29. fejezet

A nagy terv

Draco az érkező felé fordult. Meggyötört karikás szemei szíven ütötték Valerianát.

-         A parkban járőröző Charley Weasley talált rá. – adott magyarázatot Draco helyett Dumbledore szemüvege mögül feltekintve.

-         Nem szabadott volna eljönnöd otthonról! – mondta Valeriana, mikor a döbbenettől végre szóhoz jutott.

-         Nem maradhattam ott tovább! – védekezett Draco fáradtan. – Apám olyan dolgokra akart rávenni, amiket képtelen lettem volna megtenni.

Valeriana nem kívánta, hogy Draco részletezze azokat a borzalmakat, amikre apja készül, inkább valami más foglalkoztatta.

-         És az átok?

-         A könyvben, amit Hermionéval találtunk, az áll, hogy csak nyílt ellenszegülés esetén lép életbe. – mondta Draco magát is többedszerre megnyugtatva az olvasottakkal.

-         De te most megtagadtad! – esett kétségbe még jobban Valeriana, és már az átok jeleit kereste a fiú tekintetében.

-         Végül is, még nem – szólt közbe nyugodt hangon Dumbledore. – Most csak apja akaratának fordított hátat.

-         Igen, és láthatod, hogy még itt vagyok teljesen tudatomnál! – jelentette ki Draco az igazgató szavaitól kicsit bátrabban. – Viszont most már nem mehetek vissza!

-         Itt viszont nem vagy sokáig biztonságban. Sőt, még bajba keverhetsz mindannyiunkat! – aggodalmaskodott Valeriana, ami Dracot meglehetősen elkeserítette.

-         Azt hittem, hogy a Roxfort elég biztonságos! – nyitotta nagyra szemeit Draco az igazgatóra meresztve.

-         Valóban elég biztonságos Draco – mondta Dumbledore továbbra is nyugodt csendes hangon, és ujjait összefonta az asztal felett. – , de sajnos a titkok hamar kiszivároghatnak innen is.

-         Akkor most elküld? – tette fel a kérdést Draco, az ő rá olyannyira jellemző éllel.

Dumbledore nem válaszolt. Fejét Valeriana felé fordította, aki jól látta nagyapja szemeiben, hogy most meglehetősen tanácstalan ebben az ügyben, bár ezt valószínűleg magának is nehezen vallotta be. A hirtelen fellépő csendben Draco  lélegzet visszafojtva várta az igazgató válaszát. Valeriana odalépett a kandallóhoz, és belebámult a fel-felcsapó lángokba, mintha onnan várta volna a megoldást.

-         Azt hiszem, én tudok egy helyet, ahol biztosan nem találnak rá – mondta végül, és a nagy felismeréstől boldogan pördült vissza. Nagyapja és Draco kíváncsi szemekkel néztek rá. – Philippe, a párizsi szomszédom biztosan megengedné, hogy a tengerparti házában meghúzhassa magát.

-         Honnan tudod, hogy ő nem árulna el? – kérdezte gyanakodva Draco. Bár örült, hogy végre valaki valamilyen ötlettel állt elő, ugyanakkor Franciaországot túl messzinek tartotta.

-         Onnan, hogy ő még csak nem is tud a világunkról. – csacsogott Valeriana egyre jobban feldobódva ötletétől. Philippe mindig is nagyon közeli jó barátja volt, és azt a tengerparti házat kifejezetten kedvelte.

-         Egy mugli? – hökkent meg Draco, és szája szélén a családjában jól megszokott undort kifejező fintor jelent meg. – Muglik közé menjek?

-         Végül is ugyanolyan emberek, mint mi, és ott legalább biztonságban lehetsz. – felelte Valeriana, akit kissé dühített Draco reagálása. – Persze, itt is maradhatsz, és akkor rövid időn belül a Nagyúrral találhatod magad szemben.

-         Professzor úr, mondjon már valamit! – fordult Draco segélykérően az igazgató felé, aki mosolyogva figyelte a két fiatal szóváltását.

-         Szerintem nem rossz ötlet – lohasztotta le Dumbledore Draco bizakodását. – legalább megismerkedsz a muglivilágnak azon oldalával, amit te még nem ismersz. Ezek után talán már másképpen fogsz gondolkodni róluk. A nem tiszta mágusokkal már megbarátkoztál, elfogadtad őket, most a muglikon a sor.

-         A legjobb, ha minél hamarabb indulni tudunk – mondta Valeriana az izgatottságtól kipirult arccal. Korábbi hazájának közeli viszontlátása teljesen lázba hozta. – repülővel kell mennünk. Nekem vannak papírjaim, de Draconak…

-         Egy kicsit lassabban! – intette le Dumbledore gyorsan hadaró unokáját. – Az, hogy jó ötletnek tartom, nem azt jelenti, hogy elengedlek benneteket teljesen egyedül abba az idegen világba.

-         Nekem nem idegen! – feleselt Valeriana, ami Draconak szemet szúrt, hiszen nem igen mert bárki is ilyen hangon beszélni az igazgatóval. – Az az ország évekig az otthonom volt!

-         Tudom, de akkor is kell még valaki mellétek!

-         Jó, akkor szólok Danielnek – egyezett bele Valeriana, csakhogy végre túllegyenek ezen a témán.

-         Ő nem jó – jelentette ki Dumbledore, mire Valeriana meghökkent. Mindig is úgy gondolta, hogy nagyapja különösen tiszteli és kedveli Danielt. – Túl közel áll hozzád, ami esetleg a józan gondolkodásban megakadályozhat mindkettőtöket.

Draco egyik szemöldökét felhúzva jelentőségteljesen mosolygott Valerianára, aki erre füléig elvörösödött. Dumbledore felállt, és elindult a kandalló felé.

-         Piton professzor lesz a legmegfelelőbb erre a feladatra.

-         Piton? – vörösödött el még jobban Valeriana. Ha Daniel túl közel áll hozzá, akkor hol helyezkedik el Piton? A kapcsolatuk persze nem volt olyan mély, de vele mégiscsak messzebbre jutott, mint Daniellel. Bár annak a felkavaró éjszakának nem volt folytatása, és Valeriana úgy érezte; nem is lesz, érezte, hogy a kettejük között történtek mindkettőjükben mély nyomokat hagytak.

Csendben figyelte ahogy nagyapja kis port szórva a lángok közé, felszítja a tüzet, majd mikor meghallotta a férfi nevét, szíve heves kalapálásba kezdett.

-         Az ő tapasztalata nagy segítségetekre lehet a hosszú úton. – mondta Dumbledore, és a két fiatal felé fordult.

-         Nem olyan hosszú az út! – próbálkozott ismét Valeriana, és közben egyfolytában a kandallót figyelte, ahonnan bármelyik pillanatban kiléphet az a férfi, akivel már második hete jó messzire elkerülik egymást. – Ha hajnalban sikerülne elindulnunk, akkor akár estére megint itthon vagyok.

-         Azért ez mégiscsak hosszabb, mint ha hopponálva, vagy zsupszkulccsal közlekednétek!

Valeriana nem szólt semmit. Torka teljesen kiszáradt a várakozástól. Érezte, hogy reszketni kezd. Összehúzta magán talárját, és leste, hogy mikor jelenik meg végre a férfi.

Draco csendben az ablakhoz lépett. Ez az utazás neki sehogy sem tetszett, se Pitonnal, se anélkül. Szülei belenevelték a muglik iránt táplált gyűlöletet, így most nehéz volt elfogadnia, hogy a következő időszakban az ő megvetett világukban kell élnie. Ugyanakkor mosolyt varázsolt arcára a gondolat, hogy apja valószínűleg felrobbanna dühében, ha megtudná, hogy egy Malfoy mugliként fog élni.

-         Elnézést, de már ágyban voltam – jelent meg végre Piton az igazgatói szobában, és a jelenlévő társaságot gyorsan felmérve rossz érzése támadt.

-         Ne haragudjon Piton professzor a késői zavarásért, de az ügy azt hiszem nem tűr halasztást. – mondta Dumbledore Piton felé lépve. – Ismét segítségét kérem, mert tudom, hogy ön a legalkalmasabb erre a feladatra.

-         Hallgatom Dumbledore professzor! – mondta Piton rezzenéstelen arccal miközben hol Dracot, hol Valerianát méregette. Ahogy Dumbledore rövid beszámolóját hallgatta már tudta, hogy megérzései nem csaltak most sem.

-         Ez őrültség! – vetette oda szárazon, amikor az igazgató befejezte Valeriana tervének rövid ismertetését.

-         Ezt mondom én is! – kapott a lehetőségen Draco.

-         Pedig pillanatnyilag ez tűnik az egyetlen biztos megoldásnak – mondta Dumbledore, majd az egyik szekrényből elővett egy sötétkék talárt. – Akkor számíthatok a segítségére?

-         Tudja professzor úr, hogy én mindig…

-         Jól van, köszönöm. Akkor én most megyek, és beszerzem a szükséges papírokat. – mondta Dumbledore Pitonba fojtva véleményét, és a következő pillanatban az igazgatói szobában már csak hárman maradtak, mindhárman teljesen különböző érzelmekkel túlfűtve.

Piton dühösen fordult Valeriana felé, szemei szikrákat hánytak.

-         Gondolom a kisasszony ötlete volt ez az őrültség! – mondta gúnyosan, majd miután Valeriana nem válaszolt, tovább folytatta, ha lehet még ellenszenvesebb éllel. – Egyáltalán miért kellene Malfoyt elszöktetni innen.

-         Ezek szerint mégsem olyan okos, ha ennek okát sem képes meglátni! – mondta Valeriana, és igyekezett felvértezni magát a férfi várható további támadásai ellen.

-         Mi is lenne az? – mondta Piton gúnyosan felhúzva szemöldökét. – Talán az átok? Miből gondolja, hogy egy Malfoy igazán szembefordulna a Nagyúrral?

-         Miért? Egy Malfoy csak ugyanúgy gondolkodhat, mint elődjei? – szólt bele Draco sértődötten.

-         Igen! Általában így szokott lenni – fordult Piton a fiú felé.

-         Hát most ez nem így van! – feleselt vissza Draco.

-         Miért kellene hinnem neked? – tett egy lépést fenyegetően Piton Draco felé.

-         Már megint témánál vagyunk! – kelt Valeriana a fiú védelmére. – Gondolja, ha Draco nem lenne megbízható, Dumbledore professzor az éjszaka közepén elindult volna, hogy a szükséges papírokat beszerezve támogassa utunkat?

-         Azt gondolom, hogy a professzor öregszik, és nagyon könnyen befolyásolható, amit ön kisasszony ki is használt.

-         Miért ilyen bizalmatlan mindenkivel? – kérdezte Valeriana a férfi sötét szemeibe nézve, de bár ne tette volna fel ezt a kérdést.

-         Ezt pont ön kérdezi? – nézett vissza Piton hosszan a nő szemeibe, amiben jól látszott, hogy gazdája pontosan értette a célzást.

Rövid ideig csak a tekintetek párbeszéde folyt, ami hevesebb vitának bizonyult, mintha érzelmeiket szavakba öntötték volna. Draco a háttérben értetlenül figyelte a két tanárt.

-         Én megbízom Dracoban, és fontosnak tartom, hogy biztonságba kerüljön – mondta végül Valeriana továbbra is elmélyülve a férfi sötét szemei vonzásában. – Neki is meg kell menekülnie az átok elől, mint nekem!

-         És mi lesz aztán? – kérdezte Piton, aki józanságát alig bírta ébren tartani, ezért jobbnak látta, ha szemeit leemelve Valeriana arcáról járkálni kezd a szobában. – Talán keres még egy halálfaló újoncot, aki meggondolta magát? Őt is kimenekíti, talán egy csapatot akar összegyűjteni? Ah! – legyintett egyet még a gondolatát is elhessegetve a bizarr ötletnek. – Képtelenség! Ennek az esélye szinte egyenlő a nullával.

-         Szerintem ez egészen jó ötlet! – szólalt meg ismét Draco felcsillanó szemmel. – Miért ne lehetnénk még többen? Ha elég sokan leszünk, akkor talán közös erővel megtörhetjük az átkot.

Valeriana döbbenten nézett a fiúra, hiszen Draco átlátva mindenen megfogalmazta azt, ami vágyai közé tartozott. Talán az álom valóra válhat?

-         Nevetséges! – szólt közbe Piton lebecsmérlőn. –Ilyen is csak az olyan forró fejű fiatalok agyából pattanhat ki, mint ti vagytok. Azt hiszitek, ti majd megváltjátok a világot! Jó is lenne, ha az ilyen könnyen menne!

-         Miért olyan elképzelhetetlen ez? – mondta Valeriana, akit Piton lekezelő modora igencsak felbosszantott.

-         Na a tanárnő terveiről ne is beszéljünk! – fordult Piton ismét Valeriana felé. Szemeiből csak úgy sütött a szemrehányás. – Amikor ez a képtelen terv kipattant a fejéből, gondolt egyáltalán arra, hogy ez a fiú hogyan fog boldogulni a muglik között?

Draco most az egyszer hálásan nézett volt tanárára a téma érintése miatt.

-         Philippe biztosan segíteni fogja a boldogulásban. – válaszolt gyorsan Valeriana bizonyítva, hogy igenis tisztában van tervének minden apró részletével.

-         Ki az ördög az a Philippe? –húzta fel szemöldökét Piton az ismeretlen név hallatán.

-         A volt szomszédom…

-         Ja, a mugli, akinek a házába visszük Malfoyt! És, hogyan fogunk odajutni?

-         Ne féljen, én tudom az utat! Úgy fogunk közlekedni, mint a muglik. – Valeriana látta Piton arcán az egyre elhatalmasodó dühöt. – Négy évig mugliként éltem Franciaországban.

Piton döbbent arcához csatlakozott Dracoé is. Valeriana látta rajtuk, hogy a terve iránt táplált bizalmuk nem nőtt ettől a kijelentéstől.

-         Micsoda? – mondta a fiú. – De miért?

-         Ez hosszú történet. Majd egyszer elmesélem. – jött zavarba Valeriana a kíváncsi tekintetektől, és igyekezett gyorsan témát váltani Piton felé fordulva – Szóval, mint mondtam, én pontosan tudom hogyan fogunk odajutni. De úgy látom az zavarja leginkább, hogy olyan területre lépünk, ahol kettőnk közül nem maga lesz a jártasabb.

-         Mondhat akármit, én akkor sem értem hogy sikerült rávennie Dumbledore –t erre az őrült kirándulásra – húzta el gúnyosan a száját Piton, majd karjait mellkasa előtt összefonva ismét járkálni kezdett.

-         Mugliként fogunk utazni? – morfondírozott Draco hangosan. – Ezt hogy értetted?

-         Úgy ahogy mondtam. Metró, repülő, autó…

-         Autó? Sofőrt is fogadunk magunk mellé? – szakította félbe járkálását Piton.

-         Nem kell sofőr, én fogok vezetni. – mondta határozottan Valeriana, és egyre jobban élvezte még a gondolatát is, hogy az elkövetkező órákban nem őt fogják irányítani, hanem ő fogja a többieket.

-         Na azt már nem! – csattant fel ingerülten Piton. – Egyébként sem ülök szívesen ilyen muglieszközökbe, de ha maga vezeti, akkor meg végképp nem.

-         Pedig Philippe szerint egészen jól vezetek. – nézett vissza Valeriana a dühös fekete szemekbe.

-         Már megint ez a Philippe! – legyintett dühösen Piton, miközben a nő arcát fürkészte.

-         Philippe nagyon jó barátom!

-         Igen? – lépett akaratlanul is közelebb Piton Valerianához.

A kellemetlen pillanatot Dumbledore megjelenése szakította félbe.

-         Már meg is jöttem. – mondta elégedett mosollyal a szakálla alatt. – Szerencsére a kései időpont ellenére sikerült mindent elintéznem. Itt vannak a szükséges papírok. – azzal átnyújtotta az okmányokat a tulajdonosaiknak. – igazolványok, repülőjegyek, és némi bankjegy.

Draco kíváncsian tanulmányozta igazolványát, amin fényképe mozdulatlanul bambán nézett vissza rá. Piton, aki már látott ilyet, kifejezéstelen arccal talárja zsebébe süllyesztette a papírokat.

-         Akkor a legjobb, ha azonnal indulnak! – szólalt meg ismét Dumbledore. – Valeriana, veled váltanék még néhány szót négyszemközt!

-         Gyere Malfoy! A bejáratnál megvárjuk a kisasszonyt – mondta mogorván Piton, és könyökénél fogva irányítgatni kezdte a fiút. – Viszontlátásra Professzor úr!

-         Jó utat, és sok szerencsét, neked is Draco!

-         Köszönöm igazgató úr! – nézett hálásan Draco Dumbledore–ra.

Az ajtó becsukódott. Dumbledore lassan odalépett Valerianához.

-         Vasárnapra visszavárlak! – nézett unokája szemeibe.

-         Vissza fogok jönni! – válaszolta Valeriana sejtve, hogy mire gondol nagyapja. – Ne félj nagyapa, nem fogok ott maradni. Az én családom itt van, és nekem is itt a helyem.

-         Örülök, hogy így gondolod! – mosolygott Dumbledore a lányra. – Piton professzor mellett biztonságban vagytok. Kérlek, bízz benne, és fogadd el az utasításait! Tudom, hogy nem nagyon kedvelitek egymást, de ő kiváló varázsló. Bármi történik veletek ő tudni fogja, hogy mit tegyen. Az ikertükröt pedig vidd el magaddal!

-         Mindig nálam van – mondta Valeriana, és átölelte nagyapját. – Köszönöm, hogy támogatsz engem és Dracot!

-         Menj, mert várnak! – mondta Dumbledore elérzékenyülve, és finoman eltolta magától a lányt. – Vigyázz magadra!

Valeriana a kandallón keresztül távozott. Szobájába megérkezve gyorsan átöltözött, majd hátizsákjába dobált néhány szükségesnek vélt dolgot. Néhány perccel később már csatlakozott is a rá váró fekete köpenyes pároshoz.

A sötét, hideg éjszakában útnak indult a parkon keresztül három különböző érzésekkel fűtött ember. Valeriana izgatott volt a tudattól, hogy rövidesen ismét régi hazájában lehet. Draco félt az ismeretlentől, és szíve majd megszakadt, hogy ennyire távol kell majd lennie kedvesétől. Piton gondolatai pedig ádáz csatát vívtak. Sehogy sem értette, hogy mehetett bele ebbe a kétes kimenetelű utazásba. Míg Roxmorts felé tartottak számos alkalommal hangot is adott kételyeinek.

-         Hogy fogunk Londonba jutni? – torpant meg egy alkalommal. – Ilyenkor nem jár a vonat! Erre nem gondolt?

-         Hát hopponálva – vetette oda választ Valeriana, és még magának sem vallotta be, hogy erre valóban nem is gondolt.

-         Malfoy! Letetted a vizsgát hopponálásból? – kérdezte Piton olyan hangon, hogy a választ is szinte sejteni lehetett. Draco és Valeriana egyszerre fordult meg a tanár felé.

-         Nem – felelte Draco, mire Valeriana gyomra görcsbe rándult. Már szinte hallotta, ahogy Piton hosszas szemrehányások közepette kifejti meggondolatlanságát.

-         Hát ez az! – mondta Piton szinte diadalittasan, hogy végre hibát talált Valeriana tervében. – Akkor…

-         De apám már tizennégy éves koromban megtanított rá. – mondta Draco büszkén, és boldogan figyelte, ahogy Piton arcára fagy a gúnyos mosoly.

-         Akkor, mehetünk tovább? – sóhajtott fel Valeriana megkönnyebbülve, de hogy arcán ez ne látszódjon, máris visszafordult menetirányba, és elindult.

A hopponálás könnyedén és problémamentesen megtörtént. Közös megegyezéssel a mindannyiuk által ismert Abszol útra érkeztek, ahonnan már metrón utaztak tovább. Szerencsére a szerelvényeken alig volt utas, így Draco rácsodálkozó megnyilvánulásai nem sokaknak volt feltűnő.

A repülőtéren azonban már Valeriana is zavarban volt. Nem mintha nem járt volna korábban reptéren, de akkor csak Philippet kísérte ki. Tanácstalanul állt egy pillanatig a félig üres előtérben, aztán zavarát leplezve határozott léptekkel az információs pulthoz ment. Miközben a recepciós eligazította, Draco tekintetét hol a mozgólépcsőre, hol a kijelző táblára kapkodta.

Piton figyelmét azonban teljesen más vonta el. A zárt újságos kirakata előtt két férfi a kifüggesztett nyitvatartási rendet tanulmányozta már jó néhány perce. Azon kívül, hogy rendkívül érdeklődtek a kis üzlet működési rendje iránt, Piton semmi különöset nem vett észre rajtuk, mégis rossz érzés fogta el. Amikor aztán az egyik megfordult, már tudta is, hogy miért.

-         Mehetünk! – lépett oda ekkor Valeriana, aki a felvilágosítás után már sokkal magabiztosabbnak érezte magát, de a hirtelen felé forduló sötét szempár megriasztotta.

-         Mikor azt mondom, hogy most, azonnal fussanak! – mondta Piton fojtott hangon, mire Draco is abbahagyta a kijelző tábla betűinek tanulmányozását, és a férfire meresztette szemét.

-         Mi történt? – kérdezte Valeriana riadtan.

-         Tegye, amit mondtam! – susogta vissza Piton türelmetlenül.

-         És maga? – Valeriana ugyan eddig nem nagyon örült, hogy a férfival kell utaznia, most mégis aggodalommal töltötte el, hogy esetleg egyedül kell tovább mennie Dracoval. Piton a kérdést meg se hallotta. Figyelte a két férfit, akik elindultak feléjük lassú lépésekkel, miközben úgy tettek, mintha beszélgetnének.

-         Most! – suttogta, és egyik kezével Dracot, másikkal Valerianát indította útnak.

Valeriana egy pillanatra bénultan figyelte Piton arcát, de amikor tekintetét követve észrevette a feléjük közeledő két férfit, már megértette, hogy miért kell menekülniük.

-         Menjetek már! – mondta egyre idegesebben Piton alig mozgó ajkakkal, mire előbb Draco, majd Valeriana pördült meg, és futásnak indultak maguk után hagyva az őket védelmező férfit.

Lélekszakadva futottak fel a mozgólépcsőn, ahonnan Valeriana még visszanézve látta, ahogy a két idegen férfi közre fogja Pitont, majd intenek egy harmadiknak, aki sietős léptekkel elindul a mozgólépcsők felé.

Miközben a sok eligazító tábla  között igyekezett kiigazodni egyre csak az járt fejében, hogy kik lehettek azok az idegenek, és mi lesz Pitonnal. Féltette a férfit. Rettegett attól, hogy valami baja történik, és szégyellte magát amiatt, hogy ő nem tesz semmit, csak menti a bőrét.

Életük függött attól, hogy még azelőtt átjussanak a megfelelő kapun, mielőtt az őket üldöző férfi beéri őket. Valeriana félve pillantgatott hátrafelé, és aggasztotta az egyre csökkenő távolság köztük és az idegen között. Aztán végre közeledtek a biztonságot jelentő cél felé. Valeriana Dracot maga előtt terelgetve odairányította a kis ablakhoz, és amikor megfordult, hogy ellenőrizze üldözőjük hollétét, szembetalálta magát egy gúnyosan mosolygó sebhelyes arccal. Valeriana szíve majd kiugrott a helyéről. Az idegen férfi erőszakosan megszorította mindkét karját. Oldalra pillantva megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy legalább Draconak sikerült átjutnia.

- Menj! Ne törődj semmivel! – kiáltotta oda a fiúnak, majd feszengve megpróbálta kiszabadítani magát a férfi kezei közül.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés