2. Fejezet- Hazatérés-régi emlékek

Amikor megérkeztek a roxforti állomásra, mindketten szedelőzködni kezdtek.

- Segítsek vinni a csomagjait Miss Potter? - kérdezte Piton, maga sem tudta miért.

- Nagyon köszönöm professzor Úr, szívesen elfogadom - felelte a lány. Jól esett neki, hogy Perselus ilyen udvarias is tud lenni.

- Semmi különös, elvégre egyfelé megyünk - mondta a férfi, mert nem akart előzékenynek tűnni.  Már sötét volt, mikor leszálltak a vonatról. Roxfort fényeit az állomáson is jól lehetett látni. – Itt minden olyan gyönyörű, mint régen – sóhajtott magában Lizy. Az út nagy része szótlanul telt. Piton nem érezte kötelességének szóval tartani újdonsült kolléganőjét. Úgy érezte, elég volt belőle egy napra ennyi. Lizy pedig okos lány volt, és tudta, jobb ha békén hagyja a professzort, amíg odaérnek. Hagrid már a kapuban várta őket.

- Végre itt van az én virágszálam! - nevetett az óriás, miközben csomagostul felkapta a lányt, és megpörgette.

- Szervusz Hagrid, jó újra látni Téged! – Lizy nagyon örült régi ismerősének.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de az igazgató már várja Önt Miss Potter! – a bájital tanár hangja feszült volt. Elizabethet sokan szerették az iskolaévei alatt, és ez rettentően idegesítette. - Még egy Potter, aki az iskola középpontja akar lenni! - morogta mindig magában, de jól tudta, hogy ez nem igaz. A lánynak kevés jó barátja volt, és legtöbbször velük töltötte szabadidejét.

- Megyek Piton professzor. Hagrid később még beszélünk - szólt a lány, és sietve elindult, hogy utolérje a férfit.

Amikor már nem messze voltak Dumbledore irodájától, összetalálkoztak Minerva McGalagonnyal. - Elizabeth, Perselus örülök, hogy megérkeztetek. Remélem, kellemesen telt az utazás - mondta Minerva.

- P-p-persze, McGalagony professzor - válaszolta a lány bátortalanul.

- Ugyan gyermekem szólíts csak Minervának, elvégre Te is egy diplomás tanárnő vagy, és nem egy roxforti diáklány - mosolygott a professzor.

- Rendben, Minerva - bólintott a lány. Nagyon jólesett neki, hogy végre valaki szeretettel bánik vele.

- Kérem, jöjjetek velem, Albus már nagyon szeretne látni Titeket. A csomagjaidat majd a házi manók elintézik, hagyd csak itt - és azzal elindult fölfelé.

- Engem is, most rögtön? - kérdezte a bájitaltan tanár meglepetten.

- Igen Perselus – válaszolta Minerva, de nem állt meg. A felfelé úton Lizy minden ablaknál és átjárónál felidézett egy-egy kedves emléket diákkorából. – Igaza volt Piton professzornak, itt tényleg nem változott semmi – nyugtázta magában elégedetten.

Pár perc múlva felértek a második emeleti szoborhoz, amit Minerva megütött a pálcájával, közben ezt mondta: kókuszdrazsé.

A szobor kinyílt és egy csigalépcsőn elindultak az igazgató irodájába. Albus Dumbledore, hosszú, ezüst szakállú és hajú, mosolygós tekintetű öreg varázsló volt. Mélykék talárjában úgy festett, mint egy tapasztalt tengerész.  Mikor meglátta a lányt, odalépett hozzá és megölelte.

- Örülök, hogy újra itt vagy köztünk gyermekem. Jól telt a vonatút? – érdeklődött, miközben szigorúan Pitonra nézett.

Lizy ezt azonnal észrevette. - Igen, igazgató Úr, minden a legnagyobb rendben volt. Piton professzor volt olyan kedves, és szóval tartott az út folyamán – felelte gyorsan.

- Ez igazán kedves Tőled Perselus, remélem, a továbbiakban is ilyen segítőkész leszel, ha Elizabethről van szó - hunyorgott Dumbledore.

A bájitaltanár tombolt dühében. Úgy érezte még egy perc, és nem bírja tovább. Nem elég neki hogy ez a szemtelen kis fruska, aki jóval tapasztalatlanabb nála, elorozza rég áhított állását, és még a jó tündért is játssza, hogy megvédje Dumbledore előtt.

- Ha nincs rám szükség, visszavonulnék - mormolta Piton.

- Egy percre még Perselus. Tényleg szeretném, ha törődnél Elizabeth-tel. Ti úgy is jól ismeritek egymást - az igazgató hangjából érezhető volt a komolyság.

- Így lesz - válaszolta a férfi, csak hogy minél előbb szabadulhasson. - Jó éjszakát mindenkinek. Remélem gyorsan be fog illeszkedni, Miss Potter! - tette hozzá búcsúzóul a férfi, és kiviharzott a szobából. Hosszú fekete talárja uszályként lobogott utána.

- Akkor én is mennék, ha megbocsátotok. Jó éjt mindenkinek. Nagyon örülünk, hogy újra itt vagy Lizy - szólt Minerva és elindult Ő is.

Amikor ketten maradtak, Elizabeth nem is tudta, melyik kérdést tegye föl a több tucatból, ami a fejében kavargott. Miért pont Ő kapta az állást, mikor ilyen fiatal. És mi lesz Harryvel? Talán ezek voltak a legfontosabbak a számára. Az igazgató, mintha a fejébe látott volna.

- Ülj le lányom, és nyugodj meg. Tudom, hogy kétségeid vannak afelől, hogy az állásra alkalmas vagy, pedig tudod jól, meg van hozzá minden tapasztalatod és erőd - itt megállt és a lányra mosolygott.

- Harry? Mi lesz vele? - kérdezte Lizy türelmetlenül.

- Meg fogja tudni az igazságot. Hamarosan - szólt Dumbledore. - Valamit azonban mondanom kell, mégpedig Perselusról. Nagyon régóta szeretné azt az állást, azt hiszem, ezt Te is tudod, de nem adhatom neki oda a saját érdekében… Ne kérdezd, miért, ezt sajnos nem mondhatom el - mondta az igazgató, mikor látta, hogy Lizy épp közbeszólt volna.

- Ahogy akarod - felelte halkan.

- Ezért ne csodálkozz, ha ellenséges lesz Veled, de őszintén remélem, előbb-utóbb megbékél. Tényleg szóval tartott az utazás alatt? - kérdezte végül.

- Így is mondhatjuk - válaszolta Lizy huncutul. Dumbledore is csak köhintett nevetve.

- Látom nem lesz itt semmi baj - somolygott az igazgató. - Pihenj le egy kicsit vacsora előtt, a szobád a második emeleten lesz, a folyosó legvégén. Remélem, jól fogod Magad nálunk érezni. Apropó, még valami. Szólíts nyugodtan Albusnak - mosolygott szeretetteljesen.

- Rendben van, Albus - mosolygott a lány. Majd elindult lepihenni egy kicsit.

Elizabeth szobája nem volt túl nagy, de annál otthonosabb. A szobában többek között volt egy szép, üvegajtós könyves szekrény, tele különböző kötetekkel, egy nagy barokk stílusú íróasztal egy nagy, díszes kandalló. Hálószobája is meghitt és hangulatos volt. Lizy elpakolta holmiait, majd ledőlt egy kicsit pihenni.

Kavargó érzései azonban nem hagyták elaludni. Még mindig nem hitte el, hogy itt van Roxfortban. Itt, ahol annyira szeretett tanulni. Megrohanták az emlékei. Mikor még tanult, volt két elválaszthatatlan barátja: Charles Weasley és Mark Watson. A fiúk, mintha csak a bátyjai lettek volna, mindig óvták és védelmezték a lányt. Jaj volt annak, aki bántani merte. Így többek közt Pitonnak is. A fiúk a legkülönösebb módokon vágtak vissza a bájitaltan tanárnak minden egyes pontlevonásért és sértegetésért. A legemlékezetesebb mégis az volt, mikor az irodájába lopakodtak be, hogy megszerezzék a szőkítő főzet hozzávalóit. Eliza csak sejtette, ha a fiúk tilosban jártak, ilyenkor általában utánuk ment, hogy lebeszélje őket a legújabb csínytevésükről, persze mindig sikertelenül. Akkor sem tett másként. Hatodik érzéke azt súgta neki, a fiúk a pincében lesznek. Mikor odaért Piton terméhez, épp akkor szedték össze a hozzávalókat. Nagyon megijesztette őket a lány váratlan feltűnése.

- Úristen Lizy, majdnem megőszültünk miattad. Azt hittük, a jó öreg Piton az – sóhajtotta Charley hamiskás mosollyal.

-Ő is lehetett volna. Miben sántikáltok? – nézett rájuk a lány komolyan.

- Csak kedvenc tanárodnak szeretnénk visszavágni a mai mínusz ötven pontért, és azért mert ügyetlennek nevezett. Téged, aki a legügyesebb vagy bájitaltanon. Ezt még a Mardekárosok is tudják - felelte Mark.

- Ugyan fiúk, ez csak kifogás, hogy… - de nem tudta befejezni, mert valaki közbeszólt. 

- Szép Jó estét! Szabadna tudnom, az édes hármas mit keres ilyen későn az osztályteremben? Csak nem a tanulás iránti ellenállhatatlan vágy hajtotta magukat ide ilyenkor? – zendült Piton mézesmázos hangja a hátuk mögül.

- Jó estét Tanár úr! A fiúk nekem segítenek egy főzet elkészítésében - válaszolta Lizy, talán túl gyorsan.

- Igazán? Milyen főzetben? Tudtommal nem adtam még Önnek újabb házi feladatot Miss Potter, de ha adtam is volna, azt is CSAK Önnek, és nem az udvarlóinak - a tanár odalépett az asztalhoz, hogy megnézze, mit akartak kotyvasztani. - No lám, no lám - vigyorgott gúnyosan. –Melyikük gondolta úgy, hogy szőkítő főzetre van szüksége? Talán nincs megelégedve a hajszínével Miss Potter? – hangneme bántóan cinikus volt. Elizabeth most már értette a fiúk legújabb tervét, és megdöbbent. Tudta, két barátja nagy mókamester, de ezúttal túllőttek a célon. Piton észrevette a lány döbbent arckifejezését.

- Kisasszony, mi olyan meglepő? Ha megint csak a lovagjait akarja védeni…

- Ők a barátaim Tanár Úr, de nem a lovagjaim, kérem, ne nevezze így őket! - fakadt ki a lány. Ez volt az egyetlen dolog, amivel ki lehetett hozni a sodrából, és ezt persze a tanár is jól tudta, ezért próbálkozott is gyakran.

- Nem hiszem, hogy olyan helyzetben van Miss Potter, hogy utasításokat adjon nekem – háborodott fel Piton. –Az esti kis kirándulásuk következménnyel jár, harminc pont a Griffendéltől fejenként, és holnap este várom Önöket, hogy jelentkeznek a büntetőfeladatukért. Most pedig menjenek a szobájukba! A fiúk elindultak, Lizy viszont maradt.

- Tanár Úr! - szólt vissza az ajtóból, mikor meggyőződött róla, hogy Charley és Mark már nem jönnek vissza.

- Igen kisasszony, van valami hozzáfűzni valója a dologhoz? – húzta fel a szemöldökét kétkedve a férfi.

- Szeretnék bocsánatot kérni, azért, ami az előbb történt. Egyedül az én…

- Tudom Miss Potter. Most jön az, hogy csak az Öné a felelősség, pedig higgye el, nagyon jól tudom, csak a két mihaszna barátját akarja védeni - ekkor Piton a lány szemébe nézett, mintha a barna szemeiből akarná kifürkészni a megoldást.

- Egyáltalán nem! - ellenkezett, közben nagyon jól tudta a férfi igazát.

- Ezt most hagyjuk. Jó éjszakát! Mindenesetre választhatna magának jobb társaságot is! - a bájitaltan tanár komolyan nézett rá.

- Jó éjszakát Tanár Úr! Még egyszer bocsánat – szabadkozott még egyszer Lizy, mielőtt elindult.

Elizabeth ezt sosem felejtette el, a mai napig belepirult a szégyentől, ha csak belegondolt. Nem volt az a típus, aki szeretett tilosban járni, de ha arról volt szó, hogy barátai után kellett mennie, soha egy percig sem habozott. Ebből persze nem kevésszer származott diákéveik során galiba. Egyszer a fiúk a Tiltott Rengetegbe is kimerészkedtek Babralevélért, ami az egyik csínytevésükhöz kellett. A lány - merő aggodalomból - utánuk ment, de visszafele „kedvenc” tanárukba botlottak, és csak az előmenetelük – ami nem hagyott kifogásolnivalót maga után, hisz mind a hárman iskolaelsők és ötödéves koruktól prefektusok voltak - és Dumbledore mentette meg őket a kicsapástól, no meg Piton haragjától. Elgondolkodtató, hogy melyik lett volna rosszabb.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés