Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott

Megjegyzés: negyvenedik fejezet

Megjegyzés 2: egy csomó kviddics és pongyolább fogalmazás, mint eddig bármikor… nem tudom, miért nem vagyok mostanában elégedett a fejezeteimmel… L

Felkerült: 2005. július 8.

Keserű boldogság

Harry úgy érezte, madarat lehetne vele fogatni. Pitont hamar ráncba szedte az iskola javasasszonya, köszönhetően a férfi erősebb fizikumának. Remus ugyan kicsit több ápolásra szorult, tekintve, hogy farkaskórban szenvedett, de alapvetően egyikük sem leledzett sokáig a betegágyban. Örömteli volt hősies tettük elismerése is: míg Remus szerénykedve, addig Perselus inkább faarccal vette át az ezüst Merlin-díjat - a tanulók legalábbis ezt látták a Reggeli Próféta másnapi számában.

Ron és Hermione sejtették, hogy savanyú a szőlő Piton számára, hiszen ő már három éve a díj birtokosa lehetne, ha annakidején nem segítenek megszökni Siriusnak. És most, a sors fura fintorának köszönhetően megint a Black-családdal kapcsolható össze a díj megszerzése. Harry kiállt a férfi mellett, kijelentve, hogy ez már biztos nem lehet véletlen, és hogy úgy tűnik, a díj eleve neki volt ítéltetve. Mindez azonban nem változtatott közös véleményükön: mely szerint mindkét férfi megérdemli, amit kapott.

Szerencsésnek volt mondható, ahogy a sajtó velük foglalkozott, mert így kevesebb figyelem kísérte a három kiszabadított fogoly felépülését, illetve azokét, akik ténylegesen a kórházba szállították őket. Nem egyedül a két roxfortos tanár érdeme volt megmenekülésük: a Rend is kivette a részét a menekítésükből. Kínos lett volna, ha valamely zugfirkász kérdezősködni kezdett volna, miként kerültek a Weasley-fivérek és Fleur Delacour a közismert Szent Mungó kórházba, miközben a két kitüntetett minden erejével Lestrange Roxfortba történő szállítását intézte. A három jó barát azonban sejtette, hogy igazgatójuk időben elkendőzte a sikamlós részleteket, hogy a Rend tevékenysége az utca varázslója és boszorkánya előtt legalább még egy kicsit titokban maradhasson.

Bellatrix továbbra is a gyűlölt kastély cellájának vendégszeretetét volt kénytelen élvezni, hiszen nem találtak olyan fegyházat, ami megfelelően szökésbiztos lett volna. Büntetéséről és sorsáról semmi sem szivárgott ki, csupán annyi, hogy ismét a Wizengamot fogja tárgyalni ügyét. Ennek időpontja azonban szigorúan titkos volt, mert a tagok attól tartottak, hogy a Halálfalók esetleg mozgósítják magukat, csapást intéznek a tárgyalás napján, és kiszabadítják a foglyot. Roxfortban a lehető legnagyobb őrizet vette körül: huszonnégy órás felügyelet, egy őr állandóan a cellájában tartózkodott - fegyvertelenül, nehogy Bella megkaparintson egy pálcát -, másik öt pedig a rácsokon, kívül felhatalmazva arra, hogy akár a főbenjáró átkokat is végrehajtsák, ha kritikus rendbontást rendezne a nő. Céljuk az életének megóvása volt, hiszen az információk, melyekkel szolgálhatott, hasznosak voltak mindenki számára. Mindenét elvették hát, amivel kárt tehetett volna magában. Senki sem látogathatta meg, csak Dumbledore kíséretében. E különlegesen óvatos bánásmód miatt hamar prominens fogollyá vált.

Tulajdonképpen senki sem sejtette, mit tervez vele az igazgató, de mikor megbeszélésre került sor, és Dumbledore az irodájába hívatta a két professzort, valamint a Rend iskolában tevékenykedő tagjait, Harry is be szándékozott surranni. Mivel részletesen tárgyalták a fogolytartás körülményeit, Mrs. Weasley, George, Bill is bemehetett, és Ronnak is sikerült beszivárognia, miután eleget könyörgött édesanyjának. Dumbledore szemet hunyt a dolog felett, hiszen mégiscsak bátyjairól volt szó, de Ginnyt már nem volt hajlandó beengedni. Az adott napon tehát Ron és Harry is ott sorakozott a többiekkel, Hermione pedig szinte irigykedve grimaszolt mellettük. Piton azonban, mikor meglátta Pottert, megengedett magának egy gonosz kis vigyort, és elhessegette a fiút. Harry kiemelte inge alól a nyakláncot és rajta a medált, hogy emlékeztesse a férfit: azt pont tőle kapta a pályaudvaron.

- Sajnos a beavatási szertartáson nem estél át, így nem jöhetsz be. Az csak jelképes…

Harrynek az arcára fagyott a mosoly.

- Ne már.

Remusra pillantott, aki kedvese, Tonks kezét fogta. A fiatal nő egészen kivirulva gyönyörködött párjában.

- Remus, ez igaz?

Perselus pillantása, melyet Lupin felé küldött, nagyon komisz volt, amiből Harry sejtette, hogy nem sok valóságtartalma lehet az iménti állításnak. Remus azonban cinkosan megrántotta a vállait, és rámosolygott.

- Sajnálom, Harry - szabadkozott Ron, aki remélte, hogy barátja bejuthat.

A fiú azonban nem jött el mentőöv nélkül. Megbökte Hermione oldalát a könyökével, és a folyosó vége felé terelte, azt színlelve, hogy szomorkodva távozik. De amint befordultak a lánnyal, benyúlt a táskájába, és előkotorta apja köpönyegét. Mindketten alábújtak, és nesztelenül visszasompolyogtak, arra számítva, hogy a tömeggel együtt beférnek az ajtón. Bill be is csukta az iroda ajtaját, a két settenkedő pedig elhelyezkedett Mrs. Weasley mögött - hiszen Harry tudta, hogy Dumbledore átlát a lepel könnyed anyagán. A nő azonban nem várt mozdulatot tett hátrafelé, mellyel rálépett Hermione lábára. A lány majdnem felsikkantott, de Harry még idejében befogta a száját. Mrs. Weasley viszont meghallotta a nyikkanást, és kalimpálva félreugrott rémületében. A nagy heveskedésben a két rejtőzködő hanyatt esett, és derékig lecsúszott róluk a lepel.

- Most megbuktál volna a „lopakodás és rejtőzködés” vizsgán - kuncogott Tonks.

- Harry, te sose adod fel? - kérdezte Dumbledore szerény meglepődéssel a hangjában.

Hermione borzalmasan szégyellte magát, amiért lebuktak, Harry azonban igyekezett úgy feltápászkodni, hogy összekaparjon valamit méltóságából.

- Láthatja… - motyogta zavartan.

- Meg kell kérjelek arra, hogy elhagyd az irodámat.

- Ez nem igazságos! Miért lehet itt mindeni, csak én nem? Sirius a keresztapám volt! Tudnom kell, mit terveznek ezzel a nővel…!

- Majd egy másik alkalommal.

- Ron úgyis el fogja mondani!

- Nem, ha megkérem, hogy tartsa titokban. És most, Harry, ha továbbra is ellenszegülsz a kérésemnek, kénytelen leszek pontot levonni a…

- Gyere, menjünk… - ráncigálta Hermione a talárját.

Ám Harry ott állt még pár pillanatig, mélységes haraggal eltelve, és a legtöbben egyenesen iszonyodtak a tekintetétől. Nem is igyekezte véka alá rejteni ellenszenvét. Csak idővel figyeltek fel öklének remegésére, majd arra a pár darab, csillogó fémdarabra, mely a szőnyegre hullott. A szép főnix-medál összetörve hevert a lábaiknál. Rowena a szája elé kapta a kezét, úgy megdöbbent. Harry, hogy nyomatékot adjon mélységes megvetésének, melyet kizárása gyújtott benne, még rá is taposott, majd szó nélkül elhagyta a helyiséget.

- Értesz ahhoz, hogyan sokkold a népet - ült le melléjük a vacsorán Ron.

- Ron, kérlek… - próbálta csendre inteni kedvese.

Harry nem szólt, csendben táplálkozott.

- Dumbledore tényleg megesketett, hogy még ne mondjak el nektek semmit - folytatta barátjuk, mert úgy érezte, ő is kiveheti a részét barátja haragjából. - Azt mondta, neked majd külön el fogja mondani, amit szeretne… képzelheted, hogy sárgultunk mind az irigységtől.

- Ron, ne légy nevetséges - szólalt meg végre Harry. - Inkább… fogd be, jó?

- Csak jót akar neked. De nem akarja, hogy megint meggondolatlanul filozofálgass olyan dolgokon, melyekre még nem értél meg lelkileg. A magánakciókról nem is beszélve…

- Pont ő az, aki erre rákényszerít erre, ha nem vetted volna észre… - morogta barátja. - Ezzel a viselkedéssel…

- Piton is nagyon zabos volt… hiszen ő adta neked azt a medált… Nem lett volna szabad így megszentségtelenítened a jelképüket…

- Tőlem aztán oda tehetik a medált, ahova akarják! - csattant fel Harry. - Pont annyit tudtam meg ma délután, mint amennyit kellett. Ha ők így, akkor én is így.

Kortyolt egyet a poharából és felállt.

- Nem kell, hogy az egész hülye Rendje a hátam mögött álljon. Egyikük sem fogja a pálcámat tartani, mikor azt Voldemortra szegezem. Amit tudnom kell, majd kiderítem magam. A saját módszereimmel. Szívesen megnézném a képüket, ha az ő hozzáállásuk miatt Voldemort esetleg kinyiffant. Akkor aztán majd titkolózhatnak maguknak…

- Harry, ne is mondj ilyet! - tiltakozott Hermione.

- Lezártam a vitát - szögezte le Harry, azzal faképnél hagyta őket.

- Miért van ilyen szörnyű természete? - nyögte a lány tanácstalanul.

- Tinikorban van ez így - szólalt meg mögöttük egy ismerős hang.

George és Lamerin érkeztek meg éppen. Leültek melléjük, és kiszedték a tányérra adagjaikat.

Harry a kijárat felé csörtetet. Mivel Ron most bukkant fel, sejtette, hogy a megbeszélés többi résztvevője szintén mostanában fog megjelenni, hogy vacsorázhasson - és semmi kedve sem volt találkozni velük. Balszerencséjére éppen Piton ért le a lépcsőn, Rowenaval és Remusszal.

- Mi volt ez a minősíthetetlen viselkedés odafenn? - kérdezte nem kis éllel a hangjában.

Harry felvonta a szemöldökét, de mielőtt még bármi gorombaság kiszaladhatott volna a száján, valaki a vezetéknevén szólította.

- Potter!

Mind a hang irányába néztek, és látták, hogy Draco Malfoy áll a nagyterem bejáratánál.

- Majd… beszélnünk kell…

Harry újra a válaszát váró tanáraira pillantott, majd szó nélkül ott hagyta őket, és követte Dracot, vissza a nagyterembe. Egészen új érzés lett úrrá rajta, ahogy a mardekáros mögött ballagott. Csak úgy pulzált benne a feszültség, amikor csak hátrapillantott tanáraira, így a legtöbb, amit Draco iránt érezhetett, az csiklandozó közöny volt.

- Hova megyünk? - kérdezte dünnyögve.

- Az asztalomhoz.

- A te asztalod? Talán megvetted? - kérdezte Harry szarkasztikusan.

- Nem várhatod el, hogy én a Griffendélnek még csak a közelébe is menjek…! A terem közepén meg nincs kedvem megállni.

- Várjunk csak, te azt hiszed, hogy leteszem magam egy mardekáros székre? Nagy tévedésben vagy…

- Tőlem állhatsz is - vetette oda a szőke fiú, és elegánsan helyet foglalt.

Harry a sarkán hintázott. Nem, neki sem volt kedve ácsorogni, míg Malfoy kinyögi, mi a baja.

Mivel nemcsak a terem, de a Mardekár asztala is meglehetősen foghíjas volt - köszönhetően a viszonylag kései órának -, úgy vélte, nem sok baja adódhat abból, ha egy ideig az ellenfél asztalánál időzik. Barátai és támogatói legnagyobb meglepetésére felült hát annak szélére, unottan lóbálva a lábait, miközben várt.

Draco előtt megjelent egy nagy tányérnyi étel, melyhez az hozzá is látott.

- Szóval… mi van?

- Várj, hadd egyem meg…

- Nem érek rá egész nap… Különben is úgy eszel, mint egy disznó, szóval olyan mindegy, hogy beszélsz-e közben, vagy sem.

Draco lenyelte a sértést, és félredobta a kendőt, mellyel nadrágját törölgette, amit egy nagy csepp szósz tett foltossá.

- Hát rendben. Gondolom, sejted, kiről akarok veled beszélni.

- Halvány gőzöm sincs…

- Lestrange-ről, nagyokos.

Harry vágott egy csodálkozó grimaszt.

- Csak nem félsz, hogy ellened vall?

- Nem, anyám miatt aggódok.

- Óh, igen, a viráglelkű Narcissa - tettette Harry a meglepődést. - Van is miért félnie.

Draco nagyot sóhajtva igyekezte kordában tartani az indulatait.

- Félretennéd a megjegyzéseidet? Nem ezért hívtalak… Ha ez a némber vall, az anyámnak lőttek. Elveszik a vagyonunkat is, engem meg árvaházba dugnak…

- … ha nem csuknak le vele együtt - tette hozzá Harry okoskodó hangon.

- És tudod, mit jelent az?

- Tudod, megdöbbent, hogy a családod vagyona miatt jobban aggódsz, mint mások testi épségéért. Kissé… önző… Hatalmas tragédia lenne, ha a Malfoy-családról megint kiderülne, hogy mégsem szeretett miniszterünk oldalán állnak… Draco, nem is tudom, mit remélsz. Csak a hülye nem látja, hova húz az egész famíliád.

- Nem tudod, mikor lesz a nő kihallgatása?

- Ó - vigyorodott el Harry diadalittasan. - Szóval erre megy ki játék.

- Csak fel akarok készülni… lélekben.

- Hát persze - ugrott le a másik az asztal széléről. - Nézd… bármennyire is fáj kimondanom, szerintem az az átkozott nőszemély előbb harapná le a saját nyelvét, mint hogy bárkit is bemártson. Nem véletlenül ülte le azt a tizennégy évet az Azkabanban. Azt hittem, nincs szükséged rám ahhoz, hogy ezt kitaláld…

Draco nem felelt, mérlegelte a hallottakat. Harry kiélvezte a pillanatot, és körbenézett a nagyteremben, hiszen kíváncsi volt, mardekáros perspektívából milyen a világ. Érdekesnek tűnt, főleg, hogy szinte mindenki szájtátva figyelte őket. Ron a padon térdelve, összevont szemöldökkel meresztgette a szemeit, maga a tanári kar is meglepve fújdogálta a kitett levest.

- Hja, igen, még valami - eszmélt fel Harry. - Már el akartalak kapni a kviddicspálya beosztása miatt.

Beletúrt az oldalán csüngő táskába, és előhalászta azt a határidőnaplót, melyet Hermionetól kapott karácsonyra. Fellapozta február végénél.

- A Hollóhát és a Hugrabug már elég sok időpontot lefoglalt, de előbb a mindenki számára biztosított lehetőségeket szabad csak felélni, utána igényelhetnek extra edzésidőt. Tehát, ami maradt, azon kell nekünk osztozni…

- Mi szabad még? - kortyolt Draco egy nagyot a míves pohárból.

- Holnap este hét…

- Akkor már nem is látni semmit! Vihetitek…

Harry kipipálta magának az időpontot.

- Huszonkettedike fél hattól hétig?

- Miért csak ilyen késői időpontokat akarsz ránk sózni?

- Ha holnap nekünk kell este edzenünk, akkor huszonkettedikén megérdemeljük a négytől fél hatig tartó edzést. Mi is szeretnénk látni valamit.

Draco elhúzta a száját, majd intett, hogy benne van.

- Pénteken van két korai időpontunk is: fél háromtól négyig, és négytől fél hatig…

- Um - intett a mardekáros előbb teli szájjal, majd lenyelte az épp rágott falatot. - Az első nem jó: az egyik hajtónk háromra jár Madame Pomfreyhoz.

- Minek?

- Hosszú történet - legyintett a szőke fiú. - A seprűjéről valaki levette a párnázó bűbájt, és úgy feltörte a nyele mindenét, hogy tele lett kelésekkel…

- Az… kínos - fintorgott Harry, majd halkan kuncogni kezdett. - Akkor lehet a miénk az első időpont? Titeket beírtalak négyre…

- Szombaton meccs, gondolom, aznap nem szabad a pálya.

- Nem, csak vasárnap, de akkor egész nap.

- Akkor mi majd megyünk délelőtt, ti meg délután…

Harry megvonta a vállait, és örült, hogy legalább aznap sokáig aludhatnak majd.

- A hétfői és keddi délután teljesen szabad, azon akár meg is osztozhatnánk…

- Kérem a keddet.

- De kedden dolgozatot írunk McGalagonynál!

- Pont azért. Tanulni akarok rá hétfőn - felelte Draco gonosz vigyorral.

Harry bosszúsan megforgatta a szemeit. A szerda és csütörtök délután teljesen foglalt volt, aminek egyáltalán nem örült. Ha a Hugrabug és a Hollóhát kijátszották magukat a hétvégén, miért nem szorult beléjük annyi jóindulat, hogy a két soron következő csapatot is hagyják békében edzeni?

- Egy időpont maradt péntekre…

- … ami természetesen nekünk jár.

- Ma is ti edzettetek.

- Ez van.

- Nem, abból nem engedek - tette el Harry a naplót. - Gyerünk! Kő-papír-olló!

- Mi van?

- Háromra! Egy… kettő…

És Harry veszített. Kényszeredetten írta hát be a Mardekárt péntek délutánra, és azon morfondírozott, hogy hétfő lesz az utolsó edzésre használható napjuk - ami nem volt éppen szerencsés, tekintve, hogy a meccs, melyen egymás ellen fognak játszani, csak szombatra esik. Úgy gondolta, egyeztet a csapatával, hogy pénteken reggeli előtt megfelelne-e majd nekik - de úgy gondolta, ezt nem kötelessége Draco Malfoy orrára kötni.

- Akkor jövő hét szombaton…

- Csak meg ne futamodjatok…

- Ne számíts rá. Lealázunk titeket.

- Na persze… - intett a mardekáros, ahogy Harry az ajtó felé csatangolt.

Harryt rettenetesen bántotta, ahogy Dumbledore viselkedett vele. Ron szavai ellenére az igazgató mégsem hivatta őt az irodájába, ami csak erősítette benne a hitet, hogy az idő mágus továbbra sem akarja beavatni a terveibe, csupán az eldöntött tényeket közli majd vele. Ez persze cseppet sem volt ínyére: bármit is tervezett Dumbledore, annak köze lehetett Siriushoz, és így közvetetten Harryhez is. Ha pedig a tervezésben nem vehet részt, miért kelljen a parancsnak engedelmeskednie?

Bellatrix, az a szörnyű nő… Folyton ott motoszkált a fejében a kínzó gondolat, mi is az ő szerepe a tervben. Naponta, amikor ideje engedte, többször is elment az előtt a lépcsőforduló előtt, mely a cellasorhoz, így a nő cellájához is vezetett. Nem mert lelépni egy lépcsőfokot sem, mert félt, hogy elragadná az indulat, és meg sem állna a nőig, kárt téve annak őrzőiben.

Kedve lett volna újból kínzó átkot küldeni rá, de most, annak alapján, amit érzett, biztos volt abban, hogy a nő nem úszná meg pár karcolással.

Nem sok ideje volt azonban ilyen dolgokon morfondírozni, hiszen házi feladatokkal is bővel el voltak látva, és ha nem esszéket kellett fogalmaznia, akkor a kviddicspályán volt jelenése. A csapat kissé elkényelmesedettnek bizonyult, aminek talán a téli szünet lehetett az oka. Otthon senki sem foglalkozott igazából a testmozgással, csak élvezték a kandalló nyújtotta meleget, és a finomságokat. Ez meg is látszott némelyikükön: Veronica Morgenstern például naponta siránkozott, hogy mennyit hízott édesanyja karácsonyi süteményei miatt. Ron, mikor ráunt a lány nyavalygására, elég gorombán odaszólt neki, hogy tényleg látszik rajta a súlyfelesleg, és hogy a seprűje majd kettétörik alatta meccs közben. Vera úgy megharagudott, hogy egy hétig nem beszélt vele.

A két terelőjük, Andrew és Jack továbbra sem mutattak hatalmas előrelépést, már ami a teljesítményüket illeti, de Harry nem is nagyon bízott már semmiben. Néha kikukkantott az első évesek repüléstani órájára, hogy lássa, vannak-e köztük olyanok, akiket jövőre ajánlatos megkörnyékezni, de egy-kettő kivételével mind túl szeleburdinak és hevesnek bizonyultak ahhoz, hogy fényes kviddicskarrier álljon előttük - és a jelenlegi problémán úgysem segíthettek.

A pálya felett lebegve töprengett az esélyeikről, az alatta játszókat figyelve. A cikesz már régóta szabadon kószált, ő azonban csak meredt maga elé, üresen és tanácstalanul. Vera épp a kvaffot szorongató Ginnyt akadályozta; elég ügyesen, hiszen a lány csak tétován lebegett a seprűjével, és idegesen kereste csapattársát, Wilburt, akit azonban Ron zavart intenzíven. Így se passzolni, se gólt dobni nem tudott. Andrew az egyik gurkót kémlelte, ugyanis elütötte a tanári lelátó felé, és az nem igazán igyekezett visszakanyarodni. Jack pedig…

- Jack! - kiáltott rá Harry mérgesen. - Mi van, félrehúz a kezed? Ne csak bal felé üsd azt a nyamvadt gurkót! Az ellenfél jobb oldalról is jöhet!

- Tudom, de ez a hülye cikesz mindig bezavar! Teljesen rám tapadt! - kalimpált dühösen a másik terelő. A kis aranylabda ott lebegett a válla felett, és gyors szárnycsapásaival csiklandozta a fülét. - Biztos megbűvölte valaki…

Az ujjaival próbálta meg elhajtani, de Harry rászólt.

- Ez szabályellenes, nem érhetsz hozzá a cikeszhez! Még akkor sem, ha zavar a repülésben! Előfordulhat a meccsen is, hogy akadályozni próbál, jobb, ha felkészülsz rá! Ron!

Barátja abbahagyta Will nyaggatását, és feléje pillantott.

- Igen?

- Jó ez, amit Verával játszotok, meccsen is el lehetne sütni! De ügyeljetek arra, hogy a karikák ne maradjanak teljesen őrizetlenül!

Közelebb röppent a kis társasághoz.

- Akár tovább is fejleszthetjük, egy amolyan kis trükkös megmozdulássá, amivel meglephetjük a Mardekárt.

- Meglepni? - nézett le, a pálya szélére Ginny. - Pansy Parkinson ott áll a távcsövével. Az első dolga lesz, hogy beszámoljon a csapatuknak a taktikánkról.

- Na és szerinted mit látott? - vonta fel Harry a szemöldökét. - Hogy mindenki csak kínlódik. A két terelő úgy hajtja azokat a gurkókat, akár a holdkórosok, a hajtók meg se passzolni, se gólt dobni nem tudnak… és még a karikákra sem vigyáz senki. Draco nem annyira ostoba, mint amilyennek kinéz, de kötve hiszem, hogy ebből bármilyen taktikát le tud majd szűrni.

A csapat tagjai összenéztek, és kissé érezték, hogy helyénvaló volt a fejmosás.

- Noha jók a hajtóink, testileg fejletlenebbek, mint a Mardekár felsőbb évesei. Hetedévesek, izmosak és erősek, ami visszavesz ugyan a mozgékonyságukból, de annál erősebbet ütnek és rúgnak. A lehetőségeink tehát eléggé korlátozottak, így muszáj élni mindennel, amiben felülmúlhatjuk őket. Lányok - pillantott Verára és Ginnyre -, kicsik vagytok, könnyen és gyorsan tudtok repülni, még ha ők Nimbuszokon ülnek is. Nem, Vera, nem vagy kövér - tette hozzá, mikor látta a lány lefelé görbülő, szomorú ajkait.

Vera küldött egy győztes grimaszt Ron felé.

- Will - folytatta Harry -, te sem vagy akkora behemót, mint Crak vagy Monstró. Könnyen ki tudsz csusszanni a kezük közül.

- Na és a gurkók? Ha a hajtókat magunk mögött hagytuk, ezek még mindig keresztbe tehetnek…

- Hát igen, a két terelőnknek nagyon össze kellene kapnia magát, hogy főként mi birtokolhassuk a két labdát. Ez intenzív repülést igényel, ami megterhelheti a szervezetet és az izmaitokat, de szükséges, hogy kihasználjunk minden alkalmat az előnyszerzésre. Gyerünk, tíz kör a stadion körül, hogy szokjátok a kiképzést!
Andrew és Jack kényszeredetten lódultak neki, és kezdtek el körözni felettük.

- Ami pedig ezt a taktikaszerű valamit illeti - szólalt meg fogójuk újra. - Tényleg elmés húzás, de összehangolt mozgást igényel. A Mardekár mozgáskultúrája erősen megsínyli Monstróék jelenlétét, emiatt nem hiszem, hogy éreznék egymás segítésének fontosságát. Álljatok másképpen egymásoz! Will, sokan örülnének a helyedben, hogy két ilyen csinos lánnyal repülhetnének együtt, ráadásul ilyen szorosan! Mutasd meg nekik, hogy van miért irigykedniük! Ron, Ginny, ti testvérek vagytok, ezért sokkal közelebb álltok egymáshoz - de ez látszódjon is rajtatok. Ron, Ginny is ember, világos? Vera, neked meg ajánlom, hogy sürgősen békülj ki Ronnal, különben mehettek mindketten büntetőkörre.

A két méregzsák összenézett, és, ha nem is szívből jövően, de kezet rázott egymással.

- Helyes! Az előbb fentről néztem, amit csináltatok, és tényleg jónak tűnt… De csak bizonyos esetekben alkalmazható, hiszen Ron nem hagyhatja el a büntetőt… Legalábbis nem ajánlatos.

- Ez világos. Tehát csak akkor lenne jó, ha valaki direkt rám repül.

- Nem rád repülnek, hanem a karikákra - vigyorgott Ginny.

- Úgy értettem - morogta Ron.

- Nos, igen. Más helyzetben nem is érdemes próbálkozni vele. Ha egynél van a kvaff, és mondjuk egy másik hajtó jön, hogy passzolhasson, előnybe kerülhetünk, ha meglepetésszerűen két-két emberünk letámadja őket.

- De az kockázatos, hiszen a karika őrző nélkül marad, ha felbukkan a harmadik hajtó, és átveszi a labdát.

- És egy idő után át is láthatják az egészet.

- Ezért mondom, hogy tulajdonképpen kevés alkalmunk lesz a bevetésére. Talán egy, maximum két alkalom - de ezek legyenek pont olyanok, amikor égető szükségünk van a meglepetés erejére. A harmadik hajtót tulajdonképpen a fiúknak - mutatott fel Harry a még mindig köröző terelőkre - kellene lefoglalni.

Hangosat sóhajtott.

- Várom az ötleteket, amivel motiválhatnánk őket. Bármilyen illegális tippre vevő vagyok…

Vera és Ginny közelebb intették őt, Willt és Ront, hogy megsúgjanak nekik valamit…

(...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés