28. Fejezet

Olvadó jég

Csend telepedett a szobára miután elhagyták. Olyan volt, mintha az imént semmi sem történt volna. A hold ugyanúgy világított be az ablakon, mint egy órája. A levegő ugyanolyan balzsamos, tavasz illatú volt, mint az idézés előtt… De mégis minden más volt. A toronyszobában még mindig érződött a füstölő illata, a felszabadult energia maradéka pedig ott vibrált a falak közt.

Estrelle talán órákig állt egy helyben, mozdulatlanul. Gondolkodott és figyelte magát. Próbálta felfedezni az esetleges változásokat. Ez nem ment könnyen. Aztán lassan ráébredt, hogy alig-alig érzékeli azt a bizonyos nyomást a mellkasában, ami eddig Deborah jelenlétét jelentette. Nagyot sóhajtott, majd az egyik ablakhoz sétált. A zöldes tükrök visszatükrözték sápadt alakját. Lassan leoldotta magáról a fehér idézési ruhát. Hagyta, hogy a könnyű anyag a széltől finoman fodrozódva érjen földet.

Hosszú ujjai ráfonódtak a fekete ingén nyugvó medalionra, Belial pecsétjére. A hűvös fém tapintása jólesett neki. De még nem tudta eldönteni, hogy hihet-e abban, hogy biztonságban van. Elmélázva figyelte a hold és a csillagok útját, miközben ujjai a pecsétről észrevétlenül az inge alatt rejtőző kígyós nyakláncra siklottak, melyen a smaragdzöld kígyószemek vadul csillogtak a holdfényben.

„Vajon Remus hogy van? Már vége lehet a teliholdnak, de nem hiszem, hogy még visszaalakult. Soha nem kérdeztem tőle, hogy egészen reggelig járja-e farkasként az erdőket… Azt hiszem többet kéne vele is foglalkoznom. Az utóbbi időben olyan önző voltam…” – lemondóan felsóhajtott.

-         Mi nyomja a lelkét? Hát nem megkönnyebbülés, hogy az idézés sikeres volt? – törte meg a mély csendet egy gúnyos hang az egyik sarokból.

-         Perselus, hogy-hogy itt vagy?

-         Az idézés óta itt vagyok és figyelem magát. Dumbledore kérése.

-         Pompás. Megint visszatértél a magázásra… De miért? – suttogta a kérdést alig hallhatón maga elé. De Piton meghallotta, mégse válaszolt.

-         És ami a forrásnál történt köztünk, az megint semmit nem jelentett neked? Megint csak arra voltam jó? – kérdezte mérhetetlen szomorúsággal a hangjában. Most nem volt dühös, inkább fásult. Kezdte belátni, hogy Perselus Piton fölött nem arathat győzelmet.

Pitonnak fájt hallania a fájdalmat a kellemes hangban, de erősnek kellett lennie. „Már hogyne számított volna?! Rengeteget számít!” – gondolta, ahogy visszaemlékezett a tisztáson átélt ölelkezéseikre. Estrelle talán nem is sejtette, hogy gyengédségével hány sebet kezdett el gyógyítani a férfi lelkében. De Perselus nem engedhetett a vágyának. Ismét a fejébe vette, bár már korántsem olyan sziklaszilárd elhatározással, hogy megpróbálja távol tartani magát a szeretett nőtől. Igen, most már tudta, hogy szereti. Nem tehetett róla, de jólesett ránéznie, hallania a hangját, látni a mozdulatait, figyelni, ahogy a szél belekap hosszú puha hajába, és az arca körül táncoltatja az illatos tincseket…

Már hogyne számított volna? Hisz sikerült rájönnie, hogy mennyire fontos neki ez a különös nő. Ugyanakkor mindketten érezték a köztük tátongó szakadékot, mely most, amint a szoba két végéből figyelték egymást, mintha folyamatosan mélyült volna.

Az árnyékok hosszan nyúltak végig a falakon. Piton alakját alig lehetett kivenni a sötét fotelban. Csupán fekete szemein csillant meg a holdfény.

-         Nem válaszolsz. Akkor már értem… Megint óvatlan voltam, hagytam, hogy az ösztöneim vezéreljenek. Pedig hányszor megfogadtam, hogy a múltamban történtek miatt nem engedek közel senkit magamhoz…

Perselust szíven ütötték ezek a szavak. Maga se mondhatta volna másképp. Növekvő érdeklődéssel figyelte az egyre dühösebb Estrelle –t.

-         De megint kihasználtak… Te is már nem először! De mondd meg nekem, hogy miért játszol velem? Miért jó az neked, ha átejthetsz engem?! Miért élvezed azt, ha nekem fájdalmat okozhatsz? Hát nem láttál eleget a múltamból? Nem gondolod, hogy nem ezt érdemelném?

-         Én nem élvezek semmilyen fájdalomokozást! – szögezte le felemelkedve, erősen csillogó szemekkel a másik.

-         Ó igazán? És akkor mégis miért próbálsz megint úgy tenni, mintha semmi sem történt volna köztünk? Nem hinném, hogy memóriatörlésen estél volna át… Vagy akkor is megjátszottad magad?

-         Számodra úgy tűnt? – kérdezte komolyan. Estrelle nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. – És csak hogy tudd, én soha nem használtalak ki! Nem szokásom félrevezetni a nőket ilyen ügyekben.

-         Nem hiszek neked.

-         Én sem neked.

-         Ugyan miért nem? Akkor szerinted már megint hazudok?

Piton nem tudta, hogy kibökje-e azt a kérdést, ami már régóta nyomja a lelkét.

-         Bizonyos értelemben igen.

-         Igazán? – kérdezte fortyogó dühvel pár lépéssel megközelítve a férfit.

-         Elhallgatsz előlem egy-két dolgot.

-         Ugyan mit?

-         Black… - köpte utálattal a nevet.

-         Mi van Siriusszal?

-         Igazán nem dereng semmi? Ne nézz hülyének!

-         Már miért néznélek annak?

-         Tudom, hogy te és Black…

-         Igen?

-         … hogy te és ő lefeküdtetek!

-         Igen, ez így van.

-         Mi?! Még be is vallod? Ilyen könnyedén? – fakadt ki dühösen a férfi és fenyegetően elindult a nő felé.

-         Minek tagadjam? Ez az igazság.

-         Miközben engem áltattál? Nos, akkor ki használ ki kit? Egy időben két férfi?

-         Miről beszélsz?

-         Láttam a fejedben a kviddics-pályán, ahogy az a korcs téged érint és csókol… Ennél egyértelműbb nem is lehetett volna…

-         Perselus… Perselus, kérlek figyelj rám! – mondta az időközben ideges fel-alá járkálásba kezdett férfinek. – Nem úgy van, ahogy hiszed!

-         Ó igazán?

-         Igazán. – ragadta meg a karját, hogy megállítsa. Igazából jólesett neki a férfi féltékenysége, talán még egy kicsit mulatott is rajta. – Sirius és én akkor voltunk együtt miután kiszabadult az Azkabanból. Rátaláltam egy barlangban az egyik utam során, majd segítettem neki. Egy évig voltunk együtt, de aztán egy halálfaló közbeszólt… Az a mocskos szuka beleesett Siriusba, és nem tudta elviselni, hogy ő engem szeret. Bűbájt mondott rá, amivel magához láncolta, engem pedig megkínzott. Megnyomorította a kezeimet, én pedig elmenekültem Angliából. Utána csak akkor találkoztam vele, mikor idén visszatért a Roxfortba.

-         Akkor ezért sokkolt annyira a megjelenése.

-         Igen. Azóta mindent megbeszéltünk és megegyeztünk, hogy barátok maradunk.

-         Barátok? Black és a barátsága egy nő iránt! – mordult fel hitetlenül.

-         Igen, csak barátok vagyunk! Én nem engednék neki, ha mást is akarna.

-         Miért?

-         Mert már nem szeretem, csak barátként. Túl sok fájdalmat okozott. – azt azonban még nem akaródzott megmondania, hogy Perselus miatt utasította el Siriust a gyengélkedőn. Még nem tudta kimondani, hogy szereti az előtte álló varázslót.

Piton elgondolkodva nézett a nő csillogó szemeibe. Tudta, hogy igazat mond, de valamit még megtart magának. A tekintete túlontúl beszédes volt. Keserű szíve örült ennek a hírnek. Féltékenysége azonban nem tűnt el teljesen. Túlságosan utálta Blacket ahhoz, hogy megbízhasson benne.

Tudta, hogy a nő arra vár, hogy megérintse, mégse bírt mozdulni. Maga sem tudta, hogy miért. Egyedül ezt utálta magában, ha Estrelle –lel volt, mindig elgyengült. Már kibírt annyi minden szörnyűséget, egy nő mégis el tudja gyengíteni. Pontosabban Estrelle képes csak erre. Eddig egyetlen nőnek sem sikerült felülkerekednie rajta. Igen, eddig a legtöbbjük iránt a szexuális vágyon kívül nem érzett mást. De Estrelle homlokegyenest eltért tőlük. Volt benne egyfajta titokzatosság, amit meg akart fejteni, ami érdekessé, kívánatossá tette.

A nő látta azt a furcsa lobogást Perselus szemében, mely a vágyat és valami egészen mást jelentett, amit nem értett. Az olaj-fekete tekintet most nyílt volt. Engedte, hogy belásson a sötét pupilla mögé. Most nyitva állt a képzeletbeli ajtó a tekintetében, mellyel igazi érzelmeit szokta eltakarni. Nem szégyenkezett, hogy Estrelle beléje láthat. Bízott a nőben és szerette. Elűzhetetlen vágy kerítette hatalmába, hogy megérintse a lányt. Mire azonban megmozdult volna, Estrelle ellépett előle és hátat fordítva visszament az ablakhoz.

“Van mikor az életünk
Széthullik, és van
Mikor a falak összeomlanak
Meglehet, megérdemeljük
A végén bizonyára megéri

Viseld láncaidat, akár
Tragédiád kezdetét és
Hullj a karjaimba”*

Percekig csak nézte a nő hátát. Tekintete végigsiklott karcsú alakján. Legszívesebben odament volna, hogy megfordítsa és megcsókolja, de minden egyes lépés egy örökkévalóságnak hatott.

Estrelle érezte, hogy Perselus habozik, és csak nagyon lassan közelít hozzá, de nem tett semmit, hogy megkönnyítse a dolgát. Most nem ő akart kezdeményezni. Azt akarta, hogy Perselus megküzdjön a bizalmáért, hiszen úgy érezte, hogy többször is kihasználta. Nem akart több sebet szerezni.

Piton pedig pont ezen okok miatt akarta távol tartani magát tőle. Magában ezerszer átrágta a dolgot. Estrelle vállára így is rengeteg teher nehezedik. Ki ő ahhoz, hogy még az ő társaságát is ráerőszakolja? Csak egy bűnös, akit évek óta a lelkiismerete kínoz. Ugyan Estrelle már megtudta, hogy halálfaló, és felülkerekedve önmagán ezt valamilyen szinten el is fogadta, Perselus még mindig képtelen volt megbékélni önmagával. Réges-régi rossz döntése egész életében sötét foltként nehezedett rá. Estrelle még nem tudta, hogy ki is ő valójában, és hogy mennyi borzalmat követett el.

Néha, ha elgyengült egy pillanatra, rengeteg dolog futott át az agyán. Például nem értette, hogy Dumbledore hogyan hihetett neki egykor, mikor a segítségét kérte, hogy hogyan engedhette meg, hogy egy olyan ember tanítsa a gyerekeket, mint ő. Néha azt gondolta, hogy nála még Lupin is jobban megérdemelte a tanári állást. Hiszen ő csak egy vérfarkas, aki a jó oldalon harcolt világéletében, ellenben vele, aki sokat és ok nélkül gyilkolt, és élvezte is. Nem engedhette meg magának, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon Estrelle –nek, hisz már így is eleget szenvedett. „Hozzá egészen másmilyen férfi illene. Egy olyan férfi, aki boldoggá tudja tenni, akit lehet szeretni, aki fel tudja vidítani. Nem egy ilyen besavanyodott, önmarcangoló alak, aki beárnyékolná kibírhatatlan természetével az életét…”

Fájt a szíve, de határozott. „Csak még egyszer, utoljára hadd érezzem az ízét… aztán elmegyek!” Szíve felgyorsulva dübörgött mellkasában, ahogy a kerek vállnál fogva maga felé fordította a lányt. Tenyere alatt érezte az ing alatti hűvös testet és a benne nyargaló vért. Mutatóujjával Estrelle álla alá nyúlt és felfelé irányította tekintetét. A két sötét szem pillantása találkozott. Percekig nem mozdultak. Aztán Perselus ujjaival végigsimított a bársonyos arcbőrön.

Érezte, ahogy Estrelle megremegett a finom érintéstől és kicsit gyorsabban kezdte venni a levegőt. Még utoljára átfutott a fején, hogy most kellene elmennie, de már nem tudott ellenállni a hívogató ajkaknak és az édes, ismerős illatnak…

Finoman, érzékien csókolta a másikat. Lassan fedezte fel puha ajkának minden szegletét, az apró csókoktól összeszorult a szíve és egy aprócska, alig észrevehető könnycsepp futott végig az arcán, hogy aztán rögtön el is tűnjön, mintha soha meg sem született volna.

-         Mennem kell… - suttogta eltolva magától a hívogató testet.

Estrelle kétségbeesetten kapott volna utána, de csak a levegőt markolta. Piton már az ajtónál járt, mikor meghallotta a kérlelő hangot.

-         Kérlek, ne menj el! Ne hagyj egyedül… Kérlek!

-         Nem lehet… - suttogta.

De Estrelle nem engedte. Odafutott hozzá és átölelte. Percekig szorosan kapaszkodott belé, majd könnyes szemmel, esdeklőn tekintett fel rá. Perselus alig érzékelhető fájdalmat érzett a Sötét Jegyen keresztül, mely a forrásnál történt elhalványulása óta egy kicsit már jobban kivehetővé vált. Mégsem törődött vele.

Mire észbe kapott, Estrelle hűvös ujjait a tarkóján érezte, amint kicsit lejjebb húzza a fejét, hogy megcsókolhassa. Nem ellenkezett. A nő heves érzelmei őt is magával ragadták. Estrelle szabad keze megkereste Pitonét és saját dereka köré fonta azt. A férfi erősen szorította magához, és hagyta, hogy magával sodorja az egyre szenvedélyesebbé váló csók. Ajkaik hirtelen nyíltak meg egymásnak. Nyelveik hosszú, izgató táncot jártak.

Estrelle valahonnan érezte, hogyha most elengedi a férfit, akkor minden negatív irányba változik. Ezt pedig nem akarta. Nem engedhette. Ahhoz már túlságosan megszerette.

Megragadta egyik kezét és az egyik nyitott ablak előtti egyszerű, széles ágyhoz vezette, amin csak egy gyűrött lepedő és egy vékony takaró hevert, melyen pár varázskönyv árválkodott. Piton mielőtt végigdőlt volna Estrelle –lel az ágyon türelmetlenül lesöpörte a poros köteteket. Finoman ráfeküdt a nőre, aki még mindig kétségbeesetten kapaszkodott belé. Mielőtt újra ellenkezhetett volna, Estrelle megszólalt, mint aki kitalálta a gondolatait:

-         Ne hagyj itt! – suttogta még mindig könnyes szemmel.

Perselus nem szólt semmit, türelmetlenül nyúlt be a lány inge alá, hogy újra érezhesse gyönyörű melleinek tapintását. Estrelle felsóhajtott, ahogy megérezte magán a kutató, simogató kezeket. Türelmetlenül húzta ki a férfi ingét a nadrágjából. A sürgető érzés a férfi iránt olyan mértékben öntötte el, mint eddig még soha. Újra átvette a vezető szerepét és Perselus fölé kerekedett. Először lerángatta magáról saját ingét, majd a férfié után nyúlt. Türelmetlensége nem engedte, hogy egyenként gombolja ki azt, így csak megragadta és egy határozott mozdulattal szétnyitotta. A fekete gombok szanaszét röpültek, de egyikőjük sem törődött velük. Perselus megmosolyogta a nő hevességét, de a mosoly rögtön eltűnt az arcáról, amint megérezte az egyik selymes kezet meredező férfiasságán. Lehunyt szemmel élvezte a simogatást. Estrelle ültében lejjebb csúszott, hogy ajkai vehessék át kezének szerepét, és hogy mindjárt le is tudja húzni a férfiről a meggyűrődött nadrágot.

Perselus meg sem bírt moccanni. Az ajkak hihetetlenül izgatóan mozogtak rajta. Légzése egyre szaporábbá vált. Estrelle érezte, hogy a kezei alatt lévő test egyre jobban megfeszül. Hogy kínozza kicsit a férfit, felült a lábai között, hogy gyönyörködhessen a kiszolgáltatott áldozata látványában. Maga sem értette saját bujaságát, de amint észrevette, Perselusnak ez igencsak tetszett.

A bájitaltanár felnyögött. A nő lassan kigombolta saját nadrágját, majd az ágyra felállva lehúzta magáról. Immár csak a fehérnemű takarta testét. A fekete anyag csábítóan hatott a hófehér bőrön. A melltartót díszítő apró strasszkövek megcsillantak a Hold fényében. Lassan visszaereszkedett a férfi lábai közé, majd levette az alsóneműjét. Piton türelmetlenül nyújtotta felé az egyik kezét.

Estrelle most már engedett neki. Óvatosan a férfi öle fölé térdelt, de vigyázott rá, hogy még ne érjen hozzá. Megfogta a feléje nyújtott kezeket és a hasán egyre följebb vezette. Egy pillanatra megállította őket, de csak addig, amíg kikapcsolta a melltartóját. Aztán hagyta, hogy a türelmetlen, a bájital-hozzávalók aprításától kicsit durva kezek végigszántsanak a mellein. Ezzel egy időben megragadta Piton férfiasságát és magába vezette azt.

Egyszerre nyögtek fel. A nő öle könnyedén fogadta magába a csupa feszültség testet. Egy gyors mozdulattal elhajította a melltartót. Kinyitotta a szemét és látta, hogy a férfi behunyt szemekkel élvezi őt. Arca fele árnyékban volt, a másikat megvilágította a telihold fénye, mely akadálytalanul ért a szobába a nyitott ablakon keresztül. Hűvös szél járta át a termet, amitől Estrelle teste libabőrözni kezdett. Piton kinyitotta a szemét és elmosolyodott rajta. Megkereste a lágyan mozgó másik tekintetét, mely sötét tűzzel lobogott. Gyönyörűnek találta az ezüst fényben mozgó test látványát. Egyedül az oldalán, és a jobb karján húzódó hosszú hegek törték meg tejfehér bőre tökéletességét.

Estrelle előre hajolt, végigfeküdve a ziháló mellkason és forrón megcsókolta az érzéki ajkakat. Perselus végigsimított selymes hátán, majd megmarkolta a feszes feneket, és gyorsabb mozgásra kényszerítette az őt meglovagolót. A nő lassan, de határozottan kiegyenesedett és megkapaszkodott Piton felhúzott térdeiben. Kissé hátradőlt és becsukott szemekkel élvezte a mozgás egyre gyorsuló ritmusát. Kéjesen nyögött és zihált, ami csak még jobban felizgatta kedvesét. Most már nem akart mást, csak elérni az eszméletvesztés határát.

Csípője egyre vadabb ritmust diktált. Piton mégsem tudott betelni vele. Még erősebben, még mélyebben akarta érezni őt. Kezei a nő húsába markoltak, ahogy csak húzta, húzta maga felé a vonagló alakot. Izmai mindinkább megfeszültek. Estrelle egy pillanatra elbűvölten figyelte a férfi mellkasán az izmok játékát, majd minden figyelmét az egyre közeledő kielégülésre fordította. Szinte minden lökésnél felsikoltott, vagy nyögött. De Perselus is hangosabban zihált, mély hangján az ő nevét suttogta és még többet követelt.

Estrelle végighúzta tenyerét az itt-ott forradásokkal díszített mellkason, majd ismét hagyta, hogy Perselus egyre kétségbeesetten markolja melleit. Közben a tarkójánál megemelte hosszú haját, hogy ne melegítse annyira.

Piton nem bírta tovább. A látványtól kísérve érte el a csúcsot Estrelle nevét kiáltva, majd látása elhomályosult. Ennek ellenére tompán hallotta, hogy a nő felsikolt és zihálva a mellkasára borul. Érezte a nő ölének zsongító pulzálását, és simogató kezeit, melyek a mellkasán futottak végig, végül az arcából simították ki a csapzott tincseket. Estrelle még mindig mozgott csípőjével alig észrevehetően körözve, mintegy levezetésképp. Aztán hagyta, hogy finoman kicsússzon belőle.

A fáradtság ólomsúllyal nehezedett szemeire, végül megadta magát neki. Mellkasán Estrelle –lel nyomta el az álom. Úgy érezte, teste pihekönnyűen sodródik tova.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés