07 - The Line Begins To Blur
2007.04.07. 23:58
"I don't feel like dancin'"
7.
A lányok szétcsápolták az agyukat a koncerten, majd úgy döntöttek, hogy az afterpartyt sem hagyják ki. Capri a koncerten végig ügyelt rá, hogy a fiúk a színpadról ne láthassák meg őket. Az utó bulira gond nélkül jutottak be. Odabent rögtön kiszúrták a fiúkat. Egy asztalnál ültek, Martin a lányoknak háttal és épp Dave-vel beszélgetett, aki szintén nem vette észre őket. Capri előresietett. Meg akarta lepni őket. Mikor közelebb ért visszavette a normális sétáló tempóját, elmosolyodott, majd megállt Mart mellett, jobb kezét a férfi jobb válla mögé támasztva az ülőgarnitúra háttámlájára és ráhelyezve a súlyát nézett a társaságra. Várta a reakcióikat.
Dave felpillantott a lányra, majd a tekintete végigsiklott rajta. Capri néhány rakoncátlan vörös tincse mögül nézett vissza rá. Kiengedett hajának néhány tincse Martin vállára hullt, aki ebből még nem vett észre semmit.
Dave tekintete elidőzött a lányon. Ismételten jól nézett ki. Méregzöld fűzője remekül illett vörös hajzuhatagához épp annyit engedve láttatni a lányból, hogy megmozdítsa a férfi fantáziáját. Fekete csípőnadrágja nagyon is jól hangsúlyozta ki csípője finom vonalát. A barna hajú énekes nem bírta megállni, hogy lassan végig ne mustrálja a lányt.
Erre már Martin is felfigyelt, és jobbra nézett. Hogy őszinte legyen magához, leesett az álla. Érezte, hogy arcára kiül a meglepett elképedés. - Capri? – nyögte - Hát te?
- Szép jó estét - mosolyodott el kedélyesen a lány.
- Neked is - mondta a szőkeség - Hogy-hogy itt? És egyedül? - látszott a férfin, hogy még mindig a meglepetés hatása alatt áll. Nem volt felkészülve Capri megjelenésére, főleg nem ilyen vadító cuccban.
- Nem. Zsóval jöttem.
A lány végszóra érkezett meg a kis társasághoz - Sziasztok! - húzta talán egy kicsit gúnyos mosolyra a száját, ahogy feltűnt bordós-fekete kétrétegű, combközépig érő ruhában, aminek csak baloldalon volt egy vállpántja. Bal kezét Capri derekára csúsztatta. - Jó volt a koncert.
- Nagyon is - húzódott kicsit közelebb barátnőjéhez.
Dave halkan felnyögött: sok volt ez neki egy estére. Kezdett beleszédülni a látványba.
- Kösz - mondta Mart, aki nem értette, hogy mi történik - Nem ültök le? - kérdezte, és beljebb is csúszott, hogy a lányok szorosan egymás mellé le tudjanak ülni a félköríves ülésekre, amik körbeölelték a kerek asztalkát.
- Dehogynem - mondta Capri majd készségesen ült le a férfi mellé, kicsit arrébb is tolva néhány csípőlökéssel, hogy Zsó is elférhessen mellette.
Így is barátnőjéhez kellett simulnia, de ez egyáltalán nem zavarta. Pont szembe kerültek Dave-vel. A lány látva a férfi csillogó szemeit kérdőn felhúzta egyik szemöldökét, de nem szólt semmit.
Capri végigmérte a két férfit és kiélvezte a döbbenetüket. - Nos, nem terveztünk semmit. Hát ti?
- Egy kis iszogatás, beszélgetés meg hasonlók, aztán alvás. Legalábbis ez volt a terv eddig - mondta Mart tekintetében még mindig egy kis zavarral és kérdéssel a lányokra pillantva - Hajnalban megyünk tovább.
- Hát ez igazán kár. Zsóm keresnünk kell valami másik helyet hajnalban - nézett a lányra, elfordítva ezzel a felsőtestét, így láthatóvá váltak a szabadon hagyott lapockái és a derekára rajzolt tetoválás is.
- Capri, neked mióta van tetoválásod a derekadon? - lepődött meg a férfi, ahogy végigmustrálta az őrjítően kívánatos lányt.
- Jah, erre gondolsz? Hmm... fél éve?
Zsó elmosolyodott, és bal mutatóujjával Capri dereka mögé csúsztatva kezét végigkövette az egyik kacskaringós vonalat, mikor a lány az asztalra könyökölt, és neki is rálátása nyílt a fekete rajzra.
- Csinos nem? - kérdezte Zsó.
Capri elmosolyodott. Zsóval egyáltalán nem beszélték meg ezeket a kissé félreérthető mozdulatokat és viselkedést. Jött magától. Nem először csinálták, nem furcsállták egymástól ezt, szórakoztak. Imádták ezt csinálni, figyelni, ahogy a pasik az eszüket vesztik. Naná, hogy benne volt a játékban!
- Kifejezetten - nyelt egyet Martin, majd gyorsan kortyolt is egyet viszkijéből.
- Hmm.... én is gondolkodtam már valami kisebb tetováláson - mélázott el Zsó ráharapva kisujjára, amit észre se vett.
- És hova szeretnéd? - pillantott rá barátnője.
- Még nem tudom pontosan. Dave, te mit ajánlanál? - nézett a sötét hajú énekesre jobb tenyerébe támasztva állát, ahogy az asztalra könyökölt.
- Elnézve téged... - mérte végig lassan a lányt - a hátadra.
- És miért pont oda? - súgta.
- Szerintem nagyon vadító tud lenni - hajolt közelebb.
- Hmm... ezt jó tudni... - egyenesedett ki, majd az egyik pincér után intett. Élvezte ezt a kis játékot, élvezte, hogy hülyíthetik a fiúkat. Ez a legkevesebb azok után, amiket műveltek.
- És szerinted, mi tud még vadító lenni? - hajolt közelebb Capri is, miközben ujjait finoman végigfutatta Zsó lapockái közt.
- Micsoda? - nézett rá az énekes, miközben nem kerülte el a figyelmét Capri mozdulata.
- Mi tud még szerinted vadító lenni? - ismételte meg a kérdését a lány, miközben nem hagyta el kezével Zsó hátát.
Dave elvigyorodott.
- Talán ha látszik, hogy két ilyen démon kapcsolata ennyire szoros... vagy még szorosabb... - emelte meg egyik szemöldökét egy pillanatra.
Martin csak csöndben cigizett itala mögé bújva. Nem volt azért ő olyan hülye, mint látszott. Úgy érezte, ez valami próba, vagy büntetés, vagy nem tudta micsoda, amit a lányok forraltak ki ellenük. De lehet, hogy simán csak paranoiás lett.
- Szeretnéd tudni, mi? - kérdezett vissza Capri, szinte suttogva. A tekintete egészen elsötétült. Enyhén előrehajolt, ami egy kicsit bővebb betekintést jelentett a dekoltázsába, de éppen hogy csak.
Zsó vette a lapot, hisz hallotta az egész beszélgetést miközben leadta a piarendelést, majd úgy fordult vissza az asztaltársasághoz, hogy ujjait végighúzta Capri egyik hosszú vörös tincsén, miközben Dave-re mosolygott. Ő volt úgymond a potenciálisabb ellenfél. Azért Martin se szórakozott rosszul. Figyelte, ahogy a két nő hálói lassan körbeszövik őket, de nem ellenkezett. Kíváncsi volt valamilyen szinten, hogy mégis hova fog ez az egész vezetni. Dave kajánul elmosolyodott, ahogy tekintete elkalandozott a nő fehér bőrén. Emlékezett rá még, hogy milyen volt, mikor nem takarta alabástrom testét semmi. Emlékezett Capri ízére. A lány felhúzta jobb vékonyan szedett szemöldökét, majd lassan kiegyenesedett. Dave rendkívül csalódott volt emiatt, de nem mutatta.
Zsó belekortyolt martinijába, miközben összevillant a szeme Capriéval egy pillanatra. - És mondd csak Martin, igaz az, hogy kiadsz majd még egy szóló projectet? - kérdezte Zsó, miközben jobb lába az asztal alatt megkereste Dave-ét, és finoman hozzáért párszor végigsimítva a lábszárán.
Dave úgy érezte, hogy menten merevedést kap a két démoni nőtől! Tudta, hogy direkt csinálják, de sosem bírt ellenállni az ilyen támadásoknak.
Martin kifújta a füstöt. Nem számított erre a kérdésre, de megkönnyebbült, hogy egy normális kérdést intéztek hozzá. - Ez még a jövő zenéje, de nem zárkózom el tőle.
- És lehet számítani olyan számra rajta, ha lesz, mint teszem azt a Loverman? - súgta, miközben észrevétlen levette magas sarkú szandálját, és lábával visszatért Dave-éhez, de most már elért lassan a belső combjáig simogatásával.
Capri Martinra vetette igéző tekintetét. Várta a választ.
- Még nem kizárt. De miért érdekel titeket ennyire? Nem mintha zavarna, csak kérdezem.
- Miért ne érdekelne? Általában nagyon jó szövegű dalokat választasz - felelte a vörös hajú lány.
Dave eközben megpróbálta visszafogni kezdődő remegését és normálisan viselkedni. Élvezte a játékot.
- Ezzel csak egyet tudok érteni. Még mindig magával ragadnak ennyi év távlatából is - kortyolt bele italába a lány, és a kezébe vett egy szál cigit - Dave, adnál tüzet?
- Persze - felelte az énekes, majd előszedte az öngyújtóját és meggyújtotta.
A lány a láng felé hajolt kicsit előrébb csúszva, ami épp lehetővé tette, hogy lábfejével váratlanul elérje Dave férfiasságát, miközben végig a férfi szemébe nézett, ahogy letüdőzte a füstöt. Dave arca meg sem rezzent, csak ördögien elmosolyodott. Zsó érezte, ahogy Dave ágyéka tüzel. A nő visszamosolygott rá, és kicsit erőteljesebben kezdte ingerelni a férfit.
Capri érdeklődve figyelte munkálkodó barátnőjét és Dave reakcióit. Pontosan tudta, hogy mi folyik köztük. Neki is el kéne érnie valami hasonlót Martinnál. A férfi is megéri a pénzét, meg szórakozni akart egy kicsit! Alsóajkait enyhén beharapva mélyrehatóan pillantott a szőkeségre. Végigmérte. Éppen hogy csak fel akarta kelteni a férfi érdeklődését. Szó sem lehetett róla, hogy ő fusson utána!
Martin észrevette ezt a pillantást, és bár nem tudta mire vélni, kiélvezte, és egy kis mosoly kúszott a szája szegletébe. - Miért méregetsz?
- Talán zavar? - hajolt egy kicsit közelebb a lány.
- Miért zavarna? - siklott a tekintete Capri arcáról a fűzője felső szegélyéig.
A lány csak elmosolyodott, majd körmeivel finoman rátalált a férfi combjára. Nagyon kevés választotta el az ágyékától.
Martin érezte, hogy megfeszülnek az izmai, a vére pedig szinte azon nyomban felforr. Azóta a perc óta kívánta a lányt, ahogy meglátta, de visszafogta magát, hiába érezte úgy, hogy meghal, ha nem érhet hozzá. Megsínylette ezt az egy évet nélküle. Válaszként jobb kezének ujjai a lány tetoválására csúsztak, és finoman, alig érintve kezdte simogatni. - Milyen apropóból csináltattad meg?
- Megtetszett - suttogta.
Egy pillanatban körmeit erősebben vájta Martin bőrébe. Csillogó szemekkel élvezte ki a férfi reakcióját, aki alig hallhatóan felsóhajtott. Korántsem hagyta hidegen a lány érintése.
- Jól áll - mosolyodott el a tekintetébe mélyedve.
A lány keze keresztülsiklott a férfi ágyékán, de nem állt ott meg. Egészen az övéig haladt és a peremén kezdtek táncolni hosszú ujjai.
Martin mosolya szélesebb lett, és érezte, hogy alsótestét elönti a vér a hűvös ujjak érintésétől. Nem tudta megállni, hogy ne csúsztassa a kezét Capri fenekére, hogy belemarkolhasson kicsit még közelebb húzva magához. Érezte, hogy kezd elveszni. A lány mosolyogva nyugtázta hatását a férfira. Még mindig kívánja őt. Nem bírta ki: elsüllyesztette a kezét a nadrágban, és lecsúszott egészen Mart hímtagjának kezdetéig. Éppen hogy csak megérintette az érzékeny területet. Mart visszafojtott egy nyögést. Elsötétült zöld tekintettel nézett a lány hamiskásan csillogó szemeibe. Agya egy pillanatra kikapcsolt az érintéstől. Érezte, hogy a régóta szunnyadó vágy a lány iránt újra fellángol benne.
Eközben Zsó sem tétlenkedett. Érezte, hogy Dave nadrágja egyre szűkösebb. Élvezte, hogy húzhatja az agyát. Hogy még egy lapáttal rátegyen gonoszságból, elkezdte visszahúzni a lábát. A férfi lassan nem bírta türtőztetni magát. Vadul kapott Zsó lába után és húzta vissza a kiindulási helyére, sőt egy kicsit még jobban oda is szorította. Keze egyre feljebb simogatta a lány bársonyos bőrét. A nő kaján vigyorral az arcán nézett vissza rá kifújva a füstöt. Egy pillanatra majdnem elgyengült a simogatástól, de visszaszelídítette az érzést egy bizonyos fokig. Vitathatatlanul kellemesnek találta a simogatást, lábujjaival pedig még inkább rátalált a célterületre. A férfi kiélvezte Zsó érintését. De a lány 1-2 perc múlva elégnek ítélte a férfi csigázását, hacsak az nem avatta még gyilkosabbá őt, hogy ellenállást nem tűrően lerakta a lábát a földre, hogy felvehesse a szandálját. Dave arcán a csalódottság suhant át.
Zsó gonosz kis mosolya még szélesebb lett, majd barátnőjére rá se nézve megkérdezte: - Capri, nincs kedved táncolni? Szeretem ezt a számot... - közben csábítóan kifújta az utolsó slukk füstöt, elnyomta a csikket, majd megitta itala maradékát.
A lány elszakította kezét a szőke férfitől és Zsóra nézett - De van.
Mart csalódottan szusszant egyet, de tudta, hogy úgysem tudja visszatartani a vörös démont.
A másik lány kézen ragadva Caprit húzta be a tánctérre, nem olyan messze az asztaltól, és mindketten ügyeltek rá, hogy a fiúk számára jól látható helyen táncoljanak. A magasabbik lány rámosolygott a fűzős teremtésre, miközben felvették a zene ritmusát, és lassan mozogni kezdtek közel állva egymáshoz. - Élvezem ezt az egészet. Kimondhatatlanul.
- Nekem mondod? - mosolyogott rá vissza társa, miközben barátnője csípőjére csúsztatta a kezét, és közelebb húzta magához.
A lány készségesen hagyta magát, és szinte összesimult a másikkal, miközben a füléhez hajolt. - Hogy álltok?
- Martin elég jól...
Zsó felnevetett, majd kezét majdhogynem Capri fenekére csúsztatta. Látta pár oldalpillantásból, hogy Dave-ék őket bámulják mit sem törődve a körülöttük rajzó csitrikkel.
A lányok elmerültek a táncban fokozatosan adva bele az évek alatt összegyűlt tudásukat.
Dave elnyúlt a padon majd reszketegen felsóhajtott.
Martin egyetértően hümmögött, majd mikor a fiúk úgy látták, mintha Zsó végignyalna Capri nyakának oldalán, kifakadt: - Ezt nem hiszem el! Nekünk csinálják a műsort, igaz?
- Naná - mosolyodott el Dave. Próbált a plafonra koncentrálni, hogy lehűtse egy kicsit magát, de tekintete folyton visszakalandozott a lányokra.
Martin is próbált higgadni. Ágyékán még mindig érezte Capri érintését.
Ahogy Dave elnézte őket, megjegyezte: - Na nem, én nem hiszem el, hogy ők csak barátnők! Nem engednének meg a másiknak ilyet! - csattant fel, ahogy látta, hogy Capri finoman Zsó nyakába harap, miközben a dereka legalját cirógatja, amire a lány csak hátrahajtott fejjel felnevetett.
- Én is erősen elgondolkodtam... - húzta meg újra a sörét, amit azóta rendelt, hogy a lányok lementek a tánctérre - Nálam elérték a céljukat. Én nagyon kész vagyok!
- Én is! Sátáni teremtések.
- Egyetértek. Olyan, mintha a pokolból kerültek volna elő, hogy megkeserítsék a férfiak életét - válaszolta kicsit elkalandozva saját kis világába, ahogy a két karcsú test teljes összhangban való mozgását figyelte.
- Én ebbe beleőrülök! Nekem mindegy, hogy melyik jön velem ma éjjel, akár mindkettő is, de ha az egyiket nem kaphatom meg, akkor elrabolom!
Martin elvigyorodott, ahogy lassan eljutottak hozzá Dave heves szavai. - Hé, lassan a testtel... mivel mindkettő mindkettőnknek megvolt, nem tarthatsz igényt egyszerre rájuk. Caprit többet amúgy se adnám - mélázott el, és érezte, hogy kicsit kiszárad a szája, ahogy nézte amint exe Zsó oldalán végighúzva a kezeit táncolja szinte guggolásig magát, majd újra feláll, hogy homlokát a másikénak döntse.
- Ezt Capri is így gondolja? Vagy egyáltalán tud erről?
- Nem hiszem, hogy Sophie elmondta volna neki. Szerintem akkor nem lenne ekkora az összhang köztük. Bár már "nincs közöm" Caprihoz - mondta kételkedő hangsúllyal.
- Majd meglátod - hagyta rá Dave - Terveznek valamit, de tudod mit? Nem érdekel, hogy mit, én hagyom magam.
A szőke férfi kezét a pohara köré kulcsolva vigyorodott el - Nekem se lesz sok választásom, azt hiszem... "Enyhén" beindító, amit művelnek. Ezt például láttad? - kérdezte arra utalva, mikor a lányok ajkai egészen közel kerültek egymáshoz, ami messzebbről úgy nézhetett ki, mintha megcsókolnák egymást.
- Némberek - nyögte Dave - Azt hiszem a többi sorstárs figyelmét is sikerült felkelteniük - utalt a többi nyálcsorgató férfire, akik a lányokat figyelték.
Zsó kezeit Capri nyaka mögött kinyújtva keresztezte, miközben homlokukat újra összetámasztották, és vigyorogva néztek egymás szemébe. A barna hajú nő halkan szólalt meg magyarul: - Ugye tudod, hogy nem kevés nézőnk van?
- És? Most csak kettő fontos.
- Tisztában vagyok vele, de azért nem tagadhatod, hogy jó érzés... - vette föl Capri csípőjének mozgását. - Észrevetted, hogy mióta táncolunk, szinte végig ilyen simulós zenék mennek? – kuncogott oldalra fordítva a fejét, hogy szemmel tarthassa a két férfit.
- Nahát, tényleg. De szerintem lassan vissza kéne mennünk, nehogy elkallódjanak az áldozataink. És naná, hogy élvezem!
- Én is javasolni akartam - mondta, majd egy puszit nyomva az arcára kézen ragadta barátnőjét, és visszavezette az asztalukhoz.
- Ez jól esett - ült le ő is, miután Capri becsusszant Mart mellé, aki feltűnően a legsötétebb részre húzódott. A lány nem esett egyből neki. Kérette egy kicsit magát.
Dave incselkedőn nézett Sophie-ra.
- Na jól elvoltatok? - nézett a fiúkra Zsó.
- Igen. Érdekes volt a műsor, moziztunk egy sort - felelte Dave.
- És milyen hatással volt rátok? Ti is csorgattátok a nyálatokat egy kicsit? - kérdezte huncutul.
Dave nem felelt, elsötétülő tekintete épp elég válasz volt. Capri kérdőn nézett Martinra. Még mindig nem ült szorosan mellé. Kíváncsi volt, hogy a férfi töri-e magát érte.
- Épp eléggé - futtatta végig a tekintetét Capri testén, majd észrevétlen a térdére csúsztatta egyik kezét várva a lány reakcióját. A lány szemöldöke kérdőn szaladt fel a homlokán, mintegy incselkedve a férfivel. Martin ezt bíztatásnak vette, és nem törődve Zsó háttérben történő nevetésével feljebb csúsztatta a kezét, és ujjai finoman megfeszültek. Capri továbbra is semleges arccal figyelte Mart ügyködését. Tudta, hogy többre is képes, ennyitől nem fog a karjaiba hullni. Egy sóhajtással úgy tett, mintha unatkozna, ezzel ingerelve Martin büszkeségét. Ennek a trükknek is készségesen bedőlt. Sejtette, hogy ez nem fogja beindítani a vörös nőt. Hatásosabb eszközökhöz kellett nyúlnia. Arcán egy pici mosoly suhant át, ahogy észrevétlen megkereste a lány nadrágjának gombját, és kilazította a cipzárt is.
Simogató ujjai egy óvatlan pillanatban eltűntek a bugyi szegélye alatt. Tudta, hogy ezzel fel tudja tüzelni a nőt. A lány igyekezett visszafogni nyögéseit. Csupán a légzése fokozódott, de tekintetét nem bírta levenni a férfiról. Martin gyakorlottan és vadítóan izgatta a lányt, miközben közelebb hajolt hozzá. Azt akarta, hogy ő csókolja meg. Addig akarta csigázni, amíg nem bírja tovább, és lép. A lány készségesen hajolt közel hozzá, alsóajkát incselkedőn végighúzta Martinén, de mikor érezte, hogy a férfi utánakapna, elhúzta előle. A másik halványan elmosolyodott ezen, és bosszúból egyik ujja még lejjebb kalandozott. Finoman, mégis határozottan csúsztatta a nő ölébe. Halkan felnyögött. Egy éve várt erre! Lehet, hogy ebből több lesz, mint azt eredetileg tervezte? És akkor mi van? Kell neki a férfi és kész! És elégedettséggel töltötte el, hogy ő is kell a férfinek. Martin mintha látta volna meggyengülni a nő páncélját. Ujjához lassan csatlakozott még egy, ahogy a csókjaira várt.
Nem, nem, nem gyengül meg ennyire! Ő akart kikényszeríteni egy csókot Martinból és nem fordítva! Kezei ismét megtalálták a férfi ágyékát, hogy alaposan megkínozza. A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, ahogy újra megérezte a fehér kezet. A lány nem finomkodott. Határozottan markolta meg a férfit. Elég rég nem csinált ilyet, vágyta újra érezni Martint a kezei közt. Ahogy meghajol az akarata alatt... A zenész belülről ráharapott a szájára, hogy ne nyögjön fel hangosan. Annyira hiányzott már neki ez a határozottság, sőt az a tény, hogy Capri csinálja ezt. A feje egy kicsit a lányé felé mozdult, de megállt, mielőtt megcsókolta volna. Ujjai újra támadásba lendültek.
Erősebben fogta körül Martint. Nem, most nem a férfi diktál, hanem ő.
Nem bírt elnyomni egy nagyon halk nyögést. Látta, hogy itt most nem megy semmire. Capri túlságosan elemében van. Ismerte ezt az oldalát, tudta, hogy feleslegesen próbálkozik. Azért tovább folytatta a lány kényeztetését, miközben az ajkai után kapott. A lány elégedetten mosolyogva hagyta magát. Igen, még egy év távlatából is ő van fölényben.
|