|
The Island - 2.
2007.02.11. 15:02
"Te kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?" :D
2.
Másnap reggel Dave kelt fel elsőnek. Nem sokat tudott aludni az éjjel, folyton a családja járt a fejében. Nyilván már keresik őket, hisz tegnap este koncertjük lett volna. De vajon idetalálnak? Tudta, hogy az óceán hatalmas és hogy mennyi az esélye annak, hogy megmentsék őket. Vajon látja-e még a gyerekeit? Nem hiszi el, hogy Martint ez nem érdekli, nem érdekli, hogy látja-e a lányait és a fiát újra. Túlságosan leköti Sophie, úgy látszik. Martint kezdte vádolni tehetetlen dühében, de gyorsan felhagyott ezzel. Nem tudta, hogy mit érez Mart, ő nem az az ember, aki könnyen kimutat érzelmeket. Ha máskor nem is, ezt az Exciter koncertturné alatt megtapasztalta... Idegesen járkálva múlatta az időt.
A szigeten gyönyörű nap virradt. Már most kezdett melegedni kora reggel az idő, de kellemes szellő fújdogált. Sophie arra ébredt, hogy egy hajtincse az orrát birizgálja. Hirtelen nem tudta, hogy hol van. Nem értette, miért van a levegőnek sós illata, és leginkább azon gondolkodott, hogy ki is öleli magához. Pár pillanat múlva azonban az is az eszébe jutott, hogy miért is fáj minden porcikája.
- Jó reggelt! - szólt Mart - Éjjel olyan hirtelen aludtál el, mintha kómába estél volna.
- Az lehet - ült fel, noha más szituációban szívesen nyugtatta volna még a fejét Mart mellkasán - Mennyit aludhattunk?
- Nem sokat. Talán pár órát. Én többször felriadtam.
- Hol vannak a többiek? - nézett körül.
Eközben Capri is felkelt - a 'hány órát aludhattunk' kérdésnél már fönt volt - Tényleg nem sokat. - Nézd meg a napot alig néhány órája kelt csak fel - kottyantotta közbe. Zsó eközben körülnézett. Capri ott volt mellette, Dave meg pár méterrel előttük rótta a köreit mélyen a gondolataiba mélyedve.
- Valamin nagyon törheti a fejét... - jegyezte meg Sophie a félmeztelen férfit nézve.
- Nyilvánvalóan a családján jár az agya, vagy a megmenekülésünk valószínűségét számítja ki - felelte barátnője - Hagyjuk békén. Szerintem nem ártana körülnézni, esetleg kicsit felfedezni a Szigetet, hátha van a belsejében édesvíz, meg némi ennivaló is kellene.
- Jó ötlet. Menjünk! Te is jössz, Mart? - nézett a szintén elkomorult komoly férfire, aki barátját nézte még mindig. Zsó nem értette ezt a nézést, de nem tette szóvá.
- Majd utánatok megyek. Még kell pár perc, hogy magamhoz térjek.
A két lány felállt és - amikor kellett - egymást támogatva elindultak be a kisebb dzsungelre emlékeztető helyre.
- Ma meg kéne később nézni a roncsot is, hátha maradt valami használható. Nincs olyan messze a parttól, ahogy néztem.
- Jó ötlet - felelte barátnője, miközben egyre távolodtak a fiúktól, akik így kettesben maradtak.
De a kissé kócos barna hajú lány egy perc múlva egy pálma törzsének támasztva kezét megállt, és kétségbeesetten kezdte nézni a végtelen kékséget.
- Capri, azt hiszem, most kezdem felfogni, hogy mi is történt - szöktek könnyek a szemébe, amiket igyekezett visszafojtani, de azok megállíthatatlanul végigfolytak maszatos arcán.
Capri szorosan magához vonta barátnőjét és elkezdett együtt zokogni vele. Az életük 20 perc leforgása alatt teljesen megváltozott. Mikor elindultak boldogok voltak, és most meg a túlélésért kell harcolniuk, az sem biztos, hogy valaha láthatják újra a családjaikat, a barátaikat, hogy egyáltalán túlélik. Nem merülhetnek el nagyon ebben az érzésben, de annyi kell belőle, hogy kiadják magukból a sokkot.
- Bocsi - eresztette el végül barátnőjét - A fiúk előtt nem akartam kiborulni - törölgette a szemét.
- Semmi gond - felelte a lány és ő is elengedte Sophie-t.
- Na gyere, menjünk tovább! - fogta kézen, majd elindultak a kihaltnak tűnő bozót felé. - Remélem, nincsenek mérges kígyók meg ilyenek... Bár a bakancs szerencsére elég jól véd ellenük... - nézett le homokkal lepett fekete lábbelijére - Ha nem lett volna rajtam, tuti kitörik a bokám.
- Egyetértek, bár a tengeri kígyók előfordulhatnak, na meg a szárazföldiek is. A tengeri kígyók azért lenne igazán szerencsétlenség, mert ők a világon a legmérgesebb kígyófaj, de talán megússzuk őket. Eddig csak Ausztráliáról tudok, ahol élnek - mondta miközben tovább haladtak.
- Hát nagyon remélem, hogy ők elkerülik ezt a helyet. Azért óvatosan haladjunk!
Ahogy haladtak befelé egyre inkább megnyilvánult a táj vadsága. Érintetlen vadon terült el a szemük előtt. Gyönyörű volt. Mindenfelé orchideák nyíltak a legkülönbözőbb színekben, néhány rovar szálldosott. Ha nem ilyen körülmények közt látják, még egész idilli lett volna, de így inkább csak elkeserítő. Nem sokkal később víz csobogását hallották meg. A két lány összenézett és lelkesedve indultak meg a hang irányába. Hamar megtalálták a forrást: egy tisztavizű patak volt, láthatóan kettészelte a szigetet.
- Ez elég jól néz ki! - jegyezte meg a vízhez közelebb hajolva, ahogy lemásztak egy simább terepen - Szerinted megkóstolhatom? Ahogy nézem, nincsenek döglött állatok benne...
- Nem tudom - dilemmázott Capri. Tudta, hogy barátnője is tisztában van a bacikkal, amik élhetnek benne, és végzetes lenne, ha megbetegednének, másrészt viszont nincs ivóvizük. Kénytelen-kelletlen rábólintott a dologra, de utálta, hogy Zsó kísérleti nyúlnak ajánlkozott fel.
- Most ugrik a majom a vízbe... Imádkozz, hogy kicsi legyen a baktériumkoncentrátum! - hajolt le, majd tenyerébe vett egy kevés vizet.
Capri fohászkodott az éghez, hogy Zsónak ne essen semmi baja.
- Hmm... szerintem jó. Édes víznek édes víz. Majd kiderül, hogy lesz-e tőle bajom. De az íze alapján elég tisztának tűnik. Kellene valami, amiben vihetünk majd magunkkal - futtatta körbe a tekintetét, miközben a zsebeit kezdte átnézni. Áldotta az eszét, hogy tegnap a nőies öltözködés helyett inkább a kényelmeset választotta, és indulás előtt még bezsúfolt idegességében pár dolgot a sokzsebes gatyájába.
Capri érdeklődve nézte barátnőjét, hogy mit talál zsebeiben. Tudta: egy üveg túl nagy csoda lenne, de valami más esetleg jól jönne.
- Nézzük csak... van itt egy csomag rágó, egy elázott doboz cigi, de ezt talán még ki tudjuk szárítani később - ütött meg reményteljes hangot - Aztán, igeeeen! Van öngyújtónk, ami még működik is!!!!
- Tűűűz - lelkesült fel kicsit Capri.
- Hmm.... - elmélyedve kutakodott tovább - Na neeee! Ekkora mázlink nem lehet!
Boldogan mosolygott a másikra, miközben kihúzott egyik zsebéből egy laposüveget, ami még majdnem tele volt szíverősítő jégerrel.
- Vadászmester barátunk nem hagyott cserben...
Capri nem akart hinni a szemének. Ekkora mázlit!
- Még van itt némi elázott papír, az igazolványaim, meg a bicskám.
- Milyen jó, hogy van az embernek egy barátnője, aki mindenre gondol.
- Látod, most milyen jól jön, hogy mániákusan gyűjtök és hordok magamnál mindent? - mosolygott szívből jövően.
- Szegény Jéger, nem önthetjük ki, viszont a flaska az kell - nézett somolyogva barátnőjére a lány.
- Hát igeeennn…
- Mi legyen szegénykémmel?
- Szerintem egyértelmű... bár nem kéne a fiúknak is hagyni? - tört elő belőle önzetlensége.
- Egyértelmű: nem. Nah jó talán mégis... Akkor gyalogoljunk vissza?
- Várj, szerintem nézzünk valami után, amiben vihetünk nekik is vizet, és ha nem találunk, akkor megisszuk a búfelejtő barátunkat. De szerintem előbb igyunk még mi is a vízből, hogy első körben ne kelljen csak a fiúknak vinni. Szerintem nem lesz bajunk tőle.
- Rendben - egyezett bele Capri, majd mindketten a vízre vetették magukat, hogy enyhítsék perzselő szomjúságukat.
- Ez baromi jól esett. Már nem is vagyok éhes - jelentette ki a hosszú hajú lány, akinek a sós víztől begöndörödött a haja.
- Mintha újjászülettem volna - állt fel Capri is - Nah menjünk a fiúkhoz, biztos nekik is jól esne pár korty... ebből is meg abból is - fűzte hozzá somolyogva.
- Igaz - nézte át az aljnövényzetet, és elégedetten húzott elő egy vízszállításra alkalmas üreges fadarabot, aztán megtöltve azt, óvatosan elindultak visszafele. Sophie annyira a vízre koncentrált, hogy szinte nem is érezte a lábában erősödő fájdalmat.
A lányok kísértetként tűntek el majd fel a fák közül, néhány méteres eltéréssel a behatolási helytől. Dave még mindig járkált, igaz már kevesebb hévvel, Mart meg még a fa árnyékában ült. Mikor feltűntek a lányok, mindketten érdeklődve néztek rájuk.
- Jó hírünk van! - mosolygott Zsó - Találtunk vizet!
- Tényleg? - kapták fel a fejüket a fiúk, és mint kisgyerekek a cukrot tartó szüleikhez úgy rohantak a lányokhoz.
- Lassan igyatok, van még ott bőven, ahol ezt találtuk.
A fiúk mohón vedeltek.
Mart csillogó szemekkel nézett a vizet eddig tartó lányra.
- Zsóm, ha a víz miatt ennyire imádnak minket, mit szólnak majd a másikhoz, amit hoztunk? - kacsintott rá Capri.
- Miről van szó?
- Hát.... a zsebeimben találtunk pár használható dolgot....
- Például? - hajolt közelebb Mart.
- Például ezt itt... - húzta elő a laposüveget - Mivel még majdnem tele van Jägermaisterrel, nem ebben hoztuk a vizet, de ezentúl ez lesz a víztároló. Csak gondoltuk, megosztjuk veletek jelenlegi tartalmát.
- De csak akkor, ha kiérdemlitek persze. Különben mi isszuk meg ketten Zsóval. Persze azért annak jobbam örülnék, ha Martin-i lenne abban az üvegben...
- Én se vetném meg - mosolygott barátnőjére felelevenítve a régi szép emlékeket.
- Igazán? És mit kell tennünk érte?
- Nem is tudom... mire lennél hajlandó érte? - nézett szenvtelenül Mart szemébe a fiatalabbik leányzó.
- Nos, ugyan még tartozol egy puszival a Home miatt, felajánlom, hogy Dave-vel szerzünk valami kaját.
- Hééé! Ebbe nekem is lenne beleszólásom nem? - kapta fel a fejét a szóban forgó személy.
- Miért, te talán nem akarsz inni belőle?
- Tudod, hogy már ritkábban iszom.
- És ez nem elég jó alkalom? - nézett rá kérdőn barátja. A két lány csöndben figyelte a kialakult párbeszédet. Sejtették, hogy a múlt bizonyosabb sötétebb foltjaira célozgatnak finoman.
- Nem is tudom Zsó... elfogadjuk?
- Szerintem nem rossz ajánlat.
- Persze a kajaszerzés amúgy is a férfiak dolga, nem tudom, hogy ez úgymond számít-e ebben az esetben.... nagyon értékes pia ez ám…
- Na jóó perszee! - vigyorodott el a szőke férfi.
- Jól van na, nem húzunk tovább titeket - enyhült meg a zöld tekintetbe mélyedve Sophie.
- De előbb kajáljunk, utána igyunk.
- Akkor hajrá fiúk. Mi addig csiholunk tüzet.
- A fák összedörzsölésével? - jegyezte meg kételkedve Mart.
- Nem, annál azért fejlettebbek vagyunk. Meg ügyesebbek, meg egyszerűen csak mázlisták.
- Nem. Ezzel ni! - mutatta fel a zöld öngyújtót.
- Csajok, fantasztikusak vagytok! - nyomott egy-egy cuppanós puszit a lányok arcára.
- Nem nekem kéne adnom, a Home miatt? - nézett rá mosolyogva Capri.
- Nyugi, még behajtom később.
- Indulhatnánk? - szakította félbe a türelmetlen énekes őket - Kezdek baromira megéhezni.
- Jól van, jól van. Menjünk! - indultak el az ellenkező irányba, mint ahonnan a lányok tértek vissza.
- Remélem nem lesz semmi bajuk azért - súgta Zsónak Capri.
- Nagy fiúk már, tudnak magukra vigyázni... elméletileg.... Ha belegondolsz, akár az apáink is lehetnének, de egyáltalán nem tudok így nézni rájuk. Valahogy nem vágnak fel a korukkal - nézett elgondolkodva utánuk, miközben tekintete Dave tetoválásáról lesiklott a két formás hátsóra.
- Nem, én sem apaként tekintek rájuk... - mélázott el Capri - Istenem, azért felfogtad? Egy lakatlan szigeten, velük! Velük! Hmmmm... - kezdett bele megint - Nem, nem a földön kell maradni.
- Teljes mértékben megértelek. Hihetetlen esély... ki tudja, meddig maradunk itt... - álmodozott, majd miután gyorsan magához tért, megbökte Capri karját, hogy induljanak fát keresni. Negyed óra és némi sikertelen próbálkozás után egy barátságos tüzecske kezdett lobogni az ideiglenes táborhelyükön. - Még jó, hogy tegnap vettem az öngyújtót és szinte fullon van - jegyezte meg meglötyögtetve a szóban forgó tárgyat.
- Azért csak óvatosan vele. Visszatérve a fiúkhoz egy mondat erejéig: "I've been a martyr for love" - idézte Capri az egyik kedvenc DM számát.
Egy kis idő múlva a fiúk feltűntek egy rakat gyümölccsel és pár rákkal. Odamentek a lányokhoz és lepakolták a szerzeményeiket.
- Elég kielégítő lesz hölgyeim? - kérdezte Dave.
- Hmm.... - kuncogott magában Sophie huncutul összehúzva szemeit - Nem hittem volna, hogy egyszer Dave Gahan és Martin Gore fog minket kiszolgálni...
Capri barátnőjére nézett. Egyre járt az agyuk.
- Nos, igen - felelte Capri – „Bár tudnék azért ennél kielégítőbbet is” - fűzte tovább gondolatát magában.
Zsó egyetértően nézett rá, majd elvette a fiúktól a kaját, és egy laposabb kőre rakosgatta a rákokat.
- Ti ettetek már ilyet? - nézett tanácstalanul rájuk - Én nem tudom, mit kell csinálni velük. Nekem újak...
- Én nem - felelte Capri -, de a fiúk enni biztos ettek már, de hogy csinálni...
- Na adjátok csak ide, én már csináltam anno a lányaimnak párszor - vette át Mart a bicskát Zsótól és letelepedett a kő mellé, hogy a rákokkal foglalatoskodjon.
A lányok hagyták, hogy Mart végezzen a kis állatokkal, addig előkészítették a nyársnak szánt faágakat. Mikor Mart végzett, mindenki választott magának egy rákot, nyársra tűzte és elkezdte sütni. Csend telepedett rájuk.
Capriból egy mély, sokatmondó sóhajtás szakadt fel, Zsó meg szintén sokatmondóan járatta körbe a tekintetét a társaságon.
- Szerintetek mennyi időbe telik, míg esetleg megtalálnak minket? - adott hangot újra kétségeinek.
- Őszintén nem tudom. Az sem biztos, hogy jó helyen keresnek minket. Lehet, hogy a sziget rajta sincs a térképen - felelte barátnője.
- De semmi kedvem itt ragadni, szal csak fel a fejjel. Megtalálnak minket. Hisz ne feledd, hogy kikkel is vagyunk itt. Biztos, hogy keresnek teljes hévvel.
- Hát embereknek eddig még nem találtuk nyomát...
- Asszem Zsó, épp ideje megkezdeni azt a jó kis Jégert...
- Akkor igyunk! - húzta elő a sötét italt - De azért takarékoskodjunk is vele.
- Igazad lehet... Andy már biztosan riadóztatott mindenkit - nyugtatgatta Mart.
- Sejtettem, hogy Andy minden tőle telhetőt megtesz, sőt többet is.
- Tényleg, ő hol van most? Miért nem jött veletek, ha szabad kérdeznem?
Dave egyetértően bólogatott. Nem mindig volt felhőtlen a viszonyuk a csapaton belül, de ha a másik bajban volt, mindig egymáshoz rohantak. Hisz barátok.
- Andy? - nézett fel Dave - Ő mindig rohan, most is közbejött neki valami és nem tudott eljönni - A mázlista... bár, ha belegondolok, ő nem ragadt itt két ilyen elbűvölő hölggyel, mint mi, nem igaz Mart? - somolygott barátjára.
- De még mennyire... - kacsintott - Amúgy ha jól tudom, akkor a családjához kellett még elugrania. Pár órával később jött volna utánunk egy géppel. Remélem, ő szerencsésebben járt. Bár eléggé meglepődhetett, mikor megmondták neki, hogy nem érkeztünk meg.
- Az biztos - értett egyet társa.
A reggeli után Capri Zsóhoz fordult - Mikor akarjuk megnézni a roncsokat?
- Felőlem mehetünk - rakta el gondosan a laposüveget, amiben még bőven akadt itóka - Fiúk, ti is jöttök?
- Én igen - állt fel Dave és kérdőn nézett barátjára - Elvégre nem hagyhatjuk, hogy a lányok egyedül fedezzenek fel mindent - tette hozzá.
- Igaz - adta be a derekát a rövidujjas ingét megigazító férfi - Ráérünk utána is menedéket összetákolni.
- Akkor menjünk felfedezni - indítványozta Capri és ezzel a kis társaság megindult a víz felé. Egyre beljebb haladtak, és mivelhogy a víz a roncsnál már derékig ért, célszerűbb volt úszva megtenni azt a kis távot. A lányok hamar felkaptattak a roncsra.
- Óvatosan! - szólt utánuk Dave. A lányok bíztatóan rámosolyogtak, de látták Dave szemében az aggódást.
- Vigyázunk, ne félj. Van bennük egy adag egészséges veszélyérzet, de azért köszi - mosolygott rá Zsó.
Ahogy óvatosan bemásztak az igencsak kiégett roncsba, elszontyolodtak. A füst még elég erősen érződött.
- Te menj arra Dave-vel, én megnézem ezt az oldalt Marttal - osztotta ki a feladatokat - Ha valami gond lenne, csak kiáltsatok.
- Rendben - bólintotta Capri, majd egy fejrándítással jelezte Dave-nek, hogy másszon fel. A férfi macskaügyességgel szökkent egyre feljebb, hogy végül a lány mellett kössön ki, és elinduljanak a megadott irányba. Pár perce keresgéltek csak, mikor eget rázó sikoly hangzott fel.
- Mi történt??? - indult a hang irányába a másik lány, és Mart még időben állította meg a karjánál fogva, hogy nehogy belelépjen egy lyukba a padlón.
- Semmi gond, nincs komoly baj! - hallatszott Dave hangja - Csak megtaláltuk az egyik pincért.
Hallani lehetett, hogy közben Caprit nyugtatgatja, aki az ijedtség miatt zokogni kezdett, de megpróbált ezen hamar úrrá lenni, eddig nem sok sikerrel.
- Oh... - sóhajtott kicsit megkönnyebbülve a barátnőjéért aggódó lány.
A kis csapat tovább keresgélt, hogy bármi használhatót találjanak, de nem mentek sokra vele, majdnem minden elégett.
Legalábbis egészen addig ezt hitték, amíg Zsó izgatottan hátra nem szólt a gép végéből.
- Azt hiszem, találtam valamit, ami nem égett el - szólt az odasiető többieknek, akik egy ajtó előtt látták térdelni.
- Fiúk, ez a ti gépetek. Mi van itt? - fordult a srácokhoz Capri.
- Ez volt az egyik hálószobába vezető ajtó. Ha szerencsénk van, a tűz valamilyen módon kiszorult belőle.
- Elméletileg lehetséges - fűzte tovább a lány.
- Akkor próbáljuk meg kinyitni - indítványozta Dave, és a két férfi nekiveselkedett a beragadt ajtónak, miközben a lányok nagyjából arrébb pakolászták az útból, amit tudtak.
A fiúk megszenvedtek ugyan az ajtóval, de az végül csak engedett és kinyílt.
Odabent alig lehetett látni a füsttől, ami valahogy csak beszivárgott, de pár perc köhécselés után már a helységben uralkodó rendetlenséget is látni kezdték.
- Egész jól egyben maradt - mondta Zsó.
- Igen, lesznek itt hasznosítható dolgok még.
- Nos, ha ez egy hálószoba volt, akkor olyan, mint matrac, párna, stb. mind van - jegyezte meg Capri.
- Igen. Plusz ha szerencsénk van viszki meg vodka is, meg azoknak az üvege, ha egyben maradtak, mert ezek is voltak az egyik beépített szekrényben.
- Na meg takarók, és némi ruhanemű - nézett be Dave az egyik szóban forgó szekrénybe.
- Ajaj, mi lesz itt este - mormogta a vörös hajú lány az orra alatt.
Zsó felnevetett.
- Ruhanemű nektek! - javította ki Capri - De velünk mi lesz, mikor elfoszlik a ruhánk? Bár, nem mintha nem szeretném a nacijaidat Dave... De azért rajtad jobban mutat.
- Engem nem fog zavarni.... - kontrázott rögtön Mart.
- Valamiért sejtettem – fordult Capri Mart felé.
- Vajon honnan? - válaszolta vigyorogva, miközben kicsit alaposabban körülnézett.
- Engem nem zavar, ha férfi cuccokban kell lennem - dünnyögte a másik lány, miközben az üvegcserepek közt lavírozva megközelítette az ágyat, és elkezdte kiráncigálni a félig felborult bútor alól a takarókat.
- Engem sem, de szerinted adnak ruhát? Vagy inkább kiélvezik a helyzetet? - mondta Capri, miközben segített barátnőjének.
- Én az utóbbira szavazok.
- Én is.
- De nagy az egyetértés fiúk!
- Csodálkozol? - felelte Dave.
- Tudod Zsó, hisz „Sea of Sin, I'm swimming in..."
- Igen. Most igencsak "it gets wetter and wetter"... Na jól van, itt van két nagy takaró, a matrac is megmenthető... Mindjárt bemászok az ágy alá, és megnézem a szekrényben mi van - mérte végig a gép fala felé dőlt ágyat, amit a ruháskomód tartott meg.
- Az ágy alá mászol? Az úgy nem jó... - felelte Dave.
- Mert? - nézett rá kérdőn.
- Ne kérdezd Zsóm, férfigondolkodás - felelte barátnője - Tudod, tudományos tény, hogy ők minden 6. percben a szexre gondolnak.
- Csak a 6.-ban? - húzta fel a szemöldökét Mart, aki épp néhány párnát és törölközőt pakolt egy kupacba.
- Persze, akadnak kivételek - mustrálta végig Martot Capri.
- Nah igen... - fűzte tovább Dave a dolgot.
- Pofa be, és keressetek! - felelte Capri mosolyogva - Ez esti téma!
- Igenis, őrmester kisasszony - szalutált egy pillanatra az énekes, majd a földön kezdett keresgélni a felborult bútorok között.
- És erre mondják, hogy nőuralom - kacsintott barátnőjére a lány.
Zsó csak mosolygott, és bemászott a már említett helyre.
- Dave, ha nem tévedek, ez a te hálód volt, nem? - nézett hátra Mart.
- De, úgy tűnik, miért? - kérdezett vissza Dave.
- Mert akkor ez a te táskád, nem? - húzott elő a sarokból egy kicsit megviselt sporttáskát a fülénél fogva.
- De! - csillant fel az énekes szeme.
Capri érdeklődve nézett a táskára.
- Ekkora mázlink nem lehet! - dugta ki a fejét a barna hajú leányzó az ágy alól, hogy megleshesse miről van szó.
- És mégis... - nyújtotta át Mart tulajdonosának a holmit.
Dave kinyitotta a táskát és hangosan is elmondta, hogy mit látott benne: ruhák, borotválkozó cucc, parfüm, egy kép a családjáról, iratok, pénztárca, cigi.
- Nahát Mr. Gahan, csak nem a neszesszerét találtuk meg? - évődött vele Capri.
- Jól láttam, hogy az ott két egész karton cigi??? - nézett elkerekedett szemekkel a férfire Zsó félbeszakítva barátnőjét.
- Legfőbb dolog az egészség - mormolta Capri.
- Jól láttad - felelte Dave.
Zsó bevetette a legdurvább kiskutyanézést, ami a világon csak létezik.
Dave elolvadt és nagylelkűen átadta az egyik kartont.
- Te vigyázol erre, én a másikra, rendben? De aztán nem rossznak lenni és elszívni az egészet.
- Jó, majd szívom a... fogamat - vigyorgott rá mérhetetlen hálával a szemében, és úgy szorította magához a kartont, mintha az élete függne tőle.
Gyorsan átnézték a helységet. Találtak több üveg ép piát, takarót, matracot stb. A szoba kifosztása után visszatértek a Szigetre és neki kezdtek építeni valami menedékhelyet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés