Búgócsigás őrület

Bágyadt, álmosítóan szürke októberi délután volt. A viharfelhők beborították az eget, cseppnyi utat sem engedve a napsugárnak. A szél még nem fokozódott viharossá, de az elemi erők még így is éreztették hatalmukat. Zsizsivel épp a Petőfi-hídon baktattunk hazafelé, mikor telibe kapott minket egy kellemetlen, nem várt őszi zápor.

- Ó, hogy azok a mágikus neutronok potyognának az égből esőcseppek helyett! – szitkozódtam, mialatt Zsizsi félig vizesen vigyorgott rám.

- Megártott a Magkémia, látom! – jegyezte meg kedvesen.

- Csodálkozol? Félhomályban, az alagsorban, dögunalom, egy kukkot sem értek, és holnap fizkém labor… – feleltem nyugodt hangon.

- De Nukleonos köcsög bögrém lesz, az tuti!

- Persze, és müonok, pozitronok, meg elektronok keringenek majd az ilyen feliratú atommag körül? – hecceltem tovább, mikor egy pillanatra a Duna hullámai közül egy szivárványszínű búgócsiga tűnt fel. Olyan rövid ideig, hogy káprázatnak is vehettem volna, ám a következő másodpercben ismét előtűnt, és hangos csattanással nekiütődött a híd oszlopának az őt függesztő… karabiner.

- Ok, menjünk, mert tényleg nem tett jót a mai nap, simán hallucinálok! – pislogtam értetlenül.

- A karabineren lógó csiricsáré búgócsigát láttad Te is?

- Ühüm – bólintottam megkönnyebbülten. Az, hogy csavarni lehetett a ruhámból a vizet, egyáltalán nem zavart.

- Nem idegesít, hogy bőrig áztunk? – kérdezte Zsizsi.

- Onnantól, hogy teljesen az lettem, már nem!

Lefelé cammogva, a híd lábánál rockerek és punkok egy csoportja kucorgott az átrium menedékében.

- Nini, ott vannak a testvéreid! – évődtem évfolyamtársnőmmel ismét.

- Bagoly a verébnek! – hangsúlyozott minden egyes szót, teljes döbbenettel. Meg kell hagyni, ebben igaza volt. Acélbetétes bakancsommal, sötétkék farmerommal, szegecses övemmel, és fekete felsőmmel sok mindent lehetett rám mondani, de azt, hogy elvetemült jó kislány lennék, egyáltalán nem.

- Jó, de nem nekem van piros cipőfűző a bakancsomban, punk leányzó!

- A Te hungarista cipőkötőd sem egyszerű, kisasszony!

- Bocsánat, az nem hungarista, csupán a kék bakancsomat akartam feldobni egy felemás cipőpertlivel. Ilyen alapon a feketét meg Piton miatt tettem bele, nem?

- Te mondtad, nem én! – legyintett lemondóan, s láttam arcán, nehogy belekezdjek imádott témámba, mert visszacipel a hídra, és lependerít onnét. És még Ági sincs itt, hogy megvédjen.

„Á, nincs igazság a Földön! Kevés Pitonos boszi van!” - dohogtam magamban, pedig nem volt igazam, s ennek tudatában is voltam.

- Nem találtad furcsának azt a búgócsigát? –tereltem más mederbe a beszélgetést, de közben Piton már reménytelenül alaposan befészkelte magát a fejembe egy újabb szösszenet keretében. No, majd megírom a fórumra a dolgot, ott csak nem fejeznek le. És Ági véleményét is kikérem, elvégre Ő szakértő a témában.

- Valamelyik őrült tette oda, biztos a tegnapi ELTE-s buli hatására – vetette fel Zsizsi az ötletet.

- Ezt inkább nem akarom elképzelni! – nyögtem fel, de már késő volt, fejemben tucatnyi kép cikázott, legbohémabb ismerőseimről, ahogy karabineren függeszkednek, búgócsigával kezükben.

- Mit csináljunk majd holnap délután? – törte meg Zsizsi a csendet. Tanácstalanul rándítottam meg vállam. Ahhoz előbb túl kell lenni a fizkém laboron…

- Menjünk esetleg a mamuszos teázóba?

- Hogy hovaaa? – az előttünk haladó, szőke copfos fiú is összerezzent, olyan hangerővel fakadtam ki.

- Tudod, ahova egyszer elvittél, és olyan kék mamuszféleséget húztunk a cipőnkre. – hangzott az okfejtés.

- Az nem ma… Mindegy a Vörös Oroszlánra gondolsz.

- Igen, tényleg ez az, csak nem jutott eszembe a neve.

- Ok, felőlem mehetünk, maximum punnyadunk egyet labor után.

- Nini, egy csoffadt alma! – ámult el Zsizsi. Először nem értettem, mi lehet olyan érdekes egy aszalt almán, de rápillantva én is meglepődtem. Összeszikkadt volt, és mégis hívogatónak tűnt. Már csak az Egyél meg felirat hiányzott róla… Zsizsi mit sem sejtve érte nyúlt, mikor bevillant egy eszeveszett ötlet, megragadtam karját, egy hangos „Ne!” felkiáltással, ekkor örvénylő forgatag vett körül, majd egy domb magaslatán találtuk magunkat.

- Most vagy nagyon súlyos volt a magkém, vagy valami jó anyag került a suli szellőzőrendszerébe – álmélkodtam tekintetem körbehordozva a tájon.

- Láttad a kastélyt ott a völgyben? – kérdezte Zsizsi.

- Hol?

- Ott, tőled balra! – jó szemének köszönhetően szerintem még a tűt is észrevenné a szénakazalban.

- Már Te is hallucinálsz! – épp folytattam volna szóáradatomat, jobb meggyőződésem ellenére, ám egy másodpercre feltűnt a kastély, majd újra eltűnt, hogy ismét láthatóvá legyen, majd újra kámforrá váljon. Legalább egy percig figyeltem összeszűkült szemekkel, mire képes voltam megállapítani, nem a képzeletem űz velem furcsa tréfát, mindössze az optika törvényeinek megfelelő csoda történt.

- Úgy döntöttünk, ez jobb módszer a muglik ellen, mint a táblával jelzett rom – hallottunk egy simogatóan mély hangot a hátunk mögül. Zsizsi elkerekedett szemmel tekingetett hol a jövevényre, hol pedig rám, én azonban képtelen voltam megfordulni. Az a hang, az a bársonyos hang, annyira valóságosnak tűnt…

- Valóságos is vagyok kisasszony! – fejezte be az ismerős ismeretlen kimondatlan elképzelésemet.

- Mégis hogy képzeli? – pördültem meg viharos gyorsasággal, és villámló szememmel tekintetét kerestem.

- A gondolatait a falra is festhetné, olyan nyilvánvalóak! – eresztett meg egy lekezelően cinikus félmosolyt.

- Én… - hirtelen nem tudtam, mit is mondjak. Itt állok Perselus Piton professzorral szemben, és már találkozásunk második percében hadakozunk. – Ön… - folytattam rettentő hosszú szóáradatomat.

- Az, akinek gondoljuk? – fejezte be Zsizsi helyettem a mondatot.

- Pontosan! – válaszolta különös hangsúllyal. Diadalittas pillantást vetettem évfolyamtársnőmre.

- Ugye, hogy ugye? – rebbentettem meg sokat sejtetően szempillám.

- Na jó Zita, vége a műsornak, áruld el szépen, kit voltál képes rávenni, hogy ilyen meggyőző jelmezbe öltözzön be? – mordult fel Zsizsi. A bájitalok mester szinte ledöfte tekintetével.

- Pont ezért vannak itt! Elegem van már abból, hogy egész álló nap azon vitáznak, létezem-e vagy sem, gonosz vagyok-e, avagy sem, és még sorolhatnám a listát ennél kellemetlenebb dolgokkal is – nézett rám jelentőségteljesen. Pillanatnyi fölényem azonnal szertefoszlott, csak álltam ott rákvörösen, lesütött szemekkel.

- Ezért teleportált minket ide, hogy ezt elmondja? – szegezte neki barátnőm a kérdést.

- Muglik… – szűrte a Piton a fogai közt. Akaratlanul is elmosolyodtam. Piton teleportálni. Ajaj, csak ezt éljem túl, novellaszag terjeng a levegőben… - morfondíroztam.

- Eszébe se jusson! – förmedt rám fenyegetően fölém magasodva. – Így is bőven sok, amit papírra vetett. Alkoholmámorba fúló tivornyák, firkákkal való találkozás, mámoros éjszakák…

- Rendben, értem – nyögtem fel, mielőtt folytathatta volna.

- Ez felettébb gyanús, hisz az írásaidról is tud! – kezdett el Zsizsi kombinálni.

- Higgye el, én lennék a legboldogabb, ha nem így lenne!

- Miért, mikor nem is olyan rosszak! – mindketten döbbenten meredtünk osztálytársnőmre, de azt hiszem, főleg én.

- Szóval, miért is kerültünk ide? –tértem át huszáros vágással más témára.

- Mint mondtam, elegem van az egész napos szóváltásukból, és az abból születendő, egyre eszementebb firkálmányokból! – mélységesen mély éjszínű tekintetében teljesen elvesztem.

- Annyira valódinak tűnik – törte meg Zsizsi a csendet (igazán nem kellett volna!).

- Mert az is vagyok! – csattant fel a varázsló.

- Jó, tegyük fel, maga az, és idetele… mindegy, idehozott minket, azért, hogy tudassa, él és virul. Azt hiszi, Zizi ettől kevesebbet fog írni? – kötözködött vele Zsizsi.

- Melegen ajánlom, mert torkig vagyok, hogy a Szombati boszorkány minden héten velem kapcsolatos, mugli képzelgéseket közöl! – olyan megvető pillantással sújtott, azt hittem lábaim abban a minutumban felmondják a szolgálatot. Zsizsi mentett meg, ahogy elégedetten megveregette a vállam.

- Mit szólsz, már közlik is a történeteid, gratulálok hozzá! – kacsintott rám.

- Én… én nem akartam Önt kellemetlen helyzetbe hozni, professzor Úr! – néztem rá riadt őzike tekintettel.

- Sovány vigasz – gúnyolódott tovább, mégis enyhülést éreztem hangjában.

- De én még mindig nem hiszem, hogy ettől a kisasszony kevesebbet ragadna tollat. Mégis hogy állítja meg? Netalántán írás gátló bűbájjal? Ha rájön az írhatnék, az úthenger sem tudja feltartóztatni! –akadékoskodott évfolyamtársnőm ismét

- Ne adj neki ötleteket! – fordultam felé vészjósló tekintettel.

- Maradjunk annyiban, tesznek róla a chizpurfle-ok, hogy ne legyen több ilyen cikk! – acsargott Piton. Nekem meg még így is elállt a lélegzetem tőle. - De mi nem vagyunk fanatikusok… - Jutott eszembe a szállóigévé vált mondat.

- És a füzetemet is a kis kártékony bestiák tüntetik majd el? Szemtelenkedtem nekibátorodva.

- Gondoskodom arról is! – üvöltötte Piton dühtől piruló arccal, s intett a pálcájával, mikor egy nagy durranást hallottam.

- Zizi kelj fel, mert soha nem érünk be a suliba! – ejtette le újra azt az átkozott fizkém praktikumot Zsizsi a földre.

- Én esküszöm, megátkozlak! – fakadtam ki nem épp barátságosan.

- Ok, arra ráérsz útközben is! – szólt vissza az ajtóból.

Mérgesen a másik oldalamra fordultam. Ha nem lett volna álom, vagy legalább kicsit tovább tartott volna…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés