|
The Island - 20.
2007.02.11. 20:48
"Te kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?" :D
20.
Innentől kezdve az események felgyorsultak. A lányok csak annyira emlékeztek, hogy valahogy a gépre kerültek és felszálltak. A következő kép egy kórház volt, ahol megvizsgálták őket, majd egy hotelszoba, ahol addig voltak elszállásolva, míg a lányoknak nem indul a gépe haza. Szerencsére sikerült eddig úgy rendezni a dolgokat, hogy a zavarodott lányokat nem támadták le az újságírók.
Capri első dolga volt, hogy megtámadja a fürdőt és rendbe hozza magát. Nem akart se a múltra se a jelenre gondolni. A fiúkat természetesen megrohamozták az újságírók, tudta, hogy talán el sem tud normálisan búcsúzni tőlük.... tőlük és Marttól. Hatalmas sóhajtással mélyedt el a tükörképében. A Szigeten lebarnult és fogyott néhány kilót, a haját kiszívta nap és félig vörös, félig barna állapotban volt. Elnézett a nyitott ajtón keresztül a szemközti falra. Tudta, hogy barátnője odaát van és ő is a gondolataiba merül…
Miután legalább fél óra alatt lesuvickolta a bőrét, és alaposan megmosta a haját, a hatalmas franciaágy közepén kuporgott a fürdőben talált fehér puha törölközőbe és köntösbe bugyolálva. Megijedt, mikor a tükörbe nézett megérkezésük után. Borzalmasan festett sebes arcával, a kócos lobonccal, homoktól maszatos testével, amiről szintén jó pár kiló lement. Nem tudta sokáig önvádtól súlyos vonásait, és beesett arcát nézni. Nem tudta, hogy ezek után mi lesz. Arra sem emlékezett, hogy mikor indul a gépük, azt se tudta, hogy mi van a fiúkkal, vagy a barátnőjével. Ahogy eszébe jutott, rájött, hogy hiányzik neki. Annyira egyedül érezte magát.
Capri fájdalmasan gondolt Zsó helyzetére. Tudta, hogy a sajnálat nem elég, tudta, hogy nem segíthet neki. De mellette lesz. Mindig ott lesz neki, amikor csak szüksége van rá. Pokoli időszak vár most mindkettejükre, örülhetnek, ha el tudnak bújni a világ elől. A sírógörcs környékezte meg egy pillanatra, de hamar leküzdötte. Inkább elmerült a hajfestés művészetében, nem óhajtott ilyen állapotban kilépni még a bejárati ajtón se. Valahonnan szereztek neki tiszta ruhát. Újra sóhajtott. Talán majd kilép a bejárati ajtón, a gépük csak holnap délután indul, aminek oka, hogy még meg kell várniuk néhány leletet a kórházból. Újra a tükör felé fordult és elkezdte helyre rakni loboncát. Mikor végzett kimászott a helységből elterült az ágyon és rögtön el is aludt.
Mivel a másik lánynak nem voltak hajfestéssel kapcsolatos gondjai, ő az ágyon egyszerűen a köntöst összefogva magán álomba sírta magát. A megkönnyebbüléstől és a fájdalomtól egyaránt.
Másnap reggel mikor Capri kinyitotta a szemét meglepődött: semmi homok, sehol a tenger illata, a napfény, a pálmafák... aztán rájött, hogy már nem a szigeten van. Felállt, elhúzta a függönyt az ablak elől és kinézett: emberek hada - rajongók és újságírók egyaránt egy hatalmas tömegben ostromolták az épületet. Felöltözött és halkan átkopogtatott barátnőjéhez.
Zsó már órák óta ült a függöny mögött székre felhúzott lábakkal, és nézte a nyüzsgő emberek hadát. Innen föntről érdekes volt figyelni őket. Nem volt olyan sok ideig távol a civilizációtól, de vissza kellett szoktatnia önmagát mások jelenlétéhez. Félt. Amúgy is megtépázott önbizalma a földön hevert darabokban, nem tudta, hogy el tudná-e viselni a tolakodó kérdéseket, amik feltehetőleg nem csak a balesetre, hanem a szigeten töltött idejükre, és az esetleges kialakult kapcsolatokra is vonatkoznának.
Épp eleget hallott újságírókról, tudta, hogy nem finomkodnának, hanem kerek perec letámadnák az indiszkrét kérdéseikkel. Csak azt nem tudta, hogy honnan tudták meg, hogy itt vannak. A fiúk valószínűleg nem mondták el. Talán nem is tudják. A fiúk. Viszonylag lenyugodott érzelmei újra felkavarodtak, de mielőtt mélyebben belemerülhetett volna ebbe a témába, halk kopogást hallott.
- Ki az? - kérdezte még mindig rekedten.
- Én vagyok - hallatszott a túloldalról - Bemehetek?
- Gyere. Nyitva van - nyúlt egy újabb cigi után. Pillantása megint megakadt az asztalon heverő újság címlapján, amin a fiúk képe és két kérdőjel ábrázolta őket. Mindenki azt találgatta, hogy ki lehetett az a két nő, akik velük voltak a szigeten, mivel a fiúk nem nyilatkoztak róluk.
Capri belépett a szobába. Tekintete követte Zsóét az újságig - Én is olvastam. Rögtön ráharaptak a témára - mondta keserűen.
- Ez várható volt. Ritkán esik meg, főleg híres emberekkel.
- Úgy értem, hogy magunkra gondoltam.
- Ja. Az is igaz. Most egy darabig ezen fognak csámcsogni. Elgondolkodtam rajta, hogy honnan tudhatták meg, hogy itt vagyunk - pillantott újra a bejáratnál tolongókra.
- Ezek mindent kiszimatolnak.
- Érdekes lesz ma délután kijutni innen. Beszéltem anyámékkal. Komoly időmbe került lebeszélni őket róla, hogy ideutazzanak.
- Én nem bírtam sokáig hallgatni őket. Megmondtam, hogy jól vagyunk, és hogy hamarosan hazaérünk.
- Vicces, de nehezemre esett az anyanyelvemen beszélni. Koncentrálnom kellett rá, hogy ne angolul szólaljak meg. Te haza akarsz menni?
- Velem is hasonló volt a helyzet. Annyira hozzászoktam az angolhoz. Ha másra nem is, erre biztosan jók voltak a történtek. De nincs túl sok kedvem hazamenni. Nem tudom, mi vár ránk. Nem tudom, hogy sikerül-e észrevétlennek maradnunk. Bár ezt kétlem, ha visszatérünk a normális életünkhöz. Valaki a környezetünkből úgyis leadja a drótot.
- Persze, nem fogják megállni. Én... - elhallgatott és leült barátnője mellé - nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mit kéne tennünk? Nem akarok szó nélkül eltűnni.
- Igen, azt hiszem, legalább búcsút kéne mondanunk nekik. De nem tudom, hogy ők hogy vannak ezzel, vagy hogy egyáltalán sikerül-e megszervezni egy találkozót velük a nyilvánosság háta mögött. Nem tudom, hol vannak, vagy hogyan érhetnénk el őket - mondta rezignáltan.
Capri bólintással értett egyet. - Biztos máshol szállásolták el őket, hisz 'sztárok', mindenki rájuk kíváncsi. Nem irigylem őket. Nem tudom eldönteni, hogy a Szigetet megtörténtté, vagy meg nem történtté nyilvánítsam. Mármint olyan szempontból, amiket a fiúk mondtak nekünk, a 'mi lesz, ha egyszer kijutunk' szöveggel. Nem tudom: naiv vagyok, mert reménykedem benne?
- Szerintem nincs gond vele, ha reménykedsz, bár tőlem ilyet most nem érdemes kérdezni, mert elég sötéten látom a dolgokat. Szerintem Eric-kel ennyi volt. De neked Marttal még van esélyed.
- Beszélned kéne Eric-kel. Mit mondott neked a szigeten?
Egy percre elgondolkodott, hogy elmondja-e a lánynak, amit sebfertőtlenítés közben mondott neki a férfi. Nem, mert bízni a mondataiban.
- "Szerinted, ha nem szeretnélek, akkor így nekiugrom Dave-nek? Gondolkozz már." Ezt mondta - suttogta el végül, majd egy nagyot slukkolt a cigiből, a hamut pedig a majdnem teli hamutartóba pöckölte.
- Igen, ez mindenképp megér egy beszélgetést – nézett rá frissen festett barátnője.
Dave fáradtan feküdt el a hatalmas franciaágyon. Most, hogy kiszabadult a szigetről másképp látta a dolgokat. Eric-kel már túl volt egy négyszemközti bocsánatkérésen. A felesége abban a pillanatban, hogy megtudta, hogy megmenekült ideutazott. A gyerekek otthon várják. Az újságírók kikészítik. Folyton kérdeznek és kérdeznek. A nem kívánatos kérdéseket könnyedén leszereli. Most volt néhány szabad órája. Hirtelen felült. Martinnal még nem is tudott beszélni. Elindult hát, hogy megkeresse barátját. Kilépett a kihalt folyosóra. 'Hála az égnek' - nyugtázta Dave majd elsétált Mart ajtajáig és bekopogott.
- Igen?
Dave kérdezés nélkül lépett be – Szia.
- Szia - nézett fel Mart füléhez egy mobilt szorítva - Gyere, mindjárt befejezem. Suzanne az.
Dave hangtalanul lépett beljebb a szobába és várta, hogy barátja befejezze a beszélgetést.
- Nem, most már minden rendben lesz. Amint lekopnak valamennyire az újságírók, megyek a gyerekekhez. Igen, nekem is hiányoztak. Most már ne aggódj! Megleszek. Persze, átadom. Szia.
- Emlékszem, hogy ki tudtam készülni néha az aggódásától – jegyezte meg Mart ledobva a készüléket az ágyra - Ja, üdvözöl téged.
- Én is őt - mosolygott rá barátja - Hogy vannak a gyerekek?
- Halálra izgulták magukat, noha próbálták minél tovább titkolni előttük a dolgot. És nálatok?
- Most már jól vannak. Jenny minél hamarabb haza akar vinni hozzájuk.
- Idejön?
- Már itt van.
- És milyen volt újra látni? - sandított rá.
- Nagyszerű! Nagyon hiányzott már. Alig várom, hogy a srácokat is lássam. Persze mindazonáltal kicsit fura is. Volt pár esetlen percem, de aztán minden rendben ment.
- Értem. Azt hiszem, nekem is furcsa lesz őket újra látni. De... miért jöttél?
- Figyelj, igazság szerint azért jöttem, hogy beszéljek veled. Eric-kel már megtettem, de úgy érzem, hogy veled szemben sem viselkedtem túl kellemesen.
- Ami igaz, az igaz, de nem engem vertél el rendesen...
- Nem, valóban nem. Csak szeretnék tőled is bocsánatot kérni. Elvégre te vagy a barátom és a csapattársam is, nem igaz? - mosolyodott el a férfi.
Mart egy percig elgondolkodva nézte barátját. - Azt hiszem, hogy ez normális viselkedés volt a részedről az adott körülmények között. Mindenkin másképp jött ki az idegesség. Igen, a barátom vagy. Ezer éve ismerjük egymást. Bocsánatkérés elfogadva, te fafej - rándult az ő szája is egy mosolyra, miközben dobott egy cigit Dave-nek is.
Dave elfogadta és rágyújtott.
- Már csak a lányokkal kéne beszélni. A legtöbbel Sophie-nak tartozom. De egyszerűen nem tudom, hogy hogyan álljak a szeme elé.
- Mi a fene. A magabiztos Dave Gahan tőlem kér tanácsot nőügyekben? Ez se fordult elő túl gyakran...
- Volt pár közös ügyünk, ami nem fordult elő túl gyakran előtte.
- Igaz - bólintott Mart mosollyal a szája szélén, majd kifújta a füstöt - Az igazat megvallva csak annyit tanácsolhatok, hogy egyszerűen keresd meg, és mondd el, amit akarsz. Nem mondom, hogy fáklyásmenet lesz, de szerintem is beszélned kell vele. Örülök, hogy ezt beláttad.
- Na és te? - nézett kérdőn barátjára.
- Caprira gondolsz? Már elterveztem mindent. Remélem, nem fogja keresztülhúzni a számításaimat most, hogy kikerültünk a szigetről.
- Jó neked. Neked legalább terved van. Jól van, most elugrom Zsóhoz. Van pár szabad órám.
- Rendben, de ha kimész, azért némi alapozót kenj a monoklidra. Elég ronda - heccelte Mart.
- Akarsz egyet te is? - fenyegette meg játékosan az öklével.
- Azt próbáld meg! Lekaszabollak a szárnyaimmal - nézett "halálosan komolyan" rá. Mindketten kicsit felszabadultak.
- Oh, te Halál Angyala!
- Az. Na menj a lányhoz!
Dave bólintott egyet majd kilépett az ajtón. Tudta, hogy a lányok hol vannak elszállásolva. Nekik nem jutott annyi a fényűzésből: pár emelettel lejjebb kaptak helyet. Dave az eldugott hátsó lépcsőházban osont le, majd végigsétált a folyosón. Sophie ajtaja előtt megállt és bekopogott.
A két lány felkapta a fejét a hangra.
- Szerinted ki az? - fordult Zsó felé Capri.
- Passz. Remélem, nem valami firkász.
- Ezt csak egyféleképp deríthetjük ki.
- Megnézed?
- Meg - mondta a lány, majd felállt és résnyire kinyitotta az ajtót - Dave! - döbbent meg rendesen.
- A szoba belsejében cigiző lány megmerevedett Capri felkiáltására.
- Mit keresel te itt? - tudakolta a vörös hajú leányzó.
- Sophie-val szeretnék beszélni. Beengednél, kérlek?
Capri barátnőjére nézett. Ő tétován bólintott. A lány kitárta az ajtót, majd beengedte az énekest. A férfi arca még mindig nyomait viselte Eric öklének, de Dave-nek láthatóan jót tett, hogy megtalálták.
- Capri - fordult a lány felé - Nem akarok gorombának tűnni, de kérlek: kettesben hagynál minket?
Barátnője egy pillanatra megijedt, és szorosabbra fogta maga körül a köntöst.
Capri ismét Zsóra nézett. Csak egy tanácstalan pillantást kapott válaszként.
- Igen - mondta majd kiment.
Az ajtó csukódása után kínos csönd telepedett a kettősre. Dave körbejárta a szobát. Zsó maga elé meredt összekuporodva a széken.
- Mit akarsz? - törte meg nem túl barátságos hangnemben a csendet.
- Csupán azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled. Bunkó, szemét és aljas voltam. Elvesztettem a fejem. Amit veled tettem... az több volt, mint nem tisztességes. Tudom, hogy sovány vigasz, hogy 'sajnálom', de tényleg így érzem. Mikor tegnap este a tükörbe néztem… megijedtem önmagamtól. De nem attól, amit kívülről láttam. Hanem amit belülről. Kérlek, bocsáss meg - nézett szép zöld szemeivel a lányra.
Zsó ránézett. Percekig csak bámulta őt. Nem ilyen volt az emlékeiben a férfi. Látott valamiféle megtörtséget a tagjaiban, a szomorkásan csillogó sok mindent megélt szemeiben. Most tényleg Dave Gahan kér tőle bocsánatot? Bocsásson meg neki?
- Most mondhatnám azt, hogy nem bocsájtok meg...
- Teljes joggal.
- De... az nem lenne teljességgel tisztességes rád nézve. Már többször mondtam, hogy nem egyértelműen téged hibáztatlak. Én vagyok a nagyobb ludas, így szemétség lenne a részemről, ha mindent rád kennék, és nem fogadnám el a bocsánatkérésedet. Értékelem, hogy eljöttél hozzám. Remélem, ez azt jelenti, hogy kicsit lehiggadtál te is, és átgondoltad a dolgokat - állt fel, és az ablakhoz sétált meghúzva a köntös övét.
- Teljes mértékben. Nem szeretném, ha úgy válnánk el egymástól, hogy fújsz rám. Legalább békélj meg a gondolatommal. Sokat jelentene... nekem - mondta a férfi - Köszönöm, hogy meghallgattál - Zsó csak az ajtónyílást hallotta meg azt, ahogy halkan becsukódik a férfi mögött.
A lány nem nézett hátra, a szó a torkán akadt, amit épp mondani akart a férfinak. Nem volt lehetősége elmondani neki... Szomorkásan sóhajtott egyet, majd újra rágyújtott. Már a sokadig cigijét szívta mióta itt voltak.
Martin hasonló körútra indult pár órával később, mikor már elintézett néhány ügyet telefonon, és beszélt a megkönnyebbült Andyvel, a DM harmadik tagjával. Határozottan kopogott be Capri ajtaján.
A lány felnézett. Előkerült néhány régebbi cucca: pár CD és egy Shan könyv. Időmúlatásra berakta a CD-t a lejátszóba, amit még otthonából vitt magával izzításképp a fiúkkal való találkozásra és nem meglepő módon DM volt rajta. Épp a John the Relevator ment nem kis hangerővel a szobájában. Elég rég nem hallott zenét, élvezte a hangzást, miközben olvasott. A kopogtatás hatására azonban lehalkította zenéjét és bosszúsan tette le könyvét: utálta, ha megzavarják olvasás közben. Az ajtóhoz sétált és kinyitotta egy 'ki a fene merészel engem olvasás közben megzavarni?' arckifejezéssel. Ám mikor meglátta a férfit arcára a döbbenet ült ki.
- Mart - nyögte - te mit csinálsz itt?
- Látni akartalak! - tolta be elsötétült tekintettel az ajtón a lányt és úgy csókolta meg, mintha ezer éve nem látta volna.
A lány visszacsókolta, bár egy kicsit meglepte a férfi hirtelen akciója - Én is örülök neked - mondta, mikor elszakadt tőle.
- Látni akartalak még, mielőtt... Hallottam, hogy hazamész... - simított végig a fehér bőrön, amit azért megfogott a trópusi nap.
- Valóban hazamegyek - felelte a lány.
- És akkor... lehetne szó róla, hogy még lássalak?
- Mintha valami ilyesmit beszéltünk volna meg a szigeten - mosolygott vissza rá.
- Akkor megnyugodtam. Azt hittem, nem akarod ezt az egész herce-hurcát már körülöttünk. Mikor láthatlak újra?
- Mikor érsz rá? Én rugalmasabb vagyok időben, mint te.
- Akkor beszéljük meg úgy, hogy te haza mész, én meglátogatom a gyerekeimet, megvárjuk míg csitul egy kicsit ez az ügy, visszatérünk a turnéhoz, amit be kell fejeznünk, aztán felhívlak? - ölelte újra szorosan magához homlokát a lányénak támasztva.
A lány félt igent mondani. Mire számíthat? Sorra felsejlettek benne a szigeten is szétcincált indokok.
- Miért kellek én ennyire neked? - kérdezte halkan.
- Mert tetszel nekem. Meg akarlak ismerni. Jó veled - adott egy csókot a homlokára, miközben észrevétlen magába szívta a lány illatát.
A nő elgondolkodott. Ugyan mit veszíthet? Zsó is ezt mondta. Miért ne próbálhatná meg? Akkor lenne hülye, ha nem tenné.
- Rendben – mondta.
- Remek! - súgta, majd érzékien megcsókolta, kezeivel pedig végigsimított a testén. Nem tudta, hogy csinálja ez a fiatal fruska, de visszaadta az energiáit. Mellette megint húsz évesnek érezhette magát. Nem értette, miként tudja elérni, hogy pillanatok alatt ennyire meg tudja kívánni... - Hiányozni fogsz... ha elmész... - lehelte áttérve a nyakára.
- Ennyire? - kérdezte somolyogva a lány.
- Ennyire - szögezte le - De mielőtt itt hagysz, szeretnélek újra érezni... - csúsztatta be a kezét a lány felsője alá a hátánál.
A lányt letaglózta Martin. Nem hitte volna, hogy valaha is engedi magát ilyen szinten irányítani, mindig is vezető típus volt, ő volt az, aki vezetett, felfedezett. De néha jól esett elengednie magát, és rábíznia magát valakire akiben megbízik, Martinban pedig a végletekig kezdett bízni. Tudta, hogy talán nem épp okos dolog ez tőle, de nem tudott mit tenni. Egyszerűen a megérzéseire hallgatott.
Érezte, hogy a lány enged neki. Teste felengedett kezei alatt, így könnyedén kezdhetett vele araszolni az ágy felé útközben lehámozva magukról a ruhát. Gyengéden szeretkeztek. Mart beleadta minden érzékiségét, hogy egy kellemes búcsúajándékkal szakadjanak el egymástól egy időre.
Capri érezte, hogy ez most más, mint amiket a Szigeten tapasztalt a férfitól. Boldogan feküdt Mart karjaiban, miközben a gépre szállás időpontja könyörtelenül közeledett számára. A lány őrlődött. Nem akart hazamenni, ugyanakkor honvágya volt. Tudta, hogy fel fog szállni a gépre, de mázlija lesz, ha sírás nélkül menni fog neki.
- Elvetted az eszem Matin L. Gore - suttogta a férfi fülébe.
Mart csak elmosolyodott, és magában ő is ugyanezt mondta kedveséről, ahogy zihálásuk elcsitultával végigsimított a másik homlokán.
Ericről azóta nem hallott, mióta utoljára látta a kórházban, ahol kivizsgáláson voltak. Ma kézhez kapták az eredményeket. Zsó egy kis alultápláltságon kívül semmi másban nem szenvedett egészségügyileg. Most már haza mehetett. A gép várta. Caprihoz nem akart átmenni, tudta, hogy Mart van nála, így úgy döntött, hogy végre felöltözik, és legalább a szálloda kevésbé mozgalmas helyein sétál egyet.
Miután felvette a számára előkészített fekete pólót, nadrágot, cipőt és cipzáros kapucnis felsőt, óvatosan lépett ki a szobából. A folyosó kihalt volt. Csak egy-két emberrel találkozott, akik szinte észre se vették őt. Ez jó hír volt. Talán nem is nekik szóltak a kint szobrozó firkászok, hanem a mint kiderült, pár emelettel följebb elszállásolt két sztárnak.
Ahogy közelebb ért az aulához, az emberek is megsokasodtak, bár az újságírókat nem engedték be. Ahogy kisandított az ablakokon, elképedt a számukon. "Az nem lehet, hogy ennyi embernek kelljenek!" - gondolta magában, majd elfordulva átment a hotel bárjába, hogy igyon valami erőset.
"Nem jött. Mi lehet vele?" - kérdezte magától Ericre gondolva, ahogy sörét iszogatta a viszki után. Ez a sárga ital hiányzott neki a szigetről.
Próbálta magában lezárni a történteket, de tudta, hogy ez csak akkor lehetséges, ha végleg hátat fordít Amerikának. Úgy érezte, erre viszont készen áll. Most már haza akart menni. Távol akart kerülni ettől az egész nyüzsgéstől, hogy jobban ráláthasson a történtekre. Elege volt az emberekből. A csaposnak biccentve indult ki a bárból, hogy összeszedje a cuccait. Hamarosan érte jönnek. Készen kell állnia.
Később a reptér felé haladva egyedül ült a kocsiban. Senkitől se tudott rendesen elbúcsúzni, de valahol nem is bánta. Dave a feleségével volt - eszébe se jutott zavarni őket, vagy a nő szeme elé kerülni, noha sejtései szerint még nem tudta a történteket, Eric továbbra sem jelentkezett - róla kezdett lemondani, Capri és Mart... ők meg felszívódtak. Kicsit rosszul esett ez barátnőjétől. De már ez sem érdekelte, haza akart végre érni, hogy bezárkózhasson egy darabig a megszokott lakásába. Azon se lepődött volna meg, ha egyedül utazik a repülőn.
A terminálhoz kiérve gyomra görcsbe rándult. Kísérője útba igazította, hogy melyik gépre kell szállnia, majd otthagyta holmi fontos ügyekre hivatkozva. "Hát persze, a feladata véget ért."
Gombóccal a torkában nézett a repülőgépre az ablakból. Tartott a gépektől, mint általában minden repülőszerencsétlenséget szenvedett ember. Ebben a pillanatban valaki átkarolta hátulról. Felsikkantott az ijedségtől, de elnyomott egy káromkodást. Kicsit bosszúsan fordult hátra.
Barátnője állt mögötte - Végre megvagy - Zsó, mikor Capri átkarolta tisztán érezte Martin illatát a lány ruhájából, ebből tudta, hogy barátnője hol volt az utolsó pillanatig.
- Jó volt vele? - kérdezte egy kis mosolyt erőltetve arcára.
- Elvoltunk - tért ki a lány – Eric-kel mi van? - kérdezte, bár sejtette a választ.
- Passz. Felszívódott. Lemondtam róla.
Capri nem tudta, hogy mit mondhatna. Szemét árulónak érezte magát, amiatt, hogy neki összejött barátnőjének meg nem, és hogy látja szenvedni - Sajnálom - mondta - De nem is ér annyit, hogy foglalkozz vele, ha téged eldobott magától, hülye.
- Kösz a bíztatást. Legalább te legyél boldog! Én örülök nektek. Ahogy levettem ebből az egészből, itt nem szakad vége nálatok - indultak el a gépre.
- Még bármi megtörténhet - mondta a lány - De egyelőre bíztató a dolog - Nem akart belefolyni a dologba. 2 dolog miatt is: az egyik, hogy nem akarta belelovalni magát, a másik meg nem akarta kínozni Zsót, úgyhogy inkább nem mondott többet. Tudta: ennyi épp elég információ. Kicsit mindketten idegesek voltak a gép miatt, de máshogy nem tudtak volna 6 óra alatt hazamenni. Némán izgulták végig az utat.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés