Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott, AU

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Emerald Destiny

8. fejezet - A szokatlan vendég

Nyárvégi, finom szellő röppent keresztül a kensingtoni negyeden, meglengedeztetve a Kensington Gardens szomorúfűzeinek lelógó ágait, melyek olyan lágyan himbálóztak a fuvallat hatására, mintha vékony hajszálak lennének. A parkok padjain ülő pihenők, a fiatal járókelők és biciklisták örömmel üdvözölték a friss, esti levegőt, mely úgy tűnt, képes messzi repíteni az aznapi gondokat és rosszkedvet.

Valahol ezzel együtt szárnyaltak tova Rowena Dareling sóhajai, melyekről remélte, valahogy eljutnak bizonytalan sorsú kedveséhez. Szomorkodva állt a nagy ház barna kerítése mellett, odakinn a hátsó kertben, és remegő szemekkel nézte a szomszéd teraszon befelé készülődő, fiatal családot. Az édesanya kivette a magasított babaszékből a csöppséget, még egyszer utoljára meghintáztatta a levegőben, mire a gyermek boldog gügyögéssel felelt, majd eltűnt vele a házban.

Letörten a kerítésre tette a kezét, és már fordult is volna el, ám ekkor az ifjú Piton úszott a látóterébe.

- Rowena…? - kérdezte Lamerin szomorkásan. - Nem fázol? Miért búslakodsz idekinn egyedül?

A nő óvatosan megsimogatta a fiú állát, és, ha keserűen is, elmosolyodott, mégis lassan lehanyatlott a karja, ahogy meglátta Patrickot saját udvarukon.

- Én csak… - sütötte le a szemeit, de Lamerin rájött, kit pillantott meg a vállai felett.

- Mondd el!

Rowena sóhajtott egyet.

- Kellemetlennek érzem, ha a keresztapád jelenlétében kell lennem. Mert… végig az az érzésem, hogy neheztel rám. Amiért édesapád, és én…

Lamerin arca csak egy kicsit lett fakóbb, mint amilyen volt. Látszott, hogy nem tudja elrejteni az érzéseit. Szemeiben a bűnbánat jelent meg.

- Ne emészd magad emiatt - próbálta vigasztalni a nő. - Ez nem a te hibád. Gondolhattam volna, hogy majd… ez lesz. Elvégre, ők mégiscsak édesanyád rokonai. Így a helyes…

- Nem, nem az - rázta meg a fejét Lamerin. - Patrick sem gondolta komolyan, hogy apa egész életét egyedül fogja leélni. Csak… kicsit furának tűnt neki, hogy miután megtalált engem, rögtön társat is talált magának. Apa sosem mesélt rólad neki.

- Nem is baj… Hiszen olyan rég még nem is vagyunk együtt…

- De ugye… - pislogott a fiú nagy szemekkel - ugye… nem titkolsz előlünk semmit? - csúsztatta a kezét lassan a nő hasára, majd tekintete a szomszéd ház kisbabaülésére siklott. Rowena először megilletődött arcot vágott, majd lányos zavarában elpirult, és hevesen tiltakozni kezdett.

- Dehogy! - suttogta, mintha valami tiltott dologról lenne szó. - Nélküled mi soha…! Eszünkbe nem jutna!

Meglepetésére Lamerin megkönnyebbülve átölelte, és megsimogatta a derekát.

- Nem kell mentegetőznöd - mondta nyugtató hangon. - Én nagyon szeretlek, ahogy apa is… és tudom, hogy minden nőnek ez a nagy álma… Úgyhogy… ha nem veszed tolakodásnak… miattam ne tartsátok vissza magatokat… - motyogta, noha legalább olyan zavarban volt, mint a Rowena. - Nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy ostoba féltékenységi jeleneteket csapjak…

A nő egyszeriben nem tudta, mit feleljen. Legbelül reszketett a lelke még a gondolatra is, hogy kisbabája legyen, ugyanakkor…

Nem tudták kiélvezni az ölelés jótékony velejáróját, mely elrejtette egymás elől piruló arcukat. Egy női sikolyt hallottak odabentről, a házból. Ösztönösen összerezzentek, és elengedték egymást.

- Mi volt ez? - kérdezte Lamerin kissé rekedten.

- Nekem úgy tűnt, mintha…

Szavaikat csörömpölés és dulakodás zaja kísérte. Pálcáikat előkapva követték Patrickot, aki szintén berohant a házba.

A nappaliban Sirius birkózott Marie-val, aki egy jelöletlen, fekete csuklyás talárba burkolózva akart kiosonni az épületből. Össze-vissza marta a férfit, aki a földön fetrengett  kapálózó lánnyal.

- Most már aztán elég legyen! - ejtett rajta erősebb fogást Sirius, föléje kerekedve, leszorítva a már zokogó fruskát a földre.

- Eressz el!

- Sirius! - rohant be a helyiségbe Rowena a döbbent Patrickkal és Lamerinnel. - Te meg… mi az ördögöt művelsz?

Az ikrek is szinte felbuktak egymásban, meg fiatalabb öccsükben, úgy igyekeztek lefelé a lépcsőn.

- Meg akart lógni a kisasszony! Úgy kaptam el, mielőtt kiosonhatott volna! - sziszegte Black.

- Megszökni? - kérdezte Ron értetlenül. - De hát… minek?

- Rabensteinhoz! - rángatta a csuklóit Marie. - Hogy…

- Megzápult az a csepp agyad is? - üvöltött rá Sirius. - Az eszedbe sem jutott, mit érezne Harry, ha megtudná, hogy a kezükre kerültél? Zsarolhatnák veled! Olyasmire kényszeríthetnék, amit normális esetben sohasem tenne meg! Vigyáznod kellene magadra, nem sötétedéskor kilopózni, és önként bajt hozni a saját fejedre!

- Eressz el!

- Hol van Remus?

- A főhadiszálláson, azt hiszem - jegyezte meg Hermione félénken. - Tonks pedig dolgozik…

- Csak tudja meg ő, meg Dumbledore, és ne félj, olyat kapsz, hogy…

Ám minden további üvöltözésnek elejét vette a kivágódó ajtó, és a becsörtető három, sötét alak. Sirius szinte automatikusan felpattant a földről, felrántva a lányt, és hátrahajítva őt az ikreknek. Előkapta a pálcáját, és rájuk szegezte.

A három jövevény úgy rogyott le a becsukódó ajtó tövébe, mint akiket kilométerek óta üldöztek. Úgy lihegtek, mint a kimerült ebek, egyikük, a szőke még fel is jajdult kínjában, és reszketve fogdosta vérző oldalát.

Középen egy nyakig véres, kába alak feküdt, csapzott, fekete hajszálai itt-ott hozzátapadtak az arcához is.

- Perselus! - sikkantotta Rowena, és már lendült is előre, hogy a nyakába vesse magát. Ám Patrick még idejében elkapta a derekát, hogy visszatartsa.

A férfi neve hallatára kínlódva felnyitotta a szemeit, és erőtlenül pásztázta a kisebb tömeget. Halovány kék íriszei láttán mindenki felszisszent. Sirius keze megremegett, és mikor felismerte a három alakot, kicsit lejjebb eresztette pálcáját, de amint meglátta a fenyegető szemeket, újra támadó pozíciót vett fel. Féltve Lamerinre pillantott, aki elborzadva takarta el ajkait.

Harry fájdalmas hörgése törte meg a döbbent csendet. Smaragdzöld szemei élesen megvillantak, ahogy esdekelve rájuk meredt.

- Kaját…! Könyörgöm…! Meghalok, ha nem kapok rögtön enni…!

Ám akárcsak az ő tekintete, úgy Dracoé sem volt meggyőző ártatlanságukról, és veszélytelenségükről.

- Ron, emlékszel, mit olvastál a vámpírokról? - suttogta Hermione a fiú fülébe, ahogy barátjukat figyelték. Az kipillantott az ablakon, és meg kellett állapítania, hogy kellőképpen sötét volt már ahhoz, hogy a vérszívók is biztonsággal mozoghassanak odakinn.

A nappali minden jelenlevője most azon tanakodott, vajon csak Piton vált-e a harapás nyomán vámpírrá, vagy a két fiú is. Hallgatásukat csak Draco folyamatos jajgatása törte meg.

- Szenved… - nézett rá szánakozva Patrick, amire többen is feleszméltek.

- Kölyök! - rivallt rá Sirius Malfoyra. - Gyere el Perselustól! Most!

Draco azonban tényleg ereje végén járt, és remegő kezeivel megkapaszkodott a professzor ruháiban.

- Nagyon fáj…! - mondta elcsukló hangon, ahogy a vállába temette könnyáztatta arcát.

Meglepetésükre Perselus, akadozva ugyan, de felemelte még ép jobb kezét, hogy megérintse vele tanítványa homlokát. A fiú közel járt az eszméletvesztéshez.

- Mi… ütött belétek? - kérdezte rekedten. - Miért nem segítetek neki?

- Nincs semmi bajunk! - fakadt ki Harry is. - Nem vagyunk vámpírok, vagy ilyesmi!

Több unszolás nem kellett Frednek: félrelökte George-ot, és botladozva Harry nyakába vetette magát. Olyan szeretettel ölelgette és simogatta annak maszatos, karcolásos arcát, mintha csak saját testvére lett volna.

- Ne haragudj rám! - suttogta hatalmas megkönnyebbüléssel. - Minden az én hibám! Nem lett volna szabad…! Merlinre, úgy örülök, hogy egyben vagy…!

Ahogy megtapogatta Harry beesett hasát és visszahúzódó izmait, ráeszmélt, hogy a fiúnak tényleg élelemre lenne szüksége.

- George! Szerezz kaját, de gyorsan!

Az vonakodva ugyan, de elengedte a még mindig szorongatott Marie-t, és tüstént a hűtő felé araszolt.

- Eresszen! - akart Rowena is megszabadulni Patricktól, hogy kedveséhez szaladhasson.

A férfi hunyorogva meredt a sógorára.

- Pat-… rick? Te meg… mi az ördögöt keresel itt?

- Dumbledore azonnal értesített, mikor megtudta, hogy bajban vagy… Azért jöttem, hogy magammal vigyem Lamerint, ha… történik veled valami…

Perselus nyomban fiát kereste szemeivel, és hirtelen mintha éberebbnek tűnt volna. Úgy látszott, az aggodalom érzése felülkerekedett benne a fájdalmon. Meg is pillantotta vonakodó csemetéjét, véraláfutásos arccal, és egészen megrémült.

- Hát téged meg ki bántott? - bukott ki belőle a kérdés döbbenten.

Lamerin félénken Sirius felé pillantott, majd újra vissza rá.

Piton arca megkeményedett.

- Én rád bízom az egyetlen kölykömet, hogy vigyázz rá, te pedig összevered? - kelt ki magából, és izmait megfeszítve feltápászkodott a földről.

Sirius azonban elnémította az ölelésével.

- Te bolond….! - motyogta zavartan. - Hogy kérhetted, hogy hagyjalak ott? - szorította meg, amire Piton feljajdult. - Akkor most…

Ám mielőtt még megkérdezhette volna, vámpírrá vált-e, Rowena szaladt oda hozzájuk, és bújt be karjaik kusza összevisszasága alá, zokogva.

- Na, tűnj a szemem elől, mielőtt még erős késztetést érzek arra, hogy megharapjalak… - morogta Perselus, ahogy elengedte Blacket, és közelebb intette csemetéjét. Remegve vizsgálgatta annak nyakát, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy semmilyen harapás nyoma nem éktelenkedik ott. Bármit is látott, nem a valóság volt.

- Nekem nem segítene valaki? - kérdezte Draco szemrehányóan.

- Veled mi történt? - guggolt le hozzá Patrick aggódva.

- Ki maga? - kérdezett vissza a szőke kissé szkeptikusan.

- Orvos vagyok… Mutasd a…

- Az olyan mugli dolog? - takarta el magát Draco hirtelen, és szemében mintha félelem csillant volna.

- Engedd, hogy megnézzem! - erősködött a fiatal orvos. - Perselus sógora vagyok! Tőlem nem kell tartanod! Mi harapott így meg? - szörnyedt el a seb láttán.

- Egy lethifold volt az… - jegyezte meg Harry, ahogy magába tömött egy csirkecombot.

Az ikrek, valamint Ron és Hermione mind kacagni kezdtek a lény nevének hallatán.

- Fel akart falni… Röhögjetek csak, hitvány vér-árulók! - vetett feléjük egy gőgös pillantást.

- Ebben a házban nem fogsz így beszélni, te taknyos! - förmedt rá Sirius.

Draco nem szeppent meg, csak hunyorogva, tiszta utálattal meredt rá.

- Elég legyen! - nyögte Harry. - Segítsetek neki! Nélküle sohasem jutottunk volna ki!

- Minek hoztátok egyáltalán ide? - kérdezte Ron, nem kevésbé gyűlölködő tekintettel, mint Sirius. - Első dolga lesz elárulni, hogy hol laktok…

Hermione nem szólt, csak némán nézte a sápadt, szőke fiút.

- George! - intett Rowena, ide-oda kapkodva tekintetét. - Szaladj Dumbledore professzorért!

A vörös fiú bólintott. Gyorsan belebújt talárjába, majd az ajtóhoz sietett. Óvatosan kitekintett a mellette lévő ablakon, végül egy szempillantás alatt távozott.

- Gyere, kelj fel a földről - szólalt meg végül Hermione, kinyújtva a kezét Draco felé.

- ’Mioni! - csattant fel Ron szinte sértődötten.

- Nem hagyhatjuk ott fetrengeni egész nap! - vágott vissza a lány kipirulva. - És egyébként is…

- Egyébként is?! Hát nem hallottad, minek szólított alig egy perce? Nem tűröm, hogy sértegessen!

- Mit keres rajtad a talárom, Marie? - kérdezte fennhangon Harry, hogy elejét vegye egy hevesebb vita kitörésének. Enyhén felvonta a szemöldökét, noha ez kissé idétlenül sikerült csupán, hiszen úgy tele volt a szája kenyérrel, mint valami hörcsög pofazacskója.

A nappaliban mindenki a francia lányra pillantott, aki nagyon elszégyellte magát, és idegesen babrálni kezdte a talár szélét. A három jövevényen kívül mindenki tudta, hogy tulajdonképpen hova is készült, de senki sem mert megszólalni.

- Fázott - köhintette Sirius, idegesen megvakarva az orrát.

Harry olyan fintort vágott, mint aki egyáltalán nem hiszi ezt el.

- Na persze…

- Harry, fiam! Befogtad a szádat! - intette le Sirius. - Ennél most fontosabb dolgunk is van. Ezzel a kölyökkel mi legyen? - mutatott újra Dracora.

- Hogyhogy mi? - guggolt le a mardekároshoz Patrick. Benyúlt a hóna alá, és segített neki felállni. - Segítenünk kell rajta, különben vagy elvérzik, vagy elfertőződnek a sebei… egyébként mi a fene az a lethifold? - bicegett el Dracoval a székig.

- Szerintem kötözzük meg… - ajánlotta Fred óvatosan.

- Meg is átkozhatnánk… mint ő tavaly Harryt… - motyogta Ron, inkább csak úgy maga elé.

- Na de Ron! - képedt el Hermione.

- Apa! - nyögte Lamerin váratlanul.

A bájitalok mestere összerogyott: már nem bírt tovább állni.

- Professzor! - nyikkantotta Draco, és máris éberebbnek tűnt. Odabotorkált házvezető tanárához, aki köré rémülten gyűlt oda mindenki.

- Hívjátok a mentőket! - szaladt fel Patrick az emeletre a táskájáért. Előkotorta belőle sztetoszkópját, és már illesztette is a fülébe a két dugót, mikor Perselus kábán intett, hogy nem kell. - Megbolondultál? Annyi vért elveszthettél - mérte végig iszonyodva a sebeit -, ami már életveszélyes lehet!

- Akkor sem vihetjük egy mugli kórházba! Mit gondolnának? Azonnal kérdezősködni kezdenének! - tépte a haját Sirius. Most, hogy Remus házon kívül volt, és minden irányítás az ő kezébe került, kezdett megzavarodni. - Gyógyítsa meg maga!

- Gyermekorvos vagyok, nem baleseti sebész! - förmedt rá a mugli. - Nem az én szakterületem! Csak bekötni tudom a sebeket, míg elvisszük!

- Igaza van, Sirius - mondta Rowena is halkan. - Talán… jobb lenne, ha a Szent Mungó gyógyítóit értesítenénk… ők… együttműködve Önnel… - pillantott félénken Patrickra -, többre lennének képesek. És egyúttal megnézhetik Draco sebeit is…

Harry felpattant a kanapé karfájáról, ahol eddig üldögélt.

- Azt nem lehet.

A szőkére pillantott, aki hasonlóképpen ijedtnek tűnt, és helyeselt.

A felnőttek kissé furcsállották hirtelen jövő egyetértésüket.

- Ugyan miért nem? - kérdezte Hermione.

- Nem vizsgálhatják meg… tüzetesebben - mondta Harry, Malfoy felé araszolva, aki lassan a háta mögé rejtette bal kezét.

Rowena a pihegő Perselusra pillantott, majd a férfi bal kezére. Eszébe jutott…

Hunyorogva nézett tanítványaira.

- Draco, mutasd a karod - kérte ellentmondást nem tűrő hangon.

A két fiú hirtelen mintha menekülőre akarta volna fogni a dolgot.

Úgy tűnt azonban, Sirius is rájött a turpisságra.

- EGY HALÁLFALÓT HOZTÁL A HÁZAMBA?! HARRY! A…!

Olyat káromkodott, hogy Hermione szabályosan belepirult. Ron azonban automatikusan előkapta a pálcáját, és igyekezte becélozni vele a mardekárost. Draco is szerette volna előkapni fegyverét, de olyan fájdalom nyílalt az oldalába, hogy összeesett. Helyette Harry emelte lassan a többiek felé pálcáját.

- Harry! - sikkantotta Hermione. Marie is eltakarta az arcát.

- Ellenem szegezed a pálcádat?! - mennydörögte Ron. - Azok után, hogy hat éve barátok vagyunk?! Egy ilyen férget védelmezel, mikor tudod jól, mennyi keserűséget okozott nekünk!

Előrelendült, mintha arcon akarná ütni barátját, de Hermione közéjük ugrott, és igyekezte minden erejével visszatartani felbőszült kedvesét. Ron arca azonban olyan félelmetes volt, olyan szürke az indulatoktól, hogy szinte mindenki elborzadt.

- Fred, segíts! - visította Hermione.

Az iker hátulról lefogta Ron karjait.

- Ron, hallgass meg! - kiabálta Harry túl a dulakodás zajait.

Ron azonban hevesen vonaglott, ide-oda rángatva Fredet, aki magas volt ugyan, mint ő, de korántsem ugyanolyan erős és vállas. Egy váratlan mozdulattal meglökte bátyját, aki rázuhant a nappali dohányzóasztalkájára.

- RON!

- Ron, hagyd abba! - sikoltozta Hermione, szinte könyörögve.

A szépséges kis bútordarab csörömpölve tört össze.

- Fred! - kiáltotta rémülten Lamerin.

Barátja meglehetősen kábán, vérző ajkakkal és összevagdosott tenyérrel próbált feltápászkodni, sziszegve szidva makacs öccsét.

- Elég legyen! Abbahagyni! - kiabálta Rowena.

- Meg kell hallgatnod! - üvöltötte Harry.

- Nem!

- Pálcát le! - emelte fel a hangját Sirius is.

- Capitulatus! - rikkantotta Harry, mire Ron kezéből kiröppent a pálca, és eltűnt valahol a kanapé mögött. - Glacio!

Ron testét világoskék kör ragyogta körül, mely nem engedte szabadulni, pedig fegyvere után szeretett volna vetődni.

- Mit csináltál velem? - követelte.

- Kénytelen leszel a körbe zárva végighallgatni, amit mondok - mondta Harry idegesen.

Kicsit úgy fordult, mintha mindenkihez beszélne, majd lepillantott a szenvedő Malfoyra.

- Úgy vélem, ez szükségtelen - dünnyögte egy ismerős, öreg hang a hátuk mögül.

Dumbledore pöccintett egyet a pálcájával, mire eltűnt a bűvös kör, mely fogva tartotta Ront. A fiú azonban nem merte újra kivonni a pálcáját igazgatójuk előtt. Az idős mágust a hátsó ajtón keresztül George és Remus követte lélekszakadva.

- Harry! - lihegte a férfi. Úgy tűnt, nagyon sietett. - Merlinnek hála… - sóhajtotta megkönnyebbülve, de amikor meglátta a fiú kivont pálcáját, és a kissé romos nappalit, elkomorodott az arca. - Mi történt?

- Meg kell kérjelek, Harry, hogy tedd el a pálcádat - mondta Dumbledore szelíden.

A fiú azonban úgy tűnt, nem biztos benne, hogy senki sem fogja átokkal sújtani a fetrengő Dracot. Látva fújtató keresztapját, a dühös Ront, annak két undorodó bátyját, a szürke, érzéketlen arcú Lamerint…

- Megölhetett volna… - kezdte tanácstalanul. - Bármikor…

Körbenézett rajtuk, és fájdalmas volt számára, hogy látszólag egyikük sem értette, milyen nehéz helyzetben is van. Megremegett a pálcát tartó keze.

- Megmentett engem… segített kimenekíteni Marie-t, és Piton professzort… együtt szenvedtük végig a labirintus összes csapdáját… Miért nem tudtok normálisan viselkedni?! - fakadt ki, elkeseredve.

- Harry, tisztában vagy vele - kezdte Sirius lassan -, hogy olyasvalakit veszel a védelmedbe, aki tavaly többször is majdnem megölt téged, puszta szórakozásból… akinek a szülei a legsötétebb fajtából valók, és világéletükben barátaid - pillantott Ron felé - ellenségei voltak?

- Azt hiszed, nem tudom?! De mi lenne, ha kinyitnád a szemed, és rájönnél, hogy ott - mutatott Pitonra - ül az élő példa arra, hogy valaki akár meg is javulhat!

- Nem javultam meg… - morogta Draco.

- Fogd be a szád! Ha nem vetted volna észre, épp a bőrödet próbálom menteni! - rivallt rá Harry.

Draco mélyen megsértve érezhette magát a letolás hallatán, mert undok grimaszt vágott.

- Ha olyan nagy a szád, akkor meséld el magad, amiket nekem mondtál! Kíváncsi vagyok, meg tudod-e majd győzni őket!

A heveskedés azonban úgy tűnt, túl sok energiáját felemésztette, mert fennakadtak a szemei, és ájultan terült el a földön.

(...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés