45. fejezet

Van aki jön, van aki megy

Pár napig tartó lelkes tervezgetés és méregetés után már csak a feladott rendelések megérkezésére kellett várni. Ez mugli postával biztosan hetekig tartott volna, azonban a Varázslóvilágban csak egy-két napba tellett. A várakozás ideje alatt pedig a falak színe szinte óránként változott. Valeriana nehezen tudta eldönteni a megfelelő színárnyalatokat, és úgy tűnt a kissé zavarodott férfitől sem várhatott túl nagy segítséget. Végül úgy döntött, hogy a falak színét majd a kiegészítők fogják meghatározni, így azok megérkezéséig Perselusnak volt még egy kis ideje utoljára lakásának eredeti formáját élvezni.

Valeriana izgatottan esett neki a folyamatosan érkező hatalmas dobozoknak, amikből kész függönyök, terítők, kiegészítők, sőt még egy-egy szőnyeg is előkerült. Perselus kétkedve nézte a nagy felfordulásban keveredő dolgokat, és őszintén remélte, hogy egyszer majd ismét rend lesz a házban. Szótlanul engedelmeskedett Valeriana utasításainak. Hol bútort kellett elforgatnia, hol képeket kellett elhelyezni a falon, hol pedig a függönyöket kellett a kívánt formában az ablakra felvarázsolnia. Aztán újabb színválasztások következtek. A falak különbnél különb színekben pompáztak. Perselus néha riadtan figyelte kedvese arcát remélve, hogy majd egy kellemesebb árnyalatnál fog kikötni. Nem akart túlságosan beleszólni ebbe a kifejezetten női tevékenységbe, hiszen látta, hogy az mekkora örömet jelent Valeriana számára. Így csak gépiesen követte minden utasítását, miközben saját magán nevetett emlékezve arra, hogy korábban megszólta azokat a férfiakat, akik hasonlóan hódolnak be asszonyuknak. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer ő is erre a sorsra jut. Milyen megalázó, és mégis csodálatos! Engedte, hogy behálózza az eddig ismeretlen érzés, ami olyan kellemes volt, hogy nem is érdekelte mennyire felforgatja addigi életét.

A lakás pedig napok fáradságos munkája eredményeként kezdett egészen új formát ölteni. Valeriana minden szegletét igyekezett otthonosabbá tenni. Egyedül a dolgozószobát, és a kis laboratóriumot kellett tiszteletben tartva érintetlenül hagynia. Ugyan próbálkozott egy-egy dísztárgy elhelyezésével azokat is feldobni, de ebben a tekintetben Perselus hajthatatlan volt.

Miután végre felkerült az utolsó kép is a falra, az ablakok előtt színes függönyök virítottak, a kanapén puha párnák csalogatták az embert pihenésre, végre kényelmesen elhelyezkedhettek a díszes terítővel letakart régi fotelokban.

-         Na, készen van. –jelentette ki Valeriana, és elégedetten végigpásztázott tekintetével a lakáson, majd a vele szemben elnyúló fáradt férfira nézett. – Tetszik?

-         Hát…- nézett Perselus is körbe a szinte felismerhetetlenségig új ruhába öltöztetett lakáson. – Még egy kicsit szokatlan, de majd megszokom.

-         Szóval nem tetszik! Miért nem szóltál hamarabb? – kámpicsorodott el Valeriana.

-         Egy szóval sem mondtam, hogy nem teszik! – próbálta Perselus menteni a menthetőt. Olyan jól megvoltak eddig, semmi kedve sem volt vitatkozni a lánnyal. – Mondtam, hogy szeretném ha otthon éreznéd magad ebben a házban!

-         Tényleg nem bántad meg? – csillant fel Valeriana szeme bizakodva.

-         Hát persze hogy nem! – könnyebbült meg Perselus, és megnyugodva elhelyezkedett a kényelmes fotelban, hogy Valerianával együtt még egyszer szemügyre vegye a kitartó munka gyümölcsét.

Már második hete élvezték szakadatlanul egymás társaságát, amikor egyik este Valeriana váratlanul emlékeztette a férfit korábbi tervükre.

-         Szerintem a hét végén elutazhatnánk a Riviérára. – mondta úgy, mintha ez már egy letisztázott program lenne.

-         Hova? – nézett fel Perselus az éppen olvasott folyóirat lapjai mögül.

-         Nem emlékszel? Megbeszéltük, hogy eltöltünk pár napot abban a szállodában, amiről meséltem. – csacsogta Valeriana.

-         Ja, igen… - persze hogy emlékezett, ugyan titkon remélte, hogy a lány valahogyan majd úgyis megfeledkezik róla. Hát tévedett. Zavartan belenézett az újságba, mintha tovább olvasgatná az egyik cikket.

-         Figyelsz te egyáltalán? – emelte meg hangját Valeriana sértődötten.

-         Nem érzed itt jól magad? – kérdezte Perselus védekezve, és összehajtotta az újságot.

-         Dehogynem! – vágta rá Valeriana, hiszen a világért sem szerette volna megsérteni a férfit. – Csak hiányzik a tenger. Én gyerekkorom óta minden nyarat a tenger mellett töltöttem. Hidd el, neked is tetszeni fog! – Valeriana felállt a fotelból, és odament Perselushoz, hogy minden meggyőző erejét bedobva rávegye az utazásra. – Na, kérlek…Menjünk oda!

Perselus belenézett a csillogó szemekbe, amin keresztül nagyon is jól érezte a lány lelkesedését. Valeriana  pedig ki is használta ezt. Macska módjára telepedett a férfi ölébe, miközben szemét továbbra is meggyőzően meresztgette. Melyik szerelmes férfi tudott volna ellenállni ilyen nyomásnak?

-         Rendben – nyögte Perselus, bár nem volt biztos benne, hogy tényleg ezt akarja. De az a csók, amit döntéséért kapott, végleg meggyőzte.

Így rövid lelkes készülődés, és annál hosszabb utazás után pár nappal később arra eszmélt fel, hogy egy tengerparti szálloda portáján kérdőíveket töltenek ki. Most már nem volt menekvés, bár az a környezet, ami körülvette, cseppet sem volt kedvére való. Sőt egyenesen taszító volt. Ha nem Valeriana kedvében járt volna éppen ezzel az utazással, már biztosan ott hagyta volna az egészet. A falon giccses lámpák mellett, élénk színekben pompázó gusztustalan festmények lógtak. Lángvörös függönyök alján aranyszínű rojtok díszelegtek, a márványpadló pedig úgy fénylett, hogy akár tükör gyanánt is lehetett volna használni.

-         Készen vagyunk – lépett Valeriana zavart mosollyal az arcán a férfi mellé, mikor már minden papírt kitöltött.

A régi prospektusok alapján Valeriana sem pont ilyennek képzelte ezt a szállodát, no meg akkor még egy kicsit ő is fiatalabb és bohémebb volt.

Szótlanul követték a londinert, aki csomagjaikat cipelve elkísérte őket a liftig, majd egészen a szobájukig.

A folyosón, amin megközelítették leendő lakosztályukat, sötétvörös tapéta díszítette a falat, amelyen rubensi adottságú hölgyeket ábrázoló festmények sorakoztak. A meglepetés pedig csak ezután következett. A szobába lépve mindkettőjük álla leesett a látványtól. Az ámulattól még azt sem vették észre, hogy a londiner már többedszerre jelzett óvatos köhintéssel, hogy távozni szeretne, és várja a megérdemelt jussát. Valeriana aztán végre magához tért, és némi aprót nyomott a türelmetlen fiú markába, majd becsukta mögötte az ajtót.

Perselus pedig döbbenten méregette a szobát, ami arra hivatott, hogy ő benne lakjon. A helység közepén egy hatalmas franciaágy volt, felette fodros baldachinnal. A fekhelyen pedig nagy rózsaszín fodros selyempárnák díszelegtek. Az ágyon kívül volt néhány fényes fehér bútor, és egy ülőgarnitúra is, ami rózsaszín szív formájú támlákkal volt ellátva. A mályvaszínű falon pedig hasonló kövér nőket ábrázoló festmények lógtak, mint a folyosón.

Szegény Perselus azt sem tudta merre lépjen a szobában. Minden olyan idegen volt számára mind formailag, mind színvilágában. De ugyanígy érzett Valeriana is, aki leginkább azért volt zavarban, mert ő ragaszkodott annyira ehhez a hotelhez.

-         Ha gondolod, most azonnal kereshetünk másik szállást! – nézett félve a férfire, akinek a döbbenet valószínűleg ennél jobban ki sem ülhetett volna az arcára.

-         Nem…csak… – tett egy tétova lépést az ablak felé Perselus. Nem akarta megbántani a lányt, ezért a megfelelő szavakat kereste. – A kilátás nagyon szép. – húzta el a függönyt, és elnézett messzire a tenger fodrozódó habjai felé.

-         A szoba viszont borzasztó! – lépett mellé Valeriana, és ő is kinézett az ablakon. – Tudod, évekkel ezelőtt egyszer ennek a hotelnak a prospektusa került a kezembe. Akkor úgy hirdették, hogy a szerelmesek Mekkája, és ez úgy megtetszett, hogy elhatároztam, egyszer eljövök ide azzal, akit nagyon szeretek, de most látom, hogy ez a hely…szóval nem nekem…nem nekünk való.

Perselus arcára mosolyt csalt Valeriana gyermeki őszintesége. Lehelt egy csókot a homlokára, majd magához húzta.

-         Azért most már maradjunk itt erre az éjszakára. – mondta még mindig mosolyogva, és szeme megakadta a díszes fekhelyen. – Még sohasem aludtam rózsaszín fodros párnák között.

-         Én sem – nevette el most már magát Valeriana is, ahogy tapasztalta a férfi kedvező hozzáállását.

Másnap megkönnyebbülve hagyták maguk mögött a szállodát.  Hosszas séta után találtak egy városszéli kis panziót, amelyben csak néhány szoba volt, de mindegyik ablaka a tengerre nézett. Az egyszerűen berendezett helységek meghitt, bensőséges hangulatot sugároztak. Az alsó szinten lakó idősebb hölgy pedig megtett mindent, hogy lakói igazán jól érezzék magukat.

A következő napok felhőtlen boldogságban teltek el. Valeriana a nap nagy részét rendszeresen vagy a vízben töltötte, vagy a tűző napon, amit Perselus csak mosolyogva követett figyelemmel a napernyő alatti nyugágyon olvasgatva. Valeriana ugyanis az összes csáberejét bedobva sem bírta rávenni a férfit, hogy fürdőnadrágra vetkőzve kövesse őt a tengervíz kellemesen simogató hullámai közé. Így csak ücsörgött a napernyő alatt rövidnadrágban, és ingben, miközben a mugli-világ rejtelmeit igyekezett megismerni a különböző folyóiratokon keresztül.

-         Olyan kellemes a víz! Hogy bírod ki ebben a melegben, hogy ne mártózz meg benne? – huppant le Valeriana a homokba terített törülközőjére, és a férfira sandítva már sokadszorra próbálkozott meggyőzni őt.

Perselus csak mosolyogva felnézett az újságból, majd hosszasan figyelte, ahogy Valeriana nagy alapossággal napolajjal keni be magát. Napbarnított bőrén a fény különös játékot űzött ahogy megcsillant az olajtól fénylő felületen. Az alig falatnyi bikini pedig éppen ott takarta bájait, ahol fontos volt. Haja vizesen simult fejére arcának vonásait még jobban kiemelve. Perselus legeltette szemeit azon a csodán, aminek birtoklása nap mint nap kellemes érzéssel töltötte el.

-         Mi az? – mosolygott vissza Valeriana a merengő férfira, amikor észrevette annak tekintetét.

-         Azon gondolkodom, hogy egy olyan gyönyörű fiatal lány, mint te, mit is keres mellettem?

Valeriana feltápászkodott, majd közelebb lépve a férfihoz odahajolt egészen közel az arcához.

-         Azért vagyok melletted, mert szeretlek! – suttogta Perselus ajkaira, amik szomjazva fogadták az édes vallomást követő csókot. – Gyere inkább együnk egy jégkrémet!

-         Hiszen nem is olyan régen ettünk már egyet! – nézett Perselus sóvárogva a lányra, ahogy az dereka köré tekeri lapszoknyáját. Őt teljesen más hűtötte volna le. Ehhez nem lett volna elegendő sem  a tenger, sem egy jégkrém.

-         Tényleg! – nézett fel Valeriana, miután megkötötte a szoknya derekát. – Nem baj! Olyan meleg van! Én eszem még egyet. Te nem kérsz?

-         Nem, de menj csak! – mosolyogta meg Perselus kedvese édesszájúságát.

Valeriana pedig könnyed léptekkel elindult a legközelebbi jégkrémes felé. Ahogy haladt a bodega felé, eszébe jutottak keresztanyja szavai: „Érzem, ahogy körülleng a boldogság kellemes illata, ahogy édesanyádat is, főleg amikor kisbabát várt.„

Igen, keresztanyjának igaza volt. Még sohasem érezte magát ennyire boldognak, mint az elmúlt hetekben. Aztán döbbenten rakódtak le benne az apró részletek, amiket magán már napok óta érzékelt, csak az önfeledt boldogságban nem is tulajdonított neki nagy jelentőséget. De ahogy újra és újra felcsengtek Narcissa szavai egyre bizonyosabb lett a jelekben…

Gépiesen kifizette a jégkrémet, majd miközben majszolgatni kezdte, elindult visszafelé. Megriadt a felismeréstől, és próbálta elhessegetni magától a gondolatot, de mennél többször mérlegelte a dolgot, annál biztosabb lett benne.

Csendben leült a napernyő alatti másik nyugágyra, és elmélázva fogyasztotta el a hűsítő édességet.

Perselus olyannyira elmerült olvasnivalójában, hogy csak egy óra múlva tűnt fel neki, hogy Valeriana már jó ideje az árnyékban fekszik.

-         Ha nem muglikgyártotta jégkrémet ettél volna, azt hinném, hogy egy kedélyrontó átokkal sújtott édességet sikerült vásárolnod. – próbált tréfálkozni Perselus, de ahogy figyelte a lány komor arcát, már tudta, hogy ezzel nem fog sokra menni. – Mi a baj? Rosszul vagy?

-         Nem! – tiltakozott riadtan Valeriana, és boldogan állapította meg, hogy valóban nincsen rosszul. Sőt! Talán mégiscsak tévedett! Nagyon is jól érzi magát! – Lehet, hogy csak megártott a sok Nap.

-         Hát azon nem csodálkoznék! – mosolygott Perselus. – Ha visszamentünk a panzióba, majd adok rá egy nagyon jó szert. Szerencsére hoztam magammal.

Valeriana egykedvűen beleegyezett az atyai gondoskodásba, és már szinte maga is meg volt győződve afelől, hogy csak enyhe napszúrást kapott.

Mire beesteledett mégis úrrá lett felette a gyanakvás és a bizonytalanság. Vacsora előtt azzal az ürüggyel, hogy elfogyott az ásványvíz, leugrott a legközelebbi kis közértbe. De az ásványvíznél is fontosabb volt számára, hogy a még nyitva tartó patikát is meglátogassa. A muglik között eltöltött évek alatt már jó párszor hallott különféle tesztekről, így bátortalanul odaállt az eladó elé, és félszeg hangon kért egyet. Persze amikor az legalább ötfélét is felsorolt, csak bambán állt ott, majd kérte a legjobbat.

Hazafelé menet hóna alatt egy palack ásványvízzel, remegő kézzel bontotta ki a kis doboz tartalmát, hogy elolvassa a használati utasítást. Csalódottan állapította meg, hogy a javaslat szerint a legbiztosabb eredmény érdekében csak reggel végezheti el a vizsgálatot. Dühösen visszacsomagolta a dobozt, majd nadrágja zsebébe gyömöszölte.

Az éjszaka rettenetesen hosszúnak tűnt. Álmatlanul feküdt a férfi mellett, és hallgatta nyugodt szuszogását. A bevilágító Hold fénye mellett tekintete gyakran tévedt a székre dobott nadrág felé, ami a titok megfejtésére szolgáló kis dobozkát tartalmazta. Végigsimította lapos pocakját, majd telt kebleit, amik minden hónapban rendszeresen kerekdedebbek voltak a szokásosnál, de ha jól megfigyelte, akkor most valahogy még jobban. Gyorsan elhessegette a gondolatot, és megnyugtatta magát, hogy csak képzelődik.

Néha el-elbóbiskolt, majd riadtan ébredt fel, és nézett órájára. Aztán végre világosodott. Perselus még mindig békésen aludt. Lassan kicsusszant mellőle, majd leemelte a nadrágot a székről, és beosont a fürdőszobába halkan magára csukva az ajtót.

Reszkető kézzel kotorta elő a dobozkát, és emelte ki belőle tartalmát. Minden lépést pontosan követett, majd izgatottan várta az eredményt. Szíve majd kiugrott helyéről, arca csak úgy lángolt az izgalomtól. Teltek a percek, de meg sem kellett várni az előírt idő elteltét, máris jól látszódott az eredmény. Szemei egy pillanatra még pislogni is elfelejtettek, gyomra öklömnyire rándult össze, kezeit pedig a szája elé kapta olyan émelygés fogta el. Többször is leellenőrizte, hogy valóban azt látja-e, amit kell, de akárhogyan is nézte, az mindig ugyanazt mutatta. A megfelelő kép alá pedig  oda volt írva : „ Ön terhes, forduljon nőgyógyászához!”

Valeriana lábai olyannyira reszkettek, hogy le kellett ülnie a kád szélére. Kisbabát vár! Odakapott pocakjához, mintha így meggyőződhetne arról, valóban van-e ott egy kis élet. Egy gyerek! Egy gyerek belőle és Perselusból!

Az előbbi ijedtséget hamarosan büszke öröm söpörte el. Újból keresztanyja szavai csengtek fülében: „Ez egy olyan csodálatos állapot, ami semmihez sem hasonlítható, még a szerelemhez sem. Ez több annál!” Vajon ő már akkor sejtette, azért beszélt erről?

A boldogság kellemes melege végighullámzott testén. Már látta magukat, ahogy egy kis bölcső fölé hajolva gyönyörködnek gyermekükben, majd később a kicsit közrefogva sétálgatnak egy szép parkban kéz a kézben. De aztán újra aggodalom költözött szívébe: Mit fog szólni Perselus? Hiszen nem véletlen, hogy mindig nagy gondot fordított arra, hogy az antigraviditas- bűbájt végrehajtsa miután együtt voltak. Egyetlen egy alkalom nem volt, mikor megfeledkezett volna erről.

De akkor hogyan is lehetséges ez? Rövid gondolkodás után azonban rá is jött az okára.

-         Itt vagy? – lépett be Perselus az ajtón. – Miért nem válaszolsz, ha hallod hogy hívlak?

-         Nem hallottam – dünnyögte Valeriana rekedten, és még mindig kezében szorongatta állapota bizonyítékát.

-         Jól vagy? Lehet, hogy nem elég hathatós a napszúrás elleni szer? – lépett közelebb Perselus aggodva figyelve kedvese arcát. Majd kíváncsian emelte feljebb kezét a kis dobozformájú valamivel együtt, amin furcsa jeleket látott. – Ez micsoda?

-         Terhességi teszt. – felelte Valeriana, de nem mert felnézni a férfi arcára.  Rettenetesen félt annak reakciójától, hiszen már túlságosan ismerte ahhoz, hogy tudja miként fogadna egy ilyen hírt.

-         Micsoda? – vizsgálgatta még tüzetesebben a számára semmit sem mondó vonalakat.

-         Ez egy mugli találmány, amivel egyszerű módon kimutatható a terhesség. – magyarázta Valeriana továbbra is szemlesütve.

-         Minek ez neked? – kezdett most már gyanakodni a férfi.

-         Terhes vagyok Perselus! – nézett fel végre Valeriana, és sóvárogva azt kívánta, hogy a szeretett férfi átölelje, és boldog csókokkal halmozza el, mint megannyi szerelmes regényben, amit korábban olvasott.

-         Kitől? – jött ehelyett a rövid, nyers kérdés.

-         Megbolondultál? – rökönyödött meg Valeriana. – Tőled!

-         Kettőnk közül azt hiszem inkább te vagy a bolond, ha azt feltételezed, hogy bedőlök ennek! – engedte el a lány kezét idegesen Perselus. – Az antigraviditas egy egyszerű, de biztos bűbáj a terhesség megakadályozására…

-         De a tulipánfa virágából nyert kivonat semlegesít egyes negatív hatású bűbájokat, így néhány fogamzásgátlót is. – rebegte halkan Valeriana.

Perselus szemei elkerekedtek, ajkait szigorú vonalba húzta össze.

-         Ha tudtad, miért nem figyelmeztettél? – ragadta meg két kézzel Valeriana vállát, aki fájdalmasan követve az erőszakos mozdulatot felállt a kád széléről.

-         Én is csak most jöttem rá. Valamikor,  diák koromban olvastam erről. Akkor még nem érintett, így nem is foglalkoztam vele. – nyöszörögte Valeriana a hatalmas gombócot nyeldesve, ami torkát fojtogatta.

-         Tudtam, hogy annak a kivonatnak nem lesz jó vége! – engedte el dühösen Perselus a lányt, majd kirontott a szobába.

Valeriana félve követte őt, és aggódva figyelte őrült járkálását.

-         Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? – állt meg egy pillanatra, de meg sem várta a választ, máris folytatta a köröket, majd egy idő után megállapodott az ablak előtt.

A felkelő Nap fényes hidat festett a csendben fodrozódó tengerre, az éledő falu hangjai beszűrődtek az ablakon. Minden nyugalmat árasztott, csak az ő lelkükben forrongott a feszültség. Valeriana mozdulatlanul várta, hogy a férfi lecsillapodjon, hiszen mindig így történik. Hirtelen dühe előbb-utóbb mindig abbamaradt. Leste mikor fordul felé, hogy odamenjen hozzá, átölelje, és azt mondja boldogan várja gyermekük megszületését.

Perselus elfordult az ablaktól, és elindult a lány felé.

-         Nem tarthatod meg! – állt meg előtte, és szigorú tekintete csak úgy sütött.

-         Perselus… - Valeriana csak ennyit tudott kinyögni a döbbenettől. Erre egyáltalán nem számított. Sejtette, hogy nehezen fogja elfogadni apaságának hírét, de arra egyáltalán nem gondolt, hogy ilyet kérhetne tőle.

-         Meggondolatlanság lenne részünkről, ha hagynánk, hogy megszülessen. – a kijelentés kimért, és rideg volt, bár Perselus legbelül rettenetesen szenvedett.

-         A gyermekünkről beszélsz! – Valeriana a fojtogató sírástól alig tudott beszélni.

-         Pont ezért kell még nagyobb felelősséggel átgondolnunk a dolgot…

-         Átgondolnunk? De te már döntöttél felette! – Valeriana hangja kezdett magára találni. Védte a gyermeket, akinek létezéséről csak pár perce szerzett tudomást, mégis egyből élete részévé vált.

-         Valeriana, hidd el ez a legokosabb, amit tehetünk! Ebben a jelenlegi helyzetben bizonytalan minden. Az átok téged még mindig kötelez. Gondoltál rá, hogy mi lesz a gyerekkel, ha megszületik? Ő is a Nagyúré lesz?

-         Nem!

-         Gondolod, hogy nem fogja őt is megbélyegezni, ahogy megtette veled is?

-         Nem! – tiltakozott még jobban Valeriana a rémképek ellen.

-         Megakadályoznád? Igen? – Perselus hangja egyre élesebb lett. – Azzal életbe léphetne az átok, így a gyerek anya nélkül nőhetne fel. Ezt akarod?

-         Nem! – kiáltotta Valeriana, és szemeit sűrű könnyfátyol homályosította el.

-         Az én helyzetem sem túl biztos. Ha a Nagyúr újból megerősödik, ami most sokkal hamarabb be fog következni mint legutóbb, nem lehet tudni meddig tudom tartani magam! A gyerek könnyen lehet árva, vagy egy olyan világba születik, amit senkinek sem kívánok, neki pedig legkevésbé sem!

-         Nem győzhet a Nagyúr! – mondta Valeriana halkan.

-         Semmiben nem lehetünk biztosak. Láttad, hogy nem egyszerű végezni vele, dühe pedig most valószínűleg még nagyobb, mint valaha. – Perselus úgy érezte, hogy Valeriana lassan meggyőzhető lesz. A lány fájdalmas kínlódása, és saját őrlődése szívét markolta, de józan esze azt sugallta, hogy helyesen cselekszik.

-         A terhesség megszakításához a varázslók világában fekete mágiára van szükség. – próbált még kapaszkodni Valeriana újabb ellenérvbe.

-         Igen – nézett Perselus sötéten a lány szemeibe.

Valeriana megrettent attól, hogy a férfi még ettől sem riad vissza.

-         Te sem vagy különb a keresztapámnál! – csattant föl ingerülten. – Rendelkezel egy élettel, mintha élet és halál ura lennél! Meg akarod ölni! Gyilkos vagy, mint ő! Keresztapám élve eltemette a fiát csak azért, mert nem úgy gondolkodott, mint ő, most pedig képes lenne megölni őt! Te pedig még azt is megakadályoznád, hogy megszülessen!

-         Valeriana! – ragadta meg Perselus a torka szakadtából ordító  lány vállait.

-         Ne nyúlj hozzám! – szabadította ki magát Valeriana menekülő utat keresve, de Perselus könnyű szerrel elkapta.

-         Hidd el nagyon sajnálom! – mondta halkan, míg magához szorította hátulról a lányt. – Ez egy nem kívánt terhesség…A kihordása is veszélyes, és hogy mit hoz a jövő, egyáltalán nem tudjuk. Nem születhet meg!

-         Lehet, hogy nem kívánt terhesség, de a te véred, és az én vérem, és kettőnk szerelméből született! – rántotta ki magát Valeriana az ölelésből. – Bár a szerelem kölcsönösségében most már kételkedem.

Valeriana mérhetetlen dühöt és csalódottságot érzett. Úgy érezte megfullad, ha ott marad. Rettenetesen távolinak érezte magától a férfit, és a boldogságot, amiben hetek, sőt hónapok óta részük lehetett. Nem tudta, és nem is akarta elfogadni a másik döntését, minden porcikája tiltakozott ellene. Egyetlen gondolat, ami zakatolt fejében, hogy el innen messzire.

Előhúzta hátizsákját az ágy alól, és lázasan pakolni kezdett. Gondolkodás nélkül gyűrt bele mindent, ami kezébe került.

-         Mit csinálsz? – kérdezte Perselus, bár pontosan látta,  sejtette, hogy mire készül a lány.

-         Nem maradok itt tovább! Mélységesen csalódtam benned! Azt hittem, te más vagy, de tévedtem! – vetette oda Valeriana anélkül, hogy felnézett volna. Levette hálóingét, és egy lenge ruhát kapott magára. Lassan már bekerült a hátizsákba mindaz a kevés  ruhanemű, amit magával hozott.

-         Ne csináld kérlek! – követte Perselus árnyékként a fürdőszobába csörtető lányt. –Beszéljük meg nyugodtan!

-         Nincs mit megbeszélnünk! – mondta Valeriana, és egy csipesszel lazán felfogta haját.

-         De igen! – állta útját Perselus a fürdőszobaajtóban. – Tudod, hogy sokat jelentesz számomra!

-         De a gyerekem nem kell! – Valeriana olyannyira sértettnek érezte magát, hogy a sötét szempár kedves igézete sem volt rá hatással. – Engedj ki!

-         Nem, amíg nem mondod, hogy velem maradsz!

-         Engedj ki! – emelte meg Valeriana kezét benne pálcájával. Perselusnak fogalma sem volt hogyan került a lány kezébe, de szemeitől nem messze reszketve meredt rá fenyegetően.

Nem volt mit tenni, saját pálcája hiányában Perselus félreállt. A lány győzött. Legyőzte őt, Perselus Pitont. Dermedten, egyre sajgóbb mellkassal, és fojtogatóan összeszorult szívvel figyelte, ahogy Valeriana hátára kapja hátizsákját, és kirobog az ajtón, és talán az életéből is. Jött egy kis élet, és elvette tőle a legfontosabb személyt a világon.

A fájdalom most már olyan elviselhetetlenné vált, hogy eltorzult arccal, görcsösen markolt fekete pólójába. Erőtlenül botorkált kis kézitáskájához. Türelmetlenül borította ki, hogy minél hamarabb megtalálja az enyhülést tartalmazó fiolát.

A görcsös fájdalom lassan megszűnt, de a lelkét mardosó kín továbbra is megmaradt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés