|
Lost in the stars - 45.
2007.02.28. 20:14
"Moved, by a higher love..."
45.
Capri már pár napja felügyelte őt. Azóta nem ivott egy kortyot sem. Néha azonban előfordult, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy legurítson valamit, de mivel semmi sem volt a házban... Idegesen szívta a cigiket, vagy forgolódott ilyenkor az ágyában. Capri a nappaliban aludt, hogy bármikor megakadályozhassa, ha ki akarna menni egy boltba. Tudta, hogy figyelnie kell a férfira, ha eredményt akar. Igazából azon kívül, hogy a lány ellátta a férfit, nem sokat beszélgettek. Még túl élénkek voltak az emlékek, de azért valamelyest engedett közöttük a hangulat.
Egyik nap, míg Capri kimerülten aludt a kanapén, ő bezárkózott a stúdiójába mondván magában, hogy dolgozik egy kicsit, ellenőrzi a malijeit és a többi... Egy válaszlevél fölött gondolkodott épp, miközben végigfuttatta a tekintetét a stúdió falain. Ekkor akadt meg a pillantása egy kis kulcsos szekrényen. Egészen izgatott lett. Egy percig csak latolgatta, hogy mit tegyen, majd az egyik fiókból előkaparta a kulcsot, hogy kinyithassa a szóban forgó tárolót. Mikor ezzel megvolt, rövid kotorászás után előhúzott egy Johnny Walkert. Az üveg háromnegyedig volt. Pár percig csak nézte a borostyánszín italt. Oda akarta adni Caprinak, hogy tüntesse el. Határozott szándékkal állt fel, és indult az ajtó felé, de pár lépés után megtorpant. Újra maga elé emelte az üveget. A fény csábítóan csillant meg rajta. Érezte, hogy újra rátör a fékezhetetlen vágy. "De nem szabad!" Csak egy pohárkát. Az nem árt meg... "Nem!" Akkor egy kortyot... Egy egészen picit...
Mart egyszerre iszonyodva és vágyakozással nézte az üveget, mely szinte hipnotizálta őt.
A lány elkötelezte magát a feladata mellett, próbált nem gondolni rá, hogy Martinnal lakik jelenleg egy fedél alatt és nem érhet hozzá. Nem akart se magának, se a férfinak újabb fájdalmat okozni. Ezért csak a probléma megoldására korlátozta magát. Hogy mi lesz akkor, mikor megoldotta? Hazamegy, mi más? Mit vár? Hogy megváltja a helyzetét? Gyerekes gondolatok... Figyelemmel kísérte Mart viselkedését. Látszott rajta, hogy vívódott, de ez természetes volt, ha függőségtől akart megszabadulni. Nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt-e elvetni a rehab ötletét, de egy próbát megért a házi orvoslás. Eddig minden rendben folyt.
Mikor felébredt, furán csendesnek találta a házat. Felült. Még mindig semmi. Miután körbejárta a házat, a stúdió felé vette az irányt. Rá akart nézni a férfire, és ha már a stúdióban van, akkor megkérdezni tőle, hogy min ügyködik. Belépett az ajtón és beljebb ment a helységbe.
Megakadt a szeme a fal tövében eszméletlenül ülő alakon. Mellette üres üveg, fél korty ha lötyögött az aljában. Capri szemöldöke magasra szaladt: hatalmasat nem csalódott, de azért fájt neki, hogy nem tudta magát a férfi az ígéretéhez tartani. Egy sóhajtással vette elő a mobilját és tárcsázott. - Eric? - szólalt meg, mikor felvette a hívott fél - A segítségedet szeretném kérni...
Martin nem sok mindenre emlékezett. Zúgott a feje. Valahol felfogta, hogy Capri Eric-kel beszélget fölötte. "Mit... keres itt Eric?" - gondolta nagy nehezen.
Mart még akkor tért valamennyire magához, mikor betuszkolták egy autóba. Ott egy darabig érezte, hogy rosszul van, aztán se kép, se hang. Mikor felébredt, vakító fehérség vette körül. Infúzió csöpögött a karjába. Legalábbis azt hitte. Nem tudta hol van. Mikor körbenézett, Ericet látta ülni nem messze tőle. A férfi arca nem árult el semmit.
- Hol vagyok? - kérdezte rekedten. Érezte, hogy ki van száradva a torka.
- Rehabon - érkezett a válasz - Miután Capri megtalált kiütve, úgy döntött, hogy ez lesz a legjobb.
- A kurva életbe - nyögte Mart, mikor eszébe jutott, hogy mi történt.
Ekkor lépett be a lány - Magához tért? - kérdezte Ericet.
A férfi válaszul bólintott.
Mart bűnbánóan nézett a lányra. - Bocsáss meg. Nem ezt terveztem. Oda akartam adni neked, mikor megtaláltam, de... - akadt el a végére, és lehunyta a szemét. Eszeveszettül hasogatott a feje.
- De elbuktál. Megesik. Nézd, próba volt. Nem sikerült. Azért vagyunk most itt - a hangja ijesztően nyugodt volt.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy törődtök velem. Nem érdemelném meg.
- A barátaid vagyunk - mondta Eric.
Mart erre nem mondott semmit, de jól esett ezt hallania.
Capri Ericre nézett - Köszönöm, hogy segítettél.
- Nincs mit - mondta a férfi, majd elbúcsúzott és elment.
- Nagyon haragszol rám? - kérdezte csöndesen a lányt.
- Nem. Számoltam ezzel a lehetőséggel - nézett rá.
Mart sokáig nézett a szemébe, mielőtt újra megszólalt volna.
- Meddig kell itt maradnom?
- Minimum 28 nap.
Bólintott. Tudta, hogy nem lesz könnyű ez a hónap, hiszen egyszer régen már végigcsinálta.
- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az egészbe. És... köszönöm, hogy itt vagy mellettem. Ez sokat jelent nekem...
- Nem te rángattál, magamtól jöttem. Amíg bent vagy, én vigyázok a házra. Szóltam Andynek, hogy egy hónapig mellőzniük kell téged.
- Kösz - nézett újra rá, és érezte, hogy a tekintete árulkodik az érzéseiről, de nem mondott semmit.
A lány mélyen a férfi szemeibe nézett, majd elfordult - Megyek. A 28 nap alatt számíthatsz a látogatásaimra - mondta, miközben a cuccaiért nyúlt - Érdekel a fejlődésed.
Mart torka elszorult. Nem tudott erre mit mondani. Tekintetével követte a kilépő lány alakját. Még mindig szerette.
Az elkövetkezendő hetek olykor kínkeservesen teltek. Érezte a pia hiányát, de megtett mindent a gyógyulásért. Hiányoztak neki a gyerekei, és hiányzott Capri is, hiába látogatta őt míg bent volt. Mikor kiengedték, úgy érezte, ténylegesen meggyógyult, és képes folytatni az életét.
A lány várta haza a férfit. A cuccait már összepakolta: semmi keresnivalója ezek után a Gore házban. Csak el akart búcsúzni Martintól.
Martin taxival vitette haza magát. Nem akart vezetni. Gondolkodni akart arról, hogy mit is mondjon a lánynak. Az ablakon kifele bámulva tették meg az utat a házáig. Mikor kiszállt a kocsiból, mélyet lélegzett a balzsamos levegőből. Hiányzott neki a ház minden szörnyűség ellenére is, ami itt érte. Megsimogatta a csaholva elé szaladó Selia buksiját, majd belépett a házba. Caprit a nappaliban olvasgatva találta. Mellette ott voltak a csomagjait. Azok is, amiket előzőleg itt hagyott viharos távozása során.
- Szia - köszönt neki halkan.
A lány felnézett – Szia. Korábban jöttél, mint vártalak - nézett homlokráncolva az órára.
- Azt mondták, felesleges tovább bent tartaniuk. Meggyógyultam - lépett beljebb.
- Ezt öröm hallani. Akkor... - nézett körbe a lány - Én megyek.
- Vissza Magyarországra? - tudakolta egész halkan.
- Igen. Csak te kötöttél régen ide. Most már semmi. Éljen Magyarhon - sóhajtotta, majd megfordult, lerakta az újságot és a csomagjai felé lépett.
Hangjába a szomorúság vegyült. Martin habozott.
Hátranézett a válla fölött - Mi az? – kérdezte.
- Ne menj... - súgta.
Arcán átsuhant a döbbenet - Mert?
- Mert hiányzol nekem - lépett egyet közelebb, bár nem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e.
- Mart... - kezdett bele - Te is nekem, de... nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. Azok után, amit tettem és készültem tenni, nem hinném, hogy eleve ez lenne a legtisztességesebb dolog. És ott van Dave is. Nem tudnátok együtt dolgozni.
- De... engem nem érdekel, ami történt. Megpróbálom elfelejteni. Úgy érzem, egy másik ember jött ki az elvonóról, akinek szüksége van rád. Nem úgy, mint segítség, hanem mint társ.
- Megpróbálod elfelejteni? Nem tudnád. És nem is lenne helyes cselekedet. Kettős érzések kavarogtak benne. Éne egyik része mindennél jobban vágyott rá, hogy a felajánlott lehetőséget megragadja, de a másik része undorodott saját magától és félt. Borzalmas dolgokat tett, gondolt és tervezett, nem tudta, hogy mi lenne most a helyes.
- Rendezni akarom ezt az egészet. Lezárni mindenek előtt. Már nem tudok úgy nézni Dave-re, mint azelőtt. Láttam, mit akart csinálni veled, hallottam, hogy te mit akartál vele csinálni, és ez megrémített. Az egész az én döntésképtelenségem miatt volt. Nem mondom, hogy örök életemre hűséges tudnék maradni bárkihez is. Ezt sajnos nem tudom megígérni. Láthattad, hogy próbálkoztam. Visszavertem a támadásait. Próbáltam bizonyítani neked. Nem tudom, hogy ez elég volt-e. - Mart kérlelőn, de nem könyörgőn nézett a lányra.
- Láttam, igen. De, nem tudom. Velem van a gond? Nem kellett volna úgy ugranom Gahan megjegyzéseire. Hagynom kellett volna az egészet, hisz felnőtt vagy. De nem tudtam így gondolkodni, hozzám tartoztál, és nem szerettem nézni, ahogy Dave játszik veled. Mert számára ez csak egy játék - mondta miközben leült a díványra.
- Tisztában vagyok vele, hogy az. Bizonyos szinten nekem is az volt. Játék az érzékekkel. Én nem akartam átlépni az érzelmi határt abban a "kapcsolatban". Az egészben az zavart, hogy közben téged sebezlek. Természetes, hogy meg akartál védeni. Én is meg akartalak védeni anno George-tól, noha tudom, hogy az csak egy flört volt, hogy próbára tegyél. Követtünk el hibákat. Te is, és én is - miközben Mart beszélt, egy kisebb győzelemnek könyvelte el, hogy Capri leült.
Capri ráemelte barna tekintetét. Tanácstalan volt, és ez a szemeiben is látszott. Mit kéne tennie? Mennie? Maradnia? Ennyit érne Martinnak, vagy valami más van a háttérben? Most már semmin se lepődne meg - Miért kellek én ennyire neked? - tette fel újra ezt a kérdését.
Martin elmosolyodott - Erre nagyon egyszerű a válaszom: mert szeretlek.
- Olyannyira, hogy maradásra bírnál? A történtek után is?
- Igen - bólintott komolyan.
A lány elmosolyodott - Hát lehet erre nemet mondani?
- Remélem, nem - mosolygott vissza rá.
- Hát jó, éppenséggel maradhatok egy kicsit.
- Ennek örülök - ült le mellé, majd ránézett. Nem tudta, hogy megcsókolhatja-e, de nem is nagyon érdekelte, csak megtette.
A lány élvezettel viszonozta a férfi csókjait - Remélem egy darabig sehova sem kell menned.
- Nem, nem kell - húzta közelebb magához végigfuttatva kezét a lány combján, majd a derekán kicsit feljebb tűrte a pólót.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés