|
The Island - 1.
2007.02.11. 12:12
"Te kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?" :D
Megjegyzés: Nos, az egész így indult: „Te kit vinnél magaddal egy lakatlan Szigetre?” Íme a válasz 128 oldalban! ;) Ajánlom ezt a ficket a teljes Sea of Sin fórumnak (nem slash novi, nyugodtan el lehet olvasni ;P), és ezúton szeretném megköszönni írótársamnak Zsónak, hogy elviselt engem ezen a 128 oldalon keresztül, ezáltal lehetővé téve a fick megszületését.
Megjegyzés2: Én személy szerint nagyon nem sajnálom, hogy Capri feltette ezt a kérdést anno, mert élveztem nagyon az éjszakába (sőt néha hajnalba) húzódó írásokat! Remélem, még sok ilyen spontán ötletünk lesz! Ha valakinek túlságosan elrugaszkodottnak tűnik ez a fanfiction, attól elnézést kérünk, de ez ilyen formában jött ki belőlünk. Én mindenesetre büszke vagyok rá, és magunkra! Kellemes olvasást!
Jogok: The DM group and CBS ;)
Kategória: Mindenkinek, aki bírja idegekkel és 18 feletti 
The Island
- A Sziget -
By: Capricornus & Useless-girl
1.
Egy szép tavaszi nap volt, a szünet első napjai. Két Mode-os leányzó épp Nagymaroson tengette a szabadidejét. Kedvenc időtöltésüknek hódoltak: istenként imádták a Depeche Mode tagjait, és elaléltan kiáltoztak a koncertfelvételeken. - Istenem, kikészít ez a pasiiiiiiiiiii! - kiáltotta a csak Capri névre hallgató leány, mikor látta, hogy kedvenc énekese - aki nem más volt, mint Dave Gahan, a DM frontembere - érzékien rázza a csípőjét, kiváltva ezzel az őrjöngő női sikolyokat a közönség soraiból... és nem csak ott…
- Nekem mondod??? Én már hatszor meghaltam a sok koncertfelvétel nézése alatt! - válaszolta nem kevesebb hévvel Zsó alias Sophie, és tovább szorongatta a szerencsétlen párnát kezei között.
- Te mázlista vagy, te voltál kint koncin!
- Hát igen, a jobbak eljutottak a két magyarországira… Ha vége, nem nézzük meg a neten, hátha van már eredmény? - utalt arra a Depeche Mode-os nyereményjátékra, amin részt vettek.
Barátnője szeme felcsillant - De, ez jó ötlet! Nem merek reménykedni, de azért kíváncsi vagyok - érzékelhető volt hangján a remény halovány szikrája, de a két lány ép esze mást diktált. Kizárt, hogy ők nyerjék meg a főnyereményt: egy VIP utat a Mode tagjaival, a Mode általuk Istenként tisztelt - Szexisten! - tagjaival a következő koncertjük helyszínére. De mégis eljátszottak a gondolattal, hogy mi van, ha mégis nyernek? De nem - rángatták magukat vissza a földre -, ez túl valószerűtlen lenne.
Kételkedéseiknek a barna hajú lány hangot is adott: - Persze nem hiszem, hogy olyan sok esélyünk lenne, ha a világszerte lázban égő Mode rajongókra gondolok... - pillantgatott a Goodnight lovers című záró számot sugárzó tévé felé. - De ki tudja... azért jó lenne...
- Több, mint jó...Maga a tudat... áh, nem folyok bele, nem folyok bele! - fogta vissza magát Capri. - Ezt nem lehet kibírni! Nézzük meg!
- Rendben. Nyomás! - trappoltak át a másik szobába, ahol Sophie gyorsan leállította a CSI-letöltéseit, hogy minél hamarabb eljuthassanak a mail címre, amire várták a választ. - Na gyerünk már! - kiáltott fel, mikor nem akarta elfogadni a jelszót.
Capri némán szurkolt barátnőjének, hogy nyerje meg a harcot a gépével szemben. Az a pár pillanatnyi izgalom, amíg bejutottak a mail címre teljesen kikezdte az idegeiket. Félve, de ugyanakkor türelmetlenül nézték meg, hogy érkezett-e valami. Nagy meglepetésükre egy olvasatlan elektronikus levél várta, hogy elolvassák. Capri rosszat sejtve nézett Zsóra: - Ez viszonylag gyors válasz volt.
- Hát igen... remélem nem valami sajnálkozó levél, hogy próbáljuk meg legközelebb... blablablabla... Na mindegy, nézzük meg - kattintott gyorsan. Ahogy mindketten a képernyőre tapadva olvasták a levelet, egyre izgatottabbak lettek. - EZT NEM HISZEM EL!!! Te is azt látod, amit én??????????????????
- Ez... ez... ez... KOMOLY? - kapkodott levegő után társnője is - ÁÁÁÁÁ! - ordította teli tüdőből, mikor elfogadta a tényt: KOMOLY! - Ilyen nincs, ilyen nincs, ilyen nincs! - kántálták, örömükben szinte zokogva.
- EZT NEM HISZEM EL!!!!!!!!!!!!!!!! - ugrott fel a másik leányzó is, és összeölelkezve kiabáltak - Erre rá kell gyújtanom! - rohant ki a teraszra Sophie, aki előtte még gyorsan full hangerőre rakta a hi-fit.
- Mikor indulunk? - kiáltott utána Capri, miközben Zsó kiviharzott a teraszra, hogy idegesen remegő kezével előszedjen egy szál cigit és meggyújtsa azt.
- Mi? Én most nem vagyok magamnál! Nézd meg a levélben, ott van részletesen.
- Csütörtökön! E HÉT csütörtökön! Uramisten! Még mindig nem hiszem el! Szólni kell, hogy elmegyünk! Senki nem állíthat meg! Ez egy álom! Egy valóságos álom!
- Én leölöm, aki az utunkba akar állni! De KOMOLYAN!
- Gyilkolom veled! Ki tudja, lehet, h akkor Eric is megjelenik?
- Na persze, az már tényleg egy tündérmese lenne... - intette le, és fékezte meg meglóduló fantáziáját amint megjelent szemei előtt a kisfiús arc.
A két lány a nap hátralévő részében már nem volt beszámítható állapotban. Megbeszélték, hogy mi hogyan legyen, de csak felületesen, hisz úgyis tartják még a kapcsolatot. Hamar elváltak útjaik és mindenki ment a maga dolgára. A napok gyorsan teltek, szerda este átnézték a csomagjaikat. A jegyeket a repülőtéren tudták átvenni. Innen mennek a legutóbbi koncert helyszínére, hogy néhány óra múlva A Fiúk MAGÁNGÉPÉN menjenek tovább. Órákat tölthettek kedvenceikkel a levegőben, privátban. Csütörtök hajnalban a reptéren találkoztak újra személyesen. Mindketten két fekete bőrönddel érkeztek, elbúcsúztak a szüleiktől és átvették a jegyeiket. Csak a gépen ülve kezdték ténylegesen felfogni, hogy ez velük történik.
- Úristen, úristen, úristen, úristen.... Mindjárt jönnek!!!! Rosszul vagyok! Látni fogjuk őket élőben egy karnyújtásnyira! Én ezt nem hiszem el! Nem, nem lehet igaz, én... áhhhh... - kezdett totálisan pánikba esni Sophie.
- Mit karnyújtásnyira? Ha nem fogsz le, asszem Dave karjaiban kötök ki!
- A lényeg drágám, hogy normálisan próbáljunk meg viselkedni velük. Nem hiányzik, hogy kidobjanak a gépből a hisztériánk miatt. Szóval keep it easy, ahogy mondani szokás.
- Igazad van, teljesen igazad van. Csak ne lennék annyira ideges! Csak nyugi, ők is csak emberek, szexbálványok ugyan, de emberek - próbált nyugalmat erőltetni magára Capri - Nem tudom eldönteni, hogy a várakozás rosszabb vagy az a pillanat, mikor belépnek ide?
- Én mindkettőre szavaznék! - forgatta ujjai közt a poharat, amiben egy pohár vizet kért - Már igazán jöhetnének! - A lányra valamilyen megmagyarázhatatlan higgadtság telepedett, amit Capri is csak magában csodálkozva tudott nézni.
- Nézd csak! - mutatott Capri az ablakon túlra. A terminálból egy kisebb tömeg lépett ki, vakuk villantak fel, majd hunytak ki, sikoltozó emberek tompa hangjait vélték hallani. Hallották? Talán csak odaképzelték. Tudták, hogy annak a tömegnek a közepén ott jönnek ők. És azt is, hogy feléjük tartanak, egyenesen oda, a gépre. Sophie nyugalma olyannyira ragadt rá Caprira, hogy a lány idegessége elszállt, legalábbis úgy érezte.
A tömeg határozottan haladt a gép felé, a személyi testőrök lassan visszaszorították az újságírókat. A lányok megbabonázva nézték, amint a 2 tag felüget a lépcsőn és hallották az első lépteiket a gépben.
Mire a testőrök megjelentek a gép ajtajában, már két kívülről nyugodt lány állt fel, hogy torkukban dobogó szívvel mutassa be őket egy közvetítő, akit a Mute cég bízott meg a nyereményjáték szervezésével.
A csapat tagjai mosolyogva ráztak kezet és gratuláltak a nyerteseknek. Capri vetett egy félszeg pillantást Zsóra és igyekezett megállni, hogy ne kezdje el tetőtől talpig figyelmesen végigmustrálni az előtte álló Dave Gahant, akinek szemtelenül jól állt a fekete ingje, a fekete farmerja, és a fekete cipője. Mart a szokásos laza stílusában jelent meg, néhány szőke tincse a szemébe hullt, amitől a mosolya egy kis csábos beütést kapott.
Sophie gyors pillantásaival raktározta el a férfiak képét agyában, hogy majd ha ennek az egésznek két nap múlva vége lesz, legyen mit előhívnia. Dave indítványozására mindannyian leültek. A férfiak otthonosan mozogtak a gépben, a pincérnek már csak inteniük kellett, rögtön hozta a frissítőket. Dave egy üveg ásványvizet ragadott magához, Martin egy viszkit.
Capri - miután végigmérte az arcokat -, hogy ne kalandozzon el a figyelme idősebb barátnőjére nézett, jelezvén - indítványozzon egy beszélgetést, mert ő most képtelen megszólalni, pedig szeretne, igazán szeretne, de nem megy.
- Hát akkor először is... szeretnénk megköszönni, hogy ezt az egész játékot lehetővé tettétek a számunkra. Nagyon sokat jelent nekünk, hogy most itt lehetünk veletek - ragadta magához a szót látva, hogy barátnője torkában a gombóc még nem oldódott fel.
Dave elmosolyodott - Ugyan, semmiség volt. Mindent a rajongókért, nem igaz Mart? - szólalt meg az énekes mély orgánumán, amitől a lányok hátán végigfutott az a bizonyos jóleső borzongás. - De milyen tapintatlan is vagyok: kértek valamit inni? Esetleg enni?
- Nekem van vizem idegesség ellen, köszönöm - válaszolta gyorsan az asztal felé bökve.
- Miért idegeskednél? Engedjétek el magatokat, nem harapunk... - mérte végig Martin a fotelban ülve a két csinos lányt.
Capri képtelen volt elfojtani egy vigyort Mart megjegyzésére.
- Rendben. Már alig várom, hogy közelebbről is megismerhessünk titeket - húzta fel a szemöldökét belemenve a játékba, majd leült a férfival szemben.
- Hát még én - kontrázta meg Dave, miután ő is felmérte, hogy kikkel is van dolga - Egyébként a barátnődnek a nyelvét vitték el, vagy csak valami más a gond? - terelte a témát hirtelen a férfi.
Capri érdeklődve nézett vissza Dave-re. Ugyan mit mondhatna? - Nem, tudok beszélni, de megfigyelni eleinte jobban szeretek – „A francba!” - gondolta – „Ennél azért többet tudsz!” - torkollotta le magát, de már kimondta a mondatot. Csendben átkozta magát.
- Tudod, bele kell még rázódnunk a nyelvetekbe - engedett meg magának egy gyors kitérő oldalpillantást a felnevető Mart felé.
- Mart - szólalt meg ismét Capri - Lehet egy kérdésem?
- Mondd csak! - vette le pillantását Sophie-ról.
- A koncerten tervezed a Home eléneklését? Kérlek - nézett kérlelőn a lány a férfira.
- Csak nem az a kedvenced? - mosolygott rá viszkis pohara mögül.
- Szerelmem, fogalmazzunk így.
- Ez esetben megfontolandó...
- De a World in my eyes is nagyon tetszik, főleg az előadásmódja a Miláni koncerten - sandított Dave-re.
Dave somolyogva nézett vissza a vörös hajú lányra, aki nem bírta megállni, hogy ne mélyedjen el azokban a csodás zöld szemekben...
- De ha már itt tartunk Mart, mi van azzal a Goodnight Lovers-szel? - kérdezte Capri.
Sophie csak kapkodta tekintetét egyikükről a másikukra. Kiélvezett minden pillanatot szája sarkában egy kis mosollyal.
- Mire gondolsz pontosan?
- Annak is megvolt azért az előadása. Vagy a One night...
A gép közben lassan elkezdett gurulni a kifutón.
- Csak nem a GL végén lévő átölelésre gondolsz? - segítette ki a kissé tanácstalanul néző szőke herceget. - Meg a Sweetest conditionra? - kacsintott barátnőjére.
- Meg a derékátkarolásra. De mi nagyon élveztük, nem igaz Zsóm? - nézett Capri barátnőjére, szemében megcsillant a fény, jelezvén, hogy nagyon élvezi a helyzetet.
- De még mennyire - suttogta.
- És konkrétan mit is élveztetek annyira? - ejtette közbe Dave is a kérdését.
- Oh, a kis hiú! Figyeled, most elvárja, hogy ódákat zengjünk róla! Nem mintha, nem menne... - vágta rá rögtön Capri. Látszott, hogy hagyta egy kicsit elkalandozni a gondolatait.
- Úgy látom, kezd megeredni a nyelvetek - jegyezte meg félhangosan Mart - De a választ én is várom...
A gép közben felszállt, a táj egyre kisebb lett, majd beleveszett a felhőkbe.
Zsó barátnőjére pillantott. Némán tanakodtak, hogy mit is mondjanak erre.
Capri visszanézett rá. Mindketten tudták, hogy az igazság elég meredek lenne. Meredek? Nem inkább kiábrándító? Mindegy, nem mertek kockáztatni. - Női titok - felelte Capri, de a szeme hamiskásan csillogott.
- Pontosan. Amolyan helyzetpoén - mentette ki magukat a másik lány is.
- Nah de a novellák... - kezdett bele Capri, majd sokat sejtetően hallgatott el.
Nem nézett Zsóra, tudta, hogy barátnője fejét szedné ezért a beszólásáért.
- Novellák? - kapta fel a fejét Dave - És milyen novellák pontosan?
Sophie nagyot nyelt, hisz ő volt az egyik fő elkövetője ezeknek az írásoknak. Most legszívesebben kilógatta volna Capri fejét a repülőből.
- Hát ööö.... - "Most mi az istent mondjak??" - gondolta kétségbeesetten. Hogy időt nyerjen a pohárért nyúlt.
Capri az alsóajkába harapva próbálta leleplezni a mosolygását, ami hamar nevetéssé fajult volna, és csendben élvezte ki a helyzetet... ezt is.
- Türelmetlenül várjuk a választ - hajolt előrébb Mart is mindentudóan somolyogva.
- Várjuk a választ - sürgette Dave a lányt, miközben ostromolta átható, zöld tekintetével.
Sophie majd elolvadt a két zöld pillantástól. Kissé nehezére esett koncentrálnia a válaszra, hisz életének talán két legfontosabb embere meredt rá várakozón. Sose hitte volna, hogy ez tényleg megtörténhet vele egyszer.
- Ezek amolyan fanfictionök. Nem tudom, hallottatok-e már ilyenekről - kezdett bele.
- Persze, de ne térj el, kérlek - felelte egy olvasztó mosoly kíséretében Dave.
- Jól van na, csak érdekelt, hogy tisztában vagytok-e vele, mert akkor nem kezdek bele ennek a műfajnak az ecsetelgetésébe - kortyolt a vízből.
- Átugorhatjuk ezt a részt.
- Én már olvastam ilyeneket - jegyezte meg Mart egy újabb viszkiért intve.
- Én is - felelte Capri - De Sophie-é meg Anié, őt nem ismeritek - szerintem messze a legjobbak.
- Igazán, és miért? - kapott szón Dave.
- Remek. Akkor van fogalmad róla, hogy miket fantáziálnak rólatok a rajongók. Vannak ugyebár egészen ártatlanok, de előfordulnak olyan elvetemült személyek is, mint mi - mondta figyelmen kívül hagyva Capri közbeszólását. Még mindig neheztelt rá picikét.
- Ohhh... kezdem érteni - villant meg Mart szeme.
Dave is hasonló tekintettel nézett Sophie-ra.
- Azt hiszem, többet nem is kell mondanod - fordult Capri barátnője felé.
- Szerintem se.
- Tudom, meghalok - tette hozzá Sophie tekintetét látva.
- Valahogy úgy... – suttogta.
Capri elmosolyodott, majd Dave felé fordult.
- És te is alkottál hasonlót? - kérdezte tőle Dave.
- Nem, én elég rég nem írtam. De ötletem volt hozzá, csak lusta voltam leírni.
- Igazán kár - felelte Dave egy fél szemöldök-megemelés közben.
- Hát jó, akkor ezt majd később szedjük ki belőletek. Inkább meséljetek magatokról kicsit - vette vissza a szót Martin.
- Ki kezdje? - kérdezte a fiatalabbik lány.
- Aki kérdezi - vágta rá a szőkeség.
A vörös hajú lány egy kicsit bosszús képet vágott, de nem volt az komoly. - Nos, mikor is? 2005/06 Szilveszter éjjelén hozott össze a Sors Zsóval, és bizonyos értelemben veletek is. Persze Zsó által. Rögtön beleszerettem a Playing The Angel albumotokba, aztán kaptam még 5 albumot. A The Singles-en hallottam először a Home-ot, amiért Martinnak minimum két hatalmas puszi jár. Azóta DM rajongó lettem. Röviden ennyi.
- Na azt a puszit még behajtom, ne aggódj - ragadta meg az alkalmat a szőke sztár.
- Nem aggódom - felelte félmosollyal a lány.
- Akkor haljuk Sophie-t! - lelkesült be Dave.
- Hát igen, az a házibuli jól sikerült. Jó pár embert "megfertőztünk" már a zenétekkel - gondolkodott el félmosollyal az ajkán a lány, miközben kinézett a repülő ablakán. Mániákusan szerette a felhőket, és még sose volt része benne, hogy ennyire közelről láthassa őket. - Az én történetem azért kevésbé egyszerű - kezdett bele még mindig a kinti tájat fürkészve, miközben érezte, hogy mindenki őt figyeli - Engem a közös barátnőnk ismertetett meg veletek mikor az iskolánkba került. De eleinte nem hallgattam az albumaitokat, mert erősen a rock korszakomat éltem, aztán úgy fél év múltán valahogy a kezembe akadtak, és a Useless-be teljesen belebolondultam. Azóta is az a legkedvesebb szám a szívemnek. A bulikban is megőrülök rá. Kár, hogy koncerten már nem adjátok évek óta...
- Megőrülsz? Az enyhe kifejezés barátném. AZT egyszerűen LÁTNI KELL! - kezdett bele Capri, amint feltörtek belőle a Pecsás emlékek, amiknek hatására szélesen elmosolyodott.
- Jól van na. Arra a számra totál el tudok szállni, te is tudod.
Dave érdeklődve nézett Sophie-ra. - És mikor láthatjuk?
- Amikor majd koncerten adjátok és meghívtok - nevetett fel.
- Akkor számíts rá a közeljövőben - felelte az énekes.
- Ez igazán jól hangzik - csillant fel a barna hajú lány szeme.
- Persze, hogy tudom. Én meg a Home-on tudok zokogni – reagálta Capri Zsó válaszára.
- Nem szeretjük, ha egy nő sír, főleg ha ilyen szép - kontrázott Mart.
- Egy olyan gyönyörű számon, mint a Home... ugyan Mart. Remélem sejted, hogy azzal a számmal a szívembe loptad magad?
- Ezt igazán jó hallani.
Dave nem felelt, csak hosszan elidőzött a tekintete a barna hajú lányon, aki megint kipillantott a felhőkre enyhe zavarában.
Capri eközben önkénytelenül elkezdte dúdolni a Home dallamát, miközben elmélyedve bámult ki az ablakon, még sosem utazott repülőn, de a repülés maga mindig is izgatta.
- Félsz? - kérdezte Dave Sophie-tól.
- Nem. Miért kéne? - pillantott vissza rá.
- Csak mert sokadszorra nézel ki az ablakon.
- Ja, nem. Csak imádom a felhőket - mosolyodott el.
- Van egy képem otthon iwiwen Dave-ről háttérben a felhőkkel, de szerintem neked is megvan - szólt közbe Capri, félig feleszmélve, de továbbra is kinézve az ablakon - Én csak azért utálom a felhőket, mert eltakarják a csillagokat - szállt vissza a földre a lány - De persze, aki anglisztikán tanul, annak ez nem fontos - nézett mosolyogva barátnőjére a lány.
- Igen, tudom melyik képre gondolsz. Azt imádom - nézett rá egy pillanatra megfeledkezve a férfiakról, akiknek valahogy szimpatikus volt, hogy nem csüngnek annyira rajtuk.
- Igen, az egy nagyon jó kép - felelte barátnője - Főleg az benne a jó, hogy fekete-fehér.
- Na igen, de attól még én is szeretem a csillagos eget.
- Persze, de a felhőket is. De téged nem szomorít el, hogy felhőket látsz a csillagok helyett?
A lányoknak már fel sem tűnt, hogy folyamatosan angolul beszélnek még egymással is.
- Dehogy szomorít el. Imádom pl. a vihar előtti sötéten gomolygó baljós felhőket, ugyanakkor elolvadok egy naplementétől is. És vannak olyan pillanatok, mikor a felhők között a csillagokat is látni, úgyhogy...
Jó hatással volt rájuk a helyzet, legalábbis az angol használatának szempontjából mindenképp.
A fiúk érdeklődve hallgatták eme hétköznapi beszélgetést a közvetlen közelükben. Mellettük ugyanis az emberek nem hétköznapiak, mégis ez a két lány úgy kezeli őket, ahogy rajongók nem nagyon: emberekként, és nem holmi bálványokként.
Capri felnézett mielőtt nagyon belemerült volna a témába. - Oooh, bocsi, asszem elfeledkeztünk rólatok srácok.
- Igaz, sorry - fordult ő is feléjük.
- Semmi gond, jó volt hallgatni titeket - mondta Mart.
Dave is egyetértett.
- És min szoktatok elmélkedni még lányok? - kérdezte Dave.
- Hááát.... sok minden... - lódult meg Zsó fantáziája.
- Öhm... nem akarod te azt tudni Dave - felelte Capri - A végén még megrontanánk titeket - kacsintott Zsóra közben.
- Ezt erősen kétlem. Éltem én már át elég kemény privát éjszakákat.... - húzta össze a szemét a szőke férfi nagyot kortyolva italából.
- Iggggggazáááán? - nézett Capri Martra. Lerítt róla, hogy nagyon szívesen meghallgatná a részleteket, de barátnője is érdeklődve hajolt előrébb.
Mart csak mosolygott, majd Dave-re sandított. Dave sokat sejtetően nézett vissza rá. A lányokon látszott, hogy nincs ellenükre a dolog, ami esetleg köztük történt. A két lány agya hihetetlen tempóban zakatolt. Egyre gondoltak, de nem akarták elhinni.
- Az nem lehet... - suttogta Sophie vigyorogva.
- De mégis... - felelte barátnője, majd Zsóra nézett. Sokatmondó pillantást váltottak.
- Na nem mintha zavarna - szögezte le.
- Sőt... - fűzte hozzá Capri.
Eközben a gép már elérte az óceánt.
- Ahogy mondod.
A két férfi meglepődve nézett rájuk. Nem hitték, hogy ennyiből vágni fogják, hogy miről van szó, ráadásul még nem is húzzák a szájukat érte. Dave mosolyogva igazította meg sötét öltönye hajtókáját, míg Mart elégedetten vigyorogva simított végig saját mellkasán.
Az óceánon meg-megcsillant a lemenő nap fénye.
Hirtelen csönd állt be, de nem az a kínos csönd. Mindenki kiélvezte a percet, elmerült a saját fantáziájában, végül Dave törte meg a csendet: - Mázlink van.
- Pontosan erre gondoltam - válaszolt rögtön Mart le nem véve a szemét a két hölgyeményről.
A két lány szinte itta a pillantást, tejesen elvarázsolta őket eme két férfi.
Zsó kicsit zavartan pillantott barátnőjére, mert most nem tudta eldönteni, hogy ezzel mire céloztak - mármint mi céljuk volt vele, hisz Dave pl. elméletileg boldog családapa... Na nem mintha bármi is az ellenére lett volna ebben a nézésben.
Capri nem nagyon törődött vele, szemérmetlenül merült el Mart szemeiben, nem volt gátlásos teremtés. Nem aggódott olyan épeszű gondolatokért, amik barátnőjében merültek fel.
A gépen kigyulladt a világítás megszakítva a sokat mondó csendet. A pincér újra megjelent és tudakolta, hogy szeretnének-e enni valamit. A lányok éhesen bólintottak, hisz hajnal óta nem ment le semmi a torkukon. A fiúk is csatlakoztak, hisz ők se ettek mióta felszálltak a gépre.
Az ételt elég hamar kihozták, mindenki teljes figyelmet szentelt a tányérjának. Mikor végeztek, Mart megszólalt, miközben kinézett az ablakon.
- Lassan alkonyodik, még pár óra és odaérünk. Az azt jelenti, hogy csak pár órát vagyunk négyesben.
- Vagyis ki kell élveznünk azt a pár órát? - kérdezte Dave.
- Valahogy úgy - mérte szemérmetlenül végig az őt bámuló barna lányt.
- És számotokra ez mit jelent? - kérdezett közbe a fiatalabbik leányzó.
A két férfi csak egymásra vigyorgott, majd Dave adta meg a választ:
- Azt hiszem, elég nagy lányok vagytok már ahhoz, hogy értsétek, mire céloztunk...
Capri egy sokatmondó pillantást váltott Zsóval majd újra Dave-re emelte a tekintetét.
Mart elmélázott Sophie-n, aki érezte magán figyelő és egyúttal vetkőztető tekintetét. Capri már-már mozdult Dave felé, mikor a gép hirtelen megremegett.
Pillanatnyi szünet állt be mind a remegés mind a felek közt, akik érdeklődve szemlélték a gépet, ami újra megremegett. Majd hirtelen erőteljesebb lett ez a rázkódás, aztán valami igazán félelmetes történt: a gép előrebukott és zuhanni kezdett: egyenesen az óceán felé!
- Úristen! - kapaszkodott meg székében Sophie, és gyorsan bekapcsolta magát. A többiek követték példáját.
Érezgető volt, hogy a pilóta küzd ez ellen és megpróbálja felhúzni a gépet, de a gravitáció erősebb volt nála.
A négy ember egymásra nézett, a szemükben a halálfélelem tükröződött.
"Mind meghalunk!" - szinte hallották eme két szót elhangzani, holott senki sem beszélt.
Ahogy közeledett a víz, elképzelték a végüket, ahogy a gép darabjaira szakad, ők pedig megfulladnak. Zsó erősen szorította Capri kezét. Azzal vigasztalta magát, hogy legalább VELÜK halhat meg. Capri viszonozta barátnője kézszorítását. Ekkor a gép erőnek erejével vágódott a vízbe. Hatalmas robaj és süllyedés. Víz tört be, de hirtelen tűntek el a mélyben. Lassan süllyedtek. Capri Zsóra nézett ő meg vissza rá. Még élnek. A két lány pánikszerűen kapcsolta ki az övét, és ugrottak a fiúkhoz, hogy segítsenek rajtuk. Kirángatták őket, majd kiutat kezdtek keresni. A gép kettészakadt, de ezzel most nem törődtek, hanem ugrottak. Csobbanás, és megint víz, de nem volt mély. A só elkezdte marni a nyílt, vérző sebeiket, a fájdalom emlékeztette őket, arra, hogy élnek és beindította a túlélő ösztönüket...
Fájdalom hasított Capri fejébe. Kinyitotta a szemét: homokos parton feküdt. Megpróbált felülni, de fájt minden tagja. Eszébe jutottak az események. A gép, a fiúk és ZSÓ! Felült, elfelejtette a fájdalmat. Meg kell találnia a barátnőjét! Mindenképp! Már épp felállt volna, mikor balra nézett, és észrevette, hogy Zsó ott feküdt pár méterrel távolabb. Odavánszorgott és elkezdte felrázni.
Nem tudta hol van. Valahonnan nagyon messziről hallotta, hogy szólongatják. Aztán a hang egyre hangosabb lett, és lassan felismerte barátnőjét, aki őt rázogatta finoman.
- Mi… történt? Hol vagyunk?
- Életben vagy? Ugye jól vagy? - kérdezte Capri kétségbeesetten.
- Mi? Szétreped a fejem. Nem tudom, hogy mi van. Elméletileg minden tagom megvan - hunyta be a szemét, és próbálta megnyalni kicserepesedett ajkait - Áhh - szisszent fel, mikor megpróbálta megmozdítani a kezét - Azt hiszem, a csuklómat valahova beverhettem.
- Azt hiszem lezuhantunk. Ugye nem tört el a csuklód?
- Jaj, kezdek emlékezni. Nem hiszem, hogy eltört, mert tudom mozgatni, csak baromira fáj. Hol? Hol vannak? Úristen! Hol vannak a fiúk??
Capri megdermedve nézett Zsóra, majd gyorsan körül. A távolban Martot látta meg feléjük tántorogni.
- MARTIN! - kiáltotta egyszerre a két lány, és elkezdtek a férfi felé igyekezni már amennyire elgémberedett tagjaik engedték.
- Ugye jól vagy? - kérdezte aggódva Zsó.
- Azt hiszem. Örülök, hogy ti is egyben vagytok. De... hol van Dave? - rémült meg.
- Nem melletted volt? - kérdezett vissza Capri.
- Elméletileg igen, de miután a vízbe estünk, elvesztettem őt.
- Akkor körbe kell járnunk a partot.
- Mindenképp - helyeselt a csapzott lány - Remélem, hogy nem... - nem fejezte be a mondatot, így is értette mindenki.
Egyetértően bólogattak, majd elindultak.
Nem tudták, hogy mióta mennek már, mikor egy fekete alakot pillantottak meg elterülve a homokban.
- Ő lesz az!!!! - kiáltott fel Sophie, és a többieket megelőzve odasietett.
A másik kettő utánaeredt. Zsó letérdelt Dave-hez, és a nevén szólongatta illetve finoman rázogatni kezdte.
- Ne... ne rázzatok, ne... - motyogta a férfi pár perc múlva.
- Hála az égnek! - sóhajtott fel Zsó végigsimítva az arcán, hogy leszedje a homok nagy részét.
- Egyben vagy? Tudod mozgatni a végtagjaidat?
Dave válasz helyett végigmozgatta a kezeit és a lábait. A többiek segítségével talpra is állt. - Mi történt? – kérdezte.
- Lezuhantunk - felelte Mart - És attól tartok, hogy csak mi maradtunk életben.
- Ezt hogy érted? - kérdezték a lányok.
- Láttam a pilótát. Nem élte túl.
- Jézusom! Ő is itt van? - tette fel bizonytalanul a kérdést Sophie.
A gép eközben csendéletképp lángokban égett az óceánon.
- Már nincs - nézett Mart a lángoló roncsokra.
Caprit a hányinger kerülgette, összecsuklottak a lábai. Dave pont időben kapta el.
- Nyugi, cica! Próbálj meg nem gondolni rá! - nyugtatgatta barátnőjét letérdelve a másik lány is.
A lány megkapaszkodott a férfiban, akaratlanul is magához vonva őt. Nem bírta tovább erőtt vett rajta az elkeseredettség, Dave vállába temette az arcát és zokogni kezdett. - Lezuhantuk egy isten háta mögötti szigeten, nincs vizünk se élelmünk. Zsó - nézett fel a barátnőjére - meg fogunk halni?
Erre nem tudott mit mondani. Tanácstalanul pillantott Dave-re, majd Martra.
- Valahogy csak lesz - szólt végül Mart.
- Pontosan - fűzte hozzá Dave.
- Gyere szépen, keressünk egy helyet, ahol árnyékban lehetünk és megnézhetjük a sérüléseiteket - vetette fel az ötletet Dave, majd megindultak a pálmafák oltalma alá.
Mart és Zsó mögöttük lépkedtek egyre gondolva, mikor összepillantottak: ők már jobban átlátják a helyzetet, mint a fiatalabbik lány, de nem akarják kimondani, hogy az esélyük a túlélésre nagyon csekély.
Egy védettebb helyen aztán a fiúk leültették a lányokat. - Sophie, hadd nézem meg a sérülésed - kérte Mart kedvesen. Tudta, hogy nagy fájdalmai lehetnek a lánynak, ezért a lehető leggyengédebb akart vele lenni.
Jól esett neki a férfi figyelmessége, nem akart vele ellenkezni, ezért óvatosan felhúzta fekete nadrágja szárát, hogy megnézze, nem komolyabb-e a sérülése, ami igazán csak most kezdett fájni.
Mart szemügyre vette őket. Szerencsére könnyebb sérülésekkel Zsó megúszta a kalandot, de a sebei véreztek. Letépett egy kis textildarabot a ruhájából és elkezdte vele törölgetni a vért Zsó sérüléseiről, vigyázva, nehogy még nagyobb fájdalmat okozzon vele.
- Kedves tőled - súgta hálásan - De én is el tudom látni magam, ha gondolod...
- Nem, nem majd én. Legfeljebb cserébe te segítesz rajtam - mosolygott rá szomorkásan.
- Megegyeztünk - bólintott rá.
Eközben Dave is átnézte Capri sebeit, aki hasonló sérülésekkel úszta meg a helyzetet, mint barátnője. Ekkor Capri ellentmondást nem tűrően utasította Dave-et, hogy maradjon nyugton, az inge hátán ugyanis volt néhány szakadás és ebből következtetni lehetett a férfi hátának állapotára. A lány gyorsan megszabadította a fekete ruhadarabtól. Dave hátán számos hosszú piros csík húzódott, némelyik mélynek bizonyult, de egyik sem volt olyan észveszejtően vészes. Miután letörölgette a vért Dave hátáról, Capri elmélázott a hatalmas egyedi tetováláson. - Mit nézel? - kérdezte a férfi.
- Csak a tetoválásod. Mindig is szerettem.
- Azt hiszem, most már nem teljes a sebek miatt, ahogy érzem.
- De, még szépen látszik, különben nem lenne mit néznem. „Nem mintha a hátad nem lenne gyönyörű…”
- Akkor jó - jegyezte meg elgondolkodva. Látóterének szélén meglátta a roncsot, amiben már lejjebb adtak a lángok.
Igazából nem érdekelte túlzottan a tetoválás állapota. Örült neki, hogy életben vannak. A pilótát és a két pincért azért sajnálta. De a másik kérdés, ami az eszébe jutott, hogy mi lesz a családjával, akik most olyan távolinak tűntek...
- És most? - nézett fel a lány Zsóra.
- Miért engem kérdezel? Olyan tapasztaltnak tűnök? - lepődött meg.
- Te vagy a barátnőm. Ki máshoz fordulnék, ha nem hozzád?
- Bocs, igazad van. De sajnálom, nem tudom mihez kezdjünk. Egyelőre valami viszonylag védett helyet kéne keresnünk, és valahogy tüzet raknunk, bár lehet, hogy ez ma éjjel nem fog összejönni. Pedig messze van még a hajnal – nézett fel a teliholdra, melynek fénye az előbb lehetővé tette a sebek szemrevételezését.
- Igazad van. Beljebb kéne mennünk. A tűzrakással szerintem már ne próbálkozzunk, csak sérülés lenne a vége, majd nappal. Addig alkalmazzuk a fizika törvényeit: egymást melegítjük.
- Hmm... nem hangzik rosszul - kotyogta közbe Mart.
Capri elmosolyodott Mart megjegyzésén, majd felállt. - Gyertek – mondta.
A többiek követték a pálmafák alá. Egy viszonylag széltől védett részhez értek, ahol az aljnövényzet kicsit sűrűbb volt, hátukat egy vastagabb pálma törzsének vetették, és szorosan összebújtak megpróbálva úgy helyezkedni, hogy ne okozzanak túl nagy fájdalmat a másik sebénél.
Sophie nem tudta sokáig tartani magát az álom ellen. Kimerült feszültséggel teli teste fokozatosan ernyedt el Capri és Martin között, feje pedig a férfi vállára bukott.
Caprit is kimerítette a mai nap. Elkeseredett, megijedt, elveszett és fájt mindene. Átmenet nélkül aludt el, álomtalan alvásba merülve.
A két férfi a fejeik fölött még hosszan egymásra pillantott, majd ők is követték őket.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés