II. r�sz

A tan�cskoz�s v�get �rt. Remus Estrelle szob�j�ban �llt. Az im�nt elhangzottakon gondolkodott, mik�zben tekintete k�rbej�rt a falakon. Bel�tta, hogy nem sokat tehetnek annak �rdek�ben, hogy Estrelle visszat�rjen. Mindenesetre �rezte, hogy m�g tal�lkozni fognak. M�gha csak a csata napj�n is, de m�g l�tni fogj�k egym�st. L�tta maga el�tt a Rendtagok d�bbent arc�t, mikor Dumbledore k�z�lte a t�nyeket, azt�n elmondta Sirius hal�l�t is. Akkor minden tekintet r� szegez�d�tt. Nem kellett feln�znie ahhoz, hogy �rezze a fel� �rad� sajn�latot. Nem akart ebben a szerepben tetszelegni, de nem volt m�s lehet�s�ge.

Az ablakn�l �llt, mikor ny�lt az ajt� �s valaki bel�pett. F�radtan fordult az �rkez� fel�. Piton volt az. Nem sz�ltak semmit. Remus egy pillanatra l�tott a fekete szemekben valami furcsa szomor�s�got megvillanni, de mikor a professzor �szrevette �t, szok�sos hideg pillant�s�val m�rte v�gig. A v�rfarkas biccentett neki, majd mag�ra hagyta.

Gondolataiba m�lyedve l�pkedett a folyos�n. Mag�ban feltette a k�rd�st, hogy mit keresett Piton Estrelle szob�j�ban, azt�n sz�p lassan r�j�tt az �sszef�gg�sekre. Az apr� jelek �rtelmet nyertek. Meg azt�n ott volt Estrelle egyik festm�nye, ami kettej�ket �br�zolta. Egy angyal �s egy d�mon. Mintha villanyt kapcsoltak volna az agy�ban. Piton agg�dott a n��rt!

Valami megcsillant el�tte a folyos� hideg k�v�n. Ahogy k�zelebb �rt, felismerte azt az aranyl�ncot, amit Sirius adott a boszork�nynak a gyeng�lked�n a hal�la el�tt. „Biztosan akkor hagyta el, mikor elmenek�lt a kast�lyb�l.”

Gyorsan felemelte a l�ncot �s k�zelebbr�l megn�zte. Felpattintotta a med�lt �s keser�en elmosolyodott. Abban egy k�p volt Siriusr�l, Estrelle –r�l �s r�la. M�g akkor k�sz�lt, mikor bar�tja �s a n� egy�tt voltak, Sirius sz�k�se ut�n. Akkoriban voltak a legboldogabb id�szakban. A mark�ba z�rta a darabnyi kis m�ltat, majd a zseb�be s�llyesztette az �kszert.

„Tal�n m�g lesz alkalmam visszaadni neki. Tal�n…”

*

Lucian m�snap idegesen j�rk�lt a padok k�z�tt. A di�kjaival �pp dolgozatot �ratott, ami nem aratott osztatlan sikert, de neki mindenk�pp j� alkalom volt egy kis gondolkod�sra. Mik�zben �gyelt r�, hogy a pusk�z�k ne tudjanak t�l sok inform�ci�t lelesni, v�gigp�r�gtek a fej�ben az elm�lt hetek t�rt�n�sei.

�pp hogy csak az �r�it tartotta meg, t�bbet nem nagyon tart�zkodott a Roxfortban. A Dumbledore �ltal kiadott feladatok sokszor sz�l�tott�k el. Sok j��rz�s� fajt�rs�t gy�zte meg, hogy szembe kell sz�llniuk Voldemorttal. A legt�bbj�k ismerte, vagy hallott m�r Dumbledore –r�l �s t�mogatt�k a n�zeteit. De akadtak olyanok is – m�g a saj�t falk�j�b�l is -, akiket a s�t�t oldal m�r elcs�b�tott. �k sz�r�n-sz�l�n elt�ntek. Val�sz�n�leg m�r csatlakoztak is Voldemorthoz.

Egy r�vid id�re neki is siker�lt beolvadnia ezek k�z�, �s siker�lt is felm�rnie nagyj�b�l a ’Fekete Sereg’ m�reteit, de azt�n kisz�rt�k �s alig �lte t�l fajt�rsai, a lycon�k t�mad�s�t. L�lekszakadva menek�lt �les fogaik, er�s �llkapcsaik el�l. Es�lye sem volt ekkora t�ler�vel szemben. V�g�l siker�lt f�lrevezetnie a v�rfarkasokat, �s megh�znia mag�t addig, am�g sebei p�r nap alatt begy�gyultak. Dumbledore �r�lt a sikereinek, viszont gondterhelten h�zta �ssze ez�st�s szem�ld�k�t az ellens�g csapatainak sz�m�t�l. Mindannyian tudt�k, hogy m�g akkor sem tudn�nak �sszeszedni annyi embert ellen�k, ha j� n�h�nyan el is hinn�k a var�zsvil�gban Voldemort visszat�rt�t.

De mindenk�pp folytatni akarta a toboroz�st. M�r el�g sz�p sz�mmal akadtak olyanok, akik seg�tettek neki. Tudta, hogy a Rend t�bbi tagja is gy�zk�di a var�zsl�kat �s boszork�nyokat.

Lassan v�ge volt az �r�j�nak, �s ez azt jelentette, hogy indulhat a k�vetkez� k�ldet�s�re. Sz�vesen seg�tett az igazgat�nak, nem szeretett t�tlenkedni.

*

III. Az �rul� (2)

Sietve futott a birtok kapuja fel�. Fekete tal�rj�t most nem vette fel. Nem akart m�g felt�n�bb lenni. Csup�n a csillagos �jszak�ba olvad� s�t�t nadr�g �s egy combk�z�pig �r� fekete, gombos kab�t volt rajta. F�radtan grimaszolva vette tudom�sul, hogy �gy sokkal k�nnyebben tud mozogni. Tudta, hogy �r�lts�g, amire k�sz�l �s ak�r az �let�be is ker�lhet, de valahogy elvesztette j�zan �t�l�k�pess�g�t. �gy �rezte, hogy mennie kell, hogy h�vja valami �s biztosa volt benne, hogy meg fogja tal�lni Estrelle –t, hogy visszar�ngassa a val�s�gba. Nem hagyhatta, hogy az az �tkozott v�mp�r diadalmaskodjon felette.

Nem tudta elviselni a tudatot, hogy a n�, akit szeret saj�t gondolatai k�z� van bez�rva. M�g hallotta a fej�ben Dumbledore szigor� szavait, amiben megtiltotta, hogy ut�na menjen, de most az egyszer �gy �rezte, hogy meg kell szegnie a parancsot. Most nem hallgatott az id�s m�gusra �s a saj�t fej�ben ord�t� figyelmeztet� hangra. Arra a bizonyos bels� hangra, ami m�r annyiszor megv�dte az �let�t.

Nagyj�b�l sejtette, hogy hol lehet a kast�ly, ahov� hal�lfal�k�nt oly sokszor hoppan�lt, �s ahov� val�sz�n�leg Deborah is igyekezett. A Potter-fi� l�zt�l k�ba besz�mol�ja alapj�n egy�rtelm�v� v�lt mindannyiuk sz�m�ra, hogy bizony Deborah oda�rt. Mi m�s�rt �r�lt volna annyira a Nagy�r, hogy m�g Harryt is �gynak d�nt�tte? Bele sem mert gondolni, hogy mi t�rt�nne a fi�val, ha a h�bor�t a hal�lfal�k nyern�k meg. Meghalna att�l az �r�mt�l, amit Voldemort �rezne diadalm�mor�ban? Ugyan ha addig mindketten �letben maradn�nak…

M�r a birtok sz�le fel� j�rt. Egy fa �rny�k�b�l �vatosan k�mlelte a t�sk�s ind�kkal ben�tt r�ges-r�gi kast�lyt.

*

-         Perselus Piton elhagyta a Roxfortot. �rzem. Errefel� tart. Menjetek �s fogadj�tok ill�en az �rkez�t. Nem kell finomkodnotok vele, de az�rt ne �lj�tek meg. Azt �n akarom. Amint megvan, hozz�tok el�m! – intett el�gedetten p�r hal�lfal�j�nak, akik al�zatosan fejet hajtottak mostan�ban szokatlanul j�kedv� uruknak. – Perselus, azt hittem t�bb eszed lesz… Mindezt miatta?

*

�pp indult volna tov�bb, hogy k�zelebb mer�szkedjen az �p�lethez, mikor egy kicsiny �g a f�ben megreccsent m�g�tte. Hihetetlen gyorsan fordult meg, de m�g �gy sem tudta kiv�deni a fej�t �rt er�s �t�st. A vil�g megbillent vele �s feketes�gbe torkollott. Egyed�l az a k�p �szott utolj�ra el a szemei el�tt, ahogy az �t hal�lfal� k�r�rvend� vigyorral k�zel�t fel�.

Mikor mag�hoz t�rt, egy h�v�s m�rv�nypadl�n fek�dt. Feje �gy sajgott, mintha kett� akarna repedni. �rezte, hogy tark�j�n j�kora p�p keletkezett. Fekete hajsz�lai h�tul �sszetapadtak a sziv�rg� v�rt�l. Hirtelen nem tudta, hogy hol is van, azt�n lassan a hangok is elkezdtek utat t�rni elm�j�be. El�sz�r csak a f�ld ment�n �raml� huzat halk f�ty�l�s�t hallotta, majd alig hallhat� sziszeg�s l�gv�tel hallatszott.

Amint felismerte, megmerevedett �s gyomra f�jdalmas g�rcsbe r�ndult, torka pedig f�j�n kisz�radt. Ezer k�z�l is felismerte volna ezt a l�gv�telt.

-         No l�m. Kedves Perselusunk v�gre mag�hoz t�rt! – sziszegte a kellemetlen hang tulajdonosa. – N�zz r�m, �rul�!

Piton felemelte a fej�t �s gy�l�lk�dve a Nagy�rra n�zett. Az g�nyosan mosolyogva tr�nolt szok�sos sz�k�ben. V�r�s szemeiben �r�lt f�ny csillogott. L�tszott rajta, hogy l�gsz�vesebben az el�tte t�rdel� k�p�be nevetne.

A b�jitaltan�r megpr�b�lt gyorsan fel�llni, de valaki h�tulr�l h�tba r�gta, �gy ism�t visszaesett a padl�ra. Kezein t�maszkodva h�tra pillantott, majd ism�t feln�zett egykori ur�ra. L�tta a v�r�s szemeiben a tengernyi k�nt, ami r� v�r. Sejtette, hogy a Nagy�r nem fogja r�gt�n meg�lni. Az t�l kegyes �s r�vid hal�l lenne egy �rul�nak. �s � r�ad�sul nem ak�rmilyen �rul� volt. � hossz� �veken kereszt�l becsapta az el�tte magasod� zsarnokot.

Fekete �rny�k vet�d�tt Pitonra, ahogy Voldemort felemelkedett tr�nus�r�l, maga mell� intve �s megragadva egy alacsony, k�pc�s alak bal karj�t. �sszeszor�tott fogakkal n�zte, ahogy a hullafeh�r ujjak egyre szorosabban r�fon�dnak Pettigrew alkarj�ra, a S�t�t Jegyre. El�re �rezte, hogy a saj�tja is pillanatokon bel�l fell�ngol. De m�g � sem hitte volna, hogy ekkora f�jdalommal, holott felk�sz�tette mag�t, amennyire csak tudta.

A Bels� K�r tagjai zil�lva hoppan�ltak a teremben. Sokan m�g most is az alkarjukat szorongatt�k. Ez a szokatlan er�ss�g� h�v�s csak j�t jelenthetett nekik. De csak nekik �s Uruknak.

*

IV. Az �ldozat

-         De Albus, valamit tenn�nk kell!

-         Tudom, Lucian. Perselus nagyon felel�tlen�l viselkedett. Ami�ta nekem dolgozik, ez egyszer sem fordult el� vele. Most azonban kamatostul el�t�rt bel�le ez a viselked�s.

-         Mindez Estrelle miatt?

-         Igen. Att�l tartok m�lyebb a k�t�d�s k�zt�k, mint azt gondoltam.

-         Ut�nuk megyek.

-         Nem. Nem kock�ztathatjuk, hogy t�ged is elfogjanak, vagy kiv�gezzenek. �gy is kev�s ember�nk van. Ha odamenn�l, az egyet jelentene a biztos hal�llal. A m�sik f� indok, amit nem szabad elfelejten�nk, hogy nem tudjuk hol van a hely pontosan, ahova Perselus t�vozott. Csak tapogat�zhatunk.

-         Ez sajnos �gy van. – helyeselt a viaszfeh�r, gy�r�tt arc� Lupin zsebre tett k�zzel. – Az egyetlen inform�ci�forr�sunk, aki nagyj�b�l tudta, hogy merre is kellene keresn�nk, elment. Tehetetlenek vagyunk.

-         De eddig mi�rt nem vezetett oda minket Piton?

-         Mert a kast�ly, amiben Voldemort bujk�l felt�rk�pezhetetlen. Felt�telezhet�en � a titokgazda, �gy az egyetlen szem�ly, aki elmondhatja, hogy hol �ll az �p�let. – vette vissza a sz�t az id�s m�gus, majd gondterhelten folytatta. – Att�l tartok, t�nyleg nincs m�s lehet�s�g�nk, mint v�rni �s b�zni Perselusban.

*

A v�r �z�t �rezte a sz�j�ban. Ez esz�be juttatta azt a rengeteg t�bbi alkalmat, mikor m�r volt szerencs�je ugyan�gy verg�dni a padl�n, v�ral�fut�sokkal az eg�sz test�n. Szinte m�g hallotta, ahogy apja kem�ny, kegyetlen hangja v�gigh�mp�ly�g a h�zukon, mint az egyre nagyobb m�reteket �lt� sz�k��r. L�tta mag�t, ahogy a kezeivel a fej�t v�dve kuporog embri�p�zban a poros padl�n, mik�zben az � els� zsarnoka rugdossa �s veri.

Nem volt �j sz�m�ra a f�jdalom. Kor�ntsem. A Nagy�rt�l is kapott eleget. Egy pillanatra felr�mlettek neki a gyilkol�ssal �s odaad� szolg�lattal t�lt�tt �vek, amik a S�t�t Jegyhez hasonl�an egy elszak�thatatlan k�t�llel idek�tik. Hi�ba menek�lne, felejtene, a b�kly� megfesz�l, visszar�ntja, a Jegy eml�kezteti. R�g volt az az id�, amikor m�g beteges csillog�ssal a szemeiben n�zte, simogatta a most m�r gy�l�lt billogot, amit soha t�bb� nem fog tudni lemosni, eltakarni, semmiss� tenni. A Nagy�r mindenre gondolt. Tudta, hogy lesznek, akik visszariadnak a felel�ss�gt�l, a hatalm�t�l, de a S�t�t Jegy f�jdalmas pulz�l�s�val ha kell, megr�ntja a hossz�ra ny�lt p�r�zt.

A k�n t�zes vasa, mint mindig, most is elektromoss�gk�nt cik�zott a tagjaiban. Sz�tfesz�tette a sejtjeit, �gette a csontjait, g�rcsbe r�ntotta az izmait. De egy hangot sem adott ki, b�r �gy �rezte, hogy nyak�n kiszakadnak az erek, tork�ban elpattannak a hangsz�lai, ha nem �v�ltheti vil�gg� a f�jdalm�t. M�gse tette. �sszeszor�tott, v�resre harapott ajkakkal t�rt, mint annyi �ven kereszt�l. T�rte ezt a megal�ztat�st is. Az egyed�li hang, amit teste kiadott, az az akadoz� zih�l�s volt. A k�nok �tka perzselte minden sejtj�t. A t�dej�ben rekedt leveg� f�jdalmasan sz�rt. Hal�nt�ka l�ktetett, szemei el�tt pedig n�ha elhom�lyosult a k�lvil�g. De annak a v�r�s szemnek a pillant�sa �thatolt hom�lyon, k�d�n, f�jdalmon, csak hogy m�g nagyobb k�nt �s pusztul�st okozzon.

Sz�p lassan egyre t�bb �s k�l�nb�z� �tok csap�dott v�dekezni nem tud�, szik�r test�be. A k�n fokoz�dott, a fekete sz�vetet v�r �ztatta �t, ahogy a sebek egyre szaporodtak. Mikor m�r �gy �rezte, hogy nem b�rja tov�bb, el�jul, a Nagy�r felemelte a kez�t, mire mindenki, akinek k�nz� sugara �rte a professzort, az �g fel� r�ntotta p�lc�j�t.

-         Nos, Perselus. Ha j�l sejtem, kezded �t�rezni, hogy mit �rzek az �rul�soddal kapcsolatban. – hajolt kicsit el�r�bb �lt�ben. – Azt hittem, ezt magadt�l is tudod, �s nem kock�ztatod meg, hogy idetold a k�tsz�n� k�pedet. Ugyanabba az emberi gyenges�gbe est�l, mint az a mugliim�d� ott a Roxfortban. �gy t�nik m�giscsak hatni tudott r�d az �vek alatt, amiket ott t�lt�tt�l… Szeg�ny bolond Perselus! T�bbet n�ztem volna ki bel�led. �gy rohant�l egy n� ut�n, mintha az �leted f�ggne t�le. Pont te, aki soha nem mutatott semmi gyeng�d �rzelmet senki ir�nt? Kegyetlen a sors… de �n m�g kegyetlenebb vagyok. L�pj el�!  - intett finoman, mire az �rny�kok k�z�l, a l�pcs� alj�n megjelent a v�mp�r, akit a b�jitaltan�r id�ig k�vetett.

Most nyoma sem volt annak az �zott n�nek, aki egy nappal kor�bban berontott a kast�lyba. A v�mp�r m�r-m�r g�g�s len�z�ssel �s tart�ssal �llt a hely�n. M�lybord�, fekete csipkeberak�sos fels�je �s hossz�, s�t�t taftszokny�ja kiemelte feh�r teste t�k�letess�g�t. A der�kig �r� fekete haj most kiegyenes�tve, csillog�n fedte a keskeny h�tat �s a v�llakat, keretezve a s�padt arcot �s a hidegen m�ricsk�l� kegyetlen, halv�nyk�k szemeket. Minden sz�ps�ge ellen�re Deborah ijeszt�en festett n�ma mozdulatlans�g�ban.

Voldemort g�nyos el�gedetts�ggel figyelte a feln�z� Piton arc�n �tsuhan� �rzelmek kavalk�dj�t. Az eg�sz csak egy pillanatig tartott, de a Nagy�r �les szeme �szrevette azt a kis r�st az �thatolhatatlannak hitt p�nc�lon.

-         �t akartad l�tni, nem? Hozz� j�tt�l, ha nem t�vedek….

-         Nem… - ny�gte alig hallhat�n. – Nem hozz�. – fesz�tette meg az izmait, mintha csak azt n�zn�, lesz-e ereje t�madni, vagy futni. Persze tudta, hogy innen nincs menekv�s. M�r nem akart m�st, csak hagyj�k egyed�l valami t�ml�cben az �nv�dt�l �s szemreh�ny�st�l cs�p�g� gondolataival. Vagy essenek t�l rajta, �s �lj�k meg.

Egyetlen pillant�s el�g volt a v�mp�rra ahhoz, hogy r�j�jj�n: Estrelle m�r nincs ott. M�r nem lehet visszar�ngatni a s�t�tb�l. Az teljesen bekebelezte. Mint ahogy az � lelk�t is m�r lassan t�bb mint h�sz �ve. A pillanat, amikor megkapta a b�lyeget a karj�ra �s a lelk�re, pedig v�gk�pp megpecs�telte a sors�t, az �let�t.

-         Bizony, bizony. Nagy �rat kell fizetned ez�rt a felismer�s�rt. Mondd, csak, meg�rte, hogy idej�tt�l? Vagy annak a l�bai el�tt akarsz meghalni, aki annyira hasonl�t a sz�vszerelmedre? – az utols� sz�t megvet�en k�pte.

Piton nem v�laszolt. Valaki megint megr�gta, hogy besz�dre b�rja, de nem n�zett h�tra, nem kapott a b�ntalmaz� l�b ut�n, hogy elt�rje. Ha ezt tette volna, csak m�g t�bb f�jdalom �ri. Na nem mintha f�lt volna t�le, de az �let�szt�ne m�giscsak valamivel er�sebbnek bizonyult.

Tov�bbra sem v�laszolt. Nem is tudott volna an�lk�l, hogy ne folyt volna v�r ki a sz�ja sark�n. F�jdalm�ban elharapta a nyelv�t �s t�bb helyen a sz�j�t is. Voldemort �sszepillantott Deborah –val, majd a v�mp�r elindult a k�zben h�tul �sszek�t�z�tt kez� professzor fel�, akit most az egyik hal�lfal� a haj�n�l fogva t�rdel�sbe r�ngatta, megfesz�tve a nyak�t.

M�r v�rta, hogy mikor hajol le hozz� a n� �s m�lyeszti bel� a fogait. Valamif�le k�bulaton kereszt�l figyelte, ahogy lassan k�zel�t. De igaz�b�l nem �t l�tta, hanem Estrelle –t. Akaratlanul is �sszehasonl�totta �ket. Most kimondhatatlan er�vel perzselte a belsej�t a hi�ny, hogy nem l�thatja az olyan j�l ismert fekete szemeket a s�padt arcban. Szemei szomor�n, d�h�sen, lemond�an villantak, de a k�vetkez� pillanatban a n� m�r csak az �ress�get l�thatta benn�k. A szok�sos �rzelemmentes Perselus Piton n�zett fel r�. Egy pillanatig elid�z�tt tekintete az izzadt, s�padt nyakon, ahol szapor�n pulz�lt az im�nti k�nz�sok ut�n egy �r, de azt�n intett az eddig a holl�fekete tincsekbe markol�nak, hogy engedje el a f�rfit.

A hal�lfal� kifejez�stelen arccal l�pett vissza a hely�re. Piton feje el�re hullott, de a sarkain �lve maradt. S�t�t tincsei f�lhom�lyba burkolt�k tekintet�t, n�h�ny sz�l r�tapadt izzads�gt�l gy�ngy�z� homlok�ra. A v�mp�r f�lig m�g� l�pett, majd cs�ppet sem finomabban r�ntotta �jra h�tra a fej�t. A hirtelen mozdulatt�l a tork�ra szaladt a sz�j�ban l�v� v�r, amit�l k�h�gnie kellett. A b�bor folyad�k utat tal�lt a sz�ja sz�l�n �s v�gigcsordult az �ll�n.

L�tott a halv�nyk�k szemp�rban valami furcsa villan�st, ami ut�n csak g�ny �s �hs�g maradt. Egy pillanatra lehunyta �g� szemh�j�t, mikor l�tta, hogy a v�mp�r k�zelebb hajol. F�radtan v�rta a k�vetkez� f�jdalmat, de arca meg se rezd�lt, ahogy a n� h�s nyelve hozz��rt a sz�ja szeglet�hez, hogy lenyalja a v�rt. �nk�nytelen�l is az jutott az esz�be az �rint�sr�l, mintha egy h�ll� nyaln� meg. Szinte �rezni lehetett a hideget, ami a karcs� testb�l �radt. Akkor egy pillanatra el sem hitte, hogy valamikor az a jeges b�r az � kezei alatt szinte l�ngolt, izzadtan tapadt a saj�tj�hoz.

A n� durv�n ell�kte. � ism�t a repedezett padl�n tal�lta mag�t. Onnan hallgatta a f�ls�rt�, g�nyos kacajt, ami m�r vijjog�snak is beillett. M�g kor�nt sem v�geztek vele.

*

-         MORSMORDRE! – ki�ltotta egy fekete csukly�s alak az �gre emelve p�lc�j�t. Z�ld f�ny l�vellt ki bel�le, �s egy pillanat m�lva egy vigyorg� koponya lebegett a t�zbe borult h�z f�l�tt, k�gy�nyelv�vel mintha csak a t�bb m�teres l�ngokat akarta volna nyalogatni.

�s az este folyam�n nem ez volt az egyetlen ilyen jel az �gen. A faluban, ahol a hal�lfal�k puszt�tottak, t�bb h�z �llt l�ngokban. A leveg�t megt�lt�tte a sz�lling�z� pernye, a f�st, a l�ngok �s a s�r�s, sivalkod�s… k�ny�rg�s. A csukly�sok m�r �pp indultak volna m�gikus b�kly�ba k�t�tt foglyaikkal – s�r� gyerekekkel �s p�r n�vel-, mikor hoppan�l�sok eg�sz sorozata hallatszott, majd a feh�r m�gusok a meglepet�st kihaszn�lva azonnal t�madni kezdtek.

-         Dumbledore! – sziszegte egy magas f�rfi, akinek csukly�ja h�tracs�szott, l�tni engedtetve �sszefogott fekete haj�t. – Fogj�tok a rabokat �s induljatok! Deborah –nak meg kell kapnia az adagj�t, ha nem akarjuk, hogy minket tizedeljen. Mi nem sok�ra k�vet�nk titeket.– vetette oda inger�lten az egyik mellette �ll�nak, aki a s�r�, szabadulni pr�b�l� embereket tartotta fogva, majd �jra a t�bbiek fel� fordult, �s belevetette mag�t a forgatagba.

Mindenfel� �tkok rep�ltek, csattantak. Az �g�, �s a m�g �ps�gben maradt h�zak k�z�tt visszhangot vertek a d�rren�sek. Kevesen voltak. Tudta, hogy nem gy�rhetik le �ket, f�leg nem �gy, hogy szem�lyesen a Roxfort h�res igazgat�ja is ott volt. Gy�l�lete izzott. Minn�l t�bbet el akart tenni l�b al�l azok k�z�l, akik vesz�lyeztett�k a Nagy�r nagyszab�s�, brili�ns terveit. �s nem mell�kesen �gy akart m�g t�bb bizalmat �s hatalmat kapni.

Izz� indulatait visszafojtva, higgadtan l�pkedett egyre k�zelebb a csata magj�hoz. Egyetlen p�lcaint�ssel kiv�dte a fel�je sz�guld� �tkokat, majd olyan er�seket ind�tott v�laszk�nt, hogy szinte sistergett a leveg�. Tekintet�t azonban v�gig egy pontra szegezte. �gy l�pdelt a p�rbajoz�k k�z�tt, mint egy fekete, rosszindulat� �rny�k.

Ha meg tudn� �lni… De nem, ahhoz neki nincs el�g ereje, hisz a Nagy�r is tart t�le. De ha csak megsebes�ten�… Mondjuk el�g s�lyosan, biztosan dics�retet kapna �s valami jutalmat…

M�r emelte is a p�lc�j�t. Senki nem vette �szre, hogy mire k�sz�l. Minden erej�t �sszeszedve mondta ki a v�gs� �tkot, h�tha szerencs�je lesz, �s az �regnek nem lesz ideje kiv�deni. Szinte megr�szeg�lt a tudatt�l, hogy ekkora szolg�latot tehet a S�t�t Nagy�rnak. Ha siker�l… ha siker�lne, olyan b�n�sm�dban r�szes�lne, olyan jutalmakat �s akkora hatalmat kapna, mint senki m�s a t�rsai k�z�l!

Az �tok s�v�tve szelte �t a leveg�t maga ut�n hagyva a balj�slat�, s�lyos csendet. Szinte nem is hallotta a harc t�bbi hangj�t. Megbabon�zva szugger�lta az �tkot, hogy v�gre el�rje a c�lj�t. M�r csak h�rom m�ter… m�r csak kett�… egy… Dumbledore abban a pillanatban fordult fel�, �s n�zett a szem�be, mikor m�r csak centim�terek hi�nyoztak a z�ld sug�rnak, hogy beteljes�thesse rendeltet�s�t.

-         Livius. – olvasta le a m�gus cserepes ajk�r�l a suttog�sn�l is halkabb sz�t. M�r �pp r�ndult volna gonosz mosolyra a sz�ja, mikor tudatosult benne, hogy a gy�l�lt �reg jobb keze v�r�sen felizzott �s hossz� ujjai k�z� fogva a z�ld �tkot elem�sztette azt.

Semmi sem maradt bel�le. A k�vetkez� pillanatban Dumbledore keze ism�t az oldala mellett nyugodott, mintha meg sem mozdult volna. K�k szemeiben pedig tiszt�n l�tta, hogy szomor�s�g �s szel�d megrov�s �l. Egy m�sodpercre mintha elsz�gyellte volna mag�t. Mint annak idej�n, az irod�j�ban, iskol�sk�nt, ha valami rosszat tett. Akkor is ezzel az �tkozott pillant�s�val b�multa. Egy sz�t sem sz�lt, csak b�multa. Gy�l�lte, hogy ezt teszi! Azt k�v�nta b�r kiab�lna vele, vagy meg�tkozn�! �, az egyik legh�s�gesebb hal�lfal�, a Nagy�r jobb keze, a Lioncourt h�z legkegyetlenebb lesz�rmazottja pedig m�g egy villan�snyi id�re b�ntudatot is �rzett egy ideges�t�en tud�l�kos �reg ir�nt, aki sehogy sem akarta megadni azt az �r�met, hogy v�gre megd�glik!

Mellkasa szapor�n s�llyedt �s emelkedett, azt�n visszavonul�t f�jt. V�rt p�r pillanatot, azt�n mikor m�r alig maradtak, � is hoppan�lni k�sz�lt. Kelletlen�l elh�zta a sz�j�t �s olyan gy�l�lk�d� grimaszt v�gott, ami csak erej�b�l tellett. Ekkor azonban oldalr�l valami nekiv�g�dott �s megragadta a karj�t. M�r nem tudta ler�zni, �gy egy�tt hoppan�lt a k�retlen vend�ggel. T�volr�l m�g hallott egy zavarodott ki�lt�st, azt�n csak azt �rezte, hogy a becsap�d�s erej�t�l mindketten elestek �s p�r m�tert gurultak.

Szerencs�je volt, ugyanis ha egy kicsit is tov�bb vet�dik, lezuhant volna a szakad�kba, melynek alj�n h�mp�lyg�, m�lt�s�gteljes v�zt�meg rohant tova a hegyes szikl�k k�z�tt. R�gt�n talpra ugrott, de t�mad�ja sem t�tov�zott. Egym�sra pillantottak, majd a f�ld�n hever� k�t p�lc�ra. Egyszerre ugrottak �rte, noha a j�vev�ny s�t�tbarna p�lc�ja m�r haszn�lhatatlann� v�lt az es�s k�zben. Csup�n az �v� volt �ps�gben. � �rte el hamarabb, de a m�sik f�rfi ugr�s k�zben ir�nyt v�ltoztatott, mikor l�tta, hogy nincs es�lye oda�rni, �s egyenest Livius mellkas�nak csap�dott. Kopott b�rkab�tja megfesz�lt v�llain, ahogy megragadta a hal�lfal� p�lc�t szorongat� kez�t �s nyak�t. Tork�b�l �llatias morg�s hallatszott. Sz�rke szemei m�g�tt egy �rny�k suhant el. A pupilla �sszesz�k�lt �s az �riszek arany sz�n�re v�ltak.

-         Egy rohadt v�rfarkas! – ny�gte, majd nagy nehezen legur�totta mag�r�l a m�sik f�rfit. Undorodva m�rte v�gig. – Egy l�p�s…

-         Ugyan, nem a te st�lusod figyelmeztetni az ellens�get… A hal�lfal�k el�bb cselekednek, mint besz�lnek! Livius de Lioncourt, ha nem t�vedek… Estrelle mes�lt mag�r�l.

-         �, sz�val maga az. A S�t�t Var�zslatok Kiv�d�se tan�r, Lucian Cover, aki a h�gocsk�mat pr�b�lta megtan�tani hogyan szor�tsa vissza Deborah –t – nem sok eredm�nnyel. – tal�lt �jra vissza g�nyos modor�ba, �s megpr�b�lta nem mutatni, hogy egy kicsit tartott az �llatias mell�kz�ng�t�l a f�rfi �rdes hangja m�g�tt.

-         Szem�lyesen… - r�ndult meg a sz�ja, amit�l l�that�v� v�ltak megny�lt t�p�fogai.

-         Maga lycon! – szisszent fel, mikor l�tta, hogy a szemben �ll�n kezdtek mutatkozni az �talakul�s jegyei, holott nem is volt telihold.

-         Milyen szemf�les! – azzal m�r lend�lt is el�re szemmel szinte k�vethetetlen gyorsas�ggal.

Livius azonban sz�m�tott a hirtelen t�mad�sra. P�lc�j�b�l h�rom ez�st t�r v�g�dott a v�rfarkas mellkas�ba. Az �tok erej�t�l pedig h�tra bucsk�zott a f�ben. A hal�lfal� m�g egy h�tr�ltat� b�b�jt sz�rt r�, amit�l eg�szen a szakad�k sz�l�ig cs�szott. Undorodva l�pett mell�. Lucian tekintete k�vette mozg�s�t. L�tta, hogy az ez�stt�l nem tud megmozdulni a m�sik. Arc�n, nyak�n, �s a kezein beteges sz�nnel, term�szetellenesen t�remkedtek ki az erek, ahogy a teste heves reakci�ba l�pett a hideg f�mmel.

A magas f�rfi megvet�en k�p�tt egyet, majd len�z�en megl�kte csizm�ja orr�val a magatehetetlen, haldokl� testet, mik�zben valami olyasmit motyogott, hogy „D�g�lj meg, r�hes korcs!”.  El�gedetten vigyorodott el, ahogy a h�ta m�g�tt hallotta az �ldozat test�nek becsap�d�s�t. „Na ez se fog t�bb galib�t okozni!” – mosolyodott el �nel�g�lten. Nagyon k�zel voltak ahhoz, hogy leleplez�dj�n a Nagy�r kast�ly�nak a helye, hisz szinte k�zvetlen mell� hoppan�lt. Az volt a szerencs�je, hogy a hozz� v�g�d� test miatt nem siker�lt t�k�letesen a hoppan�l�s �s od�bb k�t�ttek ki. Itt viszont a kast�ly szerencs�re takar�sban maradt. �gy is sz�m�that egy kis k�nz�sra a Nagy�rt�l. A leleplez�d�st�l �pp �gy irt�zik, mint az �rul�kt�l, b�r hogy mi�rt, azt Livius sem �rtette.

                                                *

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s