26. Fejezet

Hosszú beszélgetés

Ezt a fejezetet szeretettel küldöm Moonynak!

A bál időpontja nagyon hamar elérkezett. Mivel most nem volt megszabva a résztvevők kora, igencsak felbolydult az egész iskola. A legtöbben találtak maguknak párt, de voltak, akik még keresték a partnerüket.

Harry és Ron is ezek közé az emberek közé tartozott.

A Patil lányokat a legutóbbi bál után inkább meg sem kérdezték, viszont ötletük sem volt, kivel mehetnének.

- Már csak négy óra van a bálig – sóhajtotta Harry.

- Akkor miért ücsörögtök? – kérdezte Eugene, aki a táskájából pakolta elő a szokásos piperecikkeit – Már nem ártana nektek is készülődni!

- Nekünk nem tart a tisztálkodás órákig! – dünnyögte rosszkedvűen Ron.

- Azért csak illene rendbe szedni magatokat! Vagy így akartok jönni?

- Sehogy nem akarunk menni! Még partnert sem találtunk – morgott Harry.

- Majd a bálon fogtok. Nem csak ti lesztek egyedül. Nagyon hirtelen jött mindenkinek a bál, a diákok fele nem talált magának partnert – közölte Eugene közben ellenőrizte, minden szükséges dolgot kivett-e a fürdéshez. A fekete láda teteje szinte tele lett a sok holmival.

- Ezt honnan tudod? – kérdezte Harry egy kicsit jobb kedvvel. Mindig is mulattatta az ifjabb Piton piperkőcsége.

- Soktól hallottam már. Úgyhogy ne aggódjatok, ott a bálon nem lesztek egyedül. Ha jól tudom, Neville is egyedül lesz.

- Nem jól tudod. Neki sikerült Lunát rábeszélni, hogy menjen vele – csóválta a fejét Ron.

- Mikor? Erről most hallok először! – kapta fel a fejét Eugene.

- Most, SVK után. A testápolód elfelejtetted! – vigyorodott el Harry.

- Igaz... Köszi, hogy szóltál! – azzal a hosszú hajú fiú ismét beletúrt a nagy táskába.

- Akkor azt mondod, most már nem is érdemes partner után kajtatni? – kérdezte Ron óvatosan.

- Nem hát! Figyeljétek meg, több ember lesz egyedül, mint párral. Mentem fürdeni, majd jövök... – azzal Eugene felkelt, kezébe fogta a sok holmiját, és indult a hálóból a fürdő irányába.

- Ez azért jó hír – mondta Harry, amikor az ajtó becsapódott a fiú után, majd felkelt az ágyról előkeresni a dísztalárját.

- Az – sóhajtotta Ron, de látszott rajta, hogy így sem lelkesíti túlságosan a bál ötlete.

***

Amikor elérkezett a rendezvény ideje, a három jóbarát a Griffendél klubhelyiségében ücsörgött, és várt – Eugene-re.

- Hermione, nem tudnád megsürgetni a vőlegényed? Le fogjuk késni a megnyitót – morogta Ron.

- Mintha eddig érdekelt volna ez az egész... – sóhajtotta a lány – Bár ami igaz, az igaz, tényleg ideje lenne már, ha jönne...

- Ráérünk – mondta Harry nagy nyugalommal.

- Itt is vagyok! – hallatszott az említett hangja a lépcsőről.

- Na végre! – kiabált vissza Ron, mialatt nagy nehezen feltápászkodott a fotelból – Előbb kellett volna hiányolni téged, hamarabb megjelensz!

- Lehetséges – mondta vigyorogva Eugene. Amikor meglátták ünnepi öltözetét, nem nem tudták elfojtani mosolyukat. A nagy fekete dísztalárban még soványabbnak, és alacsonyabbnak tűnt a fiú, mégis egyenes, büszke tartással lépkedett le a szobába.

- Mondták már, hogy hasonlítasz apádra? – kérdezte széles mosollyal Harry.

- Egy párszor... Úgy naponta három alkalommal megérkezésem óta – felelte a hosszú hajú fiú nagy nyugodtan.

- Csinos vagy – mondta Hermione, majd átölelte a fiút.

- Ezt hívják kegyes hazugságnak – vigyorodott el Eugene.

- De szemtelen vagy... – csóválta a fejét Hermione – De most már tényleg induljunk!

Ahogy a Nagyterem felé mentek, a zsivaj egyre erősödött. Úgy látszott, az iskola tanulói ki akartak tenni magukért ezen a bálon. Mint Harry megállapította, ennek az is lehetett az oka, hogy a diákok nagytöbbsége tényleg nem talált partnert, a gyerekek inkább kisebb csoportokba verődtek, és kedélyesen beszélgettek.

A házak asztalait ismét széthúzták, a teremben körben lehetett leülni. Az oszlopokat befutatták borostyánnal, és vadszőlővel. A gyümölcs rubin piros bogyói éles kontrasztot alkottak a zöld levelekkel, és a levegőnek is kellemes édes illatot adtak.

A megbűvölt mennyezeten átszűrődő csillagos égbolt alatt olyan érzése volt a teremben lévőknek, mintha egy szőlőlugasban lennének.

- Szerinted ehető? – kérdezte Ron Hermionét, mikor az egyik oszlophoz értek, leszakítva egy szép fürtöt.

- Nem tudom... Szerintem az. Legalábbis csak nem raknak ide mérgező növényeket... – válaszolt menyasszonya helyett Eugene.

- Próbáld ki, majd meglátod – mondta Harry vigyorogva.

Eugene erre megvonta a vállát, ő is leszakított egy fürtöt, és gondolkodás nélkül megkóstolta a gyümölcsöt.

- Na milyen? – kérdezte Ron, miután Eugene fél percig nem nyilatkozott.

- Nagyon savanyú – fintorgott a fiú.

- Én is megkóstolom! – lelkesült fel Ron, és követte Eugene példáját – Fúj! Ez tényleg savanyú – mondta néhány perc múlva, amikor már nagy nehezen lenyelte a bogyót.

- Miért azt a vadszőlőt eszitek, amikor itt van a svédasztal, tőlünk néhány méterre? – csóválta a fejét Hermione.

- Az túl egyszerű – vont vállat Eugene.

- De azért gyerünk, nézzük meg ott mi van, ez az izé már marja a gyomrom – javasolta Ron, és indult is a jól megrakott tálak felé.

- Eugene, most mi fog következni? – faggatózott Ginny, aki Dean-nel az oldalán ment el a bálba, és nagy nehezen odafurakodott a bátyjáékhoz.

- Gondolom valami beszéd... Elbúcsúznak a vendégek, meg ilyenek. Utána tánc hajnalig. Persze csak a felsősöknek.

- Jó program – sóhajtott egyet lemondóan Ron. A táncot a legutóbbi bál óta sem szerette meg, és ügyesebb sem lett benne.

- És te fogsz táncolni, Pitonka? – vigyorodott el Harry, mire Hermione kérdőn felkapta a fejét.

- Ja – hangzott a roppant bőbeszédű felelet, ami a lányt a legkevésbé sem nyugtatta meg.

Hamarosan megteltek a tanári asztal melletti ülőhelyek.. A teremben egyre nagyobb lett a hangzavar, mivel az étkezést a legtöbben befejezték, hangos beszélgetéssel töltötték ki az üres perceket.

Tíz óra körül Dumbledore szólásra emelkedett.

- Kedves tanárok, és diákok! Ez a két hét mindnyájunk számára emlékezetes, és tanulságos volt. Mivel a Nemzetközi Mágustalálkozó első ízben került megrendezésre, igencsak nagy kihívást jelentett a számunkra, aminek érzéseim szerint sikerült megfelelnünk.

Először is köszönetet szeretnék mondani az iskola minden alkalmazottjának, akiknek kemény és fáradtságos munkája nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény.

Köszönet jár még a diákoknak is, akik nem engedték, hogy a nagynevű vendégeink előtt szégyent valljunk, valamint Cornelius Caramelnek, aki megszervezte ezt a csodálatos találkozót.

Remélem, nem utoljára vehetünk részt ilyen összejövetelben, akár szervezőként, akár vendégként...

Eugene sóhajtott egyet unalmában. Világ életében utálta az ilyen ünnepélyeket. Ráadásul az egész szituáció dühítette, hogy ő dolgozott az egyik legtöbbet a sikerért, és alig kap valamennyi pénzt érte.

Nem is figyelt oda, amikor egyenként felszólították a vendégeket, akik szóltak néhány szót búcsúzóul.

Az első néhány vendég beszédére Eugene még valamennyire odafigyelt, de utána inkább a szőlőindákat fixírozta.

- Eugene... Eugene! - bökte oldalba őt Hermione egy kis idő után.

- Hé, ez fájt! Mi van? - morogta a fájó oldalát masszírozva.

- Téged szólítottak!

Eugene zavartan nézett körbe, és látta, hogy többen a tanári asztaltól integetnek neki, hogy menjen oda.

Amikor odaért, Inez García szólásra emelkedett.

- Mivel ez a fiatalember sokat segített nekünk, és szinte erőn felül próbált teljesíteni, szeretnénk egy kis ajándékkal meghálálni - a hölgy elővett egy nagyobb, díszesen kivarrt zsákot, és átadta a fiúnak, majd arcon csókolta.

Eugene már attól zavarban volt, hogy kihívták a tanári asztal elé, de most még egy értelmes 'köszönöm' sem jött ki a száján.

Valahogy visszament a helyére, kezében a nehéz csomaggal.

- Mit kaptál? - súgta oda Ron kíváncsian.

- Majd kibontom a hálóteremben - válaszolta a fiú halkan. Kicsit bosszantotta, hogy sokan még mindig őt nézik.

Szerencsére hamarosan új, érdekesebb pontjához érkezett az ünnepély. Néhány diákot az igazgatók meghívtak a saját iskolájukba egy időre.

Dumbledore felolvasta a neveket, és hogy hová fognak menni cserediáknak.

Eugene ezt a pontját is kicsit unta az ünnepségnek, de hirtelen felkapta a fejét...

- Hermione Granger kisasszony a Kaukab asz-Szaháb iskolába utazhat két hónapra a következő tanév elején. Gratulálunk!

A lány csak nyelt egyet, nem tudott mit mondani örömében. Eugene kevésbé lett boldog a hírtől, de nem akarta menyasszonya kedvét elrontani.

A jutalmazottak felsorolása után még egy hosszú és igen unalmas beszéd következett Cornelius Caramel részéről, amin a diákok többsége majd' elaludt. Hosszan ecsetelte a találkozó jelentősségét, és az iskolák közötti összefogás fontosságát.

A Miniszter előadását kényszeredett taps követte, majd lezáródott az est legfárasztóbb része.

A terem egyik részében egy színpad emelkedett ki, és megjelentek a zenészek.

Harry már a látványra is felszisszent, eszébe jutott, milyen "csodálatos" zenét hallhatott a boszorkányoktól két évvel ezelőtt.

Most egy teljesen új együttes lépett fel, viszont a zenei stílusuk nem sokban különbözött.

Egy nagyon lassú, rosszul hangszerelt számot kezdtek játszani, de a legtöbb diák ülve maradt.

- Eugene... Nem jössz táncolni? - kérdezte Hermione igencsak mogorva képet vágó kedvesét.

- De... - a fiú kelletlenül felkelt a székből, és elvezette a lányt a terem közepére.

Szerencsére tanult táncolni, így legalább ebben nem vallott szégyent.

- Jaj Eugene, annyira örülök! - mondta vidáman a lány - Csak a legjobbak utazhatnak, és engem is közéjük választottak!

- Gratulálok - mosolygott kényszeredetten a fiú.

- Nem örülsz? - kérdezte kicsit csalódottan Hermione.

- De... Persze, hogy örülök... De ez azt jelenti, hogy két hónapig nem foglak látni - sóhajtotta szomorúan, közben még jobban ölelte a lány derekát.

- Tudom, de ki fogjuk bírni, igaz? - nézett szomorúan a fiú szemébe. Lelkesedése kezdett alábbhagyni.

- Persze... Csak nehéz lesz. India csodálatos hely, apám is megy oda a nyáron.

- Elengedsz?

- Nincs jogom megfosztani téged ilyen csodálatos lehetőségtől! Csak... Nagyon fogsz hiányozni - suttogta szomorúan a fiú.

- Te is nekem, de ne legyél már ennyire elkenődve! Hiszen addig még van egy csomó idő! Például nyáron nagyon sokat lehetünk együtt.

- Igaz...

Közben a zenekar belekezdett egy másik, szintén ilyen lassú, de nem kevésbé rossz számba, és a tánctér is lassan megtelt.

Eugene egyre szorosabban simult a lányhoz, aki a vállára hajtotta a fejét. Néhányan ugyan kicsit furcsán néztek emiatt rájuk.  Amúgy nem mutattak sokat a kapcsolatukból, a folyosókon még egymás kezét sem fogták meg. Most azonban nem érdekelte őket a sok fürkésző szempár.

Ez a kellemes összebújás csak a következő számig tartott, amikoris valami gyorsabb ritmusú zene következett.

Eugene sóhajtva engedte el a lányt, és igyekezett felvenni az új ütemet.

Próbálta ellesni, hogy a varázslók hogy táncolnak, de látta, hogy ők is csak úgy mozognak a zenére, akár a muglik...

A szám befejeztével Eugene bocsánatot kért Hermionétól, és elindult a mosdóba.

Dolga végeztével ballagott vissza a folyosóm a Nagyterem irányába, amikor találkozott Remus Lupinnal.

A fiú udvariasan köszönt a tanárnak, és ment volna tovább, de az még utána szólt.

- Eugene, szeretnék veled egy pár szót váltani.

- Miről szeretne velem beszélni? - kérdezte Eugene, és visszasétált Remushoz.

- Csak úgy... Szeretnélek egy kicsit jobban megismerni.

Eugene egy kicsit oldalra döntötte a fejét, és sötét pillantásokkal méregette Remust.

- Vagy úgy... Miért?

- Elég keveset tudunk rólad. És engem különösen érdekelsz, mert...

- Miért?

- Mert úgy látom Harry barátja vagy. Tudod, Harry nekem nem csak a tanítványom, hiszen szüleit a legjobb barátaimként tartottam számon. De gondolom, ezt mondta neked.

- Jó, de nekem ehhez mi közöm? - kérdezte a fiú sötét pillantással.

- Csak furcsállom a dolgot, hogy a származásod ellenére Harryvel barátkozol...

- Nos, nem Harry a legjobb barátom itt a Roxfortban. Vele csak akkortól kezdtem komolyabban beszélgetni, hogy összejöttem Hermionéval - mondta unott hangon a fiú.

- Róla is szeretnélek kérdezni... Ez is elég különös volt a számomra, hogy ilyen korán eljegyezted - csóválta a fejét a férfi.

- Nos... Nem hiszem, hogy ez ügyben magyarázattal tartozom. Higgye el, nem főzettem apámmal szerelmi bájitalt - húzódott Eugene szája kis gúnyos mosolyra – És a származásommal kapcsolatban mi nem tetszik?

- Szüleid mind mardekárosak voltak. Elég furcsa, hogy mégis a Griffendélt választottad.

Eugene sóhajtott egyet, és szépen lassan elmagyarázta a tanárnak, hogy miért a vörös-arany taláros diákok házát választotta lakóhelyéül.

- Nagyon hasonlítasz apádra – mosolyodott el Remus.

- Mintha már hallottam volna párszor...

- Mert így van.

- Tudom... - bólintott Eugene elgondolkodva.

- Ezért is csodálkozom rajta, hogy ilyen gyorsan összejöttetek Hermionéval...

- Talán mert ő ismeri a másik oldalam is.

- Én is szeretném azt az oldalad megismerni. Hogy egy kicsit megérthessem a helyzetet.

- Mit nem ért?

- Őszintén nem sokmindent... Elég sok titok van körülötted is.

- Titok? - húzta el a száját a fiú - Na igen, apám nem nagyon dicsekedett velem. Nincs oka rám büszkének lenni.

- Ne mondj ilyet! Te is különleges vagy... - tette a fiú vállára a kezét.

- Különleges selejt...

- Aki azzal akarja a fogyatékosságát palástolni, hogy mindenkivel gunyoros, szemtelen, és utálatos - mosolyodott el a férfi.

- Mi maga, pszichológus? - vágott vissza a fiú, de rögtön el is szégyellte magát.

- Látod, erről beszéltem - mondta csendesen a férfi.

- Ne haragudjon, nem akartam megsérteni magát.

- Nincs semmi baj. Tudom milyen érzés kilógni a sorból.

Eugene szólásra nyitotta a száját, de eszébe jutott, mit mondott az apja a férfiról, így inkább csendben maradt.

- És azt is tudom, milyen érzés, ha mindezek ellenére elfogadják az embert.

- Tudom, most az következik, hogy ahhoz nekem is kellene tenni valamit... De tőlem csak ennyi telik...

- Ezt nem hiszem. Csak egy kicsit el kellene felejtened az önsajnálatod.

Eugene csak sóhajtott egyet, látszott rajta, hogy nem esnek neki jól a férfi szavai.

- Tudom, hogy fáj az igazság, de ezzel csak a saját helyzeted könnyítenéd meg.

- Ezzel mind tisztában vagyok, de sajnos nem tudok megváltozni. Tudom, hogy csak segíteni próbál, de ezzel nekem nem lesz jobb - sziszegte a fiú - Különben sem szorulok rá másokra.

- Főleg ha mindenkit elmarsz magad mellől.

- Ez nem igaz! Csak nem tetszik, hogy úgy kezelnek, mint egy fogyatékost! Úgyis tudom, hogy csak azért próbálnak segíteni, hogy a saját nagylelkűségüket bizonyítsák. Micsoda kedvesség: leereszkedünk egy szegény kviblihez...

- Nehezebb eset vagy, mint hittem. Miért hiszed azt, hogy mindenki ilyen számító?

- Sajnos ismerem az embereket - nézett maga elé szomorúan a fiú.

- Mégsem eléggé. Vagy szerinted Hermione is csak azért van veled?

- Nem! Benne bízom - jelentette ki határozottan a fiú.

Remus épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor egy hideg hang csendült fel a folyosó sötétjéből.

- Lupin, mivel tömöd a fiam fejét? - kérdezte Piton dühösen.

- Csak beszélgettünk, Perselus... - mondta nyugodtan Remus.

- Jó lenne, ha őt békén hagynád - sziszegte dühösen a férfi.

- Apa, tényleg csak beszélgettünk - próbálta megnyugtatni Pitont Eugene.

- Szeretném, ha távoltartanád magad a fiamtól! Gyere Eugene - azzal karonragadta a fiút, és elrángatta a kollégájától.

- Apa, mégis mi bajod van? - kérdezte dühösen Eugene, közben megpróbálta karját kiszabadítani a szorításból.

- Nem szeretném, ha szóba állnál azzal az emberrel. Rólam beszélt valamit?

- Egy árva szót se. De nagyon szeretném, ha nem rángatnál végig a folyosón, tudok egyedül is menni!

***

- Mi történt, Eugene? - kérdezte Hermione aki a barátaival ült, és egy üveg vajsört iszogatott.

- Semmi. Majd elmesélem - morogta a fiú, és elvett az asztal közepéről egy üveg vajsört.

- Nem akarsz táncolni? - invitálta a lány a vőlegényét.

- De... Gyerünk.

Eugene hiába próbált a táncra figyelni, folyton a Remussal folytatott beszélgetés jutott az eszébe, és azt sem értette, hogy apja miért lett ennyire dühös...

Az este további részében igen szótlan volt, és hiába próbálták Harryék kiszedni belőle, mi baja egy 'majd később elmesélem'- el elintézte a dolgot.

Hermione nem erőltette, tudta, hogy ha erőszakoskodik, Eugene még jobban magába fog zárkózni.

***

A bál a várakozásokkal ellentétben egész jól sikerült, még Ron sem panaszkodott a rendezvény végeztével.

- Csak a zene lehetett volna jobb - sóhajtotta Harry.

- Egyetértek - morogta Eugene.

- Nem érezted jól magad? - kérdezte óvatosan Hermione.

- Dehogynem... Jó volt veled! - mosolyodott el halványan a fiú.

- Akkor kibontod a zsákot, amit az igazgatóktól kaptál? - kíváncsiskodott Ron.

- Igen. Addig úgy sem bírnék elaludni, amíg meg nem tudom, mi van benne.

- Nem bánjátok, ha arra az időre én is a fiúhálóban maradok? - kérdezte lelkesen Hermione.

- Gyere csak.. Szerintem a többiek még nem mentek fel a szobába.- válaszolta Eugene.

A zsák már ott volt az ágyon, de mégsem az kötötte le a belépők figyelmét, hanem egy bagoly, aki türelmetlenül csapkodott Eugene ágyán. A fiú odament, és levette a madár lábáról a borítékot.

- Kitől kaptál levelet? - hajolt közelebb Hermione.

- Olaszországból jött... - mondta meglepődve a fiú - A Kviblik Érdekvédő Szervezete küldte.

- Miért? - csodálkozott el Harry.

- Elolvasom és megtudom. Bár én sem tudom, hogy miben csorbulhattak a jogaim... - Eugene kibontotta a levelet, és ahogy haladt az olvasásban, arckifejezése egyre döbbentebbé vált.

- Eugene, mondd már mi történt! - Hermione megpróbált belepillantani a levélbe, de a fiú mindig úgy fordult, hogy a betűket csak ő lássa.

- Van egy rokonom Olaszországban, és bajba került. Azért írtak, hogy ha tudok, segítsek neki.

- Ki az a rokon? Hogy hívják? - kapott Ron az új információn.

- Meloé Rosato.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés