10. Fejezet

Csalódás

Amint Estrelle felébredt, kezével Perselust kereste, de csak a hideg lepedőt tapintotta. Kicsit csalódottnak érezte magát, abban reménykedett, hogy még láthatja az alvó férfit, de amint eszébe villantak az esti képek kéjesen nyújtózott egyet, majd az ablakot kitárva rágyújtott. „Miért kellett olyan hamar elmennie? Biztosan fel kell készülnie az óráira…” Halvány mosollyal az arcán nézett körül a szobában, amikor megakadt a szeme valamin. A festményről le volt véve a lepel. Rossz érzés kerítette hatalmába. „Úristen! Még nem kellett volna meglátnia. Csak reménykedhetem, hogy nem értette félre a képet. Legközelebb jobban el kell rejtenem, amíg a mozgató-bűbáj rá nem kerül…” Ingerülten hajtotta vissza a fehér rongyot. Kétsége sem volt afelől, hogy Perselus megtalálta a képet. Utálta, ha félkész munkáit valaki megnézte. Valahogy azok még nem fejezték ki azt az érzelmet, amit közvetíteni akart. Az utolsó ecsetvonásokkal tudta csak belevinni azt, amitől megelevenedik a kép, ami megmutatja igazi valóját.

Úgy gondolta egy fürdés jót fog tenni. Meggyújtott pár füstölőt és elmerült a meleg vízben. Reggelizni ráér később is, bár farkaséhes volt. Amint felöltözött, Senzafine repült be az ablakon egy kis pergamentekerccsel a lábán. Estrelle kíváncsian bontotta ki, miután hosszasan megsimogatta a madarat.

Estrelle, feltétlen beszélnünk kell. Kérlek reggeli után gyere le a tópartra!

 Sirius

„Ettől féltem…” Nem volt semmi kedve Siriusszal találkozni, és a múltról beszélni. Legszívesebben nagy ívben elkerülte volna, de nem bujkálhatott előle folyton.

Rosszkedvűen ment le reggelizni, az iménti könnyed jókedve nyomtalanul eltűnt. A nagyteremben szinte még senki nem volt. Csodálkozott, hogy ilyen korán ért le, azt hitte már legalább nyolc óra van. Gyorsan magába erőltetett pár falat lekváros pirítóst. Gyomra enyhe görcsbe rándult, ahányszor a tóparti találkára gondolt. Még Pitonról is elfeledkezett pár percig, pedig tekintetével folyton őt kereste.

„Mégis mi megbeszélnivalónk lenne még azok után…” -gondolt éppen Siriusra.

-         Jó reggelt Miss Lioncourt. – szakította félbe egy kedves hang.

-         Jó reggelt igazgatóúr. – nézett fel szórakozottan a lány.

-         Rosszul érzi magát, Miss Lioncourt? Olyan sápadtnak és nyúzottnak tűnik…

-         Nincs semmi baj professzor úr, csupán rosszul aludtam. – halvány pír játszott arcán annak ellenére is, hogy megpróbált Piton helyett a kellemetlen találkára gondolni.

-         Értem. Szólni szerettem volna önnek, hogy Cover professzor a következő gyakorlást ma délután egykor tartja az átváltozástan tanteremben.

-         Hogy-hogy ebben a korai időpontban? – húzta fel egyik szemöldökét a lány.

-         Mivel Lucian professzornak van pár lyukasórája, ezért gondolta, hogy előbbrehozhatnák a gyakorlást.

-         Köszönöm, hogy szólt, Dumbledore professzor. Engedelmével, én már jól laktam.

Lassan elsétált a Mardekár és a Griffendél asztala mellett…

Draco Malfoy

-         Apám szerint pocsék egy könyvet írt a vámpírokról… Nem tudom, minek van itt egyáltalán… az ilyen félvéreknek az Azkabanban lenne a helyük. – hallatszott egy nyekergő hang a zöld-ezüst címeres asztal felől.

Estrelle –t nyomban elöntötte a méreg. „Lám-lám, volt kitől tanulniuk a mardekárosoknak… már ami a „félvérűek” lejáratását illeti…De vajon honnan tudja? Biztosan az a halálfaló apja mondta neki…”

-         Mr. Malfoy, ha valamit közölni szeretne velem, örülnék, ha szemtől szemben tenné, nem a hátam mögött piszmogva. Csak a gyáva férgek tesznek így… - fordult a hármas fogathoz hideg pillantással.

A szőke, egyébként jóképű, bár kissé gőgös fiú megvetően elhúzta a száját. A griffendéltől egyre többen fordultak feléjük, hogy lássák a fejleményeket.

-         Nos, ismételje meg az előbb elhangzottakat, ha meri! – Estrelle rideg hangon beszélt, bár belül még féken kellett tartania magát.

Draco már épp egy újabb lekicsinylő megjegyzést akart tenni, amikor hirtelen ismerős vonásokat vélt felfedezni Estrelle –ben. Egy pillanatra megborzongott a nő felől áramló hidegtől.

„De hiszen ugyanolyan szúrósan néz, mint Piton. Még a mozgása is hasonlóan kimért.” – felvette szokásos „visszavonulok az ellenfél erőfölénye miatt” viselkedését, amit Harryék ellen is évek óta sikeresen alkalmazott. Agyafúrtabb volt ő, mint ahogy azt bárki is gondolta volna. Még Crack és Monstro sem ismerte igazi énjét. Visszavonulásaival rendre félrevezette az ellenségeit, hogy aztán a megszerzett információk birtokában egyszer majd rútul hátba támadhassa őket. Csupán apja volt tisztában Draco valós értékeivel, hisz nagyrészt tőle tanult. Lucius mégis sokszor megfeddte. Bizonyos szinten különbözött tőle is.

Egy halk ciccentéssel kísérve tüntetőleg a Reggeli Próféta legfrissebb számára meredt.  „Majd megkérdezem otthon, hogy ki ez a nő, és hogy miért rontja itt a levegőt… Ne félj Estrelle, majd megtudom a titkod.” Igazából furcsán érezte magát a nő közelében, vagy ha csak megpillantotta baljós, fekete alakját a folyosókon. Valahogy vonzónak találta a belőle áradó hűvös eleganciát, a szúrósan néző, feneketlen fekete szemeket. Nem akarta tudomásul venni, de őt is elbűvölte Estrelle elegáns szépsége, és ezzel nem is volt egyedül. Háztársai is gyakran suttogtak a nő alakjáról. A mardekáros lányok mégis irigykedve pillantottak utána. „Ők soha nem lesznek olyan szépek, mint ez a fekete rózsa.” – suttogta egy hang korábban Draco fejében, de nem akart rá hallgatni, főleg korábbi parkbeli közbelépése miatt neheztelt a nőre. Na meg persze amiket már hallott róla…

-         Tehát nincs mit mondania Mr. Malfoy. Remélem a közeljövőben többet nem kell csalódnom önben. – kimérten elfordult.

-         Nem fog csalódni bennem Miss Lioncourt… Ezt megígérhetem.

Estrelle kelletlenül visszafordult egy pillanatra, majd folytatta útját a kapu felé. „Remélem, nem akar ez a kölyök is Lucius -szal együtt keresztbe tenni. Nincs energiám még több bonyodalomhoz!”

Egyre idegesebben vágott át a parkon. A parton nem talált senkit. A tó szélét már vastag jégréteg borította. Már csak két nap volt a karácsonyi szünet kezdetéig. Ez már érződött a diákok hangulatán is, mert egyre izgatottabban készülődtek a hazautazásra, a tanárok pedig napról-napra kevesebb leckét adtak fel – egy személyt kivéve… Estrelle még bele se gondolt, hogy milyen üres lesz a kastély azt a pár diákot leszámítva, akik a szünetben sem hagyják el az iskola épületét. Megborzongott a hideg szélben. Elgondolkodva nézte a vizet mikor egy fekete kutya sétált oda mellé.

-         Szervusz Sirius.

Az állat átváltozott emberré.

-         Estrelle, örülök, hogy eljöttél. – nézett le a lányra csillogó szemmel.

Csend ereszkedett közéjük.

-         Milyen volt újra találkozni a keresztfiaddal?

-         Harry már nagyon hiányolt. Jó volt beszélgetni vele. Mesélt pár nyugtalanító dolgot.

-         Például?

-         A benyomásait veled kapcsolatban.

-         Oh… - húzta fel egyik szemöldökét a lány.

-         És ezek kapcsolódnak valamelyest ahhoz, amiért beszélgetni akartam veled. Ismét fekete felhők gyülekeznek. Voldemort egyre erősebb. De gondolom, ezt te is tudod.

-         Igen, ez nem újdonság… - legyintett.

-         Estrelle, szeretném, ha nem vennéd ezt ilyen könnyen! Dumbledore –nak megvolt az oka, amiért idehívott. Szeretném, ha rendesen felkészülnél.

-         Ugyan mi ellen? Nehogy te is elkezd, hogy „túl sok múlik rajtad, biztosan meg fognak támadni”! Sirius, kezdek belefáradni ebbe! – végre a férfi felé fordult. – Épp elég uralkodni magamon! Gondolok itt Deborah –ra is…

A férfi közelebb lépett, és megfogta a nő karjait.

-         Tudom, hogy nehéz, de igazuk van. Elhiszem, hogy fárasztó a dolog, és hogy kirohannál a világból is miatta… Hidd el, én megértelek, hisz nekem is örökösen hadakoznom kell az emberekkel… a folytonos bujkálás felőrli az idegeimet, de nem tehetek mást én se, ha be akarom bizonyítani az ártatlanságomat. Ez majdnem olyan, mint a te problémád…

-         Nem. Az életem sokkal bonyolultabb lett, mint gondoltam volna. Néha azt

kívánom, bárcsak muglinak születtem volna, de a következő pillanatban már meg is cáfolom ezt a kívánságot… azt hiszem soha nem tudnám megtagadni a varázsvilágot.

-         Még egyszerű varázslóként is jobb lenne… de épp a problémák miatt kell összefognunk. Mi abba az embercsoportba tartozunk, akiknek az a sorsuk, hogy visszaszorítsák a gonoszt, ami mindkét világra leselkedik. Egyikünk sem átlagember, ezt már te is érezted kiskorodtól fogva, lásd be! Ne teherként fogd fel!

-         Akkor mégis miként? Ajándékként?!

-         Igen. – Sirius szemében furcsa szikra villant.

-         Aha. Gondolom már mindent tudsz rólam, már ami a Roxfortban történt.

-         Szerintem nem. De a nagyját Dumbledore és Harry megosztotta velem.

-         Mit tudhat Harry, amit Dumbledore nem? – horkant fel Estrelle miközben dühösen lesodorta Sirius kezét a karjáról.

Sirius hangja élesebb lett. Nem tetszett neki, ahogy a lány beszélt a keresztfiáról.

-         Érezte benned Voldemortot…

-         Mi?

-         Amikor a gyengélkedőre bevittek megfájdult a sebhelye. Utána a kontrolvizsgálatán újra elfogta az a kellemetlen érzés, és amikor elvesztetted az egyensúlyodat és a bőrödhöz ért, az szinte égette.

-         Csodálatos.

-         Azt hitte halálfaló vagy. Vagy az voltál…

-         Méghogy én halálfaló?! Tudod nagyon jól, hogy én soha!

-         Én tudom, de ő még kamasz, aki maga sincs tisztában az érzéseivel és a gondolataival. Élénk a fantáziája. Egyébként, ha nem haragszol meg, kinézné belőled az ember… Már csak a megjelenésed miatt is. Sok hasonlóságot fedeztek fel benned és abban a görbeorrú Pitonban…

-         Köszönöm szépen, ez igazán jól esett! – háborgott, de Perselus nevének említésekor gyomra tájékán enyhe nyomást érzett.

-         Kérlek bocsáss meg, ha megsértettelek! Én segíteni jöttem. Bennem megbízhatsz, már csak a közös múltunk miatt is…

-         Pont a közös múltunk miatt kényelmetlen a jelenléted számomra.

Estrelle egyre feszélyezettebben érezte magát.

-         Tudom, hogy akkor nem kellett volna, hogy cserbenhagyjalak, de nem volt más választásom…

-         Nem akarok a múltról beszélni! Főleg nem a magyarázkodásaidat hallgatni! Egyáltalán miért jöttél a Roxfortba? – a kérdés kissé durvábban hangzott a kelleténél, de fortyogó düh fogta el, amikor eszébe jutottak a régi emlékek.

Sirius lelke megsajdult amint belenézett a dühtől szikrázó szempárba. Még mindig érzett valamit Estrelle iránt, amit ha hagy újra felerősödik és eluralkodik rajta. Ez pedig csak újabb szenvedésekhez vezetne. Tudta, hogy soha többé nem fog mást látni a nő tekintetében, mint fájdalmat és haragot, ha ránéz.

-         Dumbledore –nak hoztam híreket.

-         Tehát felderítő vagy…

-         Inkább hívnám magam egy fekete árnyéknak, aki mindig jó helyre vetődik egy-egy falat csontért. – mosolyodott el bizonytalanul. – Tudom, hogy nem kedvelsz – bár ez régen nem így volt –, és hogy a legkevésbé sem óhajtod a társaságomat, de Dumbledore meghatározatlan ideig megkért, hogy maradjak a Roxfortban… - Sirius egy pillanatra elhallgatott – hogy vigyázzak rád és mindig melletted legyek, amikor elhagyod az iskola területét.

Estrelle utolsó csepp türelme is elfogyott. Most már tényleg úgy érezte, hogy megkötötték a kezét, vagy mintha apró gyermekként kezelnék. Mintha nem harcolt volna már annyit az életében, mint egy idősebb varázsló. Hangosan kiabálni kezdett.

-         Micsoda?! Méghogy te fogsz vigyázni énrám? Pont te?! Dumbledore mégsem olyan tájékozott, mint amilyennek hitte magát, már ami a múltamra vonatkozik. Tudok én vigyázni magamra is, nem kell, hogy akárki pesztráljon! Torkig vagyok, hogy mindenki azt hajtogatja, hogy veszélyben vagyok! Bezártak ide és megkötötték a kezemet! Lassan úgy érzem, megfulladok a kastély rámdőlő falai alatt, mégha oly szép is ez a hely! Ha ez így folytatódik, azt hiszem, meg fogok keseredni hátralevő életemre! – miközben beszélt hevesen csapkodott a kezeivel.

Nem akart pont Sirius előtt megnyílni, de úgy érezte, muszáj kimondania, amit gondol. A férfi megragadta a karjait és pár lépéssel közelebb húzta magához.

-         Ide figyelj Estrelle! Én sem akarok kényelmetlenséget okozni. Megértem az érzéseidet. – a férfi tekintete elsötétült - Nekem ugyanúgy fáj a múlt, mint neked de túl kell lépned rajta, mint ahogy ezen a mostani helyzeten és kötöttségein is! Kérlek, próbálj meg elviselni a közeledben.

-         Méghogy ugyanúgy fáj neked is a múlt?! – Estrelle szemébe könnyek

szöktek, hogy leplezze azokat gyorsan kiszabadította magát és dühösen elviharzott a friss hóban.

Nem vette észre, hogy az egyik ablakból egy fekete szempár figyeli őt hideg tekintettel a hosszú hajtincsek mögül.

(...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés