II. rész

Mikorra Harry újra magához tért, a kanapén feküdt, kibújtatva cafatokra szaggatott ruháiból. Marie és Sirius öltöztették át, Patrick pedig hamar lefertőtlenítette kisebb-nagyobb horzsolásait és vágásait.

Kinyitotta a szemeit, és látta, hogy feje Marie ölében nyugszik, aki óvatosan simogatta sebhelyes homlokát. Egymásra mosolyogtak, és Harry látta, hogy a lánynak, mint apró gyémántok, úgy csillognak a szemeiben a könnyek. Mégis csendre és nyugalomra intette - hiszen úgy tűnt, a nappaliban is helyreállt a rend.

Senki sem kiabált a másikkal. A konyhapult felől csészék és üdítős poharak halk koccanása hallatszott. Hermione és Rowena távoli, homályos alakja tűnt fel Harry szemei előtt. Frissítőket készítettek az egybegyűlteknek.

Sirius idegesen járkált a túloldali szófa mögött, melyen Ron és az ikrek foglaltak helyet - ám némileg távol egymástól. Fred látszólag még mindig haragudott az őrült dulakodás miatt.

Draco halk, akadozó hangja volt az, amire aztán felfigyelt. Csendesen, a térdét bámulva mesélte előző napi kalandjukat a Rabenstein-kastélyban. Az igazgató ott ült mellette egy széken, és feszülten figyelte minden szavát, annak ellenére, hogy a fiú rá se nézett. Sejtette azonban, hogy Draco szégyenérzete nem engedi, hogy felpillantson.

A fiú atlétára vetkőztetve ült, és szinte egész felsőteste, beleértve karjait, színes volt a fertőtlenítő oldatoktól. Bal kezén a Sötét Jegyet kötés fedte.

Remus a kanapé karfáján ült, és jegyzeteket készített magának.

- … és akkor, amikor Harry tájolni próbált, megint felkapott minket a bűbáj, és…

Elhallgatott, mert Rowena innivalóval kínálta. Kissé értetlenül meredt a rajzfilmmintás pohárra, és a limonádéban úszó jégkockákra.

- Idd meg nyugodtan - mosolygott rá a nő.

Draco mégis félénken vette el az üdítőt. A Weasley-fiúk is mind kértek a hideg italból, Hermione pedig lehuppant közéjük. Sirius nem kért semmit, viszont észrevette, hogy Harry magához tért.

- Ez hihetetlen! - használta ki Remus a röpke alkalmat, hogy a fiú elhallgatott. - Egy kiméra! Hogyan hozhatták be az országba?

Dumbledore nem felelt, csupán nagyot sóhajtva hátradőlt székében.

- Bárhogy is volt, kedves Remus, azt hiszem, a két fiatalember szerencsésnek mondhatja magát, hogy épp bőrrel megúszta a szörnnyel való találkozást.

Malfoy nem felelt, csak kissé elpirult, ahogy a limonádét kortyolgatta.

- Jobban vagy, Harry? - kérdezte Sirius, összefonva a karjait. Látszott rajta, hogy aggódott, és hogy nehezen palástolja ezt durcás tekintetével.

- Már jobban… Mi történt?

- Elájultál, édes… biztos túl gyorsan ettél…

- Nem… - rázta meg zúgó fejét a fiú. - Szörnyen kimerült voltam… vagyok… - nyögte.

A lány segített neki felülni.

- Remek. Akkor most már együtt folytathatjátok a beszámolót - jegyezte meg Rowena. - Draco nem volt valami beszédes…

Harry megdörzsölte a szemeit.

- Hol… hol is jártál?

- Most jön… a lethifold… - motyogta a szőke, szégyenkezve.

Lopva oldalára és bekötözött sebére nézett.

Harry bólintott, és elkezdett mesélni.

- Lefeküdtünk aludni, mert már szörnyen fáradtak voltunk. Aztán… nem tudom, mi történt, de arra ébredtem, hogy Draco rángatja a karomat, mert rámászott egy lethifold…

Fred és George elfojtva kuncogtak, amivel kiérdemeltek egy megvető pillantást a mardekárostól.

- Fiúk, fiúk! - dorgálta őket Rowena, aki maga is kissé derülten fogadta a lethifold-támadás hírét. - Hagyjátok abba!

- Sikerült legyőznünk, meg minden… - folytatta Harry. - Aztán… megint gyalogoltunk egy keveset, mikor rátaláltunk egy kislányra.

Elhallgatott minden tompa kuncogás.

- Milyen kislányra? - vonta össze a szemöldökét Sirius.

- Egy másodikos mardekáros lányra, Olivia Fillmore-ra - mondta Draco, ahogy keresztbe tette a lábait, hogy kissé elegánsabban tudjon ülni.

- De ugye… nem…? - kérdezte Hermione, aki attól tartott, hogy a gyermeknek már csak a holttestére bukkantak a fiúk.

- Még élt… meggyógyítottuk - vette át a szót újra Harry. - De mivel bűbájt kellett használnunk, megint beljebb repültünk az útvesztőben.

Úgy tűnt, a hallgatóság számára valamivel hihetőbbé vált a történet most, hogy kiderült: más résztvevői is voltak a kalandoknak, akiknél le lehet ellenőrizni a beszámolók hitelességét.

Ront bántotta a legjobban, hogy minden igyekezete ellenére mégsem tudott semmilyen vádat felhozni a gyűlölt mardekáros ellen. Kétségbeesetten küzdött egymásnak feszülő, ellentétes érzéseivel: a haraggal, amit még mindig Harry iránt érzett, a rémülettel, hallván, milyen szörnyűségeken kellett barátjának keresztülmennie, és a bűntudattal: mert semmilyen értelmes szót nem tudott kinyögni, hogy megmagyarázza viselkedését.

A két fiú sorra beszámolt labirintusbeli kalandjuk minden részletéről. A három felnőttel való találkozás utólagosan is megnyugtatta a hallgatóságot, és érdeklődve figyeltek fel arra is, miként változtak a körülmények a labirintusban. A sietős menekülés és Andrew őrült szembeszegülése a kimérával azonban iszonyattal töltötte el őket.

- Megette? - sápadt el Marie.

- Valószínű - biccentett Draco fintorogva. - Mi szerencsére kijutottunk…

Dumbledore-ra pillantott, aki gondolataiban elmélyedve igyekezte rendszerezni a hallottakat. Felemelte az ujját, és már épp szóra nyitotta volna a száját, mikor hangok váltak egyre kivehetőbbé a lépcső felől.

Amennyire nyakuk engedte, mind arrafelé pillantottak. Zöld talárba öltözött, fáradtnak tűnő, Szent Mungós gyógyítók lépdeltek lefelé, halkan beszélgetve egymás közt. Lamerin és Patrick követte őket.

- Áh, remek - állt fel Dumbledore, hogy megtudja, mi lett Perselusszal.

Harry gyorsan Dracora pillantott, akinek a szemeiben hasonló aggodalom tükröződött. Még nem mondtunk el mindent…

- Apa jól van - ült le az igazgató helyére Lamerin, kissé megnyugodva. - Most alszik… De rendben lesz.

Míg a többiek örültek a hírnek, Harry és Draco nem tudta levetkőzni azt a rettenetes érzést, hogy ha nem mondják el Larichs von Rabenstein gyanúját, Marie nagy bajba kerülhet…

- Igazgató úr - állt fel a fotelből Draco.

- Még nem mondtuk el…

- Később, Harry - intette le az idős mágus. - Indulnom kell, hogy ellenőrizzük, épségben hazajutott-e a Fillmore-család. Később folytatjuk… Köszönöm, Draco - tette a fiú vállára a kezét, majd távozott a gyógyítókkal együtt.

Draco tanácstalannak tűnt, és ezt Remus is észrevette az arcán - bár inkább úgy értelmezte, hogy a fiú sorsa bizonytalan ebben a házban… És joggal lehetett félnivalója, hiszen a többiek elbeszéléséből ítélve nem érhette valami kellemes fogadtatás…

- Valami baj van, kedves? - kérdezte Marie ártatlan arccal, ahogy meglátta Harry sápadt, töprengő ábrázatát.

Harry még éjszaka is borzalommal eltelve gondolt vissza a szőke Rabenstein szavaira.

Marie ott aludt mellette, finom hálóingbe bújva, melynek fodraival, mint ágyuk és az ablak függönyeivel, finoman játszadozott a friss, éjszakai szél.

Szobájuk ablaka nyitva volt, a dagadó hold pedig békésen sütött be rajta, kékesfehér fénnyel borítva be őket. A látvány szépsége ellenére azonban Larichs még mindig ott suttogott Harry füleiben. „Lehet, hogy a rokonom!”… „Salemi, igaz?” … „Vedd már észre, hogy ugyanolyan szeme van, mint nekem!”…

Hogy lehetne a rokonod, remegett meg Harry, lehunyva szemeit. Honnan tudhat erről ilyen jól…?

Újra felpillantott, ám úgy érezte, kihagy a szíve.

Marie ébren volt, és kissé kérdőn nézett vissza rá. A hátulról jövő fényben azonban olyan szörnyen ijesztőek voltak sárgás szemei, hogy Harry felkiáltott ijedtében.

- Mi a baj, Harry? - kérdezte a lány, a szívéhez kapva, hiszen megrémítette Harry reakciója.

A fiú a kezébe temette az arcát, és fáradtan felsóhajtott.

- Én csak… nagyon össze vagyok zavarodva - vallotta be.

Marie odabújt hozzá, és átölelte.

- Aludjunk… hátha attól jobban leszel…

Másnap reggel mindenki reggelihez készülődött, noha Rowena és Tonks most még egy személlyel többre terített. Nymphadora, mikor este hazajött a minisztériumból, nem kissé csodálkozott a fejleményeken, és a tényen, hogy az ifjú Malfoyt éjszakára vendégül kell látniuk. Mint aurornak, azonnali elfogatóparancsa volt minden halálfaló-gyanús alakkal szemben, tekintet nélkül arra, hogy önszántából, vagy bűbáj hatására követi-e el az illető a bűntetteket. Mindenki tudta, hogy felsőbb utasításai ellen cselekszik, ha szó nélkül eltűri a mardekáros fiú jelenlétét, és hagyja szabadon távozni - ahogy Dumbledore kérte -, ezért azt hitték, hatalmas dilemmába kerül ez majd a fiatal nőnek. Ehelyett…

Tonks, mikor szembetalálkozott Dracoval, felvázolta a helyzetet, hogy legyen mihez tartania magát, és hogy nem akar a házban több felfordulást látni; úgyhogy azt ajánlotta a kölyöknek, hogy igen komolyan húzza meg magát, ha nem akar bajt saját fejére.

Hatásosnak tűnt Malfoy befenyítése, mert nyafogás nélkül, csendben szedte össze magát a reggelihez. Ahogy kilépett a vendégszoba ajtaján, pont szembetalálta magát Harryvel, és lépcső felé tartó kedvesével. Marie már nem látta, ahogy összepillantanak, majd némán követik.

Odalenn már szinte mindenki megérkezett. Piton professzort fia és kedvese támogatta, de már sokkal jobb színe volt. Egy csésze kávé után már mosolygott is.

Az ikrekkel, Patrickkal, Ronnal és a már sokkal vidámabb Hermioneval, a morcos és kialvatlan fejű Tonksszal, a csendben mosolygó Remusszal már így is majdnem szűkösen voltak - pedig még a három késő, valamint a tányérokkal szorgoskodó Sirius és Rowena is oda szeretett volna ülni az asztalhoz.

A férfit, hogy levezesse a benne fortyogó indulatokat, Rowena fogta be terítésre, amit Sirius, meglepetésükre, el is vállalt. Fontoskodva tette le a tányérkákat mindenki elé. De a hatodik pirítós és negyedik tál müzli után kissé ideges lett, és rá is mordult az egyik ikerfiúra, mikor az kakaóport szeretett volna kérni.

- Barna fémdoboz, második polc! Van lábad, nem?

Fred osonva mert csak odaoldalazni a polchoz, hogy elvegye a dobozkát.

Harry, látva ezt, rámosolygott Ronra, aki azt ösztönösen viszonozta ugyan, de elkomorodott: lerítt róla, hogy még mindig szégyelli kettejük tegnapi vitáját.

Draco csendben ült, várva, hogy rá is sor kerüljön, hiszen nem igazán mert közel merészkedni a mugli konyhai felszereléshez. Így is minden alkalommal összerezzent, amikor a kenyérpirító a levegőbe köpött két megpirult kenyérszeletet. Mikor már harmadszorra ismétlődött meg ugyanez, idegesen megdörzsölte a halántékát, és halkan elkáromkodta magát. George fitymálva megjegyezte.

- Annyira pedig nem is ijesztő…

Malfoy felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, mert látta, hogy Sirius készül kiosztani egy újabb adag pirítóst. Kihúzta hát magát, várva az ő tányérját, ám Sirius, miután letett három szeletet Lamerinnek, őt kihagyva tovább ment George-hoz, és szétosztotta a többit. Az utolsó kettőt saját tányérjára tette, majd leült, hogy elfogyassza őket.

A szőke fiú arcára először értetlenség, majd szörnyű gőg ült ki.

- Már elnézést - emelkedett fel a székről, az asztalra tenyerelve -, de velem mi lesz? Dumbledore azt mondta, bánjanak velem jól!

- Dumbledore professzor - köhintett fegyelmező hangon Remus.

- Én is éhes vagyok!

- Sirius! - csattant fel Rowena, mikor meglátta, hogy a férfi nem tett a fiú elé semmit. - Mi ez a gyerekes magatartás?

- Hát felőlem aztán éhen is halhat - jegyezte meg Black sötéten, amivel még Perselustól is kiérdemelt egy megrovó pillantást.

- Jellemző! Ugyanolyan bárdolatlan, mint amilyennek mindenki leírta! - fintorgott Draco fölényesen.

- Hogy merészeled, te kis taknyos?! - pattant fel a székről Sirius.

Hosszú másodpercekig farkasszemet néztek, és a fiú szürke tekintetéből áradó hideg elegancia csak még jobban felbosszantotta Blacket.

- Tőlem aztán oda teheti a kenyérpirítóját, ahova akarja! Akkor se kérnék, ha térden állva könyörögne, hogy fogadjam el!

- Még hogy térden állva! - kacagott élesen Sirius. - Honnan szalasztották ezt a kölyköt? Ideje lenne észrevenned, hogy nem te vagy a föld középpontja, te elkényeztetett, büdös kis… Bekaphatod a kenyérpirítómat!

- Semmi baj, Draco - nyomta le a helyére Rowena a fiút, és olyan csúnyán nézett Siriusra, amitől az inkább meg se szólalt. Eléje tolta saját, még érintetlen adagját, majd betett magának két új szeletet pirulni.

Malfoy azonban összerezzent az érintésétől: szemmel láthatólag nem volt hozzászokva a kedveskedő, fizikai kontaktushoz.

- Leülnél végre? - köszörülte meg a torkát Perselus, felpillantva a paprikavörös Siriusra. - Eltakarod előlem a napot… és, mint bizonyára tudod, a nap melege gyógyító hatású…

Valóban, a bájitalok mestere eddig háborítatlanul élvezhette az ablakon át rá sütő nap sugarait. Így azonban csak egy nagy, szürke árnyék vetült rá.

Sirius megadta magát, és sértődötten helyet foglalt.

- Abbahagyhatnátok már… - jegyezte meg Tonks morcosan. - Sirius, míg el nem felejtem. Be kellene jönnöd velem a Minisztériumba. Folyamatban van az auror-státuszod visszaállítása, de vár még rád némi papírmunka…

A férfi érdeklődve pislogott párat, majd bólintott, és Harry számára úgy tűnt, titkon szinte örül, hogy újra társadalmilag megbecsült munkája lesz.

- Nymphadora, a sót, ha kérhetném - nyújtotta feléje a kezét Piton.

A nő egy gonosz pillantás kíséretében odaadta a kis sótartót. Perselus elvette azt, de megakadt a szeme a nő gyűrűsujján, ezért elkapta kezét és jobban megvizsgálta a rajta csillogó gyűrűt.

- Nymphadora, mi ez a kezeden? - kérdezte egészen meglepett hangon.

Mindenki közelebb hajolt, hogy jobban lássa, mire is gondol a professzor.

A nő elpirult, és zavart pillantást vetett kedvesére. Remus hümmögött egy kicsit.

- Tonks, csak nem…? - sikkantotta Hermione mosolyogva.

- Remus, megkérted a kezét, és még csak nem is szóltatok nekünk? - kérdezte Sirius döbbenten.

Míg mindenki ujjongva gratulált az ifjú párnak, Draco csendben nézte az őt körülvevő, boldog embereket. Lelkesedésük zaja folyamatosan elhalkult, ahogy elmerült gondolataiban, és szomorkásan bal kezét bámulta…

- Nos, Draco, azt hiszem, tisztában vagy vele, hogy nem veszélyes feladat, amire vállalkozol.

- Vissza kell mennem, különben gyanút fognak - hajtotta le a fejét a fiú, mert nem akart Dumbledore szemeibe nézni.

- Jobban el tudunk rejteni, mint hinnéd…

- Az iskolában úgyis kiderülne, mi történt…

- Nem szükséges…

- Már hogyne lenne szükséges befejeznem az iskolát! Engem csak ne emlegessenek olyan szánalmas iskolakerülőként, mint Weasleyéket! - vetette oda az ikreknek. A fiúknak nem esett jól a megjegyzés, mert szinte undorodva néztek vissza rá, bár Fred kissé el is szégyellte magát.

- Ez megteszi… - fejezte be a turkálást Partick az orvosi táskájában.

Egy felbontatlan, zöld orvosi köpenyt szorongatott. Lehámozta róla a csomagolást, és ráadta a fiúra.

Draconak egy cseppet sem tetszett az idióta jelmez.

- Ne fintorogj, kérlek. Ebben legalább hihetőbb a mese arról, hogy a labirintusból való szabadulásod után Harry elkábított, és kórházba vitt… Adhatok egy-két injekciós tűt is, ha gondolod…

Malfoy végigmérte az aggódó Harryt.

- Ő sose vinne engem kórházba.

- Akkor mondd azt, hogy magadra hagytalak egy parkban, elájultál, és hogy egy mugli kórházban tértél magadhoz… onnan szöktél meg…

A szőke fiú tanácstalanul meredt az igazgatóra.

- Tudom, mi aggaszt… De ezen könnyen segíthetünk - emelte fel a pálcáját, ám Draco ijedten hátrált. - Csak… módosítani akarom az emlékeidet… Ez szükségszerű, nehogy újra megtaláld ezt a házad… vagy nehogy más eljuthasson ide…

Malfoy kényszeredetten átengedte hát elméjét a varázslatnak. Tudta, hogy megérkezésük, éjszakájuk és reggelijük legtöbb részlete törlődni fog, de abban biztos volt, hogy érzései már megváltoztathatatlanok.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés