|
Lost in the stars - 27.
2007.02.28. 18:05
"Mother are you anxious?"
27.
Capri - miután elbúcsúzott barátaitól - úgy döntött, hogy nagyon rövid időn belül megy aludni. Teljesen kikészült, nem szokott túrázni. Érezte, hogy izmai másnap súlyos izomláz formájában fognak tiltakozni a mai akciója ellen. Fáradtan ült le egy székre a konyhában egy bögre kakaó kíséretében. Ekkor megszólalt a mobilja - Nem, ilyen nincs - bukott az asztalra a lány, majd keservesen állt fel a készülékért és vette fel. - Igen? - kérdezett bele majd váltott nyelvet a lány - Szia. Miért kerestél?...Hogy mit szeretnél? És ez csak most jutott eszedbe. Nem, nem vagyok cinikus! - Mart közben besétált a konyhába és érdeklődve figyelte tevékenysége közben magyarul magyarázó kedvesét - És ide akarsz jönni? Jó. Nézd, nem csak rajtam múlik. Jó. Szia - majd letette.
- Zsó?
- Nem - a lány a férfire nézett - Anyám. Kíváncsi lenne rád.
- Aha, értem - nézett rá elgondolkodva - Semmi akadálya.
Capri fáradtan dörzsölte meg a szemeit - Holnap még felhívom, de most nem vagyok abban az állapotban, hogy belevessem magam a szervezésbe. Visszatérünk rá, rendben? - nézett a férfire.
- Ahogy akarod. Te ismered édesanyádat - vonta meg a vállát egy ásványvizes palackért nyúlva - És, hogy tetszett a kirándulás?
- Szép volt, de 6.-ban voltam utoljára rohadt magas hegyet mászni, az pedig a Kékes volt Magyarország legmagasabb hegye. Kétszer másztam meg és soha többé. Bár a töritanárom szívatott folyton minket gimiben: fanatista törirajongó és minden áldott évben felcaplattunk a Füzéri várba, mert a török uralom alatt ott tartották a magyar koronát! Szóval arra akartam kilyukadni, hogy elfáradtam. De nyugi: pakollak én még téged lóra, viszonzásképp.
- Lóra? Inkább magadat pakold majd rám, ha kérhetném... - kacsintott visszarakva a hűtőbe a vizet.
A lány mosolyogva csóválta meg a fejét, majd kortyolt bele a bögréjébe.
- Egyébként... - támaszkodott a pultnak - jól láttam, hogy valamit csináltál kedves idősebbik lányommal? Egész normálisan viselkedett veled egy idő után.
- Valamit csináltam? Na de Martin kérlek... nem vagyok olyan, mint te - kacsintott a férfire - Beszélgettünk kicsit.
Mart a válasz első felét eleresztette a füle mellett - Csak nem tisztáztátok a dolgokat?
- Egyszerűen elegem volt már abból, hogy mindenki helyettem csinál mindent, hogy engem védenek - mondta nyugodt hangon a lány - Nem akartam beleavatkozni a családi ügyeidbe, akkor se mikor Suzanne-nal veszekedtem és akkor se, mikor Viva-val beszélgettem, de úgy éreztem, hogy az a minimum és a gerincesség alapkövetelménye, hogy van bennem annyi, hogy a lányod elé állok.
- Jól tetted. És úgy látom, kezdi megérteni... - hagyta nyitva a mondatot.
- Egyértelmű, hogy egy válás után nehezebben bízik meg a gyerek a szüleiben. Én is nehezen bíztam meg az apámban. Ő volt az, aki elhagyott és anya mellettem maradt. 10 év kellett hozzá, sőt több, hogy rájöjjek: nem érdeklem az apámat. Viva szerencsésebb. Okos lány, kezd rájönni, hogy semmiért sem fogod őket elhagyni - Capri közben elfogyasztotta bögréje tartalmát, majd nagyot nyújtózkodott - Jól van, én elvonultam. Holnap meg még megbeszéljük az anyámat.
- Jól érzi - bólintott komolyan a lányára utalva, de nem feszegette a Capri múltjára vonatkozó kijelentéseket. Tudta, hogy a gyerekeinek - hiába próbáltak csöndesen elválni - örök törést okoztak a válással, és ezért mindig hibáztatni fogja magát. Hagyta, hogy párja felmenjen a szobájukba pihenni, ő pedig egyedül maradt borús gondolataival.
Másnap reggel Capri ébredési ideje kitolódott dél környékére. Felült az ágyban: érezte Mart hiányát. 3 perc tanakodás után csak betalált a fürdőbe, majd frissen, üdén és felöltözve ment le a nappaliba párja után nézni.
Mart épp egy könyv végén járt, végignyújtva lábait a nappali kanapéján ülve.
- Jó reggelt! - üdvözölte egy cuppanós puszival párját.
- Szia. Már dél van, ha nem csal időérzékem - nézett az elegáns órára a szemközti falon.
- Nekem akkor van reggel, mikor felkelek. Mit olvasol?
- Edgar Allan Poe.
- Nocsak, nem is sejtettem volna.
- Néha rám jön - tette le a könyvet a bútor mellé a földre, ahol Selia épp egy papucsot rágcsált.
A lány letérdelt Mart és a dívány mellé - Figyelj, kicsit el kéne mélyednünk az 'anyám látogatóba akar jönni' témában.
- Felőlem - nézett rá, majd bal kezének ujjaival végigsimított a lány arcán - Ki akarsz okosítani?
- Nem árt. Eleve meg szeretném tudni, hogy mit gondolsz a dologról?
- Hogy-hogy mit? Arra gondolsz, hogy mi a véleményem arról, hogy ide akar jönni? Az szerintem természetes, hogy meg akarja nézni, hogy hogyan élsz...
- Nyilvánvaló, bár nem tudom, én magam speciel úgy érzem magam ettől, mint egy gyerek, aki még mindig a mama hatásköre alatt áll... de elhiszem, hogy aggódik. Nem beszéltem vele, elég rég. Majdnem mindent a médiából tud, és nyilván tudja, hogy nem igazak, amit állítanak, de nem tudja, hogy mit is gondoljon. Elég rugalmas volt mindig is, de a mostani helyzetet szerintem egy kicsit nehezen emészti, szóval több, mint valószínű, hogy méregetni fog téged. De ha megnyered magadnak, akkor nem lesz gond. Ha nem, akkor se fog beleszólni az életünkbe, de éreztetni fogja, hogy nem örül neki. Ahhoz nagyon ért. Nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzád, hírből sem ismer, max. úgy, hogy Depeche Mode és ahhoz is olyan emlékei fűződnek, hogy folyton rám kellett csuknia az ajtót, mert azt 'a borzalmas zenét hallgatom, amit az a nyálas énekes énekel'.
Mart nem tudta megállni, a Dave-et ért kritikát hallva felröhögött.
- Bocsáss meg, de ritkán hallom, hogy valaki így nyilatkozna Dave-ről - törölte meg szemét.
- Igen, Dave-nek nem mutatom be, azt valahogy előre éreztem - mosolyodott el.
- Egyébként megértem az aggodalmait és a tieidet is. Megpróbálom megnyerni a bizalmát, és jó kisfiúként viselkedni - Mart magában elgondolkodott a szituáció furcsaságán. Itt van ő, egy érett férfi, akinek versenyeznie kell egy anyuka kegyeiért. Rég kellett ezt tennie, de most valahogy nem érezte tehernek a dolgot. Mintha fiatalabbnak érezte volna magát tőle. Mióta együtt van Caprival, az élete felpezsdült, nem szűkölködik izgalmas helyzetekben, és ez pont jól jött neki, mert korábban érezte, hogy kezd kiégni. Nem csak az egyéjszakás kalandok miatt, hanem dalszövegírás és zeneszerzés terén is. De egy ideje újra tettre késznek érzi magát. Van, amikor muszáj leülnie a legváratlanabb pillanatokban is, ha elkapja az ihlet. És ezt sokban köszönheti Caprinak és jelenlétének, így a minimum, hogy megpróbál jó benyomást kelteni az anyjára.
- Félre ne értsd, nem azért jön, hogy most be kelljen vágódnod nála - találta ki a lány a gondolatait, hisz ő maga is érezte, hogy a helyzet egy csöppet abszurd - Ez sok indokból adódik össze: régen látott és régen beszéltünk, érdekli, hogy milyen környezetben élek és érdekled te is, hisz csak meg akar ismerni, nem megítélni, hogy ez jó-e nekem vagy sem. Rám hagyja: mindig is úgy nevelt, hogy ő elmondja a véleményét, de ha csinálni akarom, csináljam, majd a hibáimból tanulok. Valószínűleg, most is ez a helyzet. Meg amúgy is felnőttnek számítok Amerikában is, az otthonomban meg 18 éves korom óta, nem tudom, hogy ez mellesleg feltűnt-e.
- Mellesleg igencsak feltűnt - mosolyodott el, majd közelebb húzta, hogy finoman megcsókolhassa.
A lány engedett a férfinek, de hamarosan könyörtelenül állt fel, hogy felhívja az anyját, hogy pontosítson a helyzeten. Felajánlotta neki, hogy ha szeretne kijöhet, szívesen fogadják. Az anya belement a dologba és leegyeztettek egy 2 nap múlva esedékes időpontot. Capri felajánlotta azt is, hogy hazaugrik az anyjáért és együtt kijön vele, de ezt nem fogadta el a szülő, így maradt a kínzó várakozás.
Miután Martin megnézte Rosalie-t, hogy hogy áll a konyhán, és be is segített kicsit, mikor látta, hogy el van csúszva, aztán elment rendbe szedni magát. Tudta, hogy kedvese kimegy anyja elé a reptérre, így volt egy kis plusz ideje mindent elrendezni.
Capri kezdett ideges lenni. Az anyja jön hozzá és Marthoz. A saját anyja! Nyugtalanul járkált fel alá. Arra eszmélt, hogy édesanyja csápol előtte, és a nevén szólongatja, hogy talán észrevehetné. Miután boldogan ölelkeztek össze és üdvözölték egymást, Capri elterelte anyukáját a kocsihoz, beültette és a ház felé kezdett vezetni. Mintegy 20 perc alatt érkeztek meg. A most érkezett nő kicsit ledöbbent a ház méretén, meg úgy mindenen, amit közben látott. Lánya szívélyesen vezette be az épületbe. Ráérősen körbevezette magyarul elcsevegve mindenféléről. Martinra a konyhában találtak rá, ahol ismételten beállt segíteni a spanyol házvezetőnőnek, mivel problémája akadt a desszert elkészítésével.
Capri váratlanul jelent meg a konyhában egy nála 22 cm-rel alacsonyabb nővel. A nőnek vékony csontozata és fiús alkata volt, csontos arcszerkezete kicsit bohókás tekintetet adott neki, de látszott rajta, hogy kemény is tud lenni. Határozottság és egyenesség sugárzott a nőből. 158-as centijével igencsak picinek hatott 170-es magasságú lánya mellett. Közös a két nőben a vörös haj volt, és a barna szem, amit Capri nyilvánvalóan az anyjától örökölt, egyébként semmi más.
Mikor Mart észrevette őket, egy pillanatot kért, míg Rosalie-t pár utasítással látta el, majd megtörülve a kezét kiinvitálta Caprit, és az anyját a nappaliba, ahol be is mutatkozott kezet fogva a nővel.
Martin érezte magán a méregető pillantásokat, de nem foglalkozott velük, számított rá. - Jó napot, a nevem Martin L. Gore, de gondolom ezzel tisztában van - mosolygott rá.
- Jó napot - mondta a nő, hangján érezhető volt a magyar akcentus - Bocsásson meg az angoltudásomért, de elég rég nem használtam a nyelvet.
- Semmi gond, ha valamit nem értünk, akkor a lánya majd közvetít - pillantott kedvesére.
- Mart, Ő az anyám magyarul Hegyi Andrea, angolul Andrea Hegyi, ahogy tetszik - mosolyodott el párja. - Anya, gyere üljünk le - mondta a lány - Jössz? - nézett Martra.
- Persze, a konyhában már végeztem, innentől Rosalie is elboldogul az ebéddel.
Capri bólintott, közben az anyja felé fordult - Tudod, Mart annak az együttesnek a tagja, amiben az a nyálas ürge énekel.
Anyja ránézett - Igen, tudom - hangjában érződött, hogy ennyire azért nem hülye.
- Jól van na, csak tájékoztatni akartalak a fiatalság világából feléd áramló, de általad tudomásul nem vevő információáradatról - szemtelenkedett kicsit a lánya.
Közben elhelyezkedtek a kanapén.
Capri tudta: két választása van. Vagy elbájolognak, amiről tudta, hogy anyja sem díjazná, meg Mart se és ő is utálná, vagy tiszta lapokkal játszanak. - Gondolom - kezdte - főleg azért vagy itt, hogy tisztázzuk, amiket az újságokból hallottál.
- Érdekel, hogy mi van veled. És igen, ebbe ez is beletartozik, meg sok minden, hisz az anyád vagyok - felelte az idősebb nő - Szóval? Meséljetek - nézett Martra.
- Mire lenne pontosan kíváncsi? - nézett vissza rá.
- Az a kérdés túl durva és régimódi, hogy „Mik a tervei a lányommal”, de valami hasonlót feltennék - mosolyodott el - Tudja ön is, hogy mi lehet a véleményem a dologról. Nem vagyok semmi ellenzője, ha tudom, hogy Bernadett tiszta fejjel megy bele, de az a 24 év nekem soknak tűnik.
- Igen, a korkülönbség miatt már sok helyről kaptunk kritikát, de mi elfogadtuk, túlléptünk rajta. Hogy mik a terveim a lányával? Nos, semmiképp se szeretném kihasználni, mint ahogy azt az újságok beállíthatták, ugyanakkor nem kényszerítem semmire. Úgy gondolom, ez a kapcsolat jól működhet, amíg mindketten így érezzük. Nem akarom lekötni a lányát, hisz tudom, hogy szeret szabadon mozogni, nem éppen a kötöttségek híve.
- Anya, megvagyunk így, megértjük egymást. Persze, akadnak nézeteltéréseink, kinek nem, de tudom, hogy mit csinálok. Már a legelején átbeszéltük a dolgot, nem is egyszer. Valóban rizikós volt beleugrani és valóban nem volt tisztességes, hogy olyan gyorsan eltűntem a sziget után és egy másik földrészen telepedtem le. Nem átmenetire tervezzük a dolgot - én legalább is nem.
- Én sem - bólintott Mart komolyan.
A nő elgondolkodott - És a gyerekei?
- Mire gondol?
- Nos, a lányom nem épp a gyerekek híve. Én megszenvedtem a sajátommal, mikor a 2. férjem belépett az életünkbe, és ha komolyra tervezi a dolgot - hisz egy ideje valóban együtt vagytok - nézett a lányára - Akkor elkerülhetetlen lesz, hogy találkozz velük.
- Ezen már túl vagyunk. Nem irigyellek, azért a 6 hónapért, mikor megkeserítettem az életed - nézett vissza rá a lánya.
- Valóban találkozott velük. Már kétszer is. A fiam és a kisebbik lányom hamar elfogadta, az idősebbik viszont kicsit dacoskodott, de úgy néz ki, most már minden rendben lesz - mondta Martin, majd a szobába befutó kutyusra esett a pillantása.
- Szia Selia - üdvözölte Capri a kutyust - Hol jártál?
- De édes! - mondta az anyja, és már dögönyözte is a kutyát.
- Anya ő a mi kutyánk, ne merészeld elrontani, mint otthon! - mondta neki mosolyogva Capri.
- Tőlem kapta mikor kicsit rossz volt a kedve - jegyezte meg Mart is mosolyogva.
A nő ránézett: egy jó pontot már biztos szerzett nála a férfi.
A nap további részében békésen, barátian beszélgettek, amiből Capri anyja igyekezett lemérni lánya és Mart viszonyát, meghatározni a komolyságát. Ha kell, felnyalábolja a lányát és viszi haza, de ha nem muszáj, akkor maradhat. Erről még döntenie kell. Persze, mint minden anya a legjobbat akarta a lányának, de a mostani helyzetet nehéz volt elfogadnia, nem tudta, hogy mi lenne a helyes döntés. Ebéd után a kertben ültek le beszélgetni. 20 perc után azonban bekövetkezett Mart számára az, amit mindenki elkerülne: kettesben maradt a nővel.
A csend kezdett kicsit hosszúra nyúlni. Marton nem látszott a feszültség, amit érzett, amint Capri kettesben hagyta a nővel. Nem tudta, hogy ezt direkt csinálta-e, de ha igen, akkor még lehet, hogy megnyúzza. Várta, hogy a nő lépjen, addig ő nyugodtan kortyolgatta tonikját. A lány eközben a konyhaablak függönye mögül figyelte mosolyogva a jelenet. Tisztában volt vele, hogy kell párjának és az anyjának egy négyszemközti beszélgetés.
Andrea ránézett a férfira - Ha jól tudom - nézze el nekem, nem mozogtam sosem otthonosan a lányom zeneimádatában, ahhoz túl különbözik az ízlésünk - ön írja a dalszövegeket.
- Így van - mosolyodott el a férfi.
- Átfutottam néhányat otthon - nem volt nehéz Bettinek van egy rakat a gépén - mély értelműek, tényleg. Annak ellenére, hogy nem az én világom a zene, amit játszanak.
- Köszönöm. Igyekszem jól papírra vetni a gondolataimat, és úgy tűnik, ez sokakat megérint - mélázott el.
- Megkérdezhetem, hogy egy olyan korú férfi, mint ön mit látott meg a lányomban? Miért érdekli? - tette fel a kérdést, hirtelen váltva. Hangjában nem volt semmi követelődző, inkább őszinte kíváncsiság, hisz az emberek sokszor nem értik, hogy az idősebb férfiak mit esznek a hozzájuk képest gyerekesen fiatal lányokon, és főleg egy anyának ezt fontos tudnia.
- Nos... - kezdett bele - félreértés ne essék, nem a teste volt az elsődleges szempont, mint ahogy azt a közvélemény sugallja. Nem, először a stílusa fogott meg. Nem zavartatta magát se a repülőn, se a szigeten. Nyílt volt, kimondta, ha valami nem tetszett neki, egyenes és temperamentumos. Talán azért vonzott ez, mert én alapból nyugodtabb vérmérsékletű vagyok, és hát a lánya valahogy felráz ebből időnként. Hogy úgy mondjam, magához fiatalít - mosolyodott el nosztalgikus kifejezéssel az arcán - Nem tudom, hogy csinálja, de ahogy a helyzeteket kezelte, ahogy beszélt, ahogy rám nézett, hát, nem kertelek: elvarázsolt. Aztán minden ment a maga útján, én megszerettem, és most itt vagyunk - nézett újra a nőre ajkán egy kis mosollyal.
- Nah igen, gyerekként is sokat engedett meg magának velem szemben is. Félek egy kicsit sikerült elrontanom. De sosem kellett féltenem, a suliban is mindig megmondta a véleményét. Aztán nem egyszer jártam be, mert verekedett. De örülök, hogy sikerült megállapodnia valahol, valaki mellett - nézett vissza a nő Martra. Tudta: a férfi tényleg szereti a lányát, a lányára meg csak rá kellett néznie, hogy megállapítsa ugyanezt. Megnyugodott.
Martin látta a nőn, hogy felenged az arcában egy bizonyos mértékű feszültség, ami az érkezése óta ott volt. Valahol érezte, hogy nyert ügye van, hogy a nő elfogadta őt és a kapcsolatát Caprival.
- Én pedig örülök, hogy találkozhattam vele. És önnel.
- Egyik a másikkal jár általában - mondta Capri Mart mögött.
- Hallgatóztál? - sandított hátra a férfi megkeresve a lány kezét - Az csúnya szokás.
- Te már csak tudod. Egyébként nem.
- Mi az, hogy én már csak tudom? Tudtommal egyszer sem hallgatóztam utánad - kérdezte kicsit felszabadultabban.
- Jah, nem is Zsó elmondása szerint, az Dave volt és utánunk hallgatózott.
- Ez mikor és hol?
- Emlékszer a koncertre és a meglepetés-látogatásomra?
- Ja igen - bólintott, majd újra Andreára nézett, jelezve, hogy nem szándékozik ebbe a témába mélyebben belemenni - Meddig szándékozik maradni? Csak azért kérdezem, mert két nap múlva koncertre kell mennem, de nyugodtan maradhat, amíg tetszik.
- Holnap reggel haza kell mennem. Vár a munka.
- Még nem robbant fel az a rohadt épület? - kérdezett közbe lánya.
- Nem, még áll. Pedig néha már komoly késztetést érzek rá, hogy ha más nem, akkor majd én elintézem.
Martin felnevetett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés