18. Fejezet

Ünnep nélküled

Eugene az ágyon feküdt, és próbált elaludni. Kényelmesnek találta az új fekhelyét, de mégsem jött álom a szemére. Fölkelt, és elhúzta a függönyt, hátha segít a dolgon, de továbbra is csak forgolódott.

Éjfél felé halk kaparászás hallatszott az ajtó felől.

- Ki az? - kérdezte, bár már túl jól ismerte ezt a kis kopogást ahhoz, hogy tudja ki áll az ajtó másik oldalán.

- Csak én vagyok! - felelte egy vékonyka kislányhang.

- Gyere be, tökmag! - odament az ajtóhoz, és beengedte húgocskáját - Nem tudsz aludni te sem?

- Nem! - felelte a kislány.

- Ahogy látom, ma este nem a szobádban fogsz aludni... - mosolygott Eugene, ahogy látta hogy Suzanne a párnáját is magával hozta.

- Hááát... - nézett nagy szemekkel a csöppség - Maradhatok?

- Természetesen! - felemelte a kishúgát, és föltette az ágyára. Szépen elrendezte a kislány párnáját, és gondosan betakargatta.

- Mesélj! - kérte a bátyját Suzanne, amikor már a fiú is elhelyezkedett mellette.

- Még mit nem! - ellenkezett a fiú.

- De mesélsz - jelentette ki határozottan a kislány.

- Van választásom? Na mondd, mit meséljek?

- Mesélj az iskoláról! - csillant fel Suzanne szeme, holott egy percnyi kétsége nem volt afelől, hogy Eugene mesélni fog neki.

- Mit szeretnél tudni róla? - kérdezte, mialatt ellenőrizte, kishúga eléggé be van-e takarva.

- Mindent - hangzott a tömör felelet.

- Nem akarsz te túl sokat? - csipkelődött egy kicsit a fiú. Persze válaszolt a kislány minden kérdésére, mesélt a hippogriffekről, Hagridról... Mindenről és mindenkiről, akit a Roxfortban szeretett.

***

Nagyon sokáig beszélgettek, így Eugene csak dél körül tudott kikászálódni az ágyból. Suzanne még javában aludt akkor, és a fiú nem is akarta felkelteni. Álmosan, még pizsamában lement az étkezőbe. Amikor helyet foglalt az asztalnál, apja szúrós tekintetével találta magát szemben.

- Ilyenkor kell felkelni? - mordult fel a férfi - Legalább felöltözhettél volna...

- Bocsánat! - válaszolt kissé duzzogva

- Semmi baj - mondta Emily nyugodtan - Suzanne nem hagyott aludni, igaz?

- Valahogy úgy... Kaphatok reggelit? - fürkészve nézte az üres asztalt, mivel igencsak hangosan korgott a gyomra mostanára.

- Nem - válaszolta Piton - Ebédet viszont igen.

Emily gyorsan a fiú elé tett egy tál levest, amit Eugene azonnal el is kezdett enni. Piton elgondolkodott azon, hogy a fia egyáltalán megnézte-e mit raktak elé a tányérba...

Eugene percek alatt eltüntette a levest.

- Éhes vagy még? – kérdezte mosolyogva Emily, bár már előre tudta a választ.

- Igen! – bólogatott határozottan Eugene, és kicsit hátradőlve elégedetten figyelte, hogy újabb tányér érkezik elé krumplival és hússal megrakva. Még szinte le sem tette Emily a tálat, a fiú mohón habzsolni kezdte.

- Vigyázz, meg nem fulladj benne! - figyelmeztette Emily.

- Nem fogok - nyögte Eugene teli szájjal.

- Segítesz díszíteni a karácsonyfát? - kérdezte a nő, miközben elkezdett mosogatni.

- Persze! Kávét még kérhetek? - válaszolta Eugene.

***

A karácsonyfát Piton segítségével állították a nappali közepén. Hatalmas fa volt, Eugene csak létrán érte el a magasabb ágakat, de a csúcsához még innen is kapaszkodnia kellett.

- Már csak a csillag maradt a tetejéről... - szólalt meg halkan Emily. Eddig mindig a férje tette fel ezt az utolsó díszt.

Mostanáig nem is akart belegondolni, hogy milyen lesz az ünnep a férje nélkül... Ez az apróság viszont újra feltépte a még be sem gyógyult sebet. Ajkába harapott, és érezte, hogy a könnyei csípni kezdik a szemét. Nem akart gyengének mutatkozni. Soha nem érezte magát ennyire elesettnek a végzetes novemberi péntek óta. A gyerekek előtt azonban nem akarta mutatni... Szerette volna a látszatot fenntartani, hogy még mindig az az erős, határozott asszony, aki az előtt volt.

Piton észrevette Emily hirtelen hangulatváltozását, éppen ezért ő oldotta meg a helyzetet.

- Azt hiszem Eugene a családfő... – mondta, mire Eugene bólintott, és gyorsan a helyére tette a csillagot. Zavarban érezte magát, hiszen az ő emlékeiben is élénken élt még az a mozdulat, ahogy nevelőapja végzi el ezt a rendkívül fontos műveletet. Ezután mindig körbejárták a fát, és megállapították, hogy ehhez foghatót még sohasem díszítettek. Most mindez elmaradt. A gyors, ugyanakkor bátortalan mozdulat után zavart csend maradt.

- Menj, nézd meg hogy van a húgod! - utasította Piton, mert látta, Emily még mindig nem nyerte vissza nyugalmát. Eugene csak bólintott, és indult az emeletre. Suzanne már nem aludt, hanem bátyja Roxfortban készített rajzait nézegette.

- Nocsak, tökmag, felébredtél? - Eugene odament és megsimogatta a kislány buksiját.

- Aha - a kislány fel sem nézett a füzetből.

- Éhes vagy? - érdeklődött a fiú.

- Kicsit... - válaszolta a lány.

- Na gyere, lemegyünk enni, de előbb öltözz át - mosolygott a fiú.

***

A karácsonyi vacsora szörnyűségesnek bizonyult Emily számára. Végig mosolygott, bár legszívesebben elvonult volna a szobájába egyedül... De tartania kellett magát. Milyen érzés lenne a gyerekeknek, ha azt látják, már rá sem számíthatnak? Eugene pontosan tudta, mit érez nevelőanyja. Szinte szégyellte magát amiatt, hogy most ő foglalja el a helyet az asztalfőn a nevelőapja helyett.

Máskor mindig vidám beszélgetés kísérte ezt az étkezést, de most semmi nem hallatszott az evőeszközök csörgésén kívül.

Étkezés befejeztével Eugene elbúcsúzott Pitontól és Emilytől, majd hívta a húgát is. Valahogy neki sem főtt a foga az ünnepléshez. Segített a kislánynak megfürödni, megigazította az ágyacskáját, és elbúcsúzott tőle. Alig bírta a könnyeit visszatartani, amíg a szobájába nem ért.

Ezen az éjszakán sem aludt sokat. Ahogy feküdt, érezte, könnyei végigcsorognak arcán, majd beleivódnak a hajába. Most még jobban fájt nevelőapja hiánya, mint eddig bármikor.

Hiányzott az ünnep megszokott forgatókönyve... Ilyenkor mindig sokáig beszélgettek, nézték a tévét vagy kártyáztak... Szörnyűnek és elfogadhatatlannak érezte a gondolatot, hogy soha többé nem lehet része ebben Amíg természetesnek tudta mindezt, szinte nem is foglalkozott vele, de most hogy nincs és nem is lesz soha többé... Eugene hangosan felzokogott. Legszívesebben odament volna Emilyhez, hogy odabújjon hozzá, vállara hajtsa a fejét... hogy Emily simogassa és ringassa, mint egy kisgyereket...

***

A fiú reggel arra ébredt, hogy valaki rángatja le róla a takarót.

- Eugene ébredj! - ébresztgette a kislány - Nézd meg te is az ajándékaid!

Eugene nagy nehezen kinyitotta a szemeit, melyek még mindig teljesen be voltak dagadva.

- Mindjárt megyek... - nyögte. Megvárta, míg a kislány kimegy a szobából, majd gyorsan átöltözött, és megmosakodott. Amikor lement a lépcsőn, meglepődött, milyen rengeteg csomag van a fa alatt.

- Köszönöm! - robogott felé Suzanne, és a fiú nyakába ugrott úgy, hogy kis híján hanyatt döntötte őt.

- Szívesen - nevetett Eugene. Kishúga lelkesedése kezdett rá is átragadni.

Leült törökülésbe, és elkezdte az ajándékait bontogatni.

Először Ron ajándékával kezdte, mivel az akadt a kezébe. Meglepődött, hogy tőle is kap valamit, erre igazán nem számított. Nagyon kíváncsi volt, mit adhat neki a fiú a verekedés után... Majd hangosan felnevetett. A kis csomagban különböző testápolókat, samponokat talált. Harry ajándéka már komolyabbnak bizonyult, tőle egy szépen illusztrált hipogriffes könyvet kapott.

Hermione egy doboz pasztellkrétát vett, ami mellé egy nagyon szép, hosszú levelet mellékelt.

Eugene meghatottan olvasta a kedves szavakat, és azonnal elrohant megírni a választ.

Amikor visszatért, már apja is a nappaliban ült egy fotelben.

- Az én ajándékom meg sem nézed? - kérdezte. Szerette volna tudni, fia mit szól az első tőle kapott ajándékához.

- Dehogynem! Melyik az? - kérdezett vissza, mivel ő tényleg rengeteg csomagot kapott.

- Nem nehéz észrevenni... - közölte ridegen Piton. Eugene jobban megnézte, és csak ekkor látta meg, hogy a többi ajándékát egy hatalmas dobozra pakolták.

Óvatosan levette róla a többi holmit, mivel nem tudhatta, melyik csomag tartalmaz törékeny dolgot, és rátette azokat a heverőre.

Amikor kibontotta a nagy dobozt, elakadt a szava.

Egy gyönyörű új gitárt kapott. Nagyon óvatosan vette ki a csomagolásból, ilyen drága hangszert még soha nem tartott a kezében. Végigsimított a fényes lakkozott fán, ölébe vette, kipróbálta hogy illeszkedik a nyaka a kezébe. A gitár teste fényes sötét bordó volt, fekete nyakkal.

Eugene körmével megpengette a húrokat. Teljesen libabőrös lett a hangjától.

- Köszönöm... De nem kellett volna ilyen drága... - nyögte, miután nagy nehezen szóhoz jutott.

- Szívesen - mosolyodott el a férfi. Megnyugodott, hogy örömet tudott a fiának okozni az ajándékkal, viszont még karácsonykor sem lett volna ínyére neki a dolog, ha Eugene a nyakába ugrik így mindenki előtt... Pedig úgy tűnt a fiú szívesen megtenné ezt.

Azonban Eugene mégis uralkodott magán, és folytatta az ajándékai kicsomagolását. Minden apróságnak örült, még Mrs Weasley csúnya kötött pulóverének is, amin fekete alapon szürke "E"-betű díszelgett.

Rövid idő múlva egy hóbagoly repült be a szobába, és leszállt Eugene előtt. A fiú leoldozta a lábáról a levelet, gyorsan átfutotta, és közömbös arccal valami választ firkált rá.

- Mit kaptál Pottertől? - kérdezte gyanakodva Piton.

- Levelet - hangzott a tömör felelet.

- Mit írt neked? - faggatózott a férfi tovább.

- Csak megköszönte az ajándékom... Téged nem is érdekel, mit készítettem neked?

- De... - Piton odasétált a fa alá, és kikereste Eugene ajándékát, ami nem okozott nehézséget, hiszen mástól nem is kapott semmit.

Szépen kezdte bontogatni, nehogy beleszakítson a csomagolópapírba. Lassú megfontolt mozdulatain, rideg arcán nem látszott, hogy mennyire izgul.

Amikor meglátta az ajándékot a lefejtett csomagolás alatt, hatalmasat dobbant a szíve. Egy szépen bekeretezett női portrét tartott a kezében, amit Eugene készített. A kép volt feleségét ábrázolta, de mégsem egészen úgy nézett ki rajta, ahogy Piton emlékeiben élt. A férfi azt a képet őrizte Eváról, amikor vérbe fagyva haldoklott a hóban... Hiába akart máshogy gondolni rá, mindig ez a szörnyűség tolakodott a kedves emlékképek elé... De ezen a portrén Eva mosolyog.

El is felejtette, a kis ráncokat a nő szeme sarkában, az aranyos kis gödröcskéket az arcán, mikor nevetett.

Ránézett a fiára, aki szinte félve várta apja reakcióját. De hogy is lehet egy ilyen ajándékot megköszönni? Nem tudott mit mondani, ezt nem lehetett szavakba önteni. Csak odament a fiúhoz, és megölelte.

Eugene nem is várt többet. Tudta, ennél nagyobb elismerést nem is kaphatna apjától...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés