27. Fejezet

Idézés

Mind ott álltak a keleti torony legfelső szobájában. A hosszú ablakokon keresztül beszűrődött a telihold és a szokatlanul közelinek tűnő csillagok fénye. A bent lévők felkészültek. Minden a helyére került. A torony négy szembenéző falán ott függtek a Piton által szerzett homorú, keretnélküli zöldes derengésű tükrök. A szoba északi falánál állt a fehér márványoltár, melyet a Grimmauld téri házból előkerült magnetikus lánc kígyózott körül. A márványlapon sárgás fénnyel felderengett egy vésett pentagramma. Lupin báránybőrét az oltár előtt feszítették ki, és azon is ugyanez a jel villogott különféle színekben. Az oltáron Dumbledore kis háromlábú rézserpenyője állt babérlevéllel és széndarabokkal töltve. Egy ugyanilyen tálka állt még egy másik, háromlábú asztalon.

A jelenlévők a házimanók által szőtt patyolatfehér, bő köntösökbe öltöztek. Mindenki nyakában ott lógott Belial pecsétje, mely az idézésnél a démon igaz válaszai érdekében elengedhetetlenek voltak. A megjelentek sápadt kísértetként derengtek a félhomályban. Arcuk, tekintetük merev volt. Mindannyian átérezték az idézés fontosságát. Visszafojtott energiájuk ott fodrozódott a levegőben. Mindannyiuk fején megcsillant az aranylánccal összefogott verbénakoszorú, melyeket Madam Pomfrey font hosszas munkával napokon keresztül.

Dumbledore lassan két lépéssel kivált az oltárt és az Estrelle-t körbeállók köréből. Piton szeme hidegen követte az igazgató mozdulatait. Éjfekete tekintetében tükröződött, amint Dumbledore meghúzza az egyenesen álló Estrelle testén a magnetikus vonásokat, hogy az éber álom különös középállapotába ejtse. Látta, ahogy a nő teste megremegett, majd feje egy pillanatra hátracsuklott. Karjai a mozdulattól kissé mereven eltávolodtak a törzsétől, majd visszahullottak. Estrelle a következő pillanatban üres, kifejezéstelen tekintettel meredt az igazgatóra, aki kigöngyölte az idézés szavait tartalmazó pergamentekercset, majd keze egyetlen mozdulatával felszította mindkét serpenyő alatt a tüzet. A feszült, mégis elmosódott csöndbe szinte belehasított határozott, egyre emeltebben kántáló hangja. Az idős mágus csöppet sem hasonlított magára. Kortól megereszkedett vállai most kiegyenesedtek, szeméből eltűnt minden megszokott nyájasság. Tekintete hol Estrelle –en, hol környezetén cikázott. A nő körül gomolygó asztrálfényeket nézte.

Tömény, fűszeres füst kígyózott bódítóan a levegőben és lassacskán szétterjedt a szobában. A parázsból hegyes lángok csaptak fel a kántálás gyorsuló ritmusára, melyhez most már a körben állók is csatlakoztak. A lángok gonosz, vad jeleket dobáltak a falakra, de a tükrök elnyelték őket, majd a lángok egy bizonyos ritmus után fulladtan hanyatlottak vissza. A várakozás pattanásig feszült. Az oltár felé fehér füstgomolyag úszott. Egy pillanatra mindenki úgy érezte, mintha a keleti torony alapjaiban rendülne meg, mintha földrengés rázná.

Estrelle úgy érezte, hogy egy teljesen másik világban sodródik, holott tudta, hogy a szertartás kezdete óta el sem mozdult a helyéről. Érzékelte, hogy teste előre-hátra hajladozik a zsongító csendben, mely most az ő fülei számára muzsikának hallatszottak. Mégis… ebben a furcsa állapotban egy pillanatig azt érezhette, hogy nem eshet baja, hogy nem számít a józanság, a feladatának fontossága… Örökre így akart maradni. De aztán megérezte valami borzalmasan hatalmasnak a közeledtét. Ő már látta az irdatlan árnyékot végigkúszni a falon. Tudta, hogy csak ő érzékeli egyelőre, meg talán Dumbledore, aki most hirtelen sokkal fiatalabbnak látszott. Hallotta, ahogy a földöntúli, alig hallható, bódító muzsikát lassan elnyomja a szíve heves dübörgése, mely mintha minden rostjában visszhangot vert volna. Érezte megmozdulni a padlót maga alatt. Visszafojtott lélegzettel kapcsolódott az igazgató szilárd tekintetébe.

A férfi oda sem nézve újabb füstölőszert és szenet hintett a tálkákba, majd belépett az Estrelle köré rajzolt körbe, mely az oltár és a háromlábú szék között rajzolódott ki a földön. Egy intéssel magához hívta a fehér kecskét, aki mintha tudta volna milyen sok minden függ az elkövetkezőktől, nem ellenkezett. Önként nyújtotta fehér nyakát az arany tál és a kés felé, hogy varázserejű vérével segítse a jelenlévők szándékait, ahogyan azt pásztora is megsúgta neki a Turunel-hegyen. Nem felejtette el a szavait. Dumbledore gyorsan, kíméletesen vágta el az állat torkát, nem érzett semmit. Bíborló, sűrű vére gyorsan megtöltötte a mély tálat. Odalépett a nőhöz és pár kortyot itatott vele, mutatóujjával pedig egy jelet mázolt Estrelle szíve fölé a patyolat ruhára. Az igazgató a kés pengéjét belemártva körbesétálta a kört, amiben álltak és minden lépésnél ráfröccsentett pár csepp vért a padlóra, hogy bezárhassa a kört. Amint körbeért, letette a tálat és a kést a kivérzett állat teteme mellé. A kör lilás-fehér fénnyel felizzott. Most már mindenki elhallgatott. Olyan hirtelen, mintha elvágták volna a beszéd útját. A mágus zengő hangja egy perc csönd után ismét betöltötte a termet, mely háromszor visszhangozta Belial nevét többszörös hangerőre felerősítve.

Estrelle szeme önmagától újra felpattant. Érezte a rajta átfutó erőt, amitől teste megmerevedett és libabőrözni kezdett. A vér égette a száját és a torkát. Aztán már nem fogott fel semmit a külvilágból.

Piton testében rendkívüli jeges érzés áradt szét miközben aggódva pillantott Estrelle felé, aki fölött lassan egy hatalmas, sötét árny kezdte bontogatni alakját. A lángok ismét felcsaptak és vágyakozva, hosszan nyúltak a démon felé. A szobát vörös fény vonta be, mely hol sötétebben, hol világosabban pulzált. A tükrökben Belial zöldesen derengő, megnyúlt négyszeresét látták, majd a jelenés Estrelle fölött is felvette áttetsző körvonalait és az oltárig hátrált. A démon most ijesztő formáját vette fel. Irdatlan alakja majdnem felért a torony magas mennyezetéig. Sárgán izzó pupilláit lustán végigjáratta a jelenlévőkön, majd a fiatal nő vékony, mozdulatlan alakján állapodott meg. Hosszú tépőfogai kilátszottak előreugró álkapcsai közül. Homlokcsontjából két szarvszerűség nőtt, melyeket a gerince mentén és a vállain tüskés kinövések követtek. Hosszú karjait behajlítva tartotta meztelen törzse mellett. Fekete ujjai vértől mocskos karmokban végződtek.

Minden mozgás és erő megmerevedett. A lángok magasan, mozdulatlanul álltak, csakúgy, mint Estrelle aki a kényszeres ide-oda hajlongás közben lehunyt szemmel megállt. A tanárok meghökkent sóhajai futották körbe a falakat.

Belial tekintete továbbra is Estrelle -en időzött, akinek válla a pillantás súlyától lassan megereszkedett. A démon felolvasztotta dermedtségét, de csak annyira, hogy maga felé fordítsa a magatehetetlen nőt. Amint szemből is meglátta, gúnyos mosolyra húzódott cserepes ajka.

-         Belial, Luchiper közvetlen mása most rám figyelmezzél! – szakította szét a csöndet ismét Dumbledore hangja. – a szellem kelletlenül ránézett.

-         Mondd, miért idéztetek meg? – dübörgött mély, rekedt hangja a levegőben.

-         Nem ok nélkül tettük. A szükség kényszerített erre az útra. Mint érezheted, első ajándékodat megkaptad a varázserejű fehérkecske képében. Amennyiben hajlandó vagy segíteni, nekünk, további ajándékokra is számíthatsz.

-         Ó, igazán? És miben kéritek hatalmam egy részét? – hajolt kicsit közelebb a földhöz.

-         Egy feketemágus, akit Voldemortnak hívnak veszélyezteti világunkat és az itt álló nőt, akinek erejét fel akarja használni.

-         Hmm… „A halál szárnyalása”*… Igen, figyeltem őt… És ugyan miért kellene épp nektek juttatnom hatalmamból?

-         Mert mi olyat tudunk nyújtani a számodra, amit Voldemort nem.

-         Éspedig? – Belial -on látszott, hogy most már jobban érdekli az alku.

-         Mint gondolom azt már észrevetted, ez a nő nem akármilyen.

-         Igen, igen. Két lélek egy testben… Sötét szépség mindkettő…

-         Pontosan. Gondolom jó volt annyi év után ismét megpillantani Deborah-t. De ez a nő itt nem Deborah Seraphim, mint azt te is tudod, mégha a külcsín majdhogynem meg is egyezik. Estrelle de Lioncourt pedig segítségre szorul. Mi pedig téged kérünk, hogy nyújts némi védelmet Voldemort ellen.

-         És mégis mire gondolsz pontosan? – húzta össze villogó szemeit.

-         Arra, hogy adj melléje a nyolcvan szellemlégiód közül pár védőszellemet. Úgy hallottam kitűnő védelmezőid vannak…

-         Így igaz. De mi hasznom lenne nekem ebből a fáradságból? Mi az, amit cserébe nyújtani tudtok? – a jelenésen egy pillanatra remegés futott át. – Hmm… finom az erőtök. Szilárd a hatalmatok, érzem, de nem olyan makulátlanul tiszta mindegyik…

-         Hogy válaszoljak a kérdésedre… - szakította félbe a lankadó figyelmű démont – Amit kínálunk, az nem kevés. És mi pont azért tudjuk megadni, mert mi nem akarjuk felhasználni, ellenben Voldemorttal. Szolgálataidért cserébe felajánljuk neked Deborah Seraphim halhatatlan lelkét. Gondolom, lenne miről elbeszélgetnetek, és érzésem szerint a hatalmának is hasznát vehetnéd.

A démon alakja valamennyire felengedett. Hegekkel teli arcán mosoly futott át. Egyik karmos ujjával Estrelle felé bökött. Mire a nő magához tért valamelyest mozdulatlanságából, addigra Belial már sokkal emberibb formát öltött. Összehúzta erejét, úgy rendezve a levegőben kavargó részecskéit, hogy szinte tapinthatóvá tette testét, melyet az oltáron állva áthatolhatatlan sötétség font körül. A fény csupán néhol világította meg alakját. A háttérben a lángok kékre váltottak. Bár most már sokkal emberibbnek tűnt, azért még így is ijesztően festett. Hófehér, márványosan csillogó lett a bőre, de a fekete karmok az ujjai végéről nem tűntek el. Rikító vörös haja hosszan lógott le arca bal oldalán. Tekintete pedig még félrevezetőbb lett, mivel az egyik szeme vörösen, míg a másik sárgán izzott. Fekete ajkai megrándultak.

-         Te tudod, hogy mit ajánlottak fel nekem? – kérdezte a kissé kábult boszorkánytól.

-         Igen, tudom. Deborah lelkét.

-         És tudod, hogy ez rád nézve mit jelenthet?

-         Belehalhatok.

-         Pontosan. Ha nem vigyázok, akkor téged is magammal ránthatlak…

Estrelle nem válaszolt csak mereven nézett szemmagasságban előre.

-         Hallottad, amit az előbb mondtam?

-         Igen.

-         És nem félsz?

-         Az én félelmem nem számít. Az életem se számít, ha ezzel megakadályozhatom Voldemort tervét.

-         Pedig nem hiszem, hogy te is oly mértékben vetnéd meg őt, mint a többi jelenlévő… - suttogta hamiskásan.

-         Tévedsz. Én is azt akarom, hogy a Nagyúr elbukjon.

-         Rendben… - mondta lassan, kevés meggyőződéssel a hangjában, majd Dumbledore felé fordult. – Ha megkapom, amit ígértek, segítek. Estrelle de Lioncourt mellé rendelem pár szolgám, akik láthatatlanul óvni fogják az ártó varázsaltok ellen. Ez persze így már az én érdekem is, hogy Deborah lelkének ne essen baja és végül az enyém lehessen.

-         Pontosan. Ha betartod az ígéreted, akkor megkapod a jussodat. De van egy kikötésünk.

-         Mégpedig? – ráncolta türelmetlenül fenyegető szemöldökét Belial.

-         Nos, a kikötés annyi: Deborah lelkét csupán Voldemort végleges bukása után viheted magaddal, addig Estrelle –nek szüksége lehet a vámpír erejére a túléléshez.

Belial pár percig homlokráncolva gondolkodott.

-         Ez ugye az én érdekem is… - ismételte - Rendben, áll az alku. Voldemort halála után visszatérek Deborah –ért. De ne feledjétek, ha akkor megjelenek, akkor is elviszem a lelket, ha ellenkeztek, de akkor nem leszek éppen gyengéd!

-         Rendben. – bólintott Estrelle immár teljesen kijózanodva. Dumbledore összevont szemöldökkel rápillantott, de nem szólt semmit.

-         És mi lesz a többi ajándékommal? A démonjaim sem dolgoznak ugye ingyen…

-         Ne mondd, te parancsolsz nekik, nem mernek ellent mondani neked, de rendben. Tőlem időben meg fogod kapni az ajándékokat. – vette vissza a szót az igazgató.

-   Két napig maradjon ebben a szobában! A második napra mind a négy védőszellem meg fog érkezni. Igen, az egyikőjük képes lesz Deborah –t is bizonyos szintig visszaszorítani, de ha ő valamilyen oknál fogva eltűnik, vagy megsérül, akkor ki fog törni belőle a vámpír.

-         De ez nem fog megtörténni, ugye?! – kérdezett rá erélyesen.

-         Ha rajtam múlik, nem. A legerősebbeket fogom melléadni.

-         Megegyeztünk. De ne feledd, ne szegd meg az ígéretedet! Tudod, akkor mi fog következni…

A démon nem válaszolt csak haragosan megvillant a szeme és egy vad széllökés kíséretébe eltűnt. A lángok azon nyomban elaludtak szürke, gomolygó füstoszlopokat hagyva maguk után. A szoba sarkai felől a sötétség úgy tört elő, mint egy prédájára támadó vadállat. A teremben lévők lassan megmozdultak és elengedték egymás kezét. Kételkedő, de valamelyest megkönnyebbült sóhajok hagyták el a kimerült testeket.

-         Először is, szeretném megköszönni, hogy segítettetek ebben a komoly idézésben. Nos, úgy tűnik elérni látszik célunkat. Reménykedjünk benne, hogy a démon tartani fogja a szavát. Én mindent megteszek majd ennek érdekében. Másodszor, gratulálnék mindenkinek, hogy ennyire sikerült felhasználni a saját mágiátokat a varázslathoz, és hogy minden simán ment. Még Belial is megérezte. Nos, akkor nem maradt más hátra, mint hogy mindenki kipihenje a fáradalmakat. Biztosabbat két nap múlva fogunk tudni, akkor számíthattok egy értekezletre. Nyugodalmas jó éjszakát! És még egyszer köszönöm!

Amíg az igazgató beszélt, Sirius és Perselus is – az utóbbi kevésbé feltűnően - aggódva pillantott Estrelle –re, aki még mindig az oltár felé nézett, ahol eltűnt Belial. Azóta nem mozdult. Miután Albus befejezte, lassan mindenki elindult kifelé. Piton az egyik sarokba húzódott, amíg Sirius elindult a nő felé. Dumbledore elgondolkodva állt pár lépésre tőle.

Estrelle még mindig nem tért magához. Enyhe sokkot kapott, bár érzékelte a külvilágot, most képtelen lett volna beszélni, vagy akár megmozdulni. A démon eltűnése előtt felvillantott előtte néhány borzalmas, sokkoló képet, ráadásul az idézés is kimerítette. Érezte, hogy valaki közelít hozzá. De most nem tudott elviselni senkit a közelében…

Sirius látta, amint Estrelle bal csuklójával elutasítóan int, mire a következő lépésnél egy erő, mint valami kisülés, a padlóra lökte. Egy pillanatra bennakadt a levegője, majd értetlen tekintettel volt kedvesére nézett.

-         Elnézést, elfelejtettem mondani, hogy ilyenkor nem tanácsos közel menni az idézésen túlesett személyekhez. Még nem. Túlságosan nagy sokk érheti ilyenkor az embereket. Azt hiszem Estrelle –hez már meg is érkezett egy védőszellem. Azért kell ez a két nap Belial szellemeinek, hogy ráhangolódhassanak Estrelle –re. Ha minden igaz, most sem akart ellökni téged, csupán a démon nem tudta még felmérni Estrelle szándékait. Azt hiszem jobb lesz, ha most magára hagyjuk. Pihennie kell.

Sirius most kivételesen nem akadékoskodott, hallgatott az igazgatóra.

Belial

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés