|
Lost in the stars - 28.
2007.02.28. 18:23
28.
A hármas tovább beszélgetett békésen, majd Capri megmutatta az anyjának a szobáját, aki ott is maradt. Az időeltolódás kikészítette. A lány ez után békésen visszasétált párjához a sötét kertbe - Nos, mindent sikerült anyámmal kettesben megbeszélnetek? - suttogta bele a kérdést a férfi fülébe miközben hátulról átkarolta. Mart megborzongott a finom hangtól, és ahogy a lány orra hegye beszéd közben néha a füléhez ért.
- Igen. Úgy tűnik, elfogadott - mosolyodott el újra.
- Akkor jó. Nem tudtam volna még egyszer feltűnés nélkül eltűnni.
- Ja igen, ezért még számolunk kishölgy... - simított végig a nyakát lazán körbeölelő karokon.
- Előre rettegek.
- Retteghetsz is - súgta, majd váratlanul hátra fordult, és az ölébe húzta kedvesét.
A lány hallatott egy sikítozó nevetést, majd megkérdezte - Most akarsz velem leszámolni?
- Szeretnéd, ha igen?
- Te döntsd el. Te vagy az úr a háznál... milyen kár, hogy csak elméletileg.
- Amíg én tartom fenn a házat, addig gyakorlatilag is... Az egy másik kérdés, hogy néha beleringatlak abba a hitbe, hogy te vagy itt a királynő... - hajolt közelebb hozzá, és az álla vonalát kezdte csókolgatni.
- Anyagiakról is cseveghetünk, ha nagyon szeretnéd - mondta a lány.
- Nem, nem szeretnék. Valami egészen máson jár az eszem - simított végig a nő combján, majd ujjait a nyári felső szegélye alatt futtatta végig a csupasz bőrt érintve.
- Hallgatlak. Szeretem tudni, hogy mi jár a fejedben.
- Természetesen a büntetésed... - kezdte csókolgatni finoman a szépívű szájat apró szüneteket beiktatva.
- Jaj, csak óvatosan! Kikészítette az izmaimat a kis hegyi túrád. És miért akarsz engem mindig megbüntetni?
- Nem tudtad, hogy az izomlázra a mozgás a legjobb gyógymód? - gyűrte lassan feljebb az olivazöld felsőt - És azért büntetlek folyton, mert gyakran vagy nagyon-nagyon rossz kislány...
- Tudok én rosszabb is lenni... - mondta a lány, majd párja nyakának esett és elkezdte végigharapni azt, illetve bele-bele kapott a férfi fülcimpájába.
- Valahonnan sejtettem... - szorította szorosabban magához a karcsú testet - És talán nem lepődsz meg, ha azt mondom... ezt egyáltalán nem bánom? - akadt meg egy pillanatra, mikor kicsit erősebb harapás érte.
- Valamiért sejtettem - felelte a lány, miközben elkezdte felgyűrni párja pólóját - Ki akarja eldönteni, hogy ki van felül? Mármint a rangsorban... - kérdezte Capri, miközben szemei vadul csillogtak.
Mart elmosolyodott figyelmen kívül hagyva a kérdést, majd újra a szája után kapott egy pillanatra. - Örülök, hogy megismerhettem anyádat...
- Nos, nem tudom, hogy ez most hogy jutott eszedbe, de örülök, hogy örülsz.
- Kezdek megtanulni "kétfelé gondolkodni", ahogy azt párszor már hallottam valakitől...
- Női észjárás.
- Ajaj, a végén átalakulok? - nézett rá „ijedten”, miközben megszabadította a felsőjétől, és mutatóujját végighúzta Capri mellei között.
- Annak nem örülnék - felelte a lány, miközben lefejtette párjáról a felsőjét és a kulcscsontjába harapott.
- Miért tudtam, hogy ezt fogod mondani? - mélázott el szinte csak magának feltéve a kérdést, aztán egyik ujját a fekete melltartópánt alá dugta, és lassan elkezdte lehúzni mialatt Capri arcát puszilgatta.
A lány lenézett egy pillanatra - Lehet, hogy bajok lesznek a helyzetünkkel. Nem férek hozzád.
- Akkor ezt gyorsan orvosolni kell... - sóhajtott egyet, majd a lány combjai alá nyúlva felállt édes terhével, hogy az asztal szélére ültesse - Tessék, most már megszabadíthatsz a gatyámtól - nézett rá sunyin vigyorogva.
Capri nem bírta visszafogni kirobbanó nevetését Mart megjegyzésén.
- Nah, te ház ura... Egy laza csípőmozdulattal a földbe döngöllek - suttogta alig pár centire a férfi ajkaitól, miközben az övénél fogva rántotta közelebb magához, majd meglazította az övcsatot és kibontotta a szíjat, végül megszabadította párját a nadrágjától.
- Juj, micsoda kemény kijelentés... - szisszent fel "ijedten" összehúzva szemöldökét - Azt szeretném én látni - tette még hozzá miután kilépett a nadrágból arrébb rúgva azt.
- Úgy szeretem, hogy a saját büntetésemet is én vezénylem le - mondta a lány.
- Arra vártam, hogy kielégítsd kicsit a vezetői hajlamaidat - jegyezte meg a férfi megoldva a lány oldalt kötős rövid fekete lapszoknyáját, ami igencsak megkönnyítette a dolgát. - Te készültél? - nézett rá miután a masni kioldódott, a szoknya pedig a földön landolt egy széllökéstől.
- Engem a hirtelen ötletek vezérelnek.
- Igen, ezt is tapasztaltam már, de nálad sosem lehet tudni - válaszolt egy kis mosollyal az arcán, miközben a bugyit is eltűntette a lányról, és a belső combját kezdte simogatni egyre feljebb haladva.
- Mart... milyen, ha igazán a fellángolt érzelmeid vezérelnek?
- Ezt most miért kérdezed? - nézett rá, miközben ujjai elérték céljukat.
A lány felnyögött, majd felelt - Mert el szeretném érni nálad azt az állapotot…
- Ha én dolgozok, akkor arra még várnod kell, drágám... nagyon sajnálom... - mondta jókedvűen, és ajkaival végigsimított a lány kecses nyakán, majd a kulcscsontján, hogy aztán elkalandozzanak a hűvösebb szellőtől libabőrössé vált formás halmokig.
A lány teste meghajlott párja kezei alatt, miközben az élvezet hangjai hagyták el a torkát.
- Na mi az? Kifogytál a szóból drágaságom? - sandított fel rá miután megnyalta a hasát.
A lány egy újabb nyögés után felelt - Nem, az szinte elképzelhetetlen... Mit akarsz, mit mondjak? Mesélj egy kicsit te. Olyan hasonlót, mint nem is oly rég, a próbafülkés akciónkat megelőzően.
Capri szinte minden egyes szót nyögve mondott ki, ahogy kapaszkodott a valóságba, hogy ne vesszen el teljesen.
- Megint pirulni akarsz? Szótól vagy tettől? - húzta fel egyik szemöldökét "kacéran", miközben ujjai még mindig a lány legérzékenyebb pontjánál munkálkodtak finoman, néha azonban gyorsítva a tempón, ilyenkor egy kis levegőkapkodásra vagy nyögésre késztetve vele a lányt.
- Kísérletezz - pillantott rá kedvese. Tekintetében megfoghatatlan tűz égett.
- Ma inkább azt hiszem, a tettre fogok szavazni - hajolt vissza a lányhoz tovább csókolva a hasát, ahogy egyre lejjebb haladt, és ujjai helyét lassan a nyelve vette át.
A lány körmeivel az asztallapot kaparta, sercegő hangot hallatva ezzel. Szemérmetlenül mártózott meg a kéjben és érezte, hogy lassan elszabadul benne valami. Mart kíváncsian várta a lány reakcióját, miközben újra elmerült kedvese ízében és illatában. Érzékeit kezdte megbolondítani megint már csak azzal is, hogy hozzáérhetett.
Capri nem bírta sokáig. Feltört belőle másik éne, aminek nem lehetett nemet mondani. Felemelte párja fejét és ránézett - Most én jövök - jelentette ki, majd elkezdte a karjainál fogva felhúzni a férfit az asztalra, majd megfordította és fölé kerekedett. Lassan szemlélte végig a testét, gondolkodva, hogy mit is kezdjen vele, tekintetével szinte meggyújtotta párja testfelületét. - Nos, mit csináljak veled? - búgta bele a sötétbe.
- Milyen ismerős ez a kérdés...
- Szeretlek illúziókba ringatni - felelte a lány majd lehajolt és elkezdte harapva csókolni párját, egyre lejjebb adva a dolgot, miközben végig is karmolta a bejárt utat. Nem finomkodott túlzottan. Annyira nem volt erős, hogy fájjon párjának, de píros csíknyomokat és harapásnyomokat hagyott maga után.
Mart jólesően borzongott meg és nyögött fel egyik kezével kitámasztva magát, míg másik kezének ujjai először a lány vállán nyugodtak, majd mikor egyre messzebb került tőle a lefelé araszolástól, a vörös hajtincsekbe merültek. - Szeretem, ha elmerülhetek bennük.
- Én meg azt, ha benned - felelte a lány, majd Martin csípőcsontjához kapott és beleharapott. Érezte, ahogy párja összerándult. Először a kezét futtatta végig ágyékán végigkaristolva az érzékeny bőrfelületet. Érezte, ahogy a férfi remeg a keze alatt.
- Megint kínzol, szívem? - nyögte.
- Csak szólj és abbahagyom - nézett fel rá a lány.
A keze után a szájával csókolta végig Martin alhasát néhol forrón rálehelve a bőrfelületre. Ameddig lehetett elhúzta az időt, mielőtt szájával rátalált volna párja lényének lényegére. Elárasztotta kínzó csókjaival és eljátszott vele, de ténylegesen nem ölelte még körül a szájával.
- Most viccelsz? - túrt bele kicsit jobban a hajába elakadó lélegzettel.
Hosszú percekig szórakozott így, ki akart erőszakolni Martból valamilyen megnyilvánulást, valamilyen könyörgést, hogy szabadítsa fel végre.
Hősiesen tűrt, minden idegszálával arra a pillanatra várva, hogy végre tovább lépjen párja, de az csak váratott magára. Egy idő után megelégelte, és kicsit durvábban ragadta meg a vörös tincseket, hogy felnézzen rá a nő. Nem mondott semmit, tekintetével perzselte az őt fürkészőt.
Elmélyedt a szemeiben. Kiélvezte azt a mélyreható nézést, érezte, hogy szinte lyukat éget a bőrébe. Kegyelmezőn hajolt vissza tovább kényeztetve párját, most már ténylegesen. Mart reszketegen felsóhajtva ejtette hátra a fejét. Érezte, hogy jobb karja remeg a súlya alatt, de nem érdekelte, csak élvezte a férfiasságát érő ingereket egyre szaporább szívveréssel.
A lány elmélyedt párja ingerlésében, élvezte, amint egyre magasabb fokra csigázza. Hozzáadta azt a kis extrát, amit a fogaival tudott elérni az érzékeny bőrön.
A férfi próbálta minél inkább visszafojtani a kikívánkozó hangos nyögéseket, ahogy teste egyre többször feszült meg. Tudta, hogyha ez így megy még sokáig, nem tudja visszafogni magát. Kétségbeesetten nyögte a lány nevét.
De az nem hallgatott rá, könyörtelenül folytatta a műveletet. El akarta érni az általa említett állapotot, azt akarta, hogy párja teljesen megvaduljon, hogy ne tudjon parancsolni az ösztöneinek. Meg akarta őrjíteni. Martin érezte, hogy hamarosan átkattan benne valami. Valami, ami vaddá teszi, ami nem engedi ki többé az irányítást a kezei közül. Az ösztönei mohón ágaskodtak fel benne, s egyre gyűlt benne a feszültség, ahogy a testében is. Minden izma megfeszült. Capri is megérezte párja feszültségét. Tudta, hogy lassan pattanni fog benne valami és akkor ismét eléri célját. Már nem kell sok hozzá.
- "And I got no choice, No, I got no choice at all..." - súgta, vagy inkább nyögte abban a pillanatban, mikor már a tűrése határán volt idézve a Loverman című számból, majd durván megragadva a tincseket elszakította magától egy nyögést kiszakítva a térdelő nőből.
- Te akartad! - rántotta fel magához durván az ajkai után kapva. Mindketten érezték, hogy izgalma a lány hasának nyomódik, s ettől az érzéstől a férfi kicsit megemelve állát elégedetten szisszent fel, majd újra perzselőn a másikra nézett, hogy aztán mohón essen a hevességtől duzzadt ajkaknak. Kezei önálló életre keltek a lányon. Ott markolták, ahol érték, és nem érdekelte, ha néha durva volt. Ezt akarta. Kicsikarta belőle. Most megkapja, amire vágyott.
A lány elmerült a hirtelen jött érzésekben. Nagyon felfogni se volt ideje és a férfi máris eluralkodott rajta, de nem bánta. Készségesen szolgáltatta volna ki magát neki, de nem tette. Hagyta egy kicsit még küzdeni. Ha akart valamit, akkor egy kis ellenállást tanúsított. Előbb győzze le, aztán lehet arról szó, hogy Mart megkapja, amit akar.
Mart ellenállást nem tűrőn kapta fel a lányt, és fordult meg vele, hogy az asztalra lökhesse. Fél füllel hallotta a lány tompa nyögését a durva mozdulattól, de nem érdekelte ez sem. Csókjai a nyakát, a mellkasát, a melleit harapták, mialatt egyik keze a lány lábai közé nyúlt. Capri érezte, hogy sebei egy része másnapra lilás-zöldes foltokként fognak éktelenkedni a testén, de nem bánta. Na nem, ilyen könnyen nem adja magát. Nem tudta, hogy mennyire érdemes ilyenkor ellenkeznie a férfivel, de ő most fog. Nem engedett meg magán néhány fogást, néhányszor elhajolt a férfi csókjai elől, és ő lendült támadásba. Kezeit párja teste köré fonta és a durvaságot visszaadva erőteljesen karmolta végig a hátát vagy harapta meg a nyakát.
Martin felszisszent, és vágytól sötét tekintettel kiegyenesedve ránézett a lányra, miután az végigkarmolta a hátát, Érezte, ahogy a vékony sebek csípni kezdenek - innen tudta, hogy véreznek is. A nyakát ért harapásokat már szinte meg se érezte ezek után. - Boszorkány... - súgta párja szemébe nézve, majd kierőszakolt egy mélyreható csókot, miközben kicsit erősebben markolta meg a lány melleit, és határozottan hátradöntötte az asztalon. Hallotta, ahogy a feje koppan a fán.
- "R is for RAPE me and, M is for MURDER me..." - lehelte a füléhez hajolva, majd beleharapott a fülcimpájába is.
- Találó szöveg - felelte a lány, miközben tovább folytatta küzdelmét a férfival. Nem kímélték egymást. Határozottságát bizonyítandó erőteljesen elkezdte ülőhelyzetbe tolni a férfit jelezvén, hogy még mindig nem áll szándékában nekiadni magát, még küzdenie kell kicsit.
Szinte a birkózás határát súrolta, amit műveltek egymással. Martin pár percig még visszatartotta őt, de aztán engedett. Kíváncsi volt, mit akar a lány csinálni.
Capri megérezte, hogy párja visszafogta magát és enged. Határozottan lépett színre: az ő ösztönei is működtek egy ideje és most teret engedett nekik. Mivel Mart vele szemben állt, elkezdte hátrafele nyomni, majd követte ő maga is. Elterelte a székig, majd szó szerint belenyomta. Megvárta, míg Martin az ölébe húzza. Mikor elhelyezkedett a férfi vállaira tette a kezeit és élvezettel szántotta fel a bőrét, majd hevesen csókolta meg. Megőrült a lány hevességétől, a fájdalomtól, és a kíntól, hogy még mindig nem érezheti őt úgy, ahogyan szeretné hosszú percek óta. Mohóságukban felsebezték egymás száját, újra vért ízleltek, de ez egyiküket se érdekelte. A férfi kezei a nő hátán futottak végig felfele, majd a vállaiba kapaszkodva közelebb húzta magához a felsőtestét, így arca egy vonalba került a harapásoktól vöröslő mellekkel, melyeket újra gondjaiba vett. A lány felszisszent, ahogy elgyötört bőrén újra fájdalmat érzett, de élvezte. Az ujjai az előbb felsebzett vállakba mélyedtek, combjával egyre inkább szorította a férfi csípőjét. Mart újra felszisszent, ahogy érezte a sebeinél az ujjakat, és a csípőjét körülölelő szorítást. A lány fenekére csúsztatta a kezeit, miközben újra harapott, és elkezdte lejjebb nyomni a fölötte feszülő csípőt. Már hagyta magát. Ösztönei égetőn kívánták párját, szüksége volt rá. A külső fájdalom eltörpült számára a bensőjét sanyargató őrjítő és sürgető fájdalomhoz képest.
- Gyere már! Nem bírom! - nyögte Mart homlokát a lány mellkasának szorítva.
Hasonlóan érzett maga is, és mikor végre egyesültek elégedetten és hangosan nyögött bele az éjszakába. Egy pillanatra mintha megállt volna számára az idő, majd Mart kezdő csípőlökése zökkentette ki.
Hátraejtett fejjel, artikulálatlanul nyögött fel, és csípője szinte rögtön támadásba lendült, amit fel se fogott. - Végre! - szakadt ki belőle.
A lány hangosan nyögve élvezte párja mélyreható lökéseit. Érezte, hogy sajog a testén az a rengeteg kis seb, amit Mart okozott neki a harapásaival, de ezt továbbra is élvezte. Most hagyta, hogy teljesen a férfi irányítson, szabad kezet adott neki.
- Nem félsz, hogy meghallja? - nyögte mosolyogva két lökés között Capri anyjára utalva, aki odabent aludt.
- Az sem érdekelne, hogy őszinte legyek, ha egy egész firkászhad lesne minket a fán.
- Látod, ez megeshet! - harapott újra kedvesébe, majd összeszorított szemekkel koncentrált a mélyreható lökésekre, melyektől a lány teste hullámzott.
- Akkor nyilván most nagyon örülnek – nyögte.
- Valószínűleg - zárta le a témát fogást váltva a lányon.
A lány egy utolsó próbára tette párját: egy csípőtekeréssel lassabb, finomkodó mozdulatot kényszerített ki belőle. Ő maga sem gondolta komolyan, de azt akarta, hogy az övé legyen az utolsó szó.
- Most akartalak kérni, hogy segíts nekem... - nézett fel rá kezeit a fenekére csúsztatva.
- Miben is? - kérdezett vissza a lány.
- Táncolj nekem! - húzta közelebb fenekénél fogva.
- Már megint? Hát jó, ha bírod még...- mondta a lány, majd bevetette magát.
- Muszáj! - nyögte hangosan, és utána elakadt a lélegzete egy pillanatra, ahogy a lány csípője táncolni kezdett sajátján. Úgy érezte, teljesen megőrül. - Imádlak! - kiáltott fel pattanásig feszült idegekkel. Úgy érezte, meghal, ha hamarosan nem könnyebbülhet meg feszülő ágyéka és teste.
A lány is érezte, hogy idegei szinte fájdalmasan feszülnek. Tudta, hogy ilyet sosem érzett előtte, és talán sohasem fog ezután. Megőrült az alatta mozgó és artikulátlanul nyögő szőke férfiért, egyszerűen szerette, imádta. Elvette az eszét, holott az lenne az utolsó dolog, amit egy férfinak adna a szívével együtt.
Már nem tudott gondolkodni, csak érezni. Érezte maga fölött a teste nyomását, ahogy ránehezedik, a csodás forróságot, ami belőle áradt, a perzselő tekintetet, a szorító ujjakat, a nő teljes lényét, a lelkét, mindenét, úgy ahogy volt. Csodálatosan, gyönyörűen, fiatalon, frissen, vadul, ártatlanul, tündöklőn, uralkodón... Imádta, hogy sokoldalú, hogy összetett, hogy rejtélyes, hogy kiismerhetetlen, hogy olyan, amilyen, hogy egy lány Európából, egy kis országból, aki elvette az eszét, akiért megőrül, megbolondul... meghal! És beleremegett a tudatba, hogy az övé. Egyedül az övé! Senkivel sem osztozik ezen a csodán!
Utolsó lökései közben már nem figyelt a hangerőre, hogy kik hallatják, vagy láthatják meg őket. Hangosan adta tudtára a világnak, hogy mit érez Capri iránt, ujjai pedig erősen vájtak a puha bőrbe, mikor végre átlépte a megsemmisüléstől elválasztó határt.
A lány csatlakozott szerelméhez. Úgy ordítottak fel az égre, mint a vad farkasok, és vadak is voltak. A lelkük ma éjjel elszabadult, az érzéseik eluralkodtak rajtuk. Mikor Capri elhallgatott a teste fájón omlott össze. Meggörnyedt, homlokát Mart mellkasának támasztotta és sírni kezdett. Nem tudta miért, nem tudta megmagyarázni, hogy miért. Az érzései annyira összetettek voltak. Kimerült, fájt a teste, de tudta, hogy ez jól van így, nincs semmi baj. Addig nincs baj, amíg itt van párja mellett, és amíg párja mellette van. A mostani szeretkezésük rádöbbentette lelke állapotára: fájdalmasan imádta a férfit, ha nem lehetne az övé, abba beleőrülne.
Mart érezte a mellkasán végigfolyó forró könnyeket. Nem tudott megszólalni. Még mindig az átéltek hatása alatt állt. Csak nagyon halványan fogta fel a külvilágot, ahogy hátrahajtott fejjel nézte a csillagos eget, és a teliholdat. Kezei szinte öntudatlanul kezdték simogatni és körülfonni síró szerelme testét. Ő is sajgott minden porcikájában, miközben mindkettejükben érezte még a gyönyör rezgéseit. Megérezte, mit élhet át most a lány. Ő is legalább annyira kikészült az összetett érzelmektől, és a vad hajszától, amik bennük kavarogtak, amit átéltek. Nem bírt volna meglenni a lány nélkül. Ezek után többé nem.
A lány lassan teljesen magához tért, könnyei elapadtak. Mélyet lélegezve ült fel. - Ilyesmit próbálsz a dalaidban is megírni? - kérdezte, mikor lenézett a férfira.
A férfinek kellett pár pillanat, mire felfogta a kérdést, és további egy percig csak nézett a nő csodásan csillogó szemeibe, majd egyik kezét a tarkójára csúsztatta, és hüvelykujjával kezdte simogatni kipirult arcát. Finoman magához húzta, és odaadóan megcsókolta. Tudta, hogy minden érzelme benne van ebben a csókban, de nem bánta. Lelke még mindig nyitva állt a felszabadulás után. Most bárki beleláthatott volna, de csak Capri volt itt, akiben megbízott, akinek bátran mutatta meg mindazt, amije volt. Igen, érezte azt az emelkedett lelki állapotot, ami az igazán mély dalszövegek írása közben elfogta. Kedvese megnyitotta a kaput ehhez az érzéshez.
- Megfogni a megfoghatatlant... - kezdte újra simogatni ujjával és tekintetével az oly jól ismert arcot pásztázva, majd másik kezével kisimított egy tincset a számára kedves arcból - ... körülírni a körülírhatatlant...
- Mindez benned van - suttogta a lány. Tudta, érezte, hogy neki itt a helye, mint aki megtalálta az élete értelmét. Nem számított, hogy mit kell ezért kiállnia a jövőben, neki itt kel lennie emellett a férfi mellett, akiért él-hal, akit imád, akiért a lelkét is eladta volna. Csak az számított, amit egymás iránt éreztek, és semmi más - mások véleménye, az újságok cikkei, a támadások, mind hidegen hagyták, ezek után jobban, mint bármikor.
- Nem. Én csak eszköz vagyok, hogy ezt megpróbáljam közvetíteni - suttogta most már mindkét kezével finoman simogatva a lány arcát követve a finom íveket - Belőled is sugárzik... Látom és érzem.
Capri elmosolyodott. - Hidd el nekem, benned is megvan mindez. Nem is kis mennyiségben - majd elmélyedt párja szemeiben. Szerette fürkészni a tekintetét: mindig felfedezett benne valami újat, valamit, aminek mindig mély jelentése van, mély érzések fűződtek hozzá.
Nem akart megmozdulni, csak nézni akarta a lányt. Ezt a gyönyörűséget. Érezni akarta magán teste súlyát, el akart mélyedni a tekintetében a tagjaikon végigfutó hűs szellőben. Kimondhatatlanul szerette, és érezte, hogy ez nem csak felfokozott érzelmi állapotának tudható be. Hihetetlen, amit művelni tud vele. Érzékei még mindig lobogtak. Szüksége volt rá. Szüksége volt rá, hogy érezhesse, hogy szeretik. A lány némán simított végig párja arcán. Tudta, hogy nincs szükségük szavakra, így is tökéletesen megértik egymást. Érezte a férfiből áradó ragaszkodást és mély érzelmeket, és tudta, hogy ez fordítva is igaz.
Hosszú percekig itták egymás látványát a sötét éjszakában a hold fényétől finoman megvilágítva.
„When I feel the warmth
Of your very soul
I forget I'm cold
And crying
When your lips touch mine
And I lose control
I forget I'm old and dying…”
(Depeche Mode: Damaged People)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés