Tükör
Kicsibogár 2006.01.08. 21:10
Napok óta töprengek, véghezvihetem-e, amire készülök. Lelkem két véglete jó ideje forrong bennem, hol egyikük, hol másikuk felülkerekedve. Eldöntöttem, lesz, ami lesz, ennek véget kell vetnem, akármilyen elhatározásra is jutok.
- Képtelenség, tudod jól. Nem csak a Te, sok másik ember életét is tönkreteszed ez által! – súgta jobbik felem.
- Mit törődsz másokkal, az a fő Neked mi a jó, és ez a lépés több mint előnyös!! – fortyant fel határozottabbik énem.
- Ez nem megoldás, gyáván megfutamodni a legelső ajánlatba, amit utadba sodor a szél – tényleg nem úgy ismertem magam, mint aki elmenekül az első komolyabb akadály során. Viszont meg kell hagyni, soha nem éreztem magam ilyen kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek, s ez rettentően feldühített. Mindig is a magam ura voltam, független másoktól, és most mégis úgy tűnik, képtelen vagyok arra, hogy egyedül megálljam a helyen.
- Az a gyávaság, ha meghátrálsz. Félsz síkra lépni a jövődért Perselus? Ha most nem állsz a sarkadra, egész eddigi hitvány kis életed még szánalmasabbá válik -
- A Sötét oldal kilátástalan. Megmondom mi vár ott rád: embertelenség, vérontás, gyűlölet, ellenségeskedés és mérhetetlen magány. Az egész életed más útirányba kanyarodik, ha azt egyáltalán életnek lehet nevezni. Olyanná akarsz válni, mint apád? – hasított belém a felismerés…
- Nem, egyáltalán nem! – kiáltottam fel fuldokolva. Úgy éreztem, megfojt a tehetetlenség. . Édesanyám jutott eszembe, aki képes volt kiontott vérével fizetni értem. Így az Ő életét akarom semmisé tenni…
- Akkor azt hiszem, nincs min tovább rágódni – duruzsolta csendesen egyik felem.
- Badarság, nem vagy felelős senkiért!! - valahol éreztem nincs ez így, de el akartam hinni, el kellett hinnem, ha továbbra is a történteken rágódom, ahelyett, hogy teszek valamit, bármit, akkor elvesztem…
[[[
Jóval később jöttem rá, hogy cselekedni vágyásom miatt kerültem ebbe a kilátástalan helyzetbe. Hiába, néha a tükör is kevés, ha csak belenézünk, de nem látjuk meg önmagunkat…
|