II. rész

Estrelle magához tért révedezéséből amint Kraven megérintette a karját. A nő rámosolygott.

-         A vérem, amit neked adtam, valamilyen szinten még mindig hozzám tartozik. A vámpírvér, ami az ereidben kering mindig meg fogja mutatni, hogy hol vagyok. Ez egy különleges kapocs, ami csak azzal a személlyel állhat fenn, akinek egy vámpír ad a véréből. Oh, Estrelle, csak azt sajnáltam, hogy akkor, olyan sokáig elszakadtunk egymástól és csupán pár nappal Roxfortba való távozásod előtt jöttél el hozzám még Erdélybe. Amint láthatod most már ide tettük át székhelyünket… Túl sokan kezdtek el járkálni a rejtekünk felé. Errefelé azonban befolyásos és gazdag ismerőseink vannak…

Estrelle odalépett Kravenhez és végigsimított hideg arcán.

-         Sajnálom, hogy mindig csak rövid időre maradhattam veled, de tudod, sok

dolgom volt. Sok varázslényt kellett megfigyelnem, és begyűjtenem. Nem kockáztathattam, hogy kirúgjanak és még mindig a szívemen viselem a muglik sorsát is. Nem tehetek róla, ilyen a természetem.

-         Mennyire különbözöl a bátyádtól!

Estrelle elfordította elsötétülő tekintetét. Nem akart arra a szégyentelenre gondolni, de Kraven kényszerítette, hogy ránézzen.

-         Miért akartál beszélni velem?

Kraven volt szinte az egyetlen, aki a naplóján kívül tudott Livius gaztettéről. Estrelle hálás volt, amiért rögtön el is terelte a témát. A vámpír intett, hogy foglaljanak helyet.

-         Furcsa dolgok történnek velem mostanában. Dumbledore –nak megvolt az oka, hogy elhívjon. Olyan dolgokat mondott, amiktől kirázott a hideg…

Azzal a nő részletesen beszámolt a Roxfortban történtekről. Persze Piton iránti vonzalmát kihagyta mondókájából… Amint beszámolója végére ért, Kraven felpattant székéből és fel-alá kezdett járkálni a szobában.

-         Te mit gondolsz? Igazak lehetnek Dumbledore feltevései?

-         Úgy gondolom, igen. Dumbledore –t a mi klánunk is nagy tiszteletben

tartja, mivel hajdanán mikor úgy tűnt mindennek vége, segített rajtunk. Ő nem szokott a levegőbe beszélni. Nyugtalanító dolgok ezek. Attól tartok, hogy ezek a rohamok, a vér utáni vágy egyre gyakrabban fognak előfordulni! Meg kell tanulnod együtt élni ezzel a „másik énnel”… Sajnálom, hogy belerángattalak, hiszen nyilvánvaló, hogy az én vérem is sokat tehet arról, hogy így alakul az életed. Ha annak idején uralkodni tudok az ösztöneimen…- „De annyira érezni akartam a véred ízét! Tudni akartam, hogy olyan sötét-e, mint Elisaé volt.” – akarta volna még mondani Kraven, de valamiért továbbra is megtartotta magának ezt a gondolatot.

-         Kraven, te nem tehetsz róla! Ne hibáztasd magad, én sem álltam ellen

neked. Megtörtént, és kész. Sokáig gondolkodtam a dolgon. Lehet, hogy a sors akarta, hogy így legyen… hogy a bátyám feláldozzon a fekete mágia oltárán. Nem tehetek ellene semmit.

-         De igen! Mégpedig, hogy azonnal visszamegyünk a Roxfortba.

-         De Kraven…

-         Semmi de! Magam foglak visszakísérni. Szavaidból arra következtetek, hogy Voldemort csatlósai csak arra várnak, hogy megtámadhassanak.

Estrelle nem tudott ellenkezni, mert egy gyors csókkal betapasztotta a száját. Valamiért rögtön Piton arca sejlett fel gondolataiban, ezért gyorsan hátralépett. Kraven nem tette szóvá, hanem rögtön leült íróasztala mögé és valamit gyorsan írni kezdett. Estrelle –nek most volt ideje rendezni kicsit gondolatait, és jobban szemügyre vennie a szobát. „Furcsa újra a muglivilágban lenni. Mennyire hiányoznak a bájitalokat tartalmazó üvegcsék, a vaskos varázskönyvek, amelyek olykor szélvihart kavartak, ha illetéktelen kezekbe keverednek, a repülő seprűk… Igaza van Kravennek, vissza kell térnem a Roxfortba. Remélem sokáig ellát a hasznos tanácsaival!”

-         Holnap indulunk is, nincs kifogás. Nem kockáztathatunk! Ha tényleg

olyan fontos, hogy Voldemort megszerezzen magának, akkor mindenféleképp Dumbledore védelme alatt vagy a legnagyobb biztonságban. Nem kellett volna idejönnöd, ezzel csak a varázsvilág, sőt a muglivilág létét is veszélybe sodortad!

-         Jaj, ne dramatizáld már túl a dolgokat! Lehet, hogy Voldemort azt se tudja, hogy elhagytam a Roxfortot!

-         Ne becsüld alá a hatalmát! Most pedig ideje lenne lepihenned…

-         Nem vagyok fáradt!

-         Rendben, akkor viszont mesélj, mi történt veled, amíg nem találkoztunk.

Azzal Estrelle még két órán át beszélt. Kraven mozdulatlanul hallgatta. Idő közben bejött egy fitalabb vámpírlány és két pohárban friss vért tett le az asztalra. Kraven kíváncsian figyelte, hogy mit fog tenni Estrelle. De a nő csupán megremegett a vér láttán, majd egyet nyelve folytatta a beszédet, miközben egyszer vágyakozva pillantott Kravenre, aki épp a szájához emelte poharát.  Mikor a végére ért, hosszú csend állt be a társalgásban. A vámpír csak nézte a fáradt nőt, aki a kandallóban ropogó tűztől egyre álmosabb lett, mígnem lehunyta szemeit, és nyugtalan álomba merült.

*

Álmában gyerekkori sötét házuk folyosóin rohant. Valaki, vagy valami

követte. Nem mert hátranézni. Befutott régi szobájába és bezárta az ajtót. Kintről azonban fülsértő nevetés hallatszott. „Alohomora!” Az ajtó csikorogva kinyílt, és megjelent egy csontsovány alak, fekete talárba burkolódzva. Az arcát nem látta, mivel végig előreszegezett, zölden világító varázspálcáját nézte. Hiába akart a sajátja után nyúlni, érezte, hogy valami egyre szorosabban tekeredik a testére. „Ez az Nagini, jól csinálod! Nem menekülsz Estrelle, a markomban vagy!” – nevetett az alak. A varázsló közeledett, de mielőtt odaérhetett volna a béklyóba kötött Estrelle –hez, a kép változni kezdett. Már az udvaron álltak, ahol Estrelle –t a házuk kertjében álló egyik elszáradt fához kötözték. Lilás fények játszottak az éjszakában, tömény füstölőszag terjengett mindenfelé. Estrelle ordított, éhes volt, úgy érezte menten szétrobban a belseje, erei úgy húzták egy csuklyás alak felé, mintha tőle függne az élete. Emberszagot érzett. Vadállatként ordított, miközben a csontsovány ember hangosan hahotázott. „Ez az, ne tartsd vissza!”

     Estrelle sikítva ébredt. Belsőjét szomjúság kínozta. A szobában nem volt senki, mivel a nap már magasan járt. Hangosan kifújta a levegőt és megpróbált nem az éhségre figyelni. Tekintete azonban újra és újra a vérrel teli pohárra tévedt. Ott állt felette, és nézte ahogy a fény megtörik a bíbor nedüben. Felemelte és ujjai között forgatta a poharat. Keze, minnél tovább nézte a vért, annál jobban bizseregni kezdett. Már csak centiméterekre volt nyelvétől a pohár pereme…

-         Nem! – kiáltotta és letette a poharat.

Alig várta az alkonyatot, hogy végre ne legyen egyedül, és hogy

elindulhassanak Roxfort felé. Kraven hamarosan fel is bukkant és az előcsarnokban néhány szót váltott pár vámpírral. Estrelle még mindig görcsösen szorongatta seprűjét. Amint felemelkedett a földről, Kraven csatlakozott hozzá, de ő az akaraterejével repült, nem volt szüksége semmilyen segédeszközre.  Csendben repültek egymás mellett, mindketten az eget kémlelték körülöttünk esetleges támadók után kutatva.

Az esti égbolt csillagai alig-alig látszódtak ki a szürkén gomolygó felhők

közül. Estrelle Kravennel ellentétben nem figyelte annyira feszülten a környéket, ő rábízta magát seprűjére, ami eddig soha nem hagyta cserben. A seprű tudta az utat.

Hirtelen azonban összesűrűsödtek felettük a felhők és közeledő villámok

vöröses-fehér fénye villant szemükbe. Kraven forgolódni kezdett.

-         Jönnek! – kiáltotta.

Estrelle az erős szélben hátrafordult és négy fekete alakot látott gyors iramban közeledni átrepülve az alacsonyan szálló felhőkön. Halálfalók voltak. Fehér maszkukon visszaverődött a villámok immár lilás fénye. Estrelle felismerte, hogy a vihart csakis lentről kavarhatták mágikus úton.

-         Kraven, ne állj le velük harcolni! Neked nincs pálcád. Ők nem válogatnak a módszerekben! – kiabálta túl a vihart.

De pár pillanat múlva már vörös és zöld fénycsóvák szelték át mellettük a levegőt. A látási viszonyok egyre rosszabbak lettek. Kraven hirtelen eltűnt mellőle. Estrelle kétségbeesetten kereste tekintetével a férfit, aki gyorsan zuhant a föld felé vörösen derengő testtel. A nő utána repült és elővette pálcáját.

-         Stimula!

A test azonnal életre kelt és a magához térő Kraven elindult feléje. Most már nem kerülhették el a harcot. Szavak nélkül is a hirtelen támadásban egyeztek meg. Kraven bólintott, majd a fejük mellett elsuhanó átkok közepette ismét eltűnt, de most önszántából. Pár pillanat múlva hangos kiáltás hallatszott. Az egyik halálfalót megharapták. Az egyik férfi megfordult, és elindult Kravenék felé. Estrelle –nek azonban még mindig két ellenféllel kellett megküzdenie. Amint a gyorsan röpködő piros átkokat kerülgette, észrevette, hogy azok csupán kábítóátkok. „Tehát nem akartok megölni. Csak nem ti akartok elvinni Voldemorthoz? Kravennek szerencséje volt, mostantól ő biztosan nem ússza meg ennyivel.”

-         Expelliarmus! – mutatott az éppen feléje tartó vékony alak felé. De a

halálfaló sem volt rest, rögtön hatástalanította a bűbájt. A csuklyás már-már elérte, amikor újra rászegezte pálcáját: - Diffindo!

A férfi seprűje recsegni kezdett, majd két darabra esett. A Kravennel viaskodó férfi most nagyot rántott seprűjén lelökve a vámpírt és kilőtt a zuhanó alak után. A harmadik halálfaló pálcájából azonban éles, izzó kések süvítettek a nő felé. Hiába forgatta pálcáját szemmel alig követhető sebességgel, egy forró kés megvágta, egy másik pedig beleállt az oldalába. Estrelle hangosan felordított a fájdalomtól, ami egyre terjedt jobb oldalától. „Biztosan mérgezett.” – gondolta gyöngyöző arccal. A halálfaló felnevetett.

-         Nocsak, mégsem vagy olyan erős boszorkány, mint ahogyan hallottam?

Szavait most lángcsóvák kísérték. Estrelle kihúzta az acél pengét sebéből, de oldala minden apró mozdulatra fájdalmasan fellángolt, így alig tudta kikerülni a tüzet. Már nem érdekelte semmi, csupán, hogy megmutassa ennek az embernek, hogy őt nem lehet olyan könnyen legyőzni. Taktikát váltott. Védekezés helyett támadott. Előrelendülve a férfi felé rontott és mikor már csak pár méter választotta el őket nem törődve az arcát súroló átokkal és megégett kezével, elkiáltotta magát: - Reducto!

A halálfalón mintha egy láthatatlan kéz lökött volna egy hatalmasat, seprűjéről majdnem leesve több méterre távolodott el. Estrelle kihasználva előnyét Kravent kereste tekintetével. A vámpír épp felfelé tartott, amikor a nő tagjain heves remegés futott végig, a fájdalom pedig úgy érezte, hogy a csontjaiig hatol. Kínok közepette vergődött a seprűn. Végül tagjai megmerevedtek, és már csak azt érezte, hogy zuhanni kezd.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés