9.     Fejezet

„Sima tenyér a hátamhoz ér…”

Perselus Piton

A megbeszélt időpont előtt már legalább tíz perccel a teremben volt. Még mindig didergett, hajában apró vízcseppekké olvadtak a hópelyhek. Háttal állt az ajtónak, így nem láthatta a pontban nyolckor belépő tanár sóvár pillantását, amint végigsiklott karcsú alakján.

-                     Miss Lioncourt, látom ön sem szeret késni. Talán el is kezdhetjük a gyakorlást, ha elég erőt érez magában…

-                     Készen állok Piton professzor. - fordult el az ablaktól a lány.

-         Először is el kell mondanom, hogy ez a módszer nagyon nagy koncentrációt igényel. Elsőre ritkán sikerül az embernek. – azzal letette Dumbledore merengőjét a tanári asztalra, és saját halántékához emelve pálcáját, ezüstös fonalalak alakjában továbbította a gondolatokat a merengőbe.

-                     Némi óvintézkedés… - mosolyodott el hidegen a férfi Estrelle kíváncsi pillantásaira. – Néhány nem túl kellemes gondolatom és emlékem…

Estrelle már látott merengőt, de eddig nem tudta hogyan kerülnek bele az emlékek és a gondolatok. „Tehát így csinálják. Kíváncsi lennék mik Piton legrosszabb emlékei…”

-                     Kérem, vegye elő a pálcáját és lépjen közelebb. Most ki fogok mondani egy varázsszót, és megkísérlek betekintést nyerni a gondolataiba. Magának ki kell ürítenie a fejét, minden érzelmet vissza kell szorítania és meg kell próbálnia visszaverni a „támadásomat”. Felkészült? – Estrelle bólintott. – Akkor háromra… Egy, kettő, három… Legilimens!

Estrelle úgy érezte menten szétreped a feje az erős átoktól, ami eltalálta. Érezte Piton jelenlétét, de mégis önkénytelenül a gyerekkorából felsejlő képek bódították el tudatát. Látta magát, amint a gazos kertben olvas egyedül, majd bátyja árnyéka vetődik rá. Aztán jöttek az ordítozások, a gyűlölettől szikrázó pillantások. Hallotta nagyanyja halk szavait: „Hősiesen harcoltak, de sajnos meghaltak… Szegény Sandra és Andreas! Egyedül Ő tehet a halálukról!” A kép változott. Már egyedül sírt a szobájában a szüleit szólongatva.

„Elég!” Érezte, hogy térdre rogy. – Hagyja abba! – kiáltotta könnyes szemmel. Megszűntek a képek. Estrelle továbbra is kitartóan nézte a földet.

-                     Amint észrevehette behatoltam a gondolatai közé. Viszont Voldemort nem fogja abbahagyni a dolgot, ha csak úgy megkéri. Ennyi nem elég. Ellen kell állnia az akaratával, el kell képzelnie, hogy elzárja előlem az elméjét. Használhat továbbá lefegyverző bűbájt is segítségül. Volt már olyan, aki ezt is sikeresen alkalmazta. Szóljon, ha felkészült egy újabb próbára. Addig kell gyakorolnunk, amíg eredményt nem érünk el.

A nő nem akart gyengének és sebezhetőnek tűnni, ezért gyorsan összeszedte magát.

-                     Folytassuk! Meg akarom tanulni megvédeni magamat! Kezdheti. – acélozta meg akaratát.

„Ezúttal nem fogsz belelátni a gondolataimba!” Elszántan összehúzta szemeit.

-                     Helyes! Egy, kettő, három… Legilimens!

Újra elárasztották a képek… Már idősebben állt a hideg szélben a teliholdat nézve és megesküdött, hogy bosszút áll szüleiért. Aztán a roxforti behívólevelét tartotta örömmel a kezében a házuk egyik sötét szobájában. De egyre halványult a kép és felsejlettek a tanterem és Piton körvonalai. A férfi arca olyan volt, akár egy elmosódott festmény, de egyre inkább érezte a fekete szemekből áradó erőt.

-                     Legilimens! – suttogta alig hallhatón.

 Ennyi elég volt ahhoz, hogy már ne a tanárt lássa, hanem egy félhomályos szobát, amiben több ágy is helyet foglalt. A fiatal Piton az asztalánál ült és szomorúan nézte az előtte heverő pergament. Egy vörös hajú nő rajza volt rajta. Igaz, hogy csak vázlat volt, de így is sütött a lány arcáról a báj és a kedvesség. Piton hirtelen összegyűrte a lapot és a szemétkosárba dobta, amint bejöttek mások is a szobába. Estrelle tudta, hogy a Mardekár diákjainak hálószobájában van. A kép azonban hirtelen eltűnt és újra a jelenben találta magát.

Arra számított, hogy Piton mérges lesz rá, amiért belelátott a gondolataiba,

de ehelyett egy halvány mosolyt kapott a férfitől.

-                     Nem rossz, Miss Lioncourt. Remélhetőleg, ha ilyen tempóban halad, pár gyakorlás után már teljesen ki fog zárni az elméjéből.

„Azt kétlem, ugyanis nem tudlak kiverni a fejemből…”

-                     Azt javaslom, tegyünk még egy próbát. Persze csak ha nincs ellenére… -   húzta fel a szemöldökét jó egy óra kemény gyakorlás után. Csodálkozott, hogy Estrelle ilyen gyorsan tanul. Már csak elég nehezen tudta áttörni a lány gondolatai köré húzott láthatatlan falat.

Piton elhatározta, hogy nem adja olyan könnyen a győzelmet Estrelle-

nek. Belülről felettébb bosszantotta, hogy a lány ilyen mélyre jutott emlékeiben. Soha senkinek nem beszélt arról a lányról, aki egykoron kiállt mellette, amikor ő bajban volt…

-                     Most talán próbálja újra maga a varázslatot!

-                     Rendben. - Ezúttal azonban nem számolt hangosan háromig, hanem tesztelte a tanár éberségét. Jó egy percig meg se mozdult, aztán hirtelen elkiáltotta a varázsigét.

Az olyan erővel csapódott Pitonnak, hogy hátrálnia kellett egy lépést, nehogy elessen. Estrelle előtt olyan élességgel villantak fel a képek, mintha ő is átélte volna az emlékeket. Körülölelte a jól ismert magány hideg lehelete, ami fagyosan borzolta a levegőt. Kedve elkomorult, amint egyre beljebb ért a férfi szívéhez. Vacogott a hidegben. Egy üvegfal túloldalán ott ült ismét az ifjú Perselus, de most egy fekete könyv társaságában a mardekáros klubhelységben. Háza tagjai messzire elkerülték különc zárkózottsága, és fagyos tekintete miatt. Olyan szinten magába zárkózott a fiú, és ridegen viszonyult a környezetéhez, hogy Estrelle szinte látta a fotelja és talárja körül a jégcsapokat. A lány egyre jobban fázott, karjait szorosan összefonta mellei előtt és közel lépett az üvegfalhoz, amin körös-körül gyönyörű jégvirágok futottak. Közben időközönként egy-egy erőszakos kép elsuhant Estrelle szemei előtt, mint például egy alig nyolc éves kisfiú, akivel ordít az apja; Perselus egy temetőben áll egy nő sírjánál az esőben; egy csatajelenet, ahol elszántan küzd egy csapat feketetaláros férfi mellett; a vörös hajú lány a barátnőivel nevetgél a tóparton egy sziklánál… Nem engedett be több képet elméjébe, csupán a falon túl ülő fiúhoz akart odajutni. Tenyerével megérintette a falat. Az nem is üveg, hanem jég volt. Hiába próbálta áttörni, nem engedett. De ekkor a fiú feléje fordította fejét és fekete tincsei mögül leste a lányt. Nem tudta, hogy látomást lát-e, avagy hihet a szemének. Odalépett a falhoz, és Estrelle tenyeréhez csúsztatta sajátját. A lányt nem érdekelte, hogy a hideg a karján keresztül a szívéhez közelít lefagyasztva húsát. A fiú pedig nem tudott betelni a gyönyörű, zúzmarás hajú démon szépségével. Azt hitte, a pokolból küldték ezt a földöntúli tüneményt. És akkor Estrelle –t elfogta egy melegítő érzés, ami nem tőle származott… A fiatal Piton eltűnt, de helyette felsejlett a bájitaltan tanár alakja. Egy szót suttogott miközben átölelte őt: „Estrelle!”

Nagyon messziről varázsigéket hallott, és mielőtt ajkaik összeérhettek volna ő újra a múltban találta magát. Az a kis melegség is eltűnt, ami rövid ideig tagjait feloldotta. Egyre jobban zúgott a feje a sok emlékképtől.

Ismét a fához volt kötözve, a csuklyás halálfalók a dementorok mögött álltak. Estrelle elvesztette kevés boldog emlékét. Voldemort harsányan kacagott, és egy díszes tőrrel ejtett apró, rúnákhoz hasonló sebeket a lány karján és arcán. Érezték mindketten, hogy Deborah nemsokára felébred. Voldemort mintha csak erre várt volna… Intett és az egyik dementor közelebb siklott. A nő érezte, ahogy a fagyos levegő megdermeszti tüdejét, és sírhatnékja támad a sok keserűség miatt. Fájdalmasan ordított és vergődött. Érezte, hogy hamarosan vége lesz mindennek. A csuklyás alak egyre mohóbban hörgött, egyik csontos kezét Estrelle sebes karjára fonta. Az egyetlen szikra boldog érzése azzal fenyegette, hogy egy pillanat alatt eltűnik. Ezen az érzésen akart torozni a dementor… A Piton iránt érzett szerelmén…

-                     Elég! – sziszegte jókedvűen a Sötét Nagyúr. Odalépett Estrelle –hez és végigsimított az oldalán még mindig látható seben, ami ismét olyan erővel kezdett sajogni, hogy azt hitte abba hal bele, nem a dementorok csókjába. – Szóval ő a szerencsés… Szomorú, hogy nem becsüli meg az érzéseidet. Pedig jobban tenné. Kár, hogy nem tudja, hogy te egy kézmozdulatoddal eltörölhetnéd nyomtalanul a Föld felszínéről… Én viszont megbecsülném a bizalmad! Olyan magasságokba emelnélek, amiknek ez az áruló a nyomába sem érhet.

     A nő leköpte Voldemort talárját, hogy kifejezze undorát.

-                     Látom, hiába győzködlek szép szóval. Hát jó, lehetek kegyetlen is… - mondta még mindig negédes hangon miközben végigsimított a lány mellein.

Estrelle előtt újabb borzalmas emlék elevenedett meg. A szobájában volt. Voldemort csontos ujjai átváltoztak egy másik férfi ujjaivá. Az ujjak a combján siklottak egyre feljebb. A fekete haj eltakarta a férfi arcát, de Estrelle tudta ki az… Hiába próbált menekülni, a férfi ránehezedett és letépte róla a hálóinget. Fülében ott visszhangoztak a férfi nyögései és gonosz nevetése…

 Erőtlenül omlott össze az emlék hatására, arcán patakzottak a könnyek.

Piton egy pillanatig dermedten állt a helyén. Ő is látta a képeket, amik Estrelle fejében játszódtak le keveredve a jövővel és a múlttal. Mire lábait mozgásra bírta, a nő már zokogva elterült a földön. A varázslatot rég megszüntette, de Estrelle még mindig mintha láthatatlan kezeket akart volna leszedni magáról.

„Túl messzire mentem! Miért akartam már megint bizonyítani neki?!”

Odasietett a lányhoz és megemelte a hátát. – Estrelle, térjen magához! Már vége! Nyissa ki a szemeit! – szólongatta egyre kétségbeesettebben.

A lány pár pillanat múlva kinyitotta szemeit és könnyáztatta arcát a férfi felé fordította. Mérhetetlenül szégyellte magát és összegömbölyödve újra sírni kezdett Piton ölében, aki nem tudta pontosan mit is kéne tennie, ezért inkább csak átölelte nem is tudva, hogy most ez kell neki a legjobban.

Mocskosnak érezte magát. Utálta, hogy megint ő az áldozat, hogy egy ideje nem tud felülkerekedni az érzelmein. „Most mit gondolhat rólam? Valóban szerelmes lennék belé? Mindenki észreveszi csupán én nem? Olyan furcsa érzés. Jó itt lenni a karjai közt… Egyáltalán nem olyan fagyos, mint a látomásban. Milyen helyes volt már akkor is…” Lassan abbahagyta a zokogást és valamelyest engedett Piton talárjának görcsös szorításán, de még mindig nem nézett fel rá. Nem tudta, hogy mit mondjon. Magyarázza-e a dolgokat, vagy hagyja, hadd gondolja azt róla a tanár, amit akar. „Miért érzem kényszerét annak, hogy tisztázzam előtte a látottakat? Miért olyan fontos, hogy ne ismerjen félre?”

Egyikőjüknek sem akaródzott megmozdulni, vagy a kényes emlékekről beszélgetni, ezért még percekig ültek a földön. Piton észre se vette, hogy még mindig a lány haját simogatja.

„Mit csináljak az érzelmeimmel? Egyre kevésbé tudom kordában tartani őket! Minden nappal erősödnek. De annyi minden áll közénk! Nem engedhetek magamnak!”

Lassan felállt magával húzva a nőt.

-                     Talán jobb lesz, ha visszakísérem a szobájába. Mára eleget gyakoroltunk.

– Hiába próbálta felvenni újra távolságtartó magatartását, hangja mégis egy árnyalattal kedvesebb volt a szokottnál.

A lány makacsul fixírozta a földet. Mióta magához tért, nem nézett a férfi arcára. Piton hangja azonban még így is meghazudtolta a tekintetéből sütő fájdalmat. Estrelle –nek újra átjárta tagjait a hideg, de nem mutatta ki, inkább elindult kifelé a teremből.

Mindketten hallgatásba burkolódzva lépkedtek a folyosón, mint két fekete árny. Estrelle úgy érezte Piton elítéli a múltja miatt, bár maga sem tudta miért. Az ajtajához érve a férfi megállította, és maga felé fordította. Kényszerítette, hogy a nő végre ránézzen.

-                     Estrelle, miért nem nézel a szemembe? Tudnod kell, hogy nem hibáztatlak a történtek miatt…

Estrelle szemeibe újra könnyek szöktek. Keserédesek. Nem kételkedett benne, hogy igazat mond. Lassan megcsókolta Piton száját. – Köszönöm. – súgta megkönnyebbülve.

Túl sok volt ez Pitonnak. Lehunyta szemeit, majd az indulni készülő lányt magához vonta és szenvedélyes csókban forrt össze az ajkaival. Estrelle erősen szorította, mintha soha nem akarná elengedni. Kimondhatatlanul szüksége volt erre a furcsa férfira, aki pillanatnyilag az utolsó biztonságot nyújtó sziklát jelentette a tajtékzó tengeren. Teljesen összezavarodott az imént átélt emlékektől, a felkavarodott érzésektől. Maga sem tudta mit kéne tennie, de újra és újra viszonozta a csókot. Már egyikőjük sem tudott ellenállni a másiknak, de nem is akartak.

-                     Te reszketsz! – suttogta a férfi átkarolva a kihűlt testet.

-                     Nem számít. Melegíts fel…

Estrelle behúzta a szobájába, és amint az ajtó becsukódott, ismét egymásnak estek. Szenvedélyük egy pillanat alatt fellángolt. Estrelle belátta, hogy nem harcolhat természete és érzelmei ellen.

Piton érezte, hogy ha ez így megy tovább, akkor elveszti az uralmát önmaga felett. Annyira rég érintett női testet, hogy már kezdte elfelejteni a bőr puhaságát, az illatot… Lassan végigsimított a lány hátán egészen formás fenekéig, majd ajkairól áttért a fehér nyakra, miközben egyre csak gombolta ki a nő ruháját. Behunyt szemmel szívta be bőre jázmin illatát.

-                     Biztosan akarod? – kérdezte rekedten utolsó szikra józanságával.

Estrelle egy forró csókkal állta útját a szavaknak. Az eszével tudta, hogy nem kéne, és hamarosan meg fogja bánni, de már minden elveszett.

Az élvezettől halkan felnyögött. Lélegzete egyre gyorsulva csiklandozta

Piton nyakát. Végre megszabadította ruhájától a nő felsőtestét. Estrelle gyengéden karmolászta a férfi hátát és tarkóját, amikor az a nyakától egyre lejjebb csókolta. Piton szerette volna azonnal leteperni, és a magáévá tenni a gyönyörű testet, de uralkodott magán. Nem akarta elriasztani őt. Kényeztetéssel akarta kárpótolni a múltban elszenvedett sérelmekért. „Ha tudnám, hogy ki volt az a szemét, biztosan kitekerném a nyakát!” De gyorsan elszállt minden gondolata amint kikapcsolta a fekete melltartót, és végigsimított a telt kebleken. Eközben Estrelle türelmetlenül lerángatta Pitonról a talárt. Ujjai a fekete ing gombjain játszottak. Direkt lassan gombolta az inget, hogy még jobban felcsigázza a férfit.

Szemeiben felcsillant a vágy, amint meglátta a széles vállakat és végigsimított az erős, néhol forradásokkal díszített mellkason. A férfi ismét magához szorította őt, hogy megcsókolja. Estrelle kéjesen felnyögött, amikor megérezte Piton férfiasságát. Perselus egy türelmetlen mozdulattal letolta a nő csípőjéről a ruhát, de elakadt lélegzete, amikor a fehér ujjak nadrágja övét lazították. Estrelle a szemébe nézett. Elfojtott vágyat és gyengédséget vélt felfedezni bennük. Úgy érezte, egy súlyos tehertől szabadul meg.

Piton fél kézzel átfogta a derekát, a másikkal lerántotta magáról nadrágját.

Felemelte a nőt, aki lábait csípője köré fonta és heves csókok közepette odavitte a széles ágyhoz, majd gyengéden lefektette rá. Élvezettel nézte végig a nyúlánk test minden egyes porcikáját. Ellenállhatatlanul vonzotta a nő szinte izzó bőre. A hasánál kezdte csókolni. A kékes-zöld erek a mérgezés óta még mindig látszottak. Végigcsókolta a vékony forradást is Estrelle oldalán, majd elindult felfelé, apró csókokkal halmozva el a nő melleit. Estrelle halk nyögésekkel bíztatta, miközben a férfi hajába túrt. De Piton ezzel nem érte be, újra áttért a hasára, és egyre lejjebb haladt a kiszolgáltatott lányon. A fehér test egyre szaporábban kapkodta a levegőt minden egyes lefelé haladó csók után. Lassú mozdulatokkal lehúzta a fekete fehérneműt, majd lágy csókokat lehelt a lány lábaira. Az egyik comb belső felét kényeztette, amikor Estrelle erősen megmarkolta a lepedőt és gerince ívbe feszült.

-         Kérlek… Perselus, ne csigázz tovább… – nyögte.

A férfinek nem kellett kétszer mondani, gyorsan megszabadult alsónadrágjától és kicsit megemelve a lány csípőjét, egybe olvadt vele. Estrelle hangosan felnyögött és közelebb húzódott, hogy még teljesebb legyen az élvezet. Perselus azt hitte, menten szétrobban a lány forró ölét érezve, de visszafogta magát és gyengéden kezdett mozogni. Estrelle minden hangos nyögéssel közelebb került a beteljesedéshez, de nem siették el a dolgot. Egy hirtelen mozdulattal ő került felülre, és lovagló pózban lassan körözni kezdett csípőjével. Élvezettel töltötte el már az is, hogy nézheti Pitont. Ellenállhatatlanul vonzónak találta a párnán szétterülő haját, verejtéktől gyöngyöző homlokát. Végigsimított mellkasán, majd a csípőjét fogó erős kezeken. Egyre szenvedélyesebben akarta a beteljesülést. Megfogta saját melleit, és lehunyt szemmel koncentrált a mozgás ritmusára. Piton felült és kezeivel simogatta a keskeny hátat, miközben a lágy halmokat kezdte csókolni. Estrelle halkan lihegett. Piton nem bírta tovább a percek óta tartó kéjesen lassú tempót, és újra maga alá gyűrte Estrelle –t. A lány ködös tekintettel simította meg a férfi arcát. Kimondhatatlanul élvezte, hogy magába fogadhatja Perselust. Hálás volt neki, hogy gyengédségével halmozta el, hogy kárpótolni próbálta Livius erőszakos viselkedését. Tudta, hogy Perselus emberfeletti erővel fogja vissza magát, különben ő is vadabbul venné el, ami neki jár.

Estrelle újra a hátát karmolta. Érezte magában Deborah mohó éhségét, és bíztatását arra, hogy harapja meg a védtelen nyakat, de most ellenállást nem tűrve visszaparancsolta a háttérbe a vámpírt. Nem akarta elrontani ezt a régóta várt pillanatot.

Mindkettőjük bőre csillogott a vékony izzadságrétegtől. Piton pár pillanatig még lassabban mozgott. Gyors csókokkal halmozták el egymás ajkait, majd Estrelle bíztatására a csípőlökések gyorsultak és erősödtek. Már rég nem gondolkodtak. Érezték egymás testének minden egyes rezdülését, nyögéseik egyre szaporábbak és hangosabbak lettek. Az hitték, menten megszakad a szívük a vad tempótól, amit diktáltak egymásnak. Piton újra lassított és kicsit elnyújtott, de erőteljes mozdulatokkal ostromolta tovább Estrelle –t, aki már szinte könnyezett az élvezettől. Teste önkénytelenül együtt mozgott Perseluséval. Piton hangosan felnyögött, de nem a beteljesüléstől, hanem az Estrelle okozta fájdalomtól, amint a nő annyira megkarmolta a vállát, hogy kiserkent a vére. De nem törődött vele, mert mindketten érezték, hogy már nincs sok hátra…

Egyre szenvedélyesebben ölelkeztek, míg Piton tett pár erős mozdulatot, majd eltorzult arccal megvonaglott. Estrelle ugyanabban a pillanatban érte el a csúcsot. Számukra megszűnt a világ. Nem érzékeltek maguk körül semmit, csupán a teljes jótékony ürességet, és egymás hangos nyögéseit, a szemüket elvakító fehér fényt. Estrelle háta megfeszült, majd visszahanyatlott a párnára. Látta Perselus kielégüléstől eltorzult arcát. Érezte a testét elárasztó kéjes lüktetést, Piton utolsó lassú mozdulatait, mielőtt kimerülten félig rá nem nehezedik, és fél kézzel át nem karolja. Örökre így akart maradni. Érezni a tökéletes beteljesülést, és érezni a férfit, bőrének illatát, szívének vad ritmusát, hallani kéjes nyögéseit, látni vágytól elsötétült tekintetét…

Kimerülten feküdtek összeölelkezve. Nem szóltak semmit. A csend beszédesebb volt, ahogy mondani szokás. Jobban kifejezte elégedettségüket. Estrelle soha nem gondolta volna, hogy létezhet ekkora öröm. Eddig csak egyvalakivel élt át hasonlót. Kimerülten merült mély, pihentető álomba. Végre hosszú idő óta először nem álmodott semmit.

*

Piton még hosszú ideig nem hunyta le a szemét. Azon gondolkodott, mi lesz ezek után. Dumbledore a küszöbön álló karácsonyi szünetre megbízatást adott neki. Nem tudta hogyan fogja kibírni Estrelle nélkül. Ráadásul a Sötét Jegy is egyre inkább látszott és minden alkalommal, amikor a Sötét Nagyúr magához hívta híveit, fájdalmasan felizzott. Tudta, hogy hosszú idő óta először van ilyen nagy ereje. És csak nőni fog a közeljövőben…

Már halványultak a csillagok, amikor felriadt félálmából. Óvatosan felkelt és körbenézett a szobában. Mindenfelé Estrelle rajzai és festményei borították a falakat. Az asztalán szanaszét hevertek a félkész vázlatok, és a különféle könyvek. A polcokon bájital-hozzávalók sorakoztak. A szeme megakadt egy keménykötésű, bőrrel bevont, fekete könyvön, ami szinte beleolvadt a félhomályba. Már csak pár gyertya csonkja égett. Amint kézbe vette, elkerekedett a szeme. „Ez nem lehet igaz! Hogy kerül ez ide?” Ismerte a könyvet. A legkegyetlenebb varázslatokkal és gondolatokkal volt tele. Voldemort gondolataival a tisztavérűséget illetően, a varázslótársadalom sajátos reformációjával, és a szokásos nagyszabású, de kivitelezhetetlennek tűnő terveivel, és szigorú rendszabályaival. A halálfalók kézikönyvét tartotta a kezében, amit a Sötét Nagyúr nyomtatott híveinek. Emlékezett rá, hogy ő fiatal befolyásolhatóságában és buzgóságában milyen hamar végigolvasta a könyvet. Akkoriban szinte minden szavát elhitte. Gyűlölte is magát érte utólag, amikor már hátat fordított Neki. Undorodva tette vissza a könyvet a polcra. Hirtelen az a gondolata támadt, hogy Estrelle valahogy bejuthatott a szobájába és kicsempészte a saját példányát, de nyomban el is vetette az ötletet. Bizalma önkénytelenül is megrendült a lányban. Az hitte, a Roxfortban csak az ő könyve van gondosan elrejtve. Tévedett. „Ennyire félreismertem volna őt? Nem lehet halálfaló! Nem…”

Csalódottan ült le. „Mégha egykoron közéjük is tartozott, amit erősen kétlek, akkor is biztosan ellenük fordult… Nincs meg benne az a sötét erő és kegyetlenség… és persze a Jegy sincs rajta!” Az ágyon békésen alvó alakra emelte tekintetét, majd újra az asztal felé fordult. „Nem lehet ennyire hasonló a múltunk! Először is a megjelenés, aztán a keserű gyerekkor, a szülők elvesztése, a magány… a bájitalok iránti szeretet… és a Fekete Mágia iránti érdeklődés. És most ez! Ráadásul szeret is… legalábbis este ez derült ki a látomásból… Lehet, hogy szólnom kéne Albusnak.  Nem biztos, hogy ő is tudja ezeket a dolgokat. A tanári összejövetelen is csak azt mondta el, hogy miért fontos, hogy itt legyen Estrelle. Lehet hogy nem is sejti ennek a könyvnek az ittlétét.”

Szíve szerint nem akarta elveszíteni a lányt. Már túl sokat jelentett számára. Most először érezte, hogy esetleg rosszul tette, hogy lefeküdtek egymással. „Nem engedhetem, hogy újra megtörténjen. Neki is jobb lesz, ha elfelejtjük ezt az egészet, és inkább a feladatára koncentrál. Túl sok múlik rajta. Nem hiányzik, hogy még egy bizonytalan kapcsolat is terhelje. Nekem is jobb lesz a megszokott magány társnak…” Elhatározta, hogy ismét felveszi hűvös, elutasító magatartását. Ismét bezárkózik sivár világába, és nem enged be többé senkit. Mint ahogy arra már egyszer régen megesküdött. Tisztában volt vele, hogy ez ezek után borzasztóan nehéz lesz, de túlélt ő már ennél nagyobb kínokat is…

A vázlatokat nézte rosszkedvvel, amikor észrevett egy fehér lepellel letakart vásznat. Kíváncsian levette az anyagot, de abban a percben el is akadt a lélegzete. Saját magát látta, de olyan élethűen megfestve, hogy azt hitte mindjárt megszólal. Fekete, bőujjú talárt viselt, hajába bele-bele kapott a szél. Egy sötét szoba körvonalai sejlettek fel mögötte, de amin igazán meglepődött, hogy fekete démonszárnyai voltak, amik kiterjesztve takarták el majdnem teljesen a hátteret. Még nem volt befejezve. A képen a Piton-démon egy alakra szegezte tekintetét. Egy nő elmosódott, vázlatszerű körvonalai látszottak, aki fehér ruhában, angyal szárnyakkal kuporgott a jobb lábánál egyik kezével a fekete talárba kapaszkodva. A férfi arcát nézte, de ő csak gúnyos félmosolyra húzta száját. Az angyalszárnyak erősen hullatták a hófehér tollakat, amik körülöttük kavarogtak. A nő Estrelle –re hasonlított hosszú, fekete hajával.

Perselus percekig döbbenten nézte a festményt, majd visszasétált az alvó nőhöz. Magyarázatot akart kérni, de mégsem ébresztette fel. Lassan felöltözött, és tele kérdésekkel otthagyta a szobát. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés