre, az elsősök az iskolai példányokra, a többiek a sajátjaikra - már akinek volt. Harry előrelendült, felröppent jó magasra, majd megállt, hogy megnézze, mindenki tudja-e követni. Az elsősök, akiknek még csak most voltak az első repülés-órái Madame Hooch-csal, néha igencsak megremegtek, így Harry úgy döntött, nem mennek annyira magasra, mint a többiek. Először csak lassú köröket tettek a pálya körül, majd cikkcakkban elrepültek a karikák és a lelátók között. Nem lehetett tudni, hogy az elsős Julia Stolpins azért sikoltozott-e, mert élvezi a száguldást, vagy azért mert fél, de végig az ő hangját lehetett hallani.

- Most egy kicsit gyorsítunk a tempón! - kiáltotta hátra Harry, majd előredőlt a seprűnyélen, szeretett Tűzvillámján, és meredek szögben lefelé vágtázott. A többiek több-kevesebb sikerrel igyekezték utánozni a mozdulatait, de hidegvérrel csak az idősebbek mertek hasonló merészséggel előrebukni. A hat elsős közül mindössze a szőkésbarna hajú, vékonyka Mark Zamberg volt az, akinél Harry rutinos ügyességet figyelhetett meg. A kölyök szorosan markolta ugyan a seprű nyelét, de mikor a sikoltozó Julia egyszer majdnem nekiütközött, ügyesen lendült félre, és tett egy félkör alakú kanyart, amivel az egész bagázs elejére tudott vágni. Harry nyitva tartotta a szemeit, úgy figyelte a mozdulatait, és úgy érezte, megtalálta az egyik hajtóját. Később persze hiába könyörgött McGalagony professzornak, az nem engedte el az elsőéveseket sújtó szabályt. Így Harry, mikor kettesben tudott maradni a fiúval, megsúgta neki, hogy roppant tehetségesnek tartja, és bár nem veheti fel elsősként, kérte, hogy maradjon továbbra is a közelükben. Figyelje a csapatot - a többi hajtót - játék és edzés közben, ha lehet, gyakoroljon is velük, lesse el a különböző mozdulatokat, és másodéves korára szépen kikupálódik majd. A lelkes kisfiú úgy örült, hogy majdnem hasra esett a seprű nyelében, mikor leszállt róla.

A harmadéves Wilbur, aki utálta, ha így hívják, és megkért mindenkit, hogy Willnek szólítsa, szintén jól repült. Könnyedén vette a különböző akadályokat, és még arra is jutott ideje, hogy elkapta az egyik lány hajpántját, ami az egyik pörgés alkalmával leesett a fejéről. Repülés közben folyton beérte Harryt, és hiba nélkül követte a manővereit. Hasonlóan jól csak a negyedéves Veronica Morgenstern repült, akit Harry azonnal bevett a csapatba. A lány boldogan ugrott a nyakába és nem győzött hálálkodni. A többieknek Harry megköszönte a részvételt. Mikor három újdonsült választottjával a már jó ideje gyakorló csapattagok felé repültek, megfigyelte, hogy Ron folyton Hermione felé pillantgat. Egyszer ki is hagyott egy kvaffot, mert integetett a lánynak. Harry összevonta a szemöldökeit. Nem lesz ez így jó...

Odalenn Hermione az egyik tankönyvüket lapozgatta, mikor valaki elárnyékolta előle a napot.

- Szia Luna - köszönt rá a lányra.

- Helló.

- Hát te? Hogy kerülsz ide? - kérdezte mosolyogva.

- Ipari kémkedés, meg minden - vonta meg a vállát a másik lány, és leült mellé. Hermione utálta, hogy Lunánál sosem lehetett tudni, mikor beszél komolyan, és mikor viccel. - De úgy látom, ezzel nem vagyok egyedül - bökött oldalra.

Hermione elnézett mellette, és megpillantotta Chot, amint barátnőjével, Mariettával az eget - pontosabban Harryt - kémleli.

- Mit keres ez itt? - kérdezte nem kis gúnnyal a hangjában.

- Úgy néz ki, hogy amióta Roger Davies elballagott, Harry lett az ügyeletes kviddicsező szívtipró a suliban.

- Tanárokat is látok - motyogta tovább Hermione.

Lupin az ég felé mutogatva magyarázott valamit Rowena-nak, akinek a ruháját folyton meglebegtette a szél, de Piton is ott volt Dumbledore társaságában.

- Ennyit arról, kik az új titkos fegyvereink... Minden csapat tudni fog az új összeállításról...

- Titkos fegyver? Hiszen még csak most kerültek be a csapatba. Egyébként a többiek se állnak jobban, ne aggódj.... 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés