Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott, AU

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Megjegyzés 2: a fülem csak a konstruktív kritikára van kihegyezve. Aki másmilyen hangnemben próbál fikázni, annak a szájába taposok. Elegem van.

Emerald Destiny

16. fejezet - Anthony

- Itt írja alá! - utasította Harryt a minisztériumi titkár.

A fiú, miután végigolvasta a vallomásának tanárok által is hitelesített változatát, sóhajtva pennát fogott. A férfi ujja a lap bal alsó sarkába mutatott, egy kipontozott vonalra. Úgy tűnt, nincs megelégedve a vallomással, mert némi ingerület csillogott a szemeiben.

Harry még egy utolsót pillantott igazgatójára, aki az asztal túlsó végében állt, és helyeslően bólintott, így odabiggyesztette a kért helyre szignóját.

A titkár összegöngyölte az iratot, és viaszpecséttel lezárta.

- A Minisztérium nevében köszönöm az együttműködést - hadarta. - Mindazonáltal, ha újabb kérdések merülnének fel, még szükségünk lesz az együttműködésükre.

- Hát persze - biccentett Dumbledore, a készséges segítségnyújtás legcsekélyebb jele nélkül.

Úgy tűnt, már az is eléggé bosszantotta, hogy Harrynek részt kellett vennie az eljárásban.

- Viszontlátásra - köszönt el a férfi.

- Ezzel is megvolnánk - sóhajtotta McGalagony, ahogy becsukódott az ajtó.

- Professzor… - kezdte Harry. - Ugye… ugye nem fogják lecsukni Ginny Weasleyt? Ugye nem? Nagyon hivatalosnak tűnt ez az egész…

- Az is volt. És biztos vagyok benne - tette hozzá Dumbledore -, hogy minden lehetséges eszközzel igyekeznek valamilyen felelőst találni, akit a közvélemény előtt is bűnbaknak lehet beállítani.

- Nem csodálkoznék - morogta a nő. - Derék Cornelius… Valahogy mindig megpróbálja érzékeltetni, hogy cselekvésképes, felelősségteljes Miniszter. Ameddig eredményeket tud felmutatni, hivatalban maradhat…

- Ha tudták, hogy nem helyes, miért egyeztek bele, hogy aláírjam? - kérdezte Harry keserű szájízzel.

- Szükséges rossz, Harry - felelte az igazgató. - A vallomásoddal biztosítottad Ginevra Weasley kisasszony ártatlanságát az ügyben. Senki sem tehető felelőssé amiatt, hogy Imperius átkot bocsátottak rá…

- De a tetteiért igen, ha jól értettem a titkár szavait.

- Ó, az meglehet. De a varázslótársadalom egy emberként hördülne fel, ha a tiszteletre méltó Arthur Weasley gyermekét emiatt elzárással büntetnék - mosolygott az idős mágus sejtelmesen. - Cornelius nem kockáztathat meg ilyesmit…

Harry ettől valamelyest megnyugodott.

- Térjen vissza a klubhelyiségébe, Potter - bocsátotta el McGalagony.

Ron a klubhelyiségben ücsörgött, az egyik kandalló melletti zsámolyon, és édesanyja levelét olvasgatta. Hermione a földön kuporgott, és lázasan körmölt valamit, ahogy elbarikádozta magát tankönyvei mögött. Harry, visszatérve a kóválygásából, csatlakozott hozzájuk, bár tulajdonképpen nem tudta, melyikükhöz szóljon. Egyiküket sem akarta zavarni.

Felfigyelt azonban a Ron lábainál doromboló, kusza bundájú macskára.

- Csámpás! - rikkantotta vigyorogva. - Hát eddig hol kódorogtál, te borzas dög? - guggolt le hozzá.

A „dög” szóra Hermione rosszallóan felpillantott, és megcsóválta a fejét.

- Gyere ide! - hívogatta Harry az állatot. - Cica-cica-cica-cica-cica!

Nemcsak Csámpás reagált különösen: barátja csodálkozva pillantott fel a levélből, és kissé furcsállva végigmérte. Az állat mérgesen fújtatni kezdett, mancsaival pedig a fiúk felé kapott. Ron felnyögött: az éles karmok kimarták a bokáját.

- CSÁMPÁS!

- Nem szereti, ha így hívogatják… - jegyezte meg Hermione, és magához édesgette cicáját.

- Tudom, azért csináltam - vigyorgott Harry.

- Jó fej vagy… - zsörtölődött Ron, a bokáját simogatva.

- Kitől jött a levél? - váltott témát az.

- Anyától.

Hermione is felkapta a fejét, és letette a pennáját.

- Mit ír?

- Nem sokat… Jól haladnak a házzal… az Odúval… Már csak fél oldalnyi tetőcserepet kell felrakniuk.

- De hiszen egy nagyszerű! - mosolyodott el a lány.

- Az… de…

- Valami baj van? - vonta össze a szemöldökét Harry.

- Csak arra gondoltam, hogy…

Ron nagyot sóhajtott.

- Na jó. Az járt a fejemben, hogy pont akkorra lesz kész, amikor már alig lesz valaki, aki visszamegy oda.

- Ezt meg… hogy érted?

- Szinte mind felnőttünk már… Egyedül Ginny az, akinek még egyszer vissza kell jönnie ide, a Roxfortba. De tulajdonképpen… Már mindannyiunknak ideje a saját boldogulásunk után nézni.

- Hogy mondhatsz ilyet? - ereszkedtek meg Hermione vállai a döbbenettől.

- Ron, a szüleid nem fognak elkergetni otthonról, csak azért, mert felnőttkorba léptél - vigyorgott Harry. - Én örülnék, ha egy élő rokonom ilyen szeretettel várna engem haza, legyek akár tizenhét, akár százhét éves.

- De… nálatok ez teljesen más, nektek nem kellett…

- … öt báty árnyékában felnőni? - zengte Harry és Hermione kórusban.

- Szerintem ez nem függ össze ezzel. Ne érezd úgy, hogy menekülnöd kellene otthonról, csak mert a bátyáid is ezt tették - kerülte meg az asztalt a lány, leülve melléjük.

- Ugyan, ne csináld már! Állandóan cukkolnának, hogy még mindig otthon dekkolok!

- Na és! Inkább dekkolnál az utcán? - könyökölt a térdére Harry. - Különben is: ha minden jól megy, három évig még nem lesz okod eljönni otthonról. Hiszen… ha szerencsések vagyunk, és felvesznek minket, még három évig aurornak fogunk tanulni. Ráérsz utána a kiköltözésen gondolkozni.

A fiú szomorkásan meredt maga elé.

- Olyan sok holmim úgyse lesz… elégett minden a tűzben.

- Ron! - nyögött fel két barátja fájdalmasan. - Egy kis optimizmust, ha kérhetnénk!

- Egyszerűen aranyos, ahogy gyönyörködik benne… noha volt idő, mikor soha sem gondoltam volna, hogy egyszer valamit aranyosnak találok Piton professzoron… - vallotta be Harry vigyorogva.

- Látod, már te sem vagy a régi… - harapott Ron egy jókorát a frissen polírozott almába. Előtte jó ideig fényesítgette a mellkasán, a talárjához dörgölve azt, aminek köszönhetően a gyümölcs szinte ragyogott.

Hermione egy fürt szőlőt szemezgetett, ahogy egyik tankönyvét bújta. Látszólag nem lelkesedett a fiúk beszédtémája hallatán.

- Vajon el fogja venni feleségül? - fordult újra feléjük Harry, már csak azért is feltéve az izgalmas kérdést, mert jól tudta, hogy figyelik.

A lány rosszallóan felpillantott.

- Ilyenen nem illik filózgatni, Harry.

- Ugyan már, Hermione! - hasalt az asztal lapjára a fiú mosolyogva, és kacsintott egyet. - Miért vagy ünneprontó? Inkább nevelj ki minket, hogy még jobban megértsük a női lélek rejtelmeit. Mit gondolsz? Dareling professzor biztos igent mondana.

A prefektuslány még csak rá sem nézett. Makacsul megrázta a fejét, és hanyagul a szájába hajított két szőlőszemet.

- A fene se ért téged mostanában… mint aki megkergült, olyan vagy… - motyogta.

- Ki tudja, a jó öreg Piton meg akar-e házasodni újra… - töprengett Ron.

- Miért ne akarhatna! Hiszen szereti!

Mindkét fiú a meseszép ruhába öltözött tanárnőt kezdte bámulni, ámuldozó szemekkel.

- Milyen gyönyörű… - sóhajtotta Harry.

- Hát igen… jól el van eresztve… - helyeselt barátja.

- Ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy feleségül is fogja venni - szusszant Hermione, ahogy átlapozott pár oldalt.

- Én elvenném, akit szeretek… - jegyezte meg Harry könnyedén.

- Remek, akkor lagzit ülünk jövő nyáron?

Míg Ron elkacagta magát a csípős megjegyzésen, addig barátja inkább elvörösödött.

- Jól van, szívass csak - mondta hunyorogva, mint akit vérig sértettek. - Jön még házimanóra úthenger.

Ron a tenyerébe csapott a mondat hallatán, Hermione azonban megbotránkozva tiltakozott a manójogok újabb sárba tiprásáért.

- Mi ez a hirtelen jött érdeklődés részedről a szerelmes párocskák iránt? - kérdezte inkább, hogy másra terelje a szót.

- Kicsit magányos vagyok - vallotta be Harry. - Ennyi rossz mellett… - pillantott griffendéles asztaltársaik felé. - Bár közelebb lenne már az első roxmortsi kirándulás…

- Hát abból se lesz nagy duhajkodás, mert, mint bizonyára emlékszel, akkor lesznek a hoppanálási vizsgáink, amikre még mindig nem gyakoroltatok azóta, hogy eljöttünk tőletek, Harry.

Ron elsápadt egy pillanatra, de szinte azonnal visszanyerte egészséges színét.

- Azt hiszem, nekem menni fog… Elvégre nyáron mindig sikerült… Ellenben neked, haver…

Barátja azonban bizakodónak tűnt.

- Amikor a Rabenstein-kastélyból menekültünk, sikerült hoppanálnom Dracoval. Semmi akadálya hát, hogy a vizsgán újra megcsináljam. Emellett meg hol gyakorolhatnánk? Az iskola védve van a hoppanálások ellen…

- Csodálkozom, hogy ennyi év után végre mégis elolvastad a Roxfort történetét, Harry - jegyezte meg a lány egészen meglepve.

- Nem én. Csak ezt már annyiszor mondtad, hogy megragadt rajtam, mint a kosz.

Hermione leeresztett, mint egy léggömb, és inkább újra a könyvéhez fordult. Harry az állát a tenyerére támasztotta, és álmodozó tekintetével az asztalok közt járkáló tanárokat követte.

- Én örülnék neki, ha összeházasodnának… - motyogta, amire a két prefektus összepillantott. - Egyszerűen csak szeretem, ha boldogok az emberek körülöttem… Mindig a szüleim jutnak az eszembe: hogy ők vajon hogy éltek, mielőtt… nos…

Elhallgatott, és inkább a Hugrabug asztala felé lesett, ahol egy fiú egy téves pálcalendítéssel felgyújtotta a saját táskáját. A körülötte ülő tanulók mind locsolni kezdték a lángoló holmit.

- Ó, Harry…

- Vicces, még azt se látod, hogy olyan sokszor megfognák egymás kezét - folytatta a fiú, mert nem akart tudomást venni Hermione sajnálkozásáról. - Hogy bírják megállni? Én biztos beleőrülnék…

Majd elvigyorodott.

- Mindig eszembe jut, ahogy a nyáron ott csókolóztak a konyhában… Emlékeztek? Hogy meg volt döbbenve mindenki… Pedig… tulajdonképpen nincs ebben semmi különös… Csak… örülnek egymásnak…

- Megjegyzem, azért az számomra elég bizarr volt. Lehet, hogy neked ez már a második nyarad volt Pitonnal, de nekem ez a pár hét elég sokkoló volt…

- Pedig idén fényévekkel rendesebb volt, mint tavaly.

- Ron talán úgy érti, hogy szokatlan volt nekünk minden nap vele reggelizni, úgy beszélgetni előtte, hogy tudjuk: tulajdonképpen a tanárunk, és mégis…

Hermione maga is elbizonytalanodott.

- Milyen üres lehet most a ház… - mondta váratlanul.

A fiúk összevigyorogtak.

- Képzelem, ahogy Marie és Sirius kölcsönösen kikészítik egymást - mondta Harry.

- Jut eszembe, Harry! - lett azonnal komoly Hermione hangja. - Siriusszal beszéltél már azóta, hogy Ginny megpróbált…

Ron fájdalmasan felnyögött.

- Bocsáss meg! - fogta meg a kezét a lány. - Szóval… azóta, hogy Ginnyt megátkozta valaki?

- Nos… nem… De már biztos tudja…

- Szerintem örült volna neki, ha tőled hallja, és nem mástól… Tekintve azonban, hogy a Próféta megint kitett magáért - mutatott fel egy gyűrött, kivágott cikket -, már biztos értesült mindenről. Lehet, hogy aggódik… Beszélned kellene vele…

- Úgy érted… a tükrön keresztül? - kérdezte Harry halkan.

Barátai bólintottak.

- Ma este. Fürdés előtt behúzódok valami üres vécébe, és beszélek vele.

                                                               (...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés