30. fejezet

Veszélyben

Valeriana úgy érezte mindennek vége. Az idegen férfi szorosan fogta karját, majd tekerve rajta egyet toloncolni kezdte maga előtt.

-         Nehogy megszólaljon, mert nagyon megbánja! – susogta a sebhelyes, majd szavainak nyomatékot adva kabátján keresztül Valeriana hátának szegezte pálcáját. – Gyere drágám! – emelte meg aztán hangját, hogy azt most már mindenki jól hallja. – Mégsem erre a gépre szól a jegyünk, csak elnéztük.

Valeriana nem tehetett mást, mint engedelmeskedve a férfinak lépkedett visszafelé, miközben szemével segítség után kutatott. Az a kevés ember azonban, aki ebben az időpontban egyáltalán a folyosókon tartózkodott, csak álmosan és közömbösen haladt el mellettük figyelemre sem méltatva a furcsa párost. Az egyetlen dolog ami vigasztalta, hogy legalább Dracot sikerült kimenekítenie. Viszont lelkiismeret furdalása nagyobb lett félelménél is, ha arra gondolt, hogy tervével Piton akár életveszélyben is lehet. Teljesen tanácstalan volt. Egyáltalán nem gondolt arra, hogy az útjuk során veszélybe is kerülhetnek, nem hogy ilyen hamar. Hát Pitonnak mégis igaza volt, amikor meggondolatlan döntésnek tartotta ezt az utazást!

-         Mit akar tőlem? – kérdezte Valeriana csendesen, amikor a folyosón befordultak maguk mögött hagyva az átjárót.

-         Azt mondtam, ne beszéljen! – szuszogta támadója dühösen, fogai között préselve ki a szavakat. – Majd megtud mindent, ne féljen!

Így haladtak tovább egymás mögött szorosan. Valeriana számára egyre világosabbá vált, hogy egy végzetes csapdába esett. Tudta, hogy támadója ki elé fogja toloncolni, és azt is tudta, hogy ezzel véget ér az a sok hazugság, amiben eddig élnie kellett. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy ezzel nem csak a hazugságoknak, hanem az ő életének is vége. Hiába vette magához nagyapja, és tett meg mindent azért, hogy ő megmenekülhessen a rá váró átok elől, nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. Saját meggondolatlansága elrontott mindent, lerombolta mindazt, amit nagyapja nagy gonddal felépített.

-         Jó estét! Kérhetem a papírjaikat? – zökkentette ki Valerianát sötét gondolataiból egy hozzájuk lépő biztonsági őr. Ahogy felnézett a magas, tagbaszakadt férfira, szemeiben remény csillant meg.

-         Tessék? – kérdezte türelmetlenül a sebhelyes halálfaló.

-         Szeretném látni az okmányaikat! – mondta nyugodtan a magas férfi.

Valeriana izgatottan bányászta elő táskájából papírjait, majd reszkető kézzel nyújtotta át az őrnek. A sebhelyes úgy tett, mintha saját iratait keresgélné zsebeiben, de Valeriana már sejtette, hogy a halálfalónak egyáltalán nincsenek érvényes mugli-okmányai.

Az őr hosszan tanulmányozta Valeriana igazolványát, és már éppen kérdezni akart valamit, amikor hirtelen összeesett. Valeriana riadtan nézett a sebhelyesre, és szeme egyből megakadt a kabát zsebein keresztül az őrre szegeződő pálcán. Most már végképp elveszettnek érezte magát. Nem tudta, hogy az őr meghalt, vagy csak elájult, de nem is volt ideje meggyőződni erről, mert a férfi máris karon ragadva ráncigálta tovább. Valeriana rettegve engedelmeskedett a férfi akaratának. Már nem remélt semmilyen segítséget; sem mugliét, sem varázslóét. Szeméből a kétségbeesés könnyei gördültek arcára, és megadta magát a sorsnak, ami most beteljesedni látszott. 

-         Álljanak meg! – hangzott a hátuk mögül, de a férfi nem engedte, hogy Valeriana megálljon, és hátratekintsen. Rántott egyet a karján további előrehaladásra késztetve.

Mögöttük a hang tulajdonosa hallhatóan megszaporázta lépteit. Ekkor már szemből is érkezett két őr, és mögöttük még valaki. Valeriana gyors pislogással igyekezett könnyei mögül tisztán látni. Ahogy közeledtek egymáshoz, már jól látta, hogy az őrök mögött Piton kezét megemelve a halálfaló felé mutatja tenyerét. A sebhelyes férfi láthatóan megriadt a túlerőtől. Ellökte Valerianát magától, és gyors futásba kezdett az őröket kijátszva, akik közül ketten a nyomába eredtek, a harmadik pedig a hideg kőre zuhanó Valeriana felé indult.

-         Jól van? – nyújtotta kezét a földön ülő nő felé.

-         Igen – nyögte Valeriana, miközben a közeledő fekete ruhás férfit figyelte.

-         Mi történt? – kérdezte Piton, és ő is segített feltápászkodni a reszkető nőnek.

Valeriana nem tudott megszólalni, csak nézett a férfi sötét szemeibe. Legszívesebben a nyakába borult volna, szorosan átölelve, hogy sohase kelljen átélnie azt az érzést, hogy elveszítheti.

-         Ismeri a hölgyet? – kérdezte az őr, miután Valeriana válaszára hiába vártak.

-         Igen – válaszolta Piton olyan nyersen, hogy Valeriana a korábbi gondolatait azonnal elvetetette. – A kolleginával Párizsba szeretnénk utazni…

-         Eltűnt! – érkezett vissza a másik két biztonsági ember lihegve. – Egyszerűen eltűnt!

-         Az nem lehet! – mondta az érkező társainak az őr. – Senki nem tűnik el csak úgy!

-         Ez mégis felszívódott! – mondta a másik levegő után kapkodva. – Amikor befordultunk utána az egyik sarkon, egyszerűen nyoma veszett.

Mindannyian érthetetlenül néztek egymásra, egyedül Valeriana és Piton értette, hogy ez mit jelenthet: a halálfaló dehopponált, mielőtt az őrök beérhették volna.

-         Ismerte azt a férfit? – fordult a korábbi őr Valeriana felé.

-         Nem – felelte szűk szavúan.

-         Bántalmazta? – jött az újabb kérdés.

-         Nem.

-         Nem is sejti, hogy mit akarhatott magától? – kérdezte egy másik.

-         Nem – hazudta Valeriana, hiszen tudta, úgysem mondhatja el az igazságot.

-         Uraim – szólt közbe Piton. – A gépünk lassan indul. Ha megengedik… - és már fogta is karon Valerianát.

-         Sajnálom, de az a férfi helyben hagyta az egyik társunkat…

-         Mi lett vele? – kérdezte Valeriana.

-         Nem tudjuk. Egyszerűen csak elveszítette az eszméletét.

-         Él? – nézett fel a férfira Valeriana bizakodva.

-         Igen, de azért kihívattuk a mentőket.

-         Akkor most már mehetünk? – türelmetlenkedett ismét Piton.

-         Hát…- nézett az őr Valerianára. – Nem akar feljelentést tenni?

-         Nem! – felelte határozottan.

-         Biztos?

-         Igen.

-         Akkor… - kezdte megint Piton sürgetve indulásukat. Rettenetesen bosszantotta a muglik határozatlansága, és feleslegesen feltett kérdéseik.

-         Azért még láthatnám a papírjaikat?

Valeriana újból elővette táskájából iratait, és a kelletlen arcot vágó Pitonnal együtt átnyújtotta őket a férfinak.

-         Rendben – adta vissza a biztonsági ember a papírokat gazdáiknak. – Azért elkísérem magukat a megfelelő kapuig.

Így a másik két őrtől elköszönve elindultak mind a hárman. Egymás mellett haladtak némán. Valeriana még mindig a torkában érezte szívének minden egyes lüktetését, és ahogy néha lopva Pitonra nézett, sejtette, hogy a férfinak lesz még néhány keresetlen szava hozzá. Ennek ellenére már alig várta,  hogy végre kettesben maradjanak, és nyugodtan szólhassanak egymáshoz.

Mikor megérkeztek a kapu bejáratához, ahol Valeriana utoljára látta Dracot, az őr jó utat kívánva elköszönt tőlük. Az úti okmányok ellenőrzése után végre magukra maradtak. Egy darabig csendben haladtak, de aztán Valeriana számára egyre elviselhetetlenebbé vált a férfi magába zárkózó szótlansága.  Félt Piton érzéseitől gondolataitól, mégis úgy érezte, hogy megőrül, ha nem mond valamit.

-         Sajnálom – nyögte erőtlenül, és nem is mert oldalra nézni, úgy várta a választ.

-         Az őrült ötleted majdnem mindannyiunk életébe került! – felelte Piton, és szavainál csak hangja volt súlyosabb.

-         Tudom – mondta Valeriana megsemmisülten, és érezte ahogy torkában egy hatalmas gombóc keletkezik.

-         Malfoy már a gépen van?

-         Igen.

Piton erre nem mondott semmit, csak dühösen fújtatott még egyet.

-         Mi történt azokkal a halálfalókkal, akik… - kérdezte bátortalanul Valeriana.

-         Elintéztem mindkettőt, mint…

-         Megölted őket? – nézett Valeriana megrökönyödve Pitonra.

-         Hízelgő, hogy egyből ezt feltételezed rólam! – nézett vissza a férfi sötéten. – Egyszerűen töröltem bizonyos részleteket az emlékezetükből. Egyik sem fog emlékezni arra, ami ma történt, még a te támadód sem. Egyébként mi a fészkes fenéért nem használtad a pálcádat!

-         Itt nem varázsolhatunk! – védekezett Valeriana.

-         Te egy borzasztóan naiv kislány vagy! – vetette oda dühösen Piton minden egyes szónak erős nyomatékot adva, majd lépteit megszaporázva hátrahagyta Valerianát, akit ezek a szavak túlságosan szíven érintettek, és felbosszantottak.

-          A törvénytisztelés nem naivitás! – emelte meg a hangját, és igyekezett beérni a férfit.

-         A halálfalók egyáltalán nem törvénytisztelők! – mondta Piton megtorpanva, és Valeriana mindkét vállát megfogva maga felé fordította a lányt, majd mélyen a szemeibe nézett. – Meg is ölhettek  volna!

-         Jöjjenek, már csak magukra várunk! – szólt ki a repülőgép ajtajából egy szőke utaskísérő a lemaradt utasokat sürgetve.

Valerianának nehezére esett a mellette sietős léptekkel elinduló férfit követnie. Legszívesebben megállította volna az időt csak egy pillanatra, hogy kiélvezhesse annak az utolsó mondatnak minden hangját, hogy még egy kicsit láthassa a férfi szemeiben az aggodalmat és a féltést. Még akkor is az a mondat csengett füleiben, amikor a repülőgép fedélzetén a stewardesst követve az ülőhelyük felé közeledtek. Szótlanul helyezkedtek el Draco mellett, aki az ablakról az érkezők felé fordította a fejét.

-         Na végre! Már azt hittem, hogy egyedül kell utaznom! – mondta flegmán Draco a maga forrófejű kamaszságával talán fel sem fogva mi minden forgott kockán az elmúlt alig fél órában.

-         Te jobb, ha befogod a szád Malfoy! – sziszegte dühösen Piton.

-         Kérem, kössék be magukat! – szólt kedvesen a stewardess kicsit Piton felé hajolva.

-         Tessék? – kérdezett vissza a férfi zavartan.

-         Majd én segítek! – mosolygott a nő felismerve az utasok járatlanságát. Azzal odahajolt még közelebb Pitonhoz, majd finoman előhúzta háta mögül a biztonsági öv két végét, és összecsatolta combjai fölött, közel az ágyékához, amitől aztán a férfi annyira zavarba jött, hogy a mindig sápadt arc enyhe pírba szökött át. – Így ni! – mondta végül a stewardess, majd felegyenesedve a másik két utas felé fordult. – Önök is legyenek szívesek hasonló módon bekötni az öveiket!

Valeriana Dracoval szinte egyszerre kapott az említett kapcsok felé, de közben lopva Piton rózsaszín arcát fürkészte. Mire bekötötték a biztonsági öveket, a gép lassan elindult, a motor hangja pedig egyre hangosabb lett. Valeriana a hátát az ülésnek feszítve, a repülőgép gyorsaságával párhuzamosan gyorsuló szívveréssel várta, hogy végre a levegőbe emelkedjenek. Mellette Draco egyre nagyobb izgalommal, Piton pedig ismét elsápadva, aggódva figyelte a gép mozgását. Aztán, amikor már úgy érezték, hogy egyszerűen kirobognak a világból, a repülő orra megemelkedett, és elindultak egyre magasabbra. A többi utas enyhe, álmos morajlással konstatálta a sikeres felszállást.

-         Hú, ez fantasztikus! Jobb, mint a Tűzvillám! – lelkendezett Draco, de amikor két útitársa felé fordulva meglátta azok sárgászöld arcát, és rémült szemeit, már óvatosabb volt. – Nem?

Miután nem jött válasz, csak két szemrehányó tekintet, inkább visszafordult az ablak felé, és lenézett a távolodó Londonra. Az egyre apróbb fények már csak éppen jelezték a város utcáinak vonulatát, a házakat már egyáltalán nem lehetett látni. Dracot hirtelen félelem fogta el, de ez nem a repülés miatt volt. Egyszerűen érezte, ahogy távolodtak a Földtől, a várostól, hogy nem csak egyszerűen Londont, Angliát hagyja el, hanem az otthonát. Persze az otthont számára  elsősorban nem a szülei jelentették, akiktől már hónapokkal ezelőtt eltávolodott. De mégis ott volt a ház, a szobája, ahol felnőtt, az iskola, és nem utolsó sorban Hermione. Félt, hogy mindezt soha többet nem láthatja. Tudta, hogy a szülei, a kúria nélkül még csak meg lenne, de Hermione nélkül valahogy értelmetlennek látta a világot. Lassan két hete volt, hogy a Szükség szobájában elváltak, és ez túl hosszú idő volt ahhoz képest, hogy azelőtt nap mint nap láthatták egymást. Remélte, hogy idővel majd csökkeni fog a lány hiánya, de az inkább egyre erősödött, sőt ahogy a tenger fölé érve maguk mögött hagyták a kontinenst, legszívesebben kiáltott volna a fájdalomtól, amit az elszakadás okozott szívében. De csak ült csendben, és bámult az alattuk elterülő sötétségbe.

A stewardess frissítőket szolgált fel, aminek elfogyasztása után már Piton, és Valeriana is valamivel jobban érezte magát. Beszélgetésbe ugyan nem elegyedtek, csak a férfi tett néha halk megjegyzést a primitív mugli közlekedési formát méltatva. Valeriana ezekre pedig inkább nem reagált semmit, hiszen az ő vágya is az volt, hogy minél hamarabb végre szilárd talajon lépkedhessen. Ezen kívül ahogy közeledtek Párizs felé egyre inkább a hazatérés kellemes érzése kerítette hatalmába. Megjelentek szemei előtt az ismerős házak, a lakása, és az a néhány kedves arc, akikre mindig számíthatott, és akiket fél éve úgy hagyott el, hogy még csak nem is hagyott üzenetet számukra. Izgatott volt a viszontlátástól, és attól, hogy Philippe hogyan fogadja majd, hiszen vele sem beszélt azóta az utolsó nap óta. Annyi mindenben, és mindenkiben kellett csalódnia, hogy most már bármennyire megbízott régi barátjában, hirtelen bizonytalanság fogta el. Márpedig, ha nem számíthat a segítségére, vagy ha nem találja meg…

Egyre nehezebb, félelemmel teli gondolatait a repülőgép landolása szakította meg. A menetközben álomba merülő Draco a gép finom huppanására ébredt fel. Piton pedig Valerianával együtt magában hálát adott az összes szentnek, akik a varázslókat védik, hogy épségben végre talajt értek.

-         Viszontlátásra! Jó szórakozást a farsangon! – köszönt el tőlük nyájasan a stewardess, amikor kilépték az ajtón.

-         Ez megbolondult? – súgta Draco Valerianának.

-         Azt hiszem a ruhánk miatt gondolja – felelte a fiúnak. – Jobb lesz, ha vásárolunk valami mugli ruhát!

-         Azt már nem! – szólt oda Piton. – Nem vagyok hajlandó felvenni holmi tiri-tarka hacukát.

-         A muglik is tudnak ízlésesen öltözködni! -  mondta Valeriana kicsit megmosolyogva a férfi szokatlan kényeskedését.

-         Azt mondtam, hogy nem! – tiltakozott tovább Piton.

-         Pedig, ha nem akar kitűnni közülük, akkor muszáj lesz! – érvelt tovább Valeriana.

-         Lehet, hogy más szín még előnyösebb lenne önnek professzor úr! – kapott a tanár heccelési lehetőségén Draco, de miután a férfi szokásos átható, mindent megsemmisítő tekintetével találta szembe magát, inkább nem folytatta.

A többi utassal sodródva haladtak a nagy bejárati csarnok felé, miközben az ablakokon keresztül az éppen feljövő Napban gyönyörködhettek. A váróban már nagy nyüzsgés volt, láthatóan éledezett a reptér. Utasok, csomagszállítók jöttek-mentek. A hangosbemondóba egymás után mondták be az információkat mind franciául, mind angolul. Valeriana az egyik üzlet felé vette az irányt, majd miután elolvasta az ajtajára kifüggesztett táblát, társai felé fordult.

-         Egy óra múlva nyit. Addig üljetek le ott, én elmegyek telefonálni. – mutatott először egy szabad pad, majd a telefonfülkék sora felé.

Draco máris elindult a kijelölt irányba, de Piton hátramaradva a fülkék felé készülő Valeriana karja után kapott.

-         Nem engedlek egyedül!

-         Maradj csak Dracoval! – nézett vissza Valeriana a férfira. – Itt nem lesz semmi baj!

-         Londonban is azt hitted!

-         Hiszen csak oda megyek látod? – mutatott ismét a telefonfülkék felé.

-         Kivel akarsz beszélni? – kérdezte Piton, amikor látta, hogy az említett helyen néhány mugli a készülék kagylójával társalog.

-         Felhívom Philippet.

-         Tudja egyáltalán, hogy érkezünk? – nézett gyanakodva Piton a nőre.

-         Még nem –felelte Valeriana őszintén, bár érezte, hogy őszinteségének most komoly ára lesz.

-         Azt akarod mondani, hogy az életünket kockára téve elrángatsz minket ide anélkül, hogy lenne biztos hely, ahova mehetünk? – förmedt Piton kidülledő szemmel Valerianára.

-         Én megbízom Philippe-ben! – vágta rá Valeriana, bár érezte, hogy kijelentése nem fedi egészen a valóságot. Kételyeit és bizonytalanságát máris jelezte arcának színváltása is, amit Piton teljesen másképpen értékelt.

-         Szerencsés ember! – mondta nyersen, és elengedte Valeriana karját, amit egészen idáig szorongatott.

Valeriana szó nélkül ott hagyta Pitont, és elindult a telefonok felé. Izgatottan közeledett a fülkék irányába, hiszen bármennyire szeretett volna biztos lenni a dolgában, egyre inkább félt az újabb kudarctól. Tudta, hogy ha Philippe nem tud, vagy ami rosszabb: nem akar segíteni, akkor rövid időn belül ki kell találnia valamit, hiszen a lakásán nem maradhatnak sokáig, és nem bírná ki, ha szégyent kellene vallania Piton előtt. Miután belépett a fülkébe, visszanézett a közben Draco mellett helyet foglaló férfira, majd a telefon felé fordulva reszkető kézzel leemelte a kagylót, és tárcsázta a régóta jól ismert számot.

Piton Dracoval együtt feszülten figyelte Valerianát, ahogy rövid várakozás után beszélni kezd a kagylóba. Draco tudta, hogy az ő biztonsága forog kockán, Piton pedig attól félt, hogy valami más. Alig pislogva leste a lány minden mozdulatát, és próbálta ellesni arcának kifejezéseit, de ha az a fülke még közelebb is lett volna, akkor sem sokat láthatott volna, hiszen Valeriana szinte végig hátat fordított nekik.

Így csak várt rezzenéstelen arccal, és csak próbálta kitalálni az éppen folyó beszélgetés témáját, és a lány és aközött az idegen férfi közötti kapcsolat milyenségét. Bosszantotta az az érzés, amit kiváltott belőle a tudat, hogy talán valami lehetett közöttük a nőnek abból az életéből, amiről ő egyáltalán nem tudott semmit. Bármennyire hessegette el magától a gondolatot, rá kellett döbbennie, hogy igenis féltékeny. Igen, ő Perselus Piton féltékeny! Idegesen felpattant a padról. Ekkor - aznap már sokadszorra - érezte a nyakában függő medál hívását. Kezével akaratlanul is odakapva még egyszer a hosszan telefonáló lány felé nézett. Most már több okból is várta, hogy végre befejezze azzal a Philippe-el a diskurálást. Nem akarta őrizetlenül hagyni sem őt, sem Dracot, de végül úgy döntött, hogy mégis eleget tesz a medál hívásának.

-         Ne mozdulj innen Malfoy! Mindjárt jövök. – mondta, majd a legközelebbi mosdó felé vette az irányt.

-         Hová is mehetnék? – nyögte flegmán Draco, miközben szemét le sem vette Valeriánáról, aki továbbra is lelkesen beszélt bele a kagylóba.

Piton távozása után néhány percre aztán végre befejezte a társalgást, és fáradt sóhajjal megfordulva riadtan vette észre, hogy a férfi már nem ül Draco mellett. Gyors léptekkel pillanatok alatt a fiú előtt termett, miközben szemével folyamatosan a környéket pásztázta.

-         Hova tűnt? – kérdezte kissé megremegő hangon. Félt, hogy a férfi talán ismét bajba került, de félt attól is, hogy esetleg magukra hagyta őket.

-         Nem tudom – vonta meg a vállát Draco. – Azt mondta mindjárt jön. Biztosan a mosdóba ment, vagy ilyesmi.

-         Mindjárt jön? – kérdezte Valeriana, de inkább csak megnyugtatta magát ezekkel a szavakkal.

Draco egy darabig várt, hogy Valeriana elmondja a telefonálásának eredményét, de miután látta, hogy a lány pillanatnyilag egyáltalán nem ezzel van elfoglalva, úgy döntött, hogy rákérdez.

-         Na, mit mondott a szomszédod?

-         Tessék? – kérdezte automatikusan Valeriana, mert csak azt érzékelte, hogy a fiú kérdez valamit, a szavak értelme már nem jutott el hozzá miközben egyfolytában a férfi megjelenését leste. – Ott jön nézd! – csillant fel a szeme, amikor végre megpillantotta a közeledő fekete ruhás alakot.

-         Én meglettem volna nélküle – dünnyögte orra alá Draco, amit Valeriana végképp nem hallott meg, csak várta, hogy a férfi végre ott legyen mellettük.

Csak nézte ahogy közeledik feléjük rezzenéstelen arccal, ami semmilyen érzelmet nem tükrözött éppen úgy mint máskor, mégis most ez az arc most olyan csodálatosnak tűnt Valeriana számára. Határozott mozgása pedig biztonságot sugárzott. Ahogy figyelte, már egyáltalán nem értette, hogy korábban mi is taszította annyira a férfitől. Talán ott, abban a pillanatban döbbent rá igazán mit is érez iránta. Mire Piton eléjük ért, már teljesen biztos volt érzéseiben, egyedül a férfi érzelmein és viselkedésén nem tudott eligazodni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés