Consolamentum

1. fejezet

A szerencsétlen állat rettegve dugta ki a fejét a házából: csápján ülő, kis szemeivel félénken pásztázta a zajos, zizegő udvart, és olyan érzése volt, hogy valami nem stimmel. Síkos teste nem tapadt hozzá semmihez, ami biztonságot jelentett volna; nem értette hát, mi történt vele.

Ekkor egy nagy, csúf, félelmetes lény visító hangon rivallt rá:

- CSIGA-BIGA!

Lily Evans mosolyogva meglengette a csigaházat.

- Ki fog esni belőle a csigabiga, édesem - mosolygott édesapja, aki nem messze tőle egy pléden hasalt, a hátát süttetve.

A lányka nyomban felhagyott a csiga bántalmazásával. Felemelte, a nap irányába tartotta, és egy hosszú fűszállal csiklandozta az állat kilátszó, szürkésbarna testét.

- Mit csinálsz, kicsim? - kérdezte édesanyja felülve. Bekapcsolta magán a bikinifelsőt.

- A csigapapa szomorú, és nem akar játszani a csigabébikkel - vágta rá Lily, a kerítés melletti csigakolóniára mutatva.

Mrs. Evans elkacagta magát.

- Lehet, hogy a csigapapa álmos, és aludni szeretne.

- De nem lehet, mert akkor megszöknek a csigabébik! - felelte a lányka izgatottan. - Szökik a csiga! - rikkantotta.

Odaszaladt a palánkhoz, hogy visszaszerezzen egy menekülő, csíkos házas állatot, mely kétségbeesetten próbált elillanni vadóc gyermek elől.

Szülei egymásra mosolyogtak.

- Nem értem, mi szépet lát ezekben a csúszómászókban… - mondta anyja halkabban, ahogy levette a napszemüvegét. - Szinte csak csigákkal és gilisztákkal játszik… mit rontottunk el a nevelésében?

- Nem tudom, szívem - nyitott ki Mr. Evans egy üveg sört. - Őszintén szólva kezdek aggódni a lányainkért…

Petunia felé pillantott.

Egy alig idősebb kislány a virágbokrok között bujkált. Térden kúszva lopakodott az ágyások között, hangtalanul követve egy szépséges, színes pillangót. Amikor beérte, lendületet vett, és rávetette magát - sikertelenül. Koszosan-maszatosan feltápászkodott, és megtörölte arcocskáját.

- Petunia, édesem, mit csinálsz?

- Semmit - mondta a lány gyorsan, mintha le akarná tagadni a percek óta tartó hadműveletet.

- Gyere ki a virágok közül, kicsim, mert már így is olyan koszos vagy, mint egy kismalac… Mi a baj ezekkel a gyerekekkel? - kérdezte Mrs. Evans, megvakarva a fejét.

Petunia eléggé elszontyolodott a hasonlat hallatán, és úgy tett, ahogy anyja kérte.

- Hagyd csak, hadd játszanak…

Lily nem igazán figyelt oda szülei beszélgetésére, mert a csigák begyűjtésén kívül feszülten koncentrált még valamire: a békák brekegésére a palánk túlsó oldaláról. Le is tette a szorongatott csigapapát, és odabújt a kerítéshez.

Észrevette, hogy az egyik deszka csak felül van rögzítve. Félrebillentette, és átpillantott a szomszéd kertjébe.

Nem látott se boldogan játszó gyermekeket, se csendben napozó szülőket, csak egy gazzal benőtt, elhanyagolt udvart, melynek rendetlenségben nem akadt párja az egész utcában.

Egy váratlan dörrenés és ajtócsattanás azonban megijesztette. A léc visszalendült a helyére, Lily pedig meglapult mögötte. A sötét házból egy férfi kiabálása hallatszott ki.

- A rohadt dögeitek! - üvöltötte.

Székek csikorogtak, és tányérok csattantak szét, hangosan csörömpölve. Egy nő próbálta halkan csitítgatni, de a férfi, úgy tűnt, képtelen megnyugodni.

- Ha még egyszer meglátom, hogy ilyen szarokat hoztok a házamba…! Még egyszer…! Megnézhetitek magatokat!

Mr. És Mrs. Evans felkönyökölt a pokrócon, ahogy szomszédasszonyuk fojtott hangon felzokogott.

- Szerencsétlen nő - morogta Mr. Evans.

Felesége helyeselt.

- Szegény Eileen. Nem ilyen férjet érdemelt… legalább a gyereket ne bántaná…

- Hogy is hívják? Valami különleges neve van…

- Igen, igen, Perselusnak hívják… Tobias gyűlöli ezt a nevet, azért bántja a fiút olyan gyakran… Eileen legalábbis ezt motyogta a múltkor… Annyiszor bennem volt, hogy kihívom rájuk a rendőrséget… Egyszer baj lesz… nagy baj…

Egy falnak csattanó üvegpohár zárta le a veszekedést.

Lily is összeszedte magát, és még kíváncsibb arccal lesett át a műveletlen kertbe. Sikkantott egyet ijedtében, mikor meglátta, hogy a hátsó ajtón valaki kilép a házból. Egy apró, maszatos arcú fiúcska volt az, drótszerű, kócos hajjal; koszos, csíkos pólóban és kisnadrágban. Öklével a szeméből előbuggyanó, kövér könnycseppeket morzsolgatta. Ám ahogy a lépcső aljára ért, észrevette a kukucskáló kislányt.

Lily gyorsan visszabillentette a helyére a palánkot, és fennhangon beszélni kezdett a csigáival, hogy a lelepleződésnek még a látszatát is elkerülje. A fiúcska azonban odaevickélt a kerítés túlsó oldalához - noha ez elég komoly feladatnak bizonyult a magas fű miatt.

Ezúttal ő hajtotta félre a deszkát, és a vörös hajú, kicsi lánykát kereste.

- Te ki vagy? - kérdezte erősen selypítve.

Tejfogai már elkezdtek hullani.

Lily megdermedt, és csak lassan mert megfordulni. Csintalan jelleme ellenére most egészen megszeppentnek tűnt.

- Lily vagyok. Mi itt lakunk - mutatott a házuk felé. - Téged hogy hívnak?

- Peszelusnak - nyögte ki a szót a fiú erőlködve, ám még így is roppant mulatságosnak hangzott.

Lily felnevetett.

- Fura neved van!

- Ne nevess ki, Riri! - rivallt rá a fiú hirtelen támadt indulattal.

A lány elhallgatott.

- Nem Riri a nevem, hanem Lily! Ne csúfolj!

- Ri-ri… Ri-ri… Ri-ri… - szajkózta Perselus gúnyolódó hangnemben, Lily pedig szipogni kezdett.

- Lily!

- Ri-ri… Ri-ri…

- Hagyd abba!

- Ri-ri… Ri-ri…

A kislány már pityergett a keserűségtől.

- Az én nevem nem Riri, hanem… Riri! - köhintette, és nyomban a szájához kapott.

Meleg nedvességet és aprócska fájdalmat érzett. Amikor megtörölte ajkait, látta, hogy ujjacskái véresek. Egy árva szemfogat szorongatott a markában. Szája sírásra görbült, és olyan istentelenül kezdett el bömbölni, hogy szüleit halálra rémisztette. Mrs. Evans lélekszakadva futott oda hozzá.

- Mi a baj, édesem? - térdelt le elé. Vetett egy kíváncsi pillantást Perselusra, aki érdeklődve figyelte a kis családot.

Lily remegve mutatta meg a kis fogat. Édesanyja látszólag megkönnyebbült, mert hatalmasat sóhajtott.

- Jaj, kincsem! - ölelte magához gyermekét. - Csak kiesett az első tejfogad! Nincs semmi baj!

Próbálta csitítgatni, de Lily mégis nagyon kedveszegettnek tűnt.

- Nem lesz többé fogam? - kérdezte kétségbeesetten.

- Dehogynem - simogatta meg kócos fejét a nő. - Ki fog az bújni hamar! Nézd csak meg a kicsi Perselust - mutatott a még mindig mellettük álldogáló kisfiúra. - Már neki is hullanak a fogai - mosolygott rá.

Perselus, hogy igazolja szavait, kitátotta a száját: kivillant hiányos fogsora.

- Milyen édes kis csorbacsík - jegyezte meg Mrs. Evans kedvesen. - Jaaj, te nagy lány! - nyögte, ahogy felemelte Lilyt. - Nyomás a kádba! Ilyen koszos kézzel nem turkálhatsz a szádban…!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés