14. Fejezet

A fekete láda

Korhatár: 16 év

- Szia, kicsim! - köszöntötte Eugene Hermionét, ahogy belépett, szorosan magához húzva a lányt – Hiányoztál.

A szobában sötét volt, kint is csak most kezdett világosodni. Hermione előző nap este kapta meg a levelet, hogy Eugene másnap kora reggel érkezik.

- Te is nekem! - sóhajtotta a lány, és belefúrta a fejét a fiú vállába. Jó volt érezni kedvese közelségét. Mélyen magába szívta a bőre illatát, szorosan ölelte a derekát.

- Olyan jó, hogy itt vagy nekem! - Eugene gyengéden simogatta a lány göndör fürtjeit.

Hermione erre felemelte a fejét, és megcsókolta a fiút.

- Hideg az arcod! - mondta a lány, miután szétváltak.

- Tudom. Borotválkoztam - mosolygott Eugene. - Tetszik?

A lány megsimogatta a fiú kis szakállát.

- Nagyon! - megnyalta a szája szélét, ami kicsit keserű volt a fiú arcszeszétől.

- Azt hittem, tovább fogsz maradni. Nem mintha bánnám, hogy újra itt vagy, de…

- Dumbledore kért meg minket, hogy amilyen gyorsan csak lehet, jöjjünk vissza.

- Miért? - kíváncsiskodott a lány.

- Nem mondhatom el! De oka volt rá, hogy visszahívott. Nemsokára mindenkire szükség lesz itt az iskolában. Ne faggatózz, az állásom a tét, ha elárulok nektek valamit!

- Állásod? - kérdezte Hermione.

- Én itt dolgozom, ha nem tudnátok! - mondta tettetett sértődöttséggel Eugene

- Értem - mondta kissé komolyabban a lány. - Apáddal mi van? Szóval... Kibékültetek?

- Igen! Képzeld, magához akarja venni anyámat és a húgomat!

- Tudom. Előbb mondta nekem. Engem kért meg, hogy írjak össze néhány dolgot, ami egy mugli háztartásban tényleg kellhet.

- Téged? - nézett nagyot Eugene.

- Igen. Azt mondta, Arthur Weasleyben nem nagyon bízik, ha rajta múlna, még a plafonon is konnektorok lennének!

- Konnektorok? Így mondta?

- Nem egészen, de ezt értette alatta.

- Mi történt itt, amióta nem voltam? - érdeklődött a fiú.

- Hááát... Apád nem mondta? - Hermione elkapta a tekintetét, mert érezte, hogy a vér elönti az arcát.

- Nem. Miért? Mondd már végre!

- Nem is tudsz a gyűrűről? - ha lehet, még vörösebb lett.

- Milyen gyűrű? - értetlenkedett a fiú.

Hermione gyorsan elmesélte a gyűrű történetét a fiúnak. Egyre jobban bosszantotta, hogy az ismét felvette a kiismerhetetlen arckifejezését, így ötlete sem volt, mit gondolhat a dologról a másik.

- Ezek szerint sokan azt hiszik, a menyasszonyom vagy... - mondta elgondolkodva.

- Igen... De hidd el, nem én tehetek róla!

Válasz helyett Eugene magához húzta a lányt, és szenvedélyesen elkezdte csókolni.

Hermione viszonozta a csókot, közben gyengéden elkezdte simogatni a fiú hátát.

Eugene elengedte a lány ajkait, és a nyakát kezdte el harapdálni. Keze ezalatt a lány talárjának csatjával babrált.

- Mit csinálsz? - kérdezte a lány, mikor Eugene már megszabadította őt a köpenyétől.

- Csak egy kicsit szeretni akarlak! Olyan régen nem láttalak! Különben is, a menyasszonyommal szabad...

- De szerethetsz máshogy is... - próbált meg ellenkezni, de közben önkéntelenül is simogatta a fiút.

- Semmi olyant nem akarok, ami neked rossz... - nézett kedvesen szerelme szemeibe.

- Ezt csak úgy mondod… - húzta el a száját a lány.

- Valóban? Akkor ez itt mi az ujjadon? - felemelte a lány kezét, és csókolgatni kezdte a vékony ujjakat.

- Gyűrű.

- Csak gyűrű? - nézett mélyen a lány szemeibe.

- Miért, nem az?

- Szeretnéd, ha nem csak egy egyszerű gyűrű lenne? - megfogta a lány állát, és egészen közelhajolt hozzá.

- Ez zsarolás?

- Nem! Ez csak egy kérdés. Szeretnéd, ha tényleg jegygyűrű lenne?

- Mit kell tennem, hogy az legyen? - kérdezte remegő hangon a lány.

- Semmit. Csak egy kicsi szó, és az lesz...

- Nem értelek!

- Mit lehet ezen nem érteni? - nevette el magát a fiú.

- Eugene, beszélj világosan! - már előre félt a választól.

- Hát, így nehéz... - most rajta volt a pirulás sora - Szóval... Jaj, hadd ne térdeljek le...

- Térdelni?

- Ragaszkodsz hozzá?

- Nem, de... Még mindig nem értem!

- Szóval, mi lenne, ha... Én most...

- Folytasd! - mosolyodott el a fiú zavarán. Már ő is elpirult, és remegve várta, mit mond. Nagyon remélte, hogy azt, amire most számít.

- Nos... Nem muszáj beleegyezned... De én nagyon szeretném... Nem is kellene most... De... - hebegte zavartan. Általában ez nem volt rá jellemző, de most csak keresgélte a szavakat.

- Hallgatlak! - ezzel a lány igazat is mondott, hiszen soha nem figyelt így senkire, mint most a fiúra.

- Hermione... Szeretném…

- Mit?

- Megkérni a kezed! - ehhez olyan ártatlan kiskutya tekintettel nézett, hogy a lány nem bírta tovább: elnevette magát.

- Igen! Igenigenigen! Jaj Eugene, én annyira szeretlek! - ugrott a fiú nyakába.

- Köszönöm! - súgta - most már - menyasszonya fülébe.

- De miért? Miért most... Kéred meg a kezem? - kérdezte a lány egy kicsit elbizonytalanodva, pár perccel később.

- Mert szeretlek - válaszolta nyugodtan.

- De... Apád mit fog szólni hozzá? - aggályoskodott Hermione.

- Nem igazán érdekel. Az sem, hogy a többiek mit mondanak majd.

- Hát, azt lehet tudni, hogy a többiek mit szólnak... De ezt komolyan gondoltad?

- A lehető legkomolyabban. Ha elvégzed az iskolát feleségül, veszlek! - jelentette ki a fiú határozottan.

- De a kérdésemre nem válaszoltál igazán! Miért most?

- Mert kell, hogy valami jó is történjen velem! - leült az ágy szélére, és lehajtotta a fejét.

- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani! - odament a fiúhoz, és leült mellé - Szeretlek!

Felemelte a fiú fejét, és forrón megcsókolta. Hagyta, hogy az átölelje, és finoman ledöntse az ágyra.

- Szeretlek! - suttogta Eugene - El sem tudod képzelni, mennyire!

Pár percig még gyengéden simogatta a lányt, majd feltérdelt az ágyra, és elkezdte saját ingét kigombolni.

- Eugene... - akart a lány ismét tiltakozni, de kedvese pillantása beléfojtotta a szót. A fiú fekete szemeiből az igazi, mély szerelem, és forró vágy tükröződött.

Eugene ledobta a fekete inget a földre, és visszafeküdt a lány mellé. Hermione visszafojtott lélegzettel várta következő lépését. A fiú fölé hajolt, és finoman megérintette ajkával a remegő lány homlokát, orrát, száját... Itt megállt, és mélyen belenézett a szemébe. Most nyoma sem volt rajta az előbbi bizonytalanságának. A lány kicsit félt a fiú következő lépésétől, de legbelül maga is akarta a folytatást. Teljesen elengedte magát, behunyta a szemét, hagyta, hogy a fiú azt tegyen vele, amit akar. Engedte, hogy az megszabadítsa a blúzától, és finom csókokkal borítsa felsőtestét. Egyre jobban élvezte a gyengéd kényeztetést. Eugene, mikor már úgy látta, itt az ideje, szelíden a lány dereka alá nyúlt, ülő helyzetbe segítve őt. Szenvedélyesen csókolta, mialatt lefejtette róla a melltartót is. Először kicsit szégyellte magát, de amikor a fiú teljesen hozzásimult nem érzett mást, csak vágyat. Átölelte a fiút, és még jobban magához szorította. Egyik kezével végigsimított gerincén, amire egy halk sóhaj volt a válasz. Eugene egy kicsit hátrébb húzódott tőle, hogy gyönyörködni tudjon kedvese testében.

- Annyira szép vagy – suttogta – meg sem érdemellek…

A fiú remegett a vágytól. Az új, csodálatos érzés teljesen hatalmába kerítette mindkettőjüket. Minél jobban meg akarták egymást ismerni.

Nemsokára teljesen meztelenek voltak. A lány kezdeti félelmét feledtette a fiú kedves pillantása, és az érzés, hogy bízhat benne.

***

- Nem bántad meg? - simogatta Eugene kedvese haját. Kissé fáradtan pihegtek az ágyban szorosan egymáshoz simulva. Nem öltöztek föl, de nyakig be voltak takarózva.

- Nem! Csodálatos volt veled! - mosolyodott el a lány.

- Nem kellett volna megtenned, csak miattam… Most olyan önzőnek érzem magam.

- Nem voltál önző! Én így akartam!

Ebben a pillanatban belépett a szobába Piton.

A férfi azonnal rájött, mi is történt.

- Öltözzetek föl, aztán gyertek ki! - vetette oda a két megszeppent fiatalnak, majd kilépett az ajtón.

- Most mi lesz? - kérdezte megijedve Hermione.

- Nem tudom. Mindegy, majd én tartom a hátam, ne aggódj! Balhét szerintem ő sem akar.

Gyorsan magukra kapkodták a ruháikat, és átsomfordáltak a másik szobába. Piton az asztalnál ült, és rezzenéstelen arccal nézett a két fiatalra.

- Beszédem van veletek - hangja nyugodt volt, semmi indulat nem érződött rajta - Először veled, fiam. Miss Grangerrel majd óra után. Ma van órám önökkel, igaz?

- Igen, tanár úr, az utolsó.

- Rendben. Majd jöjjön velem a dolgozószobámba. Addig is a viszont látásra!

- Nem lesz semmi baj! - súgta neki Eugene, majd egy gyors csókot adott a szájára.

- Valóban nem lesz baja, nem úgy, mint neked, fiatalember! – mondta, miután a lány becsukta maga mögött az ajtót. Halkan beszélt, szinte sziszegett - Remélem tudod, hogy ennek milyen következményei lehetnek?

- Tessék? - húzta összébb magát a fiú.

- Szerinted mekkora botrány lenne ebből, ha kiderülne? Te az iskola alkalmazottja vagy, ő meg egy diák!

- Miért lenne botrány? Vigyáztunk... Különben is! Hermione a menyasszonyom!

- Hogy? - nézett értetlenkedve a férfi.

- Megkértem a kezét. Úgyis mindenki úgy tudja, hogy már eljegyeztem - válaszolta nyugodtan a fiú.

- És... Miss Granger... Igent mondott? - a fiú csak bólintott - Nekem erről miért nem szóltál? Egyáltalán ki tud erről? Beszéltél róla valakinek? – felkelt a fotelből, és idegesen járkálni kezdett.

- Nem. Még nem.

- Legalább nem én tudom meg utolsónak. Jól meggondoltátok? Ez nem játék! Nagyon fiatalok vagytok még ehhez...

- De... én szeretem őt! Én ezt komolyan gondolom!

- Remélem is! De ugye tudod, hogy nem elég tőle megkérni a kezét. A szüleivel mikor akarsz beszélni?

- Nem tudom...

- Szerinted bele fognak egyezi?

- Remélem!

- Hát jó, ha tényleg ezt szeretnéd… Mikorra tervezitek az esküvőt?

- Miután Hermione befejezte a tanulmányait.

- Helyes. Először is: ma délután fölmegyünk az igazgató úrhoz, elmondod neki a terved. Holnap elkíséred Hagridot az Abszol útra, és megveszed a gyűrűket. A hétvégén elmegyünk Miss Granger szüleihez velük is megbeszélni a dolgokat! Rendben? – visszaült a helyére, és várta a fiú reakcióját. Titkon arra számított, hogy az mentegetőzni kezd, vagy visszakozik…

- Jól van. De… Miből vegyem meg a gyűrűt?

- A fizetésedből. Erről is akar veled Dumbledore beszélni.

- Fizetésem? Mióta van nekem fizetésem? – csodálkozott Eugene.

- Amióta a többi tanár kiharcolta neked. Végül is megérdemled, elég keményen dolgozol… Szóval: ma délután beszélek Miss Grangerrel is. Hárman együtt fölmegyünk az igazgató úrhoz, a többi rajta múlik. Most menj szépen, Hagrid már vár! Azt mondja Ében egész héten lelki beteg volt, mert nem látogattad őt!

- Mondjam Hagridnak a gyűrűt... Hogy holnap megvesszük?

- Még ne. Előbb várjuk meg, mit mond az igazgató.

Eugene felállt a székből, és az ajtó felé indult, de mielőtt rátette volna a kezét a kilincsre visszafordult.

- Apa… Nagyon haragszol rám ezért?

- Ugye nem csak azért kérted meg a kezét, hogy megkaphasd őt? – nézett fürkészően fia szemébe.

- Nem! Dehogy! Nekem eszem ágában sincs kihasználni őt!

- Akkor nem haragszom. Mehetsz!

***

Hermione a nap hátralévő részében a reggel történteken rágódott. Félt, hogy Piton mit fog csinálni, mit fog mondani az utolsó óra után. Mindegyik szünetben azt nézte, Eugene nincs-e ott valahol a közelben, hátha pár szót tud vele beszélni, legalább felkészülhetne arra, ami rá vár. Ebéd alatt is hiába kereste a fiút, nem volt sehol. Néha rápillantott Pitonra is, de az úgy ült, mintha mi sem történt volna.

A következő átváltoztatástan órán egyáltalán nem tudott figyelni, csak gépiesen körmölt. Szerencsére most csak elméletet vettek, így a többiek nem vették észre rajta a változást.

- Miss Granger, lenne szíves velem jönni? – kérdezte Piton az órája végén.

- Kér teát, süteményt? – kínálgatta a lányt, amikor már bent ültek a dolgozószobában. A lány nem mert ellenkezni, így mindent elfogadott. Iszonyúan érezte magát a sötét helységben, amit még nyomasztóbbá tett a polcokon látható sok bájital-hozzávaló. Nagyon rosszat sejtett, mivel a férfi nem kínálgathat egy griffendélest csak úgy…

- Nos, a fiam beszélt a tervükről, hogy össze fognak házasodni. Ez ellen nekem nincs kifogásom, amennyiben az ön szülei is áldásukat adják a dologra – rövid hatásszünetet tartott – Eugene néhány perc múlva itt lesz, együtt fölmegyünk Dumbledore professzorhoz, vele is megbeszélni a dolgokat.

***

- Jó estét, Perselus, Eugene! – köszönt vidáman az igazgató, amikor meglátta a bájitaltan-tanárt és fiát belépni az irodájába. – Nahát, Miss Granger… Minek köszönhetem a látogatást? – látszott rajta furcsállja, hogy a lány is itt van.

- Jó estét, igazgató úr! A fiam szeretne valami fontosat mondani Miss Grangerrel kapcsolatban.

- Hallgatlak – mondta az igazgató, és bátorítóan rátette a kezét a fiú vállára.

- Én… Megkértem Hermione kezét, és ő igent mondott – hadarta gyorsan. Azt hitte az igazgató dühös lesz, vagy megpróbálja lebeszélni őket, e helyett viszont elmosolyodott, és Pitonhoz fordult

- Perselus, ön ehhez mit szólt? – kék szeme derűsen csillogott, szemmel láthatóan nem bánta az új fejleményt.

- Azt, hogy ha a lány szülei beleegyeznek, én is áldásom adom a dologra.

- Akkor nem értem: hol itt a probléma? Én nem segíthetek rábeszélni Miss Granger szüleit, az az önök dolga! Viszont annak örülök, hogy egymás között meg tudták oldani. Mikor lesz biztos ez az eljegyzés?

- Igazgató úr, ezt is szerettem volna önnel megbeszélni. A hétvégére elengedne hármunkat a hölgy szüleihez?

- Természetesen. Akkor hétfőn ki is fogom hirdetni az ebédnél, persze, ha úgy sikerült a lánykérés, ahogy tervezték.

- Kihirdetni? De ezért nem járna büntetés? – kérdezte megszeppenve Hermione.

- Ugyan! Az nincs beleírva sehol a házirendbe, hogy nem lehet egy tanuló menyasszony. Így legalább a pletykákat is meg lehet szüntetni.

- Nem lesz belőle botrány? – aggályoskodott tovább Hermione.

- Nem lesz, nyugodjon meg! Hadd legyen a diákoknak valami okuk az ünneplésre ezekben a vészterhes időkben! Nos, azt hiszem mindent megbeszéltünk ezzel kapcsolatban. A másik fontos dologról viszont Miss Granger nélkül kellene beszélnünk…

- Rendben, Dumbledore professzor, megyek! Viszont látásra!

Ahogy a lány kiért a folyosóra határtalan megkönnyebbülés lett rajta úrrá. Alig várta a hétvégét, biztos volt benne, hogy a szülei beleegyeznek, hiszen csak az iskola után lesz az esküvő.

***

- Pitonka, gratulálok! – fogadta Harry Eugene-t a hálószobában. Hermione nem tudta magában tartani, ahogy beért a klubhelységbe, azonnal elmondta barátjának.

- Kösz, Potter! – fogadta hűvösen a gratulációt.

- Olyan jó, hogy így együtt vagytok! Én örülök neki! Komolyan – egy kicsit elbizonytalanodott, mivel Eugene erre nem reagált sehogy, hanem a fekete ládához ment, és azt kezdte tanulmányozni, közben ügyet sem vetett Harryre.

Az egy pár perc múlva megunta Eugene viselkedését, és ő is közelebb ment a ládához megnézni, mi van vele.

- A halálfalóknak ez kellett. Ezért ölték meg a nevelőapám… - mondta csendesen magyarázatképp, Harry kíváncsi pillantására.

- Mi van benne?

- Nem tudom. Eddig nem sikerült felnyitni.

- Próbáld meg újra! Nem kaptál valami instrukciót, hogy lehetne kinyitni?

- Semmit. Csak annyit, hogy egyedül én nyithatom ki. Valami bűbáj miatt.

- Hmm… Semmi mást nem mondtak?

- Dumbledore azt mondta, nálam van a kulcs, de nem találtam a másik ládában semmi olyasmit! – leguggolt a ládához, és végigsimított az oldalán – Nem lehet, hogy van valami titkos rekesz abban a ládában, és ott van a kulcs?

Mialatt ezen morfondírozott, megemelte a láda tetejét, ami csodák csodájára kinyílt, de amikor meglátta mi van benne ugyan azzal a mozdulattal vissza is zárta.

- Te jó ég, Pitonka… - nyögte Harry, mivel ő is látta, mit tartalmaz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés