31. Fejezet

„B�rt�nfalak z�rnak be ridegen…”*

S�t�t.

Nyirkos hideg.

Valahol v�z cs�p�g ideges�t�en szab�lyos id�k�z�nk�nt.

„Egyed�l vagyok. Mint mindig. De ez a mag�ny most valahogy m�s, ahogy itt fekszem a f�ld�n a mocsokban. Ez a mag�ny most nem f�j annyira, mint mikor a roxforti szob�mban gondolkodtam ezen. Ez sokkal m�lyebb. Tal�n az�rt, mert nem akarn�m, hogy l�ssanak. F�leg nem Estrelle. �rdekes az emberi elme… Valahogy sokkal jobban f�jna, ha � �gy, tele sebekkel l�tna. �n magtanultam elnyomni a f�jdalmat a hossz� �vek sor�n, am�g k�m voltam. Vagdoshattak, �tkozhattak, �thettek, �n nem kiab�ltam, nem k�ny�r�gtem kegyelem�rt. Nem. Volt �s van is bennem annyi tart�s, hogy ezt ne tegyem.”

Cs�pp. Cs�pp…

„Cs�p�g a v�z meg�ll�thatatlanul. Vajon ezek a cseppek is m�ly lyukat v�gnak a k�be, mint megannyi hegys�g hasonl� barlangjaiban? Fel kellene �ln�m.  T�ls�gosan hideg van. �rzem, ahogy didereg �s reszket a testem. De nem csak a nyirkoss�gt�l, hanem a rengeteg Cruciatus-�tok ut�hat�sa is k�nozza az izmaimat.  T�lont�l ismer�s f�jdalom. Persze ezek a szakadt rongyok, amik valaha a ruh�im voltak, m�r nem meleg�tenek. A sok k�nz�s alatt nem t�lzottan figyeltek az �ps�g�kre. Kiforgatt�k a zsebeimet m�r akkor, mikor elfogtak. Mindent elvettek. A b�jitalaimat, a p�lc�mat, az �vemet, s�t m�g a cip�met is. Nem adtak t�l sok es�lyt a sz�k�sre, vagy az �ngyilkoss�gra. Gondolom az �vemet is az�rt nem hagyt�k n�lam, nehogy megfojtsam vele magamat, ha m�r a hal�l�rt k�ny�rg�k.

De �n nem fogok k�ny�r�gni �rte. Bolondok. M�g mindig azt hiszik, hogy megt�rhetnek. Nem tudj�k, hogy nekem m�r nincs mi�rt k�ny�r�gn�m. M�r nincs. Azt hittem, hogy egy darabig lesz, de mi�ta Estrelle (pontosabban Deborah) �t�llt hozz�juk, az�ta nincs. Egyed�l �rte lett volna �rdemes tov�bb �lni. M�g Dumbledore �s a h�bor�ja sem �rdekel. Ha Potterrel marad, akkor siker�lni fog annak a k�ly�knek legy�zni a Nagyurat. De az�rt sajn�lni fogom egy kicsit, hogy �n m�r nem l�thatom a buk�s�t…

Mondjuk �n �gy is, �gy is meghaln�k. Ha a Nagy�r ker�lne hatalomra, ez mag�t�l �rtet�d�. � nem t�ri meg az �rul�kat. Meg tudom �rteni. Ha viszont elbukna, akkor a Miniszt�rium sz�llna r�m. Mi�ta m�lt h�ten lek�z�lt�k a mostani hal�lfal�k neveinek list�j�t, nincs es�lyem. Hi�ba Dumbledore igyekezete, ameddig Caramel �l a b�rsonysz�kben, addig nekem l�ttek. Persze lehet, hogy am�gy is. A Miniszt�rium v�gre megmozdult. Ezt a list�t komolyan veszik, hiszen elkaptak egy hal�lfal�t az aurorok �s Veritaserum hat�sa alatt alaposan kik�rdezt�k. Az az idi�ta Nott meg az �n nevemet is megeml�tette! Csod�latos kil�t�sok a j�v�re n�zve! Csup�n Dumbledore, a Nagy�r �s a hal�lfal�k tudj�k az igazat. De azok a rohad�kok m�r nem t�rnek vissza a h�zukba, a csal�djukhoz. Nem, most m�r a Nagy�r mellett maradnak ebben az �tkozott kast�lyban!

Soha nem fogj�k megtal�lni. Ez a hely mesterien van elrejtve. Hasonl�an felt�rk�pezhetetlen, mint a Grimmauld t�r 12. �rdekes, hogy most sz�vesebben tart�zkodn�k abban a mocskos h�zban, azzal a korcs Blackkel, minthogy itt verg�djek a padl�n t�bb sebb�l v�rezve… � nem, �n nem panaszkodom. Azt hiszem meg�rdemlem, amit kapok �s v�lem�nyem szerint ezzel Black is egyet �rtene. De m�r nem tud. Az rontott el mindent, mikor meghalt. Volt k�pe feldobni a talp�t! Mi ez, ha nem gy�vas�g? K�zdenie kellett volna! Nem szabadott volna Estrelle el�tt meghalnia! Ez tett t�nkre mindent. Estrelle a gy�szt�l egy �lomvil�gba menek�lt, ahol nem �rheti f�jdalom. Van egy olyan gyan�m, hogy ebben Voldemort keze is vastagon benne volt �s van, ugyanis az�ta sem t�rt vissza err�l a helyr�l. L�tom rajta, mikor a Nagy�r sz�ne el� visznek k�nozni. � is ott �ll mellette, bal kez�t a tr�nus karf�j�n nyugtatva. De az a tekintet, az a test m�r nem Estrelle –�.

Az a term�szetellenesen halv�nyk�k tekintet az� az �tkozott v�mp�r�, Deborah –�, aki �tvette az ir�ny�t�st Estrelle teste f�l�tt, miut�n elmer�lt az �lomvil�g�ban. Csak azt nem �rtem, hogy mi�rt nem k�zd? Igaz, hogy �let�ben rengeteg f�jdalmat �t�lt, sok embert eltemetett, de mindig volt ereje t�ll�pni… Most mi�rt nincs? Ehhez k�ze lehet Voldemort var�zslatainak is? De hogyan? Befoly�solja a tudat�t, az akaraterej�t a Harmadik Jelen kereszt�l? Tal�n ezt m�r soha nem fogom megtudni.

Most m�r t�nyleg j� lenne fel�lni… de annyira f�j minden tagom, ha megmozdulok… Most igaz�n j�l j�nn�nek a b�jitalok, amiket elvettek! A z�ld �vegcse. El�sz�r azt venn�m be. Az energi�t adna. Azt�n j�hetne a lila, ami el�ll�tan� a v�rz�st, majd a piros, ami meggyors�tan� a gy�gyul�somat. A s�rg�t pedig lenyomn�m fogvatart�im tork�n, hogy bel�lr�l rohadjanak sz�t! �n, Perselus Piton, a B�jitalok Mestere, ahogyan r�gen �k h�vtak, �rten�m a dolgomat. A legt�bb hal�lfal� olyan h�lye, hogy gondolkod�s n�lk�l bevenn� a b�jitalokkal kapcsolatos hazugs�gaimat. Voltak olyan bolondok, hogy megb�ztak bennem miel�tt lebuktattak. Persze most m�r semmi p�nz�rt sem hallgatn�nak r�m.”

Keser�en felnevetett, de csak sz�raz zih�l�sra futotta, majd �vatosan �l� helyzetbe torn�zta mag�t. �rezte, ahogy m�g ennyi mozg�st�l is felszakadt n�h�ny hossz� ostornyom a h�t�n. De nem tehetett m�st, csak szitkoz�dott egyet, �s rem�nykedett, hogy hamar el�ll a v�rz�s, �s nem fert�z�dik el a sebe.

„Nevets�ges, ahogy pr�b�lnak megt�rni! H�t m�g mindig nem �rtik, hogy �n m�r nem �rzek semmit? Egyed�l az f�j egy kicsit, hogy Estrelle, vagyis Deborah ott van. De tudom, hogy Estrelle nem l�tja, hogy mi t�rt�nik velem. Tal�n jobb is…”

Lassan az ajt� fel� ford�totta tekintet�t. A folyos�r�l egy f�klya halv�ny f�nye sz�r�d�tt be. Odakintr�l hallotta a ny�sz�rg�seket, a s�r�st, �s a f�jdalmas sikolyokat. Nem volt egyed�l ezen a folyos�n. �s ha belegondolt, hogy milyen hatalmas ez az �p�let �s az alatta fut� pincerendszer…

Ahogy n�zte a f�klya f�ny�t �s megpr�b�lta sz�mba venni a s�r�l�seit, �rezte, hogy megv�ltozik a leveg�. A nyirkos hideg hely�t egyenesen fagyos leveg� vette �t. Sz�raz h�rg�s hallatszott a folyos� v�g�r�l, ami egyre k�zeledett. Perselus hallotta, ahogy hangosabban ny�sz�r�gnek, vagy kiab�lnak azokban a cell�kban, amik mellett elhalad a borzalom.

-         Dementorok! – sik�totta valahol egy k�ts�gbeesett hang.

„Igen, azok.” – gondolta. T�l ismer�sek voltak neki a k�r�lm�nyek. A leveg� kih�l�se, ahogy a rabok elhallgatnak, majd sivalkodni kezdenek, ahogy megremeg a f�klya l�ngja… Esz�be juttatta egy m�sik cella eml�k�t.

„Az sem volt nagyobb, mint ez a mocskos lyuk… Szinte m�r v�rtam, hogy j�jjenek…Na most m�r igaz�n ismer�snek �rzem ezt a helyet… Gondolom az is volta c�ljuk, hogy visszahozz�k a legrosszabb eml�keimet. Nem tudj�k, hogy szinte az eg�sz �letem egy rossz eml�k? Nem tudj�k, hogy nappal is k�noznak egykori �ldozataim arcai? Nem tudj�k, hogy sokszor �gy �rzem, mintha a holtak tekintete k�s�rne? Nem tudj�k, hogy �jszak�nk�nt csak b�jitallal tudok �lomtalan �lomba mer�lni, amit�l olyan reggelente, mintha nem is aludtam volna? Nem. Nem tudj�k, hogy nekem minden nap fel�r egy azkabani nappal. Mert ugye mi m�s c�ljuk lett volna azzal, hogy lek�ldenek egy dementort? Ez c�lz�s lenne, hogy ott kellett volna maradnom? Ironikus, hogy �n nem is t�rtem magam, hogy kiker�ljek. �gy �reztem, meg�rdemeltem a b�ntet�sem. Meg�rdemeltnek tartottam, hogy l�ssam a halott arcokat, akiket meg�ltem. Puszta �lvezetb�l, de legf�k�pp haragb�l, ami�rt nem tudtak befogadni az � vil�gukba, �s emiatt a s�t�ts�get kellett v�lasztanom. Az egyed�li t�rsat, aki oltalmazott �s hatalmat adott…

Gy�l�ltem mindent �s mindenkit. A kiv�tel csak a Nagy�r volt. �t al�zatosan tiszteltem �s szolg�ltam. Tal�n f�ltem is. A b�jitalokkal, amiket f�zetett velem, megpr�b�ltam kimutatni a k�sz�netet, ami�rt hatalmat �s lehet�s�get, t�mogat�st adott, hogy bossz�t �llhassak azokon, akik b�ntottak, len�ztek, vagy g�nyoltak. Mekkora bolond voltam! C�meres �k�r.

�vekig nem vettem �szre, hogy az orromn�l fogva vezetnek. De mikor m�r r�d�bbentem, akkor k�s� volt. T�l k�s�. T�l sok b�nt k�vettem el ahhoz, hogy feloldoz�st, vagy bocs�natot nyerjek. �s persze botors�g volt azt hinni, hogy siker�lhet megsz�kn�m a Nagy�r el�l. Akkoriban m�r rettegtem t�le. M�r nem az al�zat miatt hajtottam fejet neki, m�r nem gondoltam azt, hogy meg�rdemlem, ha megk�nzott valami apr� hib��rt, vagy csak sz�rakoz�sb�l… T�bb� nem tudtam hinni az eszm�iben. Kiny�lt a szemem. M�sz�rl�s folyt. V�logatlan m�sz�rl�s.

Tehetetlen�l n�zetem, ahogy a Nagy�r el� r�ncig�lj�k az �rtatlan n�ket, akiket k�s�bb hal�lra er�szakoltak – holott fennhangon hirdett�k a fels�bbrend�s�g�ket, m�gis bemocskolt�k magukat a t�l�k alacsonyabb rang� l�nyokkal, asszonyokkal - ; a meg�rvult kisgyerekeket, akikre a Nagy�r mondta ki k�jesen a Crutiatus �tkot azt hangoztatva, hogy a mocskos s�rv�r�ek �s f�lv�rek m�st nem is �rdemelnek. Azt�n odal�kte nek�nk a k�lyk�ket, hogy v�gezz�nk vel�k. M�g mindig l�tom azt a riadt barna szemp�rt�, eg�rfrizur�s fi�csk�t, aki arcocsk�j�ra sz�radt k�nnyekkel tekintett fel r�m. Annyira �rtatlan volt! L�ttam a k�ny�rg�st azokban a hatalmas szemekben, de b�rmennyire is szerettem volna, nem tehettem �rte semmit! T�l felt�n� lett volna, ha a Nagy�r sz�ne el�l elviszem, vagy elt�ntetem. R�gt�n �tl�ttak volna rajtam. �s akkor haboz�s n�lk�l meg�ltek volna. Akkoriban pedig m�g �lni akartam. �lni, hogy megmutathassam mindenkinek, hogy Perselus Piton el�l nincs menekv�s! Nem is volt…

Csup�n h�rom �vet �lt…”

Az egyik dementor a kett� k�z�l meg�llt Piton cell�ja el�tt, �s m�lyen, h�r�gve besz�vta a leveg�t. A f�rfinek ez szinte fizikai f�jdalommal �rt fel. Rettenetes eml�kei filmk�nt peregtek �g� szemei el�tt, mik�zben rend�letlen�l a dementor csukly�ja al� n�zett az �thatolhatatlan feketes�gbe. Percek teltek el �gy. A l�ny egyre hangosabban h�rg�tt, majd aszott, ny�lk�s kez�t az ajt� retesz�re tette �s elh�zta azt. Piton megremegett, ahogy megnyikordult a sarokvas. �szt�n�sen h�tr�bb h�z�dott.

„H�t �gy fogok meghalni? Kiszippantja a lelkemet? Kit�n� b�ntet�s, mondhatom. Furcsa belegondolni, hogy a testem tov�bb fog m�k�dni, hisz a sz�vem �s az agyam �letben fogja tartani. Vajon mit fognak csin�lni velem ut�na? Itt hagynak, am�g �hen nem halok? Vagy mutogatni fognak odaf�nt a hal�lfal�knak mondv�n, hogy „�gy j�r az, aki ellenszeg�l a Nagy�rnak”? Err�l jut eszembe, hogy m�g soha nem hallottam r�la, hogy hova ker�ltek az Azkabanb�l azok, akiken v�grehajtott�k a cs�kot… De ez m�r nem l�nyeges. Nem tudok v�dekezni, mint ahogy akkor r�gen sem tudtam egy m�sik cell�ban, a tengeren. Majdnem f�l �vet voltam abban a b�rt�nben, mire Dumbledore kihozott. De el�tte sem tudtam v�grehajtani a patr�nus b�b�jt, hisz nem volt egy boldog eml�kem se. Most meg… Most meg m�r nem maradt. Az a kev�ske is elsz�llt, amit Estrelle –t�l kaptam. Szomor�.”

Ahogy a l�ny k�zelebb siklott p�r l�p�st, m�r belenyugodott a sors�ba. Szinte m�r v�rta, hogy mikor ker�l le a csuklya a dementor fej�r�l. De nem az t�rt�nt, amire sz�m�tott. A sz�rnyeteg m�g�tt, a gy�r f�nyben egy kecses alak k�rvonalai bontakoztak ki. A halv�nyk�k szemek szinte vil�g�tottak a hom�lyban.

-         Estrelle! – suttogta rekedten.

-         T�rj vissza t�rsadhoz a folyos�ra! – hallotta a fagyos hangot. Lemond�an s�hajtott.

 „Nem, � m�g mindig Deborah. Mit akarhat? Mi�rt nem hagyja, hogy megkapjam a cs�kot?”

Egy pillanatra rem�ny t�lt�tte el, de azt�n bel�tta, hogy esztelens�g volt azt hinnie, hogy a n� hagyja �t elmenni.

Mikor m�r egyed�l maradtak a cell�ban, a n� k�zelebb l�pett hozz� �s nem t�r�dve azzal, hogy hossz�, fekete b�rkab�tja �sszekoszol�dik, leguggolt.

-         Perselus Piton. Bolond. – suttogta.

-         Ha az�rt j�tt�l, hogy s�rtegess, akkor feleslegesen tetted. M�r nem �rdekel, hogy mit mondasz te, vagy a t�bbi f�reg.

-         Ejnye, ejnye! H�t nem �r�lsz, hogy l�thatsz? M�r nem ugrik �ssze a gyomrod? Nem sz�rad ki a sz�d? Nem �gsz a v�gyt�l, hogy meg�rinthess? Ne tagadd, nem is olyan r�g m�g ez volt a v�gyad…

Piton hirtelen �gy �rezte, mintha �vek teltek volna el az�ta, hogy cs�kolta azokat a puha ajkakat. Estrelle ajkait.

-         Ne l�gy nevets�ges. Az nem te volt�l. – fordult el.

-         �, �rtem.

R�vid csend �llt be k�z�j�k mindaddig, m�g Piton er�lk�dve meg nem pr�b�lt fel�llni.

-         Nem k�ne pr�b�lkoznod. Csak m�g t�bb sebed fel fog szakadni. Igen, �rzem a v�red szag�t… bet�lti ezt a kis lyukat olyan s�r�n, mint a legs�r�bb k�d, vagy valami paplan. Hmm… nagyon finom illata van a te aranyv�rednek! F�j a sz�vem, hogy annyit elpazaroltak bel�le, am�g k�noztak. Szeg�ny, szeg�ny Perselus… nem ezt �rdemelted volna…

-         Ne j�tssz velem! Mondd el mit akarsz! Mi�rt j�tt�l?

-         No l�m, kezd fogyni a t�relmed? Hov� t�nt az udvariass�g? Hab�r ha jobban belegondolok, az neked soha nem volt az er�ss�ged.

-         Ha meg akarsz �lni, akkor ess�nk t�l rajta! Gyer�nk, sz�vd ki a v�rem… m�r ami maradt! �nk�nt felaj�nlom a nyakamat. A sajn�latodat pedig tartsd meg magadnak! Na mire v�rsz?

-         Na de k�rlek, �n nem ez�rt j�ttem! – sim�tott v�gig a f�rfi v�res arc�n, de az �gy kapta el a fej�t, mintha �gette volna az �rint�s.

-         Akkor?

-         �zenetet hoztam.

-         Igaz�n? Nem �rdekel mit �zen az a rohad�k odafentr�l!

-         Ugyan m�r, �n nem Voldemortr�l besz�lek. – hajolt Piton f�l�hez. – �n a dr�ga kis Estrelle –t�l kaptam �zenetet! Bizony. M�g mindig �l a kis dr�ga valahol m�lyen bennem.

Piton �rezte, ahogy a szemei elkerekednek, �s minden idegsz�la megfesz�l att�l, hogy megpr�b�lja nem ell�kni mag�t�l a n�t, aki lassan v�gigh�zta halov�ny nyelv�t az arc�n sziv�rg� v�rpatakon.

-         Mi�rt csin�lod ezt?

-         Mit? – n�zett fel r� k�rd�n.

-         Ez valami �j k�nz�si m�dszer? �gy akartok megt�rni? Rem�nyt akartok kelteni bennem, hogy m�g megmenthet� Estrelle �lete?

-         Ne but�skodj! Semmi ilyesmir�l sz� sincs. Voldemort nem is tudja, hogy besz�lni akartam veled n�gyszemk�zt. Egy�bk�nt meg, j�l gondolod, Estrelle m�r soha t�bb� nem nyeri vissza a hatalmat ef�l�tt a roppant csinos kis test f�l�tt! Be kell valljam, nagyon j� �rz�s benne lenni teljes tudattal. M�r lassan elfelejtettem, hogy milyen is volt r�gen, f�ggetlen�l att�l, hogy a saj�tom is szinte hajsz�lra ugyanilyen volt.

-         Ne h�zd az id�t.

-         Mi�rt? Neked van id�d, nem?

-         Nekem van, de Voldemortnak nincs. Gondolom nem j�tt volna veled ez a k�t dementor d�szk�s�retnek, ha nem � k�ldi �ket. Fel akarsz vinni hozz�, igaz?

-         Hmm… Okos. Csod�lom, hogy azok ut�n a k�nz�sok ut�n m�g mindig ennyire v�g az eszed. Sokan m�r meg�r�ltek volna.

-         Igen, de �k nem gyakorolt�k hossz� �veken �t az �nuralmat. Nem figyeltek minden arcr�ndul�sukra, ami leleplezhette volna �ket.

-         Igen, igazad van. Azt hiszem, al�becs�ltelek.

-         �r�l�k. – v�laszolta sz�razon. – Nos akkor elmondod azt az �ll�t�lagos �zenetet, vagy nem?

-         T�relmetlenek vagyunk?

Ez az egy k�rd�s eml�kek sor�t ind�totta el Perselusban. Felr�mlett el�tte az oly t�volinak t�n� perc, mikor Estrelle ezt k�rdezte t�le. Szinte �rezte kezei alatt a n� b�rsonyos b�r�t, besz�vta �des illat�t… Ahogy Deborah arc�t f�rk�szte fel�tl�tt benne a gyan�, hogy a v�mp�r id�zte el� n�la az eml�keket.

„De nem. L�tszik rajta, hogy ehhez most semmi k�ze. Annyira furcsa r�n�zni. Olyan, mintha Estrelle –t l�tn�m, pedig tudom, hogy most nem � az. Vagyis igen, a teste az �v�, de Deborah tekintete n�z vissza r�m. Hi�ba is keresn�m azokat a fekete szemeket…”

-         Rendben, �tadom. De el�tte �llj fel.

-         Minek?

-         Csak �gy. Elf�radtak a l�baim �s unom m�r ezt a p�zt.

Piton er�sen k�telkedett benne, hogy egy v�mp�r a guggol�s miatt el tudna f�radni, de t�ls�gosan felcsig�zta m�r a gondolat, hogy hallhat Estrelle fel�l, �gyhogy �sszeszedte marad�k erej�t �s nagyon lassan, a falnak t�maszkodva felegyenesedett.

-         �s most?

-         Gyere k�zelebb. Ne f�lj, nem foglak megharapni! – villantotta ki egy mosoly k�s�ret�ben a szemfogait.

-         Ennyire el�g?

-         T�k�letes. – b�lintott, miut�n a f�rfi alig egy l�p�snyire bizonytalanul meg�llt el�tte. – B�rmennyire is furcs�n hangzik, de nem tudom �tadni az �zenetet…

-         Mit sz�rakozol velem?!

-         V�rj! Ez�rt szem�lyesen kell vele besz�lned. Arra k�rt, hogy egy percet engedjelek behatolni az elm�m m�ly�re. Azt mondta, hogy ebben a t�m�ban el�g j�rtas vagy.

-         �s te?

-         Igen, �n megengedem, felt�ve ha k�pes vagy a Legilimenci�ra… ilyen �llapotban. – n�zett v�gig a csupa seb f�rfin. – Term�szetesen a fontosabb eml�keimet elz�rom, �s ha azok ut�n kutatsz, r�gt�n megszak�tom a kapcsolatot.

-         K�pes leszek. De mi�rt engeded meg? Neked nem az ellenkez�je lenne a c�lod?

-         Ne �rdekeljenek az okaim! Ink�bb �r�lj neki, hogy ilyen enged�keny hangulatomban vagyok.

-         Rendben. De p�lca n�lk�l…

-         Tudom, hogy nehezebb lesz, de az�rt annyira nem vagyok bolond, hogy a kezedbe adjak egyet. Tudom, hogy k�pes leszel n�lk�le is.

Piton nem v�laszolt, csup�n b�lintott, majd lehunyt szemmel koncentr�lni kezdett. Hossz� percekig �lltak egym�ssal szemben. Deborah m�r �pp sz�lni akart, mikor Perselus hirtelen kinyitotta fekete szemeit, melyek most ism�t elsz�ntan csillogtak, �s elsuttogta a var�zssz�t:

-         Legilimens!

R�gt�n �rezte, hogy megt�ntorodik �s a n�vel egy�tt a f�ldre zuhan, de nem t�r�d�tt vele. Most sokkal fontosabb dolga volt. L�tta Deborah n�h�ny eml�k�t el�szni a szemei el�tt, de f�lretolta �ket, hogy m�lyebbre �shasson. �gy �rezte, hogy m�r �r�k �ta kutat a bez�rk�zott Estrelle ut�n, m�g v�g�l az egyik v�rt�l cs�p�g� k�p ut�n els�t�t�lt minden. Egy pillanatra azt hitte, hogy nem siker�lt a var�zslat, hogy kifogyott az erej�b�l a c�l el�tt, de azt�n lassan kitisztult a k�p. El�sz�r az �jszaka hangjait hallotta meg, majd…

-         Egy v�zes�s?

Lassan k�rbej�ratta tekintet�t a k�rnyezet�n. Egy sz�lf�tta tiszt�son �llt. A l�ba alatt hossz� f�sz�lak hajladoztak, amik k�z�tt apr� feh�r, csillag form�j� vir�gocsk�k b�jtak meg. A ny�ri szell� belekapott �sszegubancol�dott haj�ba. El�tte egy v�zes�s magasodott. A tiszta v�z feh�r habot tajt�kozva hullott a m�lybe. P�r l�p�snyire a partt�l, egy nagy k�v�n fej�t kez�be hajtva pedig ott �lt Estrelle. A hold f�nye k�r�l�lelte alakj�t.

Perselus teste megfesz�lt. Oda akart rohanni, hogy felkapja, meg�lelje, megcs�kolja a r�g nem l�tott n�t, de k�ptelen volt megmozdulni. Csak n�zte ezt a t�nem�nyt. L�tta, hogy ujjai k�z�tt krist�lyk�nt csillog� k�nnyek hullanak a f�be. Nem tehetett r�la, de ennyi sz�rny�s�g �s k�n ut�n m�g ezt is csod�latosan sz�pnek l�tta. Tett egy l�p�st a k� fel�, mire a n� feln�zett. L�tta a fekete szemekben a pillanatot, mikor felismerte �s a k�vetkez� m�sodpercben �rezte, ahogy a t�r�keny test az �v��hez simul. �ntudatlanul fonta k�r� karjait. Most nem tudta volna elj�tszani a tart�zkod� b�jitaltan�rt. Most nem. Lelk�t abban a pillanatban elt�r�lhetetlen b�ke sz�llta meg. M�r nem �rdekelte, hogy mi v�r r� a val�s�gban, m�r nem t�r�d�tt vele, hogy meg fog halni. Csak azt k�v�nta, hogy ez az �lel�s �r�kk� tartson.

-         H�t elj�tt�l… - n�zett fel r� k�nnyt�l csillog� szemekkel, de pillant�sa az �zente: „Mit tettek veled?”

-         Igen. – Nem tudott t�bbet kiny�gni. T�ls�gosan m�lyen �rintette, hogy �jra hallhatja azt a f�lledt, cs�b�t�, de most k�ts�gbeesett hangot.

-         F�ltem, hogy nem fog beengedni. De most sietn�nk kell! B�rmelyik pillanatban megszak�thatja a kapcsolatot. Figyelj r�m �s ne szak�ts f�lbe! – komorodott el. Piton pedig jobbnak l�tta, hogyha kiv�telesen nem sz�l k�zbe. – K�rlek, id�zd fel magadban annak a festm�nynek a k�p�t, amit a szob�mban l�tt�l, �s ketten vagyunk rajta!

-         A d�mon �s az angyal.

-         Igen. – helyeselt t�relmetlen�l. – Most elmondom, hogyan menek�lhetsz meg Voldemortt�l. Meg kell tenned, Dumbledore �s Harry sz�m�t r�d, mint ahogyan �n is.

-         Rendben.

-         A l�nyeg: el�tted van a k�p?

-         Igen.

-         Akkor id�zd fel magadban a sz�veget, amit a k�p alj�ra festettem. Megvan?

-         Azt hiszem igen.

-         Ha ma felvisznek Voldemort el�, akkor eml�kezz a sz�vegre �s mondd ki hangosan! �gy meg fogsz tudni menek�lni. De nagyon fontos, hogy a megfelel� id�ben tedd meg! Majd figyeld f�l szemmel Deborah –t, ha tudod. Megpr�b�lom �tvenni felette egy percre az uralmat, �s meg�rintem a bal csukl�mat a jobb mutat�ujjammal. Ez lesz a jel, amikor elj�n az id�d. K�rlek, nagyon koncentr�lj, mert nem lesz t�bb alkalom!

-         Sz�val ma akarnak meg�lni.

-         Igen. De el�tte Voldemort m�g mondani akar p�r sz�t a hal�lfal�inak �s neked. Ma mindenf�lek�pp vissza kell jutnod a Roxfortba. A h�bor� nem sok�ra kezd�dik!

-         De te mi�rt nem t�rsz vissza? Ha k�pes vagy �tvenni a hatalmat Deborah f�l�tt…

-         Az csak egy perc lesz. De t�bbre nincs er�m. Gyenge vagyok, Perselus. �s Deborah minn�l er�sebb, �n ann�l halv�nyabb leszek. A saj�t elm�m rabja vagyok. Nem tehetsz �rtem semmit.

-         De…

-         K�rlek!

-         Rendben. De Deborah nem hallotta, amit mondt�l? Nem fog le�ll�tani?

-         Nem. Nem tudja, hogy most mi t�rt�nik. Ide nem l�t be, mint ahogy �n sem tudtam, hogy � mire gondolt, mikor m�g nem t�rt el� bel�lem. Csak az er�s �rzelmeket �rz�keli.

-         �s most menj!

-         De…

-         Menned kell! – suttogta, majd hirtelen kezeibe fogta a f�rfi arc�t �s forr�n, k�ts�gbeesetten megcs�kolta. Minden porcik�ja azt �zente, hogy mennyire hi�nyzik neki.

Piton gondolatban keser�en elmosolyodott �s r�gi ismer�sk�nt k�sz�nt�tte a s�v�rg�st, a v�gyat, a f�jdalmat, a lemond�st �s a szerelmet, amik egyszerre rohant�k meg. A k�vetkez� pillanatban mag�hoz t�rt.

A pinceb�rt�n egyenetlen padl�j�n fek�dt, alatta Deborah –val, akinek m�g mindig a sz�j�t cs�kolta. Azonnal elengedte �s lek�sz�l�dott r�la, majd haragosan figyelte, ahogy a n� v�gigh�zza mutat�ujj�t saj�t als�ajk�n.

-         Most m�r legal�bb tudom mi�rt v�lasztott t�ged… - jegyezte meg g�nyosan. – Gyer�nk, menn�nk kell! – v�ltott fagyos hangnemre. – Voldemort m�r v�r.

Kil�pett a folyos�ra �s intett a k�t v�rakoz� dementornak.

-         Vigy�tek Voldemort el�!

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s