Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 16 éven aluliaknak nem ajánlott az erőszakos jelenetek miatt, language

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Ajánlás: Katyának - és ez most tényleg békülési szándékkal; mellette Katának és Bazsi-channak

Emerald Destiny

6. fejezet - Elveszve

A hoppanálás érzéséhez közel sem volt hasonlatos az a borzasztó és hányingerkeltő örvénylés, ami a két nagyfiút beszippantotta és lefelé húzta. Harrynek, noha világos volt, hogy lefelé, valamilyen ismeretlen erő irányába zuhannak, mégis az a gondolata támadt egy-két röpke pillanatban, hogy felfelé repülnek. De bárhogy is volt, az ismeretlen keltette gyomorszorító érzés egyre vehemensebben kezdett szétterjedni a testében. Nem tudta ép ésszel felmérni, mennyi ideje haladhatnak már a homályos foltok gyűrűjében, és sejtése sem volt arról, meddig fog ez még tartani, de azt tudta, hogy ha e szent minutumnál tovább húzódik, teste menten összeroppan.

Nem látta Draco Malfoyt maga mellett, de tudta, hogy ott van, hiszen olyan erősen szorította annak bal alkarját, hogy lehetetlen volt, hogy a fiú máshol legyen. A kétely csak egy apró, buta szikrája pattant fel benne, mikor megijedt: attól tartott, csak egy véres, élettelen kézcsonkot szorongat jó ideje, és teljesen egyedül száguld valami felé, amiről nem tudja, mikor fog odaérni… Ám ekkor megrándult a teste, és ezzel egy időben a mardekáros is elejtett egy fájdalomteli kiáltást. Mielőtt becsapódhattak volna, Harry vetett feléje egy kétségbeesett, mégis hálás pillantást, amiért ott van, és hogy ha ez a vég, hát azzal nem egyedül kell szembenéznie.

Mindketten olyan erővel vágódtak földhöz, hogy szinte visszapattantak tőle egy hangos nyekkenés kíséretében. Harry előtt egy pillanatra elsötétült a világ, majd ahogy elterült a puha füvön, a szürkeség helyét előbb homályos fehérség vette át, aztán lassan végleg kitisztult minden.

Retteneteset fájt a feje, de ezen nem is csodálkozott: az eséskor oly keményen a földhöz csapódott, hogy rejtély, miként maradhatott épen. Kezeit-lábait tudta mozgatni, ami szintén jó jel volt. Lassan bírt azonban csak felkelni, mert ahogy megmozdult, füle zúgni kezdett, a világ pedig pörögni körülötte, és semmi esetre sem akart megkockáztatni egy eszméletvesztést. Felkönyökölt hát, és hunyorogva kereste osztálytársát.

Malfoy valamivel arrébb térdelt egy kúszónövénnyel felfuttatott falnál - legalábbis az első pillantásra annak tűnt -, és görcsösen öklendezve hányt. Harry látta, hogy a vállai remegnek a fájdalmas tevékenység közepette eleredt könnyektől, de egyelőre nem tudta abbahagyni.

- Mal-foy? - nyögte.

Ő maga is szörnyű késztetést érzett arra, hogy elokádja magát, de igyekezte leküzdeni a savat torkában. Előregörnyedt, és végre fel tudott ülni. Lassan felhúzta a lábait is, és négykézláb odamászott a szőke fiúhoz.

Az már a száját törölgette, és próbálta eltüntetni könnyeit, melyeket a gyengeség jelének vélt, és csak utána fordult oda feléje, borzasztó sápadtan.

- Hova a pokolba hoztál? - vonta kérdőre Harry.

Mindketten körülnéztek, és először az előttük meredő, növénnyel borított falat vették szemügyre. Draco betúrt az ágak és levélkék közé, és kitapintotta a kemény és hideg kőfalat, mely megbújt alattuk. Tétován tapogatta, mintha lyukat keresne rajta, de az masszívnak bizonyult, és résnek nyoma sem volt. Az erős indákba kapaszkodva, remegve felhúzták magukat, és a falnak dőlve meredtek egymásra.

- Szóval? - mondta Harry nyomatékosabban. - Várom a válaszod!

- Fogalmam sincs… - motyogta a másik, inkább csak úgy maga elé. Látszódott rajta, hogy egyáltalán nem érti, mi történhetett.

- Fogalmad sincs?! - gyúlt harag Harry mellkasában, mely már-már a lángoló fájdalommal vetekedett. Elkapta Draco bal csuklóját, feltépte azon az inget, és dühösen ordított rá. - Ennyit arról, hogy tudsz hoppanálni! Még hogy bízzak benned! Egy rohadt halálfalóban!

Mindketten a véraláfutásos, gennyesedő Sötét Jegy sebére pillantottak, mely tisztán kivehető volt Malfoy alkarján.

- Honnan… tudtad? - kérdezte az megilletődve.

- Ennyire hülyének nézel? - förmedt rá Harry. - Mikor megfogtam a karodat, összerezzentél, felszisszentél… Piton Sötét Jegye is pont ugyanott van! Azonnal tudtam, hogy hiba volt hinnem neked! De az ilyesmi, úgy látszik, családban marad! Öröklődik a sötétség, mint az a nemes aranyvéretek! - köpött egyet, mert nyála összekeveredett egy kis vérrel, ami szája sarkából buggyant ki. - És most halljam! Mi volt a nagy terv? Hogy elhozol egy olyan helyre, ahol aztán kényükre-kedvükre szórakozhatnak velem? Mint annakidején a temetőben? Hát, köszönöm, abból nem kérek!

- Befognád végre a szád? - villant meg Draco szeme fenyegetően. - Eszemben se volt elcsalni téged bárhova! Roxmortsra koncentráltam, amikor…!

- Ügyes kifogás! Csakhogy, ne haragudj, de rohadtul nem látom sehol a Mézesfalást!

- Hát képzeld, fogalmam sincs, miért nem ott érkeztünk meg!

- Talán mert egyáltalán nem is tudsz hoppanálni, és ki tudja, milyen putri helyre hoztál Roxmorts helyett!

- Köszönd meg inkább, hogy egyáltalán kimenekítettelek a Rabenstein-kastélyból, te hálátlan disznó! Nélkülem már rég darabokra szedtek volna!

- Igen? És itt szerinted mi vár rám? Idióta!

- Rohadék griffendéles… - sziszegte Draco. - Ti aztán tényleg mind egyformák vagytok! Ez a hála, ha az ember egyszer az életében valamit tenni akar értetek…!

- Ugyan, ne áltass! Te sosem teszel semmit, hacsak nem fűződik érdeked hozzá!

- Ó, komolyan, Szent Potter? Hát akkor hadd mondjak én is valamit! A ti kis színjátékotok az oka az egésznek! Ha ti nem kezdtek el zavart kelteni, és mások bőrébe bújni, akkor semmi sem történt volna az egész bálon!

- Semmi? Hát te Voldemort felbukkanását és két új halálfaló beavatását semminek nevezed? Nem gondolod, hogy kissé suta az értékítéleted?

Draco megremegett.

- Ő… a Nagyúr… ott volt?

- Jaj, ne tégy úgy, mintha nem tudnál róla! - vágott olyan keserű képet Harry, mint aki citromba harapott. - Túl átlátszó…

- Nem, komolyan - rázta meg a fejét Malfoy. - Két új halálfaló? Kicsoda?

- Majd megkérdezed magad! - dühöngött tehetetlenségében a griffendéles. - Végeztem veled!

Azzal megindult a fal mentén, ami fura módon egyre szűkült, majd egy másik, szemben lévő fallal egy közel három méter széles folyosót képezett. Harry rájött, hogy az egész nagyon hasonlít egy…

- Lehetetlen… - nyögte, ahogy elszaladt a fal végéig, és rájött, hogy a járat ott nem ér véget, csupán… elkanyarodik. És újra meg újra elágazik. - Egy… labirintusba kerültünk!

- Mi van? - szaladt utána Draco, már amennyire fájdalmai engedték.

- Miféle újabb trükk ez?

- Milyen trükk? Te tiszta hülye vagy! Már mondtam, hogy nem tudom, hova kerültünk! Én nem ide akartalak hozni, hanem…

- Na persze… - morogta a másik összeszorított fogakkal.

Hátranéztek, arra a pontra, ahol földet értek, és végre felfedezték, hogy egy teljesen körülzárt helyiségben landoltak. Egy út vezetett csak ki belőle: amire ráléptek.

- És most? - nézett rá Harry.

- Mi van? - grimaszolt Draco. - Mit akarsz? Neked van tapasztalatod labirintusokat illetően!

Harry bosszúsan horkantott, és az égre emelte tekintetét, ahogy megindult előre, a járatban.

Az idő csodálatosan szép volt, és tiszta. A babakék égen vidám, fehér felhők úsztak tova, és mintha még madárcsicsergést is lehetett volna hallani.

- Mintha egy kertben lennénk…

- Várom a további, értékes észrevételeket - vetette oda Harry flegmán.

- Mi lenne, ha változtatnál valamit ezen a bunkó hangnemen? - förmedt rá Draco, aki megunta folyamatos hisztizését. - Nem tudom, mire vered annyira a melled, de kezd nagyon elegem lenni a ripacskodásodból! Szóval vagy fogd be, vagy beszélj értelmesen! Különben bemutatlak a pálcámnak!

A griffendéles nem felelt, csak csendesen masírozott előre, minden kanyarnál eltörve egy ágat a falat borító sövényen.

- Mi az ördögöt művelsz? - kérdezte Malfoy piszmogva az ötödik gallytörést követően.

- Megjelölöm, merről jöttünk…

Szinte tőrként döfködte őket a csönd, ahogy nem szóltak egymáshoz, ami mindkettejük számára elég kellemetlen volt. Harry volt az, aki végül, ha halkan ugyan, de megszólalt.

- Mégis… miért segítettél kimenekíteni Marie-t?

- Mert valahogy megint megmentette az életem… - morogta a szőke, megdörzsölve jobb vállát, ami intenzíven sajgott, amióta csak megérkeztek.

- Hogy érted ezt?

- Amikor megláttam őt, olyan volt, mintha felébredtem volna… Nem emlékszek másra, csak az ő nagy, pöttyös szemeire. Azt se tudom, hogy kerültem a bálra…

- Azt próbálod bemagyarázni nekem, hogy…

- Igen, valószínűleg valaki átvette az irányítást az elmém felett.

- Vajon ki…? - kérdezte Harry szarkasztikusan, lopva a Sötét Jegyre pillantva.

Malfoy nem válaszolt, csak kissé leszegett fejjel ballagott mellette.

- Hogy hagyhattad, hogy…? - kérdezte Harry hitetlenkedve. - Azok után, hogy láthattad, miként bánik mindenkivel…

- Nem hagytam… - nyögte Draco, de nem tudta folytatni, társa pedig megborzongott a kényszerű beavatás gondolatára.

- Akkor sem kellett volna megtenned - folytatta Harry, kissé nyomottabb hangon. - Csak bajba fogsz kerülni miattunk…

- Piton professzor is vállalta a veszélyt… Annyi éven át… Ha más nem, hát az ő kitartása erőt ad nekem…

Harry olyannyira meglepődött, hogy megállt az egyik sarkon. Csodálkozva vizsgálgatta a szőke arcát, mely itt-ott kormos volt, maszatos a sártól, és karcolásos, de alapvetően kissé vörös - mintha elpirult volna.

- Végre egy rendes példaképet választottál magadnak… - jegyezte meg, kisfiús vigyorral, majd az orrát dörgölgetve újra megindult az egyre jobban kanyargó úton.

Sokáig meneteltek, látszólag céltalanul és kiszolgáltatva az útvesztő szeszélyes rendszerének, mégsem jutottak sehova. Több órás unott gyaloglás után letelepedtek egy árnyékot adó fal tövébe, hogy kicsit kifújják magukat.

- Te nem találod furcsának, hogy itt tulajdonképpen nappal van?

Harry megrázta a fejét, és hunyorogva felnézett az égre. Kontaktlencséi már úgy marták a szemét, hogy legszívesebben kivakarta volna őket a helyükről.

- De… kicsit…

- Mikor kitört a pánik a kastélyban, még éjszaka volt… sötét…

- Lehet, hogy nem is hoppanáltunk, hanem…

Draco sértődötten grimaszolt.

- Én tudok hoppanálni. Rendszeresen így közlekedek, ha menni kell valamikor.

- Akkor is, ha még le sem tetted a vizsgát? Örülhetnek neked a Minisztériumban - sóhajtott Harry.

Ám Malfoy megrázta a fejét.

- Elmúltam tizenhét éves. Ilyenkor, ha még nincs is meg a hoppanálási vizsgám, saját felelősségemre már hoppanálhatok.

A griffendéles keserűen horkantott egyet.

- Mondjak valami iszonyatosan durvát? Én is elmúltam tizenhét éves… - ránézett az órájára, és szinte már meg sem lepődött azon, hogy az háromnegyed tizenkettőkor megszűnt működni. Biztos odacsapta a földhöz zuhanáskor. - Egy-két órája. Szóval elvileg már én is varázsolhatok…

- Szép kis születésnap… - grimaszolt Draco valamelyest együttérzően.

- Nekem mondod…?

Pár perc múlva Draco megvakarta a tarkóját, és megfogta Harry órás csuklóját.

- Hány órát is mutat? - kérdezte némi fáziskéséssel.

- Semennyit. Megállt. Biztos összetört, mikor ide leestünk…

- De azóta már órákat jöttünk… De nem annyit, hogy ilyen időnk legyen… - mutatott az égre. - Itt valami nem stimmel.

Mindketten megropogtatták csigolyáikat, és bambán bámultak felfelé a még mindig bájosan kék égre. A felhők ugyanolyan kis helyesek voltak, itt-ott kövérebbek, máshol egészen leheletvékonyak, mégis semmi sem utalt arra, hogy változnának a napszakok, vagy az időjárás.

- Szerinted meg van bűvölve? Mint Roxfortban?

- Bármit el tudok képzelni - ásított Harry hatalmasat, ahogy lejjebb csusszant a puha, néhol még nedves füvön. Kabátját levette, feje alá tűrte, és összegömbölyödve elnyúlt Draco mellett. - Remélem, azért szfinxek nincsenek…

- Mit művelsz? És mi van? SZFINXEK?

- Hagyj, rettenetesen fáradt vagyok… - nyögte az. - Ebéd óta nem ettem, szóval a gyomrom is majd kilyukad… Hagyj aludni egy kicsit!

- Aludni? ELMENT AZ ESZED?

- Inkább pihenj te is… Szükség lesz minden erőnkre, ha ki akarunk innen jutni.

És már le is hunyta a szemeit.

- Én majd… - motyogta Draco zavartan - … majd őrködöm…

Harry azonban nem is hallotta szavait. Olyan hamar álomra szenderült, mintha valaki valamilyen bűbájjal altatta volna el. Körülötte keringő tortákról álmodott, finom süteményekről, melyek odaröppentek hozzá, és felkínálták neki magukat, majd újra - mintha szellemkezek által - tovasuhantak volna… Korántsem kellemes képek következtek, amitől Harry pihenése egyre inkább zaklatottá vált. A finomságok után az italok és cukorkák sorakoztak fel körülötte. Az üvegekből kirobbanó dugók hangjára mindig összerezzent, noha eleinte mohón kortyolt a kicsöppenő nedűből. Később azonban, mikor a dugók és kupakok centiméterekre röpködtek kobakjától, kezdett kicsit elmenni a kedve a lakomától. A cukorkák is önállósították magukat, felemelkedve a tálkákból, feléje röpködve… És bár eleinte nem volt kellemetlen, ahogy testének ütköztek, amikor arcának, homlokának csapódtak, igencsak nagyot koppantak. Harry egyre dühösebben - és rémültebben - takargatta magát a veszedelmes finomságok elől, majd, mikor az egyik kemény, narancssárga cukor eltalálta a halántékát, felordított - és felriadt álmából, mert egy másik férfi kiáltását is hallotta.

Ziláló mellkassal ült fel, de rémületére rátett még egy lapáttal, hogy Draco épp ekkor pottyant le melléje. Szemmel láthatólag a falra próbált felmászni, de valami láthatatlan erő letaszította onnan, így ismét nyekkenve ért földet.

- Uramisten - nyögte Harry, hullaszínűre sápadva az ijedtségtől.

Malfoy igyekezte összeszedni a méltóságát, és feltápászkodott.

- Te is hallottad? - suttogta.

- A kiáltást? Igen… - vacogta Harry, még mindig izzadtságban fürödve.

- Felmásztam, hogy megnézzem, hátha látok valamit vagy valakit, de úgy tűnik, a falakat is bűbáj védi...

- Menjünk! - kelt fel Harry is, és mindketten futásnak eredtek. - Mennyit aludtam?

- Többet, mint kellett volna, azt hiszem… De nem tudtam megállapítani, hiszen az idő még mindig ugyanolyan…

Szitkozódva szaladtak, noha az elágazásoknál mindig tanakodniuk kellett, merre is forduljanak. Ezek szerint volt rajtuk kívül még más is a labirintusban… Akár barát, akár ellenség, a kiáltásából úgy tűnt, segítségre szorul, ami pedig azt jelenti, hogy az útvesztő sem olyan barátságos, mint amilyennek első pillantásra tűnt…

- Szerinted kiáltsunk? - kérdezte végül Harry. - Így lehet, hogy soha nem találunk rájuk…

- Beteg vagy? Azzal csak idecsalnánk azt, ami miatt ő is kiál-…

Ám mindketten megtorpantak borzalmukban. A következő forduló felől tompa toppanásokat lehetett hallani. Mintha csak egy kisebb ló patáinak halk hangja lett volna.

- Mi ez? - nyüszítette Draco. - Egy hipogriff? - kérdezte egészen sápadtan, hiszen még mindig elevenen élt benne a Csikócsőrrel való kellemetlen találkozás emléke.

- Fogalmam sincs, de bármi is az, remélem, nem erre jön… - hátrált egy lépést Harry.

A hangok azonban erősödtek, és a fiúk, annak ellenére, hogy szívük ott dübörgött a fülükben, ezt jól hallották. Mindketten remegő kézzel szorongatták pálcáikat, várva arra, hogy az ismeretlen lény felbukkanjon. Egy alattomos, nagymacska bömbölése volt az, amire mindketten újra összerezzentek. Az állat egy nagy szökkenést követően megjelent a fordulóban.

- Mi ez a rémséges korcs? - nyögte Draco a teremtmény láttán, mely igencsak förtelmes látványt nyújtott. - Ennél rondábbat még Hagrid se tudna tenyészteni…!

Ahhoz képest, milyen vékony és ingatag négy, patás lábon állt, törzse borzasztóan erős volt. Nyakán egy félelmetes, bozontos sörényű oroszlánfej ült, tátott szájjal, ijesztő fogai közül pedig csöpögött a nyál. Kecskeszerű teste viszont hatalmas sárkányfarokban végződött, mely úgy csapdosott ide-oda, hogy majdnem elsodorta vele saját magát. A lengedezéssel keltett légáramlatok ugyancsak erősek voltak ahhoz, hogy egy felnőtt embert ledöntsenek a lábáról.

- Ó, a szentségit… - motyogta Harry iszonyodva.

- Mi ez? Halljam! Meg fogunk halni, igaz?

- Azt hiszem… - nyelt az egyet dideregve - … mert ez egy kiméra…

- Egy mi?

- Te tényleg sosem figyelsz oda Hagrid óráin?

- Veszélyes?

- Halálosan… soha senkinek nem sikerült még legyőznie…

- Most aztán megnyugtattál - remegtek meg Draco ajkai. - Van értelme elszaladni?

- Nem sok… Az istenit! - vetődtek két oldalra, mert a lény feléjük száguldott, bömbölve és hevesen csapkodva, de szerencséjükre egyikükhöz sem tudott hozzáérni.

Azonnal felpattantak a földről, mert a kiméra pár méter trappolás után megfordult, és újra szembe helyezkedett velük.

Harry megemelte a pálcáját, egy erőteljes taszító átkot küldött feléje, végső próbálkozásként. Ám ekkor valami egészen furcsa dolog történt. Újra zúgást érzett a fülében, és rájött, hogy kezd elemelkedni a talajtól. Mintha egy mágnes húzta volna tova egy irányba, úgy röppent fel, mielőtt még kiejthette volna a bűbájt teljesen. Draco csak az utolsó pillanatban tudta elkapni a bokáját, így mindketten sebesen száguldottak valami felé, ami ugyanolyan bizonytalanságérzetet keltett bennünk, mint zuhanásuk megérkezésükkor.

Ezúttal kevésbé fájdalmasan landoltak, ám annál meglepettebbek voltak.

- Ez mi a fene volt? - suttogta Harry, akinek még mindig ott villogtak a karikák a szemei előtt.

- Nem tudom… De ugyanolyan volt, mint amikor idejöttünk… Hoppanálni próbáltál?

- Nem én. Csak meg akartam átkozni a kimérát…

A lény nevének hallatán újra felpattantak, és intenzíven fülelni kezdtek. Nem hallottak azonban semmit.

- Nyitva volt a szemed, miközben repültünk? - kérdezte végül Malfoy. Harry azonban megrázta a fejét. - Mert nekem igen. Átrepültünk egy csomó fal felett, és még mélyebben belekerültünk a labirintus belsejébe.

- Beláttad az egészet?

A szőke bólintott.

- Mondtatni. De így is hatalmasnak tűnt…

- Viszont legalább tudjuk, hogy van vége is… A kérdés már csak az, hogy a széle vagy a közepe felé kell haladnunk… Láttál valamit a szélén? Kerítést, vagy másféle falat?

- Nem igazán - vallotta be Malfoy. - Olyan volt, mintha elgörbült volna a tér… Mintha egy búra alatt lennénk, vagy mi…

Harry megpróbált eltöprengeni a hallottakon.

- Szerintem menjünk a széle felé… már ha meg tudjuk egyáltalán választani az útvonalat…

- És miből gondolod, hogy az volna a helyes? - mordult bosszúsan Draco.

- A Trimágus tusán is kívülről indultunk befelé, mert akkor volt egy célunk. Meg kellett találnunk a serleget, ami középen várt ránk. Nekünk most a kijáratot kell meglelnünk, az pedig csakis kifelé lehet… Bármi is van ennek a vacaknak a közepén, nem a mi dolgunk. Egyedül az érdekeljen minket, hogy élve kijussunk…

- Na és ha mondjuk csak egy zsupszkulcs segítségével tudunk kijutni, ami középen várja a legügyesebbeket?

Harrynek el kellett ismernie, hogy az érvelés legalább olyan ésszerű, mint az ő eszmefuttatása. Ugyanakkor… semmi kedve sem volt ismét közeli barátságba kerülni egy útvesztő közepén található, alattomos zsupszkulccsal…

- Egyelőre tudnunk kellene, hogy hol vagyunk - mondta végül, majd újra előkapta pálcáját. - Tájolj!

Viszont ahelyett, hogy megtudta volna, merre van észak, ismét azt érezte, mint pár perccel korábban: azt a szörnyű rántást, ahogy a testét húzza valami… el onnan, ahol most van… Kinyújtott kézzel kapott lebegő pálcájáért, amit ujjainak végével épphogy meg tudott fogni, és már száguldott is hátrafelé. Draco most meglepetésében csak a ruhájának szélét tudta megfogni, és kissé tartott attól, hogy az anyag elreccsen súlya alatt. Ám nem sokkal később le is huppantak, jó pár fallal arrébb.

- Mi az ördögöt művelsz? - förmedt rá Malfoy, most már érezhetően dühösen.

- Csak be akartam lőni az irányt! Nem hoppanáltam!

- Hát mostantól nincs több varázslat! Háromszor kíséreltünk meg valamilyen bűbájt, és mindháromszor felkapott minket ez a valami, továbbrepítve, úgyhogy most már elég!

- Szóval szerinted akkor reagál így, amikor varázsolni próbálunk? - eszmélt fel Harry. - Ez megmagyarázná…

Töprengve leült a fenekére, és igyekezte összerakni magában a kirakó elemeit. Draco tehetetlenül káromkodott egyet, majd hirtelen pattogni kezdett, mint valami labda.

- Mi van veled? - kérdezte Harry, óvatos pillantással.

- Megpróbálok… elnézni… a… falak… felett… - lihegte Draco, de felhagyott az ugrálással, mert nem tudott olyan magasra ugrani, hogy kipillanthasson.

Harry azonban feltápászkodott, megtörölte a nadrágját, majd megrogyasztotta a térdét, összekulcsolta ujjait, és bakot tartva Malfoy elé állt.

- Mi van?

- Majd én megadom a lendületet - ajánlotta a griffendéles. - Tedd az egyik lábad a kezeimbe. Háromra ellöklek, és hátha sikerül olyan magasra felugranod, hogy kiláss…

Draco vágott egy elismerő fintort, majd úgy tett, ahogy Harry utasította.

- Mugli logika… - motyogta.

Harry hanyatt esett, ahogy fellökte a szőkét a levegőbe, az pedig olyan magasra röppent, hogy kissé maga is megijedt. Az mindenesetre egyértelmű volt, hogy így könnyűszerrel ellátott a falak felett. Kalimpálva zuhant vissza, és guggolva érkezett le, mint valami ugróállat.

- Mit láttál?

- Amennyit száguldás közben. Minden irányba el kellene néznem, hogy meg tudjam állapítani, van-e valami különbség az irányok közt…

- Na jó hogy nem már! - csattant fel Harry. - Annyiszor nem bírlak feldobni! Helycsere! - ajánlotta.

Percekig dobálták egymást, kényszeredetten nyögve, erőlködésük hangja pedig egész messzire elhallatszott. Normális körülmények között igencsak különös lett volna két fiatalember titokzatos nyögdécselése a sövények buja rejtekében, de jelenlegi állapotuk mindennek volt mondható, csak épp nem átlagosnak.

Kimerülten nyúltak el a földön, lihegve, amikor kellőképpen szemügyre vették a környéket.

- Te… arra van egy ablak…

- Én is láttam - masszírozta combjainak jajgató izmait Draco. - Mintha lógott volna a levegőben…

- Tehát egy szobában vagyunk…

- Ekkora szobánk még nekünk sincs, ne légy ostoba!

- Mondok neked valamit, szerintem még a királynőnek sincs… - felelte Harry ironikusan. - Akkor viszont hol a pokolban lehetünk?

- Fogalmam sincs… de egy ablak mindig egy kijárat jele… biztos, hogy kívülre vezet, nem úgy, mint az ajtók…

- Valóban, azok becsapósak… Tehát mégiscsak a széle felé kell mennünk…

- Igen… de most már tényleg pihenjünk egy kicsit… - kérte Malfoy, aki szemmel láthatóan ereje végén járt.

- Na és ha visszajön a kiméra?

- Akkor úgyis mindegy, nem?

Harry valahogy úgy érezte, a fiúnak igaza van. Kényelmesebben elhelyezkedve szenderedtek el…

(...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés